PLATÓN

ÁLLAM

Hetedik könyv

BARLANGHASONLAT

I.

SZÓKRATÉSZ Hasonlítsd mármost természetünket
– abból a szempontból, hogy részesül-e nevelésben vagy sem
– a következő helyzethez. Képzeld el, hogy az emberek egy
barlangszerű föld alatti lakóhelyen, melynek a világosság felé
nyíló s a barlang egész szélességében elhúzódó bejárata van,
gyermekkoruktól fogva lábukon és nyakukon meg vannak
kötözve, úgyhogy egy helyben kell maradniuk, s csak
előrenézhetnek, de fejüket a kötelékek miatt nem forgathatják;
hátuk mögött felülről és messziről egy tűznek a fénye világít,
a tűz és a lekötözött emberek között pedig fent egy út húzódik,
melynek mentén egy alacsony fal van építve. mint ahogy a
bábjátékosok előtt a közönség felé egy emelvény szokott
állni, amely fölött a bábjaikat mutogatják.

GLAUKÓN Értem.

SZÓKRATÉSZ Aztán képzeld el, hogy az alacsony fal mellett
mindenféle tárgyakat: emberszobrokat, kőből és fából való s
másféle készítményű állatalakokat hordoznak fel s alá, melyek
az alacsony fal fölött kilátszanak; s – mint ahogy természetes
is – a tárgyakat hordozó emberek egy része beszélget, más
része hallgat.

GLAUKÓN Különös egy kép, s különösek a rabok is.

SZÓKRATÉSZ Éppen olyanok, mint mi. Mert először is,
hiszed-e, hogy ezek az emberek önmagukból és egymásból
valaha is mást láttak, mint azokat az árnyékokat, amelyeket
a tűz a barlangnak velük szemben eső falára vetített?

GLAUKÓN Hogy is láthattak volna, mikor a fejüket egész
életükön át mozdulatlanul kénytelenek tartani?

SZÓKRATÉSZ S mit látnak vajon a fel és alá hordozott
tárgyakból? Nem ugyanazt?

GLAUKÓN Dehogynem.

SZÓKRATÉSZ S ha beszélni tudnának egymással, nem
gondolod-e, hogy azt tartanák valóságnak, amit látnak?

GLAUKÓN Feltétlenül.

SZÓKRATÉSZ Hát még ha a börtön szembeeső fala
visszhangot is adna! Ha a fel s alá járó emberek valamelyike
megszólalna, gondolhatnának-e másra, mint hogy az előttük
elhaladó árnyék beszél?

GLAUKÓN Zeuszra, nem.

SZÓKRATÉSZ S egyáltalában, ezek az emberek aligha
gondolhatnák azt, hogy más az igazság, mint ama mesterséges
dolgoknak az árnyéka.

GLAUKÓN Minden bizonnyal.

SZÓKRATÉSZ Képzeld el most, milyen volna a bilincsekből
való felszabadulásuk, s az értelmetlenségből való
meggyógyulásuk! Ugye természetszerűleg valahogy így történne
a dolog: ha valamelyiküket feloldanák, s kényszerítenék, hogy
hirtelen álljon fel, forgassa körül a nyakát, járjon, és nézzen fel
a tűz felé; s ha mind e mozdulatok közben fájdalmat érezne, s
a ragyogó fény miatt nem volna képes ránézni azokra a tárgyakra,
amelyeknek az árnyékát azelőtt látta: mit gondolsz, mit felelne az
ilyen ember, ha valaki azt mondaná neki, hogy előbb csak üres
semmiségeket látott, most azonban, mivel a létezőhöz közelebb
van, s nagyobb mértékben létező dolgok felé van fordulva,
sokkal helyesebben lát; s ha az úton elhaladó tárgyakra mutatva
kényszerítené, hogy feleljen a kérdésére: mi az, nem gondolod-e,
hogy zavarban volna, és azt hinné, hogy az előbb látott dolgok
sokkal igazabbak voltak, mint amelyeket most mutatnak neki?

GLAUKÓN Úgy van.

II.

SZÓKRATÉSZ Ha tehát arra kényszerítené, hogy magába
a fénybe tekintsen, nemde fájna a szeme, elfordulna, és azokhoz
a dolgokhoz menekülne, amelyeknek a nézésére képes, és a
most mutatott tárgyaknál valójában világosabbnak tartaná őket?

GLAUKÓN Így van.

SZÓKRATÉSZ Ha aztán innen valaki erőszakkal
továbbvonszolná felfelé a göröngyös és meredek úton, s nem
engedné el, amíg csak ki nem húzná a napfényre: vajon nem
szenvedne-e emiatt, s nem méltatlankodnék-e hurcoltatása
közben? S mikor a napfényre érne, vajon tudna-e a fénytől
elárasztott szemével valamit is látni abból, amit most mint
igazi világot mutatnak be neki?

GLAUKÓN Aligha; legalábbis azonnal nem.

SZÓKRATÉSZ Azt hiszem, előbb meg kellene itt szoknia,
ha a fönti dolgokat látni akarná. Először is legkönnyebben
az árnyékképeket tudná nézni, aztán az embereknek s minden
másnak a vízben tükröződő képét, s csak utoljára magukat
a dolgokat; s továbbhaladva, az égitesteket és az égboltozatot
is sokkal könnyebben tudná éjjel szemlélni, ha a csillagok és
a hold fényére tekintene fel, mintha nappal nézné a napot és
a napfényt.

GLAUKÓN Hogyne!

SZÓKRATÉSZ S végül aztán a napot is – de nem a víz
tükrében, s nem valami más helyen lévő hasonmását,
hanem őt magát, a maga valóságában, s a maga helyén
– meg tudná pillantani, s eredeti minőségében megszemlélni.

GLAUKÓN Minden bizonnyal.

SZÓKRATÉSZ S akkor aztán arra a következtetésre jutna
felőle, hogy a nap hozza létre az évszakokat és az éveket,
ő intéz mindent a látható térben, s mindannak, amit láttak,
valamiképp ő az oka.

GLAUKÓN Egészen bizonyos, hogy az előbbiek után ide
kell jutnia.

SZÓKRATÉSZ S ha visszaemlékezik korábbi lakóhelyére,
ottani bölcsességére és ottani rabtársaira, nem gondolod-e,
hogy e változás miatt magát boldognak fogja tartani,
amazokat pedig szerencsétlennek?

GLAUKÓN De igen.

SZÓKRATÉSZ S ha akkor egymás közti életükben voltak
bizonyos kitüntetések, dicséretek és tiszteletajándékok,
amelyeket annak adtak, aki az előtte elvonuló árnyképeket
a legélesebben tudta felismerni, s aki a legjobban tudott
emlékezni rá, hogy melyek szoktak előbb, melyek később,
s melyek egyszerre elhaladni, s aki mindennek alapján a
legbiztosabban meg tudta jósolni, hogy mi fog következni:
gondolod-e, hogy ő ezekre még mindig vágyakozik, s hogy
az ottani világban kitüntetteket és hatalmasokat irigyli
– s nem inkább Homérosszal érezne-e, s nem szeretne-e
inkább mezei munkásként dolgozni egy földnélküli embernél,
s inkább akármit elszenvedni, mint ama révület világában élni?

GLAUKÓN Én bizony azt hiszem, hogy mindent inkább
vállalna, semhogy úgy kelljen élnie.

SZÓKRATÉSZ S gondold meg ezt is. Ha ez az ember
megint lemenne ugyanarra a helyre, s ott leülne, nem
lenne-e a szeme tele sötétséggel, így hirtelen a napfényről
jövet?

GLAUKÓN De bizony.

SZÓKRATÉSZ S ha megint csak azoknak az
árnyékképeknek a megfejtésében kellene neki vetélkednie
amaz örök rabokkal, miközben homályosan látna
mindaddig, míg csak a szeme újból nem alkalmazkodna
– márpedig az az idő, amíg hozzászokna, aligha lenne rövid
–, nem lenne-e nevetség tárgya, s nem mondanák-e róla,
hogy felmenetele volt az oka annak, hogy megromlott
szemmel jött vissza, tehát nem érdemes még csak
megpróbálni sem a felmenetelt? S ha valaki aztán
megpróbálná a többieket feloldozni s felvezetni, s ezt
valamiképpen kézre keríthetnék és megölhetnék, nem
ölnék-e meg?

GLAUKÓN Feltétlenül.

ÉLETÜNK OLYAN, MINT A BARLANGLAKÓKÉ

III.

SZÓKRATÉSZ Ezt a hasonlatot, kedves Glaukónom,
teljes egészében a fentebb mondottakra kell alkalmazni: a
látás által megismert világot hasonlítsd a börtönlakáshoz,
a benne levő tűz fényét pedig a nap erejéhez; s ha a
felmenetelt és a fent levő dolgok szemléletét a léleknek a
gondolat világába való felemelkedésével veszed egyenlőnek,
nem jársz messze az én felfogásomtól – ha már egyszer ezt
kívánod hallani. Bár isten tudja, igaz-e. Én mindenesetre így
képzelem: a megismerhető dolgok közt végső a jó ideája –
de ezt csak nehezen lehet meglátni; ha azonban egyszer
megpillantottuk, azt kell róla tartanunk, hogy mindnyájunk
részére minden jónak és szépnek az oka, amely a látható
világban a fényt s ennek az urát szüli, az ésszel felfogható
világban pedig ő maga mint úr biztosítja nekünk az
igazságot és az észt; s ezt az ideát meg kell látnia annak,
aki a magán- és közéletben okosan akar cselekedni.

GLAUKÓN Osztozom a nézetedben, már amennyire
hozzá tudok szólni.

SZÓKRATÉSZ Nos, akkor osztozz abban is, és ne
csodálkozz rajta, hogy aki egyszer idáig eljutott, az
tovább már nem hajlandó az emberi dolgokat
cselekedni, mert a lelke állandóan arra törekszik,
hogy ott fent élhessen; ez természetes, ha egyszer a
fentebbi hasonlat is erre mutat.

GLAUKÓN Igen, természetes.

SZÓKRATÉSZ Hát azon csodálkozol-e, ha valaki
az isteni szemlélődésekből az emberiekhez érkezve
gyámoltalanul viselkedik, s nagyon nevetséges színben
tűnik fel, mert a szeme még homályosan lát, s mielőtt
az ottani sötétséghez egészen hozzászoknék, kénytelen
a törvényszék előtt vagy egyebütt vitázni az igazságosság
árnyékáról vagy azokról a mesterséges alakokról,
melyeknek ezek az árnyékai, és harcot folytatni azoknak
a felfogásával, akik magát az igazságosságot soha nem is látták?

GLAUKÓN Bizony ezen sem lehet csodálkozni.

SZÓKRATÉSZ Ha azonban valakinek egy csöpp esze van,
arra kell gondolnia, hogy látási zavarok kétfélék, és két
okból keletkeznek: vagy akkor, ha az ember világosságból
megy sötétségbe, vagy ha sötétségből megy világosságba.
Mármost meggondolva, hogy ugyanez áll a lélekre is: ha
azt látja, hogy valamely lélek zavarban van, s nem képes
valamit felismerni, ezen nem nevet értelmetlenül, hanem
azt tudakolja, vajon egy fényesebb világból érkezve, a
neki szokatlan sötétség miatt van-e a látása elhomályosulva,
vagy pedig egy vaskosabb tudatlanságból jött át a nagyobb
világosságba, s a fényesebb ragyogás vakította-e el; s ez
utóbbit boldognak mondja majd helyzete és élete miatt,
az előbbit pedig szerencsétlennek; s ha ez utóbbin
éppenséggel nevetni akarna, még mindig kevésbé volna
nevetséges a nevetése, mintha azon a lelken nevetne,
amely felülről, a világosságból érkezik.

GLAUKÓN Nagyon helyesen beszélsz.

Fordította: Szabó Miklós