Antik és reneszánsz esztétikatörténet

„Az ’utánzás’ azok közé az esztétikai kategóriák közé tartozik, amelyeknek segítségével az elmúlt korok esztétikája a művészet lényegére próbált fényt deríteni. Ezért e kategória történeti vizsgálata lehetővé teszi a művészet lényegéről, a természethez és az emberi tevékenységhez való viszonyáról alkotott képzetek történeti fejlődésének a bemutatását is. E kategória adekvát jelentését nehéz egyetlen szóval kifejezni, mivel történetének minden szakaszában specifikus értelme volt, a filozófiai és esztétikai nézetek különböző rendszereinek megfelelően. Az antik esztétikában a művészet lényegét a 'mimézis' (mimészisz) fogalmával jelölték. Utánzásnak, mimézisnek nevezi a művészetet Szókratész is, aki, Xenophón tanúsága szerint, ezt a nézetét Parrhasziosz művésszel folytatott beszélgetésében fejtette ki." (Loszev – Sesztakov: Az esztétikai kategóriák története)

Az utánzás legelemibb problémája a valóság megtévesztő élethűségű ábrázolásában ragadható meg. Ezt két – Pliniusnál és Senecánál fennmaradt – anekdota világítja meg a legpontosabban. Rövid szövegértelmezéssel érdemes a két anekdotában megbúvó esztétikai fogalmakat körüljárni, úm. ábrázolás, élethűség, hasonlóság, valóságosság stb.

A másolás (kópia) az antik utánzásfelfogásban is jelentős szerepet játszott, legnevezetesebb példa erre Platón általános művészetkritikája, amely egy pontjában a művészetet elsősorban a valóság leképezésének tekinti.

Ennél összetettebb kép bontakozik ki Xenophón Emlékezések Szókratészra [Memorabilia] című művének III.10. részében. A kérdés ezúttal nem az érzékelhető világ képzőművészeti megjelenítése, hanem a „láthatatlan”, azaz a lélek indulatainak ábrázolása. Szókratész kérdéseivel Parraszioszt, a festőt és Kleitónt, a szobrászt keresi fel. A Parrasziosszal folytatott dialógusban a testek utánzásának antik gondolatköre "a sok helyről összegyűjtött szépség" mentén bontakozik ki, azaz arra utal, hogy a görög képzőművészet nem egyedi modelleket utánzott. Szókratész másik rávezető kérdéssora azonban a képzőművészeti utánzás lényegét érinti, nevezetesen azt, hogy a testek utánzásával láthatóvá válik a lélek természete. Ily módon Xenophón leírása szerint Szókratész a kópiakészítés gondolatától igencsak messze kerül, és az Emlékezések szövegében a lélekállapotok és éthoszok utánzásának gondolatáig jut el. A Kleitónnal folytatott beszélgetés zárógondolata ez lesz: "Ezek szerint a szobrásznak a lélek rezdüléseit a test alakjának segítségével kell kifejezni."

<< Ajánlott olvasmányok bibliográfiája

2. Platón utánzásfelfogása és művészetkritikája >>