Kora barokk (1630–1680/90)

A Kelet-Felvidék építészete (1541–1630)

Petrus Faigel és Thurzó János unokája, Helena Probst építtette 1564-1568-ban a betlenfalvi (Betlanovce) Thurzó-Faigel-kastélyt. Téglalap alakú alaprajza 1 : 2 oldalarányával a XV. századi villákra emlékeztet. A homlokzatokat archaizáló, szintén a XV. századot felidéző kőkeresztes ablakok törik át.

A kastély tömegét fecskefarkas pártázat zárja le, és sgraffito díszíti.

A pártázat észak-itáliai példák nyomán a XV. század végén, a XVI. század elején jelent meg Közép-Európában. (Morvaország: 1470-es évek; Szilézia: 1520 táján; Ausztria és Németország: 1540 körül; Lengyelország: 1560 környékén). Két fajtáját különböztethetjük meg: a német-cseh-sziléziai típus az oromfalak tagolására, díszítésére szolgált a magas tetők előtt, s többnyire félkörös formákat használt, míg a lengyel típusú horizontális jellegű, s általában vízszintesen futó vakárkádsor felett húzódik a pártázat: a merlatura. Ez utóbbi típusnál a tető lapos, belső vízelvezetésű. Magyarországon mindkét fajta pártázatos lezárás, sőt kombinációjuk is megtalálható. Az elsőhöz főleg a nyugat-magyarországi emlékek tartoznak. Így például a kőszegi Fő tér XVI-XVII. században épült, sgraffito homlokzatdíszes polgárházai, vagy a pozsonyi városháza udvarának az 1573-1581 közötti évekre datálható félköríves elemekből álló pártázata (Wolfstahli Bertalan mester).

A Felvidék keleti részén és Erdélyben a lengyel fajtájú pártázat terjedt el, egykori elnevezése is ezt mutatja, hiszen nemcsak olasz foknak, hanem lengyel végződésnek is nevezték. Ilyen lehetett a legkorábbi emlék, a bártfai (Bardejov) Szt. Egyed-templom oldalkápolnájának elpusztult pártázata (1563-1564), amely Luganói János és Bernát mester nevéhez fűződik. Az előbb említett betlenfalvi kastély attikája az említett két típus között áll. A pártázat megjelenik a szepességi középkori templomok XVI. század végén épült önálló harangtornyain is (Késmárk/ Kežmarok). De a kastély- és várépítészetben sem ritka: példáit Pácinban, a Mágócsi-Alagi-kastélyban (1591 utáni, a vakárkádsor maradt csak meg, a felső pártázatrész elpusztult) vagy a késmárki Thököly-várnál (1596-1628) láthatjuk. A felvidéki pártázatos építészet egyik kései szép emléke a fricsi (Fričovce) kastély, amelyet 1623-tól 1630-ig Bertóthy Bálint építtetett Sorger Mihály kassai építőmesterrel, majd Waxmann Márton díszített sgraffitókkal.

Az egyemeletes, kéttraktusos, egyik oldalán két szögletes sarokbástyával megerősített kastélyt egykor vizesárok övezte. Pártázatát törpepilaszterekkel osztott vakárkádsor felett lyukakkal áttört, váltakozó hermafokok alkotják.

Az egyszerűbb köznemesi udvarházakon később jelentek meg, és lassabban terjedtek el a szabályos reneszánsz alaprajzi kialakítások, illetve a homlokzati díszítőformák, mint az elsőrangú mestereket foglalkoztatni képes főúri megrendelők épületein. A városi nemesi lakó- és polgárházak - elsősorban a gazdag szabad királyi városokban - átvették az új építészeti gondolatokat. Lőcse (Levoča), Eperjes (Prešov) lakóépületeinek főhomlokzatain feltűnik a lengyelországiakkal rokon magas pártázat, az udvarokon pedig itt is találkozhatunk a toszkán oszlopos loggiákkal. A német manierizmus tárcsa- és veretdíszei, hermái, speciális ornamentikája is visszhangra leltek. (Így a besztercebányai [Banská Bystrica] Ébner-ház [1636] erkélyén és kapuján, amelyet Weinhardt János szepesolaszi mester faragott kőbe).

A Felvidék és Erdély építészetét összekötő kapocs Sárospatak vára, amely gyakran cserélt gazdát, s volt főúri, erdélyi fejedelmi és császári birtok is. Már az előző fejezetben említettük Perényi Péter építkezéseit. A vár keleti oldalának palotaszárnyát ő kezdte el építtetni Laurentius krakkói kőművesmesterrel 1540-ben (ekkori a szárny hármas árkádja), majd 1560-tól fia, Gábor folytatta Alessandro Vedani irányításával az építkezéseket. Ekkor készült a vár alatti folyópart reneszánsz díszparkja, az ún. Gombos-kert is.

Perényi Gábor halála (1567) után a vár az udvarra szállt, amely Vedani vezetésével tovább erődítette. A Dobó családot követően Lorántffy Zsuzsánna birtokában került, aki 1616-ban férjhez ment I. Rákóczi Györgyhöz (1630-1648 közt erdélyi fejedelem). Ezzel új építési korszak vette kezdetét a vár életében: 1617-1618-ban a keleti Perényi-palotaszárnyra emeletet húztak, pompás termekkel, 1640-től a déli szárnyon, az ún. Lorántffy-szárnyon és a nyugatin is új I. emelet készült.

A munkák építőmesterei (fundálói) Lőcsei Medvés Márton és Fundáló Mátyás mester voltak. 1646-1647-ben a Vöröstorony külső lépcsőjének lebontását követően Sárdi Imre deák és egy német építőmester tervezte a keleti palotaszárny és a Vöröstorony közötti, vérbeli manierista lépcsős feljárót és folyosót, amelyeket baluszteres mellvédű árkádok határolnak.

Az oszlopok kiképzése rokon az erdélyi bethlenszentmiklósi kastély (1668-1683) kerti loggiájának hasonló elemeivel.