MARCUS TULLIUS CICERO
A MÁSODIK PHILIPPICA M. ANTONIUS ELLEN
1. Ugyan miféle balsorsnak tulajdonítsam,
összeírt atyák, hogy az utóbbi húsz évben nem akadt az államnak olyan
ellensége, aki egyidejűleg ne üzent volna hadat nekem is? Valóban szükségtelen
bárkit is megneveznem. Emlékezzetek csak vissza magatok. Jobban megbűnhődtek
érte, mint magam is kívántam. Csodálkozom rajtad, Antonius, hogy nem rettensz
vissza azoknak a sorsától, akiknek a tetteit utánozod. A többiek esetében
kevésbé csodálkoztam ezen. Közülük ugyanis egy sem lett önszántából az
ellenségem, mindegyiküket én támadtam meg, államérdekekből. Te azonban, bár egy
szóval sem bántottalak, magadtól támadtál rám szitkaiddal, hogy vakmerőbbnek
tűnj, mint Catilina, dühödtebbnek, mint Clodius. S úgy gondoltad, hogy a velem
való összekülönbözésed jó ajánlás lesz számodra az elvetemült polgárok előtt.
Mire véljem ezt? Talán megvetésből teszi? Sem
magánéletemben, sem népszerűségemben, sem közéleti tevékenységemben, sem pedig
szerény tehetségemben nem látok olyasmit, amit Antonius lenézhetne. Vagy az
képzelte, hogy a senatusban csepülhet engem a legkönnyebben? Hiszen ez a rend számos
kiváló polgárnak kifejezte ugyan elismerését azért, mert jól szolgálta az
államot, de azért, hogy megmentette, egyedül nekem! Vagy talán szónoki
küzdelemben kívánt megmérkőzni velem? Hisz az nekem valóságos jótétemény! Ugyan
hol találnék a magam számára annál bőségesebb, gazdagabb témát, mint hogy a
magam érdekében, illetve Antonius ellen beszéljek? Végül is biztosan azt
gondolta: addig nem tudja meggyőzni a hozzá hasonlókat arról, hogy a haza
ellensége, amíg nem lép fel ellenem is.
Mielőtt bármi másra válaszolnék, röviden kitérek
arra a szemrehányásra, hogy vétettem a barátság ellen, amit igen súlyos vádnak
tartok.
...
36. Mi lett volna belőled, halhatatlan istenek,
milyen nagy ember, ha ki tudtál volna tartani akkori állásfoglalásodnál. Ma is
megvolna a béke, amely akkor helyreállt, túszul adva egy előkelő ifjút, M.
Bambalio unokáját. De csak a félelem, a kötelességtudás alkalmi nevelője
vezetett jó útra; gonosszá azonban a vakmerőség tett, ami nem hagy el, ha
félelmed eloszlik. Bár még akkor is, amikor - engem leszámítva - a legjobban
vélekedtek rólad, a zsarnok gyászszertartását, ha ugyan annak lehet nevezni, a
legálnokabb módon rendezted meg. Az a te szépséges gyászbeszéded, a te
szánalomkeltésed, a te buzdításod! Te, igenis te gyújtottad meg azokat a
fáklyákat, amelyek félig-meddig elhamvasztották őt, s amelyek felgyújtották és
elemésztették L. Bellienus házát. Te szabadítottad házainkra az elvetemült s
nagyrészt rabszolgákból álló tömeg rohamát, amelyet mi fegyveres kézzel vertünk
vissza. S a következő napokban ugyancsak te - éppen csak letörölve magadról a
kormot - dicséretes senatusi határozatokat kezdeményeztél a Capitoliumon, hogy
március Idusa után ne hozzanak nyilvánosságra semmiféle kedvezményt vagy
adományozást kimondó határozatot. Emlékszel, mit mondtál te magad a
száműzöttekről, tudod, mit mondtál a kedvezményekről?! A legjobb pedig az, hogy
a dictatura elnevezést örökre eltörölted az állam életéből. Ebből a
cselekedetedből úgy tűnik, annyira meggyűlölted a királyságot, hogy még a
csíráját is kiirtottad a dictatortól való nemrég átélt rettegés hatására.
Egyesek úgy látták, hogy rendeződött az állam
helyzete, én azonban egyáltalán nem hittem, mert a te kormányzásod mindegyre
hajótöréssel fenyegetett. Vajon rám cáfolt-e? tudta-e sokáig leplezni igazi
énjét? Szemetek láttára aggatták tele rendeletekkel az egész Capitoliumot; s
nemcsak egyes személyeknek, hanem egész népeknek adott el kiváltságokat. Már
nemcsak egyesek, hanem egész tartományok is polgárjogot kaptak. Így, ha mindez
érvényben marad - márpedig az államrend összeomlása nélkül nem maradhat -,
egész tartományokat vesztettetek el, összeírt atyák, s nemcsak az adóbevételek
csökkentek ezeken a házi kiárusításokon, hanem a római nép felségterülete is.
37. Hol az a hétszázmillió, amely az Ops
templomában őrzött jegyzékben szerepel? Gyászos emlékű ugyan az a pénz, de ha
már egykori tulajdonosai nem kaphatták vissza, bennünket legalább megválthatott
volna az adófizetéstől. Az meg hogy lehet, hogy azzal a negyvenmillió
sestertiusszal, amellyel március Idusán adós voltál, április elsején már nem
voltál adós? Rengeteg dolgot árusítottak ki ugyan embereid és nem éppen tudtod
nélkül, de az a határozat, amelyet Deiotarusról, a római nép jó barátjáról
hoztak, s a Capitoliumon kitűztek, az valami egészen rendkívüli! Mikor azt
kifüggesztették, nem volt ember, aki még az elkeseredés közepette is
türtőztetni tudta volna magát a nevetéstől. Mert volt valaha valakinek ádázabb
ellensége, mint Caesar Deiotarusnak? Éppúgy, mint a senatorok s a lovagok
rendjének, mint a massiliaiaknak, mint mindenkinek, akiről tudta, hogy kedves
neki a római nép állama. Amíg tehát Caesar élt, Deiotarus sem személyesen, sem
közvetítéssel nem tudott semmi méltányosat vagy kedvezőt elérni nála, halála
után azonban a kegyeibe került. Caesar mint vendéglátóját összeszidta,
lehordta, hadisarcot szabott ki rá, fejedelemségébe egyik görög kísérőjét
helyezte, a senatus által neki ítélt Armeniától megfosztotta. Amit azonban
életében elvett tőle, holtában aztán visszaadta. És micsoda szavakkal! Hol:
méltányosnak látja, hol meg: nem látja méltánytalannak. Csodálatos
megfogalmazás! Holott Caesar sosem jelentette ki (én ugyanis mindig a távol
levő Deiotarus ügyét képviseltem), hogy az érdekében előadott kívánságunkat
méltányosnak tartja. Deiotarus követei - derék, de gyámoltalan s tájékozatlan
emberek - anélkül, hogy bennünket s a király többi barátját megkérdezték volna,
kötelezvényt írtak alá tízmillió sestertiusról Antonius feleségének
lakosztályában, ahol sok minden került már és kerül még most is eladásra.
Ajánlom, gondolkozz el rajta, mit fogsz kezdeni azzal a kötelezvénnyel. A
király ugyanis, mihelyt értesült a dictator haláláról, saját elhatározásából,
saját erejéből, Caesar feljegyzései nélkül visszaszerezte azt, ami az övé. A
bölcs ember tudta, hogy amit a zsarnokok elraboltak, azt haláluk után
visszaszerzik a megraboltak. Nem állítja hát egyetlen jogtudós sem - még az
sem, aki a te szemedben az egyetlen jogtudós, aki a te ügyeidet intézi -, hogy
ennek a kötelezvénynek az alapján követelésed állna fenn olyasmi miatt, amit
Deiotarus már az irat kiállítása előtt visszaszerzett. Mert nem tőled
vásárolta, hanem mielőtt te eladtad volna neki jogos tulajdonát, maga vette
birtokába. Ő férfiasan cselekedett, mi azonban megvetésre méltók vagyunk, mert
gyűlöljük a tettest, tetteit mégis védelmezzük.
...
45. Emlékezz hát vissza arra a napra, M.
Antonius, amelyen eltörölted a dictaturát. Idézd szemed elé a senatus és a
római nép ujjongását, hasonlítsd össze a magad s a tieid által rendezett
zabolátlan kiárusítással, s meg fogod érteni, micsoda különbség van nyereség és
dicsőség között. De természetesen, ahogy vannak emberek, akik valamilyen
betegség vagy érzéki tompultság következtében nem érzik az ételek jó ízét, úgy
a kicsapongónak, a kapzsinak és a bűnözőnek sincs érzéke az igazi dicsőséghez.
De ha már a dicsőségvágy nem tud téged jó útra téríteni, hát a félelem sem
képes elriasztani a leggyalázatosabb tettektől? Nem félsz, hogy elítélnek? ha
jó lelkiismeretből, úgy dicsérlek; de ha hatalmad tudatában: nem látod, hogy
mitől kell tartania annak, aki ilyen alapon nem tart az elítéléstől? Ha nem
félsz is a bátor férfiaktól s a kiváló polgároktól, mert a fegyverek távol
tartják őket tőled, hidd el nekem: a híveid nem fognak soká eltűrni. S ugyan
milyen élet az, éjjel-nappal rettegni a környezetedtől? Hacsak nem kötelezted
le őket nagyobb jótéteményekkel, mint ő némelyeket azok közül, akik megölték;
vagy valamiben is összehasonlítható vagy vele? Ő tehetséges, értelmes, jó
emlékezőtehetségű, művelt, alapos, megfontolt és fáradhatatlan ember volt;
haditettei ugyan károsak voltak az állam számára, de mégiscsak nagyszabásúak.
Hosszú éveken át készült az uralkodásra, s amit eltervezett, azt nagy fáradság
és sok veszedelem árán megvalósította. Játékok, építkezések, ajándékok és
lakomák segítségével megnyerte a tájékozatlan tömeget. Híveit jutalommal, ellenfeleit
a megbocsátás látszatával kötelezte le. Mit részletezzem? A szabad polgárok
számára részben rettegésük, részben közönyük révén megszokottá tette a
szolgaságot.
46. Csak uralomvágyad tekintetében tudlak
összehasonlítani vele, egyebekben azonban semmiképpen nem vagy vele
összehasonlítható. Abból a számos csapásból azonban, amellyel ő sújtotta a
köztársaságot, mégis származott annyi jó, hogy a római nép már megtanulta,
kinek mennyit hihet, kire bízhatja rá magát, kitől óvakodjék. Erre nem gondolsz,
s azt sem látod be, hogy bátor embereknek elég tanulság az, hogy milyen
nagyszerű dolog, milyen népszerű jótétemény, milyen dicső hírnevet szerez a
zsarnok megölése? Őt nem tudták elviselni az emberek - téged majd igen?
Versengve fognak ezután hozzálátni ehhez a feladathoz az emberek, hidd el
nekem, s nem fognak távoli véletlenre várni.
Légy végre tekintettel az államra, kérlek. Arra
gondolj, hogy kiktől származol, ne arra, hogy kik között élsz. Velem bánj
tetszésed szerint, de a köztársaságot kíméld meg! Önmagadra neked legyen
gondod, én magamról annyit mondhatok: ifjan is védelmére keltem a
köztársaságnak, vén fejjel sem hagyom cserben. Megvetettem Catilina fegyvereit,
nem rettegek a tieidtől sem. Sőt még az életemet is felajánlanám, ha halálom
által megvalósulhatna a polgárok szabadsága, hogy a római nép elkeseredése
szülje meg végre, amivel régóta terhes. Ha ugyanis majdnem húsz évvel ezelőtt
éppen ebben a templomban kijelentettem, hogy nem lehet korai a halál annak
számára, aki már elérte a consulságot, mennyivel jogosabban mondom most,
öregemberként! Nekem bizony, összeírt atyák, már kívánatos is a halál, hiszen
már elvégeztem mindazt, amit magam elé tűztem, és elértem munkám gyümölcsét.
Csak két kívánságom van: az egyik, hogy halálomkor a római népet szabadságban
hagyjam itt - ennél semmi nagyobbat nem adhatnak nekem a halhatatlan istenek -,
a másik, hogy mindenki olyan véget érjen, amilyen szolgálatokat tett az
államnak.
Maróti Egon fordítása