Metafizika

1. fejezet: Mi a metafizika?

1. Előzetes meghatározások

A metafizikának számos különböző meghatározása van forgalomban. A metafizika (1) a végső valóság tudománya, (2) a létezőnek mint létezőnek a tudománya, (3) a valóság mint egész tudománya, (4) az alapvető elvek tudománya, és még sorolhatnám.

E meghatározások homályosak, két dolog azonban világosan kiolvasható belőlük. Egyrészt az, hogy a metafizika a filozófia ama vállalkozása, amely a valóság természetéről kíván mondani valamit, és ez az, ami megkülönbözteti az episztemológiától, ami a filozófia ama vállalkozása, amely a valóságra vonatkozó ismereteink természetét kutatja. Tipikus metafizikai kérdések: „mik a tulajdonságok?", „mik az események?", „mik a fizikai tárgyak?". Tipikus episztemológiai kérdések: „mi a tudás?", „hogyan kell igazolni a hiteinket?", „hol húzódnak a tudásunk határai?". Másrészt az is világos a fentebbi meghatározásokból, hogy - ellentétben a különböző szaktudományokkal, melyek a valóságnak mindig csak valamely részét vagy aspektusát kutatják (a kémia a kémiai folyamatok természetét, a biológia az élettani folyamatok természetét, a pszichológia a lelki/mentális jelenségek természetét stb.) -, a metafizika elvonatkoztatva az egyes részektől és aspektusoktól, a valóság legáltalánosabb szerkezetével és természetével foglalkozik.

De konkrétan milyen jellegű ismeretekre kíván szert tenni a metafizikát művelő filozófus? Két alapvető (és igen egyszerűen megfogalmazható) kérdésre kell válaszolnia:

(1) Milyen típusú dolgok léteznek?

(2) Miben áll a létező dolgok természete?

Ami az első kérdést illeti: egészen különböző típusú entitások létezéséről vagy nem létezéséről lehet szó. Íme egy csaknem teljes lista. Létezik Isten? Létezik elménktől független valóság? Létezik anyagtalan, testünk halálát túlélni képes elme? Létezik objektív, elménktől független idő? Léteznek számok, halmazok és más matematikai tárgyak? Léteznek események? Léteznek tények? Léteznek tulajdonságok? Léteznek lehetséges világok? A metafizikában - hasonlóan a filozófia egyéb területeihez - a különböző filozófusok nézetei között nem volt és ma sincsen összhang. Az iménti - kétségkívül igen heterogén - lista valamennyi eleméről állították illetve állítják egyes filozófusok, hogy létezik, és állították illetve állítják mások, hogy nem létezik.

Ami a második kérdést illeti: e kérdés megválaszolása értelemszerűen előfeltételezi az előző kérdés megválaszolását. Azaz: valaki csak akkor kezdheti vizsgálni, miben áll a természete az általa létezőnek tekintett entitásoknak, miután már a megfelelő érveket és ellenérveket megfontolva elkötelezte magát bizonyos entitások létezése mellett. Ilyen kérdéseket vizsgál ekkor: az általa létezőknek tekintett entitások közül melyek egyszerűek (primitívek) és melyek összetettek? Az összetett entitások milyen egyszerű entitásokból állnak? Milyen tulajdonságokkal rendelkeznek az alapvető vagy egyszerű entitások? Hogyan épül fel a legelemibb entitásokból a mindannyiunk számára ismerős valóság? Milyen viszonyban vannak az általa feltételezett entitástípusok (más szóval: ontológiai/metafizikai kategóriák) egymással?

A metafizika tehát ontológia (igen szerencsétlen magyar szóval, melyet kerülni fogok: „lételmélet"), s a legtöbb metafizikát művelő kortárs filozófus a fentebbi két kérdésre keresi a választ.

2. A metafizika működő fogalma

A következőkben árnyalom az ontológiaként értett metafizika fogalmát.

2.1. Fizika és metafizika

Plauzibilisnek tűnik azt gondolni, hogy a különböző tudományok egymásra épülnek, s a tudományok hierarchiájában a fizika a legalapvetőbb. A pszichológia a pszichológiai/mentális jelenségekkel foglalkozik, de (valószínűleg) minden pszichológiai/mentális jelenségnek biológiai alapjai vannak. A biológia a biológiai jelenségekkel foglalkozik, de (valószínűleg) minden biológiai jelenségnek kémiai alapjai vannak. A kémia a kémiai jelenségekkel foglalkozik, de (valószínűleg) minden kémiai jelenségnek fizikai alapjai vannak. És nincs tovább. Ha azonban a tudományok hierarchiájában nincsen alapvetőbb tudomány a fizikánál, akkor felmerül a kérdés: mi a különbség a fizika mint alapvető tudomány és a metafizika/ontológia mint szintén alapvető tudomány között?

Két fontos különbséget említek. (Természetesen több is van.)

(1) Az egyik fő különbség a fizika és a metafizika között módszertani: a fizika és a metafizika más módon foglalkozik a tárgyával. Míg a fizika empirikus (tapasztalati) tudomány, empirikus módon vizsgálja a valóságot, addig a metafizika pusztán gondolati (intellektuális) úton. Kicsit pontosabban: míg a különböző fizikai hipotézisek igazolása a posteriori, azaz valamilyen érzéki tapasztalatra való hivatkozással történik, addig a metafizikai hipotézisek igazolása a priori, azaz független az érzéki tapasztalatoktól. A metafizikát - ellentétben a fizikával - „karosszékben ülve" szokás művelni! Egyszóval: míg a fizikai kijelentések a posteriori szintetikusak, addig a metafizikai kijelentések a priori szintetikusak.

Módszertanilag nézve a fizika és a metafizika viszonya a fizika és a matematika viszonyával analóg. A matematikai hipotézisek igazolása ugyanis - hasonlóan a metafizikához, és ellentétben a fizikával - szintén független a tapasztalattól. Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy igaz-e egy matematikai hipotézis, akkor azt kell megvizsgálnunk, hogy levezethető-e a kérdéses hipotézis a megfelelő matematikai axiómákból a megfelelő matematika-logikai szabályok alkalmazásával vagy sem. Mindeközben - akárcsak a metafizikában - nem hivatkozunk az érzéki tapasztalatokra. (Emelkedjünk felül most azokon a matematikai bizonyításokon, melyek számítógépes eszközökkel történnek, és ennyiben empirikusnak tekinthetők.) Nem akarom persze túlerőltetni az analógiát a metafizika és a matematika között, ugyanis a kortárs filozófus tekintélyes része szerint a matematikai kijelentések - ellentétben a metafizikai kijelentésekkel - analitikus, és nem szintetikus kijelentések. Csak annyit akartam hangsúlyozni, hogy a matematika - hasonlóan a metafizikához - a priori tudomány.

Mondhatnád: a metafizika fizikától való fentebbi elhatárolása nem teljesen éles, ugyanis az elméleti fizikusok szintén „karosszékben ülve" dolgoznak, és téziseiket - hasonlóan a metafizikai (és persze matematikai) tézisekhez - közvetlenül nem igazolják érzéki tapasztalatok. Ez igaz, azonban az elméleti fizika legáltalánosabb tézisei is - ellentétben a metafizikai tézisek legnagyobb részével - legalábbis elviekben empirikusan igazolhatók vagy cáfolhatók. Mindazonáltal nem akarom vitatni: léteznek olyan metafizikai problémák (különösen az idő természetével kapcsolatban), melyek esetében valóban nagyon nehéz élesen megkülönböztetni a fizikusok és a metafizikusok tevékenységét módszertani alapon egymástól.

(2) Amellett, hogy a metafizika és a fizika módszertanilag különbözik egymástól, a tárgyuk (vagyis ama dolgok, melyeket vizsgálnak) sem teljesen fedi egymást. Csak abban az esetben fedné ugyanis, ha kizárólag fizikai entitások (fizikai tárgyak, azok elemi részecskéi, erőterek, hullámok, fotonok stb. stb.) léteznének. Tulajdonképpen nem kizárt, hogy csak fizikai entitások léteznek, egyes metafizikusok így is gondolják, de nem mindegyikük gondolja így. Egyesek például úgy vélik, hogy a fizikai entitásokon kívül léteznek szellemi (vagyis: fizikai tulajdonságokkal nem rendelkező) entitások, lelkek vagy elmék, melyek természetének feltárása a metafizika feladata. Mások úgy, hogy a fizikai entitásokon kívül léteznek absztrakt (nem térben és időben létező) entitások, melyek természetével a fizika értelemszerűen nem foglalkozhat. A fizikának és a metafizikának természetesen számos közös tárgya van (a fizikai tárgyak, azok különböző tulajdonságai, az események stb.), de mivel - mint láttuk - egyes metafizikusok szerint nem csak fizikai entitások léteznek, a metafizika több feltételezett entitástípus természetének vizsgálatára vállalkozik, mint a fizika. Úgy is fogalmazhatnék: a metafizikát művelő filozófus számára automatikusan, minden előzetes kritikai vizsgálat nélkül elfogadni a fizika (és csak a fizika) ontológiáját dogmatizmus volna, amitől óvakodnunk kell.

2.2. Deskriptív és revizionista metafizika

Peter Frederick Strawson (1959) nyomán különbséget szokás tenni a metafizika két típusa, deskriptív és revizionista metafizika között. A deskriptív metafizikát úgy szokás jellemezni, hogy annak az a célja, hogy feltárja és leírja a világról alkotott fogalmi sémánkat, amellyel mi emberek valamennyien rendelkezünk. E bennünk/elménkben levő fogalmi struktúra vagy séma nem változik az időben, teljesen független attól, hogy milyen nyelven beszélünk illetve gondolkodunk, és annyira mélyen gyökerezik bennünk, hogy nem lehetséges tőle elvonatkoztatnunk, bárhogyan is gondolkozunk amúgy, és bármilyen tudományos elméletet fogadunk is el egyébként. E bennünk rejlő fogalmi struktúra elsősorban a józan ész meggyőződéseinkben tükröződik; Strawson szerint például abban, hogy valamennyien úgy gondoljuk, hogy alapvetően fizikai tárgyak és emberi személyek léteznek. A deskriptív metafizika híveivel ellentétben a revizionista metafizika hívei nem pusztán leírni akarják e bennünk rejlő, elmélet-, történet- és nyelvfüggetlen fogalmi struktúrát, hanem megváltoztatni: egy adekvátabbal (az elmefüggetlen valóságot pontosabban reprezentálóval) helyettesíteni. (E megkülönböztetésről bővebben lásd: Haack 1979/1998, Macdonald 2005: 17-25).

A kortárs metafizika revizionista. A kortárs metafizikusok többsége ugyanis lényeges pontokon helyesbíteni, finomítani akarja természetes intuitív meggyőződéseinket. Miért van szükség helyesbítésre, finomításra? Azért, mert a természetes intuitív meggyőződéseink sok esetben inkonzisztensek egymással, következésképpen egyszerre mindegyikük nem lehet igaz. Más szavakkal: ha a világról alkotott konzisztens metafizikai elmélet a célunk, és ez a célunk, akkor - lévén természetes meggyőződéseink inkonzisztensek - ezek egyikét-másikát tagadnunk, vagy legalábbis finomítanunk kell.

Csupán egyetlen példa. Egyik legalapvetőbb meggyőződésünk szerint a fizikai tárgyak (emberek, növények, autók, könyvek, házak stb.) változnak az időben. Másik alapvető meggyőződésünk szerint a fizikai tárgyak változásaik ellenére ugyanazok maradnak. Csakhogy e két meggyőződésünk között szemmellátható feszültség van: ha ugyanis egy fizikai tárgy megváltozik, akkor más tulajdonságokkal rendelkezik, mint korábban, és a korábbi időpontban F tulajdonsággal rendelkező tárgy nem lehet szigorú értelemben azonos a későbbi időpontban nem-F tulajdonsággal rendelkező tárggyal. (E problémával a 4. fejezetben részletesen foglalkozom.)

Félreértés ne essék: a revizionisták nem általában a természetes meggyőződéseink ellen vannak. Nem gondolják azt, hogy valamennyi világra vonatkozó alapvető meggyőződésünk hamis, és hogy ennélfogva valamennyit fel kellene adnunk. Sőt, úgy gondolják, hogy bizonyos intuitív meggyőződéseinket nem adhatjuk fel. Ahogy David Lewis fogalmaz:

[Egy probléma] metafizikai elemzése kísérlet a róla alkotott gondolataink rendszerezésére. Ez annyiban lehet sikeres, amennyiben (1) rendszeres és (2) tiszteletben tartja azokat a prefilozofikus elképzeléseinket, amelyekhez szilárdan ragaszkodunk. (1973/2004: 95)

E perspektívából nézve: a nagy metafizikai viták alapvető intuícióink összeütközései, csatái. A vitában az egyik fél más intuitív meggyőződéseinkről gondolja azt, hogy nem válhatunk meg tőlük, mint a másik. Ettől különösen izgalmas és egyben ajánlatos a metafizikával foglalkozni.

2.3. A metafizika kanti és nem kanti felfogása

Az eddigi elhangzottakat a következőképpen lehetne összefoglalni: a metafizika az elménktől függetlenül létező valóság a priori tudománya, melynek célja a létezőkről alkotott teljes és konzisztens elmélet. Hadd vizsgáljam most e meghatározásban szereplő „az elménktől függetlenül létező valóság" kifejezést.

A metafizika iménti meghatározását élesen meg kell különböztetni Immanuel Kant és követőinek metafizikafelfogásától. Kant és hívei szerint a metafizika valójában nem az elménktől függetlenül létező valóságról szól, hanem a valóságra vonatkozó gondolatainkról. E felfogás hívei úgy gondolják, hogy az elménktől függetlenül létező valóságot, ahogyan az önmagában van, nem vagyunk képesek megragadni, következésképpen ha metafizikát akarunk művelni, akkor le kell mondanunk a fentebbi értelemben vett metafizikáról és ehelyett a gondolataink természetének megismerésére kell szorítkoznunk. A kanti perspektívából nézve egy metafizikai vizsgálódás képes lehet például megmutatni azt, hogy az észlelés tárgyaira úgy kell gondolnunk, mint amelyek térben és időben vannak, és közöttük oksági viszonyok állnak fenn, azonban ezzel nem az elmefüggetlen valóságról mondtunk valamit, hanem csak arról a módról, ahogyan nekünk embereknek gondolkodnunk kell ahhoz, hogy olyan világot tapasztaljunk, mint amelyben élünk. Más szavakkal: a metafizika kanti felfogása szerint a metafizikai vizsgálódások nem hozhatják azt az eredményt, hogy a világban ilyen és ilyen (elmefüggetlen) dolgok léteznek, és hogy ezeknek ilyen és ilyen a természete, és hogy közöttük ilyen és ilyen viszonyok állnak fenn, hanem csak a világra vonatkozó tapasztalataink lehetőségfeltételét mutathatják fel. (Kant álláspontja természetesen ennél sokkal összetettebb, és érvelése kifinomultabb; erről lásd: Prauss 1977, Allison 1983, Collins 1999, Grier 2007, és magyarul Tőzsér 2004.)

A metafizika kanti felfogását - ahogy a deskriptív metafizika fogalmát is - elsősorban a kontraszt kedvéért említem. Ahogy ugyanis a kortárs metafizikusok döntő többsége elutasítja a deskriptív metafizikát, és revizionista metafizikát művel, éppen úgy elutasítja a metafizika kanti felfogását is, ugyanis abban a hitben él, hogy vizsgálódásaival az elménktől függetlenül létező valóság természetét tárja fel.

Miért utasítsuk el a metafizika kanti felfogását? Kantnak igaza van abban, hogy a metafizika a világra irányuló gondolatokkal foglalkozik, lévén a priori és nem a posteriori tudomány, mivel azonban a gondolataink közvetlenül az elmefüggetlen világra irányulnak, ennyiben a vizsgálódás igenis az elmefüggetlen világ természetéről szól. A kanti felfogás hátterében az a téves elgondolás áll, hogy abból a tényből, hogy az elmefüggetlen világhoz csak bizonyos (ránk, emberekre jellemző) perspektívából férünk hozzá, az következik, hogy nem férünk hozzá az elmefüggetlen világhoz, vagy csak közvetve férünk hozzá. Vegyük azonban észre: abból, hogy számunkra a világ mindig valamilyen módon adódik, nem következik az, hogy nem vagy nem közvetlenül adódik. A mód ugyanis, ahogyan a valóságra gondolunk, illetve ahogyan a valóságot észleljük, nem közvetítő elem az elménk és a valóság között (lásd erről: Evans 1982: 59-63, Searle 1983: ch. 1, 2, Crane 2001: ch. 1, 5.).

Ezt nem nehéz belátni. Ha például azt gondolom, hogy Kaszparov a legnagyobb élő sakkozó, akkor magára az elmémtől függetlenül létező Kaszparovra mint a legnagyobb élő sakkozóra gondolok, vagy - kicsit nyakatekerten, de helyesen fogalmazva - e gondolatomban az elmémtől függetlenül létező Kaszparov adódik számomra a legnagyobb élő sakkozó módján. Mármost pusztán azért, mert Kaszparovra mindig mint valamire gondolok, vagy - másképp kifejezve - mert Kaszparovra irányuló gondolataimban Kaszparov mindig valamilyen módon adódik számomra, még nem kell azt állítanom, hogy amikor Kaszparovra gondolok, akkor nem magára vagy nem közvetlenül magára Kaszparovra gondolok.

Mindezzel egy pillanatig sem akarom azt állítani, hogy a metafizika abban az értelemben fér hozzá az elmefüggetlen világhoz, ahogyan az önmagában (értve ezen: a mi emberi perspektívánktól függetlenül!) van. Az elmefüggetlen világhoz természetesen a mi emberi perspektívánkból férünk hozzá, de - ahogy az imént érveltem - ebből nem következik, hogy nem férünk hozzá és hogy nem mondhatunk semmit a természetéről.

3. A metafizika a kortárs filozófiában

A kortárs analitikus filozófiában a metafizika a meghatározó. Ez nem mindig volt így. Az analitikus filozófia korábbi időszakaiban mind a logikai pozitivizmus (például: Carnap 1931/1972), mind pedig a természetes nyelv filozófiája (ordinary language philosophy) (például: Wittgenstein 1953/1992) néven ismertté vált irányzat határozottan metafizikaellenes volt. E két álláspont hívei (nem pontosan megegyező, de azért hasonló megfontolásokból) egyaránt értelmetlennek tartották az összes metafizikai kijelentést, és ezzel tagadták a metafizika létjogosultságát. Nem azt állították, hogy a metafizika azért nem létjogosult, mert a metafizikai problémák megoldása meghaladja az értelmünket (ez is egy lehetséges álláspont), vagyis nem azt a szerényebb kijelentést tették, hogy az amúgy értelmes metafizikai kérdéseket értelmünk határoltsága folytán nem vagyunk képesek megválaszolni, hanem - ennél lényegesen radikálisabban - azt, hogy a metafizikai problémák kivétel nélkül jelentés- és értelemnélküliek.

E két radikális nézet szerencsére a múlté. Mindkettő már csak filozófiatörténetileg érdekes. A kortárs analitikus filozófiában ugyanis elenyésző azok száma, akik kétségbevonják a metafizikával való foglalatoskodás értelmességét. Sőt, tulajdonképpen azt sem túlzás állítani: a kortárs analitikus filozófia legnagyobb vállalkozása éppen az, hogy a valóság teljes és konzisztens metafizikai elméletét nyújtsa. Ilyen, mindenki által elfogadott nagy metafizikai elmélettel egyelőre még nem rendelkezünk, sőt még a körvonalai sem látszanak, de nem kizárt, hogy a közeli vagy távoli jövőben megszületik. Mindenesetre érdemes rá törekedni.

Egy kézzelfogható eredményt azonban az analitikus filozófia máris felmutathat, és ez példanélküli a filozófia történetében. Nevezetesen azt, hogy napjainkban szinte valamennyi fontosabb metafizikai kérdés vagy probléma kapcsán előttünk áll a különböző lehetséges elméletek teljes vagy közel teljes taxonómiája. Világosan látjuk, hogy az egyes metafizikai problémákat mely alapvető intuícióink, meggyőződéseink együttes inkonzisztenciája eredményezi, s ennélfogva azt is, hogy az egyes metafizikai problémákról milyen különböző módokon lehetséges konzisztensen gondolkodni. Ugyancsak világosan előttünk áll, hogy a különböző metafizikai problémák hogyan kapcsolódnak fogalmilag egymáshoz, s ennélfogva az is, hogy egy adott metafizikai probléma bizonyos megoldási javaslata más metafizikai problémák mely megoldási javaslataival konzisztens vagy inkonzisztens.

Milyen a metafizika helyzete a kontinentális filozófiában? A kontinentális filozófia több, egymástól különböző mozgalmat foglal magában (fenomenológiát, hermeneutikát, dekonstrukcionizmust stb.), de ezek közül egyik sem foglalkozik érdemben klasszikus metafizikai problémákkal (lásd erről: Eszes-Tőzsér 2005: 69-71). Ha tehát az 1. részben felsorolt kérdések izgatnak, akkor ne ezekhez az irányzatokhoz fordulj válaszért!

4-1. Felhasznált irodalom

- Allison, Henry (1983) Kant’s Transcendental Idealism: An Interpretation and Defense, New Haven: Yale University Press.

- Carnap, Rudolf (1931/1972) ’A metafizika kiküszöbölése a nyelv logikai elemzésén keresztül’, in Altrichter Ferenc (szerk.) A Bécsi Kör filozófiája, Budapest: Gondolat Kiadó, pp. 61-92.

- Collins, Arthur (1999) Possible Experience: Understanding Kant’s Critique of Pure Reason, Los Angeles: University of California Press.

- Crane, Tim (2001) Elements of Mind, Oxford: Oxford University Press.

- Eszes, Boldizsár-Tőzsér, János (2005) ’Mi az analitikus filozófia?’, Kellék 27-28, pp. 45-71.

- Grier, Michelle (2007) ’Kant’s Critique of Metaphysics’, in Stanford Encyclopedia of Philosophy, http://plato.stanford.edu/entries/kant-metaphysics

- Evans, Gareth (1982) The Varieties of Reference, Oxford: Oxford Clarendon Press.

- Haack, Susan (1979/1998) ’Descriptive and Revisionary Metaphysics’, in Stephen Laurence and Cynthia Macdonald (eds.) Contemporary Readings in the Foundations of Metaphysics, Oxford: Blackwell, pp. 22-31.

- Lewis, David (1973/2004) ’Lehetséges világok’, in Farkas Katalin és Huoranszki Ferenc (eds.) Modern metafizikai tanulmányok, pp. 91-8.

- Macdonald, Cynthia (2005) Varieties of Things: Foundations of Contemporary Metaphysics, London: Blackwell.

- Prauss, Gerold (1977) Kant und das Problem der Dinge an sich, 2. verb. Aufl., Bonn: Bouvier.

- Searle, John Rogers (1983) Intentionality. An Essay in the Philosophy of Mind, Cambridge: Cambridge University Press.

- Strawson, Peter Frederick (1959) Individuals: An Essay in Descriptiv Metaphysics, London: Methuen.

- Tőzsér, János (2004) ’A jelenség valósága’, Világosság 10-11-12, pp. 185-91.

- Wittgenstein, Ludwig (1953/2002) Filozófiai vizsgálódások, Budapest: Atlantisz Kiadó.

5-1. Ajánlott irodalom

- Dummett, Michael (1991/2000) A metafizika logikai alapjai, Budapest: Osiris Kiadó, pp. 17-34.

- Hamlyn, D. W. (1984/1992) Metaphysics, Cambridge: Cambridge University Press, pp. 1-10.

- Huoranszki, Ferenc (2001) Modern metafizika, Budapest: Osiris Kiadó, pp. 15-38.

- Loux, Michael J. (1998) Metaphysics, A Contemporary Introduction, London/New York: Routledge, pp. 1-18.

- Lowe, Jonathan E. (1998) The Possibility of Metaphysics, Substance, Identity, and Time, Oxford: Clarendon Press, pp. 1-27.

- Lowe, Jonathan E. (2002) A Survey of Metaphyics, Oxford: Oxford University Press, pp. 1-20.

- Maudlin, Tim (2003) 'Distilling Metaphysics from Quantum Physics', in Michael J. Loux and Dean W. Zimmerman (eds.) The Oxford Handbook of Metaphysics, Oxford: Oxford University Press, pp. 461-87.

- Simons, Peter (1995) 'Metaphysics: Definitions and Divisions', in Jaegwon Kim and Ernest Sosa (eds.) A Companion to Metaphysics, Oxford: Blackwell, pp. 310-2.

- Sosa, Ernest (1995) 'Problems of Metaphysics', in Ted Honderich (ed.) The Oxford Companion to Philosophy, Oxford/New York: Oxford University Press, pp. 559-63.

- Strawson, Peter Frederick (1991/1993) 'Metafizika', in J. O. Urmson és J. Reé (szerk.) Filozófiai kisenciklopédia, Budapest: Kossuth Könyvkiadó, pp. 219-25.

- van Inwagen, Peter (1998) 'The Nature of Metaphysics', in Stephen Laurence and Cynthia Macdonald (eds.) Contemporary Readings in the Foundations of Metaphysics, Oxford: Blackwell, pp. 11-21.

- van Inwagen, Peter (1998) 'Introduction: What is Metaphysics?', in Peter van Inwagen and Dean W. Zimmerman (eds.) Metaphyics: The Big Questions, Oxford: Basil Blackwell, pp. 1-13.

- Walsh, W. H. (1967) 'Nature of Metaphysics', in Paul Edwards (ed.) The Encyclopedia of Philosophy, Vol. 5, London/New York: Collier Macmillan, pp. 300-7.