Halló, Rádió Budapest III!

Éteri időutazás: újraélednek 70 éve elhangzott rádióműsorok a magyar rádiózás 85. évfordulóján.

Soha nem rögzített rádióműsorok… Az adásfolyam, ahogyan az 1930-1940-es években az európai éterben hangozhatott.
December 1-én, a magyar rádiózás napján avatjuk föl a Rádió Budapest III-t, mely a Rádió Budapest I és II. hetven évvel ezelőtt elhangzott műsoraiból válogat. Az eredeti szövegkönyvek Magyar Országos Levéltárban őrzött kéziratai és a rádióban akkor leforgatott, de ma is fellelhető gramofonlemezek felhasználásával rekonstruáltuk az Első Pesti Egyetemi Rádióban, a Proscenion Drámaszínpad tagjaival azt, hogy hogyan is szólhatott a rádió nagyszüleink korában.
2010. december elsején és másodikán több mint 24 órán keresztül hallható az adásfolyam az éterben majdnem ugyanarról a helyről, ahol annak idején is szólt az adás, az ELTE Múzeum krt-i kampuszáról, a 97 MHz-en. Elhangoznak a korabelivel megegyező repertoárú gramofonhangversenyek, zenés rádióelőadások, élő cigányzene-közvetítés, hírműsorok, torna, programajánlat, és néhány meglepetés műsorszám is: Tarka Estek, és az Amerikában bemutatott Világok Harca autentikus ma gyar változata. Természetesen R. Budapest III. önálló szünetjellel jelentkezik az éterben.
A teljes műsorfolyamot a kisközösségi Első Pesti Egyetemi Rádió önkéntesei és a Proscenion Drámaszínpad tagjai készítették.
December 2-án délután élő bemutatóval emlékezünk meg a rádiózás hőskoráról, és ennek a korszaknak a kultúrájáról az ELTE Múzeum krt-i épületében.
A rádióavató után a Budapest III az internetre költözik és folyamatosan közvetítő, állandóan bővülő, letölthető és stream-ben is hallható műsoraival a világ első olyan rádiója lesz, amelyben 1938-ban megállt az idő.

PROGRAMM

2010. december 1. 5 (17) órakor: 97 MHz FM Budapest, http://eper.elte.hu Rádió Budapest III: 24 órás időutazás

2010. december 2. 5 (17) órakor: A Rádió Budapest III. bemutatkozó estje, az online BP3 adásának felavatása az ELTE-n (Múzeum krt 6-8., Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet).

A meghívó plakátja (pdf)