Vallásfilozófia

Módszertani bevezető

Arra a tényre, hogy az ember valamiképpen vallásos, többféleképpen rá lehet kérdezni. Szigorú értelemben véve minden hittel kapcsolatos kérdés gondolkodás eredménye, még akkor is, ha egy hívő pozícióból teszik fel. Sőt, a nem-hívő vagy nem-vallásos pozícióból a hitre irányuló filozófiai kérdések száma az európai felvilágosodásig nem volt számottevő. A vallásról való reflexív gondolkodásnak megvan a maga története.

A vallásról és a hitről sokféleképpen lehet tudományosan beszélni. Általában elfogadjuk, hogy a tudományos beszédmód szekuláris azaz nem-vallásos. Ha azonban így áll a helyzet, akkor mindig felvetül a kérdés, hogy a tudományos megközelítés vajon miféle igazságokat tud megállapítani, ha nem vehet figyelembe olyan előfeltevéseket, melyek a vallások számára maguktól értetődőek. Azonban roppant elővigyázatosnak kell lennünk már a fent említett fogalmakkal is.

A „szekuláris" fogalma a kortárs szakirodalomban sokféle dolgot jelent és a számos elmélet között akad olyan is, mely a szekularizációt nem egy univerzális folyamat természetes állomásaként, hanem anomáliaként fogja fel. Nem magától értetődő a tudományosság és a szekularizáció összekötése sem, hanem egy hosszú történeti folyamat pillanatnyi állomása. A „vallástudomány" vagy a „vallásfilozófia" szóösszetétele az objektivitás lehetőségét sugallja, vagyis azt, hogy épp oly „elfogulatlanul" tud az adatokkal bánni, ahogy a telefonkönyv a telefonszámokkal. Azonban ahogy a telefonkönyv is elrendezés eredménye, úgy a vallás tudománya is egy értelmes, (el)rendezett beszéd. Maga a vallás fogalma is időtől (és helytől) függ. Ma nem ugyanazt értjük a valláson mint ami a római religio fogalma volt (lásd Kerényi Károly tanulmányát itt religio_academici.pdf). A 19. században a kereszténységből származtatott vallás-fogalom adta más „vallások" leírását is, vagyis, a „vallás" fogalmával igyekszünk leírni a világon különböző népek hitrendszereit. Ám ezek általában kicsúsznak az előre gyártott séma alól és így jutunk el olyan kijelentésekhez, mint pl. „valami nem teljes értékű vallás".

A vallásokról vagy a vallásosságról adott reflexív beszédnek - mint a vallásfilozófia - ezekkel a problémákkal számot kell vetnie és ajánlatos a vallások bármely tanulmányozójának tisztában lennie az alapvető fogalomhasználati sajátosságokkal. Mi is törekedtünk a fogalmak reflektált használatára, mégis alkalmazzuk a „vallás" szót. Illetve, munkánk - és a tanulókat is erre szeretnénk bíztatni - önmagában újra-gondolása egy Magyarországon eleddig elhanyagolt jelenségnek.

A tudományterületek kialakították a saját beszédmódjaikat és szabályaikat, melyekkel a vallás vagy a vallásosság sajátos aspektusait vizsgálják. A vallásszociológia számára például a vallás elsősorban társadalmi jelenség, s ennek a problémának a vizsgálata határozza meg a vallásról szóló beszédet. Max Weber híres elméletében például a társadalmi prosperitás alapját a „protestáns etikában" jelölte meg vagyis egyfajta hitrendszerre támaszkodó társadalmi tevékenységet tételezett. A valláspszichológia számára viszont a vallás az ember pszichés szükséglete, élmény, ami különböző lelki folyamatok összjátékából alakul ki és elválaszthatatlan az ember-léttől (lásd Sigmund Freud és Carl Gustav Jung). A vallástörténet számára a vallás és a vallások történelmi létezők, egyfajta ívet tulajdonít a vallásos szövegekből kibontakozó történetnek. A vallástörténet mindazonáltal - noha még az sem tisztázott, hogy voltaképpen minek a történetét beszéli el - megalapozó jellegű minden, a vallásról szóló tudományos beszéd számára. A továbbiakban ezért különösen nagy hangsúlyt fektettünk egyes vallástörténeti szövegek, fogalmak vagy szempontok bemutatására.

A vallásfilozófia épp úgy a XIX. század terméke, mint a fentebb említett szellemtudományok s egy sajátos értelemben mint maga a vallás fogalma. Reflektált terminusként való megjelenése Hegel Előadások a vallásfilozófiáról c. művéhez köthető, melyek négy előadás anyagát tartalmazzák (1821, 1824, 1827, 1831). „A vallásfilozófia" Hegel szerint nem más mint a vallásról való filozofálás. Persze a filozófiát se tudjuk könnyen meghatározni. Hegel szerint a filozófia - és csakis a filozófia - képes kimondani a vallás igazságát. Hegellel szemben a jelen stúdiumoknak nem tárgya egy abszolút igazság meghatározása.

A mi módszerünk első előfeltevése az volt, hogy a vallások nem tanulmányozhatóak a vallástörténet ismerete nélkül. A második előfeltevés, hogy a szigorú értelemben vallásként definiált monoteista hitrendszereket összehasonlítva tudunk bizonyos belátásokat tenni. A harmadik előfeltevés szerint a politikai hatalom és a vallás közötti mindenkori viszony vizsgálata is szükséges a történeti értelemben vett vallásról tett kijelentések igazságához, hiszen a vallás társadalomformáló tényező.  

A vallásfilozófia megteremtette a maga történetét és kánonát. Vagyis a keresztény teológiát is a vallásfilozófia részeként vizsgálja, miközben azok nem feltétlenül értettek volna egyet a filozófus címmel. Számos anakronisztikus fogalmat használ a vallásfilozófia: archaikus és modern fogalmak keverednek abban, ahogy leírni és értelmezni próbálja a vallástörténeti szövegeket. Az értelmezés (és megértés) igénye az, ami egy elemző, reflexív, vagyis filozófiai nyelvet igényel. Igyekeztünk bevezetést nyújtani ebbe a nyelvbe és szótárba.

A preracionális tudat szó szerint a „racionalitás előtti tudatot" jelenti, olyan tudatot, amely a természet és a társadalom jelenségeit nem racionális eszközökkel, tehát pl. mítoszokkal magyarázza. A kifejezés eleve értékítéletet rejt, t. i. azt, hogy a racionális tudat és ezzel együtt a racionális magyarázat a tudat fejlettebb fokát képezi, mint az őt megelőző pl. „mítikus tudatok". A magukat preracionális tudat kritikájaként definiáló vallásfilozófiák közös meggyőződése, „hogy a vallás olyan rendszerként írható le, amely a természet és a társadalom jelenségeinek tudomány előtti értelmezésére és magyarázatára szolgál." (Schaeffler)

Ennek a gondolati rendszernek azonban magyarázatot kell adnia arra a kérdésre, hogy lehet, hogy korábbi, technikailag fejlett nemzedékek nem számoltak le vallási képzeteikkel. Az erre adható lehetséges magyarázatok: 1. az uralhatatlan természeti jelenségek iránti félelem miatt, 2. a be nem teljesült boldogság iránti remény miatt. (Ez utóbbira vonatkozik Karl Marx híres mondása, miszerint „A vallás a nép ópiuma", t. i. azért, mert csökkenti a reménytelenség érzését, amely pedig olyan energiákat szabadítana föl, amely a nyomor elleni lázadást tenné lehetővé.) 3. gyermekkori traumák miatt ragaszkodnak a valláshoz: a felnőttkorba érve az egyén keresi gyermekkori „védettségét", és egy mennyei atyában találja meg. (Freud)

A preracionális tudat kritikáján alapuló vallásfilozófia úgy véli, hogy az említett vallást kiváltó tényezők megszűntethetők, ha a racionalitás ellen dolgozó indulatokat és érzéseket megszűntetjük, akár forradalommal, akár pszichoterápiával.

A folyamat akkor válik teljessé, ha a vallás teljes egészében filozófiává, ill. tudománnyá alakul. Ebben az esetben tehát a filozófia elsődleges helyet foglal el a vallással szemben.

A vallási hagyomány filozófiai allegorézise: a vallás „megfejtése" úgy, hogy megmutatjuk, hogy már megjelentek benne a tudományos felismerések, csak éppen „allegorikus" köntösben, más szavakkal, másfajta kifejezésmóddal. Ebben az esetben a feladat a megfelelő „kód" megtalálása. Ez az elképzelés valamiféle igazságtartalmat, létjogosultságot tulajdonít tehát a vallási hagyománynak, ám az igazság egy elkorcsosult, rosszul, szerencsétlenül  kifejezett formájának tekinti.

A filozófia mint öntudatra ébredt vallás: ezen elképzelés abból áll, hogy „a vallás igazi célja filozófiává történő átalakulása által valósuljon meg, s ugyanakkor maga a filozófia is vallásos értelmet nyerjen" (Schaeffler) A platóni program eredeti célja. Eszerint a vallás és filozófia szükségképpen összekapcsolódnak, és végső céljuk közös: az érzéki jelenségekben megpillantani az ideák képmását, majd eljutni maguknak az ideáknak a szemléletéig.

Ez a program több módosulást is megért, egy továbbfejlesztett változatában Plótinosz arra építi gondolatait, hogy a lélek isteni eredetéhez való visszatérés egyben a filozófiai megismerés felemelkedése.

Ez a vallásfilozófiai gondolkodás filozófiai alapokon igyekszik kimutatni, hogy a vallásnak igaza van az ateizmussal szemben. Ebben az értelemben a vallás Isten vagy az istenek szolgálata, és a filozófia arra való, hogy az ateizmussal szemben Isten léte mellett érveljen, és rámutasson arra, hogy melyik az egyetlen és igaz vallás. Ezen filozófiai teológia középpontjában az Isten létére és mibenlétére irányuló kérdés áll.

IV. Vallásfenomenológa (a vallásfilozófia, de a vallástudomány részeként is felfogható)

A vallásfenomenológia fő vizsgálódási területe az az élmény, melynek során az egyén kapcsolatba kerül a transzcendenssel, melynek során az isteni megmutatja magát neki. Nem tekinti tehát elsődleges feladatának az istenfogalom definiálását. Célja azon alapvető struktúrák meghatározása, amelyek a vallási élmény mélyén húzódnak, és amelyek a vallási élményeket összehasonlíthatóvá teszik. Rudolf Otto vallásfenomenológai alapművében ezt a „szent" élményének nevezte.

A nyelvi fordulat hatására a filozófiai gondolkodás elsődleges kérdése arra vonatkozott, hogy feltárja, miként képesek a nyelvi jelek tárgyakra vonatkozni és ezeket a tárgyakat megmutatni, továbbá hogyan lehetséges, egyáltalán lehetséges-e a szavak jelentését véglegesen rögzíteni és tisztázni. Ebből következik, hogy a vallásfilozófia is nyelvfilozófiai problémák kutatásává alakult át és arra a kérdésre kezdte keresni a választ, hogy milyen nyelvet használnak a vallási kijelentések, és ezek a kijelentések vonatkoznak-e valamire, jelentenek-e valamit, vagy tárgy és jelentés nélküliek?

Feladatok:

1. Korunk technikai fejlődésben látszólag minden eddigi kort felülmúl. Ön szerint mi az oka annak, hogy a vallásos mozgalmak mégis egyre több hívet tudhatnak magukénak?

2. 319a-328d (Platón Összes Művei, Bp., Európa, 1984.192-206. o.) Olvassa el Platón Prótagorasz c. dialógusában Prótagorasz beszédét az erény taníthatóságáról, és vizsgálja meg, Prótagorasz mekkora jelentőséget tulajdonít a mítikus és mekkora jelentőséget a fogalmi magyarázatnak? (a fogalmival helyesbíti a mítikust, kibővíti, különállónak és egyenértékűnek tekinti stb.)

3. Mit gondol, mi lehetett az oka annak, hogy a keresztény gondolkodók filozófiai érvekkel próbálták bizonyítani igazságukat?

4. Feladat: Próbálják megfogalmazni a vallásfilozófia sajátosságát. Próbálkozzanak definíciókkal!

5. Érveljenek a vallásfilozófia létjogosultsága ellen!

6. Gondolja át az „ima" fogalmát. Hogyan közelítené meg vallásszociológiai, valláspszichológiai és vallástörténeti szempontból? Mi különbözteti meg ezeket (ha van különbség) a vallásfilozófiai megközelítéstől?

Ajánlott irodalom:

Richard Schaeffler: A vallásfilozófia kézikönyve. Bp., Osiris, 2003. (ford.: Czakó István, Hankovszky Tamás)

Rudolf Otto: A szent. Bp., Osiris, 1997. (ford.: Bendl Júlia)