Vallásfilozófia

Vallás és morál

Fogalmak: isteni parancs, etika, metaetika, normatív etika, természeti törvény, voluntarizmus, logosz és nomosz, autonómia és heteronómia.

Nevek: Dosztojevszkij, Immanuel Kant, Søren Kierkegaard, Lucretius, John Stuart Mill, Platón, Bertrand Russell, Ludwig Wittgenstein.

Bevezetés

Minden vallás tartalmaz bizonyos előírásokat és tiltásokat, amelyek megkülönbözetnek egymástól helyes és helytelen, jó és rossz cselekedeteket. E parancsok és tiltások rendszere vallásról vallásra különbözik, és a vallások ezek révén is különböznek egymástól. Éppen ezért azt mondhatjuk, hogy a vallás egyéni és társadalmi viselkedés normákat fogalmaz meg. Abból azonban, hogy minden vallás megfogalmaz ilyen normákat, sőt, a legtöbb viselkedési normarendszer valamiképpen hivatkozik vallási alapokra, vajon következik-e, hogy csak vallás lehet az, ami normákat megfogalmaz?

Tehát, vajon az erkölcs kizárólag vallási megalapozással képzelhető el, vagy megalapozható-e az erkölcs a természetes ész segítségével (autonómia) is? Szüksége van-e az erkölcsnek külső segítségre, illetve külső tekintélyre (amit heteronómiának nevezünk)?

Nem lehetséges-e az, hogy - mint erre utaltunk - a viszony fordított, azaz nem arról van-e szó, hogy az erkölcs alapozza meg az istenhitet? Ha az erkölcs független is a vallástól, hozzájárulhat-e mégis ez utóbbi az erkölcsi rend szilárdságához? Nem inkább az-e a helyzet, hogy vallás és erkölcs a legélesebb ellentétben állnak egymással, mert a vallási tekintély az erkölccsel szemben álló álláspontokat követelhet meg híveitől? (Pl. házasságtörés agyonkövezéssel való büntetése, vagy alább, amikor Agamemnón feláldozza lányát, Iphigeneiát.)

A vallás- és erkölcsfilozófiai irodalomban valamennyi felsorolt kérdésre született többféle válasz is. Az alábbiakban a legnagyobb hatású filozófiai érveket és ellenérveket mutatjuk be, a vallás és erkölcs megalapozási viszonyát feltételező állásponttól (I.) az erkölcs teológiai függetlenségét állító nézeteken át (II.), egészen az összebékíthetetlenségüket bemutató teóriákig (III). Majd kitérünk az iszlám etikai történeti megalapozására (IV).

I. Vallás és erkölcs között megalapozási viszony található.

A) Az erkölcs alapja az isteni parancs.

Az erkölcs abszolút függése vallástól az ún. isteni parancs etikában (az angolszász szakirodalomban divine command ethics néven tárgyalják) fejeződik ki legmarkánsabban. Az elmélet - mindjárt problematikus formában - Platón Eutüphrón című dialógusában fogalmazódott meg először (de a modern korban például Wittgenstein is képviseli), amelyben Szókratész azt feszegeti, vajon egy cselekedet azért jámbor (istenes), mert az istenek akarják, vagy azért akarják az istenek, mert jámbor. A keresztény teológiában és filozófiában az első lehetőséget voluntarizmusnak nevezik. Eszerint a nézet szerint az erkölcsi minőséget Isten akarata hozza létre: az a jó, amit Isten parancsol és az rossz, amit Isten megtilt. Jónak és rossznak nincs más mértéke az isteni akaraton kívül.

A voluntarista isteni parancs etika egyfelől metaetikai elmélet, mert az etikai kijelentésekről, azok státuszáról, a normativitás eredetéről mond valamit, tekintet nélkül e kijelentések tartalmára. Másfelől az isteni parancsokban konkrét viselkedési előírások fogalmazódnak meg, tehát az isteni parancs etika egyúttal normatív etika is.

Az elmélet hívei azzal érveltek álláspontjuk mellett, hogy az isteni mindenhatóságot csorbítaná az a  feltételezés, hogy Istennek tőle független erkölcsi normákhoz kellene igazodnia. Emellett ha elfogadjuk azt az álláspontot, hogy Isten az első ok, nem is hihetünk az Istentől független, hozzá képest elsődleges morális mércék létezésében. Számos olyan bibliai szöveghely van (pl. Ex. 19, 12; 1Sam. 15, 3.), amelyben a közkeletű vélekedés szerint gonosznak minősülő cselekedetek erényszámba mennek, ez pedig a fenti nézetet támogatja.

A nézet ellenzői szerint az isteni parancs etika Istent önkényes zsarnokként mutatja be.

Vö. Természeti törvény (Róm 2, 14-15)-

B) Az erkölcs alapozza meg az istenhitet.

Immanuel Kant szerint az emberi ész tökéletesen autonóm, azaz önmagának szab törvényt, ám mégis úgy véli, hogy az erkölcsi törvény „elvezet" Isten létezéséhez. A gyakorlati ész kritikájában azt írja, hogy az erkölcsi törvény megköveteli, hogy feltételezzük Isten létét. Azonban nem abban az értelemben, hogy az erkölcsi törvény előírná az istenhitet. Kant gondolatmenete - kissé leegyszerűsítve -  a következő:

1. Az erkölcsi törvénynek való engedelmeskedés a legfőbb jó előmozdítására irányul.

2. A legfőbb jó egyik eleme a boldogság: az az állapot, amelyben az erkölcsiség és a vele arányos boldogság szükségszerűen összekapcsolódik (azaz az erényest megjutalmazzák, a bűnös elnyeri méltó büntetését).

3. Ennek az összhangnak az előidézése és fenntartása azonban meghaladja a teremtett lények képességeit.

4. Erkölcsileg szükségszerű tehát, hogy posztuláljuk a legfőbb jó lehetőségfeltételét, az erény és jutalmazás szimmetriájának garanciáját, azaz Istent.

Kant szavaival: „... mivel a legfőbb jó lehetősége csak Isten létezésének feltételezése mellett áll fenn, az utóbbi előfeltételezése elválaszthatatlanul hozzákapcsolódik a kötelességhez, vagyis morálisan szükségszerű, hogy feltételezzük Isten létezését" (A gyakorlati ész kritikája, 149. o.) E konklúzió miatt Kant gondolatmenetét olykor Isten létezése melletti morális argumentumnak is nevezik (ld. érvek Isten létezése mellett).

Néhány kortárs filozófus, például Elizabeth Anscombe és Alasdair MacIntyre szerint az erkölcsi törvény fogalmának nincs többé helye az erkölcsfilozófiában, mivel egy letűnt korból - a kereszténység egyeduralmának korából - visszamaradt zárványról van szó. Az etika szekularizációja során a  törvény a Törvényhozó fogalmától végleg elszakadt, a törvényről szóló modern diskurzus félrevezető, többé már nem is értelmes. „Ha nem tévedek, azzal az érdekes helyzettel van dolgunk, amikor egy fogalom túléli azt a gondolati keretet, amely valóban értelmes fogalommá tette" (Anscombe, A modern erkölcsfilozófia, 626. o., ld. még MacIntyre: Az erény nyomában). Ezek a filozófusok a törvény fogalmát egy, az emberi természet filozófiai koncepcióján alapuló neoarisztoteliánus-naturalista erényetikával váltanák fel.

II. Vallás és erkölcs elkülönülnek, de összeegyeztethetők.

John Stuart Mill (1806-73) vallásfelfogásában meglehetősen pragmatikus (a gyakorlati hasznosságot figyelembe vevő) álláspontot képvisel. Theism (Teizmus) című írásában amellett érvel, hogy bár egy vallástalan ember is lehet tökéletesen erkölcsös, a vallásos hit mégis kedvező hatással lehet az erényesség előmozdítása szempontjából. A hívő ugyanis az elképzelhető legnagyobb jóságot tulajdonítja Istennek, és ezzel egyedülálló erkölcsi mércével rendelkezik, amely ráadásul kellő motivációt is szolgáltat ahhoz, hogy saját cselekedeteit ehhez a mércéhez igazítsa.

III. Az erkölcs ellentétes a vallással.

A) A vallás erkölcstelen

B) A vallás és az etika összemérhetetlen

Filozófiailag sokkal érdekesebb az az álláspont, amely keresztény perspektívából érvel vallás és erkölcs összemérhetetlensége mellett. Søren Kierkegaard dán filozófus Félelem és reszketés című könyvében Izsák feláldozásának bibliai történetét elemezve arra a következtetésre jut, hogy erkölcs és hit konfliktusba kerülhet, és ilyenkor a hit követelménye a magasabbrendű. E követelmények megértésére és teljesítésére azonban nem mindenki képes, csak az, akit Kierkegaard a hit lovagjának nevez:

„[Ábrahám] tettével az egész etikumon túllépett, volt egy magasabbrendű célja, amely kívül esett rajta, s ehhez való viszonyában fölfüggesztette az etikumot. (...) Kísértés - mit jelentsen ez? Mert ami egyébként valakit megkísért, az nem más, mint ami visszatartani igyekszik kötelessége teljesítésétől; ám itt maga az etikum a kísértés, ez akarja visszatartani Isten akaratának teljesítésétől." (101-102.)

IV. Az erkölcs fogalma az iszlámban

A muszlim gondolkodók számára a helyes viselkedés és erkölcs (ar. akhlak) számára két alapvető forrás adott: a Korán és a Próféta életének példája. Egyértelmű, hogy egy nem-szekuláris paradigmában csakis a fent bemutatott első állítás állhat meg, vagyis vallás és erkölcs között megalapozó kapcsolat van. Mint minden vallási tanító, Mohamed is új erkölcsi szabályokat hozott a régi, „pogány" (ar. dzsáhil - „tudatlanság", pre-iszlám korszak: dzsáhilijja) viselkedéssel szemben, mely ez esetben a beduin szokásjogot és viselkedést jelenti.

Ezek az új szabályok nem választhatóak el a teológiai értelmben vett újítástól: az egyistenhittől. Noha még nem született olyan munka, mely az iszlám erkölcsi gondolkodás történetét bemutatná, a Korán-alapú érvelés a helyes és jó viselkedés mellett olykor kiegészül egyfajta dzsáhilijja-megalapozású erényekkel a muszlim uralkodók számára írt erkölcsi gyűjteményekben. Vagyis egy szokásjoggal egészítik ki a kinyilatkoztatáson alapuló erkölcsöt. Az igazságtalan vagy vallási értelemben helytelen politikai hatalom sokszor kapott igazolást egy pszeudo-vallásos érvben: még a rossz uralkodó is tolerálható, mert a közösség egysége mindig jobb, mint az anarchia.

A görög szekuláris etikai gondolkodás befolyása egyfajta muszlim filozófiai etikában mutatkozik meg és alkot érdekes vegyületet. Al-Kindi (kb. 801-66) , Miszkawajh (kb. 932-1030), Al-Ghazáli (1058-1111)  részletesen foglalkoztak az erénnyel általában, mégpedig a lélek struktúrájáról folytatott vizsgálódásokkal kapcsolatban. Ezek az arab nyelvű értekezések később perzsául illetve törökül is folytatódtak. Ez a muszlim filozófiai etika azonban nem reflexív abban az értelemben, hogy nem gondolja el egy vallástól független etika lehetőségét.

Feladatok:

1. Milyen logikailag lehetséges viszonyokat tételezne fel vallás és erkölcs viszonyában?
2. A valláson kívül még mi alapozhatja meg az erkölcsöt? Hozzon példákat.
3. Az Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozata miféle értelemben tekinthető keresztény erkölcsön alapulónak? Érveljen ellene és mellette.
4. A vallásos és a nem-vallásos etikák összeegyezthetőek-e?
5. Elemezze a „törvény" fogalmát erkölcsi aspektusból! Ki ad törvényt kinek és milyen célból?
6. Közösségi vs. egyéni erkölcs - mondjon irodalmi példákat, amikor a közösségi normákkal szembekerül az egyén. Írja le a helyzeteket és elemezze!

Ajánlott irodalom

Elizabeth Anscombe: ‘A modern erkölcsfilozófia.' In: Lónyai Mária és Takács Ferenc (szerk.) Tények és értékek: A modern angolszász etika irodalmából, Budapest, Gondolat, 1981., 615-651. o.

Søren Kierkegaard: Félelem és reszketés. Ford. Rácz Péter. Európa Könyvkiadó, Budapest 1986.

Titus Lucretius Carus: A természetről. Ford. Tóth Béla. Kossuth Kiadó, Budapest, 1997.

Alasdair MacIntyre: Az erény nyomában. Ford. Bíróné Kaszás Éva. Budapest, Osiris, 1995.

Mill 1874 (1957) Theism. ed. R. Taylor, Indianapolis: Bobbs-Merrill.