A vágy, szerelem (erósz) fogalma a platóni filozófiában

Erósz neme

Hol találhatjuk ebben a koncepcióban a nemek tematizálását az eddig érintetten kívül? (A magasabbrendű, az égi szerelem csak férfiak között lehetséges, ezt láttuk előbb Pauszaniasznál). Figyelmes olvasással megtaláljuk a nyomát ott, ahol adottságként Szókratész kétfajta termékenységet különböztet meg: lelki és testi termékenységet. Egyesekben egyik, másokban a másik dominál –természetesen csak férfiakról van szó, az ő különböző adottságaikról! Meglepő, de a szülés képességének említése sem tette Platón számára szükségessé a női termékenység elméleti figyelemre méltatását. – (Nem úgy a mai elméletalkotók, pszichoanalitikusok számára). Azok a férfiak tehát, akik a testi értelemben termékenyek, nőkhöz fordulnak és testi utódokat nemzenek, szülnek és így szereznek halhatatlanságot maguknak. A másik fajta, a lelki termékenység lelki szépséget keres, lelki–szellemi gyermeket hoz létre. A lelki gyermek a tudás és az erények, melyet a nevelés során lehet létrehozni egy szép, fiatal fiúban. Nem zárja ki ez az elképzelés expressis verbis a nőket ebből a lehetőségből, de egyértelmű, hogy csak férfiak és fiatal, formálandó, nevelendő ifjak jönnek számításba. A kétfele szerelem egyrészt a testi utódot létrehozó, nőkkel való kapcsolat, másrészt a lelki gyermeket szülő kapcsolat férfiak és ifjak között. A két szerelem közti rangsor evidens: Platón filozófiájában a lélek az értékesebb, az ember isteni része, a test az értéktelen, lefelé húzó, földi elem. Az adott kontextusban ki is mondja Platón, hogy a kétféle termékenység kétféle eredménye (gyermeke) közül a lelki gyermek, a mű a szebb, halhatatlanabb. (209c).

Tehát a nők csak mint a férfiak kevésbé értékes, testi termékenységének eszközei kerülnek szóba, így is csak érintőlegesen. A nőkhöz kacsolódó erósz pedig szükségszerűen testi, ti. az utódnemzés miatt. A nők a magasabbrendű, lelki–nevelői szerelem lehetséges tárgyai között eleve szóba se jöhettek a kor szokásai szerint, alanyai között még kevésbé, hiszen ehhez eleve rendelkezniük kellett volna erénnyel és tudással.

<< Hogyan lesz a szerelemből filozófia?    Szimbolikus anyagyilkosság, a szülés metaforája >>
Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés