Tipográfia (írás számítógéppel)

A kiemelés eszközei - betűváltozatok

A folyószöveget kiemelésekkel tagolhatjuk. A kiemeléseknek következetesnek kell lenniük, azaz egyféle dolgot (nevek, címek, kulcsszavak) a szövegben végig egyféleképp és következetesen kell kiemelni. A túl sok kiemelés egy szövegben áttekinthetetlenné teheti a szöveget. A klasszikus tipográfiai hagyományok szerint egyszerre csak egyféle kiemelési módszer használható (ennek alapján a dőlt+félkövér nem elfogadható).

Történeti fejlődés

Az ókori egyiptomiak a kiemelendő szövegrészt (a fáraó nevét) kartusba tették.
Az 1903-as Simonyi-féle helyesírási szabályzatban dőlt és ritkított kiemelés is előfordul, de a ritkítást szövegesen nem ajánlja „Kiemelés végett ... írásban aláhúzni, nyomtatásban pedig dűlt betűkkel jelölni”. Valószínűleg nem egyeztettek a nyomdával.
A korábbi szabályzatok a kor nyomdai gyakorlata szerint használták a kiemelést: így az 1939-es 7. kiadás ritkítással emeli ki a fontos szövegrészeket. A kiemelésre a szabályzat szövege is kitér: [kiemelésnél] „írásban aláhúzni, nyomtatásban dőlt vagy ritkított betűvel jelölni”. A későbbiekből a ritkítás gyakorlata eltűnik (illetve a gépírási szabványba kerül).

– A kiemelésre számtalan lehetőségünk van egy szövegben. Kézírásban nagybetŰt vagy aláhúzást alkalmazunk, mely utóbbi nyomtatásban nem vagy csak indokolt esetben fogadható el. Kézírásban használt még a szöveg bekarikázása, melynek alkalmazása nyomtatásban igen erőteljes hatású (pl. reklámokban).

A félkövér vagy aláhúzott kiemelés alapvetően vizuális jellegével (sötétebb) hívja fel magára a figyelmet, a betűritkítás, kurziválás, verzál kiemelés a betűváltozat szokatlansága miatt lassabban olvasható, így lassítja is az olvasást, és ezzel (is) nyomatékosít: az olvasó automatikusan lassabban, figyelmesebben olvassa ezt a szakaszt.

A nyomtatott betűknél más eszközeink vannak kiemelésre. A leggyakoribb - szépirodalmi szövegben kizárólagos - a dőlt betűs, mely nem borítja föl a szöveg képének egyensúlyát.

Kurziválás

„A kurzív betűtípus ... etimológiájánál fogva, amely a futáshoz vezet (curro – »futni«), a gyorsaságot [hordozza magában]. Az addig a maga hangsúlyosságában, kényelmesen elterülő szó ezután összaekapja magát, megdől és »begyorsul«.”
(Müllner András: Az írógép és a csengő. In: A császár új ruhája. Józöveg könyvek, 2007.)

Történet. A dőlt (kurzív, italic, cursive) betűt eredetileg az itáliai kézírás („italica antiqua nova"), a humanista Itália új betűi 14. sz. Firenzéjében. „Kurzív" nevét folyóírás jellegéről kapta. Először Aldus nyomtatott ilyen kurzív betűkkel könyvet (Vergilius, Petrarca művei), melyet ő még külön betűtípusként kezelt. A nyomtatott dőlt betű tervezője Francesco Griffo.

Az italic fő jellemzője nem az, hogy dőlt, hanem az, hogy a kézírásos (sűrűbb) íráshoz jobban hasonlít.

Vagyis: a dőlt betű eredetileg külön betűtípus volt, mellyel több betű fért el ugyanakkora könyvben. A talpas betűtípusoknál a dőlt betűk ma is gyakorlatilag külön rajzolatú betűtípust jelentenek.

 

Formai variánsok

Formailag a kurzívnak háromféle tervezett variánsa különíthető el:

  1. önálló kurzív: egy itáliai kancelláriai írástípusból kifejlődő reneszánsz kurzív, mely külön betűtípusként is megállná a helyét, s eredetét tekintve ilyen is volt a 16. sz. elején. Ez a legkacskaringósabb, ezért legnehezebben olvasható. A többi betűtípussal ellentétben a kurzív betűformák elvesztették teljes önállóságukat. A reneszánsz betűtípusokhoz (pl. Garamond) kapcsolják, annak kurzív megfelelőjeként, egy álló formai stílusához igazítva emezekét. Ezek digitális megfelelői az autentikusságot megőrzően csak kurzív változatban forgalmazott betűtípusok (pl. Monotype Corsiva).
  2. kurzív változat: a kifejezetten egy álló betűtípushoz tervezett kurzív változatok; melyek a kancelláriai kurzív stílusjegyeit és az adott betűtípus stílusát ötvözik
  3. döntött változat: az álló betűkhöz tervezett döntött (oblique) párok, melyek alapformájukban nem térnek el az állótól, de a döntés sajátosságaihoz igazodnak. Jellemzően a groteszkek párjai.
  4. hamis dőlt változat: a hamis dőlt betűket számítógép hozza létre az állók mechanikus megdöntésével

 

 

 

Jelentés. A szerzői utasítás szerinti kurziválás a szöveg elválaszthatatlan része. Funkcióját tekintve nyomatékosít (ebben párhuzamba állítható a zeneszerző ff utasításával) vagy a kurzivált szövegrész valamilyen egyéb jellemzőjére utal (pl. személynév, műcím).

A szövegtől való elválaszthatatlanságra utal, hogy idézésnél a „kiemelés tőlem” (vagy ritkábban: „kiemelés az eredetiben”) formulát kell használjuk[1].

Mégis sokszor a szerkesztői tevékenység során eltűnik a kurziválás, miközben a szöveg teljes értékű marad. Ez arra utal, hogy a kurziválás nem a szöveg lényegi részét jelenti, csak az értelmezést segítő funkciójú. A szövegekből ugyan eltűnik egy információhordozó réteg, de a szöveg értelmezhető marad. Kérdés, hogy olyan nyelvre fordításkor, amelyik nem alkalmaz kurziválást, mi helyettesíti.

A Magyar Nemzetnél (2005) a nyers cikkek formázás nélküliek: az újságíró nem tud formázást átadni a tördelőnek. A lapban csak a személyneveket kurziválják a tördeléskor, a név első előfordulásakor.  A kurziválás tehát egy napilapban nem szerzői, hanem egységes arculati kérdés


[1] E dolgozatban minden kiemelés tőlem van, hacsak másképp nem jelzem.

Használat. Mivel nem bontja meg a szöveg szürke tömbjének egységét, nehéz egy pillantással észrevenni az oldalon. Ezért mindig olyankor használjuk, ha a folyószöveg olvasása közben szeretnénk egy-egy szót nyomatékosítani az olvasó néma olvasásakor.

Ugyanakkor a dőlt betűnek sajátos funkciói is vannak. Az élőlények latin elnevezését – pl. Homo sapiens – mindig, minden nyelvű szövegben dőlt betűvel kell szedni.

A szövegben előforduló könyvcímeket, folyóiratcímeket – pl. a Népszabadság címét – általában dőlt betűvel szedik. Ennyiben a kurziválás pluszinformációt ad a szöveghez (pl. „ez itt egy folyóiratcím”). Ez egyfajta funkcionális kiemelés, azaz nem nyomatékot ad, hanem a dőlt betűvel kiemelt szövegrészt elkülöníti a szöveg más részétől.

Folyóiratra utaló bibliográfiában a folyóirat címe dőlt betűs, könyv esetében a könyv címe.

A napi sajtóban dőlt betű ritkán fordul elő, leginkább a cikkekben található személynevek legelső előfordulásakor.

A kurzív szövegen belüli kiemelés antikvából szedett. Kurzív szöveget hosszabb szövegrészek kiemelésére ne alkalmazzunk, mert nehezen olvasható.

– A dőlt betűktől elkülönítik a döntött (faux italic, oblique) betűt, mely szintén „valódi” betű, de nincsenek rajzolatbéli eltérések a döntött és álló verzió között. Dőltek (italic) általában a talpas antikvák, míg döntöttek (oblique, sloped, angled) a groteszk betűtípusok „dőlt betűs” verziói.

– Visszafelé (balra) dőlt (backslant, linkskursiv): főleg régi térképeken vízrajz megjelölésére.

 

Fettelés

Vastag betűt (félkövér [boldface, bold, semibold] vagy kövér = fett (extra bold]) betűt egy-egy kulcsszó vagy szócikk címének kiemelésére használjunk. Bár a „kezdők” körében ez a leggyakoribb kiemelési módszer, inkább kerüljük, mert igen erőteljes hatású. Akkor használjuk, ha a teljes szöveg elolvasása nélkül akarjuk az olvasó számára a kulcsszavakkal gyorsan áttekinthetővé tenni a szövegünket. Így ezeken végigugrálva tud eligazodni a szövegben. Ha több súlyfokozat is van a betűtípusban, érdemes két lépcsőt is ugrani a kövér kiemeléskor lighthoz bold, normálhoz extrabold kiemelést.

A kiemelések közül a félkövérrel szedett szöveg marad a legjobban olvasható hosszabb szövegrészen keresztül is. Szinte mindig félkövérrel szedjük a képaláírásokat, általában a rövidebb hírfejeket és a negatív háttér előtt feltűnő szöveget is.

Kövér betű helyett sokáig gót betűt használtak kiemelésre.

A dőlt félkövér betű csak az utóbbi idők találmánya, a tipográfusok ritkán használják.

 

Aláhúzás

– Aláhúzást nem használunk, ma már főképp azért nem, mert ez a tipográfiai megoldás ma a hipertext linkek számára van fenntartva (de nyomtatásban ez sem ajánlott, mert elcsúfítja a szöveg képét). Nyomtatásban csak ritkán használt, pl. a második világháborúban, amikor az újságcikkek címének nagysága korlátozva volt, egyszeres vagy dupla aláhúzást alkalmaztak. A hagyományos gépírással készült szövegben az egyszeres aláhúzás dőlt (italic), a kétszeres pedig félkövér (bold) szedési utasítást jelentett a nyomdásznak. Manapság a bulvárlapok címeinél gyakori megoldás, így a nyomtatott betűk aláhúzása a szenzációkeltés kontextusába került – már csak ezért se használjuk (pontosabban: akkor használjuk, ha szövegünk bulvár vagy amatőr stílusát szeretnénk hangsúlyozni).

Kivétel ez alól olyan szakmai szöveg, ahol az aláhúzásnak sajátos értelme van, pl. nyelvtani mondatelemzéseket tartalmazó szöveg, ahol a hagyományos módon emeljük ki az állítmányt, az alanyt és más szófajokat.

  

Áthúzás

– Különleges esetekben, ha valami megváltoztatását tudatosan jelölni akarjuk, a régi, kijavított szót is megtartva, áthúzást használhatunk.

 

Betűritkítás

Letterspacing

Betűritkításkor nem kell másféle betűváltozatot használni, pusztán a betűköz növelésével érjük el a kiemelés hatását. Így ezzel marad a leginkább egységes a szövegtömb.

A 19. században és a 20. század elején német és nyelvterületen és annak hatászónájában (így nálunk) divatos formája volt a kiemelésnek a szöveg ritkítása. Ez ma már régiesként hat, de épp ezért stílusértéke is van. Kurzív betűre és hosszabb szövegrészek kiemelésére ne alkalmazzuk. Mai tipográfiai könyvekben ezt az évszázadon át alkalmazott megoldást „esztétikailag károsként”, „csekély kiemelő értékűként” jellemzik, ami jól mutatja a tipográfiai képzetek relativitását.

Rendszerfontot használó e-mailekben kiemelést jelezhetünk az írógépek korából átmentett módszerrel, a betűk közé beillesztett szóközökkel létrehozott b e t ű r i t k í t á s s a l. Courier betűtípussal írt szövegben szintén jól illeszkedik az írógépbetűhöz.

 

Verzál

(kapitális, capital letters, caps)

Hasonlóan a dőlt betűkhöz, a nagybetűk (verzál, all caps) is a kisbetűktől eltérő, önállóan használt betűtípust képviseltek eredetileg (az ókori Róma betűit).

Etimológia. A nagybetűket a középkorban címekhez, sorfejre használták, innen eredeti neve (caput=fej, valaminek a feje, kezdete értelemben - lásd még: hétfő).

A csupa nagybetűs szöveg nehezen olvasható, már csak ezért se használjuk kiemelésre, hacsak nem célunk, hogy az olvasás sebességét lelassítsuk. Kivétel ez alól az e-mailek és SMS-ek írása, amikor – más megoldás híján – „kiabálás helyett” vagy általános kiemelésként használható (itt eleve a szóbeliséghez közelebbi stílusú a szöveg, így a verzál jelentése - itt: KIABÁLÁS - is más, mint egy hagyományos írott szövegnél. Erre kifinomultabb megoldás (azaz nem kiabálás) a _kiemelendő szöveg_ aláhúzásjelek vagy *csillagok közé* illesztése.

Cikkek, könyvek címét hagyományosan verzállal szedjük, kis ritkítással. Külön erre tervezett „Titling Capitals” betűtípust is lehet vásárolni az Expert fontok részeként. Ezek nagyobb kontrasztúak (a vékonyabb vonalak vékonyabbak lehetnek) és kicsit keskenyebbek, mint normál nagybetűs verzióik.

Ugyanakkor a mai sajtótipográfiában szinte „hagyományos” alapszabály, hogy címet ne szedjünk csupa nagybetűvel. Az újságcikkek esetén gyakorlati megfontolás késztet a kisbetűk használatára: kevesebb helyet foglalnak.

 

Iniciálé 

Bár a mondatkezdő nagybetű már maga is kiemelés, ezt tovább hangsúlyozhatjuk a betűméret növelésével. A nyomtatás történetének kezdetén még az iniciálé nem nyomtatott volt, hanem festett: díszítését sokszor egy díszes nagybetű köré rajzolt pöttyök és indák adták. Később a díszes nagybetű maga is nyomdai jellé vált, majd a dísz is lekopott róla és mára már csak mérete teszi hangsúlyossá. 

 

Kiskapitális

(Kapitälchen, Small Caps) általában irodalomjegyzékekben vagy címekben a személynevek (szerzők nevének) kiemelésére alkalmazunk. Használhatjuk az irodalomjegyzéki nevek folyószövegbeli hivatkozására is, pl. (Kiss J., 1999), és lehetséges csupa kiskapitálissal is szedni neveket, de csak színdaraboknál, ahol egyértelmű a tulajdonnévi jelleg (ádám). Drámákban egyébként általánosan kiskapitálissal vagy verzál kezdetű kiskapitálissal szedik a megszólalók nevét.

F

ejezetek elején iniciálé után az első szót vagy első sort (gondolatot) – különösen az angolszász országokban – gyakran szedik kiskapitálissal, de a mai gyakorlatban már sokszor iniciálé nélkül is.

A kiskapitálissal azért kell vigyázni, mert a windowsos betűtípusokból hiányzik az igazi kiskapitális, ezért bizonyos betűtípusoknál a nagybetűhöz képest az automatikusan létrehozott kiskapitális sokkal vékonyabb vonalú – csúf arányú – lehet. Kiskapitális betűk csak az ún. Expert / Pro betűtípusokban találhatók.

„Hosszabb idézeteket különösen az angolszász gyakorlatban sokszor mindkét vagy csak a bal margónál behúzással (beljebbezés, mértéke megegyezik a normál szöveg behúzásával) és felette és alatta üres sorral (térközzel) jeleznek. Ez is a kiemelés egy formája. Időnként ezt az idézetet kisebb betűmérettel szedik. Az angolszász hagyományban itt nincs idézőjel, de a magyar alapján kell.

Angol szövegekben a betűszók, rövidítések is kiskapitálissal szedendők (MA, BA, A.M., JFK, PC), így jobban illeszkednek a kisbetűk közé. Bár ez a megállapítás pusztán formai, magyarul a kiskapitális ilyen használata nem terjedt el, ezért szokatlan képet mutatna.

 

Írásjelek

– Bizonyos szakkifejezéseket és „különös értelmű” kifejezéseket idézőjellel vagy 'aposztrof-idézőjelpárral' is kiemelhetünk.

– Olyan nyers szövegben, ahol formázás nem lehetséges, szintén így jelezzük a későbbi tördeléshez, hogy _dőlt_ vagy *félkövér* kiemelés következik. Ezeket a jeleket a Word megfelelő „autoformázás beállításkor” beállítás esetén automatikusan értelmezni képes.

 

Színezés

Történet. A kódexekben a rubrikálás a vörös tintával írt szövegrészeket jelentette. A rubrika szó eredetileg fejezetcím volt, melyet vörös tintával írtak. Utána az első és kiemelendő szót pirossal aláhúzták. (rubricus=vörös, latin). A rubrika szó ma rovat értelemben is él.

Használat. Kiemelésre használhatunk színezést is: vagy a betűt színezzük, vagy a betű hátterét (kiemelőfilctoll-hatás). Fekete-fehér dokumentumnál a szürke árnyalat változtatható. Akár a törzsszöveg is lehet szürke, ez esetben a fekete betű számít kiemeltnek. A színek kifejezik az írás vagy a lap stílusát, érzelemvilágát is (erőteljes kontrasztú piros és fekete, illetve lágy hatású „női lapos”, rózsás-világoskékes pasztellszínek). A fekete szín adja a legnagyobb kontrasztot: így más szín használatakor mindig figyelni kell a háttérszín és a betűszín megfelelő kontrasztjára. Ha ez nincs meg, vékony fekete (vagy fehér) körvonalat alkalmazhatunk a betűnél (outline). Érdemes a színezést a vastag betűs és/vagy más kiemeléssel együtt alkalmazni, mert a vékony betű színesben könnyen „feloldódhat”.

– A szövegekben a számítógépes kijelöléskor is kiemelünk: ez esetben a háttér és a betű színeinek a negatívjával emel ki a gép. Újabban ezt imitálják nyomtatásban is (főleg plakátokon).

 

Betűméret

– Formabontó megoldásként használhatunk nagyobb méretű betűket is kiemelésre.

 

Üres hely

– Fehér foltok: egy kiadvány elkészítésekor sokszor nem az a fontos, hová is igazítjuk, írjuk a szöveget, hanem hogy mely részeket hagyunk üresen. Az üres helyek igen erőteljesen kiemelik a szöveget! Hasonlóképpen a széles vagy épp keskeny margó (oldal szélén, hasábok között, képek körül) is a fehér papír kontraszthatását alkalmazza.

 

Animált kiemelés

– Elektronikus dokumentumokban alkalmazhatunk animált kiemelési módszereket: villogás, hangyák masírozása, konfetti stb.

 

Vonalak

– Hosszabb szövegek esetén alkalmazhatunk „keretes” kiemelést: egy kisebb szövegblokkot keretbe teszünk (vagy a sorszélen használunk függőleges vonalat), és sokszor más betűtípussal (pl. talpas alapbetű esetén talpnélkülivel) is szedünk. A keretest bekeretezhetjük vonallal vagy keretező vonal nélkül háttérszínt is adhatunk neki. Ez esetben használhatunk halványszürkét normál betűvel vagy fekete hátteret fehér betűvel, de utóbbi esetben érdemes kövér vagy félkövér betűket használni, mert a fekete alapon a vékony betű nehezen olvasható. A hátteret tónussal ellátó megoldást azonban csak kisméretű szövegekre használjuk, mert nagyban fárasztóvá teszi az olvasást.

 

Marginális

A kiemelendő betűk (vagy gondolatok) a margón is elhelyezhetők. A margó nem csak a kiemelés, hanem a főszöveget kísérő kommentárok helye is lehet. Cum textu incluso-nak nevezték a margón kommentárokkal tűzdelt szöveget. Az egyes részek kulcsszavait is tartalmazhatja, ezáltal megkönnyítve a keresést, de csökkentve az oldaltükör nagyságát.

 

 

KIEMELÉS ÉS TOLDALÉKOK

A kiemelendőhöz tartozó toldalékokat nem emeljük ki, ha az tulajdonnév vagy cím. Így pl. ha azt írom:ƒ „Kovács János Kis virágban c. verse”, arra utal, hogy a vers címe: Kis virágban. Ellenben a Kis virágban vagy Kis virág-ban megoldás arra utal, hogy a vers címe: Kis virág. Közszavaknál tipográfiai izlés dolga, hogy a toldalékokat kiemelem-e: szociológiában vagy szociológiában.

Toldalékot lehetőleg ne tegyünk idézőjelen kívülre: „Nemzeti dal”-ban helyett inkább így használjuk: „Nemzeti dalban”.

 

KIEMELÉSES SZÖVEGRÉSZ IDÉZÉSE

Ha egy szerző kiemelést alkalmaz egy művében, azt a szövegrészt a kiemelés megtartásával lehet csak idézni. Ha egy idézetben mi emelünk ki egy részt, ami eredetileg nem volt kiemelve, azt külön jelezni kell. (Kiemelés tőlem – H. H.) vagy (Kiemelés – H. H.) .

 

<< Szedés, mikrotipográfia    Hamis és valódi betűk >>
Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés