Platón
Állam
Harmadik könyv
VI. szókratész
Ami tehát a beszéd tárgyát illeti, azt ezzel be is fejezhetjük, s azt hiszem, áttérhetünk a kifejezés formájának a taglalására, mert ezzel aztán teljesen kimerítjük nemcsak azt, hogy mit kell beszélni, hanem azt is, hogy hogyan.
Adeimantosz
Nem egészen értem, amit mondasz.
szókratész
Márpedig meg kell értened; így talán könnyebb lesz: ugyebár, mindaz, amit a mesemondók vagy a költők elmondanak, tulajdonképpen nem más, mint elmúlt, jelen vagy jövendő dolgok elbeszélése?
Adeimantosz
Mi is lehetne más?
szókratész
Mármost ezt – ugyebár – vagy egyszerű, vagy utánzás által történő elbeszéléssel, vagy pedig egyszerre mind a kettővel érik el?
Adeimantosz
Ezt is szeretném még világosabban látni.
szókratész
Úgy látszik, nevetséges és zavaros fejű tanítómester vagyok. Ezért majd – akárcsak azok, akik nem képesek értelmesen beszélni – nem általánosan mondom el, amit akarok, hanem kiragadok egy kis részt, s azon próbálom a kérdést megvilágítani. Nos, figyelj ide. Ismered, ugyebár, az Iliasz bevezetését, melyben a költő elmondja, hogy Khrüszész Agamemnóntól a leánya kiadását kéri, mire Agamemnón méregbe jön, Khrüszész pedig, mivel célját nem érte el, Apollón istenhez folyamodik, s átkot szór az akhájokra?
Adeimantosz
Ismerem.
szókratész
No, hát akkor azt is tudod, hogy e sorokig:
………………………kérlelte az összes akháj hőst,
Átreusz két sereget-tagoló sarját a
leginkább,
maga a költő beszél, és meg sem kísérli képzeletünket abba az irányba terelni, mintha másvalaki beszélne, mint ő; ettől fogva azonban úgy beszél, mintha ő volna Khrüszész, s mindenáron azt akarja velünk elhitetni, hogy nem Homérosz beszél, hanem a pap, az aggastyán. Sőt csaknem az egész elbeszélést, amely az Ilionban, Ithakában s az Odüsszeiában történő eseményeket tartalmazza, így szerkesztette meg.
Adeimantosz
Valóban így van.
szókratész
Mármost, ugyebár, elbeszélés az is, mikor beszédeket, s az is, mikor beszédek közé eső részeket mond el?
Adeimantosz
Persze, hogy az.
szókratész
De mikor – valaki másnak a szerepében – egy beszédet elmond, nem látjuk-e, hogy a maga előadását lehetőleg azéhoz igyekszik hasonlóvá tenni, akit, mint beszélőt, előre bejelentett?
Adeimantosz
De igen.
szókratész
Márpedig ha magát akár hangban, akár taglejtésben egy más személyhez akarja hasonlóvá tenni, ez azt jelenti, hogy utánozza azt, akivel való hasonlóságra törekszik?
Adeimantosz
Igen.
szókratész
Az ilyen eljárással tehát a költő, éppúgy, mint más költők is, az utánzás által való elbeszélést alkalmazza.
Adeimantosz
Kétségtelenül.
szókratész
Ha viszont a költő sehol sem rejti el magát, akkor egész költészete és elbeszélése utánzás nélküli alakot ölt. De hogy megint azt ne mondd: nem érted, hogy miként lehetséges ez, mindjárt meg is magyarázom. Ha Homérosz – miután elmondta, hogy Khrüszész magával vitte a leánya váltságdíját, a táborba ment, s könyörgéssel fordult az akhájokhoz, de legfőképp a két királyhoz – ezután nem Khrüszész személyében beszélne, hanem tovább is mint Homérosz, akkor ez, tudd meg, nem volna utánzás, hanem egyszerű elbeszélés. Éspedig körülbelül így hangzanék – én persze nem versben mondom el, mert nem vagyok költő –: „Miután a pap odaérkezett, imában kérte az istenektől, engedjék meg az akhájoknak, hogy Tróját elfoglalják, maguk pedig épségben hazakerüljenek; de a lányát adják ki neki, fogadják el a váltságdíjat, és hajoljanak meg Apollón előtt. Mikor beszédét befejezte, a többiek mind tisztelettel vették körül, és helyeseltek neki; Agamemnón azonban méregbe jött, s ráparancsolt, hogy azonnal távozzon, s ne merjen többé visszatérni, mert különben nem védi meg őt sem a papi boltja, sem az isten szent szalagjai; sőt azt is megmondta neki, hogy a leány előbb fog mellette megöregedni Argoszban, mint hogy kiszabadulna; aztán sürgette, hogy kotródjon el, s ne ingerelje őt, mert különben aligha kerül haza ép bőrrel. Mikor az öreg ezt meghallotta, megszeppent, és szó nélkül eltávozott; de amint távolabb jutott a tábortól, buzgó könyörgéssel fordult Apollónhoz, s – különféle nevein szólította az istent – kérve kérte, s emlékeztette rá, hogy templomépítéssel és áldozatok bemutatásával mennyi kedves ajándékot ajánlott fel neki; mindennek viszonzásául kérte az istent, hogy álljon bosszút nyilaival az akhájokon az ő könnyeiért.” Így alakulna, kedves barátom, az utánzás nélküli, egyszerű elbeszélés.
Adeimantosz
Most már értem.
vii. szókratész
Hát akkor értsd meg azt is, hogy ennek éppen ellenkezője az az előadásmód, mikor a költőnek az egyes beszédek közé eső szavait elhagyjuk, s csupán a váltakozó beszédeket hagyjuk meg.
Adeimantosz
Ezt is értem: a tragédiában figyelhetünk meg ilyesmit.
szókratész
Nagyon helyesen jegyezted meg, s azt hiszem, most végre világosan áll előtted, amint az előbb még nem tudtál megérteni, hogy a költészet és a mesemondás vagy egészen utánzásból áll, például – mint te is megjegyezted – a tragédia és a komédia, vagy egészen magának a költőnek az elbeszéléséből – ezt főképp a dithüramboszokban láthatjuk, vagy pedig mind a két előadásmód megvan benne, például az epikus költeményekben, s egyebütt is, ha ugyan ezt is megérted.
Adeimantosz
Most már mindent értek, amit akkor mondani akartál.
szókratész
Nos, akkor emlékezz vissza arra is, amit még előbb mondtunk: hogy azt már kifejtettük, hogy mit szabad beszélni, de hátravan még annak a vizsgálata, hogy miképp kell beszélni.
Adeimantosz
Emlékszem erre is.
szókratész
Nos, éppen ez az, amire akkoriban céloztam: meg kellene állapodnunk abban, vajon megengedjük-e a költőknek, hogy elbeszéléseikben az utánzást alkalmazzák; vagy csak bizonyos esetekben utánozhatnak, más esetekben nem – megszabva, hogy melyik esetben mit –, vagy pedig egyáltalában ne utánozzanak.
Adeimantosz
Úgy sejtem, kérdésed tulajdonképpen arra irányul, befogadjuk-e államunkba a tragédiát és a komédiát, vagy ne.
szókratész
Lehet, hogy erre, de lehet, hogy még ennél is többre; egyelőre még magam sem tudom; mindenesetre arra kell mennünk, amerre a beszélgetés gondolatmenete, mint a szél, hajt bennünket.
Adeimantosz
Jól mondod.
Az őröknek tilos az „utánzás”
szókratész
Ezt a kérdést vedd tehát fontolóra, Adeimantoszom: szabad-e utánzóknak lenniük a mi őreinknek vagy sem. Vagy talán előbbi megállapításainkban már az is benne foglaltatik, hogy egy ember csak egy foglalkozást láthat el jól, sokat nem; s ha ezt mégis megpróbálja, akkor – azáltal, hogy sokat markol – nagyon könnyen mindenben elvesztheti az esélyét arra, hogy számottevő ember legyen.
Adeimantosz
Bizony ezzel számolnia kell.
szókratész
Nos, ugyanez áll az utánzásra is: ugyanaz az ember nem tudhat sokféle dolgot olyan jól utánozni, mint egyet.
Adeimantosz
Persze hogy nem tudhat.
szókratész
Alig hihető tehát, hogy valaki egyszerre érdemleges foglalkozást is folytasson, meg sok mindent utánozzon is, s általában utánzó művész legyen; hiszen még azt a két utánzóművészetet, amelyek látszólag oly közel vannak egymáshoz – a komédiát és a tragédiát –, sem művelheti jól ugyanaz a költő egyszerre. Márpedig, ugyebár, e két művészetet az imént utánzásnak nevezted?
Adeimantosz
Igen. S igazad van: ugyanaz a költő nem művelheti jól mind a kettőt egyszerre.
szókratész
Sőt többet mondok: rhapszódosz és színész sem lehet valaki egyszerre.
Adeimantosz
Úgy van.
szókratész
De tovább megyeik: a komédiaíró nem használhatja ugyanazt a színészt, akit a tragédiaíró; márpedig ez mind az utánzás körébe esik. Vagy talán nem?
Adeimantosz
De igen.
szókratész
Sőt szerintem még ennél is jobban felaprózódik, kedves Adeimantoszom, az ember természete, úgyhogy lehetetlenség neki sokfélét jól utánozni, vagy éppen magukat a cselekvéseket folytatni, amelyeknek az utánzások csak másolói.
Adeimantosz
Tökéletesen igaz.
VIII. szókratész
Ha tehát kitartunk eredeti tételünk mellett, hogy őreinknek – minden egyéb mesterségről lemondva – az állam szabadsága szakértő munkásaivá kell válniuk, és semmi egyébbel nem szabad foglalkozniuk, csak ami erre irányul, akkor nekik tulajdonképpen nem is szabad mást tenniük vagy utánozniuk; s ha már utánoznak valamit, akkor utánozzák már gyermekkoruktól fogva azt, ami hozzájuk illik: a bátor, mértékletes, istenfélő, szabad férfiakat, s minden ilyen erényt; a szabad emberhez nem illő dolgokat ellenben se ne cselekedjék, se ügyesen ne utánozzák, s éppúgy semmi rút dolgot se, nehogy az utánzásnak az legyen az eredménye, hogy maguk is olyanná lesznek. Vagy talán nem tapasztaltad még, hogy az utánzás, ha a gyermekkortól kezdve végigvonul az egész életen, lassanként szokássá és természetté válik, akár a testre és a beszédre, akár a gondolkodásra vonatkozik?
Adeimantosz
De nagyon is.
szókratész
Nem engedhetjük tehát meg, hogy olyan emberek, akikkel állítólag törődünk, s akiknek derék férfivá kell lenniük, férfi létükre asszonyt utánozzanak, akár fiatalt, akár öreget, akár olyat, aki a férjét szidalmazza, akár olyat, aki nagy kevélyen istenekkel vetélkedik, mert boldogságában elbízza magát, vagy aki sorscsapások közt bánatban és siralomban vergődik; még kevésbé egy beteg, szerelmes vagy éppen szülő asszonyt!
Adeimantosz
Teljesen egyetértek veled.
szókratész
De szolgai munkát végző női vagy férfi rabszolgát sem!
Adeimantosz
Persze hogy nem.
szókratész
De nyilván a hitvány férfiakat sem, a gyávákat, s akik mindannak az ellenkezőjét teszik, mint amit az imént mondtunk; akik egymást rágalmazzák és kicsúfolják, akik mocskos szavakat mondanak, akár részegen, akár józanul; s általában semmit, amit az ilyen emberek szóban vagy tettben önmaguk vagy egymás ellen vétenek; de, minden bizonnyal ahhoz sem szabad ifjainkat hozzászoktatnunk, hogy szóval vagy tettel őrjöngőket utánozzanak; ismerni persze kell az őrjöngő meg a gonosz férfiak és asszonyok természetét is; de ilyesmit sem cselekedni, sem utánozni nem szabad.
Adeimantosz
Nagyon is igaz.
szókratész
De tovább megyek: szabad-e utánozniuk a kovácsokat vagy más mesterembereket, a hadihajók evező legénységét vagy parancsnokaikat s egyéb mesterségek körébe eső tevékenységet?
Adeimantosz
Hogy volna ez lehetséges, mikor a figyelmüket sem szabad semmi ilyesmire fordítaniuk?
szókratész
Hát vajon nyerítő lovakat, bőgő bikákat, zúgó folyókat, bömbölő tengert, égdörgést és ezekhez hasonló dolgokat utánozhatnak-e?
Adeimantosz
De hiszen megtiltottuk nekik, hogy őrjöngjenek vagy őrjöngőket utánozzanak.
szókratész
Ha tehát jól értem, amit mondasz, van egy olyan előadási és elbeszélési forma, amelyet a valóban derék és becsületes ember használ, mikor valami mondanivalója van; s van aztán egy másik, ettől különböző forma, amelyhez viszont az olyan ember ragaszkodik, s amelyben az szokott elbeszélni, akinek amaz előbbivel ellentétes természete és neveltetése van.
Adeimantosz
S melyek ezek a formák?
szókratész
Én azt hiszem, hogy a derék ember, mikor az elbeszélésben odáig ér, ahol egy jó ember beszél vagy cselekszik valamit, attól kezdve szívesen folytatja az elbeszélést az illető személyében, és az ilyen utánzás miatt nem is restelkedik; s a jó embert is legszívesebben akkor utánozza, mikor ez határozottan és megfontoltan cselekszik; de már sokkal kelletlenebbül és sokkal kevésbé akkor, ha ezt betegség, szerelem, mámor vagy más nyavalya megingatta; ha azonban egy magához méltatlan emberrel kerül szembe, a maga jószántából nem ölti magára a silányabb ember alakját, legföljebb rövid időre, s csak akkor, ha ez véletlenül valami tisztességes dolgot művel; különben pedig átallja ezt megtenni, nemcsak azért, mert nincs gyakorlata abban, hogy ilyen embereket utánozzon, hanem azért is, mert nehezére esik, hogy magát a nála hitványabb emberek képére gyúrja és azt öltse magára; ennek már a gondolatától is irtózik, s legfeljebb tréfából teszi meg.
Adeimantosz
Minden bizonnyal így is van.
IX. szókratész
Ezért aztán olyan előadási formát választ, amilyet az imént a homéroszi eposszal kapcsolatban magtárgyaltunk; előadásában tehát meglesz ugyan mindkét forma: az utánzás és az egyszerű elbeszélés, de az utánzás csak kis részt foglal el a nagy terjedelmű elbeszélésben. Nos, nincs igazam?
Adeimantosz
De igen, ilyennek kell lennie a szóban forgó elbeszélő előadásának.
szókratész
Aki aztán nem ilyen, az – minél hitványabb – annál inkább hajlandó lesz mindent előadni, és semmit sem fog magához méltatlannak tartani; nagy komolyan és a teljes nyilvánosság előtt bármit készségesen utánozni fog, azt is, amit fentebb említettünk: a mennydörgést, a szél, a jégeső, a kocsitengely és a kocsikerék zaját, a trombita, a fuvola, a síp és mindenféle más hangszer, a kutyák, juhok, madarak hangját. Az ilyen ember előadása úgyszólván egészen a hanggal és taglejtéssel való utánzásból áll, s legfeljebb egy kis része elbeszélés.
Adeimantosz
Ez bizony szükségképpen így van.
szókratész
Íme, ez az előadásnak az a két formája, amelyre föntebb céloztam.
Adeimantosz
Igen, ezek azok.
szókratész
E formák közül az egyik csupán kis változásokat mutat; s ha valaki a beszédnek megadja a kellő hangnemet és ütemet, akkor a helyesen beszélő ember jóformán végig egy és ugyanazon hangnemben beszélhet, mert a változások kicsinyek; s ugyanígy áll a dolog az ütemmel is.
Adeimantosz
Kétségtelenül.
szókratész
Hát vajon a másik forma? Nem éppen az ellenkezőt kívánja-e: mindenféle hangnemet és mindenféle ütemet? Már persze ha a jellegének megfelelő akar lenni, mert hiszen mindenféle változás megvan benne.
Adeimantosz
Nyilván így áll a dolog.
szókratész
Mármost, ugyebár, minden költő, s általában mindenki, aki valamit elmond, az előadás e formáinak vagy az egyikét, vagy a másikát alkalmazza, vagy pedig kettőből kever egy harmadikat?
Adeimantosz
Szükségképpen így van.
szókratész
Akkor hát mit tegyünk? Valamennyit befogadjuk-e államunkba, vagy csupán az egyik tiszta formát, vagy pedig a kevertet?
Adeimantosz
Ha az én szavam dönthet, csupán azt a tiszta formát, amely az erényt utánozza.
szókratész
Csakhogy, Adeimantoszom, szórakoztató ám a kevert forma is, sőt a gyermekeknek, nevelőknek és a nép nagy tömegeinek éppen az a legkedvesebb, amely ellentétje az általad választott formának.
Adeimantosz
Persze hogy az a legkedvesebb.
szókratész
De azért aligha tartanád beleillőnek az államunkba; hiszen nálunk nincs helye sem a kétlaki, sem a soklaki embernek, hanem mindenki csak egy dolgot végez.
Adeimantosz
Bizony nem is illik bele.
szókratész
Ez az oka annak, hogy csak az ilyen államban találunk olyan vargát, aki csupán varga, nem pedig egyúttal kormányos is a vargaság mellett; olyan földművest, aki csupán földműves, nem pedig egyúttal bíró is a földművesség mellett; olyan katonát, aki csupán katona, nem pedig egyúttal pénzember is a katonaság mellett, és így tovább.
Adeimantosz
Igazad van.
Az utánzóművészetet ki kell
rekeszteni az államból
szókratész
Nyilvánvaló tehát, hogy ha aztán egy olyan ember érkezne államunkba, aki képes volna művészetével mindenféle alakot ölteni, és mindenféle dolgot utánozni, s költeményeit akarná nekünk bemutatni, talán nagy tisztelettel öveznénk, mint egy szent, csodálatra méltó és kedves embert, de azért mégiscsak azt mondanánk neki, hogy ilyen ember a mi államunkban nincs, s ilyennek nem is szabad lennie; s valószínűleg el is küldenénk – fejét mürrhával meghintve és gyapjúszalaggal ékesítve – egy másik államba, s a magunk érdekében beérnénk a szárazabb és kevésbé szórakoztató költővel és mesemondóval, aki a becsületes ember beszédét utánozná nálunk, s mondókáját azokban a formákban adná elő, amelyeket törvényerővel eleve kikötöttünk, mikor a katonák nevelésére vállalkoztunk.
Adeimantosz
Bizonyára ezt tennénk, ha tőlünk függne.
szókratész
Ezzel aztán, kedves barátom, a múzsai művészetnek azt a részét, amely az elbeszélésekre és a mondákra vonatkozik, körülbelül ki is merítettük, mert hiszen hogy mit és hogyan kell elmondani, azt egyaránt kifejtettük.
Adeimantosz
A magam is azt hiszem.
A dallam
X. szókratész
Hátravan még az ének és a dal kérdése.
Adeimantosz
Igen.
szókratész
S ha az eddig mondottakkal összhangban akarunk maradni, mindenki könnyen ki is találhatja, hogy mit kell felőlük tartanunk, hogy milyeneknek kell lenniük.
glaukón (elnevetve magát)
Úgy látszik, én valahogy kimaradtam a „mindenki”-ből: legalábbis én nem tudnám hamarjában eltalálni, hogy mit kell erről mondanunk, bár azért sejtem.
szókratész
Először is, annyit mindenesetre tudsz te is, hogy a dal három tényezőből áll: szövegből, dallamból és időmértékből.
glaukón
Igen, ennyit tudok.
szókratész
Mármost, ami a szöveget illeti, ez nyilván nem különbözik a nem énekelt szövegtől; legalábbis abban a tekintetben, hogy ugyanazon tartalmi elvek szerint és ugyanúgy van szerkesztve, mint ahogy föntebb már elmondtuk.
glaukón
Csakugyan.
szókratész
A dallamnak és az időmértéknek viszont alkalmazkodnia kell a szöveghez.
glaukón
Hogy is ne kellene?
szókratész
Másfelől azt is mondtuk, hogy elbeszélésben semmi szükség sincs a gyászra és siralomra.
glaukón
Nincs is.
szókratész
Nos, melyek a gyászos dallamok? Mondd meg, hiszen te zeneértő vagy.
glaukón
Az úgynevezett „kevert” és a „magas” lűd, és a hasonló dallamok.
szókratész
Ezeket tehát mellőznünk kell, mert nemhogy a férfiaknak, de még azoknak az asszonyoknak sem használnak, akiktől bizonyos kiválóságot várunk.
glaukón
Valóban így van.
szókratész
Továbbá: az őrökhöz a legkevésbé sem illik a részegség, elpuhultság és renyheség.
glaukón
Magától értetődik.
szókratész
Nos, melyek is a lagymatag és a tivornyánál szokásos dallamok?
glaukón
„Ión” és „lűd” néven ismerünk bizonyos ványadt dallamokat.
szókratész
Nos, harcos férfiakról lévén szó, veheted-e ezeknek hasznát, kedves barátom?
glaukón
Semmi esetre sem. De hátravan még a „dór” és a „phrűg”, amelyekről szó lehet.
szókratész
Én nem értek a dallamokhoz, de mindenesetre csak azt a dallamot hagyd meg, amely méltó módon tudja utánozni egy olyan férfiúnak a kiejtését és hangsúlyát, aki a háborús cselekményekben és mindenféle kényszerhelyzetben bátran viselkedik; s aki balsorsában is – akár sebekkel fenyegető veszélybe s a halálba rohan, akár más szerencsétlenségbe zuhan – megállja a helyét, és keményen szembenéz a sorssal. S aztán hagyj meg egy másikat, amely a békés, nem kényszerű, hanem önként vállalt cselekvést végző férfiúhoz illik; akár arról van szó, hogy valakit valamire kéréssel rá akar venni – egy istent imádsággal, egy embert meggyőzéssel és figyelmeztetéssel –, akár arról, hogy másnak a kérésére, felvilágosítására vagy rábeszélésére készségesen hajlik, s ennek következtében minden sikerül neki, de nem viselkedik fölényesen, hanem minden helyzetben józan önmérséklettel cselekszik, és a következményeket szívesen vállalja. Ezt a kétféle: a kényszerű és az önként vállalt cselekvéshez illő dallamot hagyd meg, melyek a szerencsétlen és szerencsés, a józan és bátor férfiak hangját a legszebben fogják utánozni.
glaukón
Éppen azoknak a meghagyását kívánod tőlem, melyeket az imént már magam is említettem.
szókratész
Eszerint tehát az énekben és a dalban nem lesz szükségünk sokhúrú és minden hangnemben játszó hangszerekre.
glaukón
Azt hiszem, nem.
szókratész
A hárfa, a cimbalom, s általában a sokhúrú és sok hangnemben játszó hangszerek készítőit tehát nem támogatjuk.
glaukón
Aligha.
szókratész
Hát a fuvolakészítőket és a fuvolásokat beereszted-e államunkba? Vagy nem magától értetődik-e, hogy éppen ezt a hangszert nevezhetjük leginkább „sokhúrú”-nak, s hogy a sok hangnemben játszó hangszerek tulajdonképpen a fuvola utánzatai.
glaukón
Nyilván így van.
szókratész
Eszerint csupán a líra és a kithara jöhet számba a városlakók szempontjából; persze a mezőn a pásztoroknak lehet valami sípféléjük is.
glaukón
A valószínűség legalábbis emellett szól.
szókratész
Tehát semmi újságot nem mondunk, kedves barátom, mikor Apollónt és az Apollón hangszerét Marszüasznál és a Marszüasz hangszerénél többre értékeljük.
glaukón
Zeuszra, magam sem hiszem.
szókratész
A kutyára! Észre se vesszük, hogy egészen megtisztítottuk államunkat, amelyről épp az imént mondtuk, hogy ledér életet folytat.
glaukón
Nagyon okosan tettük.
A ritmus
XI. szókratész
No, hát akkor csak tisztogassuk tovább. A dallam után szólnunk kell az időmértékről, olyan értelemben, hogy ne hajszoljuk a tarkabarka időmértékeket, sem pedig a legkülönfélébb ütemeket, hanem azt keressük, hogy melyek az okos és férfias életformának megfelelő ritmusok; s ha ezeket felismertük, akkor követeljük is meg, hogy az ilyen ember beszédéhez alkalmazkodjék a láb és a dallam is, s ne megfordítva, a beszéd a lábhoz és a dallamhoz. De hogy melyek ezek a ritmusok, azt – éppúgy, mint a dallamokat is – neked kell elsorolnod.
glaukón
Zeuszra, ezt nem tudom megmondani. Mert hogy három olyan fajta van, amelyeknek összefonódásából az egyes ritmusok keletkeznek, aminthogy négy hang van, amelyekből valamennyi dallam levezethető, ennyit még csak mernék eddigi tanulmányaim alapján állítani; de hogy melyek mely életformák utánzásai, ezt már nem tudom megmondani.
szókratész
Sebaj, úgyis meg kell majd még Damónnal beszélnünk, hogy milyen versmérték illik a rabszolgalelkülethez, a dölyfhöz, az eszeveszettséghez s a többi lelki rosszasághoz, s hogy milyen ritmusokat kell meghagynunk az ezekkel ellentétes jellemvonásoknak; azt hiszem, tőle hallottam – bár nem egész világos előttem a dolog –, hogy emlegetett valami „összetett enoplioszt”, továbbá daktilust meg hősi versmértéket, amelyet – én bizony nem tudom, hogyan – úgy szerkesztett meg, hogy „fent” és „lent” – a rövidség és a hosszúság megoszlása tekintetében – egyenlővé tette; aztán – úgy rémlik – beszélt valami jambusról és troheusról is, amelyekhez ugyancsak hozzáfűzte a hosszúságokat és a rövidségeket. Ezek egyikében-másikában – úgy emlékszem – éppúgy megrótta, illetve dicsérte a „láb” ütemét, mint magát a ritmust, vagy valami olyasmit, ami mindkettőben közös; pontosan nem tudom megmondani; különben is, mint már mondtam, utaljuk ezt a kérdést Damónhoz, úgysem könnyű dolog ezt elemezni. Vagy talán azt hiszed, hogy igen?
glaukón
Zeuszra, nem én!
szókratész
Azt azonban mindenesetre te is meg tudod állapítani, hogy a jó, illetve a rossz ritmus nyomában rend, illetve rendetlenség jár.
glaukón
Hogyne tudnám.
szókratész
Másfelől pedig a jó, illetve a rossz ritmus a szép, illetve a csúnya beszédhez hasonul, s azt követi, akárcsak a jó, illetve a rossz dallam; hiszen tudjuk, hogy mindig az időmérték és a dallam alkalmazkodik a szavakhoz, mint az imént mondtuk, nem pedig a szavak amazokhoz.
glaukón
Persze hogy amazoknak kell a szavakhoz alkalmazkodniuk.
szókratész
Hát az előadásmód és a beszéd? Nem a lélek alkatához idomulnak-e?
glaukón
Hogy is ne idomulnának?
szókratész
A beszédhez pedig minden egyéb?
glaukón
Igen.
szókratész
Így hát a helyes beszéd, a jó dallam, a rend és a jó ritmus együtt jár a jámborlelkűséggel; persze nem azzal, amelyet szépítőleg „butaság” értelemben használunk, hanem a valóban jól és szépen kialakult erkölcsi magatartással.
glaukón
Feltétlenül.
szókratész
S nem kell-e ezekre az ifjaknak mindenütt törekedniük, ha a maguk feladatát akarjuk, hogy végezzék?
glaukón
De bizony törekedniük kell.
szókratész
Nyilván ezek jellemzik a festészetet és minden egyéb mesterséget, jellemzik a szövő- és hímzőfoglalkozást, a házépítést és minden egyéb tárgy készítését, sőt a test és minden teremtmény természetét is: mindenben megvan a jó, illetve a rossz rend. Mármost, a rossz rend, a rossz ritmus és a rossz dallam a rossz beszédnek és a rossz jellemnek a testvére, ellentéteik pedig az ellentétének, a józan és jó jellemnek a testvérei és utánzatai.
glaukón
Kétségtelenül így van.
Minden művészet a szépet és a jót
utánozza
XII. szókratész
Vajon csupán a költőkre kell tehát ügyelnünk, s csak őket kell arra köteleznünk, hogy a jó erkölcs képét jelenítsék meg a költeményeikben, mert különben nem működhetnek nálunk; vagy ügyelnünk kell minden más mesteremberre is, s őket is meg kell akadályoznunk abban, hogy azt a bizonyos rossz jellemet, fegyelmetlenséget, rabszolgaszellemet és rendetlenséget akár az élőlények képmásaiban, akár épületekben, akár egyéb termékben megjelenítsék; s aki erre nem képes, annak nem is szabad megengednünk, hogy nálunk mesterséget folytasson, nehogy őreink a rosszaság képmásain, mintegy ártalmas legelőn, nevelkedjenek, s így napról napra a sok rosszból apránként mégis sokat lecsipegessenek, s ezzel táplálkozzanak, s lelkükben észrevétlenül valami nagy bajt okozzanak. Inkább olyan mesterembereket kell keresnünk, akikben megvan a szép és a jó természetének nyomozására való szerencsés képesség, hogy így ifjaink – mintegy egészséges helyen lakozva – mindenből hasznot merítsenek, ahonnan csak a szép készítmények láttán vagy hallatán valami áramlik feléjük, ami, mint a szellő, egészséget visz feléjük az egészséges tájakról, s gyermekkoruktól fogva észrevétlenül vezeti őket a helyes beszéddel való hasonlóság, rokonság és összhang felé.
glaukón
Nyilván ez a leghelyesebb nevelési módszer.
A zenei nevelés jelentősége
szókratész
Éppen azért van, kedves Glaukónom, olyan óriási fontossága a zenei nevelésnek, mert a ritmus és a dallam hatolnak be legjobban a lélek belsejébe, azt hatalmas erővel megragadják, s jó rendet hozva magukkal, azt, aki helyes elvek szerint nevelkedik, rendezett lelkű emberré teszik, aki pedig nem, azt éppen ellenkezővé. Különben az elhanyagolt, s a nem szépen alkotott, vagy nem szépen nőtt dolgokat is az látja meg legélesebben, aki megfelelő zenei nevelést kapott; mert ő – ezen joggal felháborodva – a szépet dicséri, ennek örül, ezt fogadja a lelkébe, s ebből táplálkozva válik szép és jólelkű emberré, a rútat viszont joggal gyalázza, s már gyermekkorától fogva gyűlöli, mielőtt még képes volna az okos beszédet felfogni; mikor aztán kinyílik az értelme, az ilyen neveltetésű ember üdvözli a legnagyobb szeretettel, mert a vele való rokonság folytán ismeri már.
glaukón
Azt hiszem, csakugyan ilyen célok érdekében történik a zenei nevelés.
szókratész
Mármost a betűvetés tudományában is csak akkor értük el a kellő fokot, mikor már nem volt titok előttünk, hogy a betűk, amelyekből aránylag csak kevés van, minden szóképben megjelennek; s mikor sem kicsiben, sem nagyban nem tartottuk őket elhanyagolhatónak hanem mindenütt arra törekedtünk, hogy felismerjük őket, abban a meggyőződésben, hogy nem is lehetünk előbb írástudók, míg idáig nem jutottunk.
glaukón
Igazad van.
szókratész
És, nemde, a betűk képmásait sem ismerhetjük föl előbb – például ha a víz felszínén vagy a tükörben mutatkoznak –, míg magukat a betűket nem ismerjük; hiszen ez is ugyanazon mesterség és tudomány körébe tartozik.
glaukón
Kétségtelenül.
szókratész
Nos, azt akarom mondani – az istenekre! –, hogy zeneileg képzettek sem lehetünk előbb, sem magunk, sem azok az őrök, akiknek a nevelésére vállalkoztunk, míg a józan önmérsékletnek, a bátorságnak, a szabad emberhez méltó jellemnek és a nagylelkűségnek formáit, s mindazt, ami ezekkel rokon, illetve ami velük ellentétes, bármiben jelennek is meg, fel nem ismerjük, s ezeket mindenütt, ahol vannak, magukat éppúgy, mint képmásaikat, észre nem vesszük, és sem kicsiben, sem nagyban nem hanyagoljuk el őket, hanem ugyanazon mesterség és tudomány körébe tartozóknak valljuk.
glaukón
Feltétlenül így van.
szókratész
Mármost, ha valakinek nemcsak a lelkében vannak szép jellemvonások, hanem ezzel egybeesik még az is, hogy a külsejében is az előbbiekkel megegyező, velük összhangban lévő, ugyanabból a jellegből részesülő vonások vannak, akkor ez a legszebb látvány annak, aki képes valamit meglátni.
glaukón
Nagyon is az.
szókratész
Márpedig a legszebb egyúttal a legszeretetreméltóbb is.
glaukón
Hogyne volna az.
szókratész
A zeneileg képzett ember tehát minden bizonnyal azokat szereti, akik ezt az ideált leginkább megközelítik; s ha valaki ettől elüt, azt nem szereti.
glaukón
Legalábbis akkor nem, ha az illetőnek valami lelki fogyatkozása van; mert ha csak testi fogyatkozásról volna szó, akkor talán kitart amellett, hogy szeresse.
szókratész
Értem; bizonyára azt akarod mondani, hogy neked van vagy volt ilyen szerelmesed, s ezt méltányolom is. De mondd csak: megfér-e a józan önmérséklettel a túlzásba menő gyönyör?
glaukón
Már hogy férne meg? Hiszen éppúgy elveszi az ember eszét, akárcsak a fájdalom.
szókratész
S a többi erénnyel?
glaukón
Azzal sem.
szókratész
Hát az erőszakoskodással és a fegyelmetlenséggel?
glaukón
Ezekkel aztán igen!
szókratész
De ismersz-e a szerelmi kéjnél nagyobb és áthatóbb gyönyört?
glaukón
Nem ismerek, sőt olyat sem, amely jobban megbolondítaná az embert!
szókratész
Márpedig az igazi szeretetnek az a természete, hogy józan önmérséklettel és a múzsákhoz illően szeresse azt, ami nemes s ami szép.
glaukón
Bizony ez így van.
szókratész
Az igazi szeretethez tehát semmit sem szabad közel engednünk, ami megőrjíthet vagy ami rokon a fegyelmetlenséggel.
glaukón
Bizony nem szabad.
szókratész
Tehát nem szabad közel engednünk amaz említett gyönyört sem; s ebből nem kérhet részt sem a szerető, sem a szerelmese, már aki igazi szerető és igazi szerelmes.
glaukón
Bizony, Zeuszra, Szókratész, ilyesmit nem szabad közel engednünk.
szókratész
Általában véve tehát, véleményem szerint, olyan törvényeket kell hoznod az alapítandó államban, hogy a szerető úgy csókolja a szerelmesét, úgy éljen vele, s úgy érintse, mintha a fia volna, csupán a szép dolgok kedvéért, s csak akkor, ha a hajlandóságát megnyeri; egyébként pedig olyan viszonyt tartson fenn azzal, aki iránt érdeklődik, hogy soha ne keletkezhessen az a látszat, mintha ennél több is történne köztük, mert ha nem így volna, a durvaság és a szép iránti érzéketlenség vádját kelljen eltűrnie.
glaukón
Így is van.
szókratész
Ugyebár te is úgy látod, hogy ezzel végéhez ért a zenei nevelésről szóló fejtegetésünk? Éspedig ott végződött, ahova jutnia kellett: a zene nem végződhetik másutt, mint a szép szeretetében.
glaukón
Egyetértek veled.
AZ OKOS EMBER MEG TUDJA VALÓSÍTANI
MAGÁbAN A TÖKÉLETES ÁLLAMOT
szókratész
De bizony foglalkozik, a kutyára, legalábbis a saját maga államában, éspedig alaposan; a szülővárosában azonban aligha, hacsak valami isteni rendelés folytán nem
glaukón
Értem: arra az államra gondolsz, amelyet most alapítottunk, amely csak gondolatban létezik, mert ilyen sehol a világon nincs.
szókratész
De az égben alighanem van egy minta annak a szeme előtt, aki ezt meg akarja látni, s a maga bensejét a látottak szerint megszervezni. Az mellékes, hogy van-e valahol, vagy lesz-e: mindenesetre csak ennek az államnak az ügyeit intézheti, másét semmi esetre sem.
glaukón
Valószínű.