Félix Lope de Vega Carpio: A komédiaírás új mesterségéről (1609)
Kívánságtokra, nemes spanyol elmék
(jeles akadémiátok s tanácstok
hamarosan felülmúlja nem csak
Itáliáét, melyhez, megirigyelvén
a görögökét, maga Cicero adta nevét	5
Averno tava mellett[1], hanem Athénét,
ahol a platóni Akadémián
filozófok dísz-tanácsa gyűlt egybe)
Ars comediae-t írok most tinéktek,
melynek a köz stílusa lesz fő éke.	10
Könnyűnek tetszik ez a tárgy,
s könnyű volna bárkinek,
ki kevesebb komédiát írt, ám többet
tud a komédiaírás mesterségéről, és
bölcsebb; de számomra kellemetlen, mert	15
a magamékat enélkül írtam meg.
Hogyne ismerném mnd a szabályokat,
Istennek hála, hogy egycsapásra
átrágtam magam az erről szóló könyveken:
kevesebb idő alatt, mint a Nap	20
tízszer megfordul a Kos és Halak közt.
Hanem, mivel végül úgy találtam, hogy
spanyol földön nem úgy írtak komédiát,
mint legelső alkotói gondolták,
hogy majd úgy írják az egész világon;	25
itt csak barbár költ kénye-kedve szerint,
szoktatván köznépét kontár darabhoz.
Hát így vezettettek be, de oly módon,
hogy, ki most a mesterséggel vértezve
íráshoz lát, hír és dics nélkül hal meg,	30
és győz, ki távol esik eme fénytől,
nem észérv vagy kényszer, de szokás mi dönt.
Igaz, hogy némely alkalmakkor írtam
a kevesek ismerte mesterség szerint,
de mivel látom, hogy mások látványos	35
trükkökkel teli mű-szörnyeket szülnek
a köznép és a nők ámulatára,
kik e szomorú gyakorlatot kanonizálják,
visszatérek ama barbár szokásokhoz;
és, midőn komédiát kell írnom,	40
elzárom a szabályokat hét lakattal;
elküldöm Terentiust s Plautust szobámból,
hogy ne kiáltozzanak (mert kiálthat
néma könyvből is az igazság), és
a köznép tapsára áhítozók	45
kitalálta mesterség szerint írok,
mert, mivel a köznép fizet, hát illő
ízlése szerint szólni: bután, mint ő.[2]
Már meg lett a valódi comedia
célja határozva, mivel mint minden	50
költeményé vagy poesisé,
feladata cselekvést utánozni,
és lefesteni százada szokásait.
Minden költő utánzás továbbá
három elemből épül fel, és ezek:	55
beszéd, vers, és harmónia vagy zene,
és ebben közös a tragédiával,
melytől csupán annyiban különbözik,
hogy míg emebben hitványak tettei,
abban nemes királyokét festik.	60
Nézzétek, hibát vétnek-e műveink!
Drámának nevezték kezdetben,
mert közönséges cselekvést utánzott;
Spanyolországban Lope de Rueda
e szabályok atyja, s mára könyvvé lett	65
közönséges próza-komédiája,
melyben iparosmestert ábrázol,
és egy lakatos lányának szerelmét,
ezért a mai szokás szerint
közjátéknak nevezik a régi komédiát,	70
melyben a mesterség megtarttatik,
lévén cselekménye egy s hitványaké;
s mert királyt közjátékban sosem látni,
mutatja, hogy a mesterség a stílus
silánysága miatt visszatetszést keltett;	75
s a köznép királyt kér a comediába.
Arisztotelész festi Poétikájában,
bár nem túl világosan, eredetét:
Athén és Megara versengését
afölött, hogy melyikük vezette be.[3]	80
A Megara-beliek Epikharmoszt,
Athén Magnészt vágyna elsőnek látni.
Donatus azt mondja, hogy a régiek
kultuszából gyökerezik, s az első
tragédia-szerzőnek Theszpiszt teszi	85
Horatius nyomán, ki ugyanezt írta;
s a komédiát Arisztophanész vezette be.
Homérosz a komédiát utánozta,
midőn az Odüsszeiát alkotta,
s Íliásza tragédiára híres példa,	90
mely utánzásaként "tragikus eposz"
névvel illettem Jeruzsálememet.
Mint Pokol, Purgatórium s Paradicsom
a kiváló Dante tollából együtt
komédiának volt nevezve, habár	95
Manetti prológjában kárhoztatá.
Mindenki tudja, hogy gyanúsnak vélték,
s egy időre elhalt a komédia,
és ekkor született a szatíra, mely még
kegyetlenebb lévén, hamar elsikkadt,	100
s az újkomédiának nyitott utat.
A kórus volt az első, majd később
nőtt a bevezetett színészek száma,
de Menandrosz, kit Terentius követett,
terhesnek találta s elhagyta a kart.	105
Terentiust nézd szabályok kérdésében,
mert a komikus stílust nem emelte
tragédia-nagyságúra soha – mert
Plautust ezért hibáztatták éppen,
míg az körültekintőbb volt e téren.	110
A tragédiák tárgya történelmi,
míg a komédiáké kitalálás:
ezért hívták planipediának és
a tárgyát alacsonynak, mert a színész
színpad s koturnusz nélkül adta elő.	115
Volt mimosz, comedia palliata,
továbbá togata, atelana és
tabernaria: mint ma, akadt nem kevés.
Az athéniak eleganciája
hibákat s a szokásokat bírálta	120
komédiákban; a vers s előadás
szerzőit nagy díjakkal tüntették ki.
Ezért Cicero szokások tükrének
és az igazság élő képmásának
mondja, amely igen megtisztelő cím	125
történetírókra igaz mellette.
Hát koronát s dicsérést érdemel-e?!
De úgy látom, azt mondjátok, hogy nem más
mint fárasztó és terhes könyv-fordítás
e zavaros gépezet lefestése.	130
Higgyétek el, szükséges felidéznem
néhány hasonló dolgot, hogy lássátok:
mikor azt kéritek tőlem, írnám meg
a spanyol komédiaköltés mesterségét
– hol mind', mit eddig írtak, ellene vét;	135
s mondjam, milyen legyen komédiánk ma,
szemben régivel, s mely elvet kövessen –,
tapasztalatomról kérdeztek, s nem a
mesterségről, mert bár az igazat mond,
ostoba köznépünk neki ellentmond.	140
Mesterséget ha kértek, nemes elmék,
forgassátok bölcs Robortello könyvét,
s meglátjátok, hogy Arisztotelészről,
és amit a De comediában ír,
bár számos könyvben szélesen elterjedt,	145
mára teljesen összekeveredett.
De ha azokról szóljak, kik mostanság
diktálnak, mert elkerülhetetlen, hogy
köznépünk saját törvényben rögzítse
e rút komédia-szörny alakját,	150
elmondom, hogy írtam, de nézzétek el,
mert a nép parancsolt s engedelmeskedtem,
s mintegy hibáit bearanyozandó,
felfedem néktek, miként kívántam – mert
mesterség-követésre mód nincs semmi –	155
a két véglet közt középútra lelni.
A tárgy kiválasztásakor ne nézzed,
hogy (szabály bocsá'!) királyokról szól-e,
bár értem, hogy a mi bölcs Fülöp urunk,
Spanyolhon uralkodója, királyt látván	160
komédiában, feldühödött; akár
azért, mert a mesterségnek ellentmond,
vagy nem illő királyi méltósághoz
mű, mely egyszerű népet is utánoz.[4]
Ez újra antik komédia volna,	165
mely mutat – mint Plautusnál láthatjuk –
istent: Jupitert Anfitriónjában.
Nehezemre esik ezt elfogadnom,
mivel Plutarkhosz, Menandroszról szólván
elitéli az antik komédiát;	170
ám oly távol állunk a mesterségtől,
mit hazánkban elégszer sértünk meg:
ez egyszer minden tudor hallgasson el!
Tragikust a komikussal keverjed,
s Terentiust Senecával, legyen bár	175
olyan, mint Pasziphae Minótaurosza,
hősi egy része, s nevetséges másik;
mert a változatosság gyönyörködtet,
amint jól bizonyítja a természet:
sokfélesége révén nyer szépséget.[5]	180
Fontos, hogy az ily tárgy egységes legyen,
figyelembe véve azt, hogy a mese
semmiképp se legyen epizodikus,
vagyis ne ékelődjék közbe dolog,
mely a tárgytól szántszándékkal eltérít,	185
és tagját úgy elvenni ne lehessen,
hogy ne tegye tönkre a műegységet.
De nem fontos egy nap forgása alatt
játszódnia, bár mondja Arisztotelész,
mert már nem tartjuk őt annyira sokra	190
mióta keverünk tragikus titkot
s alantas komikum egyszerűségét;
legrövidebb időt vegye igénybe,
hacsak nem oly történetet ír a költő,
amelyben több év kell hogy leperegjen,	195
s ezeket felvonások közé tegye,
avagy, ha megoldhatatlannak tűnne,
egy szereplő útja alatt történjék,
ami zavarni szokta, azt, ki észreveszi,
de ne menjen színházba, ha nem tetszik neki.	200
Ó, hány kortársunk hányja a keresztet,
mert évnyit ölel fel, mi egy művi nap
leforgása alatt kell megtörténjen,
s mégsem tudtak matematikust hívni!
Vedd figyelembe csillapíthatatlan	205
dühét a színházba térő spanyolnak,
ha nem mutatnak be két órácskában
Teremtéstől Végítéletig mindent;
s úgy vélem, ebben kedvére kell tenni,
így igazságosabb, s mit tehetsz: ennyi.	210
Választott tárgyad egyszerűen írd meg
s három felvonásnyi időre osszad,
figyelvén arra, amennyiben lehet,
egy se lépjen túl egynapnyi keretet.[6]
Virués kapitány, kiváló elme	215
írt először hármas comediákat,
korábban négy lábon állt, mint a gyermek,
mivel az volt még a komédia is;
én tizenkét évesen négy felvonást
és négy íves terjedelemben írtam,	220
mert egy ív egy felvonásnak felelt meg,
s akkoriban három felvonásközben
három rövid közjátékot játszottak,
míg ma alig egyet, s azután táncot,
noha a tánc a komédia része,	225
amint Arisztotelész bizonyítja,
Ateneo, Platón, s Xenophón írja,
mivel leleplezi az erkölcstelent,
s ezért bosszankodik Kallipidészen,
mert az antik kart látszik imitálni.	230
Két részre különítsd el a tárgyadat,
köztük a kötést kezdetektől fonjad
amíg a jelenetek el nem fogynak,
de az oldást mindaddig ne mutassad,
míg az utolsó szín el nem érkezik,	235
mert a köznép, ha tudja darabod végét,
arccal ajtó felé, s hátával fordul
arra, amerre három órát nézett,
mivel nincs már maradni ok mivégett.
Ritkán maradjon a színpad beszélő	240
szereplők nélkül, mivel a köznépünk
e szakaszok alatt nyugtalankodik,
darabod pedig nagyon elhúzódhat,
habár – amellett hogy hibának szarvas –
kellemét s fényét fokozni alkalmas.	245
Kezdődjön hát egyszerű nyelvezettel,
s ne pazarolj concettókat szokásos
köznapi dolgokra, mert ilyenekből
csak néhányat utánozzon a beszéd;
ám amikor a színre lépő személy	250
meggyőz, tanácsot ad avagy lebeszél,
kell bőven elméncség és csavarosság,
mert éppen így utánozza a valót,
lévén, hogy ki-ki más stílusban beszél,
mint közönségesen, amikor meggyőz,	255
tanácsot ad, vagy elutasít tárgyat.
Arisztidész rétor mutatott példát,
mert írja, hogy a komikus nyelvezet
legyen tiszta, áttetsző, és megjegyzi,
hogy hétköznapi használatból vegyék,	260
s különbözzék meggyőző beszédektől,
melyek épp ettől válhatnak igazán
díszessé, ragyogóvá, s jól csengővé.
Ne bántson szöveged, s a színpadi nyelv
se bosszantson túl különös szavakkal,	265
mert ha valós beszélőket utánzol,
nincs helye bennük se Metaur-partnak,[7]
se hippogriff-, szeráf-, s kentaur-hadnak.
Ha király beszél, utánozza hűen
a királyi pompát (gravis), s ha egy öreg szól,	270
tartsa magát tisztes ősz bölcsességhez;
szeretőket affektusokkal fessél,
melyek úgy felzaklatják a nézőt;
monológot úgy alkoss, hogy a színész
teste átváltozzon szavalás közben,	275
mikor elhűl, döbbenjen meg a nép is;
magát faggassa s magának feleljen;
ha sóhajtozik s eped, mindig tartson
a hölgyek felé illő tiszteletet.
A dámák ne cáfolják nevüket, és	280
ha álruhát öltenek, módja legyen
bocsánatos, mert a férfi-ruhás nő
mindig tetszést arat a színpadokon.
Ám ne fess soha valószínűtlent, mert
törvény, hogy a valószínűt utánozd:	285
inas ne értekezzen fennkölt tárgyról,
és ne mondjon concettót, mint láttuk
azt néhány külföldi komédiában;
semmiképpen se mondhasson ellen
az elmondottaknak a jellem:	290
meg ne feledkezzünk[8] arról, mit gyakran
Szophoklész s Ödipusz szemére vetnek,
hogy nem tudja, ő ölte-e meg Laioszt.
Végződjön a jelenet bölcsmondással,
bájos, szellemes, s elegáns sorokkal,	295
de oly módon, hogy a belépő színész
ne keltsen csalódást közönségében.
Az első felvonás legyen alaphelyzet,
a második szője a viszályokat,
oly módon, hogy a harmadik feléig	300
senki se sejtse, mire megy ki a játék; [9]
csald meg az ízlést, s ahol úgy tűnik, hogy
épp megértenék a történéseket,
a való álljon távol beígérttől.
Körültekintőn illesszd a strófákat	305
az éppen bemutatott jellemekhez:
panaszos szeretőkhöz decima jó,
szonett illik a még reménykedőkhöz,
elbeszélést románcban adják elő,
bár oktávában fényesebben csillog,	310
s míg tercinák fennköltebb tárgyhoz valók,
a szerelemhez a redondilla illik.
Fontosak a retorikai formák,
mint az ismétlés vagy anadiplosis,
és egymást követő sorok elején	315
az anaforák páros viszonyai,
irónia és szónoki kérdések,
megszólítás, felkiáltás, és képek.
Az igazsággal történő megcsalás
– emlékezetre méltó invenció –	320
tetszést keltett, ahogy Miguel Sánchez
alkalmazta minden darabjában már.
A félreérthető beszédek és a
kétértelműség bizonytalansága
sikert várhat köznépünk körében,	325
mert azt hiszik, értik, mit mond a színész.
Legjobb a becsületről szóló mese,
mert magával ragad s meghat mindenkit,
s ugyanúgy jók a virtust bemutatók,
mivel tiszteletnek örvend mindenütt.	330
Megtörténik gyakran, mikor a színész
árulót alakít, oly gyűlöletes
mindenki előtt hogy ki se szolgálják,
s menekül, aki szembejön vele;
noha a hűket meghívják s jóltartják,	335
még főrangok is behódolnak nekik:
kedvét keresik, dícsérik-éltetik.
Minden felvonás négy ívnyit tegyen ki,
mert tizenkettő az a mérték, amennyit
a hallgatóság türelme kibír időt.	340
A szatírikus részek ne legyenek
se túl világosak, se túl direktek,
mert törvényileg tiltották be ezért
a komédiát görög s olasz földön.
Csípjen de ne gyűlöljön, s ha rágalmaz,	345
tapsot ne várjon, hírnévre nem méltó az.
Mit mondtam, vehetik aforizmának,
kik antik mesterséggel nem bírnának,
mert több s jobb érvre nem maradt már idő.
Ami a díszlet fajtájáit illeti,	350
– bár ez a rendező dolga – ezeket
Vitruvius, V. Maximus, P. Riccio tárgyalja,
s episztoláiban festi Horatius:
legyenek vásznak s rajt ligetek, nyájak,
házak és hamis márványmintázatok.	355
A jelmezekről beszél Julius Pollux,[10]
ha szükséges volna, de Spanyolhonban
a comedia korunk alakította
barbár szokásai szerint adható
törökre keresztényhez illő körgallér	360
s húzhat cipellőt római gavallér.
Bár senkit sem mondhatok barbárabbnak,
mint magamat, mert mesterséggel szemben
merészelek szabályt alkotni, s hagyom
vulgáris árammal elsodortatni,	365
amiért szidnak olaszok s franciák;[11]
de mit tegyek, hogyha megírtam már vagy
– azzal, melyiket minap fejeztem be –
négyszázkilencvenhárom színdarabot?
Mert, hat kivételével, minden többi	370
a mesterség ellen súlyosan vétett.
Vállalom, amit írtam, s bár tudom, hogy
máshogy jobbak lehettek volna, ámde
nem tetszettek volna annyira, mint így;
mert helyes ellen vétőben gyakran és	375
éppen azért gyönyörét leli az ízlés.
Humanae cur sit speculum comoedia vitae,
quaeve ferat juveni commoda, quaeve seni,
quid praeter lepidosque sales, ex cultaque verba
et genus eloquit purius inde petas,	380
quae gravia in mediis occurrant lusibus, et quae
jucundis passim seria mixta jocis;
quam sint fallaces servi, [et] quam improba semper
fraudeque et omnigenis foemina plena dolis;
quam miser, infelix, stultus, et ineptus amator,	185
quam vix succedant, quae bene coepta putes.[12]
Figyelmezz, s mesterségről ne vitatkozz,
mert nézve s hallgatva komédiát
alkalmad nyílik megtudni titkát.

Végh Dániel nyersfordítása

---

[1] Cicero itt írta a Questiones Academicaet Punic falu Pozzuoli mellett, Dél-Itáliában

[2] Gáspár Endre:

Én, hogyha hozzákezdek egy darabhoz

Minden szabályt elzárok hét lakattal.

Terentiust s Plautust, hogy ne zavarjon,

Kivitetetem szobámból, mert van ám úgy,

Hogy néma könyvből szót kér az igazság,

Aztán azoknak követem receptjét,

Kik a közönség tapsaira vágynak.

Aki fizet, megkövetelheti,

Hogy bárgyuságunk tessék is neki.

[3] 48a30

[4] A sor esetleg így is értelmezhető: "hogy egyszerű nép közt álruhában járjon" Ez esetleg utalás lehet az "El villano en su rincón" c. komédiára, ahol valóban álruhában vegyül el a király hű parasztjai között.

[5] Lessing: Hamburgi dramaturgia, 1767 december 29., Fekete Sas, 215.

"Még királyokat is felléptethettek komédiáitokban. Hallom ugyan, hogy bölcs uralkodónk (II. Fülöp) ezt nem helyeselte; akár azért, mert belátta, hogy ez szabályellenes, akár azért, mert a király méltóságával ellenkezőnek tartotta, ha így a köznéppel elkeverik. Szívesen elismerem, hogy nem egyéb ez, mint visszatérés a legrégibb komédiához, amely még isteneket is szerepeltetett; többek között Plautus Amphitruojában is láthatjuk ezt, jóllehet azt is tudom, hogy Plutarkhosz, Menandroszról szólva, nem dicséri nagyon a legrégibb komédiát. Emiatt természetesen nehezemre esik, hogy a mi divatunkat helyeseljem. De ha már egyszer Spanyolországban ennyire eltávolodtunk a művészettől, akkor az írástudóknak már erről is hallgatniuk kell. Igaz, ha a komikusat a tragikussal elegyítjük, Seneca Terentiussal olvad össze, s nem kisebb szörnyeteg jön ily módon létre, mint amilyen Pasziphae Minotaurosza volt. De hát e változatosság gyönyörködtet; az emberek nem akarnak más színdarabot látni, csak olyat, amely félig komoly, félig meg vidám; maga a természet tanít meg bennünket erre a sokrétűségre, hiszen belőle meríti szépségének egy részét."

Gáspár Endre műfordításában (A világirodalom Ars poeticái)

A tragikust vígsággal elegyítsük,

Terentiust Senecával, s ne bánjuk,

Ha Minotaurus lesz is az eredmény…

Mert nagy öröm ez a változatosság,

S a természet a legjobb példa rá,

Hogy van varázsa a sokféleségnek.

[6] Tagold a témát három felvonásra,

Úgy igyekezén, hogy az egynapos

Időhatárt ne lépd át egyben-egyben.

[7] Az eredetiben Panchaia, a Főnix szülőföldje, és Metaurus folyó, a Pun háborúk egyik színtere.

[8] Itt az eredetiben "felejtsük el" áll, de ez logikailag nem illik a környezetbe. Egy esetleges sajtóhiba lehetne a kimaradt "no".

[9] Az elsőben a kérdést vesd fel aztán,

S a másodikban bonyolítsd mesédet

Úgy, hogy a harmadik feléig egyik

Néző se sejtse meg, mi lesz a vége.

[10]Vitruvius De Architectura, a történész Valerius Maximus (De dictis fascisque mirabilibus), mindkettő I. századból, Pietro Riccio, firenzei humanista. Mindegyikőjüket említi Robortello az idézett helyen. Julius Pollux Onomasticon című lexikonában beszél számos egyéb között a jelmezekről is (II. század).

[11] Megmondjam-e, ki a valódi barbár?

Én, mert szabályba mertem önteni,

Mit a művészet tilt, s a nagy tömeggel

Sodródom, úgyhogy francia s olasz

Tudatlanságot joggal vet szememre.

[12]