A rádió története

A rádiózás amerikai modellje

A rádiót mint műsorközlő médiumot az olasz Guglielmo Marconi tette ismertté (1895-ben párhuzamosan az orosz Popovval ő végezte az első rádiókísérleteket is). Az USA-ban Marconit vállalatának (American Marconi) eladására kényszerítették 1919-ben. A General Electric létrehozta a Radio Corporation of Americát (RCA).

 

A kezdeti próbálkozások

Az USA-ban 1920. novemberében szólalt meg az első rádió: a KDKA Pittsburgh-ben (ez az állomás mindmáig működik). Ők a mai értlemben vett rádióműsort szolgáltattak. A kezdetekben egy másik rádiózási filozófia alapján is indult állomás. Az ATnT 1922-ben New York-ban indított WEAF hívójelű adóját, melyen bárki beszélhetett, aki fizetett érte. Ennek az adónak tehát nem volt műsora, ami hamar bukáshoz is vezetett: a közönség érdeklődését ez a fajta „nyitott mikrofon" nem kötötte le. Az ötlet azonban mégsem ment veszendőbe, hiszen a pénzért kapható mikrofonidő gyakorlatilag a rádióreklámot jelenti. 

A kereskedelmi rádiók alapvető feltétele, hogy a bennük elhangzó reklámok minél szélesebb közönséghez jussanak el, tehát a WEAF bevezette reklámok mellett a KDKA bevezette műsorszolgáltatás házasságából megszülettek a kereskedelmi rádiók és hamar kiszorították a rádiózás első éveiben indult „oktatási" adókat (a nem kereskedlemi adók száma 1925-ben 150 volt, 1945-re 25-re csökken).

A WEAF eredeti koncepciója, a rádióidő bérbe adása ma is működik. Itt nem csupán reklámokról van szó. Pl. egyes rádiók arra szakosodtak, hogy kisebb közösségeknek egy órás blokkokat ad át (pár száz USD/óra áron), melyet tetszés szerinti saját műsorával tölt ki. Ilyen alapon működnek az amerikás magyarok helyi műsorai is). De éppígy ebbe a kategóriákba sorolhatók azok a hirdetők által megvásárolt műsorok, amikor egy műsorszámot fizet meg a szponzor azért, hogy a saját elképzelése szerinti műsort sugározzon. A szponzorált műsorok ma is léteznek, de már a legtöbb médiatörvény kiköti, hogy a szponzor a műsor tartalmát nem befolyásolhatja.

 

Rádióhálózatok

1927-ben alkották meg a „médiatörvényt" (Radio Act), mely egyrész a mai FCC (Szövetséges Távközlési Bizottság, kb. a magyar ORTT és HIF együtt) elődjének létrehozásával szabályozta az addigra teljesen kaotikus frekvenciahelyzetet (még mindenki ott sugárzott, ahol helyet talált a sávban - Chicagoban 40 rádió működött így 1926-ban), és monopóliumellenes határozatot is hozott.

Így végül négy nagy rádióhálózat jött létre (melyeknek műsorait a „főadójukon" kívül bizonyos óraszámban helyi rádiók is sugározták). Ekkorra az ATnT eladta rádióit és csak a rádiók közti összeköttetés biztosítása volt a feladata. Európától eltérően az amerikai hálózatok nem azonos műsort sugárzó közvetítőállomások hálózata volt, hanem egy központi adó műsorát időnként átvevő helyi rádiók szövetsége (leginkább a Juventus Rádió mai (2002) hálózatáshoz hasonlítható). A hálózatba kapcsódást egyrész az indokolta, hogy egy műsort azonos költségen sokkal nagyobb közönségnek lehet eladni, másrészt az, hogy a így azonos reklámok is sokkal nagyobb közönséghez juthattak el egyidőben.

A legnagyobb rádiós hálózat az RCA által létrehozott NBC, majd a Columbia lemezgyárt által alapított CBS kb. 100-100 csatlakozott helyi állomással, melyen a megállapodott időkben a központi műsorok voltak hallható. A másik két a Mutual Broadcasting System és az ABC volt. Az NBC újdonsága volt, hogy választási lehetőséget is teremtett: két országos hálózatot hozott létre: a Piros Hálózatot könnyedebb és a Kék Hálózatot komolyabb programokkal. Az NBC a csatlakozott rádióktól pénzt kért műsorai átvételéért, a CBS viszont a műsoridő feletti rendelkezési jogot kérte: így saját maga által szervezett reklámokat ill. szponzorált műsorokat sugározhatott a csatlakozott állomásokon. A CBS ezzel hamarosan megelőzte az NBC-t, mert a helyi rádiók lelkesen fogadták az ingyen kapott szórakoztató műsorokat, amilyeneket ők nem tudtak volna elkészíteni. Cserébe csak be kellett mondaniuk az átvett műsor forrását és már cégnek nem adhatták oda ezt a műsoridőt.

 

A rádió a szórakoztatóipar legmodernebb eszköze (a rádió aranykora)

1930-ra Amerikában felismerik: a rádió a showbusiness legnagyobb ágazatává vált (Billboard magazin). A gramofoniparnak olyan erős konkurrenciát jelentett, hogy gramofonfelvételek sugárzását egyenesen tiltották. Ennek hatására szerte a világon sorra alakultak a rádiók saját zenekarai, melyek élőben játszották a szórakoztató, jazz, és komolyzenét. Mindennaposak voltak az élő közvetítések különböző szórakozóhelyekről, ahol a helyi zenekar (Magyarországon: cigányzenészek) műsora a gramofonénál is jobb hangminőségben juthatott el a hallgatókhoz. Az 1950-es évekig gyakorlatilag minden műsor élőben ment. Az USA-ban az amerikai zenészek szövetségének még azt is sikerült elérnie, hogy a rádió műsoráról - a zensézsek védelmében - nem készülhetett felvétel.

A műsorok az 1930-as - 1940- es években mindenhol a mai szóhasználat szerint egy „full service" közszolgálati adáshoz voltak hasonlók az egész világon. Szakosodott formátum-rádiók még nem léteztek, bár a zenei stílusban voltak különbségek (a WLS például „hill-billy szórakoztatást" kínált: mai szóval countryzenét.) Egy átlagos amerikai rádió 1932-ben 63 % zenét, 21% oktatási műsort, 12% irodalmat, 2.5% vallási, és 1.5% hírműsort közvetített. Prózai műsoraik között kiemelt szerepet kaptak a szappanoperák: a hetente ismétlődő rádiójátékok, melyek között a sci-fi témájúak (pl. a Superman)  különösen népszerűek voltak.

1938. októberében került adásba a ma már rádiótörténetinek számító, pánikot kiváltó „ál-dokumentum", Orson Welles H. G. Wells Világok harca (War of the Worlds) című könyvéből készült hangjátéka, a CBS New York-i főadóján. A történetben marslakók támadják meg a Földet. A hangjáték mindezt élő adásként állította be.

 

A háború hatásai

A II. világháború számos új jelenséget hozott a rádiózásban. Mint globális médium, alkalmas volt a nemzetközi politikai propagandára: rövidhullámú állomásokon kezdtek sugározni egymás nyelvein a szembenálló országok. Az USA elindította a VOA-t (Amerika Hangja), mely belföldre egyáltalán nem is sugároz. A „polgári" rádiózás egy szegmensét sok országban átalakították katonai rádióvá, ahol a külföldön harcoló katonák számára sugároztak szórakoztató műsorokat és üzeneteket a szeretteiktől. Nagy-Britannia és Anglia külön rádióállomást létesített erre a célra, melyek utódai ma is hallhatók mindenhol, ahol ezen országoknak katonai bázisa van (AFN il. BFBS). Ekkor kezdődött az amerikai állomásokon a hazafiasságra buzdító kormány által fizetett reklámok története.

A háború alatti években kezdett fellazulni az USA-ban a négerek hátrányos megkülönböztetése. Nem túl sokat emlegetett részlet az amerikai rádiótörténetből, hogy a fekete bőrű előadókat egyetlen amerikai showműsorban sem lehetett Misterként vagy Missként bemutatni - ezek a szócskák nem jártak a néger művészeknek. De még a háború alatt is kitartott az a szabály, miszerint „néger nem jelenhet meg semmilyen rádiójátékban, kivéve szolga vagy tudatlan, mulatságos személy szerepében.", illetve „az amerikai négerek háborúban betöltött szerepéről egyetlen szponzorált programban sem lehet beszélni".

 

Az első közösségi rádió

1947-ben indult az első közösségi rádió, a KPFA. Már addig is léteztek nem nyereségérdekelt műsorok, oktatási céllal, de ez más volt. A KPFA a kormánnyal szemben a pacifizmust képviselte, és aki azonosult céljaikkal, azt mikrofonhoz negedték. Hallgatói adományból tartotta fenn magát, munkatársai fizetés nélkül dolgoztak. Ez a modell mindmáig alapja a közösségi rádióknak.

A formátum születése[1]

A rádiózás hőskorának a II. világháború vetett véget, a TV megjelenése pedig egyenesen „végveszélybe" sodorta. A hőskor amerikai kereskdelmi (más nem volt) rádióműsorai olyanok voltak, mint ma a tévé műsora. Híradók, játékok, szappanoperák, sci-fi-k, gyerekműsorok stb. A tévé megjelenésével a televízió a rádiótól elszívta nemcsak a hallgatóságát, de a műsorkészítőket (műsorostul) és a hirdetőket is. A New York Times írta: „A rádió, ha nem is halott, de haldoklik".

Egy omahai (Nebraska állam) rádió elkeseredett tulajdonosa, Todd Storz (Gordon McLendonnal együtt) az ötvenes évek elején a helyi ivóban felfigyelt arra, hogy az italozók és a pincérek ugyanazt a számot játszották újra és újra. Megkérdezte, hogy nem unják-e, és azt felelték, hogy ezt szeretik. A rádió vezetője végigjárta az összes kocsmát és azt hallgatta, hogy milyen zenéket játszanak bennük. Ezután a helyi lemezboltba ment el, és kiderítette, hogy mely lemezek mennek a legjobban. Úgy döntött, hogy megveszi a legjobban menő 40 lemezt (még csak „kislemezek" voltak), és a rádióállomásán ettől kezdve ezeket játszotta a lemezbolt népszerűségi listája alapján a negyvenediktől az elsőig, majd újra előről. A TOP 40 formátum megszületett. A hallgatók visszatértek a rádióhoz, és a hirdetők is. Más rádiósok Omahába repültek, hogy kifigyeljék az új műsorszerkezetet. Pillanatokon belül az egész USA-ban sorra indultak a TOP40 rádiók. Ugyanazok a zenék, napi 24 órán át - az emberek pedig ettől kezdve nem műsorokat, hanem a rádióállomást hallgatták. Hamarosan azonban egy városon belül is több - akár 5-6 - TOP40 rádió indult, melyek ugyanazért a közönségért és hirdetőkért versengtek. Egyértelmű volt, hogy ez a verseny nem tartható sokáig. Ezért új formátumok indultak, más célközönségnek. Ez a folyamat ma is tart: a formátumok alakulnak, új, „divatos" formátumok születnek, mások pedig vesztenek népszerűségükből. 1979-ben a WKTU rádióban született a disco formátum, népszerű volt a MOR (middle of the road). 1982-ben debütált az afrikai amerikai közönségnek szóló Urban rádiós formátum. Ma több mint 12.000 rádió sugároz az USA-ban, 80 különböző formátumban. A formátum-rádiózás egyben a háttér-rádiózás megszületését is jelenti: a rádió immár nem az esti családi főműsoridő médiuma, hanem a munkába menet közben autóban, munkaidőben munkahelyen, este „zajfüggönyként" hallgatott médium.

Magyarország első szakosodott kereskedelmi rádiója a budapesti 92.9 Star Rádió volt, mely a „60-70-80-as évek szupersztárjait" játszotta.

A különféle formátumú rádióknak nem csak a tartalma, zenei stílusa, hanem a hangzása is egyedi: más-más műsorvezetői stílust és hangzást igényel egy country- vagy egy urban formátumú rádió.

Az ötvenes évek szüleménye a rádiós játszási lista: a rádión játszott zeneszámok tudatosan válogatott listája. Chuck Dunaway és Kent Burkhart 1955-ben a KXOL (Fort Worth, Texas) adón alkalmazták először.

 

Az URH sávban történő FM sugárzás a II. világháború idején indult az USA-ban, hosszas technológiai harc után (a módszert már a 20-as években kidolgozták). 1948-ban már 1000 amerikai FM állomás volt, ma 6700. Az FM adók száma az 1970-es években haladta meg az AM adókét. Elsősorban a fiatalok körében volt népszerű, hisz itt kiváló minőségben, sztereóban hallhatták kedvenc zenéjüket. A középhullám sem halt meg, mindnmáig a nosztalgiaműsorok és beszélgetős- és hírrádiók a középhullámú sávban kapnak helyet. (Európában elsősorban az állami rádiók sugároznak itt).

 

A közszolgálat megjelenése

1970-ben alakult meg az 1967-es Közszolgálati Műsorszórás Törvény elfogadása után a PBS, mely a közszolgálati rádiót és televíziót felügyelte. A rádió műsorszámokat készít, melyet a helyi nem kereskedelmi rádiók ingyen kapnak. Ezek a rádiók többnyire egyetemeken készülnek, sok komolyzenei és prózai műsort sugároznak.

 

Amerikai rádiózás története: http://www.reelradio.com/



[1] Bud Stiker: The World of Private Radio Mission and General Principles (in: Conference on the Future of Private Radio Broadcasting, Budapest, 2001. dec. 7.)

<< A távíró és a telefon    A rádiózás története Nagy-Britanniában, Európában >>
Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés