5. A reneszánsz filozófiája

C) Átmenet az újkorba: Bacon

Az olasz reneszánsz virágzása éppoly tünékeny volt, mint annakidején az ióniai poliszoké. A tisztán közvetítő jellegű itáliai és az iparra is támaszkodó németalföldi-angol kereskedőtőke közül az utóbbinak volt igazi perspektívája. Az északi reneszánsz nem oly káprázatos, mint a déli, de mélyrehatóbb: nem véletlenül itt történt meg a reformáció nagy frontáttörése, mely az individuum és az újkor vallását, a protestantizmust eredményezte. És ugyancsak nem véletlen, hogy a reneszánsz természetfilozófusok közül Cusanus, Paracelsus és Böhme németek; a humanisták közül Erasmus németalföldi, Montaigne francia, Morus angol; az olasz Bruno és Campanella pedig csak Angliában és Franciaországban működhettek nyugodtan. Végül az egész reneszánsz filozófia összefoglalója és betetőzője az angol Francis Bacon (1561-1626), aki a cambridge-i egyetemen folytatott tanulmányok után jogi és politikai pályára lépett, s az angol abszolút monarchiának tett szolgálataiért a „Verulam bárója” címet kapta. Filozófiai és irodalmi tevékenységét szabad idejében, mintegy kedvtelésből fejtette ki. Ez általában eléggé tipikus életútja a XVII. századi filozófusoknak, akik ugyanis (Descartes egy tétova kísérletétől eltekintve) nem is keresték a lehetőségét annak, hogy tanárként valamelyik egyetemhez csatlakozzanak, mert nem vállalták azt a teológiai és módszertani kötöttséget, amely ezzel együtt járt volna. Helyette inkább közvetlenül egymáshoz fordultak műveikkel és levélben kifejtett gondolataikkal. Az aktuális, tudományos témájú levelekből alakult ki később (a XVII-XVIII. század fordulójára) a tudományos folyóirat műfaja.

Bacon munkája a tudományok nagy megújulásáról („Instauratio magna scientiarum”) befejezetlenül maradt; legfontosabb része az 1620-ban megjelent Novum Organum („Új módszer”, utalás Arisztotelész „Organon”-jára); megjelent ezenkívül belőle 1623-ban a De dignitate et augmentis scientiarum („A tudományok méltóságáról és gyarapodásáról”) címen kiadott rész. A Novum Organum címe azt sugallja, hogy szerzője egy újfajta logika és módszertan megteremtését tartja szükségesnek. A mű alcíme: „Igaz útmutatások a természet magyarázatára”, a szerző szerint a mű az „Instauratio magna” második részének aforizmákba szedett summázata. Két könyvből áll. Első könyve, az „előkészítő rész” 130 aforizmában tárgyalja a korábbi és a korabeli filozófia és tudomány kritikáját. A második könyv, a „tanító rész” 52 aforizmát tartalmaz Bacon javasolt új, induktív módszerének illusztrálására - azonban rendkívül zsúfolt, helyenként nem teljesen világos, egyszóval nyilvánvalóan befejezetlen.

„Hiába remélünk - írja Bacon a Novum Organumban - jelentős haladást a tudományban attól, hogy a régit az újba töltögetjük és oltogatjuk, újra kell építenünk mindent, az alaptól a tetőig, ha nem akarjuk, örökké egy körben forogva, jelentéktelen és szinte említésre sem méltó haladással beérni.” Mindenekelőtt a megismerés útjában álló akadályokat, az ún. idolumokat (bálvány- vagy ködképeket) kell leküzdeni. Négyféle idolum van: a törzs ködképei, például érzékszerveink csalódásai, hozzátartoznak az emberi „törzshöz”, fajhoz; a barlang ködképei abból fakadnak, hogy minden ember (neveltetése, benyomásai stb. folytán) a saját „barlangjában” él; a „piac” ködképei a helytelenül és meggondolás nélkül (miként a piacon) használt szavakból származnak; végül a „színház” ködképei a skolasztikus filozófiák, melyek „kizárólag színpadra való elmélet-költemények”. Az új, helyes módszer: a tapasztalatból kiinduló, az egyesből az általánosra következtető indukció révén lehet e ködképeket leküzdeni. Ha csak magunkból indulunk ki, mint a magából fonalat szövő pók, éppúgy nem jutunk semmire, mint a tapasztalatokat pusztán fölhalmozó, hangya módjára gyűjtögető „empirikusok”. A helyes utat a méh mutatja: a valóságból vett anyagot földolgozni és rendszerezni kell, majd újból össze kell vetni a valósággal a (tudományos és gyakorlati) kísérletek révén. „Mert egyedül a mesterségek és tudományok - írja Bacon - adnak hatalmat az ember kezébe a valóság fölött.” Egyáltalán, „emberi tudás és hatalom ugyanaz”: a tudás - hatalom.

Bacon utópiája, a Nova Atlantis a technika diadalának meghirdetése. Mégis, Bacon voltaképpen még nem teljesen újkori gondolkodó: a tudás mint hatalom eszméjét a hagyományos világkép keretei között maradva képviselte. Nála még hiányzik az újkor filozófiájára jellemző alapkoncepció, az elszigetelt individuális pszichikum és a matematikai formulákkal leírható természet szembeállítása. A reneszánszban még - ahogyan Marx fogalmaz - „az anyag költőien érzéki ragyogásában ránevet az egész emberre”. Figyelemre méltó mindamellett az az egyezés, amelyet Bacon és az első igazi újkori filozófusnak tekintett Descartes kijelentéseiben találunk: „A természetet szolgáló és magyarázó ember annyit tehet és foghat fel, amennyit a természet rendjéből a dolgokra vagy elméjére vonatkozóan megfigyelt.” (Bacon) „Elhatároztam, hogy nem keresek más tudományt, csak azt, amelyet magamban vagy a világ nagy könyvében találhatok.” (Descartes)