Fogalomtár etika szakosoknak

Kopernikuszi fordulat

Kopernikuszi fordulat: Ebbe a kifejezésbe tömöríthető össze az a perspektívaváltás, amit Kant sürgetett és hajtott végre a filozófiában. A Kopernikuszra való utalás egy olyan nézőpontváltás lehetőségét emeli ki, mely egy hosszú ideje fennálló és megkérdőjelezhetetlen világkép radikális – az alapokat érintő és nem kiigazító – megváltozását eredményezi. Fontos, hogy ez a váltás mintegy próba-szerencse alapon történik, nem annyira új ismeretek felbukkanása kényszeríti ki, mint inkább a meglévő ismeretek teljesebb, pontosabb elrendezésére irányuló törekvés. Emiatt Kant számára Kopernikusz kétszeresen is példája lehet a filozófiának. Egyrészt világossá vált Kopernikusszal, hogy a megismerés és a tudás a jelenségek elrendezésének módját jelenti. Másrészt azért, mert a mérési eredmények értelmezésekor számolt azzal a lehetőséggel, hogy a különböző időpontban mért eredmények amiatt is eltérhetnek egymástól, mert időközben a megfigyelő helyzete megváltozott. Ezzel a megfigyelőt (mint pozíciót és létezőt) a megismerés nem csupán kiiktathatatlan elemeként, de egyenesen középpontjaként, vagy mondhatnánk, gyújtópontjaként határozta meg. De mit jelent a filozófiában a kopernikuszi fordult? Mindenekelőtt annak belátását, hogy az ismertszerzés során a szubjektum nem valamiféle passzív tükörként viselkedik, akinek semmilyen más szerepe nincs, mint alkalmazkodni a világ változatlan és feltárásra váró lényegi szerkezetéhez, hogy egyre pontosabban tükrözhesse azt vissza. Ha így állna a dolog, soha nem rendelkezhetnénk semmilyen ismerettel a világról, lévén, hogy nem tudhatnánk, milyennek kell ennek a tükörnek lennie ahhoz, hogy minél tökéletesebb képet nyújtson. Ehhez tudnunk kellene, milyen az a világ, amihez idomulnia kell a tükörnek, de pont erre irányul a megismerés. Váltsunk tehát nézőpontot, és ne abból induljunk ki, hogy a világ állandó létszerkezetéhez kell a megismerésnek alkalmazkodni, hanem épp fordítva: ami állandó és meghaladhatatlan az a megismerőképességünk, és a világ dolgai számunkra csak mint e megismerőképesség által megjelenített dolgok vannak adva. Világ az, ami a megismerőképességemben és általa megjelenik, ennyiben a(z emberi) megismerőképesség a(z emberi) világ lehetőség-feltétele. Nem az emberi megismerőképesség idomul tehát a világhoz, hanem a „világ” alkalmazkodik - mint megjelenésének lehetőség-feltételéhez - az emberi megismerőképességhez. Ekkor már világos, hogy lehet ismeretünk a világról, de az is világos, hogy ezt az ismeretet nem nevezhetem abszolút értelemben a dolgok ismeretének, lévén, hogy a dolog itt csak mint a megismerőképességemben megjelenő (jelenség), nem pedig mint önmagában létező (Ding az sich) értendő. Ezáltal a megismerés és tudás a jelenségek szintézisének és elrendezésének módját, nem pedig valamilyen abszolút (feltételen) igazság feltárását jelenti (a priori formák). Ha a tudás a megismerőképességünk viszonylatában tesz szert értelemre, akkor a megismerőképesség hatóköre dönt arról is, mire vonatkozhat tudás, mire nem. Márpedig megismerőképességünk minden ízében véges (a megismerésben résztvevő lelki adottságok száma és hatóköre, a szemléleti formák és a tiszta értelmi fogalmak száma), így a megismerhető köre, amiről tudással rendelkezhetünk, szintén véges, vagyis korlátolt. Végül pedig vegyük észre, hogy a nem a világ, a tudás, a megismerés viszonylagosságáról van csupán szó, hanem arról is, hogy jól értetjük-e, mit jelent: világ, tudás, megismerés.

„Mostanáig feltételezték, hogy ismereteinknek mindig tárgyakhoz kell igazodniok; ám e feltételezés következtében megbukott minden kísérlet, hogy fogalmak útján a priori módon megtudjunk valamit a tárgyakról és bővítsük ismereteinket. Próbáljuk meg hát egyszer, nem jutunk-e messzebbre a metafizika feladatainak terén, ha feltesszük, hogy a tárgyaknak kell ismereteinkhez igazodniok, ami jobban megfelel a követelménynek, hogy a priori tudással rendelkezhessünk róluk, mely azt megelőzően állapítana meg valamit a tárgyakról, hogy ezek adva lennének nekünk. Itt ugyanarról van szó, mint Kopernikuszt legfontosabb gondolatánál: midőn azt találta, hogy az égitestek mozgását nem tudja kielégítően megmagyarázni, ha feltételezi, hogy a csillagok serege forog a megfigyelő körül, Kopernikuszt kipróbálta, nem jár-e nagyobb sikerrel, ha felteszi, hogy a megfigyelő kering, és a csillagok nyugalomban vannak. Ugyanezt a kísérletet elvégezhetjük a metafizikában is, a tárgyak szemlélete kapcsán. Ha a szemléletnek kell a tárgyak tulajdonságaihoz igazodnia, úgy nem látom be, miként szerezhetnénk bárminemű a priori tudást e tulajdonságokról; ha azonban a tárgy (mint az érzékek objektuma) igazodik szemléletalkotó képességünk tulajdonságaihoz, úgy egész jól el tudom képzelni ezt a lehetőséget.” (Kant: A tiszta ész kritikája, Előszó a második kiadáshoz)

K. L.