Klasszikus történelemfilozófia tanterv

Tizedik előadás - Hegel

Hegel: Előadások a világtörténelem filozófiájáról.

III. „Az ész a történelemben"

1.: Az empirikus történetírás és a filozófiai történelemszemlélet.

Az előadás a világtörténelem filozófiájáról tartott hegeli előadások bevezetőjében tárgyalt megkülönböztetést elemzi, mely a történelem filozófiai szemléletének specifikumát kívánja meghatározni. Először röviden áttekintjük a történelem filozófiai és „empirikus" szemlélete megkülönböztetésének történetét az újkori történelemfilozófia kiemelkedő szerzőinél (Rousseau, Kant, Fichte, Schelling, Schiller). Azután megvizsgáljuk azt a differenciált elhatárolást, melynek révén Hegel bevezet a filozófia történelemszemléletet. Ennek során nemcsak a reflektálatlan feljegyzésekkel, az egyszerű krónikákkal, a priváttörténetekkel vagy partikuláris nézőpontú történetírástípusokkal állítja sembe a filozófia történelemfelfogást, hanem az olyan, általános nézőpontú történeleminterpretációkkal is, melyek bár általános, de nem egyetemes, nem valamennyi nézőpontot szinetizáló, totális szemléletet kínálnak. Kitérünk arra, mit jelent az, hogy a filozófia az ész előfeltevésével tekint a történelemre? Pontosabban, mit ért Hegel az alatt, hogy ez az előfeltevés kívülről tekintve (vagyis a filozófián kívülről) a priori, akár önkényesnek is tekinthető hipotézis, ám a filozófián belülről tekintve az egyetlen, szükségszerű megközelítési mód? Hogyan értemeződik át Hegelnél, az, ami Kant óta nyílt vállalása a történelmet vizsgáló filozófiának, hogy ti. az értelmes történelem koncepciója magának a filozófusnak a hipotézise? Mi a viszonya ezek után a történelemfilozófiának az empirikus történetíráshoz a hegeli törtnelemszemléleten belül?