A film és társművészetei

Mélies rendezői szemlélete egy színházi emberé: a filmet a színházi nézőtér ideális helyének szemszögéből veszik fel (mindig totálkép, mindig szemből felvett jelenetek), a kamera nem megy be a játéktérbe

egy jelenetet egy beállításban rögzít, a kamera mozgatása vagy vágás nélkül (leszámítva a filmtrükkök előállítását szolgáló vágásokat)

a díszletek, a jelmezek stilizáltak, a színészi játék erősen túlzó

Film d'Art társaság: a film attól lesz művészet, ha alkotói más művészetek legjobbjai - magas irodalom adaptálása, a legnagyobb klasszikus színházi színészek, igényes díszletek, direkt a filmhez írt, színvonalas kísérőzene -> az eredmény: filmre vitt színház (pl. A Guise herceg meggyilkolása)

sok korai filmkészítő eredetileg színházi ember volt, a korai filmszínészek egy része másod-, harmadvonalbeli színházi színész

az 1900-1910-es években szakad el a film színházi gyökereitől

eltűnik a filmekből a színházi nézőpont, a kamera bemegy a játéktérbe a színészek közé, szekondok és közelik használata, a jelenetek felsnittelése

felismerik, hogy a film másféle színészi játékot követel meg, mint a színház (a filmszínészi játék a hangosfilm megjelenése után tovább finomodik)

A két művészeti ág kifejezésmódjának összevetése

a néző felé közvetített látvány megalkotása

hasonló eszközöket használ: díszlet, jelmez, színészi játék, világítás stb.

de ezek másképp működnek a két művészeti ágban

stilizáltság vs. valószerűség problémája:

a színházi előadás egyes dolgokat csak stilizáltan jelez, nem jelenít meg (pl. síkszerű, festett díszletelemek; kevés berendezési tárggyal jelzett helyiségek)

a tér változásait vagy jelzésszerűen jeleníti meg (pl. egy színpadon több különböző tér jelzése), vagy a tér megváltozása kizökkenti a nézőt a befogadás élményéből (színváltás, forgó színpad stb.)

a színpadi tér lehatárolt, a színpadon kívüli teret csak jelezni lehet (pl. a színpadon kívüli térből érkező hangok, arra utaló párbeszéd)

a film a „valóság lenyomata", a filmképen megjelenő minden tárgy, személy konkrét egyedi valóságában jelenik meg

még akkor is valóságos, ha maga a film (filmes értelemben) stilizált - nem jelzi a dolgokat, hanem megjeleníti a valóságról rögzített kép révén

-> a filmképen minden apró részletnek hitelesnek kell lennie, a jelenet szempontjából nem lényeges elemek is jelentést hordoznak (pl. hozzájárulnak a közegről, korról kialakított összbenyomásunkhoz)

a közelkép nemcsak a színészek arcát, de a tárgyi világ apró részleteit is megmutatja

a filmben a kamera mozoghat a térben -> a néző nem érzi lehatároltnak a teret, mert az addig csak közvetve érzékeltetett képmezőn kívüli teret a film bármikor megmutathatja (a színházban a színpadi tér egyértelműen lehatárolt)

a vágás lehetővé teszi a térben és időben való korlátlan mozgást

1. elemzendő részlet: Lars von Trier: Dogville (2003) 00:00:17-00:06:18

elemzési szempontok: stilizált és reális díszletvilág különbsége; különbség a stilizált színházi és a stilizált filmes díszlet között; a tér felépítése

a színpadi színészi játék jobban épít a mozgásokra, széles gesztusokra, a jól artikulált, tisztán hallható beszéd fontos szempont

a filmszínészi játék alig észrevehető, apró részleteket is felhasználhat (pl. a szem mozgása, a kifejező tekintet, az arc finom rezdülései, apró gesztusok stb.)

a közelkép nemcsak az arcot, de a testmozgás bármely apró részletét is kiemelheti

2-3. összehasonlító elemzéshez filmrészlet:

Örkény István Macskajáték című darabjának Pesti Színház-beli előadásának tv-felvétele (1984) 1. rész 00:31:19-00:36:04

Makk Károly Macskajáték című filmje (1974) 00:25:15-00:31:37

elemzési szempontok: a stilizált és valós díszlet felépítése és hatása; a színpadi és filmes színészi játék különbsége

a nézői befogadás különbsége

a néző helye a látványhoz képest egyformán rögzített, de

a színházban a tér statikus (általában egy felvonáson belül azonos tér, vagy változásai nagyon behatároltak) -> a nézőnek a látványhoz való viszonya rögzített

a moziban a néző helye fizikailag rögzített, de esztétikai értelemben mozgásban van: tekintete azonosul a kamera „tekintetével" -> szabadon mozoghat a térben + a tárgyaktól, színészektől különböző távolságot vehet fel

a filmes tér érzékelése hasonlóan működik, mint a tér érzékelése a hétköznapi életben, a színházi tér jelzésszerű

a színészi játék a színházban stilizáltabb, de a néző élőben látja - színészek és közönség interakciója

a filmben a színészi játék finomabb, de nincs nézői visszacsatolás

egyediség és eredetiség problémája

a színházi előadás egyszeri és megismételhetetlen élményt nyújt, a színészi játék, a színészek és a közönség interakciója mindig más művet eredményez

a filmnek (elvileg) minden vetítése ugyanazt nyújtja (a befogadói élmény némileg eltérhet, de a közvetített mű ugyanaz marad)

a színházban a látvány megteremtése és a befogadás egyidejű

a filmbeli látvány befogadása mindig időben késleltetett a létrehozásához képest

a színpadi előadás megteremtése folyamatos munka, de a létrehozott mű múlandó

az élő előadás miatt a színházban a mű részét képezik az esetleges hibák, bakik, rögtönzések stb.

a filmes látvány megteremtése egy időpillanatban lezárul, de a létrehozott mű időtálló

a filmre kerülő mű a létrehozás fázisában elvileg bármeddig javítható (egy jelenet többszöri felvétele), vagy még a bemutatás előtt módosítható (utómunka, speciális effektek)

a színdarab nem kötődik az előadó színészek személyéhez

a film egy adott szereposztáshoz kötődve létezik (más szereposztás esetén már más filmről van szó)

az „eredeti" hagyományos esztétikai értelemben vett fogalma sem a színház, sem a film esetében nem releváns

a festészet vagy a szobrászat esetében a mű egyedi darab, sokszorosításai másolatnak (utánzatnak) minősülnek

a színdarab és a film esetében egy mű sok megjelenési formában létezik, de míg a színházban ezek mindegyike különböző, addig a filmnél mindegyik azonos

az írott változat különbözősége: írott színdarab vs. forgatókönyv

mindkettő a későbbi mű lejegyzett, „nyers" formája, melyet a megvalósításkor (színpadra állítás vagy filmre vitel) egészítenek ki, tesznek konkréttá

az írott dráma kevés utalást tartalmaz a megjelenítés módjára vonatkozóan, a forgatókönyv sokat (a forgatókönyv különböző formái eltérő mértékben)

a dráma írott formájában egy önmagában is élvezhető irodalmi műfaj, a forgatókönyvet nem kiadásra szánták (a könyvkiadásra szánt irodalmi forgatókönyv már erre a célra van megformálva)

e különbség oka: a színdarab színpadi megjelenítésekor is stilizált, a néző fantáziájával egészíti ki, a film pedig konkrét, teljességében megjelenő világot közvetít

4. elemzendő részlet: Grigorij Kozincev: Hamlet (1964) című filmjéből Hamlet nagymonológja

elemzési szempont: Miként formálja át, értelmezi a konkrét filmes megjelenítés a jól ismert szöveget?

filmre rögzített színházi előadás vs. a színdarab filmes adaptációja

a filmre vett előadás a színpadi előadás dokumentuma - a mű maga az előadás, a film csak a dokumentáló közeg

színdarab filmes adaptációja a film kifejezési formájához alakítja az eredeti darabot, sajátos értelmezését adja (nem dokumentum, hanem fikciós mű)

Irodalomjegyzék:

Kiemelt szövegek:

Danto, Arthur C.: Mozgóképek. Metropolis 1997/ősz. pp. 8-20. http://www.metropolis.org.hu/?pid=16&aid=126

Panofsky, Erwin: A mozgókép stílusa és közege. In: Kenedi János (szerk.): A film és a többi művészet. Budapest: Gondolat, 1977. pp. 151-177.

Ajánlott irodalom:

Lukács György: A film poétikája. In: Kenedi János (szerk.): A film és a többi művészet. Budapest: Gondolat, 1977. pp. 249-257.

Allardyce Nicoll: A mozi és a színház. In: Kenedi János (szerk.): A film és a többi művészet. Budapest: Gondolat, 1977. pp. 283-309.

Susan Sontag: Film és színház. In: Kenedi János (szerk.): A film és a többi művészet. Budapest: Gondolat, 1977. pp. 352-378.

André Bazin: Színház és film. In: Bazin: Mi a film? Budapest: Osiris, 1995. pp. 101-145.

Az órához vetítendő film:

Grigorij Kozincev: Hamlet (1964)

<< 11. Film és irodalom 2.: A filmes adaptáció, avagy az irodalmi és a filmes médium sajátosságai