Simone de Beauvoir

Az egzisztencialista emberkép – Sartre és Heidegger

Az egzisztencia-filozófia alapelve szerint az egzisztencia megelőzi az esszenciát, a megvalósult lét (valóság) a lényeget, a konkrét ember, a szubjektivitás megelőzi az általános emberit. Ez a skolasztika (Szent Tamás) óta érvényes alapelv provokatív megfordítása: az európai metafizika egyik pillére volt a meghatározó szerepű lényeg (essentia) és megvalósult, aktualizált formája (existentia) közti különbségtevés, mely Arisztotelészre vezethető vissza. A 20. századi egzisztencialista gondolkodók közös őse Kierkegaard, a 19. századi dán filozófus. Ismert 20. századi képviselői közé tartoznak a német Karl Jaspers és Martin Heidegger, valamint a francia Jean-Paul Sartre, Simone de Beauvoir, Albert Camus. A három francia szerző szépirodalmi műveket is írt, illetve Beauvoirt és Camus-t inkább íróként tartották számon. A század közepe óta némileg változtak a filozófiai irányzatok megjelölései, és a ma inkább „fenomenológia” címszó alatt található Maurice Merleau-Ponty is e francia egzisztencialistaként számon tartott értelmiségi körhöz tartozott. Heidegger a maga írásait eleinte egzisztenciális fenomenológiaának minősítette.

Ezek a gondolkodók sok mindenben különböznek egymástól, a fenti alapelven túlmenően: például vannak köztük vallásos és ateista gondolkodók is: az előbbiek közé tartozik például Kierkegaard, Jaspers, az utóbbiak közé Sartre és Beauvoir. Egyesek emberképe sötétebb (félelem és rettegés, halál felé tartó lét: Kierkegaard és Heidegger), mások a választás, tett és változtatás lehetőségében bíznak: az ember az, amivé teszi magát (Sartre és Beauvoir – némi marxista beütéssel). Majd mindannyian radikálisan meg akarják újítani a filozófiai gondolkodást: az ember elidegenültségének okát és mikéntjét különbözően látják.

Humanizmus

Érintkezési pont a francia és a német egzisztencialisták között a humanizmus értelméről folytatott vita a negyvenes évek közepén. Heidegger a Levél a humanizmusról c. írásában reflektál Sartre Az egzisztencializmus: humanizmus c. írásában kifejtett felfogására. (Utóbbiból rövid részletek jelentek meg magyarul: Köpeczi B. (szerk.): Az egzisztencializmus. Gondolat, Bp., 1972 (3. kiadás); Heidegger műve két kiadásban is olvasható: 'Költőien lakozik az ember..." Pongrácz T. szerk., T-Twins, Bp., 1994; Heidegger: Útjelzők. Osiris, Bp., 2003.

Sartre nézeteinek közérthetőbb kifejtését Simone de Beauvoirnál is megtaláljuk, hiszen a negyvenes évek végén írta A második nem c. művét, melyben Sartre tanai képviselőjének vallja magát. (A negyvenes évek nagy Sartre-műve, A lét és a semmi, idén jelent meg magyar fordításban.) Beauvoir önéletrajzi köteteiben az őket foglalkoztató eszméknek részletes leírását is adja – magas elméleti szinten, hiszen ő maga is filozófus volt.

Az emberre vonatkoztatva „az egzisztencia megelőzi az esszenciát” kijelentés azt jelenti, hogy először létezik, és csak azután definiálja magát, és olyannak, amilyennek felfogja magát. Az ember választja magát, döntéseivel teszi magát azzá, aki. Ez nem csak a szubjektivitás alapvető voltát jelenti, hiszen az ember egyben a többiekért is felelősséget vállal, amikor magáért felelősséget vállal. A felelősség vállalása szorongással is jár. A választás, döntés nehézsége alól gyakran próbál kibújni, a transzcendencia vállalása (önmaga meghaladása) helyett a rosszhiszeműség (kishitűség) tétlenségébe süllyed (immanenciába). A döntés vállalását nevezi Sartre egzisztencialista humanizmusnak: az ember csak önmagán kívül, önmagát kivetítve ad létet önmagának, transzcendens célokat követ. Az embernek ez a lényege, nem önmagába zárt szubjektivitás. Az ember szabadságra ítéltetett, ontológiai értelemben szabad.

Heidegger kritikus válasza természetesen saját filozófiáján alapul, amiből csak néhány aspektust villanthatunk fel. Heidegger a humanizmus ideáljának kívánatos új értelme kapcsán az ember lényegének fogalmára kérdez rá. Mit jelentett a humanitas, az ember humánus volta (homo humanus)? A római kor, a kereszténység a barbár emberével szemben a műveltség emberét látja, a lelki üdvéért munkálkodó embert, vagyis sokféle értelme van a humanizmusnak, de mindenképpen metafizikán alapul, előfeltételezi az ember lényegét, animal rationale voltát. Heidegger szerint nem a meghatározás hibás, hanem az a baj, hogy egyáltalán meghatározott, eleve adott – vagyis kifogása a metafizika mint olyan problematikus voltának szól. (Nézete szerint a filozófia nem kérdez rá a létre mint olyanra, nem gondolja el a lét igazságát – már Platóntól kezdődően létfelejtésben van.) Nem célunk Heidegger koncepciójának részletezése még e vonatkozásban sem, amelyet irányként felvázol a ma élő ember számára, hogy a lét igazságához jusson. Sartre koncepciója szerinte megrekedt a metafizikában, amelynek meghaladása Heidegger programja. A lét és idő c. alapművéből többet is megtudhatunk erről, főleg az itt-lét, jelenvaló-lét (Dasein) fogalma kapcsán. Röviden, az ember léte Heidegger számára a világban-való-lét (in der Welt-Sein), mindennapiság, evilágiság, de ez nem jelenti a transzcendencia, isten léte tagadását. Egy momentumot kell még rögzítenünk: az ember nem a lét ura, nem a középpont Heidegger felfogásában, hanem „a lét pásztora", akinek az a dolga, hogy gondozza világát, elgondolja, belegondoljon, rákérdezzen a lét elfeledett igazságára. A jelenvaló-lét 'szubjektuma', akiről szó van Az-ember (das Man), olyanfajta viselkedés alanya, megtestesítője, aki mindig tudja, hogyan viselkedik az ember, mit gondoljon egy bizonyos dologtól, úgy általában.

Ha a humanizmus fogalmának továbbra is érvényt akarunk szerezni, akkor új értelmet kell adni neki: ti. a heideggeri felfogást, a metafizikával és a hozzá kapcsolódó antropológiával szakító újfajta humanitás fogalmát. Ez a filozófia feladatát is másként látja, többek között abban, hogy visszatérjen a lét egy eredetibb, kezdetibb felfogásához, melyben a nyelvre kell hagyatkoznia: „A nyelv a lét háza. A nyelv hajlékában lakozik az ember. A gondolkodók és a költők e hajlék őrzői.” (Heidegger: Levél a humanizmusról. In: Költőien lakozik az ember, 117.)

E nézetkülönbség ellenére Sartre és Heidegger filozófiájában vannak közös vonások, Sartre magával rokon gondolkodónak tartja, bár gyakran vitatja felfogását. Beauvoir is átveszi tőle például a Mit-Sein fogalmát (az ember, illetve emberpár együtt-létezése), bár Heideggernek a nemekről nemigen volt mondanivalója.