Hipertext, hipermédia

7. A digitalizált könyvtől a chatroomig - a szöveg és a szerzőség változatai a hipertextben

Az eddigiek alapján foglaljuk össze azokat a legfontosabb állításokat, melyeket a hipertextről szóló szakirodalom a szöveg és a szerzőség változásaival kapcsolatban általánosságban megfogalmaz.

• a hipertext virtuális, nem-lineáris szöveg:
• linkeket tartalmaz, így "háromdimenziós" szövegteret képez;
• a publikált szöveg is könnyen manipulálható és újraközölhető;
• a szöveg formája nem rögzített, állandóan változik; nem csak a határain képes bővülni, hanem mindenütt, s így általában nincs is értelme elejéről, végéről, közepéről beszélni;
• a szövegegységek a nyomtatott szövegnél jóval változékonyabb paratextuális környezetben jelennek meg;
• a különböző eredetű szövegek határai bizonytalanok, akár láthatatlanok, azaz a hipertext dominánsan intertextuális;
• a hipertext emiatt műellenes és antikanonikus;
• az olvasói és a szerzői szerep konvergál a hipertextes környezetben:
• az interneten - legalábbis ami a publikáció tényét illeti - bárki szerzővé válhat, illetve mindenki hol az egyik, hol a másik szerepben tűnhet fel;
• az olvasónak több szinten is aktívabb szerep jut, mint a nyomtatott szöveg esetében: linket aktivizál vagy létre is hozhat, saját szövegét az olvasott szövegével azonos felületen jelenítheti meg úgy, hogy vizuálisan nem feltétlenül különülnek el;
• a szerzőség tartalma is változik: a hipertext szerzője lineáris szöveg helyett egy "háromdimenziós" teret tervez;
• a szerző szövege sorsát kevésbé tudja befolyásolni, mint a nyomtatás világában;
• az individuális szerzőség helyett a kollaborációra esik a hangsúly - nem feltétlenül egy-egy szövegegység létrehozásában, hanem nagyobb egységeket figyelembe véve;
• a változékony paratextus miatt a szerzői név eltávolodik a szövegtől; ez, illetve a sok hipertexttípust jellemző anonimitás még inkább a háttérbe szorítja a szerzőség jelentőségét;
• új, a szerző és az olvasó korábbi fogalmai szerint besorolhatatlan tevékenységek jelennek meg: egy hipertext-rendszerhez szükséges anyaggyűjtés, új architektúrába szervezés, linkek gyártása stb. egyfajta új szerkesztői tevékenység felértékelődését jelenti.

Ezek a kijelentések a hipertext elvi lehetőségeivel kapcsolatosak, de természetesen nem feltétlenül igazak minden megvalósult formájára. Ahogy korábban utaltam rá, a hipertext rugalmas közeg, s különböző célokhoz, kulturális meggyőződésekhez alkalmazható. Az, hogy mennyire radikálisnak látjuk a szöveggel, olvasói, szerzői szerepekkel kapcsolatos változásokat, attól is függ, hogy milyen hipertextrendszert, illetve a világot behálózó hipertext mely metszetét tesszük vizsgálat tárgyává. Nézzünk most meg erre néhány - elsősorban irodalommal kapcsolatos - példát.

 

A mű respektálásának fokozatai

Ha fel akarunk állítani egy skálát,

melyen a hipertextrendszereket aszerint helyezzük el, hogy mennyire tartják fenn a mű tekintélyét, a legalsó fokon alighanem azok a digitalizált könyvek fognak elhelyezkedni, melyek egy könyvet mint tárgyat mutatnak be digitális környezetben. A könyv borítóiról és oldalairól készült fényképek általában "lapozhatóak", és a könyvről szóló információ kapcsolódik hozzájuk. Az ilyen megjelenítések célja elsősorban értékes nyomtatványok megőrzése és hozzáférhetővé tétele az eredeti tárgy veszélyeztetése nélkül (így dolgozták fel például az OSZK munkatársai a corvinákat). De hasonló megjelenítési móddal találkozhatunk internetes könyvkereskedelemmel foglalkozó portálokon is (lásd például az Amazont). Ezeket a hipertexteket a könyv formájú mű maximális respektálása jellemzi, ugyanakkor megjeleníthetnek bizonyos intertextuális kapcsolatokat is (a könyvről szóló szövegeket, linkeket a szerző más műveihez vagy hasonló jellegű művekhez stb.)

A következő fokozatot a digitális könyvtárak jelenthetik.

A szövegek digitalizálását s így minél szélesebb körű elérhetőségét célzó programokat - a nyomtatás forradalmára utalva - Gutenberg-projekteknek is szokták nevezni. (Az első ilyen projekt Amerikában indult 1971-ben egyetemi számítógépeken, a Függetlenségi Nyilatkozat begépelésével.) Ezeknek a programoknak egy része máig önkéntes: bárki vállalkozhat rá, hogy szerzői jogvédelem alá nem eső műveket digitalizáljon és a tárhelyekre feltöltsön. Más részük komoly állami támogatást élvez - mint például a Magyar Elektronikus Könyvtár vagy a kortárs magyar irodalmat gyűjtő Digitális Irodalmi Akadémia. A digitális könyvtárakra is igaz, hogy szerző- és műközpontúak (a leggyakrabban név és cím alapján lehet például szövegeket keresni), ugyanakkor a művek határai és a könyv határai már koránt sem esnek feltétlenül egybe bennük.

A digitális könyvtárak mellett a bölcsészettudomány számára a hipertext egyik legfontosabb hozadékát az elektronikus kritikai kiadások jelentik,

melyek textus és metatextus jóval rugalmasabb kapcsolatrendszerét teszik lehetővé, mint nyomtatott társaik. A kritikai kiadás természetesen a mű (és a szerző) tekintélyére, kanonikus státusára épül, ez hívja életre, ugyanakkor például a szövegváltozatok egymás mellé sorolásával megkérdőjelezi a mű kész voltához, hibátlan teljességéhez fűződő elgondolásokat (vö. Horváth 2000, Tóth 2004).

Különleges esetet képvisel a hipertext-szépirodalom - azok a szépirodalmi alkotások, melyek digitális közegre készülnek. Ezek a művek úgy is tekinthetőek, mint a hipertext lehetőségeit kutató műhelymunkák, már csak azért is, mert általában explicit módon reflektálnak a közegre, amiben íródnak. A műfaj két "klasszikusa" Michael Joyce: afternoon: a story (1987, CD-ROM-feldolgozás: 2001) és Shelley Jackson Patchwork Girl (1995, CD-ROM-feldolgozás: 2000) című műve. A műfaj legambiciózusabb magyar képviselője Farkas Péter Gólem című esszéregénye, mely interneten hozzáférhető. Ezek a művek olyan szabadon bebarangolható teret hoznak létre, melyben az olvasó szabadsága az útvonalválasztásban korlátlan, s jól érzékeltetik azokat változásokat, melyek a szöveg hagyományos architektúrájának eltűnésével következnek be: relativizálódik a szöveg kezdő- és végpontja, nincsenek rögzített távolságok az elemek között, ami persze radikális esztétikai következményekkel is jár. Kérdés például, hogy ezek a játékra felhívó szövegvilágok összeegyeztethetőek-e olyan esztétikai minőségekkel, mint a tragikum (vö. Kappanyos 2003: 78), illetve hogy ez a számítógépes játékok világszerűségét idéző interaktivitás összeegyeztethető-e a fikció világszerűségével, vagy éppenséggel lehetetlenné teszi a beleélést.

A hipertext-szépirodalom művei a linkek révén aktivizálják ugyan az olvasót,

de attól még nagyon is szerző uralta szövegterek: a szerző építi fel a regény architektúráját, ő határozza meg az olvasó választási lehetőségeit, ő zárja le a szöveget művé stb. - épp annyira, mint egy nyomtatott könyv esetében. Michael Joyce afternoonja ezt próbálja meg kompenzálni azzal, hogy lehetőséget ad az olvasónak, hogy saját jegyzeteket fűzzön a szöveghez, és később ezeket is ugyanúgy előhívja, mint a regény más elemeit. Ezzel azonban csak az egyes olvasók saját példányai változnak meg a saját számítógépükön, a nyilvánosságra hozott szöveg (melyet a CD-ROM tartalmaz) példányai változatlanok maradnak, azaz a lehetőség inkább gesztus-szerű.

Más a helyzet a kollektív hipertext-szépirodalommal: ezek a webes vállalkozások valóban olyan szövegtereket hoznak létre, ahol a folyamatosan alakuló "mű" olvasói szerzők is egyben: szabadon alakíthatják mások fejezeteit és újabb részeket fűzhetnek a már meglévőkhöz. A kollektív írás eme terei kicsiben leképezik a web hatalmas szöveghálójának életét, ugyanakkor a közösen írt mű határai kivehetőek maradnak.

A nyomatott irodalmi műveket feldolgozó hipertextek (weboldalak vagy CD-ROM-ok) általában nem adnak különösebben nagy szabadságot a felhasználónak, s abban is a kritikai kiadások rokonai, hogy általában egy kanonikus művet állítanak a középpontjukba. Ennek a műnek a határait, zárt rendjét ugyanakkor elbizonytalanítják, amikor többféle bejárási útvonalat tesznek lehetővé linkek segítségével, illetve a művet egy gazdag intertextuális hálóba helyezik: metatextusokat, rokon szövegeket, más műfajú feldolgozásokat vagy multimediális anyagokat kapcsolnak hozzá. Ellentétben a kritikai kiadásokkal, ahol tradicionálisan meghatározott, hogy milyen szövegek egészíthetik ki a feldolgozott művet (szerkesztői jegyzetek, szövegváltozatok stb.), s ezekhez általában kiszámítható tipizált linkek vezetnek (elvégre tudományos célú feldolgozásról van szó), az ilyen feldolgozások nagyobb teret engednek a kreativitásnak, a képzelőerőnek, az asszociatív kapcsolatoknak, a diszciplínák határait átjáró társításoknak, s így akár egy új műalkotás felfedezésre váró teréhez is hasonlíthatnak. Ezek a hipertextek a szerzőség számtalan változatát felvonultatják: a feldolgozott mű kanonikus szerzőjétől a műhöz kapcsolódó kommentárok szerzőin keresztül a hagyományos könyvszerkesztőénél sokoldalúbb munkát végző hipertext-szerkesztőig.

 

A bölcsészettudomány tárgya

Az eddig felsorolt hirpertexttípusok - még ha különböző mértékben és módon is - mind "műtisztelőek". Radikálisan más szövegterekkel inkább akkor találkozunk, ha a feldolgozások, adaptációk helyett az új internetes szövegtípusok némelyikére (például a blogokra, képmegosztó oldalakra, fórumokra, chatszobákra) vagy esetleg az internet egészére mint kollaboratív projektre irányítjuk a figyelmünket (mi is ezt tesszük majd a következő fejezetben). Ez a perspektíva-váltás egy fontos kérdéssel szembesít: hogyan viszonyul egymáshoz a bölcsészettudomány hagyományos szemléletmódja és eszköztára egyfelől és azok az új szöveggel, olvasással, írással kapcsolatos tapasztalatok másfelől, melyek a hipertexthez kötődnek? Az irodalomelmélettel foglalkozó fejezetben láttuk, hogy a digitális hipertexttől függetlenül is sok gondolkodó szorgalmazta, hogy a mű- és szerzőközpontú szemléletet váltsa fel egy szövegek és szerzők összjátékára érzékeny interpretációs gyakorlat. Egy olyan szövegvilág megjelenése, melyben többé nem a zárt, szerzővel rendelkező irodalmi alkotás játszik paradigmatikus szerepet, a bölcsészettudományt mindenesetre új önmeghatározásra késztetheti.

Természetesen nem csak egyféle válasz adható erre a dilemmára. Egy lehetséges válasz az, hogy a bölcsészet továbbra is a kanonikus műveket állítja vizsgálata középpontjába, és a hipertextes környezetet ezeknek megismerő eszközeként aknázza ki - például a tudományos publikációkhoz való hozzáférésre vagy egy mű többféle értelmezési kontextusának kijelölésére, multimédiás feldolgozására vagy egyéb oktatási célokra használja. Horváth Iván például, aki a régi magyar irodalom kutatója és az elektronikus kritikai kiadások szakértője, arról ír, hogy a hipertextes, hipermédiás feldolgozás nem változtat azon, hogy "a műveket magukat akkor is hagyományosan kell befogadnunk", és az oktatási segédanyagoknak kifejezetten a hagyományos befogadást kell előmozdítaniuk (Horváth 2000: 95).

Egy másik, ezzel homlokegyenest ellentétes megközelítés szerint az új információs környezet arra kényszeríti a válságba jutott bölcsészetet, hogy definiálja újra tárgyát, és a szerző- és műközpontú szemléletmódot váltsa fel az új kommunikációs formák vizsgálata. Nyíri Kristóf, akinek filozófiatörténészi érdeklődése az utóbbi években egyre inkább az új kommunikációs technológiák értelmezése felé fordult, így ír erről: "A válság megoldódik, amennyiben a bölcsésztudományok fokozatosan az új médiumok felé fordulnak, és eleddig ismeretlen és még nem kutatott kommunikációs módokat vizsgálnak: az elektronikusan-digitálisan közvetített hangot, a digitális mozgóképet, a változékony, nem-lineáris szöveget, a multimediális-interaktív hálózódást." (Nyíri 1996: 3)

 

Változatok szerzőségre

A fejezet elején már vázoltuk, hogy a szerzőséggel kapcsolatban milyen változásokat szoktak a hipertext értelmezői felsorolni. Nézzük most meg ezt a kérdést egy kicsit részletesebben, elsősorban abból a szempontból, hogy a szerzőség milyen aspektusait érintik a megállapított vagy megjósolt változások.

Az egyik legtöbbször felmerülő szempont, hogy a hipertextes környezetben láthatóvá és dominánssá válik az individuális alkotással szemben a szerzői kollaboráció. A különböző eredetű szövegek együttes jelenléte egy hipertextrendszerben diakrón és szinkrón "együttműködést" is jelent: az egy felületen megjelenő szövegek keletkezése között akár évezredek is eltelhetnek, másfelől pedig hatalmas földrajzi távolságokra élő szerzők között jöhet létre egyidejű együttműködés. Az interneten épülő hipertextrendszerek állandóan változóban lévő, elvileg akár soha le nem záruló közös produkciók, melyek a tudás előállításának és ellenőrzésének új mintáit hozzák létre.

A változások egy másik aspektusa a szerzői tevékenységet érinti. Volt szó róla, hogy a modern szerző felértékelődésével párhuzamosan a háttérbe szorul a nyomtatványok előállítási folyamatának többi szereplője. A szerzőre gyakran úgy gondolunk, mint aki a tartalomért "felel" (amit elsősorban szövegesnek gondolunk el), s a tartalom megjelenítését és annak a szakértőit másodlagosnak tekintjük. A hipertext - egyebek mellett éppen a médium újdonsága miatt - újra az előtérbe állítja a megjelenítés kérdését, és érzékletessé teszi, hogy tartalom és megjelenítési mód szorosan összefügg egymással (a könyvformában épp úgy, mint a digitális környezetben). Így sokkal jobban rálátunk azoknak a szerző-voltára, akik például a megjelenítés kereteit megszabó szoftvereket írják, előtérbe kerül azoknak a tevékenysége, akik meglévő anyagok elrendezésével foglalkoznak stb. A hipertextrendszerek tehát a szerzőséget igen komplex tevékenységként mutatják fel: a szövegek írása mellett a kompiláció, elrendezés, de még a programozás is beletartozhat, ami megint csak a szerzőség kollaboratív nézetét erősíti.

Amennyiben a szerzőt úgy definiáljuk, hogy ő az, akinek a szövegei nyilvánosságra kerülnek, a digitális textualitás korában megint csak mélyreható változásokat figyelhetünk meg. Az a folyamat, hogy egyre nagyobb tömegek válhatnak szerzővé ebben az értelemben, ugyanakkor hosszú előtörténetre megy vissza. Walter Benjamin A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korában című, rendkívül nagyhatású esszéjében (1936) például arról ír, hogy a napilapok születésével egyre nagyobb igény lett az oldalakat megtöltő publikációkra, s így egyre többeknek lett lehetősége arra, hogy véleményüket nyilvánosan megfogalmazzák: "alig van olyan dolgozó európai, aki elvben nem találhatna alkalmat valamilyen munkatapasztalat, panasz, riport vagy más efféle publikációjára. Ezzel kezdi elveszíteni alapvető jellegét a szerző és közönség közötti megkülönböztetés" (Benjamin 1969: 321)

Benjamin megfigyelése, mely szerint a sokszorosítás technológiáinak forradalma nemcsak azzal jár, hogy egyre többekhez jut el az információ, hanem ahhoz is vezet, hogy egyre többen lehetnek szerzővé, s így a szerzői, illetve olvasói szerep funkcionálissá válik, esetről esetre felcserélődik, a digitális forradalomra is kiterjeszthető. Az internethasználat terjedése és a digitális publikálás alacsony költségei egyre nagyobb tömegek számára teszik elvileg lehetővé, hogy közönség elé lépjenek, nyilvános diskurzusokban vegyenek részt. A szerzővé válás eufóriájáról tanúskodik például sok olyan ember vallomása, akik az internet hajnalán személyes honlapjukkal vagy webes naplójukkal léptek a nyilvánosság elé. A változást jól szemlélteti ez az idézet:

"Tízéves koromban csináltam egy könyvet, az volt a címe, hogy Charles képregény-birodalma. [...] Szerettem volna, ha más gyerekek is elolvassák a könyvem, de nem volt rá pénzem, hogy kiadjam. Oda akartam adni az osztálytársaimnak, de féltem, hogy kinevetnek. [...] Ma másképpen végződne ez a történet. Amikor kisfiú voltam, még csak a kiváltságos keveseknek adatott meg, hogy széles olvasóközönséghez érjenek el. Az írók megtehették, hogy regényeket és novellákat írjanak, a képzőművészek, hogy alkossanak, a sikeres üzetembereknek, hogy megírják az önélterajzukat, a sztároknak, hogy "mindent kiteregessenek" a magazinok újságíróinak. A nagyközönség számára azonban a nyomtatás magas költségei miatt elérhetetlenek voltak az önmegjelenítés ilyen formái [...] Ám amikor a weben megszületett a személyes honlap, minden változásnak indult. Ma már bárki, aki hozzáfér egy internetre kapcsolt számítógéphez és szerez egy kis gyakorlatot, megmutathatja műveit [...] a világ netezőinek." (Cheung 2000: 43-44)

A szerzői

kollaboráció dominánssá válása, a szerzői tevékenységnek és a publikáció feltételeinek a változása radikálisan megváltoztatja a szerzői jog feltételeit. Azoknak a XVII-XVIII. századi vitáknak és pereknek a során, melyekben a szerzői jog, illetve a copyright modern intézménye kialakult, a szellemi tulajdon koncepciójának és jogi védelmének ellenzői többek között azzal érveltek, hogy a szövegek világában képtelenség különbséget tenni a saját és a másé között, illetve hogy az egyszer nyilvánosságra került szöveget nem lehet többé egyetlen individuumhoz kötni. Hangsúlyosan merült fel az a szempont is, hogy ha a szerzőt a jog szinte teljhatalommal ruházza fel szövegeinek sorsa felett, azzal mások művelődéshez, információhoz és alkotáshoz való joga csorbul. Az internet korában azt látjuk, hogy a szövegek (képek, hanganyagok) nyilvános cirkulációja olyan, a premodern időket idéző állapotban születik újjá, melyben újra le kell folytatni a szerzői jog, a szellemi tulajdon fogalmaival és intézményeivel kapcsolatos vitákat.

Erre a képlékeny helyzetre reagál például a Creative Commons kezdeményezés, mely olyan ajánlásrendszert fogalmaz meg, mely egyszerre próbálja tiszteletben tartani a szerző jogait és a nyilvánosság érdekeit. A Creative Commons az all rights reserved (minden jog fenntartva) elvén alapuló védelem helyett a some rights reserved (bizonyos jogok fenntartva) elvét vezeti be: a szerző maga dönthet, hogy online publikált művével kapcsolatban milyen típusú használatot engedélyez a különböző felhasználói csoportok számára.

 

A szerzői és olvasói szerepek konvergenciája és a kulturális státus kérdése

Azt látjuk tehát, hogy a hipertextben a szerző és az olvasó közötti különbség több szempontból is elhalványul: ami a szöveg manipulációját, létrehozásában való részvételt illeti, közeledik egymáshoz tevékenységük, a publikálás tekintetében pedig egy olyan demokratizálódási folyamatnak vagyunk tanúi, mely során egyre inkább a múltba vész az a helyzet, hogy a publikáló kevesek állnak szemben az olvasó sokakkal. A szerzővé válás eufóriája azonban nem fedheti el szem elől, hogy a szerzőség tradicionálisan nem merül ki sem a szövegek előállításában, sem a publikálás tényében, hanem kulturális státust is jelent. Ahogyan a könyv szimbolikus jelentéseivel és tekintélyével kapcsolatban megállapítottuk, most is azt mondhatjuk, hogy a szerzői-olvasói tevékenység változása, a kanonikus és a nem-kanonikus szövegek vizuális összemosódása és a publikálás könnyebbé válása nem hozza magával automatikusan a tekintéllyel bíró szerzők kulturális státusának felszámolódását valamiféle naiv demokratizmusban.

Vannak olyan hipertextek, ahol valóban értelmetlen dolog különbéget tenni szerző és olvasó között: egy chatszobában, fórumon vagy egy blog-közösségben az olvasók nagyrészt valóban azonosak a szerzőkkel, és egymás szövegeinek kommentálás révén egy olyan szövegháló jön létre, ahol adott esetben tényleg nincs különbség tekintélyesebb és kevésbé tekintélyes szerzők között. Sok olyan hipertext is van azonban, mely fenntartja szerző és olvasó különbségét (például a CD-ROM-ok, melyeket a használó nem tud manipulálni), esetleg az olvasót előlépteti kommentátorrá (például megjegyzéseket fűzhet egy cikkhez), de jól láthatóan elkülöníti egymástól a közösség számára tekintéllyel bíró és az önjelölt szerzők szövegeit. A szerző és az olvasó megkülönböztetése ezekben az esetekben a különböző státusú szerzők megkülönböztetésévé alakul át. Ennek legáltalánosabb módszere a szerkesztett és a szerkesztetlen felületek megkülönböztetése: a szerkesztett felületen csak olyan szövegek jelenhetnek meg, melyeket a szerkesztők erre méltónak találtak, a szerkesztetlenen valóban bárki szerzővé válhat abban az értelemben, hogy nyilvánosságra hozza véleményét, de az adott hipertexten belül más kulturális státusban fog megjelenni, mint a tekintélyes szerzők.

A szerzőség mint kiemelt státus, tekintély bonyolult kulturális folyamatok révén, általában többféle médium összjátékának eredményeképpen jön létre, de persze nem feltétlenül egyformán jellemző minden kulturális közösségre (az elit irodalomban például alapvető a különbségtétel a jelentős és a jelentéktelen író között, egy terapikus célú irodalmi önképzőkörben nem az). A hipertext nemcsak arra alkalmas, hogy különböző eredetű, státusú szövegeket együtt jelenítsen meg, és ezzel elmossa a különbséget közöttük, hanem arra is, hogy érzékenyen jelezze a szövegek, szerzők közötti státuskülönbséget - ha megtanuljuk a paratextuális információkat olvasni (szerkesztett vagy szerkesztetlen felületen jelenik meg a szöveg? milyen portál közli? milyen információk kapcsolódnak hozzá a szerzőről, a szövegről? stb.)

Az tehát, hogy a hipertext, illetve az internet jócskán megkönnyíti a szerzővé válást, koránt sem azonos azzal a kijelentéssel, hogy mindenki, aki publikál, ugyanolyan kulturális státust töltene be, ugyanakkora tekintéllyel rendelkezne egy adott közösségben vagy ugyanolyan esélye volna a közvélemény formálására.

 

Ajánlott olvasmányok

Nyíri Kristóf: Bölcsészettudomány az írásbeliség után. In: Világosság. 1996/6.

Tóth Tünde: Online kritikai szövegkiadás Magyarországon. In: Helikon. 2004/3: 417-441.

Müllner András: A hipertextuális közlés anomáliái és a Megbocsátás hipertextualizálásának kérdése. In: Literatúra. 2003/1. 80-97.

 

 

Ajánlott linkek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bónusz

 

 

 

Feladatok

Esszéfeladatok

1. Válassza ki a Hálózati kritikai kiadások közül az egyiket, és mutassa be, hogy milyen előnyökkel jár a digitális környezet a szövegkiadásban.

2. Nézze meg Németh Gábor könyvének hipertextes feldolgozását. Milyen elven hoztak létre linkeket a szövegben? Milyen egyéb hipertextes feldolgozását tudná elképzelni ugyanennek a szövegnek? Milyen kiegészítő anyagokat kapcsolna hozzá?

3. Olvassa el Nyíri Kristóf tanulmányát, és foglalja össze, hogy milyen érveket hoz fel amellett, hogy a digitális fordulat nyomán a bölcsészettudománynak megváltozik a tárgya.

4. Keressen irodalmi művekről szóló fórumokat az interneten, lépjen be és vegyen részt a vitában. Mennyiben különbözik az ott folyó beszélgetés (1) egy szemináriumi vitától, (2) egy irodalmi folyóiratban folytatott vitától, (3) egy barátok közötti élő beszélgetéstől?

5. Keressen hipertext formájú regényeket az interneten, és számoljon be olvasói tapasztalatairól.

6. George P. Landow szerint az, hogy a hipertextben az egyszerű olvasó, diák saját jegyzeteit kanonikus szerzők műveihez fűzheti, kánonromboló hatású. Egyetért-e ezzel? Miért?

7. Olvassa el Walter Benjamin tanulmányát. Milyen párhuzamokat vonhatunk az olvasóból szerzővé válás általa leírt folyamata és az internet korszaka között?

8. Nézze meg a Creative Commons honlapját, és foglalja össze, milyen kezdeményezésről van szó. Alkalmasnak gondolja-e az internetes anyagok felhasználásának szabályozására?

9. Keresse fel a Digitális Irodalmi Akadémia honlapját, és ismertesse a programot. Térjen ki arra, hogy 1) milyen célt szolgál ez a könyvtár és miért élvez vajon állami támogatást? 2) hogyan rendezi a program a szerzői jogi kérdéseket? 3) vajon az oldalon közölt szerzők kanonikus státusát erősíti vagy gyengíti, hogy az interneten ingyenesen, bárki számára hozzáférhetőek a szövegeik?

 

Projektfeladatok

Vitassák meg, milyen jogokat akarnak adni a felhasználónak. Ezt persze a használt szoftver is befolyásolja, annyit azonban mindenképp megtehetnek, hogy a rendszerhez kapcsolódó fórum segítségével másokat is bevonjanak a munkába: tegyék hozzáférhetővé a rendszert az interneten, majd kérjenek meg ismerősöket (akik nem vettek részt a projektben), hogy teszteljék, mondják el a fórumban észrevételeiket, ötleteiket és ez alapján változtassák meg, amit szükségesnek gondolnak.

<< 6. Nyomtatott "hipertextek" a szépirodalomban

8. Internetes hipertextek és közösségek >>