TI: Út az új gondolkodás felé (Ahogy gondolkodhatnánk)
TI: As We May Think (eredeti cím)
AU: Vannevar Bush
NA: Ivacs Ágnes (fordító)
DT: cikk
PD: 1945/07 (eredeti angol verzió)
PD: 1997/04 (magyar elektronikus változat)
PD: 1998/12 (javított magyar fordítás)
SO: Artpool Web -- "On line publikációk"
SO: URL: http://www.artpool.hu/onlinepublicationhu.html
KW: hipertext
KW: memex
KW: számítógépek
KW: információtárolás
NT: A MEK szövegváltozat az eredetihez képest javított.
//////////////// MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR \\\\\\\\\\\\\\\\
Ez a dokumentum a Magyar Elektronikus Könyvtárból származik. A
szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát
illetik (amennyiben az illető fel van tüntetve). Ha a szerző
vagy tulajdonos külön is rendelkezik a szövegben a terjesztési
és felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják
az alábbi megjegyzéseket. Ugyancsak ő a felelős azért, hogy
ennek a dokumentumnak elektronikus formában való terjesztése
nem sérti mások szerzői jogait. A MEK üzemeltetői fenntartják
maguknak a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad
terjesztésének lehetőségét illetően, akkor töröljék azt a MEK
állományából.
Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható,
terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű
alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való
megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és
felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét
kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig
benne kell maradnia.
A Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási
szférát szeretné ellátni magyar vagy magyar vonatkozású,
szabad terjesztésű elektronikus szövegekkel. A MEK projekttel
kapcsolatban a MEK-L@listserv.iif.hu lista e-mail címén lehet
információkat kapni és kérdéseket feltenni. A MEK központi
Internet szolgáltatásainak URL címei: <http://www.mek.iif.hu>,
<gopher://gopher.mek.iif.hu> és <ftp://ftp.iif.hu/pub/MEK>.
\\\\\\\\\\\\\\\\ HUNGARIAN ELECTRONIC LIBRARY ////////////////
VANNEVAR BUSH
Út az új gondolkodás felé
-------------------------
(Ahogy gondolkodhatnánk)
Fordította: Ivacs Ágnes
Eredeti forrás:
Dr. Vannevar Bush: As We May Think
Atlantic Monthly, 1945 július
http://www.csi.uottawa.ca/~dduchier/misc/vbush/awmt.html
------------------------------------------------------------------------
Mint a tudományos kutatás és fejlesztés hivatalának az igazgatója Dr.
Vannevar Bush koordinálta kb. hatezer vezető amerikai tudós munkáját
a tudományos kutatásnak a második világháborús hadviselés szolgálatába
állítása során.
------------------------------------------------------------------------
Ez a háború nem a tudósok háborúja volt, mindannyian részt vettünk
benne. A tudósok a közös ügy érdekében félretették a szakmai
rivalizálást, és mindent megtettek, hogy teljesítsék a váratlan
megbízatást. Tanulságos, ugyanakkor felszabadító volt közös célért
munkálkodni. Most sokuk számára úgy tűnik, hogy a közös munka a
végéhez közeledik. Hogyan tovább?
A biológusok, de mindenekelőtt az orvostudomány számára egyszerű a
döntés, végül is háborús munkájuk nem sokban tért el az addigitól.
Sokan megszokott, békebeli laboratóriumaikban folytathatták a
kutatást, s a kutatás célja sem változott lényegesen.
A fizikusok ellenben arra kényszerültek, hogy elhagyják a régi
ösvényt, feladják egyetemi munkájukat, és idegen, pusztító gépezeteket
tervezzenek, új módszereket találjanak. Jól végezték a dolguk, hisz
a szerkezetek, melyeket terveztek, visszavonulásra késztették az
ellenséget. Szorosan együttműködtek a szövetségesek fizikusaival.
A cél lelkesítette őket. Egy nagy csapat tagjai voltak. Most, hogy
küszöbön a béke, felmerül a kérdés, hol találnak majd érdemeikhez
méltó célt.
1.
Mennyiben szolgálták eddig a tudomány és a kutatás nyomán feltalált
eszközök az emberiség javát? Kezdetben megnövekedett az ember hatalma
anyagi környezete felett. Jobb ételt ehetett, jobb ruhában járhatott,
jobb lakásban lakhatott, egyszóval, nagyobb biztonságban élhetett,
és részben felszabadult a puszta lét igája alól. Megismerte saját
biológiai működését, így fokozatosan úrrá lett a betegségek felett,
és hosszabb lett az élete. A tudomány felfedte a fiziológiai és
pszichológiai funkciók kapcsolatát, és ezáltal teljesebb lelki
egészséget ígér.
Megteremtette az emberek közötti gyors kommunikáció lehetőségét:
megalkotta a gondolatok rekordját[*], és lehetővé tette, hogy mindenki
hozzáférhessen az emberi szellem eme tárházához, és szabadon vegyen
belőle. Ettől kezdve a tudás már nem az egyeden keresztül, hanem a faj
életén át gyarapodik és hagyományozódik.
A kutatás egyre terebélyesedik. De egyre bizonyosabb, hogy a
specializáció térhódításával zsákutcába jutottunk. A kutatni vágyó
megdöbben, amikor sok ezer más tudományos dolgozó felfedezésével és
eredményével találja magát szemben - eredményekkel, melyeket nincs
ideje megérteni, még kevésbé megjegyezni, olyan gyorsan követik az
újak. Ennek ellenére a specializáció elengedhetetlen feltétele a
haladásnak, és ennek megfelelően hiú ábránd azt hinni, hogy hidat
verhetünk a különböző tudományágak közé.
Szakmai szempontból a kutatási eredmények átadására és áttekintésére
szolgáló módszerek réges-régen elavultak, és ma már végképp nem
felelnek meg a célnak. Ha felmérhetnénk a tudományos munkák írására
valamint olvasására fordított időt, valószínűleg megdöbbennénk a
kettő arányán. Azok, akik állandó, szorgos olvasással tudatosan
igyekszenek lépést tartani a legfrissebb eredményekkel, ha csupán
egyetlen szakterületen is, minden valószínűség szerint elutasítanák
egy olyan felmérés gondolatát, mely annak a feltérképezésére szolgálna,
hogy mi mindenre emlékeznek az elmúlt hónap fejleményeiből. Mendel
elképzelése a genetika törvényeiről több generációra elveszett a
világ számára, mert nem jutott el azon kevesekhez, akik megértették és
továbbgondolták volna, s ez a csapás nap mint nap újra megismétlődik,
amikor a valóban jelentős vívmányok elvesznek a jelentéktelenek
tömegében.
A probléma, úgy tűnik, még csak nem is az, hogy rosszul publikálunk,
terjedelemben és témában a mindennapi érdekeket szem előtt tartva,
hanem az, hogy a publikálás messze meghaladja azt a mértéket,
amit képesek lennénk feldolgozni. Hihetetlen sebességgel gyarapodnak
az ismereteink, de a fonál, mellyel a minket érdeklő információt
keressük az így keletkezett labirintusban, a keresztvitorlázatú hajók
óta nem változott.
De már mutatkoznak a változás jelei, új, hatékony segédeszközök jönnek
használatba. A fotocella, ami fizikai értelemben látja a dolgokat, a
fejlett fényképezési eljárás, aminek a segítségével nemcsak a látható,
de a láthatatlan is rögzíthető; az izzókatódos cső, ami hatalmas
erőket képes vezérelni, és kevesebb energiát használ, mint a szúnyog
szárnya mozgatásához; a katódsugárcső, ami a mikroszekundum töredéke
alatt végbemenő folyamatokat is láthatóvá teszi; a relék, amik
sokkal megbízhatóbban és ezerszer gyorsabban hajtanak végre egy
cselekvéssort, mint az ember - megszámlálhatatlan ilyen eszköz létezik
ma már, és ezek új utakat nyithatnak a tudományos rekordkészítésben.
Két évszázaddal ezelőtt Leibnitz feltalált egy számítógépet, mely
rendelkezett ugyan a mai billentyűzettel ellátott eszközök főbb
tulajdonságaival, ám abban az időben nem lehetett megépíteni.
Megakadályozta a kor gazdasági berendezkedése: a tömegtermelés
megvalósulása előtt a megépítéséhez szükséges munka meghaladta
volna azt a munkát, melyet meg lehetett volna vele takarítani,
hiszen mindazt, amire alkalmas volt, el lehetett végezni papíron.
Ráadásul állandóan elromlott volna, vagyis megbízhatatlan lett
volna; mivel akkoriban, sőt még jóval azután is, a bonyolultság
és a megbízhatatlanság szinonima volt.
Babbage nem tudta előállítani híres számítógépét, noha korához képest
nagylelkű támogatást tudhatott maga mögött. Elképzelése helytálló
volt ugyan, ám a megépítés és a karbantartás költségei túl magasnak
bizonyultak. Hiába lettek volna a fáraók birtokában az automobil
részletes tervének, hiába is fogták volna fel tökéletesen a működési
elvét, ha egyszer az egész birodalmat próbára tette volna egyetlen
autó összes alkatrészének a legyártása, arról nem is beszélve, hogy
az autó az első giízai út alkalmával felmondta volna a szolgálatot.
Ma már kifejezetten gazdaságos a cserélhető alkatrészekkel működő
gépek előállítása. Ezek a gépek bonyolultságuk ellenére megbízhatók.
Vegyük például a közönséges írógépet, a filmfelvevőgépet vagy az
autót. Lényegében az elektromos kapcsolatok megbízhatóan működnek.
Gondoljunk csak az automata telefonközpontra, amely több százezer
ilyen elektromos kapcsolaton alapul, mégis működik. Egy vékony
üvegburába zárt fém pókháló, izzásig hevített huzal, egyszóval, a
rádióba épített izzókatódos cső százmilliós példányszámban készül,
dobozokban hányódik, végül beszerelik a készülékbe - és lám, működik!
A precíziós alkatrészek, az előállításhoz szükséges pontos elhelyezés
és illesztés, egy céhmester több hónapos munkájába került volna, ma
harminc centért megvan. A megbízható, olcsó, bonyolult eszközök korát
éljük. Ezek vezetnek az új gondolkodás felé.
2.
Egy rekord kizárólag akkor lehet hasznos a tudomány szempontjából,
ha állandóan bővítik, tárolják, de mindenekelőtt használják.
Ma hagyományosan írásos úton, illetve fényképezéssel készítünk
rekordokat, amit aztán a nyomtatás követ; de rögzítünk filmre,
viaszlemezre és mágneses szalagra is. Ha teljes egészében új
rögzítési eljárások nem is jelennek meg, a jelenlegiek akkor
is feltétlenül fokozatosan átalakulnak, továbbfejlődnek.
A fényképezés fejlődése természetesen nem áll meg. Már nem sokat kell
várni a gyorsabb anyagra és lencsékre, a nagyobb automatizáltsági
fokú kamerára, a finomabb, kevésbé szemcsés, érzékenyebb keverékekre,
melyek lehetővé teszik a minikamera továbbfejlesztését. Képzeletben
nézzük meg ennek a folyamatnak a logikus, ha nem is szükségszerű
végeredményét! A jövő fotográfusa egy diónál alig nagyobb gömböt hord
a homlokára erősítve. Három milliméter nagyságú, négyzet alakú képet
készít, melyet később ki lehet vetíteni vagy nagyítani, ami végül is a
mai gyakorlattól mindössze tíz faktorral tér el. A lencse univerzális
fókusza a puszta szemmel még látható bármely távolságig beállítható
egyszerűen azért, mert rövid fókusztávolságú. A dióba be van építve
egy olyan fotocella, melyet ma már alkalmaznak annál a kameránál, mely
automatikusan beállítja az expozíciót többfajta megvilágításhoz. Száz
expozícióhoz elégséges film van a dióban, s a blendét működtető és a
filmet tekercselő rugó felpattan, valahányszor elfényképeztünk egy
filmkockát. Az eredmény színes kép. Lehet akár sztereoszkópikus is,
és rögzíthet megosztott üvegszemmel, hisz a sztereoszkópikus technika
rohamos fejlődésnek indult.
A blendét kinyitó zsinór lehet olyan hosszú, hogy lenyúljon az
ingujjban, és azonnal kézre essen. Egy rántás, és kész a kép. Egy
finoman kirajzolt négyzet található két közönséges lencse tetejéhez
közel, alig észrevehetően. Amint a négyzetben megjelenik egy tárgy,
a beállítás megtörténik. A jövő tudósa valahányszor csak észrevesz
valami figyelemre méltót, legyen a laboratóriumban vagy terepmunkán,
megrántja a zsinórt, még a kattanást se hallani. Olyan hihetetlen
ez? Mindössze az a rendkívüli benne, hogy annyi képet készíthetünk,
amennyit csak akarunk.
Lesz-e száraz fényképezés? Két formája már létezik. Annak idején,
amikor Matthew Brady elkészítette polgárháborús fotósorozatát, a
lemeznek nedvesnek kellett lennie az expozíció alatt. Ma az előhívás
alatt kell nedvesnek lennie. A jövőben talán egyáltalán nem igényel
majd nedvességet ez az eljárás. Már régóta ismerjük a diazo keverékkel
kezelt filmet, melyen előhívás nélkül kialakul a kép, vagyis azonnal
megjelenik, amint a fényképezőgépet elkattintottuk. Az ammónia gázzal
történő expozíció elbontja az exponálatlan keveréket, és a képet máris
meg lehet nézni a fényben. Ma még lassú ez az eljárás, de valaki talán
felfedezi a módját, hogyan lehet gyorsabbá tenni, ráadásul megvan az
az előnye, hogy nincsenek szemcseproblémák, ami annyi gondot okoz ma
a kutatóknak. Sokszor jó volna, ha rögtön megnézhetnénk a képet, amint
a gépet elkattintottuk.
Egy másik, napjainkban használatos eljárás szintén hosszadalmas és
többé-kevésbé nehézkes. Ötven éve használnak impregnált papírt, ami
elsötétül azon a ponton, ahol elektromos impulzus éri, a papírban
lévő jódvegyületben kiváltott kémiai reakció következtében. Rekord
készítésre alkalmazzák, mert ha egy pointert végighúzunk rajta, nyomot
hagy. Mozgatás közben a pointer elektromos potenciálját változtatva,
változik a vonal erőssége.
Ezt a módszert ma fakszimile továbbítására használják. A pointer
egymás után sűrű vonalakat húz a papírra. Mozgás közben az áram
változásának megfelelően változik a pointer potenciálja, melyet
vezetéken keresztül vesz fel egy távoli állomásról, ahol egy olyan
fotocella idézi elő a változást, mely egyidejűleg egy képet tapogat
le. A pointer által húzott vonal erőssége minden pillanatban egyezik
a fotocella által éppen vizsgált pont erősségével. Amikor tehát a
fotocella elkészült a kép letapogatásával, megjelenik a másolat a
fogadó állomáson.
Magát a képet éppúgy átnézhetjük pontról pontra a fotocella
segítségével, ahogy egy fényképet. Az apparátus összességében nem
más, mint egy kamera, azzal a szükség esetén kiiktatható plusz
tulajdonsággal, hogy távolból készít képet. Az eljárás lassú, a
kép pedig elnagyolt. Ennek ellenére ez egy másik száraz fényképezési
eljárás, ahol a gép működtetése és a fénykép elkészülte egybeesik.
Ki merné azt jósolni, hogy egy ilyen eljárás mindig nehézkes, lassú,
az eredményt tekintve pedig pontatlan lesz. A televízió ma tizenhat
viszonylag jó minőségű képet közvetít másodpercenként, és csupán
két lényeges vonásban tér el a fent leírt eljárástól. Először is a
rekordot nem mozgó pointer, hanem mozgó elektronsugár hozza létre,
mégpedig azért, mert az elektronsugár nagyon nagy sebességgel képes
végigpásztázni a képernyőn. A másik különbség pusztán a képernyő
alkalmazásában áll, mely csupán egyetlen pillanatra villan fel, ha
elektromos impulzust kap, ellentétben a vegyi úton kezelt papírral
vagy filmmel, ami folyamatosan változik. A televíziózáshoz azért
van szükség ilyen nagy sebességre, mert nem álló, hanem mozgó képet
közvetít.
Alkalmazzunk a villogó képernyő helyett vegyi úton kezelt filmet,
közvetítsen a szerkezet képsor helyett mindössze egyetlen képet, és
az eredmény egy száraz fényképezésre alkalmas gyors fényképezőgép. A
kezelt filmnek a mainál jóval gyorsabban kell reagálnia, de ez talán
megoldható. Komolyabb az az ellenvetés, hogy ehhez a módszerhez a
filmet egy vákuum kamrába kellene helyezni, mert az elektronsugár
kizárólag az ilyen ritkított környezetben reagál megfelelően. Ezt a
nehézséget úgy lehetne kiküszöbölni, hogy az elektronsugár csak az
egyik oldalát érje egy olyan válaszfalnak, melynek a másik oldalához
a filmet erősítenénk. A válaszfal lehetővé tenné, hogy az elektronok
egyenesen a filmfelületre hatoljanak, és megakadályozná oldalirányban
való szétszóródásukat. Kezdetleges formában egy ilyen válaszfal
minden bizonnyal elkészíthető volna, s aligha hátráltatná az általános
fejlődést.
A száraz fényképezéshez hasonlóan a mikrofényképezésnek is hosszú
utat kell még megtennie. Az alapgondolat, hogy csökkentjük a
rekord méretét, és nem közvetlenül, hanem kivetített formában
tanulmányozzuk, olyan lehetőségeket rejt magában, melyeket nem
hagyhatunk figyelmen kívül. Az optikai kivetítés és a fotografikus
kicsinyítés összekapcsolása már hozott eredményeket a tudományos
célokra szolgáló mikrofilm alkalmazásában, s a további kilátások
is biztatók. Ma a mikrofilmmel 20 lineáris faktoros kicsinyítést
tudunk elérni, ez még tökéletes képminőséget produkál a felnagyított
anyagnál. A további méretcsökkentésnek a film szemcséssége, az optikai
rendszer minősége és a fényforrás hatékonysága szab határt. Ezek a
tényezők rohamosan fejlődnek.
Tegyük fel, hogy a jövőben lehetővé válik a százszoros lineáris
kicsinyítés. A film papír vastagságú lesz, de bizonyára vékonyabb
filmet is alkalmazhatunk. Már ilyen feltételek mellett is
tízezerszeres lenne a különbség az eredeti könyvformátumú rekord
és mikrofilmes változata között. Az Encyclopedia Britannica egy
gyufásskatulya méretére zsugorodna. Egy millió kötetes könyvtár
elférne egy íróasztal egyik végében. Ha, mondjuk, az emberiség a
betűszedés feltalálása óta összesen egy egybillió könyvet kitevő
könyvnek megfelelő rekordot halmozott fel képes újságok, napilapok,
könyvek, röpiratok, reklámanyagok és levelek formájában, összegyűjtve
és lekicsinyítve az egész beleférne egy teherautóba. A puszta
kicsinyítés persze kevés; nem elég a rekordokat tárolni, használni
is kell, és a dolognak ez az aspektusa később jön. A mai nagy
könyvtárakat sem látogatják tömegesen; csak az ínyencek tápláléka.
A kicsinyítés azonban akkor válik különösen fontossá, amikor a
költségekről van szó. Az Encyclopedia Britannica anyagát tartalmazó
mikrofilm öt centbe kerülne, egy centért pedig bárhová el lehetne
postázni. Mennyibe kerülne egymillió példány kinyomtatása? Nagy
példányszámú napilap esetében egy oldal a cent tört részéért
kinyomtatható volna. Mikrofilmen a Britannica teljes anyaga
elférne egy A4-es újságlapon. Ezután a majdani fejlett, fényképes
sokszorosítási eljárással tömegesen gyártott példányokat, az
anyagköltségen felül, valószínűleg egy centért elő lehetne állítani.
No és az eredeti méretű másolat? Ez a kérdés átvezet minket a téma
következő aspektusához.
3.
Ma, ha rekordot akarunk készíteni, tollat fogunk, vagy leütjük az
írógép billentyűjét. Ezt követi a rendszerezés és a javítás, aztán
a nyomdai előkészítés, a nyomtatás illetve a terjesztés összetett
folyamata. Ami az eljárás első szakaszát illeti, elképzelhető-e,
hogy a jövő szerzője toll vagy írógép helyett közvetlenül rekordba
mondja majd közlendőjét? Ez közvetett módon történik majd, a szerző
a gyorsíróra vagy a viaszlemezre beszél; az alkotórészek azonban mind
kéznél vannak, ha nyomtatott rekordot akar készíteni beszédéből. Csak
a meglévő technikát kell segítségül hívnia, és átalakítania a hangot.
A minap egy világvásáron bemutattak egy Voder névre hallgató gépet.
Egy lány ütötte a billentyűket, és a gép érthető beszédhangokat
adott. Emberi hang nem vett részt a folyamatban; a billentyűk
egyszerűen elektromos úton előállított rezgéseket kapcsoltak össze,
és továbbították az eredményt egy hangszóróhoz. A Bell Laboratóriumban
megvan ennek a gépnek a fordítottja, a neve Vocoder. A hangszórót
mikrofon helyettesíti, ami rögzíti a hangot. Ha valaki belebeszél,
megmozdul a megfelelő billentyű. Legyen ez a gép a vázolt rendszer
egyik eleme.
A másik alkotórész a gyorsíró, ez a konferenciákon használatos, kissé
zavarba ejtő masina. Egy lány üti unottan a billentyűket, tekintetét
körbe-körbe hordozza a termen, időnként nyugtalanul megállapodik a
beszélőn. Az eredmény egy gépelt szalag, mely fonetikusan rögzíti az
elhangzottakat. Később aztán a szalagot átírják hétköznapi nyelvre,
mert az eredeti formában nem sokan értenék. Kapcsoljuk össze ezt a két
elemet, működtesse a Vocoder a gyorsírót, és egy olyan gépet kapunk,
ami ír, ha beszélnek hozzá.
Való igaz, hogy a mai nyelvek nem igazán alkalmasak az effajta
gépesítésre. Meglepő, hogy az univerzális nyelvek feltalálóinak
nem jutott eszükbe, hogy egy olyan nyelvet alkossanak, ami jobban
megfelel a beszéd közvetítésére és rögzítésére szolgáló technikának.
A gépesítés még rászoríthat erre, különösen a tudomány berkeiben;
és onnantól kezdve a laikusok még kevésbé értik majd a tudományos
nyelvet.
Képzeljük most el laboratóriumában a jövő kutatóját! A keze szabad,
a mozgásban nem korlátozza semmi. Munka közben fényképeket készít és
kommentál. Ezek időpontját automatikusan rögzíti a gép, így kapcsolja
össze a két rekordot. Ha terepmunkára indul, rádióösszeköttetésben
marad a rögzítővel. Amikor este végignézi a jegyzeteit, ismét a
rögzítőbe diktálja megjegyzéseit. A nyomtatott rekordok és a fényképek
lehetnek kis méretűek, így ki kell őket vetítenie, ha meg akarja nézni.
Nem kis munkát jelent azonban, míg eljutunk az adatgyűjtés és
megfigyelés fázisától a hasonló anyagok kiválasztásáig a már
létező rekordból, innen pedig az új anyag végső formában való
beillesztéséhez. Az érett gondolkodást nem helyettesíthetjük
semmiféle mechanikus eszközzel. De különbséget kell tennünk a
kreatív gondolkodás és az alapvetően rutinműveletek között. Az
utóbbit igenis helyettesíthetjük hatékony gépi segédeszközökkel.
Egy számoszlop összeadása rutinfeladat, nem hiába bízzák régóta
gépekre. Bár a gépet időnként mi vezéreljük billentyűkkel, és
olyankor el kell olvasnunk a számokat, le kell ütnünk a megfelelő
billentyűket, ami tulajdonképpen szellemi tevékenység, de a jövőben ez
is kiküszöbölhető. Már létezik olyan gép, ami fotocella segítségével
felismeri a gépírással írt számokat, s aztán megnyomja a megfelelő
billentyűket. A betűk letapogatására alkalmas fotocella, az ennek
eredményeképpen létrejött variációk kiválasztását végző áramkör,
valamint az eredményt a billentyűket működtető szolenoidok számára
átfordító relé áramkörök kombinációjáról van szó.
Azért ilyen bonyolult a dolog, mert eleve nehézkes a számok leírására
szolgáló módszerünk. Ha helyiérték szerint rögzítenénk a számokat,
egyszerűen pontok konfigurációjaként egy kártyán, az automatikus
leolvasó szerkezet is jóval egyszerűbb volna. Valójában, ha a pontok
helyett lyukakat képzelünk el, máris megkapjuk a lyukkártyás gépet,
melyet Hollorith már nagyon régen feltalált a népszámláláshoz, s mára
elterjedt az egész üzleti világban. Bizonyos összetett üzletágak aligha
működhetnének e gépek nélkül.
Az összeadás csak egy a műveletek közül. Ahhoz, hogy matematikai
számításokat végezhessünk, szükség van kivonásra, szorzásra, osztásra
is, ezenkívül valamilyen módszerre a részeredmények ideiglenes
tárolásához, további műveletek esetén újra előhívásukhoz, valamint
a végeredmény nyomtatásban történő rögzítéséhez. Ma kétfajta gépet
használnak erre a célra: egyrészt a számoláshoz olyan, billentyűzettel
ellátott gépet, ahol az adatbevitel manuálisan történik, és a
műveletsort a gép többnyire automatikusan végzi; másrészt lyukkártyával
működő gépet, ez esetben a különböző műveleteket általában gépek sora
hajtja végre, miközben a kártyát az operátornak kell egyik gépből
a másikba helyeznie. Mindkét típus nagyon hasznos, de ahhoz, hogy
bonyolult számításokat végezhessünk velük, sokat kell még fejlődniük.
A gyors, elektromos számlálás akkor jelent meg, amikor a fizikusoknál
felmerült az elektronsugarak számlálásának szükségessége. A fizika
céljaira hamarosan elkészítették az izzókatódos csövet, mely
másodpercenként százezer elektromos impulzus megszámlálására képes.
A jövő fejlett számítógépei elektromosak lesznek, és a mainál
legalább százszor nagyobb sebességgel működnek majd.
Mi több, jóval bonyolultabbak lesznek, mint a mostani kereskedelmi
forgalomban lévő gépek, s így sokkal több művelet elvégzésére
lesznek alkalmasak. Vezérlő kártyával vagy filmmel lehet majd
őket irányítani, maguk választják ki az adatokat, és a kapott
instrukcióknak megfelelően kezelik azokat. Hihetetlen sebességgel
végeznek majd összetett matematikai számításokat, és az eredményt
terjesztésre kész vagy további feldolgozásra alkalmas formában
rögzítik. Hatalmas étvágyuk lesz. Lesz olyan gép, amelybe egy egész
sereg lány táplálja majd az utasításokat meg az adatokat szimpla
billentyűzeten keresztül, és percenként ontja majd a kiszámított
eredményeket. Mindig lesz milliós nagyságrendű számítanivalója a
bonyolult ügyeket intéző embereknek.
4.
A gondolkodás rutinműveletei azonban nem korlátozódnak a matematikára
és a statisztikára. Tulajdonképpen valahányszor a megszokott
logikai úton rakunk össze és rögzítünk tényeket, mindössze az
adatok szelekciója és az alkalmazott eljárás megválasztása igényel
kreativitást, ezt követően az adatokkal végzett műveletek már
eredendően mechanikusak, ennél fogva előnyösen végeztethetők gépekkel.
A matematikát kivéve, nem sok előrehaladás történt ezen a téren,
mindenekelőtt talán a helyzet gazdasági oldala miatt. Az üzleti
igények és a kiterjedt piac izgatott várakozásban harangozták be a
tömegesen gyártott számítógépeket, amint a megfelelő fejlett gyártási
eljárás megjelenik.
A tudományos analízisre szolgáló gépek esetében nem alakult ki
ilyen helyzet, mert soha nem volt és nem is lesz kiterjedt piacuk;
a népesség parányi töredékét teszik csak ki azok, akik tudományos
módszereket alkalmaznak az adatkezelésre. A differenciál- és
integrálegyenletek megoldására speciális gépeket alkottak. De ilyen
speciális gép az árapály-jelző is. Ezek száma a jövőben is növekedni
fog, és főleg a tudósokat fogja szolgálni, kis számban gyártva.
Ha a tudományos gondolkodás a matematika logikai eljárásaira
korlátozódna, nem jutnánk messzire a fizikai világ megértésében.
Akár a kártyajátékot, a pókert is megpróbálhatnánk pusztán a
valószínűségszámítás alapján megérteni. Az arabok, jóval megelőzve
a világot, az abacus párhuzamos huzalokra erősített gyöngyfüzére
segítségével jutottak el a helyiérték és a nulla fogalmához. Az
abacus hasznos eszköz volt - olyannyira hasznos, hogy még ma is
létezik.
Nagy utat tettünk meg az abacustól a modern billentyűzettel ellátott
számológépig, legalább olyan nagyot, amilyet a jövő számítógépéhez
kell bejárnunk. De még ezzel az új géppel sem ér célba a tudós.
A megkönnyebbülésnek nincs helye a tudományos matematika pontos,
aprólékos számításai esetében sem, ha művelői a szabályokat követő,
precíz, rutin-átalakítások helyett kreatívabb dolgokkal akarnak
foglalkozni. A matematikus nem az az ember, aki szívesen végez
rutinműveleteket, többnyire nem is ért hozzá. Egyenletek differenciál-
és integrálszámítással történő megoldását sem szívesen végzi.
Mindenekelőtt a szimbolikus logika magas szintű alkalmazásához ért,
és az intuitív ítéletalkotás az erőssége az alkalmazandó számítási
eljárások kiválasztásában.
A gépkocsi hajtását végző bonyolult szerkezethez hasonlóan,
a matematikusnak is megbízhatóan működő gépekre van szüksége
számításaihoz. Csak így lehet a matematika olyan hatékony gyakorlati
eszköz, mely képes az atomelmélet egyre gyarapodó ismereteit a
kémia, a kohászat és a biológia bonyolult problémái megoldásának
szolgálatába állítani. Ezért egyre több gépre lesz szüksége a
tudósoknak a tudományos matematika műveléséhez. Némelyik gép olyan
bizarr lesz, hogy kivívja majd a modern műtárgyak legaggályosabb
értőjének elismerését is.
5.
Mindazonáltal nemcsak a tudósok dolgoznak adatokkal és vizsgálják
a minket körülvevő világot a logika segítségével, jóllehet időnként
ezt a látszatot keltik azzal, hogy maguk közé fogadják a logikusan
gondolkodókat, olyan formán, ahogy az angol királynő lovaggá ütötte
a brit munkáspárt vezetőjét. Ha egy feladat megoldása logikus
gondolatmenetet kíván - azaz, ha a gondolkodás egy darabig a
megszokott kerékvágásban halad -, átadhatjuk a gépnek a terepet.
A formális logika mindig kapóra jön a tanároknak, ha meg akarják
leckéztetni a diákokat. Relé áramkörök alkalmazásával könnyedén
előállíthatunk egy olyan gépet, mely a formális logika alapján
kezeli a premisszákat. Tápláljunk be premisszákat egy ilyen eszközbe,
tekerjük meg a kart, és ontani fogja a konklúziókat a logika
törvényének megfelelően, s nem lesznek hibák, mint ahogy azt a
billentyűzettel ellátott gépeknél megszoktuk.
A tudományos logika meglehetősen bonyolult, és kétségtelenül annak
is kell lennie, ha még nagyobb megbízhatóságot akarunk elérni. A
tudományos elemzésre szolgáló gépek többnyire egyenletek megoldását
végzik. Újabban felmerült az egyenlet-átalakító gépek gondolata,
melyek szigorú, tudományos logika alapján átrendezik az egyenletekben
kifejezett összefüggéseket. Az előrelépést gátolja az a végletesen
nyers mód, ahogy a matematikusok az összefüggéseket kifejezik.
Meglepő ez a zavaros, érthetetlen szimbolika ezen a nagyon is
logikus tudományterületen.
Egyértelmű, hogy ki kell dolgozni egy új - minden bizonnyal
pozícionális - szimbolikát a matematikai átalakítások mechanikus
leegyszerűsítéséhez. A szigorú matematikai logikán túl ott van
a mindennapokban használatos logika. Egy szép nap ugyanolyan
biztonsággal kopoghatunk le tudományos érveket egy gépen, ahogy
ma az eladott tételeket tápláljuk be a pénztárgépbe. A logika
gépe azonban egészen másképp fog kinézni, mint a pénztárgép.
Ennyit a gondolatok kezeléséről és rögzítéséről. Most, hogy
idáig jutottunk, rosszabb a helyzet, mint előtte - mert igencsak
megsokszoroztuk a rekordot; noha jelenlegi terjedelmében sem
vagyunk képesek feldolgozni. Nem pusztán a tudományos kutatás
célját szolgáló adatokról van ugyanis szó, hanem az elődeinktől
örökölt teljes tudásanyag hasznosításáról.
A rekord használatának legfontosabb része a szelekció, és ezen a
ponton zsákutcába jutottunk. Hiába a számtalan nagyszerű gondolat
és hozzávezető gazdag tapasztalat, ha egyszer archaikus építészeti
formákba van zárva; s ha a kutatónak sikerülne minden héten a
felszínre hoznia egy gondolatot, akkor sem valószínű, hogy lépést
tudna tartani a mai eredményekkel.
A szelekció, ebben az értelemben, kőbalta az asztalos kezében. Szűkebb
értelemben azonban és más területeken már történt némi gépesítés a
szelekcióban. Például egy gyár személyzeti vezetője beteszi több ezer
alkalmazott kártyáját egy szelekciós gépbe, és a megegyezés szerinti
kódot beadva, rövid idő alatt megkapja azoknak az alkalmazottaknak
a listáját, akik Trentonban laknak és beszélnek spanyolul. De még
ezek az eszközök is túl lassúnak bizonyulnak szükség esetén. Nagyon
hosszadalmas például néhány ujjlenyomatot összehasonlítani öt millió
mintával. Ezek a szelekciós eszközök hamarosan sokkal nagyobb
sebességgel működnek majd, percenként száz adatot fognak feldolgozni.
Fotocella és mikrofilm alkalmazásával pedig másodpercenként több
ezret, és másolatot készítenek majd a kiválasztottakról.
Az eljárás egyszerű szelekción alapul: a gép minden egyes adatot
végignéz egy óriási adathalmazban, és kiválasztja azokat, melyek
rendelkeznek bizonyos specifikus jegyekkel. Létezik a szelekciónak
egy másik formája, melyet legtalálóbban az automata telefonközponttal
illusztrálhatunk. Tárcsázunk egy számot, a gép kiválasztja az egyetlen
helyes állomást sok millió közül, és kapcsolja. A hívás nem fut át az
összes állomáson. Csak az első tárcsázott szám által megadott halmazt
veszi figyelembe, és így tovább az összes többi szám esetében, míg
végül gyorsan és minimális hibalehetőséggel megtalálja a keresett
állomást. Néhány másodpercet igényel, míg kiválasztja a kívánt
állomást, a folyamat azonban gyorsítható volna, ha gazdaságilag
megtérülne. Szükség esetén a mechanikus kapcsolást izzókatódos csőre
cserélve, olyan sebességet lehetne elérni, amellyel a teljes szelekció
a másodperc századrésze alatt elvégezhető volna. A távbeszélő-rendszer
ilyen átalakításáért senki sem volna hajlandó fizetni, más területen
ellenben alkalmazható az elképzelés.
Vegyük a nagy áruházak prózai problémáját! A hitelre történő
vásárlás egy hosszú műveletsort indukál. Módosítani kell a leltárt,
a kereskedőnek hitelt kell kapnia az eladáshoz, biztosítani kell az
általános számlák bevitelét, de ami a legfontosabb, fel kell számolni
a vásárolt áru ellenértékét a vásárlónak. Kifejlesztettek egy központi
rögzítő eszközt, amely kielégítően elvégzi e munka jelentős részét.
Az eladó egy tartófelületre helyezi a vevő azonosító kártyáját, a
sajátját, illetve az eladott áruét - három lyukkártyát. Meghúz egy
kart, a kártyákat a lyukon keresztül összekapcsolja a szerkezet, a
központi gépezet elvégzi a szükséges számításokat és adatbevitelt,
végül kinyomtat egy szabályos nyugtát, amit az eladó átad a
vásárlónak.
Egy áruházban azonban megfordulhat akár tízezer olyan vevő is, aki
hitelre vásárol, és mielőtt a művelet befejeződne, valakinek ki kell
választania a megfelelő kártyát és be kell helyeznie a központi irodában
lévő gépbe. Gyors szelekcióval egy-két másodperc alatt elvégezhető a
megfelelő kártya gépbe helyezése és kiadása. Van azonban egy másik
probléma is. Valakinek le kell olvasnia a végösszeget a kártyáról, hogy
a gép hozzáadhassa a kiszámolt összeget. A kártya készülhetne a fentebb
leírt száraz fényképezési eljárással. A már meglévő végösszeget akkor
leolvashatjuk fotocella segítségével, az újabb végösszeg bevitele pedig
elvégezhető elektronsugárral.
A kártyák lehetnek kis méretűek, hogy ne sok helyet foglaljanak.
Könnyen kezelhetőnek kell lenniük. Nem kell messzire szállítani,
csak annyira, hogy a fotocella és a rögzítő leolvashassa. Helyiértéket
jelző pontok is bevihetők az adatokkal. Hónap végén egy gép leolvassa
a rögzítéseket, és kinyomtatja a szabályos számlát. Csöves szelekcióval,
ahol mechanikus rész nem vesz részt a kapcsolásban, nagyon kevés időt
igényel a helyes kártya behelyezése - egy másodperc elég lenne az
egész művelethez. Szükség esetén a kártyás adatrögzítés teljes
egészében megoldható acéllemezre vitt mágneses pontokkal - az
optikailag érzékelhető pontok helyett -, ez megegyezik Poulsen
régi elképzelésével a mágneses vezetékre rögzített hangról. Poulsen
módszerének az egyszerűség és a könnyű törölhetőség az előnye. A
fényképezés alkalmazásával azonban nagyban kivetíthetjük a rögzített
adatot, a televíziónál használatos eljárást alkalmazva akár a távolból
is.
Használhatnánk a gyors kiválasztási módszert és a távolsági kivetítést
más célokra is. Sok előnye lenne, ha egy operátor egy-két másodperc
alatt ki tudna választani egyetlen papírlapot több millióból, amit
aztán elláthatna jegyzetekkel. Akár könyvtárak is alkalmazhatnák,
de erre itt most ne térjünk ki. Mindent összevetve, izgalmas
lehetőségek kínálkoznak. Például egy mikrofon segítségével is
szelektálhatnánk oly módon, ahogy azt a beszéd által vezérelt
írógéppel kapcsolatban leírtam. Minden bizonnyal gyorsabb lenne
egy átlagos irodai adminisztrátornál.
6.
A szelekció esetében nem csupán az a probléma, hogy a könyvtárak
elutasítják ezeket a technikákat, vagy nem fejlesztenek ki ilyen
eszközöket a saját céljaikra. Főként az indexelő rendszerek
természetellenessége az oka annak, hogy képtelenek vagyunk
elérni a rögzített adatokat. Amikor bármely adat tárolásra
kerül, alfabetikusan vagy numerikusan iktatódik, az információ
pedig alosztályról alosztályra követve található meg (ha ugyan
megtalálható). Csak egy bizonyos helyen lehet, hacsak nem készítünk
másolatokat; szabályokra van szükség, hogy megtudjuk, milyen úton
juthatunk el az információhoz; a szabályok pedig fárasztóak. Annál
is inkább, mert ha végre megtaláltunk egy adatot, ki kell lépnünk
a rendszerből és újra belépnünk egy másik úton.
Az emberi agy nem így működik. Asszociációkat követ. Megragad valamit
és már kapcsol is tovább arra, amerre az asszociációk vezetik az
agysejtek által hordozott bonyolult nyomvonal-szövevénynek megfelelően.
Természetesen ez csak a jelenség egyik oldala; azok a nyomvonalak,
melyeket nem követünk rendszeresen, elhalványulnak, az adatok nem
rögzülnek véglegesen, az emlékezet mulandó. A gondolatok sebessége,
az asszociációk bonyolultsága, a mentális képek részletei mégis a
legcsodálatosabb dolgok a világon.
Nincs mód arra, hogy művi úton teljes egészében lemásoljuk ezt a
mentális folyamatot, de bizonyára tanulhatunk belőle. Kisebb dolgokban
talán még le is körözhetjük az agyunkat, hiszen az általunk készített
rekord viszonylagos tartóssággal bír. Az analógia által sugallt
első gondolat azonban a szelekcióra vonatkozik. Az asszociáció útján
történő szelekció gépesíthető, ellentétben az indexeléssel történő
szelekcióval. Nem valószínű, hogy elérjük ugyanazt a sebességet és
rugalmasságot, ahogy az agy követi az asszociációs nyomvonalat, de
annyit talán igen, hogy végérvényesen túlszárnyaljuk agyunkat a
tárolásból előhozott adatok tartósságát és tisztaságát illetően.
Képzeljünk el egy egyéni használatra szolgáló majdani eszközt, afféle
gépesített magánaktát vagy -könyvtárat! Nevet kell adnunk neki, és
hogy találomra mondjunk egyet: "memex", ez megteszi. A memex olyan
eszköz, melyben egy magánszemély az összes könyvét, feljegyzését,
kapcsolatát tárolja, és olyan mértékben gépesített, hogy hihetetlenül
gyorsan és rugalmasan kikereshető a keresett adat. Az emlékezőtehetség
meghosszabbítója.
Egy íróasztal az egész, és noha alighanem működtethető a távolból,
mégis mindenekelőtt a munkavégzéshez használatos bútordarab. A tetején
enyhén megdöntött, áttetsző képernyők állnak, melyekre olvashatóan ki
lehet vetíteni az anyagot. Billentyűzet, gombok és karok tartoznak még
hozzá. Máskülönben úgy néz ki, mint egy közönséges íróasztal.
Az egyik végében ott a tárolt anyag. A nagy terjedelmű anyag jó
minőségű mikrofilmen tárolható. A memex belsejének csupán kis része
fordítódik a tárolásra, a többi különböző műveletek végzésére szolgál.
Ennek ellenére, ha a felhasználó naponta 5000 oldalnyi anyagot betölt,
akkor is több száz év kellene ahhoz, hogy megtöltse a tárolási
kapacitást, így szabadon betölthet bármilyen anyagot.
A memex tartalmának nagy része mikrofilmen megvásárolható és
azonnal betölthető. Különböző témájú könyvek, képek, a legfrissebb
folyóiratok, napilapok szerezhetők és illeszthetők be ily módon.
Ugyanez vonatkozik az üzleti levelezésre. Mi több, közvetlenül is
vihetünk be anyagokat. A memex tetején egy átlátszó lemez található,
melyre kézírásos jegyzeteket, fényképeket, emlékeztetőket és más
dolgokat helyezhetünk. A lemezen lévő anyagok egy kar lenyomásával
befényképeződnek a memex film következő üres kockájára, száraz
fényképezési eljárással.
Természetesen a hagyományos indexelési rendszerrel is meg lehet nézni
a rögzített adatokat. Ha a felhasználó meg akar nézni egy bizonyos
könyvet, beüti a kódját a billentyűzeten, és a könyv címlapja máris
megjelenik előtte a kivetítőn. A gyakran használatos kódokat megjegyzi
a gép, Tulajdonosának így ritkán kell kinyitnia a kódfüzetét; de ha
mégis, akkor egyetlen gombnyomással kivetítheti. Kiegészítő karok is a
rendelkezésére állnak. Az egyik ilyen kar jobbra húzásával átfuthatja
az előtte lévő könyvet, minden oldal csak annyi időre áll meg a szeme
előtt, hogy éppen csak felmérhesse. A kar további jobbra húzásával
tízoldalanként ugorhat a könyvben; százoldalanként, ha még tovább
húzza. A balra húzás ugyanezt eredményezi, de visszafelé.
Egy speciális gombot megnyomva a felhasználó azonnal az index első
oldalára jut. Ily módon sokkal egyszerűbben behívhatja és megnézheti
könyvtára bármely könyvét, mintha a polcról venné le. Minthogy több
kivetítési pozíció áll a rendelkezésére, egyszerre több anyagot is
behívhat. Írhat lapszéli jegyzeteket és megjegyzéseket valamelyik
száraz fényképezési módszerrel, s ráadásul teheti mindezt egy olyan
tollprogram segítségével, amit ma a kézírást továbbító távíró
készülékeknél alkalmaznak a vasúti várótermekben, mintha csak ott
volna előtte az igazi könyv.
7.
Ebben nincs semmi szokatlan, a mai szerkezetek, készülékek majdani
változatainak elképzelését kivéve. Innen azonban egyenes út vezet az
összekapcsoló indexeléshez. Ennek az a lényege, hogy utasításunkra
bármelyik tétel azonnal és automatikusan kiválaszt egy másikat. Ez a
memex lényege. Két tétel összekapcsolása - ez a legfontosabb tényező.
Egy nyomvonal kiépítése azzal kezdődik, hogy a felhasználó nevet ad
neki, betáplálja a nevet a kódfüzetébe, és beüti a billentyűzeten. A
kivetítőn ott a két összekapcsolandó tétel egymás mellett. Mindkettő
alatt üres kódhelyek találhatók, a pointer pedig úgy van beállítva,
hogy egy-egy helyet mutasson mindkét tételnél. A felhasználó megnyom
egy gombot, és a két tétel máris végérvényesen összekapcsolódik.
Mindkét kódhelyen megjelenik a kódszó. A kódhelyen emberi szemmel nem
látható pontok vannak, melyeket fotocella olvas le. A pontok helyzete
minden tételnél megadja a hozzákapcsolt másik tétel index-számát.
Ettől kezdve, ha bármikor kivetítésre kerül az egyik tétel, a másik
azonnal behívható a megfelelő kódhely alatti gomb megnyomásával. Több
tétel nyomvonallá történő összekapcsolása segítségével pedig sorjában
végignézhetjük a tételeket - a kívánt sebességgel - egy olyan kar
lenyomásával, amilyet a könyv lapozásához javasoltunk. Mindez pontosan
úgy működik, mintha valós tárgyakat gyűjtöttünk volna össze különböző
helyekről és kapcsoltunk volna egybe egy új könyvvé. Ráadásul bármely
tételt korlátlan számú nyomvonallal összekapcsolhatunk.
Tegyük fel, hogy a memex gazdáját az íj és a nyíl eredete és jellemzői
érdeklik. Pontosabban azt tanulmányozza, miért volt a rövid török íj
jobb a hosszú angol íjnál a keresztes hadjáratok csatáiban. Memexébe
számtalan e témába vágó könyv és cikk van betáplálva. Először átlapoz
egy lexikont, rábukkan egy érdekes ám vázlatos cikkre, és otthagyja
a kivetítőn. Ezután egy történelmi tárgyú könyvben talál egy másik
odavágó tételt, és összekapcsolja a lexikonban talált cikkel. Így
halad tovább, míg a sok tételből kiépít egy nyomvonalat. Időnként
megjegyzéseket fűz a tételekhez, melyeket vagy a fővonalhoz köt, vagy
egy mellékvonallal egy specifikus tételhez. Amikor bebizonyosodik,
hogy az abban a korban fellelhető anyagok tulajdonsága fontos szerepet
játszott az íjkészítésben, letér egy melléknyomvonalra, ahol megnézheti
a rugalmasságról írt szakkönyveket és a fizikai állandók táblázatát.
Ide hozzáfűzi saját kézírásos elemzését. A rendelkezésre álló anyagok
labirintusából tehát kiépít egy saját érdeklődésének megfelelő
nyomvonalat.
És ez a nyomvonal nem halványul el. Évekkel később egy barátjával
beszélget, és az a különös jelenség kerül szóba, hogy az emberek
még a létfontosságú újításokat sem hajlandóak elfogadni. Emberünk
példával is szolgál, azt a tényt hozza fel, hogy az európaiak csatákat
vesztettek, mégsem sajátították el a török íjkészítési technikát.
Tulajdonképpen maga készítette nyomvonallal is tudja illusztrálni a
kérdést. Egy érintéssel behívja a kódfüzetét. Néhány gomb lenyomásával
a kivetítőn megjelenik a kód központi eleme. A megfelelő parancsszóra
egy kar végiglapozza, az érdekes tételeknél megáll, és letér a
mellékvonalakra. A barátja érdeklődését felkelti a nyomvonal,
kapcsolódik a beszélgetés témájához. Emberünk beindít tehát egy
sokszorosítót, kifényképezi a teljes nyomvonalat, és átadja a
barátjának, hogy táplálja be a saját memexébe, és kapcsolja össze
egy általánosabb nyomvonallal.
8.
Elkészül majd a lexikon teljesen új formája összekapcsoló nyomvonalak
használatra kész szövevényével, készen arra, hogy betápláljuk a
memexbe és továbbfejlesszük. A jogászok egyetlen gombnyomással
hozzáférhetnek majd a praxisuk során hozott valamennyi ítélethez
és bírálathoz, barátaik és a hatóságok szakmai tapasztalatához. A
szabadalmi ügyvivők végignézhetik a kiadott szabadalmak millióit,
és a nyomvonalakon elindulva kikereshetik a kliensük érdekében
felhasználható hasonló tételeket. Ha egy orvos nem tudja mire vélni
páciense betegségét, behívja azt a nyomvonalat, ami egy hasonló
eset tanulmányozásakor készült, és gyorsan átfutja a párhuzamos
esettanulmányokat, melyekből oldalági hivatkozások vezetnek az
anatómia és a szövettan témához kapcsolódó klasszikusaihoz. Nem
okoz problémát, ha egy kémikusnak nehézsége támad egy szerves vegyület
szintetizálásával, hisz ott van a laboratóriumában a kémia egész
irodalma az analóg vegyületeket követő nyomvonallal, valamint fizikai
és kémiai reakcióikat követő melléknyomvonalakkal.
A történész egy nép kronologikus történetét ugrónyomvonallal látja
majd el, mely csupán a lényeges tételeknél áll meg, amelyektől
bármikor elindulhat az adott kor nyomvonalán, és mindent végignézhet
e korszak kultúrájáról. Kialakul egy új mesterség, a nyomvonalvágó.
Az az ember, aki örömét leli abban, hogy hasznos nyomvonalakat készít
a közös nyomvonalak sűrűjében. A nyomvonalvágó mester hagyatéka nem
pusztán hozzájárulás lesz a világ feltérképezéséhez, követői számára
az egész építményt megtestesíti majd.
A tudomány ily módon utakat nyithat a faj krónikájának megteremtéséhez,
tárolásához és eléréséhez. Talán hatásosabb volna a jövő eszközeiről
még plasztikusabb képet festeni ahelyett, hogy az ismert és gyorsan
fejlődő módszerek és alkotóelemek szigorú leírására korlátoznánk
magunkat, ahogy azt eddig tettük. Természetesen nem említettünk
számos technikai nehézséget, és - mint még ismeretlent - figyelmen
kívül hagytuk azokat az eszközöket, melyek bármelyik pillanatban olyan
iramban felgyorsíthatják a technika fejlődését, mint az izzókatódos
cső annak idején. Hogy az itt megrajzolt kép ne legyen túlságosan
közhelyszerű, a mai mintákhoz kötődés okán, meg kellene említenünk
legalább egy ilyen lehetőséget, nem megjövendölni, csupán sugallni,
mert míg az ismert továbbgondolásán alapuló előrejelzés magvas,
addig az ismeretlenen alapuló jövendölés merő találgatás.
Az adatrögzítéshez történő anyagteremtés és -felvétel valamennyi
módszere valamely érzékszervünkhöz kapcsolódott - a gombnyomás az
érzékeléshez, a beszéd vagy a meghallgatás az orálishoz, az olvasás a
vizuálishoz. Nem lehetséges, hogy egy nap közvetlenebb utat találunk
majd?
Tudjuk, a látás úgy működik, hogy a szem a látóidegen keresztül minden
információt folyamatosan továbbít az agynak elektromos rezgésekkel.
Ugyanezt az analógiát követi a televíziókábelben megjelenő elektromos
rezgés: elszállítja a képet a fotocelláktól, melyek továbbítják a
műsorszóró rádióadónak. Azt is tudjuk, hogy a megfelelő eszközök
birtokában nem kell megérintenünk a vezetéket; elektromos indukció
segítségével is foghatjuk ezeket a rezgéseket, megnézhetjük és
reprodukálhatjuk a közvetített jelenetet úgy, ahogy a telefonvezetéket
bedugjuk a falba, hogy fogjuk az üzenetet.
A gépíró karidegeibe érkező impulzus az ujjaihoz továbbítja a szeméhez
vagy füléhez jutó, átalakított információt, hogy az ujjak leüssék
a megfelelő billentyűket. Nem lehetne ezt az áramlást az eredeti
formájában megragadni, ahogy az információ eljut az agyhoz, vagy
abban a csodálatosan átalakított formában, amelyben az agytól
visszajut a kézhez?
A süketség gyógyítására már létezik egy olyan eljárás, mely
csontvezetéssel hangot juttat az idegcsatornákba. Nem lehetséges,
hogy van egy másik módszer, mellyel kiküszöbölhető az elektromos
rezgések mechanikussá alakításának bonyolult eljárása, hisz a
mechanikus rezgéseket aztán az agy úgyis azonnal visszaalakítja
elektromossá. Az encefalográf ma a koponyára erősített elektródákon
keresztül vonalnyomokat készít, ami bizonyos fokig hasonlít az agyban
lejátszódó elektromos jelenséghez. Tény, hogy az így rögzített adatok
értelmetlenek, azokat a jeleket kivéve, melyek az idegrendszer durva
eltéréseit mutatják ki; de ki merné kijelenteni, hogy az encefalográf
módszere nem fejleszthető tovább?
A külvilág megértésének minden formáját, legyen az hang vagy látvány,
az áram változására redukáltuk egy áramkörben, hogy követhetővé
tegyük. Ugyanez a folyamat játszódik le az emberi szervezetben.
Valóban mindig szükség van-e a mechanikussá alakításra ahhoz, hogy
eljussunk egyik elektromos jelenségtől a másikig? Érdekes gondolat,
de aligha valósítható meg anélkül, hogy ne veszítenénk el a valóságot
és a közvetlenséget.
Az emberi szellemnek alighanem fel kellene nőnie ahhoz, hogy alaposan
megismerje homályba boruló múltját, és képes legyen teljesebben,
objektívabban elemezni a jelen problémáit. Olyan összetett
civilizációt teremtettünk, ahol fokozottan gépesíteni kell az
adatrögzítést, ha el akarunk jutni a tapasztalatainkból következő
konklúziókhoz, nem megrekedni félúton túlbecsülve korlátozott
emlékezőtehetségünket. Az út sokkal kellemesebb, ha újra elsajátítjuk
a felejtés kiváltságát, azaz elfelejtjük mindazt, amire éppen nincs
szükségünk, mert van esély, hogy ismét rátaláljunk, ha fontosnak
bizonyul.
A tudomány lakályos otthont teremtett az ember számára, és arra
tanítja, hogy egészségesen éljen. Lehetővé tette a tömeges öldöklést
szörnyű fegyverekkel. Talán azt is lehetővé teszi, hogy elsajátítsa
a nagy rekordot, az emberiség krónikáját, és felnőjön a faj
bölcsességéhez. Az is lehet, hogy elpusztul a háborúkban, mielőtt
megtanulná javára fordítani a rekordot. A tudománynak az ember
javáért és boldogulásáért folytatott küzdelmében azonban az lenne
a leggyászosabb pillanat, amikor véget kellene vetni ennek a
küzdelemnek vagy feladni az értelmébe vetett hitet.
------------------------------------------------------------------------
[*] A fordító megjegyzése: Az angol "record" szónak számtalan
jelentése van magyarul, önmagában azonban egyik sem adja vissza azt
a komplexitást, amit a kifejezés Bush szövegében hordoz. Ezért jobbnak
láttam meghagyni eredeti formájában. Bush terminológiájában a "rekord"
(1) specifikusan a tudomány vonatkozásában jelenti az eredmények
feljegyzését, az adatrögzítés hagyományos és új eljárásait, a
rögzített adatot fizikai formájában, ill. a rögzítési eljárás során
produkált (elektromos) jelet; (2) tágabb értelemben "rekordnak" számít
mindenfajta rögzített lexikális vagy képi adat és az elődeinktől
örökölt teljes tudásanyag is; (3) legtágabb, absztrakt jelentésében
pedig a "rekord" az emberi faj krónikája.
------------------------------------------------------------------------