Hipertext, hipermédia

6. Nyomtatott "hipertextek" a szépirodalomban

A szépirodalom is felrajzol olyan szöveguniverzumokat, amelyek például kétségbe vonják a mű részeintek rögzített rendjét, a szerző mindenhatóságát, előtérbe állítják az olvasó szerepét a szöveg létrehozásában vagy ellentmondanak a lineáris építkezés hagyományának. Ezeket a műveket mai szemmel úgy is láthatjuk, mint a digitális szövegek szellemi előképeit, s ahogy a definíciós kérdéseknél már utaltunk rá, a mai irodalomértelmezés sokszor magát a hipertext terminust is használja az elágazásokat tartalmazó vagy a linearitással kapcsolatos olvasói várakozásokat másképpen provokáló szépirodalmi szövegekre (akár olyan klaslszikusokra is, mint a Bébé elbeszélését és Medve kéziratát összefonó Iskola a határon: Fűzfa 2006).

A digitális textualitás némely sajátosságát megelőző hagyományból utalhatunk például azokra a kísérletekre, melyek a könyv médiumával is szakítanak.

A barokk kombinatorikus költészet segédeszköze volt példuál az a "versíró gép" mely segítségével előre megadott sorokból újabb és újabb verseket lehetett kiforgatni - egy ilyen gépet rekonstruáltak is az ELTE irodalmár hallgatói (Horváth 2004, Teslár 2000). Ezt a hagyományt élesztette újjá Raymond Queneau Cent mille milliards de poèmes (Százezermilliárd vers, 1961) című alkotása, mely 10 azonos rímképletű szonettet tartalmaz csíkokra vágva, s a csíkokból az olvasó állíthatja össze a szinte végtelen számú variációt (Kappanyos 2003). Az olvasó által összeállítandó vershez hasonlít B. S. Johnson: Szerencsétlenek (1969) című regénye, mely eredetileg úgy jelent meg, hogy 17 fejezete különálló füzetként egy dobozba volt csomagolva, hogy az olvasó maga dönthessen a sorrendjükről (Kappanyos 2003).

Vannak azonban olyan szépirodalmi szövegek is (elsősorban regények a XX. század második feléből) - s ezek talán még izgalmasabbak is a fenti kísérleteknél -, melyek a könyv fizikai egységét nem bontják meg, de olyan rendhagyó poétikai eljárásokkal élnek, melyek arra hívják fel az olvasót, hogy szakítson regényolvasási szokásaival és gondolkodjon el azokról a természetesnek vett beidegződéseiről, melyek a könyvformához, illetve a regényolvasáshoz kötődnek.

Temesi Ferenc Por (1986-87) című regénye szótár (vagy lexikon) formájú: a két kötet szócikkeket sorakoztat fel a címszavak ábécérendjében, melyekből egy családtörténet rajzolódik ki: a Porlódon (ami többé-kevésbé Szegeddel azonosítható) élő szótáríró, Szeles András családjáé a XIX. század elejétől az 1980-as évekig. A szócikkeket keresztreferenciák kötik össze, azaz az olvasó dönthet, hogy elejétől a végéig olvassa a két kötetet vagy az utalásokat követve kalandozik a regény világában. Akárhogy is dönt, nem időrendben előadott történetet vagy történeteket fog kapni, hanem olyan töredékeket, epizódokat, melyek csak részben kapcsolhatók folyamatos eseménysorrá, s elsősorban a szereplők ismétlődése, illetve a helyszín azonossága kapcsolja össze őket. A Por műfaji kísérletében ilyenképpen egy kelet-magyarországi település másfél évszázadának szubjektív enciklopédiája (de nem krónikája) kapcsolódik össze egy önéletrajzi elbeszélés epizódjaival (de nem önéletrajzzal).

 

A linearitás megtörése és a világteremtés paradoxonai posztmodern regényekben

Temesi regényében a szótárforma kizökkent a bevett olvasási szokásokból, olyan formában tálalja a porlódi történettöredékeket és anekdotákat, ami a társadalmi tablót rajzoló XIX. századi nagyregényektől épp úgy különbözik, mint a XX. század szubjektív prózáitól. Ugyanakkor mégis a modern regény hagyományaiból táplálkozik - egyebek mellett azért, mert a sajátos forma, a többféle olvasási útvonal felkínálása nem sérti meg benne az ábrázolt világ épségét. Sőt, azt mondhatjuk, hogy az enciklopédiaszerű elrendezés inkább megerősíti Porlód világszerűségét: úgy olvashatjuk a könyvet, mintha egy valóban létezett és létező világról szóló információk, történetek, reflexiók gyűjteménye volna.

Vannak azonban olyan regények, melyekben a linearitással való szakítás összekapcsolódik a bennük felépített fiktív világ vagy világok "leleplezésével". A egyenes vonalú építkezés megtörése, a szerzői szerep ironikus kiforgatása és a könyvformára való reflexió ezekben a regényekben egy olyan posztmodern poétika részei, mely újra és újra felfedi az irodalom képzeletbeli világainak nyelvi természetét és teremtett voltát. Ennek a poétikának gyakori jellemzője a matrojskababa-szerűen egymásba ékelt történetek halmozása, a narratíva különböző szintjeinek egymást tükrözése vagy ismétlése (mise-en-abyme), a különböző horizontok logikailag képtelen összekapcsolása, egymásba csúsztatása (metalepszis).

A magyar irodalomban ezzel a poétikával rokonítható Esterházy Péter Termelési-regény (kissregény) című könyve (1979). A regényben két történetszál kapcsolódik össze: a szocialista realista termelési regény műfaját parodizáló történet, melynek főhőse Tomcsányi Imre, egy állami vállalt programozója, és az ehhez a történethez fűzött jegyzetekben formálódó elbeszélés, mely az író, a "mester" hétköznapjairól, magának a könyvnek a keletkezéséről mesél. Az olvasó tehát itt is dönthet, hogy a termelési regényt és a rákövetkező személyes történetet egymás után olvassa-e, vagy "főszöveg" és az annál kétszer hosszabb terjedelmű jegyzetapparátus között ugrál. A két történet önmagába zártáságát nemcsak a lábjegyzetes szerkezet bontja meg, hanem az idézetek, pastiche-ok, intertextuális utalások tömkelege is. Többféle eljárás is kétségbe vonja tehát a mű elemeinek rögzített rendjét, illetve a mű magába zártságát.

A linearitás megtörése és a teremtett regényvilág ontológiai épségének megcsorbítása közötti kapcsolat talán legtöbbet idézett példája Italo Calvino Ha egy téli éjszakán egy utazó című regénye (1979, magyarul: 1985). Calvino nem a szöveg sajátos elrendezésének eszközét használja, mint a szótárregény vagy a főszöveg-jegyzetapparátus szerkezetet mintául választó könyv, hanem olyan sajátos cselekménybonyolítással találkozunk a regényben, mely a könyv és mű egységével, a dramaturgiával, a fejezetek szerepével, a hősválasztással és egy sor egyéb tradicionális regényelemmel kapcsolatos olvasói várakozásra rácáfol. A kerettörténet főhőse a második személyben megszólított Olvasó, aki megvásárolja Italo Calvino Ha egy téli éjszakán egy utazó című regényét, de amint beleélné magát a történetbe, kiderül, hogy a könyv csak a regény első fejezetét tartalmazza. A becserélt könyvvel sem jár jobban, ez megint csak egy első fejezetet tartalmaz, egy másik regényét, és így tovább. Az Olvasónak végig nem adatik meg, hogy egyetlen egy regényt is végigolvasson: a kerettörténet fejezetei közé illeszkedő tíz fejezetben elkezdődő tíz különböző történet mindig a feszültség csúcsán szakad meg, hogy átadja a helyét egy másik történetnek (ezért nevezik Calvino művét csapdaregénynek is - McHale 1987). Calvino művének egyik fő témája tehát maga az olvasás, de különböző pontjain ezen kívül is számtalan esszészerű betétet találunk az irodalom működésmódjáról - például a szerzőről, a cselekménnyel kapcsolatos elképzelésekről stb. Ahogy a Termelési-regény esetében, úgy itt is magába olvasztja a könyv a róla szóló reflexiót, kritikát, kommentárt. Igaz ugyan, hogy a fejezetek világa, cselekménye, stílusa, illetve a bennük megidézett regényműfajok élesen elkülönülnek egymástól, legalább ennyire mondhatjuk azt is, hogy nehéz határt vonnunk közéjük, mert motivikus ismétlődések, tükrözések, megsokszorozások kapcsolják össze őket egymással és a regény egészével. Calvino regényére is igaz tehát, hogy olyan szöveguniverzumot teremt, melyben a mű részeinek rögzített rendje megkérdőjeleződik, szépirodalmi szöveg és kommentár (Genette kifejezésével textus és metatextus) hierarchiája felbomlik, a mű határai relativizálódnak, és amely színre viszi az olvasó várakozásait, kreatív szerepét.

Milorad Pavic Kazár szótár: Százezer szavas lexikonregény című műve (1984, magyarul 1987) a fenti regényeknél is radikálisabban él a nem-lineáris szerkezettel, és rendkívül komplex módon kérdez rá nemcsak a könyv és a mű egységével kapcsolatos várakozásainkra, hanem azoknak a szimbolikus jelentéseknek egész sorára is, melyek tradicionálisan a könyvhöz kapcsolódnak. "A kazár kérdés szótára" egy bevezetővel és két appendixsze egészül ki, melyek hagyományosan építkező lienáris szövegek. A bevezető jelöli ki azt a kontextust, melybe a szótár szócikkei illeszkednek, afféle mankóul szolgál, hogy aztuán az olvasó valóban kedvére kalandozzon a keresztreferenciákkal sűrűn ellátott szócikkek között.

"Ekként a olvasó úgy haszálhatja a könyvet, ahogy a legmegfelelőbbnek találja. Egyesek majd, akár bármelyik más lexikonban, azt a szót vagy nevet fogják benne keresni, amely adott pillanatban érdekli őket, mások viszont olvasmánynak veszik ezt a könyvet, amelyet teljes egészében, elejétől végéig egyhuzamban kell elolvasni, hogy teljes képet nyerjenek a kazár kérdésről és a vele összefüggő személyiségekről, dolgokról és eseményekről." (XVI)

A könyv az "elveszett eredeti" fikciójára épül: úgy mutatja be magát, mint egy 1691-ben keletkezett "őskiadás" rekonstrukcióját. A Daubmannus-féle őskiadás mindent megpróbált összegyűjteni, amit a kazárokről akkor tudni lehetett, különös tekintettel az ún. kazár hitvitára. A bevezetőből megtudjuk, hogy a VII-X. század között a Fekete- és Kaszpi-tenger között húzódó ismeretlen nyelvű és vallású (valóban létezett) kazár birodalom egyik vezetője a legenda szerint álmot látott, és udvarába hivatott egy dervist, egy rabbit és egy szerzetest, hogy magyarázza meg az álmát, s az ő magyarázatuk alapján akart dönteni arról, hogy melyikük vallását vegye fel a birodalom - ám döntéséről, csakúgy, mint a kazárok későbbi sorsáról mit sem tud az utókor.

Ennek a legendának az elemei köszönnek vissza a szócikkekben, melyek három könyvre oszlanak: a Vörös könyv a keresztény források anyagát tartalmazza, a Zöld könyv az iszlám forrásokét, a Sárga pedig a héber anyagot.

A konkordanciákat piktogrammok jelzik. A Kazár szótár szűkebben tehát e hitvita körülményeit idézi meg három kultúra szemszögéből, bővebben a kazárok történetét, még bővebben a délkelet-európai térség történelmének legendás, fikítv és valóságos epizódjait, alakjai; népek (bolgárok, magyarok, oroszok, görögök) vetélkedését,a nacionalizmus gyökereit - és mindezt átmetszi a Daubmannus-féle könyv fordulatos története könyvégetéssel, mérgezett példányokkal és a többi, egészen a közlemúltig.

A kazárok története és a könyv története tükörszerű viszonyban van egymással, amit sok epizód megerősít. A keresztény források beszámolnak például a Nagy Pergamen-mondáról, mely szerint egy Konstantinápolyba küldött követ bőrére rátetoválják a kazár történelmet és helyrajzot, de ennek egy része elvész, mert valami bűnért lecsapják a követ egyik karját, aki végül "abba halt bele, hogy a bőre, amelyre a kazár történelem volt írva, iszonyatosan viszketni kezdett. Az tűrhetetlen viszketegség miatt megváltás volt számára a halál: végre kibújik a történelemből." (44)

A források megsokzorozása és az így létrejövő, egymás variációinak ható, de sok ellentmondást tartalmazó szócikkek azt a benyomást erősítik, hogy minden fellelhető szöveg csak lábjegyzet az eredeti történethez, ami rekonstruálhatatlan. Ugyanez áll az eredeti könyvre is:

"Daubmannus kiadásának olyan fontos címszavai, mint Cirill, Júda Halévi vagy Juszuf Maszúdi és mások, itt nem ugyanazokon a helyeken szerepelnek, mint a Kazár szótár első kiadásában. Ez mindenképpen a legfőbb hiányossága ennek a szótárnak a Daubmannus kiadásához képest, mert csak az teremtheti újra a világot, aki a helyes sorrendben tudja egy könyv részleteit olvasni. Mivel azonban Daubmannus betűrendjét lehetetlen rekonstruálni, nem tehettünk mást." (XV)

Ha azonban a tudás töredékes és nézőpontfüggő, a ismeretek teljességét megtestesítő könyv pedig nem állítható helyre, többé semmi sem akadályozza meg, hogy bárki kiegészítse: "Lezáratlan könyv; ha letettük, hozzá lehet írni: ahogy megvan az egykori és a mostani szerzője, a jövőben is újabb írói, folytatói és kiegészítői akadhatnak." (XV) Azt a kijelentést, hogy a könyvnek nincsen végleges, kanonikus formája, megerősíti a közlés módja: a kötet két változatban (női és férfi) jelent meg, melyek között apró eltérés van a szövegben és borítón.

 

Kérdések a nyomtatott szépirodalmi "hipertextek" webes megjelenítésével kapcsolatban

Az itt említett regények, s azok között is különösen Pavic valós és fiktív forrásokat összemosó, a könyv kanonikus státusát kétségbe vonó, rizómaszerűen burjánzó, elvileg bárki által folytatható szövegvilága és a digitális textualitás között jól láthatóak a párhuzamok. Az embernek az lehet az érzése, hogy ezek a könyvformát vagy a lineáris szerkesztést provokáló művek szinte maguktól kívánkoznak a digitális közegbe, hogy kiteljesüljenek a kombinatorikus felépítésben, a lábjegyzet- vagy a szótárszerkezetben rejlő lehetőségek.

A hipertext-szépirodalom digitalizálása azonban sok kérdést felvet. Az egyik például az, amiről már az előző fejezet végén esett szó: ezek a művek általában feltűnően sok intertextuális kapcsolatot mozgósítanak, s digitalizálásuk esetén felmerül, hogy ezek közül mit érdemes megjeleníteni, illetve hogy néhány intertextuális kibővíthetőség megjelenítése nem zár-e el a figyelem elől más, hasonlóképpen termékeny szövegközötti kapcsolatot.

Ha csak a nyomtatott szövegben jelzett nemlineáris kapcsolódások (főszöveg-jegyzet kapcsolat, keresztreferenciák stb.) megjelenítésére vállalkozunk, akkor is felmerül egy fontos probléma. A digitális megjelenítés esetében ugyanis arról kell lemondanunk, amit e könyvek, bár kényszernek tüntetnek fel, mégis kiaknáznak: a nyomtatott szöveg elemeinek kötött sorrendjéről. A digitális feldolgozás - látszólag talán a mű intencióinak megfelelően - nemcsak jelzi e rend esetlegességét, hanem fel is számolja az elemek rögzített egymásutániságát, így azonban kénytelen lemondani e művek esztétikai hatásának egyik legfontosabb eleméről: a nemlineáris kapcsolatok és a könyvforma feszültségéről.

Természetesen az irodalmi nűveknek (hipertext-formájúnak és tradicionálisnak egyaránt) létezik ennél komplexebb és izgalmasabb digitális feldolgozása - a kritikai kiadásoktól a multimédiás megjelenítésekig. Ezekről a következő fejezetben lesz szó.

 

Ajánlott olvasmányok

Italo Calvino: Ha egy téli éjszakán az utazó. Budapest: Európa, 1985.

Esterházy Péter: Termelési regény. Budapest: Magvető, 1979.

Temesi Ferenc: Por I-II. Budapest: Magvető, 1986, 1987.

Milorad Pavic: Kazár szótár. Újvidék: Fórum, 1987.

Gyuris Norbert: A szerzőség problematikája Italo Calvino nyomtatott hipertextjében. In: Partitúra. 2006/1: 81-98.

Kappanyos András: Irodalom a digitális közegben. In: Literatúra. 2003/1: 59-79.

Teslár Ákos: Quirinus Kuhlmann versíró gépének rekonstrukciójáról. 2000, 2000 július-augusztus.

 

Virágh András: A Kazár szótár látszólagos ellentmondásai: Egy történelmi nyom és Pavic regényének kapcsolata. Palimpszeszt 2006. december.

Hans Robert Jauss: A hitvita. In: Thomka Beáta (szerk.): Az irodalom elméletei V., Pécs: Jelenkor, 1997: 143-179.

Hans Robert Jauss: Egy posztmodern esztétika védelmében (Italo Calvino: Ha egy téli éjszakán az utazó). In: H. R. J.: Recepcióelmélet – esztétikai tapasztalat – irodalmi hermeneutika, Budapest: Osiris, 1997: 236-268.

 

Ajánlott linkek

Pavic Kazár szótára hipertextes formában (angolul, részlegesen)

 

Bónusz

Raymond Queneau: Cent mille milliards de poèmes - interaktív digitális feldolgozás (angol és francia)

 

Feladatok

Esszékérdések

1. Olvassa el az ajánlott négy regény egyikét, és mutassa be, hogyan szakít a hagyományos regény linearitásával. Hogyan képzeli el a regény hipertextes megvalósítását?

2. Keressen további olyan (nyomtatott) irodalmi műveket, melyeket a hipertext "elődjének" tekinthetünk. Mutassa be őket, és magyarázza meg, hogyan kapcsolhatók a hipertexthez.

3. Értelmezze és kommentálja a következő idézetet, mely Esterházy Pétertől származik:

" [...] a linearitás fölbontását (ami úgy 30 évvel ezelőtt nagyon is foglalkoztatta az irodalmat, Cortazár etc.) sokkal gazdagabban (és könnyebben!) lehet megcsinálni a hipertextben, vagy történet-elágazásokba bonyolódni vagy bonyolítani az olvasót. Csak ez mintha nem volna nagyon érdekes. Nem hoz sokat a konyhára. (Lehet persze, hogy csak engem nem érdekel.) / Ebben az értelemben az Internet valamiféle nyugodtságot adhat az irodalomnak, hogy ti. az említett irányokba nem érdemes nagy erőfeszítéseket tenni, a háló erre sokkal alkalmasabb. Egy-két dolgot mindenképp világosabbá tesz. Pl. hogy minden intertextuális, mutatja azonnal egy szöveg mindenképp meglévő “tágulási” lehetőségeit. Vagy jól jelzi a fiktív - nem fiktív határának elmozdulását vagy feloldódását."

(Interjú A szavak csodálatos élete c. Mindentudás Egyeteme-előadás kapcsán

4. Nézze meg a Kazár szótár hipertextes feldolgozását (vagy más hasonló műét), és magyarázza meg a nyomtatott könyv és a digitális megjelenítés kapcsolatát.

 

Projektfeladatok

1. Döntsenek arról, hogy milyen szempontok alapján válogatnak külső linkeket. Induljanak ki abból, hogy mi a célja a külső linkeknek: Háttéranyagot akarnak elérhetővé tenni? A további tájékozódást akarják segíteni? Hasonló oldalakat akarnak összegyűjteni? Vagy éppen hogy ellensúlyozni akarják velük a rendszer természetét (pl. didaktikus célú, tudományos oldalakhoz játékosabb, szépirodalmi stb. anyagok vagy fordítva)?

2. Döntsék el, hogy milyen elemekhez kapcsolódjanak külső linkek. Elképzelhető, hogy egyetlen linkgyűjteményből lehessen csak kilépni a rendszerből, vagy minden oldalhoz, témához is kapcsolhatnak linkgyűjteményt, de az is lehet, hogy egyes szavakra, képekre kattintva is különböző külső weboldalakra jut a felhasználó. Vitassák meg, melyik megoldás mellett milyen érvek szólnak. Készítsék el a külső linkeket az elkészült anyagokhoz.

<< 5. Irodalomelmélet és hipertext    7. A digitalizált könyvtől a chatroomig - a szöveg és a szerzőség változatai a hipertextben >>
Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés