Fogalomtár etika szakosoknak

Phronészisz

Phronészisz: (görög – okosság, eszesség, belátás, eszmélet stb.) Az arisztotelészi etika egyik alapvető terminusa, de kevésbé precízen rögzített jelentésben megtalálható Platón dialógusaiban (vö. pl. Menón 87 e – 88 d), de feltehetőleg használta Szókratész is. Platónnál tulajdonképpen a phronészisz, az episztémé (tudás) és a szophia (bölcsesség) szavak jelentése egybe esik. Ha a tudás vezérli a lélek ill. az ember törekvéseit, akkor jutunk a boldogsághoz (eudaimonia). Tehát az erény (areté) nem más, mint tudás. Arisztotelész viszont megkülönbözteti a fentebb említett három kifejezés értelmét. Nála a phronészisz és az episztémé (tudomány, theoretikus azaz elméleti tudás) különválnak egymástól. A phronészisz a praktikus, avagy gyakorlati tudás. Ugyanis ez az emberi dolgokban való helyes döntés képességére vonatkozik, tehát a mindennapi, konkrét cselekvéssel függ össze, ami pedig mindig egyedi és benne a tapasztalat fontosabb szerepet játszik, játszhat, mint az elmélet. A sztoikus filozófiában a phronészisz, mint erény azoknak a dolgoknak  a tudása, amelyeket meg kell tennünk ill., amelyeket nem szabad megtennünk.

Irodalom: Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Bp., 1987.; Arisztotelész: Eudémoszi etika – Nagy etika. Bp., 1975.;  R. Elm: Klugheit und Erfahrung bei Aristoteles. Paderborn, 1996.; D. Ross: Arisztotelész. Bp., 1996.

„Szókratész: Vizsgáljuk hát meg egyenként szemügyre véve, milyenek azok a dolgok, amelyek hasznosak számunkra. Az egészség, azt mondjuk, és az erő, és a szépség, no meg a gazdagság; ezeket tartjuk hasznosnak, meg a hozzájuk hasonló­kat. Nem? Menón: De igen. Szókratész: De ugyanezekről azt mondjuk, hogy néha ártalmasak is; te talán másképpen mondod, vagy így? Menón: Nem, hanem így. Szókratész: Most nézd csak, hogy e dolgok mindegyike mitől vezettetve válik hasz­nunkra, s mitől vezettetik, amikor ártalmas? Vajon nem akkor használ-e, amikor helyesen élünk vele, és akkor árt, amikor nem? Menón: Minden bizonnyal. Szókratész: Most pedig még a lélek szerint is vizsgáljuk meg. Van valami, amit józanság­nak hívsz, és igazságosságnak, és bátorságnak, és jó felfogóképességnek, meg em­lékezőtehetségnek, és nagyvonalúságnak, meg más effélék? Menón: Hogyne. Szók­ratész: Vizsgáld csak meg, hogy ezek közül azok, amelyek véleményed szerint nem tudományok, hanem másvalamik, nem olykor ártanak-e, olykor pedig használnak? Például a bátorság, ha nem eszméletből (phronészisz) eredő bátorság, hanem afféle vakmerő­ség; ugye amikor eszmélet (phronészisz) nélkül merész az ember, akkor árt, amikor pedig eszmé­lettel (phronészisz), akkor használ? Szókratész: Nemde a józanság is ugyanígy, meg a jó felfogóké­pesség is; eszmélettel (phronészisz) hasznosak a megtanult és elsajátított dolgok, eszmélet (phronészisz) nélkül pedig ártalmasak? Menón: Pontosan így van. Szókratész: Nemde általában a lélek minden törekvése és kitartása, ha eszmélet (phronészisz)vezérli, boldogsághoz vezet, ha pedig esztelenség, az ellenkezőjéhez? ... Ha tehát az erény a lélekben meglevő valami, és szükségképpen hasznos, eszméletnek (phronészisz) kell lennie, mivel az összes lelki dolgok ön­magukban se nem hasznosak, se nem ártalmasak, hanem aszerint, hogy eszmélettel (phronészisz)társulnak-e vagy esztelenséggel, válnak károssá, illetve hasznossá. E szerint az el­gondolás szerint tehát az erénynek, minthogy hasznos, eszméletnek (phronészisz) kell lennie.,, (Platón: Menón 87 e – 88 d)  „A tudományos megis­merés a tudományosan megismerhetőre vonatkozik, azaz arra, amit bizonyítás és érvelés segítségével lehet megis­merni, a belátás (phronészisz) pedig azokra a tettekre, amelyeket válasz­tani és elkerülni egyaránt lehet, és amelyekkel kapcsolat­ban tőlünk függ az is, hogy megtegyük, és az is, hogy ne tegyük meg. A megalkotás és a megcselekvés folyamatában nem azonos az "alkotó"- és a "cselekvő"-elem. Az alkotá­sok esetében ugyanis az alkotótevékenység mellett létezik még egy másik cél, például az építőtevékenység mellett, minthogy házalkotást jelent, a létrehozó folyamat mellett ott van még célként a ház is. Hasonlóképpen az ácsmes­terség és a többi alkotó mesterség esetében. A cselekvő elem esetében azonban a cselekvés folyamata mellett nem áll semmi egyéb cél, például a lant játék esetében nincs semmi egyéb cél, hanem éppen az a célunk: a tevékenység és a cselekvés. Nos hát, a cselekvésre és a megcselekedett dolgokra a belátás vonatkozik, az alkotásra és a megal­kotott dolgokra meg a mesterség. A mesterségbeli képes­ség ugyanis inkább a megalkotandó, mint a megcselekedni való dologra vonatkozik. Így hát a belátás: egy bizonyos lelki alkat, ami azok elhatározására és megcselekvésére vonatkozik, amely dolgok megtétele vagy meg nem tétele rajtunk múlik - mindarra, ami a hasznosra irányul. … Azonos-e vajon a belátás és a bölcsesség, vagy nem? A bölcsesség tárgyai ugyanis a bizonyítható és mindig ugyanúgy létező dolgok, a belátás viszont nem ezekre, ha­nem a változásban levő dolgokra vonatkozik. Ezt úgy ér­tem, hogy például az egyenes vagy domború és a homorú és más effélék mindig azonosak; a hasznossal azonban már korántsem áll úgy a dolog, hogy az sohasem változnék meg, mert igenis változik, és most ez az, ami hasznos, de holnap már nem; az egyiknek hasznos, a másiknak nem, így hasznos, úgy viszont nem. A hasznos dolgokra tehát a belátás vonatkozik, ám a bölcsesség nem vonatkozik rá. A bölcsesség és a belátás tehát különbözőek.” (Arisztotelész: Nagy etika 1197a1-20) 

„Az okosságról (phronészisz) úgy alkothatunk magunknak véleményt, ha előbb tisztába jövünk avval, hogy kit nevezünk okos ember­nek. Az okos ember jellemző tulajdonságának azt tartjuk, hogy jól meg tudja fontolni mindazt, ami neki jó és hasznos; éspedig nemcsak részlegesen, pl. hogy mi felel meg egészsé­gének és testi ereje fenntartásának, hanem általában véve, hogy mi válik javára a jó élet szempontjából. Erre mutat az, hogy akkor mondunk valakit valamiben okosnak, ha komoly erkölcsi cél érdekében alkalmazza a helyes mérlegelést, oly dolgokban, amelyekkel kapcsolatban mesterségről nem be­szélhetünk. Tehát általános értelemben is azt mondhatjuk okos embernek, aki mindent jól megfontol. Viszont senki sem fontolgat olyasmit, amit másként, mint ahogy van, nem is lehet; sem pedig olyasmit, amit lehetetlen neki megtennie. Ha tehát a tudományos megismerés bizonyítással van össze­kötve, viszont arra, aminek a legfőbb okai másképp is lehet­nek, mint ahogy vannak, nem alkalmazható a bizonyítás (mert hiszen minden ilyen jelenség másképp is lehet, mint ahogy van) - s ha olyasmi nem lehet a megfontolás tárgya, ami szükségszerűség folytán van meg: akkor az okosság nem lehet azonos sem a tudománnyal, sem a mesterséggel; a tu­dománnyal azért nem, mert a cselekvés tárgya másképp is lehet, mint ahogy van; a mesterséggel pedig azért nem, mert a cselekvés és a létrehozás másnemű fogalmak. Tehát csak egy lehetőség marad: az okosság gondolkodással párosult cselekvő, igaz lelki alkat, mely arra irányul, ami az embernek jó vagy rossz.” (Arisztotelész: Nikomakhoszi etika VI 5, 1140a28-b9)

 K. Cs.