Félix Lope de Vega Carpio:

A komédiaírás új mesterségéről (1609)

 

      Kívánságtokra, nemes spanyol elmék

 

(jeles akadémiátok s tanácstok

 

hamarosan felülmúlja nem csak

 

Itáliáét, melyhez, megirigyelvén

 

a görögökét, maga Cicero adta nevét

5

Averno tava mellett[1], hanem Athénét,

 

ahol a platóni Akadémián

 

filozófok dísz-tanácsa gyűlt egybe)

 

Ars comediae-t írok most tinéktek,

 

melynek a köz stílusa lesz fő éke.

10

      Könnyűnek tetszik ez a tárgy,

 

s könnyű volna bárkinek,

 

ki kevesebb komédiát írt, ám többet

 

tud a komédiaírás mesterségéről, és

 

bölcsebb; de számomra kellemetlen, mert

15

a magamékat enélkül írtam meg.

 

      Hogyne ismerném mnd a szabályokat,

 

Istennek hála, hogy egycsapásra

 

átrágtam magam az erről szóló könyveken:

 

kevesebb idő alatt, mint a Nap

20

tízszer megfordul a Kos és Halak közt.

 

      Hanem, mivel végül úgy találtam, hogy

 

spanyol földön nem úgy írtak komédiát,

 

mint legelső alkotói gondolták,

 

hogy majd úgy írják az egész világon;

25

itt csak barbár költ kénye-kedve szerint,

 

szoktatván köznépét kontár darabhoz.

 

Hát így vezettettek be, de oly módon,

 

hogy, ki most a mesterséggel vértezve

 

íráshoz lát, hír és dics nélkül hal meg,

30

és győz, ki távol esik eme fénytől,

 

nem észérv vagy kényszer, de szokás mi dönt.

 

      Igaz, hogy némely alkalmakkor írtam

 

a kevesek ismerte mesterség szerint,

 

de mivel látom, hogy mások látványos

35

trükkökkel teli mű-szörnyeket szülnek

 

a köznép és a nők ámulatára,

 

kik e szomorú gyakorlatot kanonizálják,

 

visszatérek ama barbár szokásokhoz;

 

és, midőn komédiát kell írnom,

40

elzárom a szabályokat hét lakattal;

 

elküldöm Terentiust s Plautust szobámból,

 

hogy ne kiáltozzanak (mert kiálthat

 

néma könyvből is az igazság), és

 

a köznép tapsára áhítozók

45

kitalálta mesterség szerint írok,

 

mert, mivel a köznép fizet, hát illő

 

ízlése szerint szólni: bután, mint ő.[2]

 

      Már meg lett a valódi comedia

 

célja határozva, mivel mint minden

50

költeményé vagy poesisé,

 

feladata cselekvést utánozni,

 

és lefesteni százada szokásait.

 

Minden költő utánzás továbbá

 

három elemből épül fel, és ezek:

55

beszéd, vers, és harmónia vagy zene,

 

és ebben közös a tragédiával,

 

melytől csupán annyiban különbözik,

 

hogy míg emebben hitványak tettei,

 

abban nemes királyokét festik.

60

Nézzétek, hibát vétnek-e műveink!

 

      Drámának nevezték kezdetben,

 

mert közönséges cselekvést utánzott;

 

Spanyolországban Lope de Rueda

 

e szabályok atyja, s mára könyvvé lett

65

közönséges próza-komédiája,

 

melyben iparosmestert ábrázol,

 

és egy lakatos lányának szerelmét,

 

ezért a mai szokás szerint

 

közjátéknak nevezik a régi komédiát,

70

melyben a mesterség megtarttatik,

 

lévén cselekménye egy s hitványaké;

 

s mert királyt közjátékban sosem látni,

 

mutatja, hogy a mesterség a stílus

 

silánysága miatt visszatetszést keltett;

75

s a köznép királyt kér a comediába.

 

      Arisztotelész festi Poétikájában,

 

bár nem túl világosan, eredetét:

 

Athén és Megara versengését

 

afölött, hogy melyikük vezette be.[3]

80

A Megara-beliek Epikharmoszt,

 

Athén Magnészt vágyna elsőnek látni.

 

Donatus azt mondja, hogy a régiek

 

kultuszából gyökerezik, s az első

 

tragédia-szerzőnek Theszpiszt teszi

85

Horatius nyomán, ki ugyanezt írta;

 

s a komédiát Arisztophanész vezette be.

 

Homérosz a komédiát utánozta,

 

midőn az Odüsszeiát alkotta,

 

s Íliásza tragédiára híres példa,

90

mely utánzásaként "tragikus eposz"

 

névvel illettem Jeruzsálememet.

 

Mint Pokol, Purgatórium s Paradicsom

 

a kiváló Dante tollából együtt

 

komédiának volt nevezve, habár

95

Manetti prológjában kárhoztatá.

 

      Mindenki tudja, hogy gyanúsnak vélték,

 

s egy időre elhalt a komédia,

 

és ekkor született a szatíra, mely még

 

kegyetlenebb lévén, hamar elsikkadt,

100

s az újkomédiának nyitott utat.

 

A kórus volt az első, majd később

 

nőtt a bevezetett színészek száma,

 

de Menandrosz, kit Terentius követett,

 

terhesnek találta s elhagyta a kart.

105

Terentiust nézd szabályok kérdésében,

 

mert a komikus stílust nem emelte

 

tragédia-nagyságúra soha – mert

 

Plautust ezért hibáztatták éppen,

 

míg az körültekintőbb volt e téren.

110

            A tragédiák tárgya történelmi,

 

míg a komédiáké kitalálás:

 

ezért hívták planipediának és

 

a tárgyát alacsonynak, mert a színész

 

színpad s koturnusz nélkül adta elő.

115

Volt mimosz, comedia palliata,

 

továbbá togata, atelana és

 

tabernaria: mint ma, akadt nem kevés.

 

            Az athéniak eleganciája

 

hibákat s a szokásokat bírálta

120

komédiákban; a vers s előadás

 

szerzőit nagy díjakkal tüntették ki.

 

Ezért Cicero szokások tükrének

 

és az igazság élő képmásának

 

mondja, amely igen megtisztelő cím

125

történetírókra igaz mellette.

 

Hát koronát s dicsérést érdemel-e?!

 

          De úgy látom, azt mondjátok, hogy nem más

 

mint fárasztó és terhes könyv-fordítás

 

e zavaros gépezet lefestése.

130

Higgyétek el, szükséges felidéznem

 

néhány hasonló dolgot, hogy lássátok:

 

mikor azt kéritek tőlem, írnám meg

 

a spanyol komédiaköltés mesterségét

 

– hol mind', mit eddig írtak, ellene vét;

135

s mondjam, milyen legyen komédiánk ma,

 

szemben régivel, s mely elvet kövessen –,

 

tapasztalatomról kérdeztek, s nem a

 

mesterségről, mert bár az igazat mond,

 

ostoba köznépünk neki ellentmond.

140

       Mesterséget ha kértek, nemes elmék,

 

forgassátok bölcs Robortello könyvét,

 

s meglátjátok, hogy Arisztotelészről,

 

és amit a De comediában ír,

 

bár számos könyvben szélesen elterjedt,

145

mára teljesen összekeveredett.

 

        De ha azokról szóljak, kik mostanság

 

diktálnak, mert elkerülhetetlen, hogy

 

köznépünk saját törvényben rögzítse

 

e rút komédia-szörny alakját,

150

elmondom, hogy írtam, de nézzétek el,

 

mert a nép parancsolt s engedelmeskedtem,

 

s mintegy hibáit bearanyozandó,

 

felfedem néktek, miként kívántam – mert

 

mesterség-követésre mód nincs semmi –

155

a két véglet közt középútra lelni.

 

         A tárgy kiválasztásakor ne nézzed,

 

hogy (szabály bocsá'!) királyokról szól-e,

 

bár értem, hogy a mi bölcs Fülöp urunk,

 

Spanyolhon uralkodója, királyt látván

160

komédiában, feldühödött; akár

 

azért, mert a mesterségnek ellentmond,

 

vagy nem illő királyi méltósághoz

 

mű, mely egyszerű népet is utánoz.[4]

 

     Ez újra antik komédia volna,

165

mely mutat – mint Plautusnál láthatjuk –

 

istent: Jupitert Anfitriónjában.

 

Nehezemre esik ezt elfogadnom,

 

mivel Plutarkhosz, Menandroszról szólván

 

elitéli az antik komédiát;

170

ám oly távol állunk a mesterségtől,

 

mit hazánkban elégszer sértünk meg:

 

ez egyszer minden tudor hallgasson el!

 

       Tragikust a komikussal keverjed,

 

s Terentiust Senecával, legyen bár

175

olyan, mint Pasziphae Minótaurosza,

 

hősi egy része, s nevetséges másik;

 

mert a változatosság gyönyörködtet,

 

amint jól bizonyítja a természet:

 

sokfélesége révén nyer szépséget.[5]

180

     Fontos, hogy az ily tárgy egységes legyen,

 

figyelembe véve azt, hogy a mese

 

semmiképp se legyen epizodikus,

 

vagyis ne ékelődjék közbe dolog,

 

mely a tárgytól szántszándékkal eltérít,

185

és tagját úgy elvenni ne lehessen,

 

hogy ne tegye tönkre a műegységet.

 

De nem fontos egy nap forgása alatt

 

játszódnia, bár mondja Arisztotelész,

 

mert már nem tartjuk őt annyira sokra

190

mióta keverünk tragikus titkot

 

s alantas komikum egyszerűségét;

 

legrövidebb időt vegye igénybe,

 

hacsak nem oly történetet ír a költő,

 

amelyben több év kell hogy leperegjen,

195

s ezeket felvonások közé tegye,

 

avagy, ha megoldhatatlannak tűnne,

 

egy szereplő útja alatt történjék,

 

ami zavarni szokta, azt, ki észreveszi,

 

de ne menjen színházba, ha nem tetszik neki.

200

          Ó, hány kortársunk hányja a keresztet,

 

mert évnyit ölel fel, mi egy művi nap

 

leforgása alatt kell megtörténjen,

 

s mégsem tudtak matematikust hívni!

 

Vedd figyelembe csillapíthatatlan

205

dühét a színházba térő spanyolnak,

 

ha nem mutatnak be két órácskában

 

Teremtéstől Végítéletig mindent;

 

s úgy vélem, ebben kedvére kell tenni,

 

így igazságosabb, s mit tehetsz: ennyi.

210

        Választott tárgyad egyszerűen írd meg

 

s három felvonásnyi időre osszad,

 

figyelvén arra, amennyiben lehet,

 

egy se lépjen túl egynapnyi keretet.[6]

 

Virués kapitány, kiváló elme

215

írt először hármas comediákat,

 

korábban négy lábon állt, mint a gyermek,

 

mivel az volt még a komédia is;

 

én tizenkét évesen négy felvonást

 

és négy íves terjedelemben írtam,

220

mert egy ív egy felvonásnak felelt meg,

 

s akkoriban három felvonásközben

 

három rövid közjátékot játszottak,

 

míg ma alig egyet, s azután táncot,

 

noha a tánc a komédia része,

225

amint Arisztotelész bizonyítja,

 

Ateneo, Platón, s Xenophón írja,

 

mivel leleplezi az erkölcstelent,

 

s ezért bosszankodik Kallipidészen,

 

mert az antik kart látszik imitálni.

230

Két részre különítsd el a tárgyadat,

 

köztük a kötést kezdetektől fonjad

 

amíg a jelenetek el nem fogynak,

 

de az oldást mindaddig ne mutassad,

 

míg az utolsó szín el nem érkezik,

235

mert a köznép, ha tudja darabod végét,

 

arccal ajtó felé, s hátával fordul

 

arra, amerre három órát nézett,

 

mivel nincs már maradni ok mivégett.

 

          Ritkán maradjon a színpad beszélő

240

szereplők nélkül, mivel a köznépünk

 

e szakaszok alatt nyugtalankodik,

 

darabod pedig nagyon elhúzódhat,

 

habár – amellett hogy hibának szarvas –

 

kellemét s fényét fokozni alkalmas.

245

          Kezdődjön hát egyszerű nyelvezettel,

 

s ne pazarolj concettókat szokásos

 

köznapi dolgokra, mert ilyenekből

 

csak néhányat utánozzon a beszéd;

 

ám amikor a színre lépő személy

250

meggyőz, tanácsot ad avagy lebeszél,

 

kell bőven elméncség és csavarosság,

 

mert éppen így utánozza a valót,

 

lévén, hogy ki-ki más stílusban beszél,

 

mint közönségesen, amikor meggyőz,

255

tanácsot ad, vagy elutasít tárgyat.

 

Arisztidész rétor mutatott példát,

 

mert írja, hogy a komikus nyelvezet

 

legyen tiszta, áttetsző, és megjegyzi,

 

hogy hétköznapi használatból vegyék,

260

s különbözzék meggyőző beszédektől,

 

melyek épp ettől válhatnak igazán

 

díszessé, ragyogóvá, s jól csengővé.

 

Ne bántson szöveged, s a színpadi nyelv

 

se bosszantson túl különös szavakkal,

265

mert ha valós beszélőket utánzol,

 

nincs helye bennük se Metaur-partnak,[7]

 

se hippogriff-, szeráf-, s kentaur-hadnak.

 

        Ha király beszél, utánozza hűen

 

a királyi pompát (gravis), s ha egy öreg szól,

270

tartsa magát tisztes ősz bölcsességhez;

 

szeretőket affektusokkal fessél,

 

melyek úgy felzaklatják a nézőt;

 

monológot úgy alkoss, hogy a színész

 

teste átváltozzon szavalás közben,

275

mikor elhűl, döbbenjen meg a nép is;

 

magát faggassa s magának feleljen;

 

ha sóhajtozik s eped, mindig tartson

 

a hölgyek felé illő tiszteletet.

 

A dámák ne cáfolják nevüket, és

280

ha álruhát öltenek, módja legyen

 

bocsánatos, mert a férfi-ruhás nő

 

mindig tetszést arat a színpadokon.

 

Ám ne fess soha valószínűtlent, mert

 

törvény, hogy a valószínűt utánozd:

285

inas ne értekezzen fennkölt tárgyról,

 

és ne mondjon concettót, mint láttuk

 

azt néhány külföldi komédiában;

 

semmiképpen se mondhasson ellen

 

az elmondottaknak a jellem:

290

meg ne feledkezzünk[8] arról, mit gyakran

 

Szophoklész s Ödipusz szemére vetnek,

 

hogy nem tudja, ő ölte-e meg Laioszt.

 

Végződjön a jelenet bölcsmondással,

 

bájos, szellemes, s elegáns sorokkal,

295

de oly módon, hogy a belépő színész

 

ne keltsen csalódást közönségében.

 

Az első felvonás legyen alaphelyzet,

 

a második szője a viszályokat,

 

oly módon, hogy a harmadik feléig

300

senki se sejtse, mire megy ki a játék; [9]

 

csald meg az ízlést, s ahol úgy tűnik, hogy

 

épp megértenék a történéseket,

 

a való álljon távol beígérttől.

 

Körültekintőn illesszd a strófákat

305

az éppen bemutatott jellemekhez:

 

panaszos szeretőkhöz decima jó,

 

szonett illik a még reménykedőkhöz,

 

elbeszélést románcban adják elő,

 

bár oktávában fényesebben csillog,

310

s míg tercinák fennköltebb tárgyhoz valók,

 

a szerelemhez a redondilla illik.

 

Fontosak a retorikai formák,

 

mint az ismétlés vagy anadiplosis,

 

és egymást követő sorok elején

315

az anaforák páros viszonyai,

 

irónia és szónoki kérdések,

 

megszólítás, felkiáltás, és képek.

 

         Az igazsággal történő megcsalás

 

– emlékezetre méltó invenció –

320

tetszést keltett, ahogy Miguel Sánchez

 

alkalmazta minden darabjában már.

 

A félreérthető beszédek és a

 

kétértelműség bizonytalansága

 

sikert várhat köznépünk körében,

325

mert azt hiszik, értik, mit mond a színész.

 

Legjobb a becsületről szóló mese,

 

mert magával ragad s meghat mindenkit,

 

s ugyanúgy jók a virtust bemutatók,

 

mivel tiszteletnek örvend mindenütt.

330

Megtörténik gyakran, mikor a színész

 

árulót alakít, oly gyűlöletes

 

mindenki előtt hogy ki se szolgálják,

 

s menekül, aki szembejön vele;

 

noha a hűket meghívják s jóltartják,

335

még főrangok is behódolnak nekik:

 

kedvét keresik, dícsérik-éltetik.

 

         Minden felvonás négy ívnyit tegyen ki,

 

mert tizenkettő az a mérték, amennyit

 

a hallgatóság türelme kibír időt.

340

A szatírikus részek ne legyenek

 

se túl világosak, se túl direktek,

 

mert törvényileg tiltották be ezért

 

a komédiát görög s olasz földön.

 

Csípjen de ne gyűlöljön, s ha rágalmaz,

345

tapsot ne várjon, hírnévre nem méltó az.

 

      Mit mondtam, vehetik aforizmának,

 

kik antik mesterséggel nem bírnának,

 

mert több s jobb érvre nem maradt már idő.

 

Ami a díszlet fajtájáit illeti,

350

– bár ez a rendező dolga – ezeket

 

Vitruvius, V. Maximus, P. Riccio tárgyalja,

 

s episztoláiban festi Horatius:

 

legyenek vásznak s rajt ligetek, nyájak,

 

házak és hamis márványmintázatok.

355

A jelmezekről beszél Julius Pollux,[10]

 

ha szükséges volna, de Spanyolhonban

 

a comedia korunk alakította

 

barbár szokásai szerint adható

 

törökre keresztényhez illő körgallér

360

s húzhat cipellőt római gavallér.

 

         Bár senkit sem mondhatok barbárabbnak,

 

mint magamat, mert mesterséggel szemben

 

merészelek szabályt alkotni, s hagyom

 

vulgáris árammal elsodortatni,

365

amiért szidnak olaszok s franciák;[11]

 

de mit tegyek, hogyha megírtam már vagy

 

– azzal, melyiket minap fejeztem be –

 

négyszázkilencvenhárom színdarabot?

 

Mert, hat kivételével, minden többi

370

a mesterség ellen súlyosan vétett.

 

Vállalom, amit írtam, s bár tudom, hogy

 

máshogy jobbak lehettek volna, ámde

 

nem tetszettek volna annyira, mint így;

 

mert helyes ellen vétőben gyakran és

375

éppen azért gyönyörét leli az ízlés.

 

            Humanae cur sit speculum comoedia vitae,

 

               quaeve ferat juveni commoda, quaeve seni,

 

            quid praeter lepidosque sales, ex cultaque verba

 

               et genus eloquit purius inde petas,

380

            quae gravia in mediis occurrant lusibus, et quae

 

               jucundis passim seria mixta jocis;

 

            quam sint fallaces servi, [et] quam improba semper

 

               fraudeque et omnigenis foemina plena dolis;

 

            quam miser, infelix, stultus, et ineptus amator,

185

               quam vix succedant, quae bene coepta putes.[12]

 

Figyelmezz, s mesterségről ne vitatkozz,

 

mert nézve s hallgatva komédiát

 

alkalmad nyílik megtudni titkát.

 

 

 

Végh Dániel nyersfordítása



[1] Cicero itt írta a Questiones Academicaet Punic falu Pozzuoli mellett, Dél-Itáliában

[2] Gáspár Endre:

Én, hogyha hozzákezdek egy darabhoz

Minden szabályt elzárok hét lakattal.

Terentiust s Plautust, hogy ne zavarjon,

Kivitetetem szobámból, mert van ám úgy,

Hogy néma könyvből szót kér az igazság,

Aztán azoknak követem receptjét,

Kik a közönség tapsaira vágynak.

Aki fizet, megkövetelheti,

Hogy bárgyuságunk tessék is neki.

[3] 48a30

[4] A sor esetleg így is értelmezhető: "hogy egyszerű nép közt álruhában járjon" Ez esetleg utalás lehet az "El villano en su rincón" c. komédiára, ahol valóban álruhában vegyül el a király hű parasztjai között.

[5] Lessing: Hamburgi dramaturgia, 1767 december 29., Fekete Sas, 215.

"Még királyokat is felléptethettek komédiáitokban. Hallom ugyan, hogy bölcs uralkodónk (II. Fülöp) ezt nem helyeselte; akár azért, mert belátta, hogy ez szabályellenes, akár azért, mert a király méltóságával ellenkezőnek tartotta, ha így a köznéppel elkeverik. Szívesen elismerem, hogy nem egyéb ez, mint visszatérés a legrégibb komédiához, amely még isteneket is szerepeltetett; többek között Plautus Amphitruojában is láthatjuk ezt, jóllehet azt is tudom, hogy Plutarkhosz, Menandroszról szólva, nem dicséri nagyon a legrégibb komédiát. Emiatt természetesen nehezemre esik, hogy a mi divatunkat helyeseljem. De ha már egyszer Spanyolországban ennyire eltávolodtunk a művészettől, akkor az írástudóknak már erről is hallgatniuk kell. Igaz, ha a komikusat a tragikussal elegyítjük, Seneca Terentiussal olvad össze, s nem kisebb szörnyeteg jön ily módon létre, mint amilyen Pasziphae Minotaurosza volt. De hát e változatosság gyönyörködtet; az emberek nem akarnak más színdarabot látni, csak olyat, amely félig komoly, félig meg vidám; maga a természet tanít meg bennünket erre a sokrétűségre, hiszen belőle meríti szépségének egy részét."

 

Gáspár Endre műfordításában (A világirodalom Ars poeticái)

A tragikust vígsággal elegyítsük,

Terentiust Senecával, s ne bánjuk,

Ha Minotaurus lesz is az eredmény…

Mert nagy öröm ez a változatosság,

S a természet a legjobb példa rá,

Hogy van varázsa a sokféleségnek.

[6] Tagold a témát három felvonásra,

Úgy igyekezén, hogy az egynapos

Időhatárt ne lépd át egyben-egyben.

[7] Az eredetiben Panchaia, a Főnix szülőföldje, és Metaurus folyó, a Pun háborúk egyik színtere.

[8] Itt az eredetiben "felejtsük el" áll, de ez logikailag nem illik a környezetbe. Egy esetleges sajtóhiba lehetne a kimaradt "no".

[9] Az elsőben a kérdést vesd fel aztán,

S a másodikban bonyolítsd mesédet

Úgy, hogy a harmadik feléig egyik

Néző se sejtse meg, mi lesz a vége.

[10]Vitruvius De Architectura, a történész Valerius Maximus (De dictis fascisque mirabilibus), mindkettő I. századból, Pietro Riccio, firenzei humanista. Mindegyikőjüket említi Robortello az idézett helyen. Julius Pollux Onomasticon című lexikonában beszél számos egyéb között a jelmezekről is (II. század).

[11] Megmondjam-e, ki a valódi barbár?

Én, mert szabályba mertem önteni,

Mit a művészet tilt, s a nagy tömeggel

Sodródom, úgyhogy francia s olasz

Tudatlanságot joggal vet szememre.

[12]