Tipográfia (írás számítógéppel)

Betűtípusok

A betűtípusok azonos grafikai elven megtervezett karakterek, s egyfajta korszellemet és hangulatot fejeznek ki. Tervezőik művészek, akik az adott kor érzését formálták a már meglévő ábécé betűformáivá. A betűk elsődleges célja olvashatóságuk, így a művészek csak úgy alkothattak, hogy betűvariációikban az egyéni jelleg egyértelműen őrizze a betűk közös tulajdonságát. Mint ahogy bármilyen stílusú széket is egyből felismerünk, a betűknek is meg kell őrizniük „a”-ságukat vagy „k”-ságukat.

Ahogy a székeknek is illeszkedniük kell az asztalhoz, az egyes betűknek is harmonizálniuk kell egymással. De a székektől eltérően a betűk általában nem önmagukban, hanem egy szó tagjaként fordulnak elő, azaz nem is a betűket, hanem a formai szempontból véletlenszerű kombinációik által alkotott szavak képét kell egyből felismerni.

A betűtípusoknál alapvető szabály, hogy az olvasónak nem szabad a betűt látnia, hanem csak a szöveget érzékelnie: a betűtípus maga láthatatlan. Ezért ha az olvasó megakad egy betűnél, akár csak azért, hogy nicsak, milyen szépen kunkorodik, az már a betű funkciójával ellentétes (akárcsak egy filmzene esetében). A betű formája legfeljebb a címekben, emblémákban kelthet önmagáért feltűnést.

Bár a latin betűs írás hangírás, azaz egy betű egy hangot jelöl (és nem szótagot vagy szót), ez a gyakorlatban nem egészen igaz: nyelvenként változóan más-más betűscsoportok ugyanazt a hangot jelölik (ly, j), és ugyanaz a betű más hangot is jelölhet (kiss, mine). De tipográfiailag sem igaz: még a fejünkben ugyanannak számító betű is valójában sokféle alakot ölthet:

Itt látható, hogy a különféle variációk három alapforma köré szerveződnek: a kis- és nagybetűk eltérnek, és a kurzív és normál kisbetű is más-más alakú. Ezt az írás tanulásakor el kell sajátítani. Más betűknél más-más fokú változatosság látható (C c c). A három alaptípus kialakulása eltérő: a nagybetű a római kőbe vésett forma, a kisbetű a nyomtatásra átalakított, a római alak filozófiája szerinti, de kódexkézírást alapul vevő betű, a kurzív az itáliai kézírást utánzó nyomtatott típus.

A héberben néhány kivételtől eltekintve egyféle változata van a betűknek, az arabban viszont négy (kezdő, önálló, végső és szóközi). A „nagybetű" fogalma viszont egyikben sem értelmezhető.

 

Betűk jellemző változatai

Q – farka keresztezi-e az O karikát? Egyenes vonal vagy hullámos?

g – egyrészes (g) vagy kétrészes (g)

$ – egy vagy két áthúzás?

J – lenyúlik-e az alapvonal alá vagy sem?

a – egy- (a) vagy kétrészes (a)?

G – van sarkantyúja? Van keresztvonása? Van horog a tetején?

3 – görbe vagy szögletes (3) a fölső hurka?

4 – nyitott (4) vagy zárt (4)?

7 – van-e rajta keresztvonás? Egyenes vagy görbült szárú?

A – csúcsa hegyes, túlnyúló, talpas, kerek?

i ? – a pont rajta kerek, rombusz, szögletes?

P, p – a hurka zárt, nyitott, továbbnyúló?

U – van-e a jobb alján kis szára vagy nincs?

M – leér-e közepén az alapvonalig vagy sem? Szélső lábai egyenesek vagy ferdék? Fölső részén vannak-e orrok (serifek)? Ha igen, mindkét irányban kinyúlnak-e vagy csak az egyikben?

E – középső karjának van-e orra (serif)?

C – jobb felső végén van-e horog (serif)? Ennek van-e felfelé ívelő része?

e – keresztvonása egyenes vagy ferde (e)?

j – alsó vége hegyes, vágott vagy lekerekített?

K – karja és lába egy pontból indul-e vagy sem (K)?

stb. stb.

***

A betűtípusoknak is van lelkük. Sokan a borokhoz hasonlóan jellemzik őket. Nem mindegy, mi a szöveg témája, hangulata, célja. Pontosabban: vannak a tipográfusok körében kialakult hagyományok arról, hogy mely betűtípushoz mely típusú szöveg illik.

Így költészetre használandók a reneszánsz antikvák (Garamond), még romantikusabb ennek dőlt változatát használni – de ez már az olvashatóság rovására megy. A gyakorlatban rengeteg verseskönyvet szednek barokk (Times), klasszicista (Bodoni, pl. Ady-versekhez) vagy humanista talpatlan (Optima) betűkkel. A szépirodalomban a reneszánsz vagy barokk antikvák a legelterjedtebbek, de sok ponyvát nyomnak újságbetűkkel. A műszaki témájú könyveket elvileg klasszicista antikvával (Bodoni) „kellene” szedni, amely kifejezi a technológiai precizitást. A sci-fik kedvenc betűtípusa a talpatlan Arial, mely a modernségre utal. A reklámok betűje a 19. században az Egyiptomi betűtípus volt, a 20-30-as években a talpatlan Futura, manapság az USA-ban a kövér reneszánsz antikvák jelennek meg a reklámokban. Mindez tehát inkább kulturális meghatározottságú, mintsem a betűtípusokban „a priori” benne rejlő tulajdonság.

Az újságok betűje talán a kivétel, melyet kifejezetten arra fejlesztettek ki, hogy a rossz minőségű papíron, gyorsan kopó betűkkel minél többet be lehessen zsúfolni a lapba. A kopás és a papíron szétfolyó nyomdafesték miatt a kisméretű betűk szeme összefolyt, ezért az újságbetűk szemei nyitottabbak, nagyobbak. A száraik kisebbek, hogy sűrűn követhessék egymást a sorok.

A kézírást imitáló betűk közül ma a legnépszerűbbek a filctollas írást utánzók, melyeket olyan személyes nyomtatványokban, plakátokon, levelekben alkalmaznak, ahol nem a hivatalos nyomtatványhatás elérése a cél. Ugyanakkor az, hogy ma a Comic Sans betűtípus oly népszerű, ugyanaz a jelenség, mint ahogy 1500-ban a kurzív volt divatos: a kor kézírását utánozta. Kérdés, hogy a mai kor Comicja mennyire lesz időtálló.

 

NYOMDAI BETŰK

A számítógépes kiadványszerkesztés (DTP, Desktop Publishing) előtt a nyomdák fizikailag is létező betűkészlete határozta meg, hogy mely nyomdában milyen betűtípusú, azon belül milyen méretű betűk nyomtathatóak.

A rendelkezésre álló betűfajtákról a nyomdák betűmintakönyvet jelentettek meg; a betűtípusokat gyártó/kiadó cégek pedig hasonlóképp mintakönyvet adtak ki. Ilyen, ma már elektronikus mintakönyvek ma is léteznek; és már elektronikusan is beszerezhetőek.

Egy példa a Terv Nyomda betűmintakönyvéből (részlet; pl. a cirill betűtípusokat elhagytuk):

 

 

FONTOK (SZÁMÍTÓGÉPES BETŰTÍPUSOK)

A Windowsban legegyszerűbben a TTF (True Type) betűtípusok használhatók, melyek a Vezérlőpult (Control Panel) Betűtípusok (Fonts) könyvtárában vannak (segédprogrammal post script betűk is használhatók). A betűtípusfájl tartalmazza a karaktereken kívül a betűre vonatkozó szerzői jogi adatokat is. Egy néven (pl. Bodoni, Garamond, Caslon, Times) számos vállalat különféle betűi lehetnek: ezek között van pénzért megvásárolható, feltört, ingyenes, művészi igényű és silány digitalizált másolat is. Tehát egy név több, különféle megjelenésű, vastagságú, arányú betűtípust is takarhat – az alapjelemzői természetesen azonosak lesznek, de a kidolgozottságuk jelentősen eltérhet. Ennek oka részben az, hogy a legtöbb változat egy korábbi, „történeti” betűtípus újrarajzolása, és ahány tervező, annyiféleképp rajzolja újra. A különféle legális (hivatalos) verziókat a vállalat neve alapján lehet megkülönböztetni: ITC Bodoni, Monotype Bodoni, URW Bodoni stb. Máshol azonos betűrajok különféle betűközökkel vagy arányokkal jelenhetnek meg: ezeket máskor/mások alakították digitális betűkké.

Teljesen azonos betűtípusok megjelenhetnek különböző neveken is (szerzői jogi okok miatt). Így pl. a Palatino Linotype és a Book Antiqua teljesen megegyezik).

Más betűtípusok hasonlóképp szinte megkülönböztethetetlenek: Dutch/Times, Swiss/Helvetica.

A betűtípusok a szoftverekhez hasonlóan lehetnek szabadon használhatók vagy fizetősek. Bizonyos típusokat mindkét változatban megtalálhatunk. A betűk formáját ugyanis nem védi szerzői jog, csak a nevét, így sokan szabadon, minimális változtatással dobják piacra „saját” változatukat. Az alapcsomagon mindig a normál, dőlt, kövér, dőlt kövér betűk értendők. Az expert csomagokban kiskapitális, címhez való verzál, kacskaringóbetű, ligatúrák, ugráló számok kövér és félkövér, ill. vékony betűkészletek is benne vannak (zárójelben a betűkészletek száma).

Néhány ár tájékoztatásul (Win True Type)

Név

Ár (USD)

Kiadó

Gill Sans

226,20 (6)

Monotype

Frutiger

178,20 (6)

Linotype

Arial

151,20 (4)

Adobe

Times New R.

151,20 (4)

Monotype

Futura

118,20 (6)

Adobe

Helvetica

118,02 (6)

Linotype

Palatino

79,20 (4)

Linotype

Garamond Expert

79,20 (6 PS)

Adobe

Garamond Swash

22,00 (1)

Monotype

 

SAJÁT KARAKTER KÉSZÍTÉSE

Beszkennelés után Corel Trace vagy Illustrator Streamline programban vektoros (ai) fájllá alakítva, azt a Fontographerbe (Font Lab) behíva készíthetünk saját fontot.

 

 

BETŰKÉSZLETEK TÖRVÉNYSZERŰSÉGEI

A stilárisan egységes glifkészlet (a betűtípus) a következő szempontok szerint épül fel: 

1. Az írásrendszer törvényszerűségei: az adott ábécé vagy változat (pl. kurzív, fett) általános törvényszerűsége (tollhegy dőlésszöge, írás iránya, betűk általános arányai). A latin, cirill, görög k, к, κ illetve t, т, τ, más-más törvényeknek engedelmeskedik, és mégis ugyanaz a betű és ugyanaz a betűtípus. Az egyes törvényszerűségek átvitele más ábécére furcsa hatást kelt: sajátos az a csak Görögországban használt latin betű, melyekkel görög szövegen belüli latin szövegeket szednek: latin betűk, de az „álló-kurzív” görög írás törvényszerűségei szerint. Szintén egyedi a kínai vagy japán szövegek latin betűje (pl. MS Mincho), mely egy olyan lecsupaszított, azonos szélességű (monospaced) latin ABC, amilyen európai „bennszülött” kiadványokban ismeretlen.

2. A betűrészek törvényszerűségei: a betűrészek törvényszerűsége az adott ábécén belül (orr, talp, fül stb. ékezetek és mellékjelek stb. lehetséges helye és formai jelölése vékony-vastag vonalak lehetséges helye, ha ilyet alkalmaznak).

3. Stílus: a betűtípus ezeket variáló-választó-elhagyó-eltúlzó stílusjegyei

a) a talp megléte vagy meg nem léte, elhelyezkedése és stílusa

b) a vonalak végződése (lekerekített, vágott stb)

c) vonalvastagság változatossága alapján kontrasztos vagy lineáris

d) ékezetek és mellékjelek stílusa

e) fel- és lenyúló szárak hossza (gazdaságossági szempont: rövid szárak esetén kisebb sortávolság is elegendő);

f) x-magasság (törzsmagasság) (gazdaságossági szempont: optikailag nagyobbnak tűnik a betű nagy törzsmagasságnál)

4.Az egyes jelek formájának már létező változatai: pl. választani a „g” és „a” lehetséges rajzolatai ill. álló és/vagy ugráló számok között

5. Az egyes kiválasztott glifek egymáshoz képesti viszonyai (betűközök)

A fenti szempontok egy betűtervező művészi alkotásának folyamatában a következőképp állnak össze betűkké: Matthew Carter így írja le, hogy hogyan fog egy betűtípus tervezéséhez.

 

„Először valószínűleg egy kis h-val kezdeném. Ebből már kiderül, hogy ez egy groteszk vagy talpas betűtípus lesz, ha talpas, vastag vagy vékony a talpa, van-e sok vékony-vastag kontraszt a betű képében, mik az általános arányai, a felnyúló szára, a szár- és törzsmagassága[1]; és mivel a h egyenes határoló vonalú, következőnek rajzolnék egy kerek betűt, egy o-t, és ebből látom, hogy az o görbe vonalának súlya hogy aránylik a h egyeneseihez. Aztán következne a kis p, mert ez félig kerek, félig egyenes, és van lenyúló szára is, mely egy újabb függőleges dimenziót alapozok meg. Ha megvan a h, akkor ez már rengeteg információt tartalmaz az m, n, u betűkről; és ha van egy p-d, akkor már van q, b és d is. És amit lehet, szavakat formálok belőlük vagy valami szóhoz hasonlót, mert számomra az olvasás tapasztalata meghatározó egy betűtípusról alkotott véleményemben, mert ez a betűtípus működésének lakmuszpapírja.[i]

 

Az ezen elvek alapján tervezett teljes glifkészlet-család a következő glifkészlet-változatokat tartalmazza:

1. Stiláris változat: álló vagy kurzív[2]. A kurzív változat állóhoz viszonya gazdaságossági szempontok alapján: keskenyebb – több fér el azonos helyen; gyakorlati szempontok alapján: a kurzivált szöveg kisebb helyet foglal el vagy éppen pont azonos helyet (pl. áttördelésnél fontos szempont). A dőlt változatban nincs formai eltérés az állótól, csak a döntés szöge, a kurzívnál formai változatok szerepelnek, melyek között jelentős eltérés is lehet (pl. f-f, a-a, a cirill т-т)

a) előre dőlt

b) hanyatt dőlt (ritka, pl. víznévírásnál térképen)

2. Vastagságbeli változat (alapesetben csak fett)[3] (egy változat esetén melyik legyen: kövér, háromnegyedkövér, félkövér)

3. Szélességbeli változatok (széles, keskeny–kondenz, nagyon keskeny-kompressz)

4. Kiskapitális változat

 

A számítógépes szerkesztéssel az alapváltozatból egységes algoritmus (geometrikus torzítási függvények) alapján létrehozható döntött (oblique vagy faux italic), hamis félkövér (faux bold) és hamis kiskapitális (általánosan használt, ezért nincs rá elnevezés) változat. Ezek használata azonban tipográfiai hibának minősül, mert nem tudatosan, grafikai szempontok szerint megtervezett, hanem automatikusan generált glifváltozatok.

A szimbólumok tipografémáit hasonló hatások szerint alakítják glifekké. Itt is találkozhatunk formai fejlődéssel: a mutató kéz a 19. századi vízállásszintek és reklámok kedvelt karaktere, mely ma internetes egérmutatóként tért vissza[4].

 

Betűtípusok osztályozása betűforma szerint

 

 

Talpas

Talpatlan

Kontrasztos

Antikva

Humanista

Lineáris

Egyptienne

Groteszk

 

a)      A talpas antikvák klasszikus, elegáns hatásúak
b)      A groteszkek (talpnélküli / Sans Serif betűk / lineáris antikvák) modern hatásúak (az avantgárd óta folyamatosan)
c)      Az eleve reklámbetűnek tervezett kövér egyptienne ma a bulvárokban és tömeglapokban válik ismét divatos címbetűvé: harsányságot fejez ki
d)      Humanista betűk (talp nélkül vagy „ál-talppal) 

 



[1] h height és x height

[2] Kiemelésre nem feltétlen ezt használjuk: a gót betűs írásnál kiemelésre betűritkítást  vagy másik gót betűstípust használtak;  a japánban pedig gyakori a bekeretezés vagy szürke háttérszín kiemeléskor.

[3] Nem mindehol értelmezhető: az „autentikus” reneszánsz betűknek pl. nincs kövér változata.

[4] Egy személyes eset: a mutató kéz-jel (pointer ornament) értelmezésekor egy angol megrendelő meglátván a klasszikus, utcákon 1838-as vízszintet mutató ujj pikogramját, felkiáltott, hogy nem akar öngyilkos vagy katona lenni, mert ez a 80-as évek Sex Pistols stílusára és a „Your country needs You” plakátra emlékezteti. Nálunk egészen más, sokkal inkább a „western” stílushoz közelebbi, 19. századiságot idéző hagyományai alakultak ki ennek a jelnek.



[i] Helvetica. Swiss Dots Production. Rendező: Gary Hustwit. 2007. 17.p. 

 



A betűhasználat történeti fejlődése – a korszellem betűtípusa



Előtörténet

Az antikvitás betűje, a kapitális. A talpas verzálisok (és némely ligatúrák) változtatás nélkül megtartották 2000 évvel korábbi, főníciai–görög alapformákon nyugvó, kőbe vésett formájukat. Az álló nagybetűk (kapitális: ezzel írták a szövegek „fejét”, címét) mintapéldája a Trajanus oszlopán található felirat római kapitális betűkészlete (i. sz. 113). A kőbe vésett betűtalpak a későbbi korok nyomdászai számára a kisbetűkhöz is mintát jelentettek. A betűtalpak alapvető elemei a latin betűknek, kialakulásuk mégis máig vitatott. Korábban egyértelműen azt hitték, hogy a betűk vonalait a véső egy ütésével így zárták le, a talp tehát a kőbe vésés sajátja; újabban azonban olyan vélemények is feltűntek, miszerint a talpakat a kőre a betűket vágott nádtollal előrajzoló-előfestő eleve berajzolta, a vésővel csak ezeket a vonalakat követték (eszerint a vastag–vékony kontraszt is a nádtoll sajátja). A talpak és a vékony–vastag vonalak kontrasztja könnyen létrehozható a vágott helyű tollal is, ami ezt a nézetet támasztja alá. A kőbe véset betűket azután általában vörös festékkel kifestették. Jellemzője például a többi betűnél keskenyebb E.

Capitalis quadrata. A római kapitális majuszkuláit lassú volt tollal írni: a vágott tollal írt capitalis quadrata (capitalis elegans) kisméretű, széles, félkövér kapitálishoz hasonló írás volt. A toll vágott hegyét az írásra 90 fokban tartották. Ez az írás kb. úgy nézett ki, mintha mi végig kövér kiskapitálissal írnánk szövegeinket, azaz apró méretű, de nagybetűs formájú volt: kisbetűk még nem lévén.

 

Rusztika. Ezután (i. e. 100 – i. sz. 100) létrejött a rusztika, azaz a keskeny, kézírásos nagybetűk készlete (capitalis rustica). A tollhegyet már 60 fokban tartották. A keskeny betűk gazdaságosabbak voltak, azaz több fért az akkor drága papiruszra vagy pergamenre. Ebben a korban kezdődött meg a tekercsekről a könyv (kódex) formátumra áttérés; ahol a keresztény művekben egyre inkább a kódex formát részesítették előnyben. Jellemzője, hogy az A-nak nincs keresztvonala.

 

Római folyóírás. (kurzíva) A 1–12. században használták a latin betűk gyors kézírásos változatát is. Szépírásos modell nem lévén, a nagybetűs írás egyszerűsödött, a végső íráskép némileg hasonlított egy olyan mai kézírásra, melyben nincsenek betűkapcsolatok, és amelyet nem lehet elolvasni. Megjelentek a fel- és lenyúló szárak.

A nagybetűs írást később a középkorban a görög és latin szerzők műveit másoló szerzetesek formálták: kerekítették és egyszerűsítették a betűk formáját, csökkentve az egy betűre jutó vonások számát.

Unciális, félunciális. A 4–8. században használt unciális, majd félunciális (semiuncialis) írásban jöttek létre a betűk fel- és lenyúló szárai. A korábbinál görbébb vonalakra hatással lehetett, hogy sok görög szöveget másoltak ekkor, melynek betűi sok görbét tartalmaznak. Ezek ma kisbetűs írásnak tűnnek – de nagybetű nélkül. A kelta unciális a többitől némileg elzártan fejlődött.

Karoling-minuszkula. Nagy Károly birodalmában terjedt el egységes formában az új minuszkula 780-tól: ez a Karoling-minuszkula, a mai kisbetűk alapja. A betű elterjesztésére Nagy Károly meghívta Yorki Alcuint, akinek a feladata egy új, a birodalomban egységesen használt írás kifejlesztése és elterjesztése volt. Iskolájában általánossá tette az egységes helyesírást, központozást, a kisbetű-mondatkezdő nagybetű párosítást, a szóközt és a szöveg bekezdésekre osztását.

A Karoling-minuszkula már a mai írásképet adja, néhány részlet azonban még különbözik: nincs pont az i-n és j-n, az e jobb oldala még nem ér össze, a t szára nem nyúlik keresztvonása fölé és az ſ a „régi” formájú. 800 körül jelent meg a nagybetűk használata a mondat elején, az írásjelek viszont még egyéni használattól függtek. A címet még kapitálissal, unciálissal, félunciálissal írták, a szövegbetű volt a Karoling-minuszkula.



Gót betűk

Blackletter, Gothic (UK), Old English, gotisch, törtövonalú betű, broken script, gebrochene schrift

Változatai:

  • textura (a „klasszikus” gót betű, törtvonalú betű)
  • rotunda
  • bastard (bastarda, schwabachi)
  • fraktúr
  • XX. századi változatok: a schrägschrift, schaftstiefelgrotesk, kézírásban a kurrentschrift

Előtörténet. 1000 után német nyelvterületen alakult ki ez az írástípus, melyből a görbe vonalak szinte eltűntek: a gót betűs írás. Első változata a textura volt, mely elnevezés a szöveg sűrű szövetére utal. Az i-re felkerült a pont, hogy ne keverjék össze az n, m betűk azonos alakú részeivel. Ezt a kézírásos stílust utánozza a gót betűs nyomtatott betű is.

A gót betűs írás a korai angol nyomtatványokra is jellemző, legtovább német és cseh nyelvterületen használták.

A gót betűs írás a 12–15. században Európa nagy részén, a kódexekben és még a kőbe vésett feliratokon is kiszorítja a korábbi kapitálist.

Ebből fejlődött tovább a nyomtatott írás első formája, mely kb. 50 évig volt egyeduralkodó. Gutenberg első nyomtatványait gót textúrából szedte, hiszen célja az volt, hogy lehetőleg megtévesztésig utánozza a kódexeket.

A gót német és cseh nyelvterületen maradt legtovább használatban. Számos európai nép használta nyomdászata kezdetén, így a magyar is.

A gót betűt angol nyelvterületen blackletternek (sötét betű) nevezik, ellentételezve a korában használt whiteletter (világos betű) kifejezést a gótnál nyíltabb, világosabb tónusú antikvákra.

Alaktani azonosítás

A gót betűk fő jellemzői talán a kis o betűn azonosíthatók legjobban.

Az elsőként létrejött, és szövegbetűnek általánosan használt textura változat o-jának két széle egyenes vonal, a betű egy hatszöghöz hasonlít. A bastarda (schwabacher, batarde), a jellemző angliai gót betű teteje és alja hegyes, mindkét oldala görbe. A Dél-Európában kifejlődött rotunda ovális. A 16. században kialakult fraktúr (törtvonalú) bal oldala egyenes, jobb oldala görbült.

A textura és rotunda f betűjének nincs alsó szára, a schwabacher és fraktúrénak van. A textura és rotunda a betűje a kurrens a-hoz hasonlít, a schwabacher és fraktúr a betűje az írott a-hoz hasonlít.

A németben nem használt x és y betűk formája az antikváétől eltér (az x az r betű jobb felének felel meg, az y inkább n-re hasonlít) ám a XX. századi ill. digitális betűtípusok jó részénél már az antikvához hasonlító x és y betűk jelennek meg.

Az összes gót betűtípus e négy változat variánsa, kivéve a 20. században létrejött schaftstiefelgrotesket. Ennyiben a gót betűk változatai nem kötődnek művészettörténeti stílusokhoz, mindegyik őrzi a gót stílusban kialakult elemeit (pl. mind ferde keresztvonalú e-vel íródik, mint az első, reneszánsz antikvák); ám az antikva fejlődését követik (pl. romantikus fett betűk kialakulása, szecessziós változatok).

A gót és az antikva karakterei

A gót betű jellemzésére – az antikvával szemben – számos ellentét kínálkozik.

gót/antikva: organikus-mechanikus; romantikus-klasszikus; miszticista-racionális; szögletes-kerek; sötét-világos; erőteljes-kecses, protestáns-katolikus. Ezek egy része szubjektív, más része tényszerűen sem igaz.

A gót kulcsszavai: organikus, „népi" - nemzeti - romantikus, sötét, szögletes, erőteljes. „Középkori", protestáns, luteránus, német romantika, miszticizmus.

Az antikva kulcsszavai: egyszerű, mechanikus, racionális, klasszikus, egyensúlyban lévő, kecses, „modern" , katolikus, itáliai humanista, szabadság, ésszerűség, francia felvilágosodás. A reneszánszban a római nagybetű a tökéletes betű volt, platóni ideáknak megfelelő, körök, ívek és vonalak elemeiből álló. A gót betűk közül a dél-Európában elterjedt rotunda áll legközelebb hozzá.

 

A fraktúr-antikva betűvita

„A gót betűs sosem érték el végső és elhivatott formájukat (Frank Chouteau Brown, (p. 12 Blackletter...)

„A gót betű a római karakterek korcs formája" (Theodore Low DeVinne) (p.12 Blackletter...).

„Mikor egy latin betűvel nyomtatott német könyvet olvasok, úgy érzem mintha előbb le kellene fordítanom" (Georg Christoph Lichtenberg 1742-99, p. 18 idézi: Blackletter...)

A mai ember számára „természetesen” nehezen olvasható – hiszen azt könnyű olvasni, melyen olvasni tanultunk (minthogy már senki sem tanul gót betűvel olvasni, a kérdés ma eldőlt). Valójában épphogy könnyebb (lehet), mint a latin betűket olvasni, mert betűi jobban grafikailag elkülönülenk, különböznek: a gót betű fel- és lenyúló szárai, cifrái mind elkülönítést segítik (kivéve k/R, r/x, t/k, n/y, C/E, I/ J, B/V, S/G, U/A).

Mi több: a latin betűvel ellentétben ki- és nagybetűi egységes erdetűek (tollírásból erednek), így a teljes szöveg képe is egységesebb, mint a latin betűké (ebben hasonlóak a héber vagy arab íráshoz). Ez az elkülönülés alapvető.

1907-ben August Kirschmann könvet jelentetett meg Antiqua oder fraktúr címen, melyben német olvasók tesztjei alapján állította, hogy a frantúrt könnyebb olvasni, mert több grafikus segítő elem található rajtuk (szárak, végződések), s csak a nagybetűk jelenthetnek nehézséget.

1911 májusában a Reichstagban került sor az ún Schriftstreitre (írásvita): az Allgemeine Verein für Altschrift nevű szervezet petícióját tárgyalták, melyben a latin betűt szerették volna szabványosítani, kiváltképp kézírás oktatásában (a kurrentschrift helyett). A liberális és szociáldemokrata képviselők egyetértettek, mások nem; a szavazás 85:82 szavazattal végződött, döntés nem született. (Ebben a környezetben született a Bauhaus groteszkimádata!)

De míg az antikva euórpa általános betűje lett, a gót a német nemzeti identitás - és összefogója, a nyelv - kifejezőeszköze, de - ellentétben az orosz (cirill) vagy a görög betűkkel - az antikvával „szabadon felcserélhető” azaz inkább betűtípus (csoprt), mint ABC.

 

A gót betű típusai

A textura (=gotisch): Észak-Európa kézírásos könyvbetűje, Gutenberg alap betűtípusa. (Később, a fraktúr elterjedése után címekhez használják). A textura alapjellemzője a hegyes, sarkára állított négyzetben végződő betűtalp. Jellemzően egyházi latin szövegek (pl. Biblia) betűje. (Az antik szerzőket rendre antikvával nyomtatták.)

A rotunda (=rundgotisch): Dél-Európa kézírásos könyvbetűje a középkorban. A textura és a rotunda még nem kötődik nyelvhez, sem valláshoz. Jobban hasonlít a tollírásra, egyfajta „sans serif", egyszerűsített vonalvezetésű.

Eredetük a korabeli hivatali írások: a bastarda (bâtarde) formális, elegáns stílusa a francia hóráskönyveknek (imádságoskönyv).

A schwabacher (a bastarda német változata, Csehország, Németország, Észak-Európa írása (megjelenése 1472 Augsburg, 1481 Frankisch Bastardaból). A 16. századtól népszerű. Luther szövegbetűnek használta, így szakítva a textura/rotunda katolikus hagyományaival. Jellemzően a nemzeti nyelveken írt „nép”könyvek betűje. A schwabacher jellegzetessége a hozzá tartozó keskeny, magas, kövér címbetű.

A fraktúr is bastarda hagyományok alapján születik, I. Miksa (Maximilian) császár alatt. Ez - a korábbiakkal ellentétben - már német nyelvhez született betű. I. Miksa császár bibliofil könyvei számára (Theuerdank, Albrecht Dürer illusztrációval 1517) fejlesztette ki Johann Schönsperger, Johann Neudörffer és Hieronymous Andreä Nürenbergben (1522): a katonásan zsúfolt, törtvonalú texturát mozgalmasabbá, könnyedebbé, díszesebbé tette, de stílusában eltért a schwabachertől. (Addig schwabachert használtak német szövegekhez)

A fordulópont az 1525-ös parasztforradalom leverése. Addig kétféle betű volt forgalomban német nyelvű szövegekre schwabacher vagy antikva. Sem az antikvával párba állított római katolikus egyház, sem a népi irodalom schabacherja (parasztforradalom után) nem volt kedvelt, legalábbis így lehet (utólag) magyarázni az új betű, a fraktúr térnyerését.

Magyarországon a budán, Mátyás király udvarában működő Hess András Chronica Hungaroruma antikva betűket használ (1473). Thuróczy János Chronica Hungaroruma (Augsburg, majd Brünn 1488) (Thuróczy-krónika) ellenben rotunda betűkből íródott. Míg a Hess-féle könyvek közepes tipográfiai minőségűek, a Thuróczy-krónika „luxuskivetelű”. Terveit a budai nyomdász, Feger Theobaldus de Kirchen készítette és küldte Augsburgba. A következő évek termése latinul hol rotunda, hol antikva betűkből áll. 1541-ben Sylvester János első magyar nyelvű Újtestamentuma (Sárvár-Újsziget) a Luther-Bibliák formáját követte törtdelésében, fametszetes ilusztrálásában, ám a Bécsből hozatott schwabacher betűk elég silány minőségűek. A magyar sz hangnak a német eszett ligatúrát használja, akárcsak a kortárs antikva kiadványok. A gót betűkkel végleg 1550 után szakítanak a magyar nyomdászok. Heltai Gáspár kolozsvári nyomdájában egységes magyar helyesírást teremt és ezzel együtt végleg bevezeti a magyar nyelvre az itáliai antikva használatát.

A fraktúr fejlődése. A 16. század végétől a XX. századig egyeduralkodó német szövegbetű („A" gót betű), melyhez a címbetű / kiemelés általában textura vagy schwabacher. Kb. 400 éven át használták általános szövegbetűnek német nyelvterületen és hosszabb-rövidebb ideig más észak-európai országokban is. Túlélte a nagy művészettörténeti korszakok váltakozását anélkül, hogy jelentősen megváltozott volna.

Kezdetben cicomák nélküli, alapváltozatában „elefántormány" kacsok (schnörkel, elefantrüssel) álltak ki belőle, de a barokk alatt a szöveg fölött, a betűkből kiinduló legkülönfélébben tekergő kacskaringók nyúlnak ki belőle. (A 20. század ormamentális texturája a Wilhelm Klinspor Scrift, aRudolf Koch terve)

Johann Gottlieb Immanuel Breitkopf (1719-1794) a fraktúrt megszabadítja cikornyáitól. A Theuerdank-fraktúra mintájára a Breitkopf fraktúra a reneszánsz erdetihez áll legközelebb. Közben Joachim Göschen didot-antikvát metszet betűmetszőjével, tehát az antikva is él német nyelven is, s különösen népszerűbb lesz a felvilágosodás hatására.

A felvilágosodás-romantika átmenetben próbálja Johann Friedrich Gottlieb Unger (1753-1808) (Goethe kiadója) a gót betűt és az antikvát először közelíteni (Unger-fraktúr). Mivel tudta, hogy sok német nem akar (vagy tud) antikvát olvasni, olyan betűt akart, amivel olvashatóbb, egyszerűbb betűt kapnak, ami viszont még gót marad. A fraktúrt nem adta fel: ez volt a német nyelv írása: „Miért kellene feladnunk? Hogy kielégítsük a nyelvtanulójkat? Más megteszi ezt értünk? (p. 8, idézi Peter Bain és Paul Shaw (ed.) Blackletter: type and national identity 1998.). Először Firmin Didot-t kéri fel, hogy metsszen „klasszicista fraktúrt”, de ez nem sikerül, így maga lát neki geometrizálja az alakzatokat és a cikornyákat elhagyja.

Az antikva azonban még divatos marad: Friedrich Schiller direkt antikvát kért könyve nyomtatásához Ungertól (1801). Goethe szerint: „[a latin betű] külseje vidámabb" (Levél Wilhelm von Humboldhoz). Goethe anyja azonban konzervatívabb (1794): „ .. boldog vagyok, hogy írásaid .. nem a számomra oly áldatlan latin betűkkel látták meg a napvilágot .. kérlek, maradj meg németnek a betűkben is" (p. 38; Albert Kapr: Könyvtervezés, könyvművészet. Műszaki 1971). Később a nemzeti ébredéskor az antikva szerepe ismét elhalványul, de Unger klaszicista fraktúrája lesz a divatos.

A 19. század közepén jelennek meg - akárcsak a latin betű esetében – a kövér (fett) változatok (címek szedésére) és a különféle árnyékolt, satírozott stb. díszbetűk. A fett fraktúr a 19. század második felében különösen kedvelt címbetű volt (újságfejeknél is). A romantikus - azaz nagy kontrasztú - fett fraktúr megjelenésével az addigi szövegkép sokkal jobban tagolhatóvá vált: az új betűtípus jelentette az oldal kontrasztját (kb. az akkoriban népszerű kövér groteszk és egyiptomi (angolszász terminológiában viktoriánus) reklámbetűknek felelt meg). A fett fraktúrok közül ismert betűtípus pl. a Fette Fraktur (Johann Christian Bauer, 1850), a Trump Deutsch (Georg Trump 1936). Igyenes digitális betűtípus a „Budapest”, mely a 19. század közepi hazai lapok fejléc fett fraktúrja.

1928-ban a német könyvek és lapok kb. 60%-a készült gót betűvel (p. 27 Blackletter...), 90%-ban fraktúrral.

 

Hibrid betűk. A szecesszió idején és utána a gót betűkből is új betűtípusok jelentek meg, melyek a latin betűhöz közelítették a gót betűt (hibrid betűk). (pl. Otto Eckmann: Eckmann-schrift, Georg Schiller: Neudeutsch)

Ekkor született a schrägschrift (dőlt betű) típusa is.

A fraktúr, schwabacher, rotunda mintájára új betűtípusok sorát tervezték (pl. E. R. Weiss betűi vagy a konstruktivista-groteszk Futura ill. a Kabel tervezőinek, Paul Renner ill. Rudolf Koch erőteljes gót betűi, melyekből aztán a schaftstiefelgrotesk kifejlődik).

A gót betűk formái robbanását segítette Hitler hatalomra jutása, hiszen a nacionalizmus erősödése a nemzeti betűt, a gót betűt is előtérbe helyezte (a Bauhaus követői pedig nemkívánatosak lettek). A gyerekek a kurrentschriftet tanulták kézírásnak, épp csak az írógépeket nem sikerült gót betűsre cserélni (bár a német belügyminisztériumnak volt rá kezdeményezése). Egyes könyvek új kiadását a korábbi groteszk helyett fraktúrral kellett újraszedni.

Kialakult egy új gót betűs stílus, schaftstiefelgrotesk (=csizmaszárgroteszk). Ezek nem a hagyományos reneszánsz gót betűformákon alapultak, hanem teljesen új törtvonalú, de talpatlan, vastag, leegyszerűsített formák voltak: ilyenek a Deutschland (Bauersche Giesserei 1934), a National, Tannenberg (1933-1935 Emil Mayer), Gotenburg betűtípusok. Ezek a betűtípusok hozhatóak leginkább kapcsolatba a nácizmussal; formájukban is - már ha egy betűformát egyáltalán lehet ideológiai alapon nézni.

Miközben a német „nemzeti érzés" a gót betűt preferálta volna, Hitler szemei előtt a római birodalom lebegett; s ez magával vonta a latin betű preferálását is. Így magyarázható, hogy sajátos fordulattal 1941-ben a náci párt (Martin Bormann körlevelében) zsidónak bélyegezte a gót betűt en bloc és a latin betűt kiáltotta ki a német szabványbetűnek. A körlevélben így indokolják a döntést: „Hamis úgy tekitnteni az ún. gót betűkre mint német írásra. Az ún. gót írás valójában schwabacher zsidó betűkből (Schwabacher Jugendlettern) áll. Amint később az újságokat is megszerezték, a Németországban élő zsidókéi voltak a nyomdák is a nyomtatás bevezetésekor, így lehetett jelentős hatása a schwabacher zsidó betűknek" Mindez tényszerűen sem igaz, mert akkoriban a zsidók nem nyithattak nyomdát. (p. 49 Blackletters).

A német lapok pár év alatt fokozatosan átálltak a latin betűkre. A Neue Zürcher Zeitung még 1946-ig gót betűsen jelent meg, miközben más lapok, pl. a Pester Lloyd már a háború előtt átállt latin betűs írásra.

A háború után a gót betűs írást a németek a nacionalizmussal együtt igyekeztek elfelejteni, így a gót betű is a tabuk közé került, a környező népek számára pedig egyértelműen a megszálló nácikhoz kötődött; sorsa így mindkét oldalon megpecsételődött.

A gót betűről ma a régi hagyományokra, a középkorra asszociálhatunk. Így létezhet angolszász lapfejekben, ill. különleges hatású címbetűként létezik; szövegbetűnek nem használják. A német lapok egy része címbetűnek használja. Az angolszász nyelvterületen az újságok főcímét szinte kizárólag gót betűvel szedik. Ma is használt például oklevelek címében, illetve a középkori/mágikus hangulatot idéző könyv- és CD-borítókon, filmplakátokon. Amerikában a halloweenhez kötődő események címbetűje.

 

Mikrotipográfia: kiemelés gót betűvel

- A latin betűs szövegrészeket (pl. nevek, címek) a gót szövegben is latin betűkkel írják, ezáltal is megerősítve azt, hogy a gót alapvetően a német nyelvhez kötődik.

- A fraktúrban a schwabacher vagy a textura (vagy fett fraktúr) a kiemelés

- kiemelésre az ősnyomtatványokban a kéziratokhoz hasonlóan vörös színt használtak (rubrikálás: aláhúzás, szöveg, iniciálé, mondatkezdő nagybetű áthúzás (nem volt dőlt, kövér, verzál)

- ritkítást a 18-19 századtól használnak

- A gót nagybetűk eleve kiemelik a mondatok kezdetét szélesebb testükkel és cifráikkal. A fejezetkezdő iniciálék sokszor fettből szedik.

- kövér fraktúr a 20 században használt (szövegre kövér fraktúr előfordul; címekre azonban texturát használnak)

- dőlt betű nem létezik, kiemelésre alapvetően - akárcsak akkoriban a latin betűknél - betűritkítást használnak

- Megjegyzendő, hogy amíg nem létezett kövér antikva, addig a gót betűket használták az antikva szövegekben kiemelésre.

 

Számok

A gót betűkhöz tartozó számok a szecesszió korát leszámítva megegyeznek a hagyományos antikva számírással; ezt a mai betűtípusok alig követik, ám a korabeli könyvek mind a megfelelő kor betűjéhez (reneszánsz, klasszicista) igazodnak.

 

Használata

A gót betű (pl. Fraktur). „A gót betű a hitelesség és fontosság látszatát keltette, ezért használták lapfejnek; sokáig a Biblia és a törvénykönyvek betűje is volt”. Az angolszász kultúrában tehát valószínűleg ehhez köthető, hogy újságcímbetűnek rendszeresen alkalmazott. A nyugati országokban „sötét” középkorhoz való kötődése miatt misztikumra, mágiára is utal. Mivel német nyelvterületen a 2. világháború elejéig használták; neonáci mellékjelentése is van. A német kultúrában nyilvánvalóan más (pl. a nácizmustól leszakadó, német nemzeti identitáshoz kapcsolódó) jelentésrétegei is vannak. Az utolsó napilap, mely Frakturt alkalmazott (cím)szövegbetűnek – 2008-ig – a FAZ volt. A gót betű „nálunk »labancos« dolog volt, ezért nem terjedt el”[ii] Ma a nemzetközi hatások már megjelennek (vallási, misztikus, neonáci kapcsolatok), de a gót betű mint hitelesség kapcsolata továbbra is idegen elem a magyar tipográfiában.

 



[i] Molnár István, szóbeli közlés, 2008.

 



Humanista írások

(Littera antiqua) A nyomtatott latin antikva a Karoling-minuszkula 15. század végén használt humanista vátozatát utánozva alakult ki, melyhez végleg a reneszánszban újra divatossá vált kapitálist csatolták nagybetűnek.



A római (latin) antikváktól a groteszk betűkig

Technológia. A Gutenberg által Európában bevezetett nyomtatás technológiája azon alapszik, hogy az egyes betűket és gyakoribb betűkapcsolatokat kézzel (majd gépi másolással) külön elkészítik, az adott nyomtatványhoz megfelelő sorrendbe illesztik, nyomtatás után szétszedik, újraszortírozzák, majd a következő nyomtatványhoz újra megfelelő sorba rakják. A betűk, betűtípusok tehát fizikai létezők voltak, melyeket Európa nyomdászai vagy maguk készítettek, vagy a jobb betűmetszőműhelyekből rendeltek.

A nyomtatott antikvák fejlődése. Az itáliai megrendelők az antik hagyományokhoz kötődő betűket szerettek volna könyveikben, nem a német gót betűket.

A latin kisbetű (antikva) a középkori nyugat-európai, kézzel írt könyvírásnak megfelelő, Karoling-minuszkulán alapuló littera antiqua írásból fejlődött ki. A könyvekben azonban a betűméret kisebb lehetett, mint kézírásban, így a könyvek mérete csökkent. A velencei Aldus Manutius tervezte és nyomtatta Francesco Griffo betűivel az első mai értelemben vett tipográfiájú könyvet, mindenféle díszítés, keret nélkül – mert így olcsóbb volt.

A minuszkula jellegzetessége, hogy – ellentétben a római kapitálissal – fel- és lenyúló szárai vannak. A hozzájuk tartozó kezdő nagybetűk a kapitálisok vagy majuszkulák.

A dőlt (kurzív) betűk a 15. század végi itáliai kancelláriai íráson alapulnak, 1499-ben jelentek meg először nyomtatásban. Használatuk célja egyrészt az volt, hogy a szöveg az ismert kézíráshoz hasonló, tehát gyorsan olvasható legyen, másrészt hogy a nyomtatás olcsóbb legyen: a keskeny betűkből még több fért el egy oldalon.

A nyomtatás első 50 évében tehát létrejöttek a mai latin betűs nyomtatványok alapjai: az oldalelrendezés, a betűtípusok, a betűformák keverésének alapelvei. Az 1500. december 31-e előtti nyomtatványoknak külön elnevezése van: incunabulum (ősnyomtatvány). Ma kb. 30 ezer ilyen mű ismert.

A dőlt nagybetűket a 16. században készítették el a kurzív kisbetűs betűkészlethez (addig a kurzív betűkhöz az álló nagybetűket használták). A kurzív nagybetűk fontos eleme a kezdő, díszes nagybetű.

A nyomtatás első kb. 100 éve során nagyjából kialakult a központozás, az írásjelek, a bekezdéshasználat, az ékezetek, a nagy- és kisbetűk, a számok formája és használata, nagyjából minden országban egységesen.

A nyomtatott betűk (a gót betűtől az antikvákig) mind kézírásos betűkön alapulnak, mert bevezetésükkor az volt a cél, hogy az olvasó könnyen olvashassa: márpedig az olvasó kézírásos könyvekhez, kódexekhez szokott szeme azokat az írásmódokat tudta elolvasni, amelyek hasonlítottak az általa ismert írásokhoz. A kézírás imitációja miatt volt szükség kezdetben a ligatúrákra.

A betűtalpak. Igazából az első betűk kézzel írt, talp nélküli nagybetűk voltak: ebből alakultak ki a véső igényeinek megfelelő talpas nagybetűk. A kisbetűk ennek egyszerűsítésével alakultak, de a nyomtatás a véső formájának megfelelő talpakat is hozzájuk tette. Később a talpak vonallá egyszerűsödtek, majd a lineáris antikvával eltűntek. A betűkészlet az itáliai kézírást utánzó dőlt és keskeny kurzívval bővült. Az ókori írott lineáris nagybetűk a 19. században jelentek meg nyomtatott betűként, s ehhez alakították a kurrens betűkészletet is. A legújabb betűkészletekben egységes megformálással kap helyet a verzális, kurrens és kurzív antikva és annak talp nélküli változata: a négy forrásból származó betűk egységes készleteket alkotnak.

A kézzel írott betű mindmáig él, és a nyomtatott betűkkel párhuzamosan fejlődik, változik. A közoktatás gyakorlatától függően az adott korban és országban más-más alapokon nyugvó kézírást, szépírást tanítanak. Minden ábécére igaz, hogy a nyomtatott és kézzel írt változat sokszor nem azonos: az írás megtanulásakor a kézírást kell megtanulni írni, a nyomtatottat pedig olvasni. A két rendszer eltérő.

Valójában tehát több különálló, de együtt, keverve használt betűtípusból (ábécéből) áll össze mai írásunk. A nagybetű tipográfiai fogalma csak a latin és a hozzá kapcsolódó görög és cirill ábécében létezik, más írásrendszerek vagy más típusú elkülönítést használnak, vagy nincs ilyen megkülönböztetés a betűk között.

Számunkra evidens, hogy mikor alkalmazunk nagybetűt, mikor dőltet. Ez a pluszinformáció nincs benne a betűkben magukban: egyes nyelvekben sem egyik, sem másik nincs, viszont az eltérő betűstílusok esetleg markáns üzenetet is hordoznak (pl. arab írás). Miért kellene azonban egyáltalán az antik kőbe vésett stílus szerint nagybetűket kevernünk a tollal írott stílusú kisbetűkkel vagy itáliai kézírás szerinti „dőlt” betűkkel? A válasz csak a hagyományban keresendő. Erre születtek az 1920-as években a nagy- (vagy kis-) betűk eltörléséről szóló reformtervek, tudatosan német, ösztönösen amerikai tipográfusoktól. De akárcsak a kor angol helyesírás-egyszerűsítő, vagy latin betűs arab kísérletei, ezt a „racionalizálást” sem alkalmazták. (A cirill kisbetűnél kisméretű nagybetűk keverednek a kisbetűk közé: írásképe ezért más. A görög sokkal tollszerűbb, mint a latin. A héber vagy az arab teljesen tollrajzon alapszik.)

A reklámok korszakának beköszöntével jelent meg az egyiptomi betűstílus, az árnyékolt, 3D-s, díszített betűk kavalkádja, mely egy korszellemet tükrözött, de számtalan (tipográfusok által nem épp dicsért) formában feldíszítve.

A lineáris (sanserif) betűk közül a 18. század elején először – ellentétben a kurzívval – a nagybetűs készlet készült el, melyet címekhez terveztek. A lineáris nagybetű „adta magát” a nyomtatott nagybetűk kézi megformálásából (mellyel már a görögöknél is találkozunk), ám lineáris kisbetűket senki sem írt kézzel, így ez nem evidens, és nehezebb volt megtervezni. Csak később készült el kisbetűs nyomtatott változata, és igazából csak a 20. század első harmadában terjedt el – ekkor viszont a kor jellemző betűtípusa lesz.

„A korszellem (zeitgeist) és a tipográfia mindig logikus és stilisztikailag konzisztens – írja Jan Tschichold. – A betűtervezőnek nincs benne az önkifejezése, de ez nem is volt célja, egészen a mi századunk első éveiig. Minden betűmetsző a lehetséges legjobb betűtípust akarta megalkotni.” Ez alól azonban Tschichold saját kora, a 20. század eleje sem kivétel, legfeljebb ők tudatosan hirdetik céljukat, a letisztult, tökéletes karakter megformálását.

Egy oldal Tschichold Az új tipográfia c. A/5 méretű könyvének angol fordításából, mely megőrizte az eredeti tipográfiát. Moholy-Nagy László hasonlóan szedett Festészet, fényképészet, film c. könyvének magyar kiadásában megőrizték az eredeti tördelést, de a betűtípust már talpas antikvára cserélték – mely éles ellentétben állt a Bauhaus stílusával. Más szerzők esetleges tipográfiai útmutatását a legritkább esetben tartják meg a fordításokkor.

Az 1920-as években tervezték meg talán az első tudatosan „a modern korszellemhez” illő betűket, a sans serif, illetve konstruktivista – Bauhaus Futura (1925) betűtípust, melyről azt tartották, még a régi, „egy betű – egy kor” nézetnek megfelelően, hogy egyedüliként uralja majd a kor (illetve a jövő) szövegeit. Paul Renner, a Futura tervezője maga úgy vélte, a betűnek nem az a feladata, hogy minden adott tartalmat saját stílusának megfelelő ruhába öltöztessen, hanem az, hogy olyan ruhát adjon rá, mely a mi időnk stílusának megfelel. „Élő tipográfiát szeretnénk, és nem tipográfiai színházat vagy álarcosbált.”

Hasonlóképp vélekedett Jan Tschichold is: „A sans serif betűtípust korunk betűjének tekinteni nem divat kérdése, hiszen ugyanazt a tendenciát fejezi ki, mint ami építészetünkben is látható. Nem sok idő múlva nemcsak a ma művészinek hívott betűtípusok tűnnek majd el, de a klasszikus betűtípusok is, éppúgy, mint az 1880-as évek megcsavart bútorai.” Később kifejti, hogy a korának (1920-as évek) sans serif betűtípusai még távol vannak a tökéletestől, de a Futura „jelentős lépés ebben az irányban”.

Tschichold (ebben a korszakában) a gót betűről, egyetemben a többi hagyományos betűvel, azt írja: korában kiváló betűtípus volt, de ma nem volna szabad használni, mert egyáltalán nem felel meg a 20. századnak. A sans serif egyszerű geometriai formái fejezik ki korunkat – írja.

Végül maga Jan Tschichold is visszatér a klasszikus formák használatához, és ezzel ő is látja, hogy az új kor a betűk egymás mellett élésének kora lesz.

A korábbi stílusú betűk létjogosultságát csak az 1920-as években fogadták el ismét: a korai betűtípusokat újra megalkották a modern technológiákkal (revival), és megkezdődhetett a nyomdászat története során létrejött valamennyi stílusú betű együttes, de differenciált, eltérő funkciójú használata. Tschicholdék voltak az utolsók, akik úgy érezték: egy korhoz egy betűtípus illik.

Az első újratervezett betűk a 20. század elején jelentek meg a kor modern betűszedő mechanikus gépeihez. Ezek egyike volt a Poliphilus, mely nevét a Hypnorotomachia Poliphili c. műből vette, melyet Aldus Manutius 1499-ben nyomtatott ki Francesco Griffo betűivel. Sokan ezt a könyvet tartják minden idők legszebb könyvének. Ez szolgált a reneszánsz betűtípus felelevenítésére: az első változatban még nem az „eredeti” betűket, hanem a betűk lenyomatát vették alapul: a papírba szívódott tinta elmosódásai, a kopott betűk hatásai is belekerültek a betűbe. Ezáltal az eredeti kiadványhoz hasonló, kissé „szabálytalan” szövetű betűt kaptak. Kérdés természetesen, hogy mi számít eredetinek: a korabeli betűmetszők minden bizonnyal figyelembe vették a papír és tinta kölcsönhatását és a betűk kopását: a mai újratervezett változatok többsége sokkal vékonyabb vonalú, éles peremű, szabályos szövegképet ad, melyen meglepődnének a korabeli nyomdászok: vagy csodálnák, vagy túl szabályosnak, hidegnek találnák.

A minden kor saját stílusához, elvéhez igazodó „tökéletes” és egyedüli betűforma keresésének kora után a tipográfus tudatosan választ a tartalomnak megfelelő betűt, már ha él ezzel a „mögöttes” tartalommal, mert az igazán jó kenyérbetű minden tartalomhoz megfelelő hordozó. „A legjobb betűtípusok azok, amelyek bármilyen célra használhatók, a rosszak pedig azok, amelyek csak költeményekhez vagy névjegykártyákhoz.” (Tschichold.) Közben az új stílusok mindmáig folyamatosan születnek, és ahogy Tschichold megjósolta, alapjuk valóban a sans serif, de ma a tiszta geometriai forma helyett „humanizáltabb” változatokban (a talpas és talpatlan betűk egyfajta lineáris talpas antikva szintéziseként). Korunk azonban a klasszikus formákat legalább annyira tökéletesnek tartja, mint a maiakat. (Talán nincs is olyan művészeti ág, melyben a reneszánsz vagy barokk forma éppolyan létjogosultságú, olyan „modern” ma is, mint egy mai forma.)

A számok indiai–arab eredetűek. Előbb az ugráló számok voltak forgalomban s csak később az álló számkészlet.

Betűk az ízléspluralizmus korában

Amíg a nyomdász szakma és az ólombetű alakította a kiadványokat, minden betű a „helyére” került. A választék féltucatnyi betűtípus volt, melyről minden nyomdász tudta, „mire használható”.

A szövegszerkesztők megjelenésével már csak a „professzionális” tipográfusok keze közül kikerülő termékek (pl. nagy kiadók könyvei, folyóiratai) őrzik a régi hagyományokat. A tipográfiailag képzetlen, ezért a szabályokat figyelmen kívül hagyó, a betűket szabadon kezelő önjelölt vagy szükségből tördelők munkája révén készült szövegek rajza más törvényszerűségek szerint alakul. Hogy mik szerint, azt Adolf Loos purista építész már 1898-ban megírta:

„Minél primitívebb valaki, annál extravagánsabban alkalmazza az ornamentikát és a díszítést. Az indián túlterhel mindent, minden hajót, minden nyilat ornamensekkel. […] Túl kell lépnünk a bennünk rejlő indiánon. Az indián azt mondja: a nő szép, mert arany fülbevalót és orrkarikát hord. A kulturált ember azt mondja: a nő szép, mert nem hord arany fülbevalót és orrkarikát. A szépséget magában, magáért szeretni, s nem a díszítéstől azt függővé tenni – ez kell hogy legyen az emberiség célja.”

A betűtípusok áttekinthetetlen kavalkádja a digitális kor terméke. A korábban többé-kevésbé egységesen meghatározható betűtípusok besorolhatatlanná váltak. Az addigi művészettörténeti korszakokat követő besorolású betűtípusok helyett „érzésekkel” („groovy”, „fancy”) vagy részletes „mikromorfológiai” jellemzők alapján osztályozzák a mai betűket.

A 20. századi tipográfia differenciált értelmezhetősége ezzel véget is ér: a véletlenszerűen vagy szükségből, lustaságból, képzetlenségből, oda nem figyelésből kiválasztott betűk és tipográfiai megoldások feloldják a tipográfia mögöttes értelmét. Ezzel együtt akár azt is mondhatnánk, hogy most jött el először az az idő, amikor a szövegek megformálása kikerült az évszázados hagyományok alól, és azt a szerző vagy a - önképzett vagy önjelölt - tipográfus „szabadon”, puszta megérzéseire alapozva alakítja.

 

Erre a 90-es években bekövetkezett változással járó jelenségre természetesen a végzett szedők és tipográfusok is felfigyeltek. Sokszor indulatos hangú párbeszédüknek dokumentuma az Index „Kiadványszerkesztés felsőfokon" c. fóruma, melyet 2000. májusában az alábbi üzenettel nyitotta „Szedő Tördelő" (részlet): „Ma már ott tartunk, hogy a szedő szakmát felváltani igyekvő DTP „szakma" az amatőrök, pancserek gyűjtőhelye lett. Ha valaki semmi máshoz nem ért, csak ügyesen kezeli a programokat, az elmegy détépézni. A szedő szakmához nem konyít, de kit érdekel! Fattyúsor? Mi az? Ki a fenét érdekel, igaz? A lényeg, hogy jól tudjon koreldrózni, meg kvarkozni és fotósoppozni! Nem azt kérdezitek: szedő vagy-e?, hanem azt: tudsz koreldrózni? Mert ma már azt hiszik ezek az amatőrök, hogy egy program megtanulása azonos egy szakmával. Más szakterület elítéli a kontárokat. Ebben a szakmában lassan csak kontárok dolgoznak."

 

A betűket azonban mégsem szabadon választjuk. Az a puszta döntés, hogy a Microsoft milyen betűket terveztet és melyeket vesz be a Windows különféle verziójába, alapvető hatással van az „amatőr” tipográfia egy adott korbéli megjelenésére. (A Win 3.1 alapfontjai: Arial, Courier, Times New Roman – máig meghatározók az ezen felnőtt generáció betűválasztásban (ezeket a betűtípusneveket ismeri a legjobban). Könnyen lehet, hogy ha a Word alapértelmezett beállítása mást használna, a mai tipográfiai képünk is másmilyen lenne, azaz itt is a kínálat agresszivitása határozza meg, milyen betűtípusok vagy milyen stílusú piktogramok vesznek körül bennünket, akárcsak a popzenei slágerlisták esetén.

Új stílusok jönnek így létre a maguk amatörizmusával, melynek egyik jellemzője, hogy szembeszáll a tipográfia hagyományaival és például díszbetűket alkalmaz kenyérbetűnek.

A BETŰTÍPUSOK HAGYOMÁNYOS FELOSZTÁSA

A betűtípusok művészi változatok a betűk metaformáira.

A ma számítógépeken használt betűk nem az eredeti betűk, hanem számítógépre tervezett másolataik. Az eredeti betűk egyrészt mind eltértek egymástól, hisz kézimunkával készültek. Sok ligatúrát is tartalmaztak. A betűk metszésekor figyelembe vették, hogy a rájuk került festék valamelyest szét fog folyni, ezáltal erőteljesebb képet ad a betűnek. Minden betűméret kicsit más formájú volt. A korabeli stílusok 20–21. századi gépi szedésű, majd számítógépes utánzatai már csak emiatt is máshogy néznek ki, mint az eredetiek. Mind valakinek a munkája, azaz a nyomtatott szöveg (nagyon ritkán eredeti betű) alapján megrajzolt interpretációi annak, amiről azt képzeljük, hogy a betű tervezője így gondolta el. Az egyenletes gépi szedés, a ligatúrák hiánya miatt azonban ezek mindenképp új megfogalmazásai a korabeli, „természetes” betűtípusnak.

Az adott kor jellemzője volt az adott stílusú betű: így együtt csak a 20. század óta használjuk őket.

BETŰTÍPUSOK KEVERÉSE

Az alaphagyomány szerint vagy használjunk egyféle betűtípust az egész kiadványban (és annak különféle változatait), vagy kettőt (pl. sans serif, illetve talpas antikva), de kettőnél ne többet. Az alábbi betűtípusok adják az alapbetűket, melyek közül nyugodtan választhatunk törzsszövegbetűt is.

 



Betűtípusok



Szövegbetűk (text type)

A forgalomban lévő betűk túlnyomó többsége dísz- és reklámbetű, mely például cégéreknek, plakátok címének szedésére alkalmas. Szövegbetűnek csak néhány betű alkalmazható. Ezek között vannak olyanok, amelyek 15–20. századi eredetik digitális változatai, mások eleve digitálisnak tervezett betűtípusok.

Számítógépen értelemszerűen csak a digitális formában meglévő betűtípusok használhatók. Számos olyan betűtípus van, melyet nem terveztek újjá digitálisan, tehát csak hasonlók használhatók, vagy épp számos digitális változatban léteznek (revivals).

A digitális fontok néha nem korhűek annyiban, hogy a legtöbb reneszánsz betűnek például nem volt kurzív vagy félkövér, kövér változata – ezekhez általában újakat terveznek vagy későbbi betűtípusokat kevernek. Számtalan eset van, amikor az azonos nevű digitális változat hasonlít ugyan az eredetihez, mégis „élettelen”, halvány utánzat csupán. Ennek egyik okát abban látják, hogy az eredeti, nyomtatott betűk bemélyednek a papírba, így „háromdimenziósak”. A mai nyomtatásban a betű nem mélyed be: kétdimenziós, ami eleve más képet ad a papíron. A legtöbb digitális betűtípusból hiányzik kiskapitális, kacskaringós kurzív változatuk, valamint a hozzájuk való ugráló (vagy épp álló) számok és ligatúrák, holott ezek elválaszthatatlan elemek lennének. Ezek az ún. expert fontokban találhatók meg.

A szövegbetűhöz tartozhat címbetű, mely a szövegbetűvel azonos elvek alapján készül, de a nagyobb méretre optimalizált betűket tartalmaz.

Igen ritkán, de előfordul, hogy a kurrens betűknek is többféle változatát kínálja (akárcsak a korabeli nyomdászok betűkészletei).

A betűtípus neve után annak metszője/tervezője szerepel, majd a későbbi újrafeldolgozás, digitalizálás dátuma és a munka vezetőjének neve.

 

Osztályozás a betű tervezésének eredete alapján  

(Kódex) könyvírásos betűket imitáló betűtípusok
  • Reneszánsz antikva
  • Kurzív
  • Gót betű
Tipográfiai tervezésű betűtípusok
  • Talpas antikvák
  • Lineáris antikvák
  • A 20. századi humanista betűtípusok
  • A klarendonok (Clarendon, Century)
  • Ecsetkezelést imitáló betűtípusok
  • Írógépbetűt imitáló betűtípusok
  • Kézírást imitáló betűtípusok
  • Műfaji betűk 


Reneszánsz antikvák

Old Style Serif, Medieval, Mediäval, Venetian style

15–16. század

Garamond 1617 (Claude Garamond), Robert Granjon, Janson 1690, Bembo 1495 (Francesco Griffo) (velencei, Mediaeval),

Eredeti felújítva: Bembo, Garamond, Plantin

Továbbfejleszve: Centaur, Goudy, Sabon, Palatino

Nagybetűit az ókori római, kőbe vésett, a vésőhöz igazodó kapitális (majuszkulák) alapján rajzolták, a kisbetűket Nagy Károly 800-as évekbeli vágott tollal rajzolt Karoling-minusz­­kuláiból. A vésőkre utalnak a háromszögletű talpak, a tollra az i, j, n ferde kezdővonala. Az első itáliai nyomdászok az Itáliában használt kézírást vették alapul, így született ez az antikva betűtípus, illetve „italic” = itáliai párja.

Használata: reneszánsz velencei és francia betűtípusok, pl. a Garamond klasszikus műfaji utalása: kultúra, szépirodalom, utalva a betű humanista létrejöttére, pontosabban az ebből következő elegáns, kifinomult (pontosabban ilyeténképp értelmezett) formájára. Használt általában szépirodalomi vagy reneszánsz témával foglalkozó művekre is. 

A kurzív külön, reneszánsz betűtípusként lett tervezve (1501). Versek, lírai szövegek szedésére általánosan használt. Újságokban önállóan rövid műfaji írásokban használják – karcolat, vélemény (Az USA-ban kevésbé). Cím kurziválása – pontosabban: (félkövér) kurzív cím alkalmazása –kulturális, szépirodalmi témáknál szokás a napisajtóban is. Hosszabb alkalmazásánál már szempont, hogy lassabban olvasható (bár ezt van, aki vitatja). Autentikusan csak álló verzállal és fettelés nélkül használható, mert ezek a változatok a kurzív nyomtatott betű használatának első évtizedeiben még nem léteztek.

 

 
Jellemzők: 

– A vastag és vékony szárak nem nagyon eltérőek;

– az e, o, g hossztengelyei balra dőlnek;

– a talpak (szerif) vastagok, lágyan, alulról is hídként íveltek, végük lekerekített;

– a Q és a J az alapvonal alá nyúlik;

– az e vonala a közepénél feljebb van, a velencei változatban ferde, a franciában egyenes;

– a számok általában ugrálósak (123);

– a nagybetűk csúcsa lejjebb van, mint a kisbetűk (l) szára pl. Al.

A reneszánszban keletkeztek a kurzív betűk, először az álló nagybetűkkel keverve.

Garamond (1520/30 Claude Garamond, 1989 Robert Slimbach (Adobe), 1924 „Stempel Garamond”, 1928 „Granjon”) Garamond volt az első olyan betűmetsző, aki csak betűk készítésével foglalkozott, azaz nem volt nyomdász is egyben. A francia reneszánsz típusbetűje. Ugyanez a betűtípus fut Linotype Granjon néven is. A Monotype, az ATF, Lamston és Simoncini Garamond néven forgalmazott betűtípusa nem Garamond betűi alapján készült – lásd: Jannon!

Hosszú szárú, kis kontrasztú betűk. Garamond tervezett dőlt kis- és nagybetűket is, de nem keverte őket álló betűkkel. A Garamondhoz tartozó digitális kurzívok általában Robert Granjon betűtípusaiból valók (kivétel a Stempel Garamond). Számos digitális változata létezik, köztük sok csapnivaló és használhatatlan. A szakértők az Adobe Garamondját ajánlják. Igen hasonló hozzá Jan Tschishold Sabonja.

Sabon (Jan Tschishold) Garamond és tanítványa, Jacques Sabon betűi alapján készítette a nagy Bauhaus-betűtervező, J. Tschishold. A Sabonnak a korabelieknél nagyobbak a betűszemei. Könyvbetű céljára készült.

„A valaha készült egyik legjobb talpas szövegbetű, bámulatosan eltalált vonalvastagságokkal.  […] Elegáns, ugyanakkor barátságos. A betűre jellemző [a] méltóságteljes ártatlanság […]”[i]



[i] Simon Loxley: Titkok és történetek a betűk mögötti világból. Akadémiai 2007.

Jannon (1580 Jean Jannon). Eredetileg Garamond betűinek gondolt, ezért Garamond néven forgalmazott betűk. Lásd még: Garamond

Bembo (Antikva: 1495 Francesco Griffo, 1929 Monotye; Kurzív: 1520 Giovanni Tagliente) Aldus Manutius nyomdájában az 1490-es években dolgozott Francesco Griffo, aki a dőlt betűs betűtípuson kívül a Bembo tervezője. Ez az első velencei reneszánsz betű, melyet Franciaországban Garamond terjesztett tovább Aldine Roman néven. Mai nevét arról kapta, hogy Aldus Pietro Bembo egyik munkájának kinyomtatásához használta. Ennek a betűtípusnak annak idején nem volt dőlt változata, így a Monotype cég Giovanni Tagliente 16. századi betűmetsző betűjét használta a Bembo dőlt betűváltozatának elkészítéséhez.

Centaur-Arrighi (Antikva: 1469 Nicolas Jenson, 1912–14 Bruce Rogers; kurzív: 1520 Ludovico degli Arrighi, 1925 Frederic Warde). Velencei reneszánsz betűtípus, különálló antikva, illetve kurzív vegyítésével. Ugyanennek a betűnek a különféle újabb digitális kísérletei az ITC Legacy vagy az Adobe Jenson betűtípusok.

Jenson / Centaur (1469 Nicolas Jenson, 1995 Robert Slimbach [Adobe]). Velencei reneszánsz betű. Az eredeti Centaur ennek alapján készült. A Monotype Centaurját nem ajánlják, az Adobe-ét igen.

A reneszánsz antikvák egy eltúlzott arányú változatát manierista betűknek nevezik, pl. Galliard.

Galliard (1978 Matthew Carter, 1570 Robert Granjon) A név eredetileg a 9 pontos betű elnevezése volt. A betűtípus maga Robert Granjon 16. századi betűformáin alapszik, de nem azonos avval: egyfajta összefoglalása Granjon különféle munkáinak. A betűt hosszú szövegekhez (pl. könyv) tervezték. A ligatúrák és kacskaringós betűk elmaradhatatlan kellékei. Granjon különösen a kurzívjairól vált híressé – talán nem véletlen, hogy arabeszkjei is híressé tették. Tervezett arab és görög kurzív betűkészletet. Jellegzetes eleme „hegyes” kurzívjai közül a g vagy az a betű. Dőlt betűit időnként a Garamond mellé adják annak kurzívjaként. Szóbeszéd szerint a Times New Roman elkészítésekor elemei mintaként szolgáltak.

 



Barokk antikvák

Transitional

17–18. sz.

Caslon 1722, Palatino 1949 (Hermann Zapf), Centaur 1916, Goudy 1915, Baskerville 1757, Times New Roman 1932 (Stanley Morison és Victor Lardent), Bookman

Christoph van Dyck, Misztótfalusi Kis Miklós (holland antikva, Janson vagy Kis néven)

William Caslon, John Baskerville (angol) (könyvbetűk)

A véső és toll adta jellemvonások helyett a mértani szerkesztés veszi át a tervezés fő helyét (ezt a korban számos művész feladatának érezte: Geoffroy Tory Champfleury-ábécéje [1529] Dürer betűtervei [1525], Leonardo da Vinci Luca Pacioli: De Divina Proportione c. munkájához készített betűillusztrációi [1509], Palatino betűtervei, majd a matematikai alapon tökéletesre tervezett francia királyi betű, a XIV. Lajos parancsára megtervezett Romaine du Roi [1692, Grandjean]).

– a vastag-vékony vonalak aránya megnő, kontrasztosabb lesz;

– a kerek betűk tengelye egyenes;

– a számok állók;

– a nagybetűk és a kisbetűk szárainak csúcsa egy vonalban van.

Times New Roman A 20. században számos barokkos-reneszánsz jellemzőjű, új tervezésű betűtípus született. Ilyen pl. az 1932-ben a The Times számára tervezett Times New Roman (a lap csak kevés ideig használta kenyérbetűnek). Ezek közül kerülnek ki a legnépszerűbb könyv- és egyéb szövegbetűk (tudományos folyóiratokhoz Times, könyvbetűhöz Palatino)

A Times New Romant Stanley Morison irányításával Victor Lardent rajzolta. Minden idők legnépszerűbb betűtípusa lett.

Caslon (1720–1766 William Caslon, 1989 Carol Twombly [Adobe]) Az angliai barokk betűk klasszikus típusa , egyben az angliai nyomdászat első nagy alakjának terve. Mivel neve garancia, számosan utánozzák. Kissé vastagabb a korában népszerű francia királyi betűnél, ami miatt jobban olvasható. Az amerikai korabeli nyomtatványok kedvelt betűtípusa.

Baskerville (1757 John Baslerville) Angol betűtípus, a korábbiaknál nagyobb kontraszttal, átmenet a barokk és a klasszicista betűk között.

Kis (Janson) (1684 Misztótfalusi Kis Miklós [Nikolas Kis], 1954 Hermann Zapf, 1985 Adrian Frutiger [Linotype]) Sokáig Janson néven forgalmazott betűtípus, melyről csak az 1940–50-es években derült ki (több embert és helyszínt érintő nyomozómunkával), hogy nem Anton Janson, hanem Misztótfalusi Kis Miklós készítette Amszterdamban. A betűtípus neve azonban a legtöbb cégnél Janson maradt. Nem azonos a Jenson betűtípussal!

Misztótfalusi Kis Miklós Erdélyből ment Hollandiába betűkészítést tanulni, ahol először kurzív betűket kellett készítenie. Három év után kezdte elkészíteni magyar nyelvű Bibliáját saját betűivel, mely hírnevet szerzett neki. Kiadványainak nemcsak a külalakja keltett figyelmet, hanem az is, hogy nem voltak bennük sajtóhibák. A szerzők stílusán is korrigált, amit Erdélyben később igen rossz néven vettek a helyi szerzők. Ő metszette az első grúz betűket. Metszett héber betűket lengyel megrendelésre és az első antikvákat az addig gót betűket használó svédeknek. Miután visszatért Erdélybe, az erdélyi nemesség és köznép rágalmaiba, támadásaiba belebetegedve halt meg.

A barokk antikvák egy eltúlzott arányú változatát rokokó betűknek nevezik. Pl. Fleischmann 1738–1995)

 

 



Klasszicista antikvák

Modern (UK), romantikus, klassizistische (DE)

19. sz.

Bodoni 1780, Didot 1784

Giambattista Bodoni (olasz), Didot (francia)

Bodoni, Didot

Rézmetszés tűéles vonalainak felhasználásával

- A vékony/vastag vonalak aránya nagy, igen kontrasztos betű;

- a talpak tűvékony, vízszintes egyenes vonások, nincsenek a szár felől ívelve;

- golyóvégződéssel.

Nevezik modernnek és nagy kontrasztjáról romantikusnak is.

Bodoni (1765-1813 Giambattista Bodoni, 1924 Louis Hoell, 1930 Berthold Foundry, 1995 Sumner Stone [ITC]).

A pármai betűmetsző számtalan betűje alapján sokan terveztek utánzatokat, a leghűbbnek az ITC Bodonit tartják. Sok „noname” utánzat csak paródiája az eredetinek. Az ITC Bodonit négy tipográfus több száz órai kutatómunkával alakította újra. Az eredeti ólombetűk és Bodoni nyomtatványai, kis- és nagyméretű betűi felhasználásával készült el.

Használata:  A klasszicista Bodoni (Didot) a tudományos művekhez kötődik, utalva a betű a felvilágosodás korabeli létrejöttére, és tiszta, világos, kontrasztos jellegére. Az, hogy a magyar sajtó a szocializmusban a legtipikusabb címbetűnek tartotta, a Magyar Nemzet hatásának tulajdonítható; ez utóbbi pedig erős kódú utalás 1848-ra, amikor – „véletlenül” – épp ez a betűstílus számított modernnek, kortársnak. A Bodoni furcsasága, hogy sok tipográfus szuperlatívuszokban említi, de mindig hozzáteszi, hogy „de...”. „Miért állapodtunk meg a vastagabb törzsű groteszk-családnál? Senki sem vitatja, hogy a bodoni a legszebb metszésű betű. Ám mintha kimondottan magasnyomásra készült volna”. (Hajdú-Bihari Napló 1968) [i]  „A Bodoninál szebb klasszicista betű nemigen létezik, a szerkesztőség mégis szerette volna, ha az ofszetlap címeit groteszk betűkből szedetheti” (Népszava 1980)[ii]„A Népszava korábbi címbetűje (kövér bodoni) sötétté, némileg komorrá tette oldalainkat. A hasonló, de derűsebb, világosabb „korona” [Times Bold] remélhetőleg méginkább olvasásra csábít.” (Népszava 1994) [iii]



[i] Soltész István: Az ofszet napilapkészítés első tördelési tapasztalatai Debrecenben.Magyar Sajtó, 1968. szeptember

[ii] Fehér Kálmán: Bemutatkozik az ofszetnyomású Népszava. Magyar Sajtó, 1981. január pp 15-18.

[iii]  „A Népszava új ruhája: a hagyományokat őrizve változtattunk. 1994. jan. 10 Népszava 



Egyiptomi (talpas lineáris antikvák)

Egyptienne, Slab Serif

19. sz. 

Century Schoolbook 1890, Clarendon 1845

Memphis, Courier

„Válasz” a 19. sz. cikornyás reklámbetűire, azonban hasonlóan erőteljes hatással.

A talpak vastagsága megegyezik a többi vonal egyenletes vastagságával. A nagy A tetején kalap van.



Groteszk lineáris antikvák

Sans serif, Gothic (US), Unserife, Realista, Geometrikus, Sans Sérif, Grotesque-Schriften

19–20. sz.

Futura 1927 (Paul Renner), News Gothic 1908, Univers 1957 (Adrian Frutiger), Helvetica 1957 (Alfred Hoffmann és Max Miedinger), Frutiger (Adrian Frutiger), Arial 1982 (Robin Nicholas and Patricia Saunders)

A talp nélküli nagybetűkkel bárki találkozhat, ha pl. homokba betűket akar karcolni, vagy „nyomtatott nagybetűkkel” szeretne írni: ilyenkor a betűk legegyszerűbb „természetes” (nem vágott tollal írott) formáját használjuk. Ezek a betűk már az ókori kézzel írt/karcolt feliratokon is jelen voltak. Az első talp nélküli latin szövegbetű (1786 Valentin Haüy) valójában vakoknak készült, láthatatlan, bemélyedő nyomatokhoz.

A talp nélküli betűk forradalma abból áll, hogy a nyomtatott talpas betűkről leveszik a talpukat. Ez a forradalom a 19. században következett be, azelőtt fel sem merült az ötlet.

A 19. század elején is először a nagybetűs változat jött létre (1812/16 William Caslon), s csak később tervezték hozzá a talpas kisbetűkből a kisbetűs betűkészletet. Kurzív verziója soknak máig sincs: a dőlt változatot legtöbbször pusztán az álló betűk döntésével képzik.

A talpacskák alapvetően a kőbe vésővel vésett betűkön alapuló latin-görög, (és az ezek alapján készült) cirill betűk jellemzői: a rovásírások, az arab, kínai stb. írás nem ismeri.

A talp nélküli betűk a talpakhoz szokott közönségnek meglehetősen „groteszknek” tűntek, innen egyik nevük. (Amerikában „barbár” kinézetük miatt Gothicnak nevezték). Eleinte verzális reklámfeliratokon és valóban groteszk módon sírköveken, kőbe vésve terjedtek el. Nálunk a 19. század végén újságok kedvelt fejlécbetűi voltak. Később terjedt csak el használatuk szövegbetűként, reagálva a szecesszió túldíszítettségére.

A talp nélküli betűk tették lehetővé, hogy a betűket ismét körzővel-vonalzóval tervezzék, mint a barokkban, de mégis egészen más eredményt kapjanak: már pusztán a geometriai formákra hagyatkozzanak. A talp nélküli betűk harmadik forradalmát a humanista betűk jelentették: a lineáris antikvát felváltotta a vastag-vékony szárakat váltakozva használó humanista lineáris antikva. A 20. század végi digitális betűtípusoknál pedig egyre jellemzőbb, hogy egy antikvának nemcsak dőlt és kövér változata készül el, hanem talp nélküli változata is.

Műszaki és gyerekkönyvekben népszerű (utóbbiban félkövér, nagyméretű), hosszabb olvasása fárasztóbb, mint a talpas antikváké.

Figyeljük meg a g betűk különbségeit: g (Arial, Helvetica) g (Franklin, Gill)

ITC Franklin Gothic (1905 Morris Fuller Benton). A 19. századi groteszk betűtípusok egyike. Az 1910–20-as évek sans serif divatja után a szecesszióban a kacskaringós, talpas betűk váltak népszerűvé, a harmincas években pedig a geometrikus sans serifek. Később a Helvetica népszerűségével vált ismét divatossá a Franklin Gothic is. 1980-ban az ITC újratervezte a betűt, megnövelte az x-méretet és a Helvetica versenytársaként dobta piacra betűjét.

Geometriai formákon alapuló 20. századi „modernséget tükröző” betűtípus. Elterjesztésében a Bauhausnak nagy szerepe volt. Tervezői hitték, hogy ez a „korszellemet” tükröző (egyszerű, letisztult, díszítésektől mentes), minden szövegben egyetemlegesen használandó betűtípus. Vonalai végig egyenlő vastagságúak (ezért lineáris), talpa nincs (ezért sans serif). Geometriai (körző-vonalzó) szerkesztésen alapuló konstruktivista változata pl. a Futura.

A Frutigert (1975 Adrian Frutiger) névadója a párizsi De Gaulle reptér felirataihoz tervezte.

A Futura (1924–26, Paul Renner) először Németországban volt elsöprő népszerűségű. Az eredeti változatról számtalan jobb-rosszabb másolat készült, ami jelzi, hogy eredetije az egyik legjobb sans serif betű.

A Helveticát Baselban (Svájc) tervezték, innen mai neve és névváltozatai: Switzerland, Swiss (eredetileg Neue Haas Grotesknek hívták). A Helvetica jellemzője a kis farkincája.

A 20. század eleji groteszk (talpatlan) Helvetica [Magyarul ejtsd: helvétika] (Neue Haas Grotesk - Max Meidinger; a svájci vagy Nemzetközi Stílus egyik ikonikus betűje – ill. Microsoft-klónja, az Arial). A betű  és a hozzá tartozó kompozíciós stílus együtt e tipográfia díszmentességével a letisztultságot, a múltbeli sallangoktól mentes modernitást, semlegességet fejezi ki, tehát modern vagy tudományos művekre használt. A groteszkek mint betűtípus és meghatározott arculati elemek közösen a Bauaus-iskola Új Tipográfiájához és az avantgarde mozgalomhoz kötődnek (pl. Futura, Gill Sans). Nálunk a Corvina Kiadó alkalmazta az  1970–80-as évek képzőművészeti könyveinek szedésére. „Kevés megkülönböztető jeggyel ékeskedik, így nincs, ami visszatetszést keltsen benne; összességében jellegtelen betűtípusnak tekintik. Bármilyen célra bevethető. Mégis van benne valamilyen megfoghatatlan jelleg, ami barátságosabbá teszi az Universnél.”[i] „Oldalainkon megjelenik majd még egy betűfajta. Ezt helveticának nevezik. Kiemelésre [lídnek] fogjuk használni. Vaskos formája szinte vonzza a szemet, akárholis van az oldalon.” „Kormányok és cégek egyaránt kedvelik, mert egyrészt semlegesnek és hatékonynak láttatja őket, másrészt a betűk simasága majdnem emberivé teszi.” (Leslie Savan[ii]) „Valószínűleg sohasem fog eltűnni, mert [a számítógépben] alapértelmezett, olyan, mint a levegő, nincs választás: levegőt venni kell, tehát a Helveticát is használni kell … De egy rémálom. Minden betű.. az egész svájci ideológia.. a tervezője minden betűjét egyformára tervezte. .. Ezt hadseregnek nevezik, nem embereknek. Emberek, egyforma sisakkal. ” (Erik Spiekermann[iii]).

[i] Loxley, Simon : Titkok és történetek a betűk mögötti világból. Akadémiai 2007.

[ii] Helvetica. Swiss Dots Production. Rendező: Gary Hustwit. 2007. 28.p.

[iii] Helvetica. Swiss Dots Production. Rendező: Gary Hustwit. 2007. 37.p.

 

Az Univers a Helveticával együtt jelent meg, annak versenytársaként. Neve univerzális használhatóságára utal, de kenyérbetűként olvasása fárasztó lehet.

Az Univers (Afrien Frutiger) „a valaha létrehozott legridegebb betűtípus. A legcsekélyebb érzelmi tartalom közvetítésére is alkalmatlan.” [i] „Mindennemű jellegzetességtől mentes” [ii]

 



[i] Neville Brody, idézi Loxley, Simon : Titkok és történetek a betűk mögötti világból. Akadémiai 2007. p 190.

[ii] Loxley, Simon : Titkok és történetek a betűk mögötti világból. Akadémiai 2007. 

A Kabel (1927 Rudolf Koch) a Klingspor betűkiadó geometrikus betűváltozata. A húszas években az összes német betűkiadó cég saját geometrikus (Bauhaus, konstruktivista) betűtípust készíttetett: így született az Erbar (Ludwig and Mayer), a Futura (Bauer), a Berthold Grotesque (Berthold). A Kabel elsősorban címbetűnek használható, de sokan tartják jól olvashatónak, ezért sok gyerekkönyv szövegét szedik vele. A középkori hagyományokat nagyra tartó, kalligráfus Koch betűjének geometrikus formái mellett a velencei reneszánsz, antik görög és a kézírás hagyományait is magába építi.

Manapság a humanistákkal együtt rendkívül népszerűek – pl. címbetűként kövér változatban – az újabb neohumanista/posztmodern típusok, melyek nem olyan „hidegek”, mint a 20–30-as évek „industrial” tervei (Frutiger, Triplex, Myriad Black, DIN Black).

Caspari (1993 Gerard Daniels) Nagy betűszemű, egyszerű és könnyed vonalú neohumanista betű, ugráló számokkal. Szövegbetűnek is kiválóan alkalmas.

Gill Sans „A Futurával, Helveticával, Universsel összehasonlítva a Gill Sansban van valami olyan finomság, olyan emberséges jelleg, amely a többiből valahogy hiányzik. Olyan természetesnek tűnik, mint a kőfaragó munkája. És.. ez a jellegzetessége fordul szembe a szövegbetűként való alkalmazásával – egyszerűen nem eléggé névtelen[i]”.

Erik Spiekermann FF Meta betűtípusát a német  Posta felkérésére készítette (1984). Az igény rossz papíron kis méretben is jól olvasható betűre szólt. A Metát sokan a 90-es évek Helveticájának is nevezik. „Ferde végződései informális hatást keltenek” Ez a betűtípus megmutatja, hogy lehet „humanizálni a sans serifet, serif-tulajdonságokat kölcsönözve, de a sans serif paradigmán belül maradva[i]”. Ez azonban még szigorúan véve nem humanista kategóriájú betű.

 



[i] Planet Typography: FF Meta. http://www.planet-typography.com/news/index.html


[i] Loxley, Simon : Titkok és történetek a betűk mögötti világból. Akadémiai 2007. 

 



Szecessziós antikva

William Morris hozott újdonságot a modern kor betűiben (is). Arts and Crasts mozgalmára hatott a viktoriánus kor díszített reklámbetűje is, de alapvetően az ipari kor monotonságát igyekezett gondos kézimunkával ellensúlyozni. Kelmscott Press nevű kiadójának (1889-) könyvei és betűi a reneszánsz hangulatát idézik fel, és előrejelzik a szecesszióét is.

A szecesszióban a viktoriánus túldíszítettség egységesedik a szöveg- és címbetűkben és illusztrációkban, ornamentikában.

Cheltenem („chelt”) A szecesszió amerikai betűtípusa. Korában elsöprő siker, de a tipográfusok csúfnak találták. Ma az ITC kissé átdolgozva újra kiadta, sikerrel.

Joanna (1930 Eric Gill) Antikvája egyszerű vonalú, kurzívja különleges: miközben visszaadja a kurzív keskeny vonalait, mindössze 3°-os dőlésszögű, azaz valójában állónak látszik. Antikva párja lehet a Gill Sans betűtípusnak.

Használata A rövid, de intenzív szecesszió tipográfiája a maga jellemző organikus díszeivel ma édeskés-érzelmes hangulatok kifejezésére használt; ám általában rosszul, nem korhűen (többnyire sem a szecessziós, sem a mai tipográfiához nem illeszkedik). A címbetűk az ecsetkezelés jellemzőiből indulnak ki (pl. Toulouse-Lautrec plakátjai alapján); ám autentikus folyószövegbetűje nem ilyen, de talpai kiálló elemei nagyobbak a megszokottnál.   



Humanista antikvák

XX. sz.

Humanistic Sans

Gill Sans, Optima

Olyan betű, mely jellegzetességében inkább a lineárishoz közelít, de lehet némi vastagságeltérés a vonalaiban, és talpszerű képződményei is lehetnek. Megtartja a modern külsőt, de a hideg lineáris betítípusoktól eltérően vonalai eltérő vastagságúak, így „emberibbek”. A groteszkeknél megszokott g helyett itt pl. klasszikusabb rajzolatú g áll.

A Gill Sans (1927 Eric Gill) betűtípusnak állandó a vonalvastagsága, de arányaiban közel áll a hagyományos betűkhöz: nem körző-vonalzóval tervezett. Geometrikus és humanista elemeket is kever. Hosszabb szöveg előállítására is alkalmas, inkább könyvben, mint újságban. Ugráló számait és kiskapitálisát 1997-ben tervezte hozzá a Monotype. Álló számai közül az egyes könnyen összetéveszthető az l vagy I betűjével, így számokat tartalmazó szövegek szedésére nem nagyon alkalmas.

Optima (1952-55, Hermann Zapf) A humanista antikvák típuspéldája.

Goudy Sans (1929-30 Frederic Goudy, 1986 ITC) Az egyik első olyan sanserif, mely szakított a geometrikus hagyományokkal, és sokkal inkább írottnak tűnik. Kurzív változata sajátosan egyedi lírai hangvételű. A William Morris munkásságát csodáló amerikai Frederic Goudy volt az első, aki kizárólag betűtervezéssel foglalkozott - több mint 120 betűtípust tervezett.



Posztmodern (neohumanista) antikvák

Esprit (1985 Jovica Veljovic), Documenta (1993), Georgia (lásd: kis felbontású megjelenítők...)

Az utóbbi évtizedek betűit már eleve digitálisan készítik. Stílusjegyeik keverik a korábbi korokéit, miközben valamiféle könnyedséget vagy különlegességet visznek a formákba. A hagyományos antikvák mellett jellemzőek a geometrikus, mégis kecses posztmodern betűformák is.

A digitális korban született, klasszikus betűhatású, de a „mai kor igényeihez” tervezett betűket nevezik neohumanistának is.

Minion (1989 Robert Slimbach) Neohumanista betű. Miközben barokk hatású, annál gazdaságosabb (kisebb szármagasságú és több betű fér el egy sorban annak ellenére, hogy nem tűnik keskenynek a betű vagy zsúfoltnak a sor). Könyvek szedésére is javasolt. Minion Pro nevű változata kacskaringós betűket és ornamenseket, valamint görög és cirill változatot is tartalmaz.

Palatino (1948 Hermann Zapf) A Palatino mind a reneszánsz, mind a barokk stílusjegyeket vegyíti (azaz neohumanista). A legnépszerűbb könyvbetűk egyike. Könyvbetűnek mégis alkalmasabb az Aldus, mely a Palatino alapján készült, de jobban igazodik a könyvek igényeihez. Kövér-dőlt változata csak harminc év után készült el. A Palatinóhoz tartozik a Michelangelo és a Sistina címbetűk, valamint görög szövegek szedésére a Heraklit (szövegbetű) és a Phidias (címbetű).

Poetica (1992 Robert Slimbach [Adobe]) Neohumanista kancelláriai kurzív, kacskaringós változatokkal és több kisbetűs alternatívával.



Dísz- és reklámbetűk (display type)

Display Type / Affichage / Titulares

A szövegek alapbetűjéül általában barokk, reneszánsz vagy klasszicista, esetleg lineáris antikvát használnak. Ezek a legkönnyebben olvasható betűk. A díszes, vastag, extra keskeny, térbeli, árnyékolt betűkből sokszor csak antikva vagy csak nagybetűs verzió készül: ezeket kifejezetten címekre tervezték, szövegbetűnek soha nem használjuk őket.

Egyes címbetűk csak nagybetűket tartalmaznak.

Az Impact (1965, Geoffrey Lee) tipikus címbetű. A hatvanas években a keskeny, vastag sans serifek jöttek divatba. Ezt a hullámot a Paris Match Schmalfette Grotesk betűje indította el, és ez a betűtípus ma is a bulvárlapok sajátja.

Wood Type (1827–) Összefoglaló neve az amerikai vadnyugaton legnépszerűbb, változatos alakú és díszítettségű (árnyékolt, 3D, széles, extra kövér stb.) fából készült reklámbetűknek, melyek a 20. század elejére tűntek el.



Kis felbontású megjelenítők betűi

Clarendon, System Font

Tévéképernyőre, számítógépes képernyőre, rendszerbetűknek (system fonts), kisebb felbontású nyomtatókhoz, faxhoz, többször fénymásolandó dokumentumokhoz

Lucida (1985, Charles Bigelow és Kris Holmes), Verdana

Ezen betűk közös tulajdonsága, hogy tervezésekor figyelembe vették: valamilyen gyengébb minőségű megjelenítőn kell olvasni. Hasonló megfontolások vezérelték az újságbetűk kialakítóit (elkopó ólombetű), de itt nem kellett a kis sortávolságot, a betűk bezsúfolását stb. figyelembe venni. Ilyen betűket érdemes használni olyan kiadványokban, amelyek gyakori/sokszori fénymásolásra számíthatnak.

A jó olvashatóságot növelik például a nyílt betűszemek, az eleve nagyobb betűtávolság (hogy ne folyjanak össze), a vékony vonalak elkerülése (fénymásoláskor eltűnhetnek).

A képernyőre tervezett szöveg szinte mindig sans serif betűtípusú, mert a képernyő kis felbontása miatt a talpak nehezebben olvashatóvá teszik a szöveget. Az interneten használt Tahoma és Verdana betűtípusok mellett a hagyományos Arial számít ebben a galaxisban alapbetűnek. A képernyőbetűk nehezen elkülöníthetők, hiszen a képernyőn megjelenő kb. 20 pixelből álló vonalú betűk csak „torzképei” az eredeti betűtípus rajzolatának.

A Windowsban futó programok menüfelirataihoz és rendszerüzeneteihez Tahoma betűtípust használnak.

Mivel kicsiben is olvasható, keskeny változatai telefonkönyv-típusú kiadványokban is használhatók (Tahoma)

A tévéképernyőn ezenkívül a mozgóképre írt szövegnél a folyamatosan változó háttérfényesség (szín) is nehézség: ilyenkor egy halvány, féligáteresztő háttérdoboz is segít, illetve általános megoldás a betűk körüli körvonal vagy árnyék (fekete betűknél fehér, ill. fordítva) alkalmazása.

A tévéképernyő-szöveg nagy része verzál.

A Lucidát (Kris Holmes, Charles Bigelow) a korabeli printerekhez és monitorokhoz tervezték, melyeken élvezhető minőségben tette lehetővé a talpas antikva betűtípus alkalmazását. Ez mára az egyik legkiterjedtebb betűcsaláddá fejlődött, különféle vastagságú, talpú, ábécéjű verziókban, kiterjedt szimbólumkészlettel. Ezért olyan szöveg szedésére, mely több nyelvű és/vagy különleges jeleket tartalmaz, kiválóan használható. Nyomtatott szövegek szedésére leginkább a Lucida Sans alkalmas. Ez egymaga 1700 karaktert tartalmaz: az unicode-kódkészlettel munkára kiválóan alkalmas (de ugráló számai és kiskapitálisa nincs).

Chicago (Charles Bigelow) Az Apple betűtípusa eredetileg a Macintosh monitorok és mátrixnyomtatók számára, alternatívaként az akkori „no-name” mátrixnyomtatójú betűkhöz. Az eredeti dizájn figyelembe vette, hogy 72 dpi-n kell megjeleníteni.

A Verdanát (1994, Matthew Carter és Tom Rickner) a Microsoft felkéréséből tervezték, kifejezetten képernyőn való használatra, azaz nagyon rossz felbontásban is jól olvasható bitmap fontként. Ebből készült a nyomtatható verzió „True type hinting” technikával. A Verdanát először 1996-ban adták ki az Internet Explorerrel. Azonnal egyeduralkodója lett a weblapoknak. Ennek egy keskenyebb verziója a Tahoma, a Nina és a talpas verzió, a Georgia. A Microsoft megbízásából ezen alapfontok héber, arab, thai, görög stb. verziói is elkészültek a Monotype-nál. Képernyőbetű. Különösen a kis méretben képernyőn összetéveszthető betűket rajzolták a lehető legjobban megkülönböztethetőre: i j l I J L 1. Ezen karakterek eltérősége a képernyőbetűk egyik alapjegye. A betűk kis méretben (azaz rossz felbontással) is jól olvashatók. A betűtávolság is nagyobb, hogy például az r melletti n ne m betűként tűnjék fel a képernyőpixelek közelsége miatt (rn) (bár sokszor így is összefolynak – ez az automatikus karakterfelismeréskor [OCR] okoz gondokat). A tervezők alapszándéka képernyőn megjelenő betű létrehozása volt, de a számtalan internetről kinyomtatott szöveg is ezt használja, így nyomtatásban is jól megjelenőnek kell lennie, és ennek meg is felel.

A Trebuchet MS (1996, Vincent Connare) az 1920–30-as évek dizájnjában tervezett microsoftos képernyőbetű. Célja a Verdana melletti, attól jelentősen eltérő alternatíva megteremtése volt. Weblapokon igen népszerű.

A Tahoma képernyő- és egyben rendszerbetű (System font), azaz a Windows rendszer menüpontjainak megjelenítésére használja. Az MS Sans bitmap font alternatívája, mely alakjában a Verdanára hasonlít, de annál sűrűbb betűtávolságú.

A Georgia (1996, Matthew Carter és Tom Rickner) a Microsoft talpas képernyőfontja, a Verdana „párja”. Tervezésekor a Didot és a Scotch Roman betűtípusokat vették alapul, melyet a lehető legjobb olvashatóságúra alakítottak. Dőlt verziója is jól mutat a képernyőn, és kövér párja kis méretben is jól megkülönbözethető a normál verziótól, mely két jellemző nem mondható el sok betűtípus megjelenésekor a képernyőn. Különlegessége ugráló számai, melyek napjainkra egyre több helyen tűnnek föl. Sortávolsága az olvashatóságot javító nagy x-magasság miatt kicsi. Jellemzői miatt újságbetűként is használt. Főleg amerikai weboldalakon népszerű.

Officina (1990, Zuzana Licko / Eric Spiekermann; cirill: 1994, Tagir Safaev) Az írógépbetű neohumanista változata, talpas és talp nélküli változatban. Alkalmas többszöri fénymásolás elviselésére is.

 



Írógépbetűk

(Monospaced)

Courier

Minden betűje egyenlő szélességű. Néha még ma is használják hivatalos levelekhez (pl. egy konkrét példán: ügyvédi iroda levele), ami sajátos „hivatalos” hangulatot kelt. Egy egyetemi oktató azért ajánlja, mert "pszichológiailag elfogadhatóbb egy tanár számára, ha egy diák dolgozatában ebben a (korábban) kéziratoknál megszokott betűtípusban olvas hülyeségeket, mintha pl. a könyvek szedésére használt Times betűtípusban látná ugyanezt" (személyes közlés, 2007).

Az azonos betűtávolságú betűtípusok táblázatok szedésére is használhatók.

Az írógépek százéves történetében is számtalan betűtípust alakítottak ki az írógépekhez: közülük a modern villanyírógépekre készített Courier került át a számítógépekbe. Ma már azonban számos szebb rajzolatú, egyentávolságú betűtípus létezik (pl. a Lucida családban). Az egyentávolság elsősorban táblázatok, számoszlopok írásakor fontos.

A Courier New (Howard Kettler)az IBM villanyírógépek számára tervezett betűtípus. Mai formájában (New) Adrian Frutiger tervezte újra.

Egyentávolságúak voltak az első mátrixnyomtatókon megjelenő betűk is. Ezek 72 dpi felbontásban készültek.

Számítógépes karakterfelismeréshez külön betűtípusok készültek, még a kezdeti stádiumban. Ezek is egyenközűek voltak, és minden betű tartalmazott valamilyen csak rá jellemző, feltűnő sajátosságot, ami alapján a gép felismerte. Görbe vonalaik nem voltak. (OCR-A, Moore Computer).




Újságbetűk

Clarendon

Primus, Clarendon, Century.

Újságokban, hogy több anyag beférjen, olyan, kifejezetten erre a célra készített betűtípusokat használnak, melyeknek a betűszárai a betű testéhez képest rövidek, így kisméretű betűknél is olvashatóan nagy marad a szöveg: azonos sortávolság mellett nagyobbnak tűnik a betű mérete (nagyobb az x-magasságuk). Fontos szempont még, hogy minél több férjen egy sorba, de mégse hasson zsúfoltnak a sor (tipográfiai gazdaságosság). A betűszemek nyitottabbak, mint a többi betűtípusé.

A külön újságbetűk egyben egy olyan kort jeleznek, amikor gyorsan sok egyforma betűt kellett előállítani, mindegy, milyen „művészi” minőségben. A ponyvaregények is ezeket a betűket használták. A viktoriánusnak nevezett stílust az ilyen szövegbetűk és a különféle méretű és szélességű díszes, térhatású, árnyékolt cím- és reklámbetűk adják.

Már a II. világháború előtt is, de a szocializmus időszakában végig a Primus számított újságbetűnek, de számtalan könyvet is ezzel nyomtattak: összességében egyszerű vonalú, gazdaságos, gyorsan olvasható betűk.

Clarendon (1845 Benjamin Fox) Tipikus viktoriánus betűtípus, mely a Brit Birodalom erejét érzékelteti - legalábbis a brit szerzők szemében. Vastag szárúak, vastag talpúak. Erőteljes golyóvégződésűek. Tengelyük egyenes. Eredetileg dőlt változat nélkül.

Lexicon (1992 Bram de Does) Egy holland szótár számára tervezett betűtípus. Hatféle vastagságban, mindegyikhez saját kiskapitálissal. Két változata van: az egyikben rendkívül rövidek a szárak, a másikban hosszúak. Előbbi kis betűméret vagy sűrűn szedett szöveg (pl. újság) esetén javasolt.

 

A klarendonok (Clarendon, Century) vagy újságbetűk a napi sajtóhoz kötődnek – az 1950-es évekbeli szépirodalmi alkalmazása azzal magyarázható, hogy ugyanolyan rossz papírra nyomtatták a szépirodalmi könyveket, mint az újságokat, amihez tervezték. A kis szármagasságú, nyílt betűszemű, gazdaságos klarendonok ma is népszerűek; újabb megfelelőik a biztosabban olvasható faxüzenetekre tervezett, minőségromlásnak ellenálló betűk és a képernyőbetűk. Éles kontrasztban vannak a reneszánsz betűk formájával és a klasszicista betűk erős kontrasztjával. A klarendonok közé sorolható a LaTex-hez rendelt alapbetűvel, Donald Knuth Computer Modern Roman vagy Serif (CM) betűtípusa; mely a LaTex és ezzel sok (természet)tudományos mű szabványbetűje, így az ebből szedett szöveg tudományos objektivitás érzetét kelti, ami rímel az újságok alkalmazására, hiszen ott is elvileg objektív hírek szedésére használt. 

 



TeX betűtípusok

A képleteket igénylő tudományos (pl. matematikai, fizikai témájú) munkák jelentős részét a Donald Knuth által tervezett TeX nevű kiadványszerkesztő-szedő programban készítik. Az ehhez készített METAFONT nevű szoftverrel állíthatók elő a benne használt betűtípusok. A digitális „betűmetszésnek” ez az egyik első képviselője (1978-88, Stanford University). Knuth isnpirációját onnan kapta, hogy egy könyvének a szedését rossznak tartotta. A TeX, mint írja, „intended for the creation of beautiful books - and especially for books that contain a lot of mathematics”.

A TeX egyben a legismertebb olyan rendszer, melyben nem WYSIWYG alapon, hanem programozási nyelv segítségével „automatikusan” szedhető, tördelhető egy munka, beleértve a bonyolult képletek szedését is.


Bár számos betűtípus készült ehhez a programhoz, a alapértelmezésként a Computer Modern betűtípust használják, mely egyben mintegy védjele, standard betűtípusa is a TeX-ben szedett tudományos munkáknak. A betűtípus szoftverekben használt rövidítése a cmr. A betűtípus görbéinek rajzolásához használt algoritmus Knuth Computers and Typesetting c. könyvének E kötetében található.

Mint neve is jelzi, számítógépre tervezett modern, azaz az angolszász klasszifikáció szerinti modern (=[neo]klasszicista) betűtípus, melyet erős kontrasztja vagy az o álló tengelye is jelez. Ugyanakkor a klarendonok közé is sorolható tisztasága, világossága miatt.

Magyar változatát (Tt2001) Szabó Péter készítette.

A talpas antikva változathoz a sans serif párt Walter A. Schmidt tervezte, Computer Modern Bright néven.

A Chuck Bigelow által tervezett Lucida font sok elemét átvette a Computer Modernnek (pl. matematikai jelkészletét) - Donald Knuth és Chuck Bigelow egyaránt a Stanford Egyetem professzorai.

Szintén a TeX-hez tartozó eredeti, Knuth által tervezett betűtípus a Concrete / Euler, melyet Concrete Mathematics c. könyvéhez tervezett 1983-ban Hermann Zapffal. Ezeknek nincs kövér párjuk, így kövérnek a Computer Modernt használják.

 



Keskeny betűk

Garamond Condensed

Az újságok (és hivatalos nyomtatványok) a keskeny (condensed, compressed, narrow) betűk legnagyobb használói. Itt a cél az, hogy adott helyre minél több betű beférjen . A keskenyebb betűket az újságok szűk hasábmérete is megköveteli: nélkülük túl sok elválasztásra lenne szükség, ami sokszor nem is megoldható. Míg egyes lapok kenyérbetűnek is használják (fárasztóvá téve az olvasást, azaz ez a megoldás nem ajánlott), többnyire - különösen a bulvárlapok - címbetűnek. Bár a számítógép bármilyen betűt „össze tud nyomni”, ez az automatikusan gyártott betű nem felel meg a tipográfiai követelményeknek, így csak kifejezetten keskenynek tervezett betűt alkalmazzunk.



Könyvbetűk

Könyvekhez leginkább barokk vagy reneszánsz betűtípusokat használnak: Bulmer, Caslon, Palatino, Garamond, Aldine, Century.



Szabványbetűk

Az újságokhoz exkluzív használatra tervezett betűk kereskedelmi okokból, a közúti jelzőtáblák feliratai (pl. településnévjelzők, utcatáblák, rendszámtáblák stb.) „állami” szabványbetűi „hivatalból” nem keveredhetnek más betűkkel, hiszen egyik céljuk éppen az, hogy a hivatalos feliratok egyértelműen elkülönüljenek a reklámtábláktól. Magyarországon a városi önkormányzatok hirdetésekre vonatkozó rendeletei rendre kimondják: „Reklámhordozókon nem alkalmazható a KRESZ-ben szereplő táblák színösszeállítása, továbbá útbaigazító táblákon szabványosított betűtípus és jelrendszer, mert az zavaró lehet a közlekedésre”. Talán e tipográfiai titkot erősíti, hogy a magyar közúti betűszabvány előírásai – a külföldi példákkal ellentétben – csak 8100 Ft letöltési díjért szerezhetők be[i].  Magyarországon a szabványt 115 oldalas útügyi műszaki előírás rögzíti[ii]. A magyar előírás műszaki rajzi előírásokkal, azaz kézi szerkesztési leírással határozza meg e betűk rajzolását.

Szinte minden országnak megvan a maga hivatalos közúti betűtípusa az USA-ban a FHWA Series vagy Highway Gothic[iii](negatívban a Clearview), a brit standard a Transport, a német a DIN1451[iv]. Az első szabványbetűvita Angliában az 1950-es évek végén volt, ahol David Kindersley tipográfus a talpas lineáris betűt (betűtípusa a MOT) tartotta olvashatóbbnak és szembeszállt a hivatalos talpatlannal; de eredménytelenül[v].



[i] http://www.e-maut.hu/shop/artikeldetail.aspx?IDArtikel=836bf33b-5a6b-4ccd-8dcb-ca477d2873a2

[ii] ÚT 2-1.124:2001 Közúti jelzőtáblák: A feliratok betűi, számjegyei és írásjelei. Közlekedési és Vízügyi Minisztérium közúti főosztálya 2001. p. 115.

[iii] Standard Alphabets For Traffic Control Devices  http://mutcd.fhwa.dot.gov/SHSe/Alphabets.pdf

[iv] Traffic Sign Typefaces. http://opentype.info/blog/2008/05/18/traffic-sign-typefaces-din-1451-germany/

[v] Loxley, Simon: Titkok és történetek a betűk mögötti világból. Akadémiai 2007. p. 213



Idegen ABC-k betűi

Latin betűváltozatok

A világ számos országának, népének van „nemzeti” betűtípusa, mellyel ma is lépten-nyomon találkozhatunk: az íreké az unciális betű, az oroszoké, románoké, szerbeké a pravoszláv egyházi szövegek díszes glagolita betűje, a németeké a gót betű.

media:image013.jpg

A nagy latin betűtípusoknak ma már elkészültek az arab, héber, görög változataik is, melyek a betűtípus jellegzetességeit és a célírásrendszer jellegzetességeit is megtartják. Ezeken kívül azonban minden írásrendszernek megvan a maga történeti fejlődése, saját stíluskorszakai, felosztása.

 

MÁS ÁBÉCÉT UTÁNZÓ BETŰK

Létezik a görög írás mintájára készített latin betűs betűtípus is, melyet egyes görög kiadványokban találni. A cirill betűkkel író muzulmán tatároknak saját cirill betűs díszbetűjük van, mely az arab írást utánozza; hasonló a helyzet a cirill betűvel író birobidzsáni zsidókkal.

A távol-keleti betűk azonos szélességűek (monospaced). Az ilyen írások között megjelenő latin betűs írás sajátos - azonos szélessűgű - betűtípusú.

media:image015.jpg

media:image019.jpg

 

Idegen ábécék

„Writing systems are political” – Otl Aicher

A görög és cirill ábécék stílustörténeti beosztása a latinnal többé-kevésbé azonos, mert ugyanazok a nyomdászok tervezték az egyes korok latin, görög és cirill betűkészleteit. Más kultúrák (kínai, indiai, japán, arab stb.) betűkészletei azonban teljesen más történeti fejlődésen mentek keresztül (arab és héber betűket terveztek európai nyomdászok, pl. Garamond is).

Általánosnak mondható azonban, hogy ma a vágott tollírást utánzó vékony-vastag vonalak kontrasztján alapuló; illetve az azonos vonalvastagságú lineáris betűkészletek minden ábécében megtalálhatók.

A nem latin (és latin eredetű) írásokban a kurzívnak általában nincs megfelelője, de mivel a számítógépek lehetővé teszik, helyenként azonos formájú, de döntött betűket is használnak.

A mi kövér/félkövér betűnknek megfelelően vastagabb vonalú betűkészletek is léteznek, de hogy a betű mely része vastagszik meg, az már egyedi jellegzetesség lehet.

Néhány ország az idők során hivatalosan ábécét váltott: legtöbbször a latin betűre tértek át.

Törökország. Kemal Atatürk javaslatára Törökországban 1928-ban az arab betűket „egyik napról a másikra” felváltotta a latin (ez azt jelentette, hogy az idős emberek attól kezdve nem tudták elolvasni az újságokat, az új könyveket; s nem tudtak a fiatalokkal levelezni sem – és fordítva). Atatürk ezzel együtt egyfajta nyelvújítást is bevezetett. A korábbi ottomán törökre jellemző arab, perzsa és francia eredetű szavak helyébe vagy ősi török szavakat kerestek, vagy új szavakat kreáltak. A reform legnagyobb hátránya, hogy a mai emberek nem tudják a régi, még a 80 éves szövegeket sem elolvasni – sem az ábécéjüket, sem a nyelvüket nem értik (a reformot egy cikk „katasztrofális sikernek” nevezte. A mai nyelvőrök már az angoltól féltik a törököt: a Türkilizce-től (mint: hunglish).

Korea. A mai koreai ábécét (hangul) 1443–44-ben vezette be a kínai helyett Sedzsong király. Az új írás bevezetése ellenállásba ütközött. Észak-Koreában ezt, délen ennek egy (a japánhoz hasonlóan) kínaival kevert változatát használják.

Szomália. 1969-ben azért (is) volt puccs Szomáliában, hogy megváltozzon az ország ábécéje. Az arab megreformálására, egyszerűsítésére (folyóírás kurzív jellege helyett különálló betűhasználatúvá, a nyomdászat könnyebbé tétele érdekében) a 20. században többféle kísérlet is született, eredménytelenül. Talán ebben az is közrejátszott, hogy az arab írás a szent Korán írása. A máltai az egyetlen arab (keverék) nyelv, mely latin ábécét használ. Izrael a korábban vallásos szövegekhez használt hébert köznyelvűvé újította fel. A vietnami az egyetlen kelet-ázsiai nyelv, mely latin betűkkel ír. A török nyelvű közép-ázsiai országokban korábban még az volt a kérdés, hogy arab vagy más betűkkel írjanak-e. Azerbajdzsán 1923-ban a latint választotta, de 1939-ben be kellett vezetnie a cirillt. Végül 1991-ben, elnyert függetlenségekor a cirill helyett ismét bevezethette a latin betűt.

A Szovjetunió széthullása óta azonban sok nép és ország a cirill és a latin betűs írás között „ingadozik” napjainkban is (pl. tatár). A szerb hivatalosan és a gyakorlatban is mindkét (latin és cirill) írást használja – idősebbek a cirillt, fiatalabbak a latint kedvelik inkább.

Ábécék keverése

media:image007.jpg

A Microsoft Tahoma betűtípusa minden nagyobb ábécé számára azonos megformálási elvek alapján készült el (a többi Open Type betűtípus hasonlóan multiszkriptuális).

Egy szövegben cirill vagy görög betűk használatakor először az idegen betűkészletet válasszuk ki és csak utána a latint, hiszen valószínű, hogy könnyebb a görög, cirill betűkkel azonos vagy ahhoz hasonló latin (magyar) betűkészletet találni, mint fordítva.

Kínai betűkészlet esetén használjuk a kínaiban lévő latin betűket: ezek némiképp eltérnek a mi betűtípusainktól, de a kínai karakterű szövegben ezek a megszokottak. Ezen túl kínai (japán, koreai) betűkhöz használhatunk sanserif betűtípust is latin betűs szöveghez.

 



Arab betűk

Az arab betűs írás, akárcsak a latin, a tollíráson alapszik. Az arabok azonban sokkal művészibb fokon űzték a tollírást, mint az európaiak, mert a figurális ábrázolás tiltása miatt a betűk rajzolása jelentette az illusztrációt is egyben. Az arab nyomtatott írás mindmáig megőrizte a tollírás jellegzetességeit. Akárcsak a mi kézírásunk, a betűk kötve vannak egymáshoz. A kötés vonalának hossza tetszőleges! Az írás iránya jobbról balra tart. Nincsenek kis- és nagybetűk, viszont az arab ábécé négyféle karakterkészlettel rendelkezik: szókezdő, belső, záró és önálló betűkkel.

Az írás a szent Korán írása, így különös jelentősége van; az arab írás a muzulmán hittel együtt terjedt, de a legtöbb nem arab nyelvű országban már csak vallásos jelentősége van. Akárcsak a görög, ez is a föníciai betűkből fejlődött tovább az arameuson keresztül.

Az ellentétes irányú íráson kívül a toll dőlésszöge is más volt, mint a latin írásé, ezért az arab betűk képzése egészen más alapú, mint a latiné.

A latin és az arab különbsége: a latin betűk függőleges vonalak, az arab betűk vízszintes vonal mentén orientálódnak.

Az arab írás sajátosságaiból következik, hogy kiemelésre másfajta lehetőségeket kell igénybe vennie: ilyen például a kiemelés színekkel, a kövér betűtípusnál az alsó vízszintes vonal megvastagítása, vagy a betűk kötésekor a kötés vonalának elnyújtása (akár végletesen). Látni döntött betűket is az arab kiadványokban, ez azonban többnyire hamis dőlt betű: a számítógép torzítja a betűket, ráadásul a latin írás irányának megfelelően jobbfelé döntve. Elég ritka, hogy egy arab dőlt betű balra dőljön (amerre kellene) és eleve dőltre lenne tervezve (a „kurzív” fogalma itt nem értelmezhető, hiszen az egész arab írás „kurzív”).

Akárcsak a latin betű, a ma használt arab betűtípusok is évszázados múltra tekintenek vissza. Többségük a 7–10. században alakult ki.

Az arab mellett a perzsa is arab eredetű jelekkel ír, de attól némileg eltérő ábécével.

Az arab betűvel írók háromféle számrendszert használnak: a „mi” arab számainkat (Észak-Afrikában), a keleti-arab („indiai”) számokat (أرقام هندية arqām hindiyyah) és a rendes arab számokat. A számok a szövegekben balról jobbra haladnak akkor is, ha a szöveg jobbról balra fut.

A modern kommunikációs eszközök ma még nem mindig képesek az arab betűk átvitelére (chat, SMS, mp3 tag, domainnevek stb.). Erre az arabok saját írásuk latin változatát használják. Az „arab chat-ábécé” számokat is tartalmaz (pl. a 3 az ajin jele) olyan hangokra, melyeknek nincs latin betűs megfelelőjük:

pl. britania al3o'9ma / britanya el 3ozma = بريطانيا العظمى = Nagy-Britannia



Arab betűstílusok



Cirill betűk (Кириллица)

A cirill betűk alapját adó glagolita szláv egyházi ábécét (словѣньскъ) a görög alapján tervezte Szent Klement a 10. században. A szláv óegyházi nyelvet a Thesszalonikiből induló Cirill és Metód vezette be, ezért nevezték el Cirillről az írást is.

Az első cirill nyomdai betű Krakkóban készült 1490-ben (Ludolf Borchtorp). Az első cirill kurzív 1583-ban jelent meg, és a kurzív változatot csak a 18. századtól alkalmazták együtt az állóval. 1647-ig csak vallásos tárgyú könyvek jelentek meg. Nagy Péter cár a korabeli cirillt egyszerűsíteni akarta, s ezzel Jan Tessig amszterdami nyomdászt bízta meg. A „köznapi írás” végül a 19. században állandósult. 1703-ban jelent meg az első újság, Nagy Péter személyes szerkesztésében és korrektúrájával. 1917/18-ban került sor a cirill utolsó nagy reformjára, amikor 4 karaktert töröltek belőle.

A cirill betűk ugyanazokon a korszakokon mentek keresztül, mint a latin, de hagyományosan kimaradt a reneszánsz. Cirill betűvel írnak a volt szovjet tagköztársaságok többségében, illetve az Oroszországon belüli nemzetiségek nyelvein, bár a török népek körében egyre inkább áttérnek egy módosított latin ábécére. Kezdetben cirillt használt a román is.

Az álló kisbetűk neve prjámoj srift, a dőlt kursziv, mely helyett néha sanserifet használnak (naklonnüj srift, dőlt írás).

A történeti latin betűtípusok digitális változatainak többsége az eredeti latin alapján megtervezett cirill betűket tartalmaz. A neohumanista cirillbetűtípusok különösen elterjedtek (Lazurski, Minion)



Görög betűk (Ελληνικό αλφάβητο)

A görög nagybetűk a latinhoz hasonló hagyományból erednek. A kisbetűk azonban valójában kurzívak, ennyiben a görög kisbetűs írás képe a latin kurzívra hasonlít inkább, pontosabban valahol a latin álló és kurzív között van. Éppen ezért a görög dőlt (pontosabban: döntött) kurzív betű nem szerves része a görög betűk történetének, hanem új fejlemény: kontrasztjában nem áll olyan erősen az eleve kurzív hatású álló betűk mellett, mint a latin álló-dőlt pár.

Az első görög nyomdai betűket Nicolas Jenson készítette Velencében. A latin betűk történetéből ismert nagy betűmetszők mind készítettek görög betűkészleteket is. Az első Görögországban nyomtatott könyv azonban csak 1759-ben készült Athosz hegyén, az első „polgári” nyomtatvány 1821-ben.

A görög nyomtatott betűknek három változatuk ismert:

orthotikus (az álló latin betűssel egyenértékű [görögül orthósz = álló]). Talpaik sokkal ritkábbak és kisebbek, mint a latin betűkéi. A 16. században eltűntek, s csak a 20. században jelentek meg újra (New Hellenic);

kurzív (a latin kurzívnak megfelelő, de létezik álló és dőlt változatban is). A 15. században jelent meg, de nem volt népszerű. Legnépszerűbb új változata a Porson (1806);

kancelláriai a kurzív ligatúrákkal (több száz!) díszített változata, mely a 16–18. század standardja volt.

A modern görög betűtípusok a latinhoz hasonlóan fejlődtek, de kisebb választékban léteznek.

Porson (1806 Richard Porson) Klasszikus görög szövegek típusbetűje.

Gill Sans Gill stílusában készített betű, nem ő maga tervezte.

New Hellenic (1927 Victor Scholderer)

Antigone (1927 Jan van Krimpen) Eredetileg szépirodalmi lírai könyvek szedésére tervezett humanista betű.

Heraclit (1954 Hermann Zapf) A Palatinóval együtthasználatra tervezett humanista betű.

A mai görögben egyféle ékezet van, mely lehet vonal vagy ritkán pont is. A nagybetűs szövegre nem rakják ki az ékezetet, kivéve a szókezdő betűt. Kérdőjel helyett pontosvesszőt használnak.

 



Kínai betűk

A mai kínai betűk a kalligráfia és a nyomdászat közös szüleményei. Szövegbetűként a betűtípusoknak két fő osztályuk van: a mi antikvánkhoz hasonló, vékony és vastag vonalakból álló, ill. azonos vonalvastagságú lineáris betűtípus.

Az olvasás iránya, akárcsak a japánban, tetszés szerint jobbról balra + felülről lefelé, vagy a miénkhez hasonló. A felülről lefelé olvasásnál lényegében 90°-kal el kell forgatni a szöveget, de közben a betűk eredeti irányukban maradnak.




Héber betűk

A héber is a főníciai írásból fejlődött ki, akárcsak a görög. Eredeti változata az i. e. 9. századból ered: máig csak vallásos szövegkhez használják. A mai héber ábécé a „szögletes héber” az arameusból fejlődött ki, az i. sz. 3. században. Sokáig csak vallásos szövegekhez használták, de ez a mai héber alapja. A 19. századtól kezdték használni nem vallásos szövegekhez.



Körzetek, díszjelek, nyomdai díszek

Különféle díszítőjeleink a barokk cikornyás kiadványok idején élték virágkorukat, de a 19. században is igen népszerűek voltak. A szecesszió korában sajátos szecessziós díszítéseket alkalmaztak, majd ezek eltűntek, és ma már ismét a barokkos díszjeleket használják, de csak ritkán, és megfelelő hangulatú kiadványokban.

Ma a körzetekhez külön betűtípusokként lehet használni (a font neve általában a Fleuron szót tartalmazza).

Díszkeretek – Cartouche ornaments

Díszkeretekhez ún. border fontok tartalmaznak sarok- és vonalmintákat. Bár néhány keretstílus (pl. sima vonal, szaggatott, pontozott vonal) minden kiadványszerkesztő programban található, ennél jóval nagyobb gazdagsága alakult ki az évszázadok során a kereteknek.

Díszkeretek vagy díszítő (ornamens) sorok létrehozhatók egyedi elemekből is (sorminta).

Körzetek – Fleuron Ornaments

Ezeket önállóan, általában középre igazítva alkalmazzák.

Körzetek – Flourish Ornaments

Mutató ujjak – pointer ornaments ☞

Egyéb elnevezések: index, fist 

A mutató ujjak hosszú szünet után a számítógépekben jelentek meg újra mint a linkre mutató mutatók.

Díszléniák – Fillet ornaments

A 30–40-es évekbeli napisajtó mindennapos díszítőelemei, mára azonban gyakorlatilag kihaltak: a számítógépek nem támogatják használatukat.

 



Kézírásos betűtípusok

Spencerian Script

P22 Cézanne, Adore, Chato Band, Comic Sans

Kézírást utánzó betűk. Hosszabb szövegre ne alkalmazzuk, mert igen nehezen olvashatók. Találunk közöttük 18–19. századi, vágott tollal írt szépírást (angol, francia vagy német ideáknak megfelelően) és mai golyóstollas vagy filctollas „macskakaparást” vagy gyors kézírást utánzó betűtípusokat is. A hazánkban általános iskolákban ma is tanított álló kézírás igen ritka a betűkészletek között.

Korunk jellegzetessége a Microsoft egy képregénybuborékokat használó szoftveréhez terveztetett Comic Sans betűtípus gyakori használata, főleg informális szövegek (viccek, hirdetmények, magánlevelek) esetén, ami jól mutatja, hogy a hétköznapi felhasználó a nyomtatott szöveget is igyekszik a kézírásoshoz hasonlóvá tenni, elkülönítve ezzel a nyomtatott „komoly” szövegtől: a kézírás stílusértékére ma (a kézírás utáni korban?) is szükség van. A betűket kínáló internetes oldalakon a kézírást utánzó betűket töltik le legtöbbször: arányuk minden betűfajta közül a legnagyobb. A digitális, nyomtatott betűs környezetben az emberek keresik a kézírás vizuális megjelenését: bár nem saját kezükkel, saját stílusukban, de a számtalan kézírás-betűtípus arra utal, hogy sokan sokfélét keresnek. A kézírásra láthatóan igény van, még ha géppel is írják.

Hasonló törekvés a korai brit újságlevelekben is előfordult: szépírásos betűkkel szedték a lapokat, hogy hasonlítsanak az „igaziakra” – talán nem utolsósorban azért, mert ezt az írásformát szokták meg, ismerték az olvasók (Gutenberg nem talált ki új betűformákat). A Gutenberg-biblia gót betűi, az itáliai antikvák, a kurzív nyomtatott betűk a maguk formájával is a vágott hegyű tollal való kézírást igyekeztek utánozni. (A kínai, japán, héber, arab betűk hasonlóképp: közülük talán a szóbeli betűkapcsolatokat nyomtatásban is kötő arab áll legközelebb a kézíráshoz.) Különösen a kézírás egyediségére utalnak a ligatúrák, szóperemi cikornyák (swath), betűváltozatok, melyek az idő előrehaladtával folyamatosan koptak ki a nyomdászok fiókjaiból. Bizonyára nem véletlen, hogy a random fontot épp kézírásos betűre fejlesztették ki (és nem az ólombetűk eltéréseinek „szimulálására”), és hogy a „csúnya” kézírást utánzó betűtípusok olyan népszerűek: a mai tipográfia sajátosan kifordult feladata, hogy igyekezzen úgy csinálni, mintha nem is nyomtatott betű lenne – de ahhoz, hogy ez valóban ilyennek is tűnjön, a felhasználónak a tipográfia és nem a kézírás szabályait kell alkalmaznia! Más kérdés a szépírásos betűk divatja. Ilyen betűket már a 19. században is kínáltak, de akkor még ugyanezek a formák viszonylag könnyen olvashatók is voltak, hisz ez volt a standard kézírás formája. Ma a szemünknek már szokatlan a szépírás, ezért – bár szépsége nem változott – nehezen olvasható, mégis sokan használják, mert – szép.

Comic Sans MS (1994 Vincent Connare) A Microsoft számára készült, egy olyan programhoz, melyben a képregényhez hasonló buborékban beszélnek a szereplők. Bár látszólag a legegyszerűbb kézírásos, „filctollal rajzolt" betűtípus, az informális szövegekhez, falragaszokhoz rendkívül népszerű. „Rejtett extrája” az eurójel: €

Tekton (1989 David Siegel) Frank Ching építész kézírásos betűi alapján készült.

 



Régiesnek ható betűk

Antique

 

Időnként divatba jönnek az eredeti nyomtatványok véletlenszerű hibáit, a papír és az ólombetűk egyenetlenségeit imitáló, általában valódi nyomtatott betű digitalizálásán alapuló antikva antikvák. Ezek kis méretben valóban eredeti nyomtatott szöveg illúzióját kelthetik. Elképzelhető, hogy az eredeti korszakban nem volt dőlt vagy félkövér verziója az adott betűnek.



Intelligens betűk

Beowolf (1990, Erik van Blokland)

A számítógépes betűtípusok képesek minden betűt máshogy rajzolni: erre a kézírás utánzásakor lehet a legnagyobb szükség. Az ilyen betűk azonban külön szoftvertámogatást igényelnek, ezért nem tudtak elterjedni.

Az Adobe Multiple Master fontok egyes jellemzői folyamatos átmenettel állíthatók, pl. vékonytól kövérig. Képes pl. arra, hogy az eltérő méretű betűk eltérő jellemzőjűek (pl. vastagságúak, arányúak) legyenek, akárcsak a nyomdai ólombetűk: a címbetűk relatíve vékonyabbak, mint a kisméretű betűk.

Hasonlóképp intelligens font az, amelyikben számos ligatúra szerepel, amit a számítógép megfelelően tud létrehozni és variálni (pl. Mrs Eaves [1996, Zuzana Licko]). Tetszés szerint kiválasztható, hogy mely előre elkészített, azaz megtervezett ligatúrákat akarja a felhasználó alkalmazni.

<< Nyomtatott betűk előállítása    Szedés, mikrotipográfia >>
Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés