Freud új emberképe: a tudattalan szerepe

A nemek különbsége: aktív–passzív szexualitás – a nőiség Freud szerint

Az előzőkben kifejtett fogalmak kapcsán Freud műveiben sok helyütt találunk hosszabb-rövidebb fejtegetéseket a férfiak és a nők viselkedésének különbségeiről. Gyakorlati szempontból egy kései mű, az 1932-ben keletkezett A nőiség c. alapján foglalom össze nézeteit. Ebben a nemek különbsége mellett mintha inkább lényegi hasonlóságuk állna előtérben, amennyiben az anatómiai jegyek és lelki minőség értelmében mindkét nem biszexuális: mindkettőben vannak férfias és nőies jegyek, csak arányuk különböző. Mintha Freud enyhíteni akarná, noha fenntartja az aktivitás = férfias, passzivitás = nőies szexuális különbségét. Alapjában azonban változatlanul ez a döntő különbség, hiszen a hímivarsejt aktivitásán és a petesejt passzivitásán alapul a két nem aktív és passzív szexuális viselkedése, melyet az állatvilágban is megtalálunk (noha nem kivétel nélkül). Egyértelműen kiderül a nemi szereposztás a fajfenntartás természeti törvényéből: „a természet a biológiai célok elérését a férfi agressziójára bízta, és bizonyos fokig függetlenítette a nő hozzájárulásától.” Ez a kijelentés a libidóra vonatkozó híres passzus után található (ti. lényegét tekintve aktivitás), és a konvencionális férfiasság = aktivitás azonosítás szerint férfiasnak nevezhető. Ezt az azonosítást Freud némi fenntartással kezeli ugyan, feltételesen fogadja el, de ugyanakkor határozottan kijelenti, hogy „a női libidó szóösszefűzés nélkülöz minden jogosultságot”. Vagyis a női szexualitás szolgálatában is a férfias libidó állhat csak, ami passzív cél elérésében is megnyilvánulhat. Tehát a női szexuális passzivitást lehet aktívan választani – Freud szerint. Ugyanakkor a női szexualitás fejlődésének leírásából kiderül, hogy ha a kislány normális nővé fejlődése során nem fogadja el a neki rendelt passzív szerepet (kasztrált voltát), akkor két út áll előtte: vagy a neurózis, vagy a férfiassági komplexus, amely homoszexualitásban nyilvánulhat meg. Nem szabad azonban elfelejtkeznünk arról, hogy maga Freud az, aki az aktivitás–passzivitás nemi különbségében elismeri a társadalmi normák szerepét, sőt arra int, hogy „nem szabad lebecsülnünk befolyásukat a nők passzív viselkedésére”. Ezek csak megerősítik az anatómia, a biológia törvényét. Nagyrészt társadalmi hatásra alakul ki a női mazochizmus, a nőnek befelé kell fordítania destruktív törekvéseit, erotikus megkötésükből lesz mazochista jellegűvé a női szexualitás. A nő tehát elsődlegesen szexuális tárgy akar lenni, ez a legalapvetőbb jellemzője. A nőiség többi jellemzői is az aktivitás–passzivitás különbségből vezethetők le, elsősorban a nagyobb narcizmus, a kisebb szociális érdeklődés, az igazságosság iránti kisebb érzék.

Péniszirigység – Ödipusz mellett/helyett az Anya szerepe (Jokaszté)

Nőies vonások még az irigység, féltékenység – alapjuk a hírhedt péniszirigység. Talán ez a fogalom veszített leginkább központi jelentőségéből a keletkezése óta eltelt időben. Nemcsak a társadalmi változások miatt van a nőknek egyre kevesebb okuk irigyelni a férfiakat – bár még mindig van –, hanem a pszichoanalitikus elméletben is egyre jobban előtérbe került az anya szerepének Freud által elhanyagolt jelentősége. Ha az elmélet központi figurája az apa (Ödipusz), akkor a hozzá való viszony, tehát a péniszirigység releváns a pénisszel nem rendelkező másik nem részéről. Azonban már Freud tanítványai kezdtek az anya alakjára koncentrálni, hiszen a polgári családban ő él a gyerekekkel, ő a mindenható figura számukra. Főleg a pszichoanalízis budapesti iskolájának képviselői dolgoztak ki erről az alapvető kapcsolatról eredeti nézeteket (Hermann Imre, Ferenczi Sándor).

A mítosz anya-figurája Jokaszté, lassan előtérbe került az ő alakja (Christiane Olivier francia pszichoanalitikus-nő bestsellerének címe: Jokaszté gyemekei.) Ha ma még van némi relevanciája a péniszirigység fogalmának, akkor csakis kulturális értelemben. A férfiak még számos tekintetben előnyösebb helyzetben vannak egy alapvetően még mindig patriarchális kultúrában, így az általában hátrányosabb helyzetű nők irigyelhetik az előnyösebb helyzetet biztosító férfilétet. Simone de Beauvoir is így látta a negyvenes évek végén, A második nem pszichoanalízisről szóló fejezetében. Tehát a hatalomra vonatkozóan, politikai értelemben ma is releváns lehet a péniszirigység. Freud azonban valószínűleg nem szimbolikusan értette, ez inkább követőire jellemző. (Szimbolikus értelemben leginkább Lacannál található, aki ezért használja megkülönbözetésül a phallosz szót.) Mivel Freud a szexualitásban látja az ember mozgatóerejét, logikus, hogy a nő a férfit képviselő nemi szervre irigy. A péniszirigység keletkezését egyértelműen a kasztráció gyermekkori észleléséhez köti, ti. a kislány észleli az anatómiai hiányt, neki nincs valamije, ami a kisfiúnak van, és ez a különbség (az ő hiányossága, kasztráltsága) a legfontosabb különbség. Nem tűnik számomra plauzibilis magyarázatnak: eleve feltételezi, hogy a kislány tudja, melyik szerv a lényeges, és azt is, hogy ő lenne a hiányos, nem a kisfiú. Mindezek társadalmi értékkülönbségek, nem adottak eleve biológiai tényként, hanem a tények értékeléséhez tapadnak, tehát kisgyermekkorban még nem feltétlenül részei az észlelésnek, mint ahogy felnőttkorban a tények észlelése és értékelése már nem elválasztható egymástól. Ezt Freud kritikus olvasói közül sokan így látták, feministák és nem feministák egyaránt.

A nővé fejlődés normális útja a passzivitás elfogadása és a gyermekszülés

Az elméletben a péniszirigység helye fontos, ugyanis ezt kompenzálja a felnőtt nő a gyermekszüléssel. Freud normatív módon határozza meg a nő számára a gyermek utáni vágyat: „a nőre jellemző helyzet csak akkor következik be, amikor a pénisz utáni vágyat a gyermek utáni vágy váltja fel.” A nő kasztrált voltának felfedezéséből és elfogadásából nyílik meg a normális nőiség felé vezető út. (A három alternatíva egyetlen normális útja a gyermeket szülő feleség!)

Freud elmélete egyoldalú volt, mert csak a nőt látta hiányos lénynek és ezért irigynek. Tanítványai (pl. Karen Horney) kiegészítették az elméletet a férfiak hiányosságának s ezért irigységének speciális formája, az uterus(anyaméh)-irigység felfedezésével. Mindkét nem irigyli a másiknak azt a képességét, amivel maga nem rendelkezik. A feminista pszichoanalízis érdeme, hogy jelentős új területeket tárt fel a férfiak nőkkel szembeni félelmeinek, szorongásainak magyarázatával, azáltal, hogy a kisgyermekkori hatalmas anyafigurát állította a középpontba. (N. Chodorow és D. Dinnerstein alapvető műveit kell megemlítenünk, de nemcsak a férfi, hanem a női lélek számára is alapvető az anyafigura.)

A libidót illetően a nőkre kisebb szublimációs képesség jellemző – írja Freud továbbá ugyanebben a műben. Ennek a freudi elmélet szerint a nők szellemi alkotóképességére van fontos következménye. Ugyanis a libidó, az eredetileg nemi célra irányuló vágy akkor alakul át szellemi alkotássá, ha gátolják célja elérésében. A szellemi alkotás elsősorban férfiakra jellemző, a nők számára a gyermekszülés feladata adott, amennyiben „normális úton” fejlődnek és nem a férfiassági komplexum irányában, amely egyszerűen az aktivitás fenntartásában áll (a harmadik út a neurózis, a hisztéria).

A női szexualitás rejtély maradt

Ezen írása elején Freud nyíltan bevallja, hogy nem sikerült megoldania a női szexualitás rejtélyét. Maga is hiányosnak érzi elméletét, a költőkhöz és a jövő tudományához utalja olvasóit. Az elégedetlenség, illetve sikertelenség egyik oka nyilván az volt, hogy a férfiszexualitás jellegzetességeire, megfigyelésére építette fel A szexualitás elméletét, amely ezért kevéssé volt a nőkre alkalmazható. A női szexualitás rejtélyének megoldásához fel kellett volna tételeznie, hogy létezik női libidó, és alapvetően más lehet, mint a férfilibidó. Nem így látta, ezért nem sikerült megoldania a nőiség rejtélyét. Freud egy olyan energetikai modellt alkalmazott a libidinális energia működésének magyarázatára, amely az energia halmozódásának, majd kisülésének elvén alapszik; zárt rendszer, melyben az energia egyik csatornából átirányítható a másikba. Luce Irigaray feminista pszichoanalitikus veti fel azt a gondolatot, hogy a női szexualitás energetikai modellje nem ez, hanem alapvetően más: a fluktuációs rendezettség elvén alapul, ún. disszipatív struktúrák jellemzik.

 

<< A libidó uralma, avagy a szexuális élet tudománya: Erósz visszatérése    Kultúraelmélet >>
Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés