1. előadás

1.1. Az empirikus kutatások kvalitatív módszereinek episztemológiai alapvetései (Feischmidt Margit)

A kvalitatív módszerek elméletének és alkalmazásának hosszú története van a társadalom- és kultúratudományokban egyaránt. A szociológiában a kezdeteit a Chicagói Iskola jelzi, az antropológiában Boas, Mead, Benedict, Radcliffe-Brown és Malinowski tette le a terepmunka, különösen az idegen kultúrák résztvevő megfigyelésének alapjait. A 'kvalitatív módszerek' címmel vagy címkével sokkal inkább az empíria egy bizonyos irányát és szemléletet jelölik, semmint egész konkrét és egzakt metodológiát. Különböző kutatási módszerek tartoznak ide a résztvevő megfigyeléstől az interjús módszereken át a vizuális módszerekig. Közös bennük az a szemlélet, hogy a társadalmi jelenségeket a maguk természetes környezetében, vagy ahhoz legjobban hasonlító mesterséges körülmények között próbálják vizsgálni. A kvalitatív módszereket alkalmazó kutató célja, hogy „belülről", a cselekvők perspektívájából értse meg a társadalmat és kultúrát alkotó életvilágokat; ennek érdekében azokat a tudásokat, beszédmódokat és interakcióikat vizsgálja, amelyek alapján a mindennapi életét élő ember tájékozódik és cselekszik. Olyan kérdésekre tud választ adni, amelyek a szimbólumokra, diskurzusokra és a viselkedés megfigyelhető módjaira, valamint mindezek társadalmilag birtokolt jelentéseire vonatkoznak. Kvalitatív módszerekkel a társadalmi jelenségek mélyére lehet nézni, kevés esetet alaposan vizsgálni. Továbbá e „mélyfúrások" alapján a társadalmi cselekvés és vélekedés változatait típusokban lehet leképezni, amelyek azonosításához a társadalmi élet egyéb dimenzióival való összefüggéseket is fontos vizsgálni. E módszer nem alkalmas mérésre, számszerűsítésre, épp ezért nem is célszerű kvalitatív kutatások eredményeit a számokhoz szokott felhasználók meggyőzésének kedvéért számszerűsíteni.

Kvalitatív módszereket ma leginkább közösségkutatásban vagy szubkultúrák vizsgálatában alkalmazunk, de média vagy politikai hatásvizsgálatokban is, általában minden olyan esetben, amikor egy társadalmi probléma, téma, vélekedés tapasztalati szintje, valamint e tapasztalatok konstrukciójának egyéni - pl. az emlékezetbe és az identitásba való beleágyazódása - és kollektív formái - pl. interakciókban való előállítása - foglalkoztat minket mint kutatókat.

A kvalitatív kutatásokban a konkrét kutatási eszközök nem eleve rögzítettek, hanem a vizsgált kérdés, valamint a vizsgálat célcsoportja határozza meg, hogy az interjútól a megfigyelésig, a történeti forráselemzéstől az intenzív önreflexióig terjedő skálán milyen technikákat használunk, sőt igen gyakran előfordul, hogy a kutatás különböző részeiben a probléma különböző aspektusainak vizsgálatára más és más módszert alkalmazunk. A kvalitatív kutatás, beleértve adatfelvételi és -elemző részét is, nagyon személyes vállalkozás (különösen a tereppel csak a kérdezőbiztosokon keresztül érintkező survey-kutatásokkal összehasonlítva). Ezért a kutatásban jelen levő személyek - a kutató és a kutatottak - kapcsolatától, személyes adottságaiktól - amilyen az egyéni életút, nemi, osztály- és etnikai meghatározottság - nem lehet eltekinteni. A személyes pozíciót a (ön)reflexió tárgyává kell tenni, mint ahogyan azt az elméleti paradigmát is, amelyen belül a kutató kérdései és előfeltevései megfogalmazódnak.

A kvalitatív módszerek kidolgozása és alkalmazása végigkíséri a társadalom, valamint kultúratudományok történetét. Denzin és Lincoln ezt a történeti folyamatot öt korszakra osztotta: 1. tradicionális (1900-1950); 2. modernista - aranykorszak (1950-1970); 3. elmosódó műfajok (1970-1986); 4. a reprezentáció váláságának korszaka (1986-1990); 5. a posztmoderntől napjainkig (1990-). Az öt korszakot különböző episztemiológiai hitvallás jellemzi:

1. A tradicionalista időszakot a pozitivista szemlélet dominanciája, a társadalomtudományok objektivitásba vetett hite jellemzi, aminek következében a fiatal társadalomtudományok módszertanilag is a természettudományokhoz kívánnak hasonlítani (azon belül is leginkább a természettudományos tereptudományokra).

2. A modernista korszakban az empirikus megismerés a korszak nagy elméleteinek - strukturalizmus, marxizmus, pszichonalizis, szemiotika - van alárendelve.

3. Az elmosódó műfajok (blurred genres) megjelölés a társadalomtudományi és bölcsészeti gondolkodás, valamint az irodalom határainak elmosódását jelöli, az empirikus megismerés számára új elméleti horizontokat nyit meg a társadalomtudományi fenomenológia és a hermeneutika (interpretatív elmélet).

4. A reprezentáció válsága a kutató és a kutatás tárgyainak és eredményének viszonyára reflektál, valamint a tudományos reprezentáció történetére és előzményeire.

5. Az előbbiből egy újfajta érzékenység nőtt ki, amely a kvalitatív kutatásokat új elvárások elé állítja. Hasonlóképpen új kihívások elé állítja a kvalitatív metodológiát a terep, illetve terepmunka ismeretelméleti státusának újraértékelése a transznacionalizmus, globalizáció korában, a média megjelenése ugyanazon a piacon, és nem utolsósorban a kvalitatív módszerek bevonása a társadalomtudományi tudásiparba, amely a feltett kérdésekre gyorsabb - és olykor egyszerűbb - választ követel.

A kvalitatív módszereket sok szerző más módszerekkel, legfőképpen a pozitivista szemlélettel azonosított kvantitatív módszerekkel összehasonlítva definiálja. Az összehasonlítás szempontjai általában: 1. a megfigyelt valóság ismeretelméleti státusának értelmezése; 2. a megfigyelt valóság és a megfigyelő viszonya; 3. az eredmények ellenőrizhetőségének és reprodukálhatóságának kérdése; 4. a kérdezés módjáról való vélekedés.

A kvalitatív módszerek, különösen a fenomenológiai és hermeneutikai megalapozottságú módszertan német úttörője, Ralf Bohnsack a következőképpen ír erről. A megfigyelt és a megfigyelő viszonyára vonatkozóan a társadalomtudományokban kétféle válasz van: a pozitivista alternatíva szerint a kutató kívülállása, objektivitása lehetséges. A fenomenológia és minden azutáni alternatíva értelmében nem: a kutató is része a megfigyelt valóságnak, ahhoz való viszonyát be kell kalkulálnia az eredményekbe (a pozícióba ágyazott tudás). Az eredmények ellenőrizhetőségének kérdésére a hagyományos válasz (lényegében minden pozitivista tudományban): a megismerés folyamatának reprodukálhatónak kell lennie. Ez legbiztosabban a standardizálás révén, vagyis a megfigyelt és a megfigyelő közötti kommunikáció előstrukturálásával érhető el, így lehet kizárni a szubjektivitás lehetőségét, és elérni, hogy az adatfelvétel és a kiértékelés folyamata is reprodukálható legyen.

Bohnsack szerint az empirikus kutatás lényege az idegen(ség) megértése módszertanilag ellenőrzött módon, ahol a kevesebb beavatkozás nagyobb fokú hitelességet, a társadalmi valósághoz való nagyobb közelséget eredményez. Ezt akkor érhetjük el, ha a kérdéseink a lehető legnyitottabbak, és ezáltal a kommunikációt és magát a témát az adatközlők konkretizálják. A Bohnsack-féle interpretatív paradigmában megfogalmazódó kvalitatív módszer két legfontosabb elve a nyitottság és a kommunikáció elve. A nyitottság elve azt jelenti, hogy a téma elméleti strukturálása csak az émikus konstrukciók ismeretében lehetséges, a kommunikáció elve pedig azt, hogy a jelentésstrukturáló adatokhoz csak kommunikációs helyzeteken keresztül lehet hozzáférni. És végül a kutatás tárgyára és a kutatóhoz való viszonyára vonatkozóan a fenomenológia álláspontját képviseli, miszerint nem léteznek társadalmi tények a szó tiszta és egyszerű értelmében, minden tény elménk szüleménye. A társadalmi világ előstrukturált (Schütz), az, amit mi adatnak hívunk, eleve egy jelentésteli struktúrához tartozik, amelynek alapján a mindennapi életben tájékozódnak az emberek. Emiatt a társadalomtudomány alkotta magyarázatok és értelmezések másodlagos konstrukciók, amelyek egyfelől a mindennapi magyarázatokra támaszkodnak, másrészt magára a mindennapi cselekvésre, illetve a kutató azokra vonatkozó megfigyeléseire. A kvalitatív kutató ebben az értelemben kommunikációs és interakciós helyzetek elemzését végzi, amelyekhez alapvetően két módon jut hozzá: megfigyelési és interjús technikákkal, illetve interakciós helyzetek és szövegek elemzése által. Ezeket rekonstruálni a társadalomtudomány feladata, a tudomány társadalmi aktorok szubjektív látásmódjának és jelentéstulajdonítási gyakorlatának rekonstrukciójára törekszik. Ez a szemlélet, vagyis hogy nem kell új kérdések és szempontok alapján számára idegen helyzetbe hozni az adatközlőt, hanem a mindennapi tudás és mindennapi tapasztalat rekonstrukcióját kell elvégeznie, határozza meg a fenomenológiai alapokon álló kvalitatív módszerek kérdezési technikáját.

A kvalitatív és kvantitatív módszerek viszonya azonban nem szükségszerűen kizárólagos. Jó és igényes kutatásokban egyre gyakrabban történik meg, hogy a kettőt együtt alkalmazzák.

Alan Bryman a kvantitatív és kvalitatív módszerek összekapcsolását kétféleképpen látja lehetségesnek:

1. a kvalitatív kutatás kiegészíti a kvantitatív kutatást (az előkészítésében vesz részt, a terepmunka megelőzi a kérdőívkészítést, de egy későbbi szakaszban elősegíti a kvantitatív adatok elemzését is, némelykor többször is cikáznak a kétféle módszer között);

2. a kvantitatív kutatás egészíti ki a kvalitatív kutatást (kérdőíves adatok elemzése után végzünk etnográfiai kutatást egy vagy több tipikusnak vagy csupán fontosnak gondolt terepen), illetve a kvantitatív és kvalitatív kutatás összekapcsolása egy átfogó kép kialakítása érdekében történik (a kétféle módszer leggyakrabban úgy találkozik, ha egy etnográfus a kérdőíves módszert alkalmazza, hogy a vizsgált közösségre nézve konkrét adatokat megszerezzen).

Táblázat kvalitatív és kvantitatív módszerek összehasonlítására (Bryman, 379.)

Kvalitatív módszereket ma különböző diszciplínákban és különböző elméleti pozíciójú kutatásokban alkalmaznak. Ezeket az elméleti tradíciókat tekintjük át a következő fejezetben. Azt követően a kutatás lefolyását, folyamatát foglaljuk össze, majd az adatfelvétellel, az elemzéssel és értelmezéssel, végül az írással, reprezentációval kapcsolatos technikai és morális, illetve politikai kérdésekkel foglalkozunk. Mindezeknek áttekintő összefoglalását szolgálja a következő táblázat (Flick-Kardorfd-Steinecke, 2000, 19.):

Flick, Uwe - Ernst von Kardorff - Ines Steinke (2000): Was ist qualitative Forschung? Einleitung und Überblick. In: Flick, Uwe - Ernst von Kardoff - Ines Steinecke (Hrsg.): Qualitative Sozialforschung. Ein Handbuch. Rowohlts Enzyklopedie. 13-29.

Denzin, Norman K. - Yvonna S. Lincoln (1994): Introduction: Entering the Field of Qualitative Research. In: N. K. Denzin - Y. S. Lincoln (eds.): Handbook of Qualitative Research. London, Sage, különösen: 1-19.

Babbie, Earl (1995): A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Budapest, Balassi, itt: 1.1., 1.2. 30-88. és 2.4., 108-137.

Bryman, Alan (2005): Kvantitatív és kvalitatív módszerek összekapcsolás. In: Településkutatás. Letenyei László szerk. Budapest, L'Harmattan, 371-391.