Sajtótörténet

Fülöp Zsigmond: Az amerikai zsurnalizmus

Fülöp Zsigmond: Az amerikai zsurnalizmus. = Literatura. 1931. 99-101., 150-152., 192-195., 234­-235.p.)

"Amennyire eltérnek az újvilág egyéb viszonyai a mieinktől, annyira eltérnek a sajtóviszonyai, zsurnalizmusa is. Ez természetes, hiszen a napisajtó mindig az illető ország viszonyainak tük­re. Nálunk - a mostani nyomorúság okozta némi eltolódást leszámítva - a politika és világné­zet állanak az érdeklődés előterében, a napilapok tehát ezt igyekeznek kielégíteni, mégpedig nem csupán a vezércikkeikben és egyéb elmefuttatásaikban, hanem olykor még a “napi hírek” rovatban közölt baleseti és egyéb tudósításokban is. Nálunk, ha nem is száz, de kilencven szá­zalékig megállhat a tétel: mondd meg, milyen lapot olvasol, és én megmondom, ki vagy. Az amerikai újság, a napilap, nem politikát és nem világnézetet ad, vagy legalább is nem elsősor­ban ezt, nem is irodalmi irányok harcaiban éli ki magát, hanem híreket ad, a közelebbi és tá­volabbi világ eseményeit közli. Nálunk a közélet tartalmát tévő politikai, világnézeti, irodal­mi, felekezeti és esetleg osztályharcok nyomják rá bélyegüket a napisajtóra. Amerikában a mamut-kapitalizmus, a prosperity és a példátlan sportszenvedély. [ ... ]

Hogy mit jelentenek az újságok az amerikai életben, ennek megítéléséhez kiindulópon­tul említsük meg, hogy az Egyesült Államok területén megjelenő összes újságok napi pél­dányszáma 40 000 000* (Magyarországon kb. 5-600 000). Ha ezt a lakosság számával vetjük össze (120 000 000), akkor arra kell következtetnünk, hogy minden felnőtt ember naponta vá­sárol lapot, sőt kettőt is. Azonban tévedés volna ebből arra következtetnünk, hogy alapok közéleti és politikai befolyása evvel arányos. Nem. Az amerikai ember nem annyira tüskön­bokron át híve a leibzsurnáljának, mint pl. a magyar. Ha a New York-i ember ma elégedetlen a World-dal, holnap a Times-t veszi meg (az előfizetés ugyanis majdnem teljesen ismeretlen, legfeljebb az újságárusnál lehet előfizetni). Íme egy kiáltó példa a politikai befolyás hiányára:

La Folette, a híres amerikai politikus, az 1928. évi választások alkalmával Visconsin államban lépett fel szenátor-jelöltnek. Visconsin állam területén 351 napilap jelenik meg; ezek közül 349 a megválasztása ellen agitált, s La Folette mégis szenátorrá lett. [ ... ]
Az amerikai laptulajdonos-kiadó (akár egyén, akár csoport) elsősorban és mindenekfe­lett üzletet, mégpedig minél jövedelmezőbbet akar csinálni s minden más szempontot ennek rendel alá. A legjobb üzletet pedig a minél frissebb és minél szenzációsabb hírekkel lehet csi­nálni. Ezért van, hogy a szerkesztőség szellemi és anyagi energiáinak kilencven százaléka a hírszerzésre irányul. Ezért van, hogy míg pl. a magyar lapok híranyaga az aznapi újságokban csaknem teljesen azonos (mert túlnyomólag kőnyomatosoktól átvett anyag), addig az ameri­kai lapok híranyaga - a világeseményeket leszámítva - nagyon eltérő és sokkal bővebb. Illet­ve csak néhány évvel ezelőttig volt oly nagyon eltérő, most ebben is nagy 'eltolódás állott elő, nagyfokú standardizálódás. De nemcsak a híranyag fontos, hanem a feltálalás módja is. Sőt ezt talán még fontosabbnak tekintik. Éppen ezért minden nagy napilap szerkesztőségében ott ül - mint egyik legfontosabb és legjobban megfizetett személy - a tördelő szerkesztő, aki fontosságuk és szenzáció-értékük szerint válogatja ki a híreket, s ennek megfelelően teszi őket az első vagy későbbi oldalakra. Ha a lázas munkában nem ismeri fel egy hír szenzáció-értékét s eldugva közli azt, amit egy másik lap az első oldalon hozott arasznyi címekkel s ez emiatt 50-100 OOO példánnyal többet adott el, akkor az illető urat 24 óra alatt elbocsátják.
Azt mondottuk az imént, hogy a lapok politikai befolyása nem jelentős. Ez így is van.
De amúgy sokat jelentenek a közhangulatra nézve. A lapok megjelenésének szüneteltetése, egyszóval a hírszolgálat elmaradása, mint ez nagyritkán sztrájkok alkalmával bekövetkezik, egyenesen katasztrofális hatású, különösen a kereskedelmi és ipari életre, amely a kezét állan­dóan rajta akarja tartani a világ életének pulzusán. [ ... ]

Híreket és csakis híreket adni! Ennek az elvnek szélsőséges megvalósítása Amerikában egészen különleges, nálunk ismeretlen újságtípust termelt ki: az ún. tabloid-sajtót, De specia­lisan amerikai a szükséglet is, amely ezt létrehozta. Az egyik: az amerikai ember rendesen az alatt olvassa el az újságát, amíg reggel az irodába vagy üzletbe megy; márpedig a zsúfolt közlekedési eszközökön csak gyakorlott művészettel lehet a hatalmas lepedő-újságokat szét­hajtani és lapozgatni (szokásos formátumuk 45x55 cm). A másik: az Egyesült Államokban sok-sok millió azoknak a bevándoroltaknak a száma, akik egyrészt nem sajátították el annyira az ország nyelvét, hogy a nagy lapokat akadálytalanulolvashatnák, másrészt nem is érdeklik őket az események részletei, csak nagyjából akarnak róluk tájékozódni. Ezeknek számára ta­lálták ki a tabloid-sajtó termékeit: felényi nagyságú, tehát könnyebben kezelhető újságokat, amelyek túlnyomólag képeket hoznak s mindenről csak pár soros szövegben tájékoztatnak (tablettákban, innen a gyűjtőnevük). Amellett olcsók, áruk 1-2 cent. Hihetetlen sikert értek el, némelyik napi 1,5 millió példányban jelenik meg. Ez a sikerük részben annak is köszönhető, hogy az alsóbb néprétegek fogyasztván őket, olykor egy-egy a munkásság érdekeit szolgáló cikket vagy hírt is közölnek, ellentétben a nagy standard-lapokkal, amelyek csaknem kizáró­lag az ipari kapitalizmus érdekeit szolgálják.

Zsurnalizmus és közvélemény kölcsönösen függvényei egymásnak. Az újságok befo­lyásolják, sőt sokszor csinálják a közvéleményt, de nem is vonhatják ki magukat a tőlük füg­getlenül kialakult közvélemény nyomása alól. Legjobban megmutatkozik ez a sajtónak a közigazgatási s egyéb korrupcióhoz való viszonyában. Próbáljon csak meg egy újság vagy új­ságíró harcot indítani az alkoholcsempészésnek kedvező rendőri korrupció ellen, ahol a lakos­ság jó része vagy legalábbis a politikai vezetői ebből élnek! Úgy járhat, mint Don R. Mellett, a Cantonban (Ohio) megjelenő Daily News szerkesztője, akit 1926. július l5-én maga a rend­őrség gyilkoltatott meg, mert egy sereg korrupt rendőrtisztviselőt kemény sajtóharcban lelep­lezett és pellengére állított. A rendőrfőnököt elítélték ugyan ezért, de forrásunk szerint az íté­letet nem hajtották végre. (The Nation, 1930, p.I20.) Az is igaz, hogy a Canton Daily News megkapta a Pulitzer-díjat ezért a becsületes és bátor sajtóhadjáratért, de a kilencvenhétéves új­ság, Amerika egyik legrégibb napilapja, mégis belepusztult az áskálódásokba, mert két év múlva megszűnt. [ ... ] A legtöbb lap suba alatt a nagykapitalizmus érdekeit szolgálja, legalább is abban a negatív formában, hogy az evvel összefüggő korrupciós jelenségek fölött szemet huny. Ha akad egy-egy becsületes szerkesztő, aki az ilyesmiben nem deferál a kiadónak, rög­tön elcsapják. [ ... ]

Az amerikai napilapoknál egyenesen létkérdés a hírszolgálat gyorsasága és tökéletessé­ge. Ha egy nagy lap a verseny társaival szemben kétszer-háromszor lekésik egy-egy szenzáci­óval, akár be is szüntetheti a megjelenését. [ ... ]
A riporter egészen más típus Amerikában, mint nálunk. Rendkívül fürge, szemfüles, vakmerő, tolakodó és azonfelül éles szernű, ötletes embernek kell lennie, hogy valamire vi­hesse a mesterségében. A vérbeli riporternek nincs nyolcórai munkaideje, egyáltalán nincs is megállapított munkaideje; ha benne van egy .munkában'', huszonnégy órán át is dolgozik egyfolytában. [ ... ] Ezek az emberek nem rabszolgái, hanem rajongói a mesterségüknek, az ösztönüket követik, de sportot is csinálnak a munkájukból. Legfőbb jutalmuk a mesterségük­kel járó sport-izgalom. Hogy írni is tudjanak, az nem fontos. Európában megkövetelik a ri­pertertől, hogy a szerzett híreket ügyesen meg is tudja írni, föl tudja tálalni. Amerikában a ri­porterek jó része nem is tud írni, illetve nem tud „megírni”. Nincs is rá szükség, mert a mun­kamegosztás ezen a téren is erősen érvényesül. A riporternek nincs más föladata, mint hogya nyersanyagot szállítsa; a nagyobb „esetekről” többen is gyűjtik ezt a nyersanyagot s beszál­lítják a szerkesztőségekbe, ahol aztán úgy kerül földolgozásra, mint valami gyári termék a futószalagon: több kézen megy át, az egyik összegezi és egybeveti a részleteket, a másik ,,koloritot" ad neki, a harmadik a ,,kopfot" (bevezetést) írja hozzá, a negyedik a szenzációs kövérbetűs címeket, a heading-eket fogalmazza hozzá (ez külön művészet) és így tovább - s mindezt pár óra alatt. Ugyanez áll a riporteri munkára akkor is, ha a riporter nem egy lapnak, hanem valamely kőnyomatos vállalatnak dolgozik.

Az egyes lapok külön riporteri hírszolgálata az utóbbi évtizedekben mindinkább háttér­be szorult a központosításnak itt is nagy erővel érvényesülő princípiuma következtében. Az egyes lapok - még a legnagyobbak is - ma már inkább csak az egészen nagyjelentőségű ese­teknél igyekeznek önálló hírszolgáltra, egyebekben a kőnyomatos mamutvállalatokra támasz­kodnak, mert ez jóval olcsóbb. E vállalatok közül kettő: az Associated Press és a United Press az egész világon példátlan mértékben bontakozott ki és példátlan befolyásra tett szert. Szinte ők irányítják a közvéleményt s egyenesen szép tőlük, hogy nem élnek vissza nagyobb mér­tékben a hatalmukkal. Így állott elő az utolsó két évtized folyamán az a helyzet, hogy az újsá­gok, eredeti hivatásuktól eltérően, teljesen „pénzcsináló” (money-making) üzleti vállalkozá­sokká alakultak át.

Az Associated Press (Társult Sajtó) az Egyesült Államok s egyszersmind az egész világ legnagyobb hírszerző vállalata. Ez kivételesen nem nyerészkedő vállalkozás, hanem 1250 amerikai újság kooperatív hírszerző szövetkezete, közös tulajdonnal a tag-újságoknak. De az üzleti, zsurnalisztikai és politikai taktikában mégsem a demokrácia elve érvényesül, mert az ilyen kérdésekben egy diktátor-kollégium dönt, amelynek élén két hatalmas újságkirály áll:

Frank B. Noyes (a Washington Star tulajdonosa) és Adolph S. Ochs (a New York Times tulaj­donosa). Új tag fölvételéről a direktórium dönt. A tag-újságok a központból kapnak híranya­got, amely akis vidéki lapok pár száz szavas napi szükségletétől a nagy újságok napi 75 000 szónyi anyagáig terjedhet. Viszont a vidéki lapok kötelesek a vidékükön történt eseményekről tudósításokat küldeni a központnak. E tudósítások terjedelmét a hír fontossága szabja meg, de az évi összes kötelezettségük körülbelül annyi, mint ahány szót maguk is átvesznek a köz­ponttól. [ ... ]

Az United Press (Egyesült Sajtó) az előbbivel ellentétben teljesen üzleti természetű, magánkézben levő hírszerző vállalat. Egy Scripps nevű újságkirály alapította, hogy megtörje az Associated Press monopóliumát. Húsz év alatt majdnem olyan hatalmas vállalattá épült ki, mint amilyen az A. P. A klientélája szintén 1250 újság, de ezek nem mint társak, hanem csak mint fuggetlen előfizetők szerepelnek, akik a United Pressel-szel kötött viszonyukat bármely percben megszakíthatják. Az 1250 előfizető lap közül azonban csak 900 amerikai, a többi kül­földi lap, amelyek 36 különböző országban jelennek meg. 180 000 kilométernyi bérelt drót­hálózata van, évi költségvetése 6 000 000 dollár. Eredetileg csak esti lapok hírellátására ala­kult, de ma már reggeli lapokat is kiszolgál. Az Associated Press-szel szemben nagy előnye a teljes elfogulatlanság és tárgyilagosság. Hirdeti, hogy semmiféle politikai irányzatot nem kö­vet, nincs más kívánsága, minthogy ,,klienseit az egész világon friss és részrehajlatlan hírek­kel, mindenféle nemzeti, gazdasági, szociális vagy vallási előítéletektől mentes en lássa el." A híreket nem a klientélájához tartozó lapok révén, hanem helyi képviselőkel gyűjti.

A munkássajtó kiszolgálására alakult a szakszervezetek segítségével Federated Press, ennek a befolyása azonban kicsiny, mert a kapitalista sajtó nem veszi át híreit. [ ... ]
A közös hírforrásokból való táplálkozás természetesen mind jobban standardizálja a la­pokat, mind egyformábbak lesznek tartalomban és tipográfiában. A lapok ezrei bizonyos dol­gokban már most is egyformák, így például a mellékleteikben. Az amerikai lapoknál nagy szerepük van a képes (sokszor több színben nyomott) és humoros mellékleteknek. Ezeket nagyrészt a Scripps-Howard-féle Newspaper Enterprise Association állítja elő központilag milliószámra és szállítja az egyes lapoknak. Így érvényesül a ,jót olcsón" elve, mert a lapok nem is tudnák a drága rajzokat és a szintén költséges fotoriportokat külön-külön megfizetni.
Hasonló kísérlet, persze szerény magyar arányokban, nálunk is történt pár év előtt, amikor egy budapesti vállalat központilag látta el képes és főleg szépirodalmi vasárnapi mellékletek­kel a kisebb vidéki lapokat. [ ... ]

[ ... ] Míg az elmaradt Európában a lakosság és az olvasók számának gyarapodásával együtt jár a lapok számának növekedése, addig Amerikában újabban csak a példányszám emelkedik, de a megjelenő egyes lapok száma folytonosan csökken. 1860-ban, az amerikai polgárháborút megelőző időben, mindössze 400 újság jelent meg az Egyesült Államok terü­letén; a századfordulónál, 1899-ben már 2226 volt a számuk; a gyarapodás 1909-ben érte el a tetőpontot, amikor 2600 újság jelent meg. Ekkor indult meg az előbb jelzett folyamat: 1925­ben már csak 2280 újság jelent meg, két év múlva pedig, 1927-ben már csak 1947. A közben eső, még soha nem tapasztalt gazdasági prosperitás tehát két év alatt 333 újságot szüntetett meg. Ezt a 333 kisebb-nagyobb halat néhány óriáshal nyelte le, de úgy, hogy a legtöbb eset­ben a kis halak tulajdonosai sem jártak rosszul, legföljebb az alkalmazottaik, akik ezerszámra váltak. munkanélkülivé. Az 1928 óta bekövetkezett gazdasági válság bizonyára még sokkal több lapot végzett ki, de erre vonatkozó számbeli adatok még nem állnak rendelkezésünkre.

Az amerikai gazdasági élet [ ... ] teremtette meg az ottani hatalmas újság-láncvállalatokat, Ezek létrejöttének egyik fő oka abban a körülményben is keresendő, hogy - az amerikai újsá­gok átlagánál - az eladott példányokból eredő bevétel az előállítási költségnek körülbelül csak egyharmadát fedezi; a többit a hirdetéseknek kellene fedezniük, de ez nem mindig sikerül. Így aztán nincs más hátra, mint láncolatok megteremtésével a nem jövedelmező egységeket meg­szüntetni, a többieknél pedig a közös üzem révén az előállítási és üzemi költségeket csökken­teni. Ma már (az "Editor and Publisher" szerint) 55 ilyen újságlánc-vállalat van, amelyek összesen körülbelül 260 reggeli és esti lapot kontrollálnak. Ez aránylag kicsiny százaléka az összes lapoknak (13%), de a példányszámot véve figyelembe körülbelül 40%. Ha pedig az 55 láncvállalatból leüt jük azt a 17-et, amelyeknek csak 2-2 lapjuk van (aminthogy ezek nem is számítanak igazi láncoknak), akkor a percentszám jelentékenyen eltolódik.

Hogy ki indította meg a láncok sorozatát, az ma már nem állapítható meg egészen bizo­nyosan, de valószínűleg Edward W. Scripps, a mai legnagyobb újságkirály. 1875-ben a fivé­rével együtt alapította a Detroit News-t, három év múlva a Cleveland Press-t s nemsokára a Cincinnati Post-ot. Ez volt az alapvetése annak a láncolatnak, amely 25 napilapjával ma a legnagyobb újság-konszern. [ ... ] Scripps annak köszönhette ezt a nagy sikert, hogy az első időkben a korrupció ellen és a nagy tömegek érdekeit szolgáló reformok mellett harcolt. Ma már konzervatívabb politikát vall [ ... ]
A hiréből nálunk jobban ismert Hearst-láncolatnak 22 napilapja van, azonfelül 9 nagy folyóirata. Hearst, a legtöbbet emlegetett újságkirály, már mint riporter és újságíró kezdte a pályáját, mégpedig Amerika egyik leg híresebb újságjánál, a magyar származású Pulitzer által vezetett New York World-nál. Az itt tanult kitűnő zsurnalisztikai módszereket módjában volt mint laptulajdonosnak hamarosan értékesítenie. Apja kaliforniai milliomos lévén, 1887-ben könnyen megvehette a tönkrement San Francisco Examiner-t: A 24 éves fiatalember olyan tehetséges újságírónak és szerkesztőnek bizonyult, hogy a már lezüllött lap pár hónap alatt a Csendes óceáni partvidék legtekintélyesebb lapjává lett. A lap kitűnően ment, de nem elégí­tette ki Hearst ambícióját. A kilencvenes évek derekán hozzávásárolja a tengődő New York-i Journal-t és evvel veszi föl a versenyt egykori mesterének lapja, a World ellen. Harcmodora egészen amerikai: pontosan lemásolja a Worldot, ugyanazt adja tartalmilag és föltálalásban is, mint ez, de egy-egy példánynak az árát felényire szabja. Ám még tovább megy s magasabb fi­zetésekkel hamarosan elcsalja Pulitzernek csaknem minden tehetségesebb újságíróját, olya­nokat is, akiket Pulitzer maga fedezett fel és nevelt föl, így például Amerikának mindrnáig leghíresebb vezércikk-íróját, Arthur Brisbane-t. Természetesen Pulitzer sem hagyja magát, reformokat - főleg tipográfiaiakat - vezet be az újságcsinálásba, amelyeket viszont Hearst igyekszik letromfolni. Elmondható, hogy ennek a két újságcsináló zseninek a harca adja meg a lökést ahhoz a páratlan fejlődéshez, amelyen az amerikai újságcsinálás az utolsó harminc évben átment. A Hearst-lapok nem élveznek olyan lokális szerkesztési önállóságot, mint a Scripps-lapok. Hearst mindig központilag irányítja a politikai-nemzeti-közgazdasági kampá­nyokat. [ ... ] Hearstnek kevesebb lapja van, mint Scrippsnek (csak 22), de napi 10 millió körüli példányszámával veri az összes többi újságláncolatokat. [ ... ]

Az újságláncolatok ma már nem kizárólag amerikai specialitás, a háború óta Európában is erősen tért hódított ez a rendszer. Így Angliában az újságoIvasók 80%-át ma már három nagy újságláncolat szolgálja ki: a Rothermere-, Beaverbrook- és Berry-félék. Figyelembe vé­ve azt, hogy az újságok politikai befolyása Angliában igen erős, a kormány politikáját is erő­sen befolyásolják. Hát még ha megtörténik, ami nem is olyan lehetetlen, hogy a három hatal­mas konszern közül kettő vagy akár mind a három egyesül! Németországban ismeretes a Hugenberg-láncolat, amely túlzó nacionalista politikajával már nem egyszer fenyegette meg létalapjaiban a köztársaságot. Nálunk csak az Est-lapok láncolata ismeretes.

A nagy újságláncolatokon kívül meg kell itt emlékeznünk néhány nagy amerikai lapról, amelyek megtartották az önállóságukat, legföljebb 1-2 kisebb testvérlapjuk van.

Ilyenek:
A New York Times, Amerika egyik legnagyobb és legtekintélyesebb lapja. Eleinte har­cos orgánum volt, becsületesen küzdött mindenféle korrupció ellen, de mióta a jelenlegi tulaj­donos, Adolph Ochs újságkirály kezébe került (1892), azóta a hírek és távirati jelentések tö­megtermelését tekinti fő feladatának. [ ... ] Hétköznap átlag 370 000, vasárnap több mint 600 000 példányban jelenik meg. 1927 -ben az évi bruttó bevétele 27,5 millió dollár volt. Az alkalmazottainak hetenkint kifizetett 154 000 dollárt; az év folyamán elfogyasztott 10 OOO va­gon papírt. Alkalmazottainak szám 3319 s ezek így oszlanak meg: 75 igazgató-féle (executive), 525 újságíró (Budapest összes lapjainak együttvéve nincs ennyi), 850 kiadóhiva­tali tisztviselő és 1869 technikai alkalmazott (szedő stb.). A hétköznapi átlagos oldalszám a 46, a vasárnapi 225 (megfelel 5-600 magyar újságoldalnak), az 1927-ben nyomott összes ol­dalak száma (egyes példányokban) 13,5 milliárd.

A New York World, amelyet a hetvenes években kivándorolt magyar származású Pulitzer emelt világlappá és az amerikai liberalizmus nagyon becsült zászlajává, arányaiban körülbelül megfelel az előbbinek. A hírszolgáltban nem a teljességre, hanem nívóra töreke­dett. Mindig közérdekű reformokért és a korrupció ellen harcolt. Iránya még ma is ez, de az öreg Pulitzernek pár évvel ezelőtt bekövetkezett halála óta három fia kezébe került s úgy lát­szik, ezek nem örökölték apjuk példátlan újságírói zsenialitását, mert a szerkesztés erősen ha­nyatlott. Ez az oka annak is, hogy már nem volt jövedelmező vállalkozás, mert a család évi l millió dollárt fizetett rá a lapra. Ezért most legutóbb el is adták az egész lap vállalatot.

A példányszámban legnagyobb újság Amerikában a Chicago Tribune. A példányszáma hétköznap 700 000, vasárnap 1 200 000 körül jár. Független köztársasági újságnak mondja magát. A polgárháború után alapították s régebben erősen harcolt a korrupció ellen, de pár évvel ezelőtt kiadott új programja nagyon lanyha [ ... ] Saját hírszerző szolgálata van s híreit 35 nagy külföldi, többnyire európai lappal cseréli ki.
Az Egyesült Államok statisztikusai szerint az amerikai gazdasági élet évenkint körül­belül 1,5 milliárd dollárt költ reklámra, tehát szinte hatszor akkora összeget, mint amekkora Csonka-Magyarország évi állami költségvetése. Ebből a hatalmas összegből körülbelül 700 millió dollár jut a sajtóban közzétett hirdetésekre (mégpedig kb. 200 millió a szakfolyóiratok­ra és magazinokra - amelyeknek havi példányszáma kb. 100 millió - és 500 millió jut a na­pilapokra). [ ... ] A hirdetésekért folytatott intenzív hajsza eredménye volt az az állapot, hogya lapok nem voltak válogatósak a hirdetésekben, mindent közöltek. akármilyen képtelen túlzások és nyilvánvaló csalások voltak is bennük. Ám néhány „bedűlt” amerikai nem hagyta ma­gát, hanem ha a lapban hirdetett részvényaláírások vagy értéktelen orvosságok miatt károso­dás érte, kártérítési pört indított a hirdetést közlő lap ellen. A bíróságok sok esetben meg is ítélték a magas összegű kártérítést, mert arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a lapok felelő­sek a közölt hirdetések tartalmáért. Lassankint ez lett az általános joggyakorlat. De ez aztán egészséges helyzetet is teremtett. A lapok ma már erősen cenzúrázzák a hirdetéseiket tartalmi szempontból, illetve mivel egy-egy lap nem foglalkozhatik a hirdetések elbírálásával, csakis hirdetési ügynökségektől fogadnak el hirdetéseket s ezekre hárítják át az anyagi felelősséget, vagyis ezekkel végeztetik el a cenzúrázást. A lapok kiadóhivatalai csakis apróhirdetéseket fo­gadnak el közvetlenü. [ ... ] Amerikában a lap és a hirdető közötti viszony egészségesebb, mint Európában, mert az amerikai üzletember tisztában van a hirdetés óriási fontosságával s az amerikai publikum talán fogékonyabb is a hirdetések iránt. Ezért inkább a hirdető keresi a la­pot, amiből az következik, hogya lap sokkal függetlenebb az egyes hirdetőtől, semmint ná­lunk. [ ... ]

* Ez a statisztikai adat eléggé hiteles, inert egy 1912-ből való törvény az összes napilapokat és folyóirato­kat kötelezi, hogy félévenként közjegyző előtt esküt helyettesítő nyilatkozatot adjanak le a példánysza­mukról. Evvel a törvényes intézkedéssel akarták ugyanis azoknak az őrült túlzásoknak elejét venni, ame­lyekre a lapok a példányszám föltüntetésében a hirdetés-vadászatnál vetemedtek. [A szerző jegyzete.]