3. fejezet: Fizikai tárgyak

6. A fizikai tárgyak szubsztanciaelmélete

A legtöbb kortárs filozófus úgy gondolja, hogy a tulajdonságaikban azonos, de numerikusan különböző tárgyak lehetősége olyan súlyos problémát jelent a realista nyalábelmélet számára, hogy nem érdemes vele tovább vesződni. Úgy gondolják továbbá, hogy a lényeggel nem rendelkező szubsztrátum fogalma inkonzisztens, és ezért a szubsztrátumelmélet számára sincsen túlságosan sok remény. Marad tehát a trópus nyalábelmélet, mely szerint a fizikai tárgyak partikuláris tulajdonságok (trópusok) nyalábjai, és a nominalizmus, mely szerint a fizikai tárgyak nem rendelkeznek ontológiai szerkezettel. Mármost mivel mind a trópus nyalábelmélet, mind pedig a nominalizmus antirealista az univerzálék vonatkozásában, felmerül a kérdés: ez azt jelenti, hogy a realizmusnak nincsen versenyben levő elmélete a fizikai tárgyakról?

Nem jelenti azt. A realizmussal rokonszenvező filozófusok (Loux 1978, 1998b, Wiggins 1980, 2001, van Inwagen 1990, Hoffman and Rosenkrantz 1994 és mások) szerint a realizmusnak igenis van plauzibilis elmélete a fizikai tárgyakról, és ennek kulcsa Arisztotelész szubsztanciáról szóló műveiben, különösen a Kategóriák című művében kifejtett felfogásában van. Az elmélet neve ezért „szubsztanciaelmélet".

E részben a fizikai tárgyak szubsztanciaelméletét mutatom be, arra a közös magra koncentrálva, amely valamennyi kortárs arisztoteliánus elmélet lényegét alkotja. Jó lesz vigyázni: a szubsztanciaelmélet sokkal szofisztikáltabb, mint az eddig bemutatott elméletek.

6.1. A szubsztanciaelmélet fő tézisei

6.1.1. Első tézis

A fizikai tárgyak (legalábbis bizonyos fizikai tárgyak) természetes fajta-univerzálék instanciái.

Ez a következőt jelenti. Ellentétben a realista nyaláb- és szubsztrátumelmélet tanításával, a partikuláris fizikai tárgyak nem csak olyan univerzálékat instanciálnak, mint a „piros", a „kerek", a „20 centiméter átmérőjű", a „gumiból levő" stb., hanem természetes fajta-univerzálékat is, olyanokat mint az „ember", a „kutya", a „tölgy", a „bükk" stb., és ez utóbbiak határozzák meg a partikuláris fizikai tárgyakat.

Mik is ezek a természetes fajták? Ahogy a „Tulajdonságok" című fejezet 2.3.5. részében már említettem: a fajták (kinds) vagy természetes fajták (natural kinds) azok az univerzálék, melyek a valóságot annak természetes határainál szabdalják fel. Ugyancsak említettem ebben a részben, hogy - ellentétben az olyan univerzálékkal, mint a „piros" és a „kerek", melyeket a fizikai tárgyak abban az értelemben instanciálnak, hogy rendelkeznek (possess) velük - a fizikai tárgyak a természetes fajtákat abban az értelemben instanciálják, hogy tartoznak (belong) hozzájuk. (Sajnos nincsen kialakult egyezményes terminológia: nincs egyetlen olyan szakkifejezés, mellyel valamennyi nem természetes fajta univerzáléra referálhatnék. Ezért használom a nem természetes fajta-univerzálék jelölésére azt a fárasztó körülírást, hogy „olyan univerzálék, mint a »piros« és a »kerek«".)

De mi a jelentősége a természetes fajtákra való hivatkozásnak? Az - és erre is utaltam a „Tulajdonságok" című 2.3.5. részében -, hogy egy partikuláris tárgy természetes fajta instanciálása - ellentétben az olyan univerzálék instanciálásával, mint a „piros" és a „kerek" - meghatározza azt, hogy mi a kérdéses partikuláris tárgy. A természetes fajták ugyanis - ellentétben a nem természetes fajta-univerzálékkal - szortális vagy individuáló univerzálék. Ahogy Arisztotelész a Kategóriákban fogalmaz:

[...] az összes állítmány közül csupán [a fajták] világítják meg az elsődleges szubsztanciát. Ha ugyanis - mikor egy bizonyos emberről van szó - valaki meg akarja mondani, hogy mi az, valójában akkor határozza meg, ha faját vagy nemét mondja meg, s akkor teszi ezt megfelelően, ha azt mondja róla, hogy ember, vagy ha azt, hogy élőlény. Ha viszont valaki a többi kategória valamelyikével határozza meg - például, hogy fehér, vagy hogy fut, vagy akármi ilyesmivel -, akkor hibásan adta meg a meghatározást. (2b)

A döntő különbség tehát a nem természetes fajta-univerzálék és a természetes fajta-univerzálék között a következő. Míg a nem természetes fajta-univerzálék instanciálása önmagában nem határozza meg azt, hogy mi az a dolog, ami instanciálja (a „pirosságot" instanciálhatja egy cseresznye éppúgy, mint egy paradicsom, egy autó éppúgy, mint egy háztető stb.), addig a természetes fajták instanciálása önmagában meghatározza azt, hogy mi az a dolog, ami instanciálja. Az „emberség" (human being) természetes fajta instanciálása meghatározza, hogy az ezt instanciáló dolog: ember.

Mi teszi képessé erre a természetes fajtákat? Szemben az olyan univerzálék instanciálásával, mint a „piros" és a „kerek", egy természetes fajta instanciálása miért határozza meg azt, hogy mi az a dolog, ami instanciálja? Azért, mert míg a természetes fajták az őket instanciáló partikuláris tárgyak lényegét (esszenciáját) alkotják, addig a nem természetes fajta-univerzálék soha nem tartoznak az őket instanciáló partikuláris tárgyak lényegéhez, mindig csak akcidentálisak.

Nézzünk egy példát: Szókratész bátor. A szubsztanciaelmélet szerint Szókratésznak a „bátorság" nem lényegi, hanem akcidentális tulajdonsága. Mit jelent ez? Azt, hogy Szókratész akkor is létezhetne, ha nem instanciálná a „bátorság" nem természetes fajta-univerzálét. Vegyük most azt, hogy Szókratész ember. A szubsztanciaelmélet szerint az „emberség" Szókratész lényegi (esszenciális) tulajdonsága. Mit jelent ez? Azt, hogy Szókratész nem létezhetne, ha nem instanciálná az „emberség" természetes fajtát. Szókratész tehát valamennyi nem természetes fajta-univerzálét, melyet instanciál, kontingens módon instanciálja, de a természetes fajtát, melyhez tartozik, szükségszerűen.

6.1.2. Második tézis

A fizikai tárgyaknak az univerzálék nem alkotóelemeik.

Mivel a szubsztanciaelmélet szerint két különböző típusú univerzálé létezik, természetes fajta-univerzálék és nem természetes fajta-univerzálék, a második tézis két dolgot is mond. Egyrészt azt, hogy a természetes fajta, melyet t partikuláris tárgy instanciál, nem alkotóeleme t-nek. Szókratésznek nem alkotóeleme az emberség; Szókratész abban az értelemben instanciálja az „emberség" természetes fajtát, hogy ahhoz tartozik. Másrészt azt mondja, hogy t partikuláris tárgynak ama nem természetes fajta-univerzálék sem alkotóelemei, melyeket t történetesen instanciál. Egy paradicsomnak nem alkotóeleme a „pirosság", a „kerekség" stb.

Ez utóbbi magyarázatra szorul. Azon, hogy a fizikai tárgyaknak a nem természetes fajta- univerzálék nem alkotóelemei, a szubsztanciaelmélet híve azt érti, hogy a fizikai tárgyak, melyek bizonyos nem természetes fajta-univerzálékat instanciálnak, már eleve meghatározottak azáltal, hogy egy bizonyos természetes fajtához tartoznak. És világos: ha egy t fizikai tárgy, ami instanciálja u₁, u₂, u₃ nem természetes fajta-univerzálékat, már eleve meghatározott az által, hogy egy bizonyos természetes fajtához tartozik, akkor u₁, u₂, u₃ nem természetes fajta-univerzálék nem lehetnek t alkotóelemei.

A szubsztanciaelmélet híve úgy gondolja ugyanis: annak az előfeltétele, hogy valami nem természetes fajta-univerzálékat instanciáljon, az, hogy az illető dolog előzetesen meg legyen határozva. Vegyünk egy paradicsomot. Mi instanciálja a pirosságot és a kerekséget? Nem más, mint maga a paradicsom. Mi maga a paradicsom? Nem más, mint a paradicsom természetes fajta egy instanciája. A paradicsomnak tehát nem alkotóeleme a pirosság és a kerekség, ugyanis a paradicsom megléte az előfeltétele annak, hogy instanciálja a pirosságot és kerekséget.

A szubsztanciaelmélet tehát szakít a nyaláb- és szubsztrátumelmélet konstruktivizmusával, mely szerint a tulajdonságok/univerzálék a fizikai tárgyak alkotóelemei. De vigyázat: nehogy összemossuk a szubsztanciaelméletet a nominalizmussal, mely szerint a tulajdonságok szintén nem alkotóelemei a fizikai tárgyaknak. A nominalizmus és a szubsztanciaelmélet álláspontja között a fő különbség a következő. A nominalista szerint nem léteznek saját jogukon tulajdonságok, következésképpen nem is lehetnek a fizikai tárgyak alkotóelemei. A szubsztanciaelmélet szerint léteznek tulajdonságok; és a fizikai tárgyak instanciálnak tulajdonságokat. Annak ellenére azonban, hogy a fizikai tárgyak instanciálnak tulajdonságokat, e tulajdonságok nem alkotóelemei a fizikai tárgyaknak. Mégpedig azért nem azok, mert azt, hogy mi egy fizikai tárgy, nem az határozza meg, hogy milyen nem természetes fajta-tulajdonságokat instanciál, hanem kizárólag az, hogy milyen fajtához tartozik.

6.1.3. Harmadik tézis

A fizikai tárgyak ontológiailag alapvető entitások.

E harmadik tézis többé-kevésbé következik a másodikból. Ha ugyanis a fizikai tárgyaknak az univerzálék nem alkotóelemei, akkor a fizikai tárgyakat nem lehet redukálni univerzálékra mint alapvetőbb entitásokra. Ha pedig a fizikai tárgyakat nem lehet redukálni alapvetőbb entitásokra (univerzálékra), akkor a fizikai tárgyak irreducibilis, ontológiailag alapvető létezők. (Újabb hasonlóság a szubsztanciaelmélet és a nominalizmus között!)

Mit jelent mindez? Azt, hogy a szubsztanciaelmélet ontológiája szerint a világban nem univerzálék (illetve szubsztrátumok) léteznek alapvetően, hanem a különböző fajtákhoz tartozó tárgyak. Olyanok, mint az egyes emberek, kutyák, macskák, tölgyfák, paradicsomok stb., és ezek az irreducibilis létezők instanciálják az univerzálékat.

Felmerülhet persze a kérdés: vajon miért nem lehet redukálni a természetes fajtákat nem természetes fajta-univerzálék egy meghatározott együttesére? Miért nem mondható például az, hogy a „paradicsom" mint természetes fajta n darab nem természetes fajta-univerzálé együttesével azonos? A szubsztanciaelmélet szerint azért nem, mert az ontológiai prioritás a fajtákon és nem a fajtákra jellemző egyéb tulajdonságokon van. Azt ugyanis, hogy t milyen egyéb univerzálékat instanciálhat, az határozza meg, hogy t milyen természetes fajtát instanciál. Ha egy dolog instanciálja a „paradicsom" természetes fajtát, vagyis ha a kérdéses dolog paradicsom, akkor instanciálhatja a pirosságot, de nem instanciálhatja a kékséget.

Természetesen még tovább lehet kérdezni: vajon miért a fajtákon, és miért nem a nem természetes fajta-tulajdonságokon van az ontológiai prioritás? Miért ne lehetne például azt mondani, hogy az „emberség" természetes fajta esetében az ontológiai prioritás az ember genetikai tulajdonságain mint nem természetes fajta-tulajdonságain van? Márpedig ha ezen van, akkor milyen alapon beszélünk egyáltalán a fajták irreducibilis, ontológiailag alapvető jellegéről? Amennyire látom, a szubsztanciaelmélet hívei e kérdésre nem rendelkeznek meggyőző válasszal. Mondják például azt, hogy a természetes fajta-univerzálék tulajdonképpen nem mások, mint a létezés meghatározott módjai, és mint létezési módok irreducibilisek (Loux 1998a: 120-1). Így amikor valaki instanciálja az emberség természetes fajtát, akkor ezzel a létezés egy irreducibilis módját valósítja meg; az embernek levést. Nos, ezt valóban lehet mondani, nagyon szépen is hangzik, de nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy mindenkit kielégít.

6.2. Szubsztanciaelmélet, nyalábelmélet, szubsztrátumelmélet

6.2.1. A szubsztanciaelmélet és a nyalábelmélet viszonya

A szubsztanciaelmélet és a nyalábelmélet annyiban hasonlít egymáshoz, hogy mindkét elmélet szerint az, hogy mi t partikuláris fizikai tárgy, attól függ, hogy t milyen univerzálé(ka)t instanciál.

Mit is állít a nyalábelmélet? Azt, hogy egy partikuláris fizikai tárgyat egyesegyedül az határoz meg, hogy milyen tulajdonságai vannak. Ez azt jelenti, hogy ha t partikuláris tárgy F₁, F₂, F₃, F₄, F₅ tulajdonságokkal rendelkezik, akkor t létezése mind F₁, mind F₂, mind F₃, mind F₄, mind F₅ tulajdonság létezését involválja, másképp kifejezve: t-nek mind F₁, mind F₂, mind F₃, mind F₄, mind F₅ lényegi vagy szükségszerű tulajdonsága. E tulajdonságok közül ha akár egy is hiányzik, vagy ha e tulajdonságok mellé akár csak egy további F₆ tulajdonság is járul, akkor t maga nem létezik. Egyszóval: a nyalábelmélet ultraesszencialista; t valamennyi tulajdonsága lényegi alkotóeleme t-nek.

Ehhez képest a szubsztanciaelmélet híve tagadja, hogy minden egyes univerzálé, melyet t fizikai tárgy instanciál egyformán lényegi tulajdonsága t-nek. A szubsztanciaelmélet is esszencialista ugyan, de e szerint t fizikai tárgynak csak egyetlen lényegi tulajdonsága van; t egyetlen univerzálét instanciál szükségszerűen, jelesül a természetes fajta-univerzálét. A t által instanciált nem természetes fajta-tulajdonságok t-nek nem lényegi tulajdonságai. A természetes fajta-univerzálé azért esszenciális, mert - mint láttuk - ennek instanciálása határozza meg, hogy mi t, a nem természetes fajta-univerzálék pedig azért nem esszenciálisak, mert ezek nem egyebek, mint (a természetes fajta instanciálása folytán) már meghatározott t tárgy puszta modifikációi.

6.2.2. A szubsztanciaelmélet és a szubsztrátumelmélet viszonya

A szubsztanciaelmélet és a szubsztrátumelmélet annyiban hasonlít egymáshoz, hogy mindkét elmélet szerint a tulajdonságoknak szüksége van szubjektumra (hordozóra), valamire, aminek ezek a tulajdonságai.

Mit is állít a szubsztrátumelmélet? Azt, hogy t partikuláris fizikai tárgy tulajdonságainak a szubjektuma vagy hordozója nem más, mint a puszta szubsztrátum, amely (1) t alkotóeleme, és amelynek (2) önmagában nincsenek esszenciális tulajdonságai.

Ehhez képest a szubsztanciaelmélet híve szerint (1) t partikuláris fizikai tárgy tulajdonságainak a szubjektuma vagy hordozója nem más, mint maga t, a partikuláris fizikai tárgy, következésképpen t tulajdonságainak szubjektuma nem lehet t alkotórésze. Továbbá (2) t partikuláris fizikai tárgy tulajdonságainak a szubjektuma vagy hordozója rendelkezik esszenciális tulajdonsággal, nevezetesen a fajtához tartozással, melyet instanciál.

6.2.3. Összefoglalás

Összefoglalva: úgy tűnik, a szubsztanciaelmélet két értelemben is a józan közép álláspontja a szélsőséges nyaláb- és szubsztrátumelmélet között. Egyrészt azért, mert ellentétben az ultraesszencialista nyalábelmélettel és az antiesszencialista szubsztrátumelmélettel, azt állítja: a fizikai tárgyaknak van lényegük, de nem minden tulajdonságuk lényeges. Szókratésznek lényege, hogy ember, de nem lényegi tulajdonsága, hogy bátor. Másrészt, ellentétben azzal a nézettel, hogy a fizikai tárgyak tulajdonságainak egyáltalán nincsen szubjektuma, és azzal a nézettel, hogy a fizikai tárgyak tulajdonságainak a szubjektuma egyúttal a fizikai tárgyak alkotóeleme, azt állítja, hogy maguk a partikuláris tárgyak a szubjektumai vagy hordozói a tulajdonságaiknak. Maga a paradicsom piros, maga a kökény kék. Úgy gondolom, e józan középutasság a szubsztanciaelmélet egyik legfőbb vonzereje.

6.3. Hogyan magyarázza a szubsztanciaelmélet a fizikai tárgyak partikularitását?

6.3.1. Miért sikertelenek az alternatív elméletek a szubsztanciaelmélet hívei szerint?

Ahhoz, hogy világos legyen, hogyan magyarázza a szubsztanciaelmélet a fizikai tárgyak partikularitását, először is azt érdemes megvizsgálni, hogy a szubsztanciaelmélet perspektívájából nézve miért nem boldogul a realista nyalábelmélet és szubsztrátumelmélet a fizikai tárgyak partikularitásának magyarázatával (lásd: Loux 1998b).

E sikertelenségnek két összetevője van. Az egyik az, hogy e két elmélet szerint a tulajdonságok univerzálék, vagyis egy időben több különböző fizikai tárgyban prezentálódni képes entitások, a másik az, hogy a két elmélet szerint az univerzálék a fizikai tárgyak alkotóelemei. Magyarán: a sikertelenségük oka az, hogy mindkét elmélet szerint a fizikai tárgyak olyan alkotóelemekből állnak, melyek megléte e tárgyakban nem képes numerikus különbözőséget eredményezni. Ha t₁ és t₂ numerikusan különböző fizikai tárgy n tulajdonságában azonos, akkor ez mindkét elmélet szerint azt jelenti, hogy t₁ és t₂ rendelkezik n darab numerikusan azonos, közös alkotóelemmel. Mitől lesznek akkor különbözők?

A nyalábelmélet híve ekképp okoskodik: mivel a fizikai tárgyak által instanciált univerzálék mint a fizikai tárgyak alkotóelemei önmagukban nem képesek numerikus különbözőséget eredményezni, a fizikai tárgyak partikularitásához nagyon nagy számú univerzáléra mint alkotóelemre van szükség. Olyan nagy számú alkotóelemre, hogy ne fordulhasson elő, hogy két numerikusan különböző fizikai tárgy pontosan ugyanazokból az univerzálékból mint alkotóelemekből álljon.

Hogyan okoskodik a szubsztrátumelmélet híve? Így: mivel a fizikai tárgyak által instanciált univerzálék mint a fizikai tárgyak alkotóelemei nem képesek numerikus különbözőséget eredményezni, bármennyi legyen is belőlük, ezért fel kell tételeznünk egy további entitást, ami erre képes. E további entitás értelemszerűen nem lehet univerzálé, hisz éppen arról van szó, hogy az univerzálék nem képesek numerikus különbözőséget eredményezni, következésképpen e további entitás csakis az univerzáléktól alapvetően különböző nyers individualitás vagy partikularitás, azaz a szubsztrátum lehet.

Az 5.3. és az 5.4. részben láttuk mindkét stratégia nehézségeit. A nyalábelmélet híve minden bizonnyal téved abban, hogy amennyiben nagy számú univerzálét instanciál egy fizikai tárgy, akkor ez képes individuálni a kérdéses fizikai tárgyat. A szubsztrátumelmélet híve ezzel szemben olyan fogalommal operál (puszta szubsztrátum), amely minden bizonnyal inkonzisztens, lévén nincsenek lényegi tulajdonságai.

6.3.2. Mi a megoldás?

A szubsztanciaelmélet híve szerint az a felismerés, hogy a partikuláris fizikai tárgyak nemcsak olyan univerzálékat instanciálnak mint a „kerek" és a „piros", hanem természetes fajta-univerzálékat is. Ebben az esetben ugyanis egycsapásra megszűnik a tulajdonságaikban azonos, de numerikusan különböző tárgyak probléma valódi problémának lenni. Miért? A válasz pofonegyszerű: azért, mert a természetes fajta-univerzálék többszörös instanciálása - ellentétben a nem természetes fajta-univerzálék többszörös instanciálásával - numerikusan különböző partikulárékat eredményez. Miért? Azért, mert a természetes fajták szortális (sortal) vagy individuáló (individuative) univerzálék. Egyszerűen fogalmazva: azzal, hogy több fizikai tárgy instanciál egy meghatározott természetes fajtát mint szortális univerzálét, már meg is vannak különböztetve egymástól. Ahogy Michael Loux fogalmaz:

Ellentétben a tulajdonságokkal, a fajták olyanok, hogy többszörös instanciálásuk numerikusan különböző partikulárékat eredményez. Az „emberség" fajta kétszeres instanciálása két embert eredményez, a „tölgyfaság" négyszeres instanciálása négy tölgyfát. [...] [A fizikai tárgyak] numerikus különbözősége abban a rájuk vonatkozó ontológiailag alapvető tényben adott, hogy azok fajtákat instanciálnak. (1998a: 122-3).

A szubsztanciaelmélet hívei szerint az a legegyértelműbb jele, hogy a fajta-univerzálék instanciálása numerikus különbözőséget eredményez, ahogyan a világban levő dolgokat számláljuk. A dolgok ugyanis, amelyeket számlálni lehet, nem mások, mint a természetes fajta-univerzálék instanciái, nem pedig olyan univerzálék instanciái, mint a „piros" és a „kerek". Azt mondjuk például egy óvodában: egy gyerek, két gyerek, három gyerek. Azt azonban nem mondhatjuk: egy piros, két piros, három piros.

Vegyük a minden tulajdonságukban azonos, de numerikusan különböző fizikai tárgyak (a és b) esetét. A szubsztanciaelmélet szerint: az a és b fizikai tárgyak által instanciált univerzálék között létezik olyan f (fajta) univerzálé, ahol is a tény, hogy a is és b is instanciálja f-t, önmagában elegendő ahhoz, hogy a és b numerikusan különbözzenek egymástól. Ez pedig azt jelenti, hogy meg tudjuk oldani a tulajdonságaikban azonos, de numerikusan különböző fizikai tárgyak problémáját anélkül, hogy bevezetnénk a puszta szubsztrátum mint puszta individualizátor fogalmát, ami a tulajdonságain felül szintén alkotóeleme a fizikai tárgyaknak.

6.4. A szubsztanciaelmélet nehézségei

A szubsztanciaelméletnek két alapvető nehézsége van, és nem nagyon látom, hogyan tud az elmélet bármelyiken is felülkerekedni.

A szubsztanciaelmélet egyik nehézségére már utaltam a 6.1.3. részben, a szubsztanciaelmélet harmadik tézise kapcsán. Nevezetesen: a fajták irreducibilis entitásoknak való beállítása nem tűnik eléggé megalapozottnak; a szubsztrátumelmélet hívei nem rendelkeznek meggyőző érvekkel arra nézvést, hogy a fajták nem redukálhatók nem természetes fajta-tulajdonságokra. Úgy tűnik például, hogy az emberi faj genetikai állományának feltérképezése, amennyiben persze e tudományos projektet siker koronázza, kihúzza a talajt ama nézet alól, hogy az „emberség" mint fajta-univerzálé irreducibilis entitás, és az ezt instanciáló fizikai tárgyak (emberek) ontológiailag alapvetők. Ha pedig a fizikai tárgyak nem ontológiailag alapvetők, akkor a szubsztanciaelmélet nem rendelkezik megoldással a tulajdonságaikban azonos, de numerikusan különböző tárgyak problémájára.

A másik nehézség még súlyosabb. Egyszerűen arról van szó, hogy nagyon sok fizikai tárgy nem tartozik természetes fajtákba. Nem tartoznak természetes fajtákba sem a mesterséges tárgyak (autók, repülőgépek, számítógépek stb.), sem a fizikai tárgyak puszta aggregátumai (tavak, könyvtárak, dombok stb.). Mi a helyzet ezekkel? Még ha el fogadjuk is azt, hogy a szubsztanciaelmélet plauzibilis az élőlényekre és a kémiai elemekre, vagyis azokra a fizikai tárgyakra, amelyek természetes fajtákhoz tartoznak, az elmélet akkor is kiegészítésre szorul.

Mármost két lehetőség van. Az egyik: kombinálni a szubsztanciaelméletet vagy a nyaláb-, vagy a szubsztrátumelmélettel, felvállalva e két elmélet minden nehézségét, illetve azt, hogy ezzel egy csúnya hibrid elmélettel rendelkezünk a fizikai tárgyakról. A másik: egyszerűen tagadni, hogy léteznek olyan entitások, melyek nem instanciálnak fajta-univerzálékat. E radikális utat választja például Peter van Inwagen (1990), aki szerint a világban Istenen kívül kizárólag élőlények és elemi részek léteznek, lévén csak ezek instanciálnak fajta-univerzálékat. Ezeken kívül semmi más nem létezik. Ezt a megoldást azonban a legtöbben nagyon nehezen fogadjuk el.