Bevezetés a filozófiába (Bő vázlat tanároknak)

5. óra

Emlékeztető filozófia és tudományok kapcsolatáról:

Vég- és kiindulópont: Descartes - fa-hasonlat, mely szerint a filozófia egyszerre tudomány és bölcsesség.

Következő lépés: Locke - a filozófus korlátozott lehetőségei a kitűnő természettudósok mellett:

ismeretelmélet mint a tudomány útjának tisztogatása, később: tudományelmélet;

etika (elvileg csaknem geometriai bizonyosságú lehet, de gyakorlatilag mégsem);

politikai filozófia (szerződéselmélet, törvényfogalom, természet versus társadalom [Hobbes, Hume, de csak jelzésszerűen].

Az örökség: az észre és érzékekre (emberi megismerési forrásokra építő) természet-megismerés, vagyis tudomány a szó szigorú értelmében; cél: szükségszerű ismeretek, kivételeket nem ismerő törvénykijelentések; a mechanisztikus tudáseszmény implicit vagy explicit uralma.

Az etika és a politikai filozófia (esztétika, mindenfajta történettudomány) nem tartozik ide: gyökerében elválaszthatatlannak tűnik a kinyilatkoztatástól mint különös megismerési módtól (isteni parancsolatok, túlvilági jutalom/büntetés; corpus mysticum; szakrális művészet; gyűjtögetésként felfogott történettudomány egyfelől, az üdvtörténés teológiai értelmezése másfelől: még nem alakul ki az elméleti megalapozású történettudomány és a történelemfilozófia).

A locke-i tézis korolláriuma: a szaktudományok elsőbbsége, a filozófia elsősorban megismerés-módszertan, ismeretelmélet.

Később egyértelművé válik: mikor a szaktudományokról beszélnek, a természettudományok elsőbbségére gondolnak, hiszen a nem-természettudományok tárgyai a „másodlagos" minőségekre épülnek, míg a korabeli tudományos-filozófiai forradalom lényege épp a mennyiségi tényezőkre redukálható „elsődleges" minőségek előtérbe állítása.

Ebből fakad a „szellemtudományok" igyekezete, hogy „felnőjenek" módszertanilag a természettudományokhoz - Dilthey, újkantianizmus.

Új kiindulópont: Heidegger, a szigorú tudományosság gondolatának (előítéletének) relativizálása, „kontextualizálása" a korábban emlegetett esszencialista elgondolásokkal szemben.

- a tudományok közt nem kitüntetettek a természettudományok, hiszen egyformán, mindenfajta tudományra vonatkozik az, amit a válságok során át végbemenő mozgásról megtudunk;

- a tudomány ‘haladása' általános értelemben nem egyenes vonalú, hanem válságokon át értelmezhető (ha egyáltalán);

- a tudományok valamilyen értelemben a tudomány előtti szférából nyerik alapfogalmaikat, vagyis egy fontos értelemben nem autonómak.

Ez a hármas belátás érvényesül a hatvanas évek elejétől, ám előtte az imént értelmezett univerzalizmus szellemében tudományfilozófusok igyekeznek rekonstruálni a természettudományok metodológiáját, kimondva-kimondatlan a célból, hogy megmondják a tudósoknak, hogyan kell eljárniuk tudományos tevékenységük során. Két alapvető lehetőség kínálkozik: folyamatosan törekedni

a, az igazság elérésére;

b, a hamisság elkerülésére.

a, „logikai pozitivizmus" [KITÉRŐ: a Comte-féle pozitivizmusról], a filozófia gyökeres átalakításának igénye, melynek kiáltványszerű megfogalmazása Schlick: „A filozófia fordulata".

Bécsi-Berlini kör - verifikáció (protokoll-tételek illetve belőlük levezethető tételek; tények elmélettől független megragadásának lehetősége mint előfeltevés.)

b, ám egyszersmind már a fordulat első jele is: „kritikai racionalizmus", Popper, falszifikáció, korroboráció, döntő kísérletek jelentősége.

Alapvető fordulat: Kuhn, Feyerabend.

A tudományos forradalmak szerkezete (1962/1984 - magyar kiadás) néhány fő tézisének bemutatása:

- forradalom, haladás-progresszió metaforikus jelentésrétegei a történelemben s a tudományban;

- normál tudomány, anomáliák, válság;

- paradigma, paradigmák, tudományos forradalom;

A paradigmaelmélet tágabb filozófiai-kulturális és szűkebb tudományelméleti jelentősége.

a, tágabb:

- általánosan elfogadottá vált a tudomány ‘haladásának' „szakaszolása", ha nem is feltétlenül a paradigma - normál tudomány sémája szerint; ennyiben az eredeti, kuhni kifejezések meghatározatlansága kifejezetten előnyös, az egzaktság hiánya nem hátrány;

- elfogadottá vált valamilyen mértékű történeti-szociológiai dimenzió bevonása a tudomány rekonstrukciójába;

- az is világossá vált, hogy az igazi tudós nem foglalkozik tudományelméleti rekonstrukciókkal, metodológiai ajánlásokkal (mint ahogyan a tudomány története sem ragadható meg egyetlen tudományelmélet kritériumai szerint sem).

b, szűkebb - komoly kérdések merülnek fel:

- inkommenzurábilitás-probléma történeti dimenzióban (a tudományos racionalitás „demarkációs kritériumának" problémája) és szisztematikus értelemben (a szabad társadalom tudománya, Feyerabend,

előre adott cél nélküli evolúció);

- a tudásszociológia erős programja (David Bloor), mint a tudomány teljességgel (ható-) oksági rekonstrukciója lehetőségének problémája.

- Rorty fellépése a megalapozáselvűség („fundácionalizmus") kritikusaként; a felvilágosodás - a paradigma-gondolat radikalizálásaként - mint radikális szótárváltás jelenik meg.

Mai helyzet: science wars, „magán-" és „állami tudomány" kettőssége, a tudomány hagyományos ideáljainak kérdésessé válása [lásd: Fehér Márta: „Tudományról és tudományfilozófiáról az ezredfordulón" in: Magyar Tudomány, 2002. március]