platón

Állam

tizedik könyv

 

 

A KÖLTÉSZET ÉRTÉKE

 

I. szókratész

Kétségkívül sok más tekintetben is az a meggyőződésem, hogy államunkat a lehető leghelyesebben rendeztük be; de mikor ezt mondom, nem utolsósorban a költészetre gondolok.

 

glaukón

Milyen értelemben?

 

szókratész

Hogy ami benne utánzás, azt semmi esetre sem engedhetjük be államunkba; mert hogy semmi szín alatt sem szabad befogadnunk, az most, hogy a lélek részeit külön-külön, egyenként elemeztük, még határozottabban kitűnik.

 

glaukón

Hogy érted ezt?

 

szókratész

Magunk közt szólva – mert ti bizonyára nem fogtok beárulni a tragédiaköltőknél és az utánzó költészet többi művelőjénél – az ilyen alkotások valósággal merényletet jelentenek a hallgatóság szelleme ellen, hacsak valakiben ellenméregképp nincs meg annak a felismerése, hogy voltaképp milyenek is ezek a művek.

 

glaukón

Hogy érted ezt?


szókratész

Meg kell mondanom, bár gyermekkoromtól fogva a szeretetnek és áhítatos tiszteletnek egy neme él bennem, amely visszatart tőle, hogy Homéroszról nyilatkozzam. Mert hiszen nyilván ő volt mindama szépséges tragikus költőnek első mestere és vezetője. De hát az igazságnál többre senkit sem tarthatunk, s ezért, mint mondtam, beszélnem kell.

 

glaukón

Bizony így van.

 

szókratész

Hallgass tehát ide; jobban mondva, felelj.

 

glaukón

Kérdezz hát.

 

AZ UTÁNZÁS

 

szókratész

Meg tudnád-e mondani, hogy általában véve mi az utánzás? Mert én magam sem vagyok egészen tisztában, hogy mi is valójában.

 

glaukón

S még én tudjam?

 

szókratész

Ez sem volna olyan meglepő; hiszen sokszor előfordult már, hogy a gyengébb szeműek valamit hamarább megláttak, mint az éles szeműek.

 

glaukón

Ez lehet; de a te jelenlétedben még akkor sem mernék megszólalni, ha valamit nyilvánvalóan tudnék; éppen ezért magad láss a dolog után.


 

szókratész

Ha úgy tetszik tehát, induljunk ki most is fejtegetésünkben megszokott módszerűnk szerint a következőkből. Eljárásunk az szokott lenni, hogy a sok egyes jelenséget, melyet közös névvel szoktunk megjelölni, egy fogalom alá foglaljuk össze. Vagy talán nem érted?

 

glaukón

De értem.

 

A LÉT HÁROM FORMÁJA

 

szókratész

Vegyünk tehát most is egy tetszés szerinti sokaságot. Például – ha úgy tetszik – gondoljunk arra, hogy sok ágy és sok asztal van a világon.

 

glaukón

Helyes.

 

szókratész

De ideája e bútoroknak csak kettő van: egy az ágynak s egy az asztalnak.

 

glaukón

Igen.

 

szókratész

S nem szoktuk-e azt is mondani, hogy a mesterember e kétféle bútor ideájára tekintve készíti azokat az ágyakat, illetve asztalokat, amelyeket mi használunk, s éppígy a többi tárgyat is? Mert hiszen nyilván egyetlen mesterember sem magát az ideát készíti el: hogyan is volna ez lehetséges?

 

glaukón

Sehogy sem.

 

szókratész

De figyelj csak ide; hogyan neveznéd ezt a mesterembert?

glaukón

Melyiket?

 

szókratész

Aki mindent meg tud csinálni, amit csak az egyes mesteremberek el tudnak készíteni.

 

glaukón

Leleményes és csodálatra méltó ember lehet az.

 

szókratész

Az bizony. De hamarosan még inkább annak fogod tartani. Mert ugyanez a mester nemcsak hogy minden használati tárgyat el tud készíteni, hanem meg tudja csinálni a föld egész növényzetét, s meg tud alkotni minden élőlényt, egyebek közt önmagát is, s ezenkívül a földet, az eget, az isteneket; sőt ami az égben, s a föld alatt a Hadészban van, azt is mind el tudja készíteni.

 

glaukón

Roppant csodálatra méltó, bölcs lényről beszélsz.

 

szókratész

Talán bizony kételkedsz? De mondd csak: úgy gondolod, hogy egyáltalában nincs is ilyen mester? Vagy pedig: bizonyos értelemben valóban ő a mindenség alkotója, más értelemben azonban nem? Hát nem veszed észre, hogy bizonyos értelemben még te magad is képes vagy mindezt létrehozni?

 

glaukón

Ugyan mi volna ennek a módja?

 

szókratész

Ez nem is olyan nehéz dolog, sőt sokféleképp és igen hamar meg lehet valósítani; de talán legkönnyebben úgy, ha egy tükröt veszel, s azt mindenfelé körülhordozod: így egykettőre alkothatsz napot és mindent, ami az égen van, földet, sőt nagyon hamar magadat, a többi élőlényt, használati tárgyakat, növényeket, s minden egyebet is megalkothatsz, amiről az imént szóltunk.

 

glaukón

Igen – látszat szerint; de nem ám valóságos mivoltukban!

 

szókratész

Nagyon helyes; s éppen ezzel érkeztél el oda, ahová akartam. Tudniillik az ilyen alkotók, közé tartozik a festő is. Nem gondolod?

 

glaukón

De igen.

 

szókratész

Csakhogy te – úgy vélem – azt fogod mondani, hogy az, amit fest, nem valóság. Pedig bizonyos értelemben a festő is ágyat készít. Nem igaz?

 

glaukón

Valóban, ő is azt készít, de csak látszólagosat.

 

II. szókratész

És az asztalos? Hát nem éppen az imént mondtad-e, hogy ő sem az ideát valósítja meg, amit pedig az ágy lényegének tartunk, hanem csak egy ágyat készít?

 

glaukón

De igen.

 

szókratész

Márpedig ha nem azt készíti, ami a valóságban van, akkor nem is a létezőt készíti, hanem olyasmit, ami csupán hasonlít a létezőhöz; ha tehát valaki az asztalosnak vagy egy más kézművesnek a készítményét tökéletesen létezőnek tartaná, annak aligha lenne igaza.

 

glaukón

Nem bizony, legalábbis azok szerint, akik ilyen kérdésekkel foglalkoznak.

 

szókratész

Ne csodálkozzunk tehát, ha ez is csupán halvány képmásnak mutatkozik a valósággal szemben.

glaukón

Ne bizony.

 

szókratész

Akarod-e tehát, hogy ezeken a példákon világítsuk meg az utánzás lényegét?

 

glaukón

Ha úgy tetszik, igen.

 

szókratész

Nos, az ágy háromféle formában jelentkezik: az egyik a természetbeli forma, melyről – azt hiszem - megállapíthatjuk, hogy isten alkotta. Ki más is alkothatta volna?

 

glaukón

Senki más.

 

szókratész

A második az, amelyet az asztalos készít el.

 

glaukón

Igen.

 

szókratész

A harmadik pedig, amelyet a festő. Igaz?

 

glaukón

Nem bánom.

 

szókratész

Szóval: festő, asztalos, isten, ők hárman a mesterei az ágy három formájának.

 

glaukón

Igen, ők hárman.


szókratész

Mármost az isten, akár mivel nem is akart egynél több ágyat alkotni a valóságban, akár mivel valami kényszer indította erre – elég az hozzá, hogy csupán azt az egy ágyat, amely a valóságban létezik, alkotta meg; két vagy több ilyen ágy azonban nem jött létre az isten keze által, és nem is fog soha létrejönni.

 

glaukón

Hogyhogy?

 

szókratész

Mert ha csak kettőt is alkotott volna, akkor már megint jelentkezne egy olyan, amelynek az alakját e kettő átvenné, s akkor már ez volna az, ami létezik, nem pedig ama kettő.

 

glaukón

Nagyon helyes.

 

szókratész

Úgy gondolom tehát, hogy mivel az isten ezt tudta, s mivel a valóságos ágynak valóságos alkotója, nem pedig egy valamely ágynak alkotója, s nem egy valamely asztalos akart lenni, ezért aztán ezt az egy természetbeli ágyat hozta létre.

 

glaukón

Úgy látszik.

 

szókratész

Tehát – ha úgy tetszik – őt e dolog természetbeli alkotójának vagy valami ilyesfélének kell mondanunk.

 

glaukón

Teljes joggal; hiszen ezt is meg minden egyebet természetben alkotott meg.

 

szókratész

S minek nevezzük az asztalost? Ne az ágy mesterének?


glaukón

De igen.

 

szókratész

S talán a festőt is mesternek, vagyis az ilyen bútor elkészítőjének nevezzük-e?

 

glaukón

Szó sincs róla!

 

szókratész

Hát akkor szerinted mije lesz ő az ágynak?

 

AZ UTÁNZÁS A LÉTEzÉSTŐL SZÁMíTVA

A HARMADIK FOKON ÁLL

 

glaukón

Véleményem szerint a legmegfelelőbb az volna, ha őt ama dolog utánzójának neveznénk, aminek amazok a mesterei.

 

szókratész

Nem bánom; szóval a természettől számított harmadik képződmény alkotóját nevezed te utánzónak?

 

glaukón

Igen.

 

szókratész

Ez lesz tehát a tragédiaköltő is, hiszen ő is utánzó: a királytól, vagyis az igazságtól számított harmadik leszármazott, mint valamennyi többi utánzó is.

 

glaukón

Alighanem.


szókratész

Eszerint az utánzó mivoltára nézve egyetértünk. Ami azonban a festőt illeti, szeretném tudni, mit gondolsz: vajon magát azt az egyes ősvalóságot akarja-e utánozni, avagy csak a mesterek készítményeit?

 

glaukón

A mesterek készítményeit.

 

szókratész

Éspedig úgy-e, amilyenek vagy amilyeneknek látszanak? Még erre nézve nyilatkozz határozottan.

 

glaukón

Hogy érted ezt?

 

szókratész

Így: akár oldalról, akár elölről, akár másféleképp nézel egy ágyat, mássá lesz-e ezáltal? Vagy pedig: mássá semmi esetre sem lesz, hanem csak másnak látszik? S ugyanígy más tárgy is?

 

glaukón

A dolog így áll: másnak látszik, de mássá semmi esetre sem lesz.

 

szókratész

Tekintsd tehát a dolgot éppen ebből a szempontból: mire irányul a festészet minden egyes esetben? Vajon a létezőnek – úgy, ahogy az van – az utánzására, avagy a látszatnak – úgy, ahogy az látszik – az utánzására? Vagyis: a látszatnak avagy a valóságnak az utánzása-e a festészet?

 

glaukón

A látszaté.

 

szókratész

Az utánzó művészet tehát nyilván igen távol van az igazságtól, s minden valószínűség szerint éppen azáltal tud mindent ábrázolni, hogy minden dolognak csak egy kis részét ragadja meg, s ez a kis rész is csak egy árnyképé. A festő például – így fejezhetjük ki magunkat – le tudja nekünk festeni a vargát, az ácsot s a többi mesterember is, anélkül, hogy e mesterségekhez valamit is konyítana, de azért – ha jó festő – azáltal, hogy egy ácsot lefest, és azt messziről mutatja, a gyermekeket és az oktalan embereket könnyen megtéveszti, mert a kép valóságos ácsnak látszik.

 

glaukón

Így van.

 

szókratész

De kedves barátom, minden ilyen dologról a következőképp kell gondolkoznunk: ha valaki azt újságolná nekünk, hogy találkozott egy olyan emberrel, aki minden mesterséghez ért, s aki minden egyebet, amit különben csak az egyes szakemberek ismernek, bárkinél alaposabban tud – ennek azt kellene felelnünk, hogy ő nagyon együgyű ember, mert minden bizonnyal csak egy bűvésszel vagy utánzó művésszel találkozott, aki őt becsapta azzal, hogy a világ bölcsének mutatta magát, éspedig azért, mert ő maga nem képes a tudást, a tudatlanságot és az utánzást megkülönböztetni.

 

glaukón

Tökéletesen igazad van.

 

AZ UTÁNZÓ NEM ÉRT AHHOZ, AMIT UTÁNOZ

 

III. szókratész

Ezek után tehát alaposan szemügyre kell vennünk a tragédiát és vezetőjét, Homéroszt; mert egyesektől állandóan azt halljuk, hogy ezek a költők tisztában vannak minden művészettel, az erényt és rosszaságot illető minden emberi dologgal, sőt az isteniekkel is; hiszen a jó költőnek – ha tárgyát szép alkotásokba akarja önteni – mindezt tudnia is kell, különben képtelen volna költői alkotásra. Meg kell tehát győződnünk róla, vajon ezek a derék emberek velük – mint utánzókkal – szembekerülve tévedés áldozataivá lettek-e, s műveiket látva nem veszik-e észre, hogy azok háromszoros távolságban vannak a létezőtől, s hogy ilyeneket könnyen költhet még az is, akinek fogalma sincs az igazságról – mert hiszen ezek a költők látszatokról, nem pedig létező dolgokról énekelnek –, vagy pedig mégiscsak van valami igazuk, s a jó költők valóban ismerik azokat a dolgokat, amelyekről a tömeg véleménye szerint olyan szépen beszélnek.

glaukón

Hát bizony ezt meg kell vizsgálnunk.

 

szókratész

Mármost mit gondolsz, ha valaki mindkét feladatra az utánzandó dolog és az árnykép megalkotására – egyaránt képes volna: talán arra adná magát, hogy az árnyképek kidolgozásával vesződjék, s ezt tartaná élete magasabb céljának, mintha bizony ez volna a legjobb, ami tőle telik?

 

glaukón

Nem hiszem.

 

szókratész

Ellenkezőleg, én azt hiszem, hogy ha valósággal ismerné azokat a dolgokat, amelyeket utánoz, akkor sokkal inkább ezeknek szentelné magát, semmint az utánzataiknak, s inkább arra törekedne, hogy sok szép alkotást hagyjon emlékül maga után, azaz inkább kívánna dicsőített lenni, mint dicsőítő.

 

glaukón

Én is azt hiszem, mert így egészen más tisztelet és haszon jár ki neki.

 

HOMÉROSZ IS TUDATLAN

 

szókratész

Mármost más kérdésekkel kapcsolatban talán ne vonjuk felelősségre Homéroszt s a többi költőt se, s ne firtassuk, hogy értett-e valamelyikük az orvostudományhoz, s nem csupán utánzója volt-e az orvosi beszédeknek; s hogy kiről tudunk, akit egy régi vagy újabb költő – mint ahogy ezt Aszklépiosz tette – meggyógyított volna; s hogy bármelyikük is kit hagyott hátra – mint tanítványát – az orvostudományban, mint ahogy Aszklépiosz hátrahagyta az ivadékait; s ne firtassuk ezt a többi mesterséggel kapcsolatban sem, hanem hagyjuk ezt; de már azokról a legnagyobb és legszebb dolgokról, amelyekről Homérosz véleményt merészel nyilvánítani: a háborúról, a hadvezetésről, az államkormányzásról és az ember neveléséről, joggal intézhetünk hozzá kérdést: „Kedves barátom, Homérosz, ha te az erény kérdésében nem állsz az igazságtól számítva a harmadik helyen, mint az árnyképek mestere, akit mi utánzónak neveztünk, hanem esetleg a második helyen; s ha képes voltál felismerni, hogy a magán- és közéletben milyen berendezkedés teszi jobbá vagy rosszabbá az embert: ugyan mondd meg – melyik állam került már valaha teáltalad jobb helyzetbe, mint ahogy például Lükurgosz által Lakedaimón, vagy sok más államférfi által sok kisebb és nagyobb állam? De temelletted melyik állam tanúskodik, hogy jó törvényhozó voltál, vagy hogy használtál neki? Mert például Kharóndasz mellett tanúskodik Itália és Szicilia, Szolón mellett pedig mi; de temelletted kicsoda?” Tud-e valakit említeni?

 

glaukón

Alig hiszem, hiszen még maguk a Homérosz-követők sem tudnak ilyesmit állítani.

 

szókratész

Vagy például tesz-e valaki említést Homérosz idejéből egy olyan háborúról, amelyben ő volt a vezér, vagy amelyet az ő tanácsai segítségével vívtak meg sikeresen?

 

glaukón

Senki.

 

szókratész

Vagy például arról, amit az alkotásban kiváló emberekről sokszor hallunk, hogy művészetekre vagy más gyakorlati cselekvésre vonatkozó leleményes gondolataik voltak, mint ezt a milétoszi Thalészról, vagy a szkűtha Anakharsziszról halljuk?

 

glaukón

Egyáltalában nem.

 

szókratész

Ha pedig nem az állami, akkor bizonyára a magánéletben volt Homérosz a maga életével a nevelés irányítója mások szemében, akik őt együttlétük alatt szerették, s az utókorra bizonyos homéroszi életformát hagyományoztak át, mint ahogy Püthagoraszt nemcsak hogy nagyon szerették ezért, hanem későbbi követői püthagoraszi életmódjukkal – ahogy ők ezt nevezik – még ma is hírnévnek örvendenek ország-világ előtt.

 

glaukón

Nem, ilyesmiről sem hallunk sehol. Mert például, Szókratész, Kreóphülosz, Homérosz barátja, talán még a nevénél is sokkal nevetségesebbnek mutatkozott nevelését illetőleg, ha ugyan igaz az, amit Homéroszról beszélnek. Azt mondják ugyanis, hogy ez az ember Homérosszal már életében sem törődött semmit.

 

IV. szókratész

Tudom, ezt beszélik. Márpedig hihető-e, Glaukón, hogy ha Homéroszban meglett volna a képesség rá, hogy az embereket nevelje és jobbá tegye, mint olyan valaki, aki ezen a téren nemcsak utánozni, hanem a lényeget megismerni is képes, nem szerzett volna magának sok barátot, akik őt tisztelték és szerették volna? Hiszen például az abdérai Prótagorasz vagy a keószi Prodikosz, de sokan mások is, a személyes érintkezés közben meg tudják győzni hallgatóságukat arról, hogy sem a háznépüket, sem az államot nem fogják tudni kormányozni, ha alá nem rendelik magukat az ő nevelésüknek. S éppen e bölcsességük miatt olyannyira szeretik is őket, hogy majd csaknem a vállukon hordják körül a barátaik. Hát Homéroszt – vagy akár Hésziodoszt is –, ha tudták volna erényhez segíteni az embereket, engedték volna-e kortársaik hősi énekeket mondva járni a világot, s nem jobban ragaszkodtak volna-e hozzájuk, mint az aranyhoz, s nem késztették volna-e őket, hogy náluk lakjanak, s ha nem tudták volna rávenni őket, nem kísérték volna-e őket mindenfelé, amerre jártak, amíg csak elég nevelést nem szereztek volna tőlük?

 

glaukón

Szerintem feltétlenül igazad van, Szókratész.

 

szókratész

Nem kell-e tehát azt mondanunk, hogy Homérosztól kezdve minden költő csupán utánzója az erény árnyképeinek s minden egyébnek, amit költeményeibe foglal; az igazságot azonban nem éri el egyik sem, hanem – mint az imént mondtuk – a festő is, ha vargát ábrázol, csak olyat tud ábrázolni, aki csupán látszik annak; mert hiszen ő maga éppoly keveset ért a bőrművességhez, mint azok, akiknek az ábrázolás szól, s akik csak a színek és a formák alapján látják a dolgot?

 

glaukón

Bizony így van.


szókratész

Azt hiszem, ugyanezt mondhatjuk a költőről is: szavaival és kifejezéseivel minden művészetnek csak mintegy a színeit rakja föl anélkül, hogy valami egyébhez értene, mint az utánzáshoz; de persze más, hasonló tudású emberek, akik csupán a szavak alapján látják a dolgokat, ha valaki versmértékben, ütemekben és dallamban szól hozzájuk, már azt hiszik, hogy mindez pompásan van mondva, akár bőrművességről, akár hadvezetésről vagy bármi másról van szó; olyan nagy varázsereje van természettől fogva ezeknek a költői eszközöknek. Mert persze, ha a költők szavait kivetkőztetjük a zenei művészet színeiből, s a maguk csupaszságában mondjuk el őket, azt hiszem, te is tudod, miképp hangzanak. Valószínűleg van már erre nézve tapasztalatod.

 

glaukón

Van bizony.

 

szókratész

Nem olyanok-e, mint amilyenné a fiatal, de nem szép arc lesz akkor, ha a fiatalság virága már eltűnt róla?

 

glaukón

Éppen olyanok.

 

HÁROMFÉLE „MŰVÉSZET”

 

szókratész

De menjünk tovább. Figyelj csak: az árnykép készítője – vagyis az utánzó – véleményünk szerint a létezőből semmit sem vesz észre, csak a látszatból; nem így van?

 

glaukón

De így.

 

szókratész

Ne hagyjuk tehát félbe a dolgot, hanem vegyük szemügyre alaposan.

 

glaukón

Halljuk.

szókratész

A festő – bátran mondhatjuk – tud festeni gyeplőt és zablát is.

 

glaukón

Igen.

 

szókratész

De csinálni csak a szíjgyártó, illetve a kovács tud?

 

glaukón

Persze.

 

szókratész

De tudhatja-e a festő, hogy milyennek kell lennie a gyeplőnek és a zablának? Vagy tulajdonképpen még az sem tudhatja, aki csinálja őket, vagyis a kovács, illetve a szíjgyártó, hanem csupán az, aki ért a használatukhoz, vagyis a lovas ember?

 

glaukón

Nagyon igaz.

 

szókratész

S nem így van-e ez mindenféle kérdésben?

 

glaukón

Hogyan?

 

szókratész

Úgy, hogy minden dologban ez a három művészet érvényesül: amely használ, amely készít s amely utánoz valamit.

 

glaukón

Igen.


szókratész

S minden használati tárgynak, élőlénynek és cselekvésnek a kiválósága, szépsége és helyessége mi egyébtől függ, mint éppen a használattól, amelynek érdekében minden dolog készül vagy terem?

 

glaukón

Úgy van.

 

szókratész

Magától értetődik tehát, hogy aki valamit használ, abban neki van a legtöbb tapasztalata, s mintegy ő adja hírül a készítőnek, hogy az az eszköz, amit használ, a használatban jól vagy rosszul válik-e be; így ad hírt például a fuvolás a fuvolakészítőnek a fuvoláról, amely a fuvolajátékban beválik, s ő állapítja meg, hogy milyet kell készíteni, a másik pedig ahhoz tartja magát.

 

glaukón

Így van.

 

szókratész

Szóval az egyik a tudása alapján hírt ad a jó és a rossz fuvoláról, a másik pedig hisz neki, és elkészíti?

 

glaukón

Igen.

 

szókratész

Tehát ugyanazt a használati tárgyat véve, az elkészítőnek helyes hite lesz az illető tárgy szépségéről, vagy rosszaságáról, azáltal, hogy annak ismerőjével érintkezésben áll, s kénytelen őt meghallgatni; a tárgy használójának pedig tudása lesz róla.

 

glaukón

Igen.


szókratész

Hát az utánzónak vajon használatból származó tudása lesz-e arról, hogy amit fest, az szép és helyes-e, avagy nem; vagy pedig helyes véleménye annak folytán, hogy kénytelen a tárgy ismerőjével együtt lenni, s elfogadni az utasításait arra nézve, hogy milyennek kell valamit megfestenie?

 

glaukón

Egyik sem.

 

szókratész

Szóval az utánzónak sem tudása, sem helyes véleménye nem lesz annak a dolognak a szépségéről, vagy rosszaságáról, amit utánoz.

 

glaukón

Nem valószínű.

 

szókratész

Szép kis utánzó lesz akkor az a költészetben, aki ilyen bölcsességet mutat a művei tárgyában!

 

glaukón

Nem is érhet valami sokat.

 

szókratész

De azért mindennek ellenére tovább folytatja az utánzást, anélkül, hogy bármiről is tudná, mi benne a rossz vagy a jó. Persze minden bizonnyal csak azt fogja utánozni, ami a tömeg és a tudatlanok szemében szépnek látszik.

 

glaukón

Mi mást is utánozna?

 

szókratész

Azt tehát most már – úgy látszik – eléggé tisztáztuk, hogy az utánzó semmit sem tud érdemlegesen arról, amit utánoz; sőt az utánzás csak játék, nem pedig komoly dolog, s hogy mindazok, akik jambusokban és hexameterekben tragikus költeményeket írnak, a legnagyobb mértékben utánzók.

glaukón

Úgy van.

 

V. szókratész

Zeuszra, ez az utánzás nem a harmadik helyen van az igazság mögött? Mit gondolsz?

 

glaukón

De igen.

 

szókratész

S vajon az ember melyik részére gyakorol hatást?

 

glaukón

Mire érted ezt?

 

szókratész

Erre: ugyanaz a nagyság közelről és távolról nézve nyílván nem egyformának látszik.

 

glaukón

Nem.

 

szókratész

Aztán meg ugyanazok a tárgyak görbének vagy egyenesnek látszanak, aszerint, hogy a víz tükrében nézzük-e őket vagy azon kívül; s ugyancsak homorúnak vagy domborúnak – a látásnak a színek tekintetében való csalódása miatt; s ez nyilván mindig a lélekben levő zavarra vezethető vissza. Természetünknek erre a gyengéjére veti rá magát az árnyékrajzolás, s ebben nem is marad el a varázslás mögött, akárcsak a bűvészet és sok más hasonló mesterkedés.

 

glaukón

Igaz.

 

szókratész

S vajon a számolás s a hosszúságok és súlyok mérése nem szívesen látott segítségül jelentkezik-e mindezzel szemben, oly célból, hogy bennünk ne az uralkodjék, ami csak úgy látszik nagyobbnak, kisebbnek, többnek vagy nehezebbnek, hanem az, ami számol, s ami a hosszúságot vagy a súlyt megméri?

 

glaukón

De igen.

 

szókratész

De ez csak a lélekben levő számoló és gondolkodó rész feladata lehet.

 

glaukón

Persze hogy azé.

 

szókratész

Márpedig ez, mikor valamit megmér, s azt találja, hogy egyik dolog a másiknál nagyobb vagy kisebb, vagy hogy a kettő egyenlő, sokszor ugyanazon dologra nézve egy és ugyanazon időben a látszatokkal ellentétes eredményekre jut.

 

glaukón

Igen.

 

szókratész

De nem mondtuk-e azt is, hogy ugyanaz a lélekrész ugyanazokról a dolgokról egyszerre ellenkezőképp nem vélekedhetik?

 

glaukón

Mondtuk, s igazunk is volt.

 

szókratész

Akkor pedig a léleknek a mérték figyelembevétele nélkül vélekedő része nem lehet azonos a mérték alapján vélekedő résszel.

 

glaukón

Aligha.


szókratész

Márpedig a léleknek az a legértékesebb része, amely bízik a mértékben és a számolásban.

 

glaukón

Így van.

 

szókratész

Amelyik pedig ennek az ellentéte, az bennünk az értéktelenebbek közül való.

 

glaukón

Szükségképpen.

 

szókratész

Nos, ezt akartam megállapítani, mikor azt mondtam, hogy a festészet s általában minden utánzó művészet, nagyon távol áll az igazságtól, mikor a munkáját végzi; s a gondolkodástól távol eső részünkkel társalog, s annak a barátja és kedvese – s hozzá nem is helyes s nem igaz céllal.

 

glaukón

Bizonyára.

 

szókratész

Minthogy tehát az utánzó művészet, amely maga is haszontalan, egy másik haszontalannal lép frigyre, csak haszontalan ivadékokat hozhat világra.

 

glaukón

Úgy látszik.

 

szókratész

S vajon csak az-e, amely a látással vagy pedig az is, amely a hallással függ össze, s amelyet költészetnek nevezünk?

 

glaukón

Valószínűleg ez is.

 

szókratész

De ne csupán annak higgyünk, ami a festészet alapján látszik valószínűnek, hanem hatoljunk el az értelem ama részéig is, amellyel a költészet utánzó művészete szokott társalogni, s nézzük meg, vajon értékes-e ez avagy értéktelen.

 

glaukón

Ezt kell tennünk.

 

szókratész

Állítsuk fel a tételt a következőképp: az utánzó művészet – így fejezhetjük ki magunkat – úgy utánozza az embereket, amint kényszerűen vagy önként cselekvéseket végeznek, amint cselekvésük nyomán a maguk cselekedeteiről jó vagy rossz véleményük van, s amint mindeme helyzetben szomorkodnak vagy örülnek. Ugyebár másról, mint erről, nem lehet szó?

 

glaukón

Nem.

 

szókratész

Mármost minden ilyen kérdésben egyformán viselkedik az ember? Vagy pedig: valamint a látás terén állandó meghasonlás van benne, azaz ugyanazokról a dolgokról egyidejűleg ellentétes véleményeket táplál magában, éppúgy a cselekvés terén is állandó meghasonlásban és harcban van önmagával? Különben emlékszem, hogy ezt a kérdést most nem kell megvitatnunk, mert előbbi fejtegetéseinkben mindezt már eléggé tisztáztuk: hogy lelkünk ezernyi ilyen, egyidejűleg föllépő ellentéttel van tele.

 

glaukón

Helyes.

 

szókratész

Helyes is; ámde amit akkor elhagytunk, azt most – véleményem szerint – szükséges volna pótolni.

 

glaukón

S mi volna az?

 

szókratész

Azt – úgy tudom – akkor is mondtuk, hogy ha egy becsületes embert olyasmi ér, hogy például a fiát – vagy valaki mást, amit a legtöbbre értékel – elveszti, ezt a csapást könnyebben viseli el, mint bárki más.

 

glaukón

Feltétlenül.

 

szókratész

Most azonban azt vizsgáljuk meg, hogy ezen egyáltalában semmit sem bánkódik-e, vagy pedig: ez nem is képzelhető, de a fájdalommal szemben valahogy mérsékletet tanúsít.

 

glaukón

Inkább ez lehet az igazság.

 

szókratész

Most még ezt mondd meg: mit gondolsz, vajon akkor harcol-e elszántabban a fájdalommal, s akkor szegül-e ellene keményebben, ha ezt a hozzá hasonló emberek látják, vagy pedig akkor, ha egymagában, egyedül van?

 

glaukón

Sokkal inkább akkor, ha látják.

 

szókratész

Valóban, én is azt hiszem, ha egyedül van, sok olyan panasznak ad hangot, amit szégyellne, ha más is hallana, és sok olyasmit tesz, amit bizony nem szívesen tenne másnak a szeme láttára.

 

glaukón

Így is van.

 

VI. szókratész

De nem a józan ész és a törvény késztet-e bennünket ellenszegülésre, s nem maga a szenvedés hajt-e a fájdalom irányába?

 

glaukón

Ez igaz.

 

szókratész

Márpedig ha az emberben ugyanazon kérdés körül egyszerre két ellentétes irányú mozgalom támad, akkor itt kétségtelenül két dologról van szó.

 

glaukón

Kétségtelenül.

 

szókratész

Az egyik – ugyebár – kész a törvénynek engedelmeskedni, ahogy ez az irányt mutatja?

 

glaukón

Hogyan?

 

szókratész

A törvény nyilván azt mondja, hogy a leghelyesebb magatartás az, ha az ember a sorscsapásokban lehetőleg megőrzi a nyugalmát, s nem zúgolódik, mert hiszen úgysem tudhatjuk, hogy bennünk mi a jó és mi a rossz; s ha valaki nehezen viseli el őket, ezzel a helyzete semmivel sem lesz könnyebb; s az emberi dolgok úgysem érdemlik meg, hogy nagyon a lelkünkre vegyük őket; s amire az ilyen helyzetekben a legsürgősebben szükségünk volna, annak éppen a bánat áll az útjában.

 

glaukón

Éspedig minek?

 

szókratész

Annak, hogy a megtörtént esetről higgadtan gondolkodjunk, s – mint a kockajátékos a dobásai szerint – mi is a helyzethez képest intézzük a magunk ügyeit, ahogy ezt a józan ész a leghelyesebbnek tartja; s ha valami csapás ér bennünket, ne úgy viselkedjünk, mint a gyermekek, akik az ütés helyén tartva a kezüket, tehetetlenül jajveszékelnek, hanem mindig arra szoktassuk a lelkünket, hogy minél előbb a gyógyulás útjára lépjen, s igyekezzék azt, ami beteg és elesett, talpra állítani, s a siránkozást gyógyítással megszüntetni.

 

glaukón

Az bizonyos, hogy a sorscsapásokkal szemben ez a leghelyesebb magatartás.

 

szókratész

Mármost –felfogásunk szerint – a lélek legjobb része kész is ezt az okoskodást követni.

 

glaukón

Nyilván.

 

szókratész

Azt a részt viszont, amely mindig a szenvedésre való visszaemlékezés és a siránkozás felé húz bennünket, s amely mindezzel nem tud betelni, vajon nem értelmetlennek, tunyának és a gyávaság szerelmesének kell-e mondanunk?

 

glaukón

De bizony annak.

 

szókratész

Mármost az egyik rész – a méltatlankodó – igen sokféle és igen tarka utánzásra nyújt alkalmat, míg az okos és nyugodt kedély viszont, amely önmagához mindig hasonló, sem könnyen nem utánozható, sem pedig – ha utánozzák is – nem érthető meg minden további nélkül, s különösen nem értheti meg egy ünnepi gyülekezet és a színházba összesereglett sokfejű embertömeg; mert ez egy számukra idegenszerű lelkiállapot utánzása volna.

 

glaukón

Minden bizonnyal.

 

szókratész

Világos tehát, hogy az utánzó költő természetszerűen nem a léleknek ilyen része iránt érdeklődik, s az ő bölcsessége nem ennek a résznek a tetszésére számít – ha a nagy tömeg kedvében akar járni –, hanem a méltatlankodó és szeszélyes kedély felé fordul, mert ez alkalmas az utánzásra.

 

glaukón

Világos dolog.

 

szókratész

Teljes joggal támadhatjuk tehát őt, és állíthatjuk párhuzamba a festővel: nemcsak abban hasonlít hozzá, hogy költészete az igazsághoz mérve értéktelen, hanem abban is, hogy a léleknek ugyanilyen, nem pedig a legértékesebb részével szokott társalogni. Ilyen alapon tehát igazunk van, ha nem akarjuk befogadni egy olyan államba, amely jó törvények közt szeretne élni; mert hiszen ő éppen a léleknek amaz értéktelen részét élesztgeti és táplálja, ennek az erősítésével pedig lassanként tönkreteszi a gondolkodó részt, mintha csak valaki az államban a gonosz embereket juttatná hatalomra s az államot az ő kezükre játszaná, a tisztességeseket pedig tönkretenné. Éppúgy mondhatjuk azt is, hogy az utánzó költő egyénileg minden egyes polgár lelkében rossz alkotmányt honosít meg azáltal, hogy az értelmetlen résznek kedveskedik, mely a nagyobbat és kisebbet nem tudja megkülönböztetni, hanem ugyanazt hol nagynak, hol meg kicsinek véli, pedig közben csak árnyképeket alkot, az igazságtól azonban nagyon messze áll.

 

glaukón

Bizony, bizony.

 

A TRAGÉDIA ÉS A KOMÉDIA VESZEDELMES MŰVÉSZETEK

 

VII. szókratész

De az ellene szóló legsúlyosabb vádat még nem is említettük. Mert hogy megvan a hatalma arra, hogy – nagyon kevés kivétellel – még a tisztességes embereket is kikezdje, ez már valóban szörnyűség.

 

glaukón

Hogyne volna az, ha csakugyan ezt teszi.

 

szókratész

Hallgass ide, s aztán ítélj. Mikor legjobbjaink hallgatják Homéroszt vagy egy más tragédiaköltőt, aki a hősöket utánozza, mikor gyászban vannak és nagy siránkozás közben hosszú beszédet vágnak ki, vagy mikor énekelnek és tépik magukat – tudod jól, mennyire örülünk: magunkat egészen átadva, részvéttel csüggünk rajtuk, s komoly meggyőződéssel dicsérjük a művészt, mint kiváló költőt, aki bennünket mindenkinél jobban ilyen hangulatba tud ringatni.

 

glaukón

Tudom; hogy is ne tudnám?

 

szókratész

Másfelől azonban azt is tudod, hogy ha valamelyikünket egyéni gyász ér, éppen az ellenkező magatartásra vagyunk büszkék, ha meg tudjuk őrizni nyugalmunkat, s erősek tudunk maradni; mert ezt tartjuk férfihoz illőnek, míg azt a másik magatartást, amit pedig olyannyira dicsértünk, asszonyiasnak.

 

glaukón

Tudom.

 

szókratész

De akkor helyénvaló-e az, hogy – mikor valaki olyannak lát egy férfit, amilyen maga nem szeretne lenni, sőt még szégyellné is miatta magát – nem undort érez ennek láttán, hanem még örül is neki, és dicséri is?

 

glaukón

Zeuszra, ez nem valami okos dolog.

 

szókratész

Nem bizony, különösen, ha a következőképp gondolkozol róla.

 

glaukón

Hogyan?

 

szókratész

Ha meggondolod, hogy éppen az egyéni szerencsétlenségekben csak nagy nehezen féken tartott s a könnyezésre, mértéktelen siránkozásra és a velük való jóllakásra kiéhezett lélekrész, amely természettől fogva úgy van alkotva, hogy ilyesmire vágyakozik – mondom, ha meggondolod, hogy éppen ez a lélekrész az, amely ilyenkor a költők jóvoltából kielégül és örül, míg a természettől fogva legjobb részünk – minthogy nincs eléggé megnevelve oktatással és szoktatással – meglazítja ama siránkozó lélekrész felett való felügyeletét, mert hiszen állítólag csak mások szenvedéseit szemléli, s ránézve nem szégyen, ha másvalakit – aki magát derék embernek tartja, és szemérmetlenül gyászol – dicsér és sajnál; sőt azt hiszi, hogy ezzel még nyer is valamit, tudniillik gyönyörűséget, s bizony nem szívesen mondana le róla az egész költemény elvetésének árán. Mert azt hiszem, nagyon kevés ember gondolja meg azt, hogy a mások érzéseiből szükségképpen a mi bensőnkbe is jut valami; mert ha a mások bajain nagyra növeljük siránkozási hajlamunkat, ezt a magunk szenvedéseiben már aztán nem egykönnyen tudjuk féken tartani.

 

glaukón

Nagyon igaz.

 

szókratész

De nem ugyanígy áll-e a dolog a nevetségessel is? Hiszen ha a mások megnevettetését – amit magad talán szégyellnél megtenni – egy vígjáték előadásán vagy magánkörben meghallgatod, sőt jót mulatsz rajta, s nem undorodsz tőle, mint afféle silányságtól, akkor tulajdonképpen ugyanazt teszed, mint mikor siránkozol. Mert hiszen a megnevettetési hajlamot, amit eddig – attól való félelmedben, hogy bohócnak fognak tartani – elnyomtál magadban, most szabadjára ereszted, s ha egyszer felbátorítottad, észrevétlenül gyakran odajutsz, hogy magad is komédiás leszel.

 

glaukón

Bizony, bizony.

 

szókratész

Sőt a szerelmi érzések, a dühkitörések s általában lelkünk minden vágyakozó, fájdalmas és kellemes érzése tekintetében is, melyek – mint tudjuk – minden cselekvésünket kísérik, ugyanilyen hatással van ránk az utánzó költészet: növeli és öntözgeti őket – pedig ki kellene szárítania; rajtunk uralkodóvá teszi, pedig le kellene igáznia, hogy jobbá és boldogabbá, ne pedig rosszabbá és szerencsétlenebbé legyünk.

 

glaukón

Én sem mondhatnék mást.

 

ÓVAKODJUNK HOMÉROSZTÓL ÉS A KÖLTÉSZETTŐL

 

szókratész

Ha mármost Glaukón, olyan Homérosz-rajongókkal találkozol, akik azt mondják, hogy ez a költő Görögország nevelője, s hogy az emberi dolgok elrendezése és gondozása szempontjából megérdemli, hogy az ember hozzá forduljon, tanuljon belőle, egész életét szerinte rendezze be, és aszerint éljen – ám bánj velük barátságosan és szívesen mint olyan emberekkel, akik tőlük telhetőleg a legjobbat akarják; s még igazat is adhatsz nekik, hogy Homérosz a legnagyobb költő és a tragédiaírók feje; de azt is tudnod kell, hogy államunkba az egész költészetből jóformán csak az istenekhez írt himnuszokat és az erényes férfiakról szóló dicsőítő költeményeket szabad befogadnunk; mert ha a dalban vagy a hősi versformában megszólaló édes múzsát beengeded, akkor a törvény és az általánosan legjobbnak elfogadott józan gondolkodás helyett a gyönyör és a fájdalom foglalják el államunkban a királyi széket.

 

glaukón

Mindenben igazad van.

 

VIII. szókratész

Íme ez a védekezésünk – visszatérve a költészetre – arra vonatkozólag, hogy bizony akkoriban teljes joggal utasítottuk ki a költészetet államunkból – éppen e tulajdonságai miatt: a józan meggondolás késztetett erre. Hogy azonban meg ne vádolhasson bennünket érzéktelenséggel és műveletlenséggel, tegyük hozzá mindjárt azt is, hogy a filozófia és a költészet régóta ellenséges viszonyban vannak egymással; az ilyen kifejezések: „Csaholó, urára ugató kutya”, vagy: „nagy az ostoba, üres fecsegésben”, vagy: a „bölcsek uralkodó hordája”, vagy: „elmésen töprengenek”, mert hogy „éheznek” – s ezernyi ilyenféle mondás, mind az ő régi ellentétükre mutat. De azt is meg kell jegyeznünk, hogy – ha a gyönyörködtető költészet és az utánzó művészet valószínűvé tudná tenni, hogy szükség van rá a jól kormányzott államban – szíves örömest befogadnánk, hiszen tudatában vagyunk, hogy mi is a varázsa alatt vagyunk; de nem engedi a lelkiismeretünk, hogy a nyilvánvaló igazságot eláruljuk. Te talán nem vagy a varázsa alatt, kedves barátom, különösen, ha Homérosz művészetén keresztül élvezed?

 

glaukón

De nagyon is.

szókratész

Nincs-e tehát joga hozzá, hogy újra visszatérjen, feltéve, hogy dalformában vagy valami más versmértékben igazolja magát?

 

glaukón

De igen.

 

szókratész

S talán megengedhetjük még pártfogóinak is, akik maguk nem költők, csak költőbarátok, hogy védelmére kötetlen beszédben elmondhassák, hogy a költészet nemcsak gyönyörűséget okoz, hanem hasznos is az állam és az emberi élet szempontjából; s mi jóindulattal fogjuk őket meghallgatni. Hiszen csak nyerünk vele, ha nem csupán gyönyörűségesnek, hanem hasznosnak is fog mutatkozni.

 

glaukón

Hogy is ne nyernénk?

 

szókratész

De ha nem így volna, kedves barátom, akkor – valamint azok, akik egyszer valakibe beleszerettek, de úgy vélik, hogy ez a szerelem nincs javukra, s ezért, ha erőszakkal is, de távol tartják magukat tőle – mi is ezt fogjuk tenni: mivel az ilyen költészet iránti szerelmet belénk oltotta a mi pompás államformáink nevelési rendszere, szívesen vesszük ugyan, ha a legjobbnak és a legigazabbnak bizonyul; amíg azonban nem tudja magát igazolni, addig – ha meghallgatjuk is – állandóan a tőlünk vallott felfogást s ezt a varázsigét fogjuk alkalmazni magunkkal szemben, s óvakodni fogunk tőle, hogy újra visszaessünk a gyermekeknek s a nagy tömegnek való szerelembe. Azt fogjuk tehát magunkra olvasni, hogy nem szabad komolyan venni az ilyen költészetet, mintha ennek valami köze volna az igazsághoz, s mintha egyáltalában komoly volna; hanem óvakodni kell tőle annak, aki hallgatja – éppen a lelke alkotmányáért való aggodalomból; s úgy kell felőle vélekedni, mint ahogy mi a költészetről nyilatkoztunk.

 

glaukón

Minden tekintetben egyetértek veled.


szókratész

Mert nagy dologról van ám szó, kedves Glaukónom, sokkal nagyobbról, mint általában gondolják: arról, hogy az ember jó legyen-e vagy rossz; tehát sem kitüntetéstől, sem pénztől, sem semmiféle vezérségtől, de legkevésbé a költészettől nem szabad magát arra csábíttatnia, hogy megfeledkezzék az igazságosságról s általában az erényről.

 

glaukón

Ezt én is helyeslem az elmondottak alapján; sőt azt hiszem, más is.