Szöveggyűjtemény: A Telefonhírmondó
Kérészné Szabó Klára: A Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. közvélemény-kutatásairól
Az idézett szavakat vitéz leveldi Kozma Miklós, a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Részvénytársaság alelnöke mondotta 1925-ben, a rádió ünnepélyes megnyitása alkalmából; 1928-ban, a Sándor utcai stúdió megnyitásakor így folytatta:
"Tíz esztendő fordult a történelem kerekén, amióta a világháború fegyverei elhallgattak. Harcban mindig győztes fegyvereinket az antant jobban használt szellemi és gazdasági fegyverei ütötték ki kezünkből. A politikai és gazdasági propagandának ellenfeleink részéről való mesteri alkalmazása összeomlásunknak elsőrangú tényezője volt!...
Már tíz éve hallgatnak a fegyverek. De a harc folyik tovább, más, úgynevezett békés fegyverekkel, a propaganda fegyvereivel (...)" - az új épület tehát nem más, mint "a magyar szellemi harc legélesebb fegyvereinek fegyvertára...''
És kinek köszönhetők az eddigi sikerek?
"Nem utolsósorban annak az önfeláldozóan dolgozó, lelkes magyar gárdának, az én munkatársaimnak, az elsőtől az utolsóig, amely ma mint várőrség kiáll az új vár bástyáira, hogy most már technikailag is tökéletes állásból verekedjék a jobb jövőért (...)" - név szerint sóváradi Szőts Ernő üzemvezető igazgató, vitéz Somogyváry (korábban: Freiszberger) Gyula helyettes igazgató, nagysolymosi Koncz Sándor, a hírrovat szerkesztője, vaszojai Scherz Ede, "beszélő", lovag Schwing Karoly, műszaki előadó, lovag barthentali Göttlicher Ernő, nyilvántartás-vezető, feketemezei Mallász Ottmár könyvelő, szmrecsányi Szmrecsányi Dárius, perlaki Somogyi Gyula és báró Wimpffen Iván, az idegenforgalom és a külföldi levelezés lebonyolítói, valamint más (értelemben) neves személyiségek, mint Ódry Árpád, a stúdió főrendezője.
Kozma Miklós gondolatai tíz évvel később (néhány hónappal a müncheni egyezmény előtt) az Országos Nemzeti Klubban, Gondolatok a háborúról címmel tartott előadásában teljesednek ki:
"A jövő háborújában ellenünk irányuló propaganda minden sebezhető pontot ki fog használni. Mindarra berendezkedni, amit ellenünk az ellenséges propaganda felhozhat, nem lehet, de ki kell küszöbölni mindent, ami szociális szempontból kirívó igazságtalanság, vagy komoly veszélyt jelent (...) politikánknak a népet és a közéletet ugyanezekből a szempontokból totálisan kell háborúra felkészíteni."
Kozma Miklósról halála alkalmából A Sajtó című lap 1941 végén megjelent nekrológja ezt írja: "Eredetileg katona volt, s midőn átvette a hírszolgálat parancsnokságát... katona maradt abban az értelemben, hogy első volt és maradt a vállalt kötelesség teljesítésében..."
A fenti idézetekkel nem az volt a célunk, hogy holmi fiók-Göbbels képét faragjuk ki, végül is nem csupán a magyar nacionalizmus volt az oka annak, hogy a Duna-medence népei között nem sikerült a határokat meglazítani. (A Rádió Társaság vezetője, Németh László 1934-ben közzétett tanulmánya szerint, magáévá tette az író ilyenfajta indítványát.)
Az idézett sorokkal csupán azt akartuk illusztrálni, hogy a rádió technikai kifejlesztésének és műsorpolitikájának kezdettől - a társadalmi feszültségek levezetését is szolgáló - irredentizmus volt a fő mozgatórugója.
A rádió természetesen jó üzlet is volt, a gazdasági érdekeltség azonban legfeljebb a gazdasági válság mélypontján befolyásolta jelentősebben a műsorpolitikát (az előfizetők száma 1933-ban 10 százalékkal csökkent, bizonyára ez játszott szerepet abban, hogy a megelőző évekhez képest a hanglemezműsorok részaránya duplájára nőtt), a műsorokkal való elégedetlenség címén ugyanis az előfizetőknek évente talán ha fél százaléka mondott le az előfizetésről. Ebben, természetesen, az is szerepet játszott, hogy a nincstelen parasztok és proletárok nagy tömegei nem rendelkeztek rádióval, így a műsorok nívóját és politikai irányvonalát az iskolázottabb, lojálisabb kisebbség nézeteihez és ízléséhez lehetett igazítani. A rádió-előfizetők körében végzett közvélemény-kutatás ilyenformán a demokrácia látszatát kelthette, s az eredményeket mindenkor ki lehetett játszani az ellenzéki sajtóval szemben. Amikor pedig a rádió szélesebb néprétegek számára is megfizethető lett, az elefántcsonttorony-politika helyett, náci mintára a szociális igazságosság zászlaja alatt, fokozatosan a másik véglet, a "műveletlenség kultusza" került előtérbe.
A rádió számára kezdetben a közönséglevelek jelentették az egyetlen információs forrást. (A lapok műsorkritikája álcázott hirdetés volt.) Ezért - a világon elsőként - elindították a "Mit üzen a rádió?" c. rovatot, amely elsősorban "lelki klinika" volt, de a műsorokról is véleményt cserélt a hallgatókkal. Az 1926-ban elhangzott műsorok elemzéséből az is kiderül, hogy a műsor remek alkalmat nyújtott a közvetett irredenta propagandára, és az "orvhallgatók" felszámolására is. Példa az előbbire: "...Művészeink és a magam szeretetteljes köszöntését küldöm hát Berlinbe és mindenüvé, ahol e pillanatban külföldön élő magyarok hallgatják a szavaimat. És kérem őket, ápolják szívükben ezentúl is a hazaszeretet soha nem hervadó magyar virágait." És az utóbbira: "...arra kérem - és ezt fogadja is meg -, hogy kutatni fog más hasonló rádióhallgatók után, és ha talál ilyeneket: nem tágít addig, amíg ők is előfizetőkké nem lesznek".
Még ebben az évben felmerült e műsorban, hogy a levelek nem tükrözik megfelelően a közvéleményt.
"Ön azt hiszi, sőt írja is, hogy én csak a bennünket dicsérő írásokat olvasom fel, a kritizálókat nem ...majd azt ajánlja, szavaztassuk meg a hallgatóságot, hogy ki mit akar, és aszerint állítsuk össze műsorunkat... A szavazás pedig, amint látja, egyre folyik, hiszen most szavazott le Ön is, és nem mondhatja, hogy elhallgattam az Ön kritikáját."
Nem tudni, mi késztette rá a stúdió vezetőségét, a közönség nyomása vagy a műszaki fejlesztés, de a rákövetkező évben a rádióban és a rádiólapban is megkérdezték a hallgatókat, hogy mit kedvelnek, mit kívánnak és mit nem. Bár a 74 ezer előfizető közül mindössze másfél ezren válaszoltak, a Magyar Rádió Újság megállapítja, hogy "a radikálisok erőteljesen irredenta akciót várnak a rádiótól, míg a mérsékeltebbek, akik belátják, hogy a rádiónak minden, még a legszentebb politikai mozgalomtól is távol kell magát tartania, a magyar specialitások és természetesen legelsősorban a cigányzene favorizálását kívánják".
A szavazás fiaskója után a stúdió - külföldi mintára - szervezettebb módszert dolgozott ki. Az első tudományosnak nevezhető rádiós közvélemény-kutatás lebonyolításáról a Magyar Rádió Újság 1927. évi 41. számában a következőket olvashatjuk:
"E napokban a rádió-előfizetőknek a posta egy lapot kézbesít, melynek az a célja, hogy a rádió-előfizetők általa tudomására hozhassák a Rádióhírmondónak, hogy mely műsorszámok nyerték meg tetszésüket, és melyek nem. A lapot megcímezték, és a rádió-előfizetők feladata mindössze a lap túloldalán levő rovatok kitöltése. A lapon az alábbi felhívás olvasható:
'T. C. A m. kir. Posta, a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. felkérésére vállalkozott arra, hogy a t. rádió-előfizetőknek a rádióműsorra vonatkozóan ezt a szavazólapot kézbesítse. A szavazólapok kitöltése minden rádió-előfizető jól felfogott érdekében áll, mert a társaság ezúton kívánja megismerni előfizetői ízlését és kívánságait. Tisztelettel felkérjük azért, hogy a szavazólapot a kézbesítéstől számított 8 napon belül kitölteni és a levélkézbesítőnek visszaadni szíveskedjék. A magunk részéről kérjük igen tisztelt olvasóinkat, hogy a kitöltött lapok beküldését el ne mulasszák. A műsor érdeke megkívánja, hogy a rendezők ismerjék az előfizetők túlnyomó részének a kívánságait, amikről az eddigi, a műsorra vonatkozó szavazási akciók gyenge eredményeiből egyáltalán nem lehetett tájékozódni. Tán fölösleges is megjegyeznünk, hogy a szavazólap kitöltése - bár a műsorfejlődés szempontjából igen kívánatos - nem kötelező. Ha azonban mégis előfordulna, hogy a kézbesítő közeg a lap kitöltését követelné, a követelődzést olvasóink e sorokra való hivatkozással utasítsák vissza.' "
A Népszava "Rádió" rovata úgy kommentálta a felvétel módszerét, hogy "ismét valami, ami nagyon jó elvileg, azonban kivitele minden kritikán aluli...", a cikkíró elsősorban attól tartott, hogy a névtelen szavazólapokat meghamisítják. Mindamellett azt tanácsolta, hogy mindenki töltse ki a lapokat "talán így is láthatóvá válik a mai helyzet, mint a silány program következménye".
A szavazólapokat 27 ezer előfizető (30%) küldte vissza. A műsorok sorrendje a tetszés szerint a következő volt:
| Magyar nóta | 91% |
| Cigányzene | 91% |
| Istentisztelet | 85% |
| Vígjáték | 84% |
| Tudományos előadás | 80% |
| Katonazene | 79% |
| Könnyűzene | 78% |
| Népszínmű | 77% |
| Kabaré | 75% |
| Operett | 74% |
| Színmű | 74% |
| Mit üzen a rádió | 73% |
| Komolyzene | 71% |
| Hírek, közgazdasági közlemények | 70% |
| Szépirodalmi felolvasás | 66% |
| Opera | 63% |
| Rádióamatőr-posta | 61% |
| Szólóhangverseny | 61% |
| Sport | 56% |
| Meseóra | 54% |
| Nyelvoktatás | 52% |
| Kórusok | 52% |
| Kit és mit idézek? | 43% |
| Kozmetika | 40% |
| Jazz-band | 35% |
A Magyar Rádió Újság szerint kétségkívül megállapítható, hogy "a magyar stúdió vezetősége jól ismeri a maga közönségét! Ha eddigi műsorrendszerében volt is valamelyes eltolódás, az abból ered, hogy Budapest közönségének az összes rádióhallgatók sorában való jelentőségét talán kissé túlbecsülte a vidékkel szemben." Egy műfajt azonban kétségkívül halálra ítélt a közönség, s ez - sok ember meglepetésre - a jazz-band, mely a szavazás során tagadhatatlanul megbukott. A közönség egyharmadának tetszett, míg kétharmada pálcát tört felette, vigasztalásul azoknak, akik a magyar nép elnemzetietlenítésétől tartottak.
A "Rádióamatőr-posta" magas arányszámából a cikkíró véleménye szerint az tűnik ki, hogy "a rádióközönségnek egyharmadát csupán szórakozóeszközként érdekli a rádió, s kétharmada az, amely technikailag is érdeklődik iránta, foglalkozik annak műszaki lényegével is. Az arányszám mindamellett rendkívül jó abban a tekintetben, hogy a technikai tudományok iránt mily nagy érdeklődés mutatkozik. Ha e számot összevetjük az ötödik helyre sorakozott tudományos előadások népszerűségével, akkor igazán bizalommal haladhatunk bele a XX. századba. A magyar nemzet nem lehet fáradt, kivénült nép, ha ennyire elevenen érdeklődik a modern tudás iránt." A cikk azzal zárul, hogy "a Stúdió Vezetősége, amely eddig is, bár pusztán csak a maga ösztöne után formálhatta műsorrendszerét, nagyjából meglepő rátermettséggel találta el közönsége ízlését".
Annál meglepőbb, hogy - a zenei műsorok számát véve alapul - nemcsak a "jazz-band", hanem a cigányzene részarányát is csökkentették, a "szólóhangverseny" részaránya pedig alaposan megemelkedett 1927-1929 között.
Az újabb közvélemény-kutatás előzménye feltehetően az volt, hogy a két közvélemény-kutatás közti időszakban megnégyszereződött az előfizetők száma. Nőtt az alacsonyabb keresetű, kevésbé iskolázott rádióhallgatók aránya, s a további gyarapodásnál a Rádió Újság szerint már "csakis a magyar társadalom közepes intelligenciával rendelkező része jöhet számításba". Ezek a rétegek szerették volna, ha a Rádió - 2 pengő 40 fillérért - jobban figyelembe veszi ízlésüket a műsor összeállításánál. De az is közrejátszhatott, hogy befejezéshez közeledett a lakihegyi nagyadó építése, és a közvélemény-kutatás alapján akartak dönteni arról, hogy miként alakítsák ki a második programot.
Az összeíró lapokat ezúttal is a rádiónyugtákkal kézbesítették. A szavazólap perforált volt. A felső rész - miniszteri rendeletre - a rádió-előfizető nevét és foglalkozását, a használt készülék nemét (detektoros vagy lámpás, utóbbi esetben hány lámpával), az antenna nemét és lámpás készülék használata esetén az áramforrás megnevezését tartalmazta. A szavazólap alsó részében 18 műfajról lehetett véleményt nyilvánítani; további két kérdés a vételzavarokra és a külföldi állomások hallgatottságára vonatkozott.
Az 1927-ben alakult Munkás Rádióklub a kézbesítés előtti napon a következő felhívást tette közzé a Népszavában: "A Magyar Rádió a műsor összeállításánál nincsen tekintettel a tömegek fejlődő szociális és kulturális igényeire, az előfizetők rétegződésére és elfoglaltságára, és még mindig mereven elzárkózik, hogy az előfizetők nagy részét kitevő munkásság vezetői, írói, költői és kultúrszervei is szóhoz juthassanak a mikrofon előtt.
A stúdió urai ezt az állapotot akarják az előfizetők tömegeivel igazoltatni, amikor február 1-jén a díjnyugtával együtt kézbesített szavazólapon véleményt kérnek az előfizetőktől a közvetített műsorra vonatkozóan. A kérdőlap ugyanis olyan rafináltan van összeállítva, hogy az ott beállított kérdésekre csak igennel vagy nemmel lehet válaszolni, de komoly és részletes véleményt egyetlen előfizető sem adhat. Mivel a stúdió a beérkezett válaszok alapján dönti el, hogy megreformálja-e a műsort, vagy maradjon minden a régiben, a Munkás Rádióklub ezúton is fölhívja az összes munkás és szocialista rádió-előfizetőket, hogy a kérdőlap kitöltésénél óvatosan járjanak el. Gondoljanak arra, hogy végre itt van az alkalom, hogy a stúdió közvetlenül is megismerje a véleményüket, és ne csak a hozzánk intézett levelekben, de a kérdőlapon is fejezzék ki: mit akar a munkásság a rádiótól? Tudja meg végre az előfizetők tízezreitől a stúdió, hogy szükség van:
- a drága előfizetési díj leszállítására;
- a tendenciózus hírszolgálat megszüntetésére és a munkásmozgalom eseményeinek közlésére;
- a munkásosztály gazdasági, szociális és kultúrtörekvéseit ismertető előadások, valamint költőinek, íróinak, szavaló- és dalkórusainak cenzúramentes közvetítésére;
- a zene közvetítésénél a klasszikus, könnyű- és vidám zene arányos elosztására;
- amikor a dolgozó tömegek hallgatják a rádiót, fölfrissítő és könnyű műsort adjanak;
- a műsor-összeállítás korszerű és a mai élettel kapcsolatos legyen.
Ne csak mi mondjunk véleményt február elsején, de hívjuk fel hozzátartozóinkat, ismerőseinket, minden munkás rádióhallgatót a csatlakozásra."
A felhíváshoz néhány polgári lap is csatlakozott. Az Újság, például, azt javasolja rádiós olvasóinak, hogy "hagyják üresen mindazokat a műfajkockákat, ahol a kérdés kétértelmű, de feleljenek feltétlenül tömören, röviden abban a rovatban: Milyen különös óhaja van?... Alapos az aggodalmunk - írja a lap -, hogy az a módszer, ahogyan a műsorkérdéseket feldolgozták, inkább az előfizetők véleményének meghamisítására alkalmas, mint hogy végre tiszta képet nyújtson a közönség kívánságairól."
Öt nappal később "A Munkás Rádióklub" aláírással a következő cikk jelent meg a Népszavában: "A rádió-előfizető munkásság körében nagy izgalmat keltett a stúdiónak az a naponként ismétlődő figyelmeztetése, hogy azokat a kérdőlapokat, amelyeket nem a rádiótársaság előírásának megfelelően töltenek ki, megsemmisítik. Ezt a bemondást a rádió-előfizetők úgy magyarázzák, hogy a stúdió így akarja elejét venni a kritika szabad megnyilatkozásának és a műsorra vonatkozó követelések föltüntetésének, mivel a kérdőlap rovatai egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy az arra adott válaszokból valóban kialakuljon a rádió-előfizetők igazi ítélete a műsorról. Értesüléseink szerint ez a tény olyan fölháborodást váltott ki, hogy sokan már a kérdőlapon felmondták a rádiót.
Ezzel az eljárással, amely védekezés a Munkás Rádióklub akciójával szemben, hiába akarja a stúdió a kérdőlapok feleleteit a maga javára billenteni. A műsorral való elégületlenség rohamosan terjed, és azt ilyen kérdőlapok gyártásával nem lehet megakadályozni. Minthogy a rádió-előfizetőknek joguk van arra, hogy véleményüket megmondják a stúdió urainak, újólag, a szavazás utolsó napjában is felhívjuk a munkás és szocialista rádió-előfizetőket, hogy a kérdőlap első oldalán levő nagyobb üres négyszögben követeljék az előfizetési díjak leszállítását, a tendenciózus hírszolgálat megszüntetését, a rádió-előfizetőkből alakított Rádiótanács felállítását és a munkáselőadások rendszeresítését."
A Rádióélet azzal magyarázta a stúdió eljárását, hogy a "várhatóan beérkező hatalmas tömegű választ csak akkor lehet pontosan feldolgozni, ha a véleménynyilvánítás előre meghatározott formák között történik". (Ilyen tömegű kérdőívnél valóban csak a kötött forma jöhetett számításba, a Munkásklub által támasztott igényeket azonban "előre meghatározott formában" is szavazásra lehetett volna bocsátani.)
Egy hónappal később a Népszava arra inti olvasóit, hogy ne várjanak gyökeres és végleges változást a Rádió politikájában, "még ha úgy végződne is a szavazás, ahogyan a dolgozók ezrei óhajtják, akkor sem fog olyan szervezeti és irányváltozás történni a Magyar Rádiónál, ahogyan és amilyen mértékben ez kívánatos lenne. Nem fog történni azért sem, mert akármilyen lesújtó lesz is az előfizetők válasza: - az illetékesek még ebben az esetben is azt fogják kiolvasni a szavazatokból, ami nekik kedves és tetszetős.
Ahhoz, hogy a Magyar Rádiónál gyökeres változás történjék, mindenekelőtt rendszerváltozásnak kell bekövetkeznie. Tehát minden rádió-előfizetőnek legfőbb igyekezete oda irányuljon, hogy ez a változás minél előbb bekövetkezzék. És ez nemcsak a dolgozók tömegeinek az érdeke, hanem minden haladó embernek, aki megelégelte a Magyar Rádió kurzusmentalitását."
A Magyarország vasárnapi mellékletében A műsor és a népítélet, avagy jobb kérdéseket ajánlunk címmel foglalkozott az összeíró lappal. A cikk írója attól tartott, hogy "a feleletek száz százalékig igazolni fogják a stúdió politikáját, és akkor a Magyar Rádióról legalább öt esztendeig lepereg az ellenzéki sajtó minden gáncsoskodása, bírálata, tanácsa". Mindamellett az volt a véleménye, hogy a komoly műfajok arányát nem szakad csökkenteni, hanem a "hogyan"-ra kellett volna kérdezni, hogy "ne lehessen egy monopóliumon belül kisebb monopóliumokat létesíteni?"
A "népszavazásban" 269 500 előfizető (82%) válaszolt. Ezt tekintve alapnak, a tetszés szerinti sorrend:
| cigányzene | 80% |
| tarkaest-kabaréest | 84% |
| katonazene | 82% |
| színmű | 79% |
| színházi közvetítés | 77% |
| operett | 76% |
| vidám csevegés | 83% |
| tudományos és művészeti felolvasás | 69% |
| jazz | 65% |
| szépirodalmi felolvasás | 62% |
| ismeretterjesztő, közhasznú és sportfelolvasás | 60% |
| helyszíni sportközvetítés | 58% |
| helyszíni néprajzi közvetítés | 55% |
| háztartási és divatfelolvasás | 49% |
| költemény | 43% |
| meseórák és diákfélórák | 43% |
| opera | 37% |
| klasszikus zene | 37% |
Az előző szavazáshoz képest jelentősen csökkent a komolyzene iránti igény, míg a jazz kedvelőinek aránya emelkedett. A változások minden bizonnyal a kevésbé iskolázott előfizető-rétegek bekapcsolódásának tudhatók be, bár a "jazz"-nél többféle értelmezés, sőt az ízlésváltozás is szerepet játszhatott. (A Rádió a "jó jazzt" nem ellenezte, csak "az ún. néger muzsikát" mellőzte.)
A nehezebb fajsúlyú műsorok tetszésarányának csökkenése valószínűleg még nagyobb lett volna, ha a válaszadás ismét névtelenül történik. Erről tanúskodik a Rádió Újság egyik olvasójának levele:
"Azzal igazolhatja magát a Rádió igazgatósága, hogy a publikum a tavalyi szavazásnál is sok irodalmat és nehéz muzsikát kívánt. Igen tisztelt Szerkesztő Úr, én is a klasszikus muzsikára és rengeteg irodalmi műsorszámra szavaztam. De az ördögbe is, melyik művelt ember meri a saját neve alatt bevallani, hogy amikor délben vagy este fáradtan hazamegy, egypár új gramofonslágert szeretne hallani, és nem nehéz zenét! Még kiszerkesztik az embert, hogy miniszteri tanácsos létére könnyűzenét és humoros tarkaesteket kíván.
Tisztelettel indítványozom, indítson b. lapjában akciót a titkos szavazás bevezetése iránt, és ne névvel szavaztassák meg legközelebb a hallgatókat, hogy ki milyen műsorokat kíván. Garantálom, hogy a klasszikus muzsika nem kapja meg az eddigi százalékot."
Az egyéni kívánságokat a Rádióélet is egyetlen mondatban foglalta össze: "A különös óhajok között jut kifejezésre az a kívánság, hogy domborodjék ki minél szembetűnőbben a műsor magyar jellege, és érdekes, hogy ezzel szemben ugyancsak sűrűn nyilvánul meg a modern tánczene iránti óhaj." Majd elégedetten megállapítja, hogy "a szociáldemokrata munkások, akik pártvezetőségüktől a pártsajtó útján felhívattak arra, hogy a szavazólapot bizonyos meghatározott formák között töltsék ki, és határozott különös kívánságokat fejezzenek ki az e célra készült rovatban, csak kismértékben tettek eleget ennek a felszólításnak, amennyiben a leadott 269 000 szavazólap közül mindössze 1517-et, az összes leadott szavazatoknak tehát alig valamivel több mint fél százalékát töltötték ki ilyen módon". A cikk azzal zárul, hogy "...a magyar közönség olyan magas műveltségi színvonalról tett tanúságot, amelyre méltán lehetünk büszkék. Határozottan meg kell állapítanunk, hogy a szavazás a Magyar Rádió műsorpolitikai törekvéseit a maga teljességében igazolta, amennyiben a követett műsorpolitikát a hallgatóközönség túlnyomó többsége helyeselte."
A Magyarország is úgy véli, hogy "az adatok fényes tanúbizonyságok a magyar nemzet magas kulturális színvonala mellett... Az egész világon alig van ország, amely ilyen bizonyítékát csillogtathatja műveltségének és tudniakarásának."
A szavazás eredményének nyilvánosságra hozatalakor a stúdió vezető igazgatója mindamellett az alábbi kijelentést tette: "Természetes, hogy a szavazás számszerű eredményéhez teljes mértékben nem alkalmazkodhatik a Rádió, mert kétségtelen, hogy a többség a műsor nívójának olyan fokú csökkentését fogja kívánni, melyet kulturális szempontból nem lehet elfogadni."
Ehhez kommentár nélkül idézzük a Rádió Újság egyik 1935-ben megjelent cikkét: "Csak nemrég hangzott el Gömbös Gyula miniszterelnök ajkáról az a megállapítás, hogy kevesen énekelnek magyar nótát, s a rádió műsorán máris több magyarnóta-énekes szerepel..."
A Népszava Komédia! címmel reflektált az eredmények közzétételére: "Könnyű a számokkal zsonglőrösködni, könnyű az előre korlátozott véleményekből azt kiolvasni, amit ők akarnak. Ez azonban nem fog meggyőzni bennünket sem arról, hogy a mostani műsort, a mostani rendszert a többség repesve óhajtja, és nem akar változtatni."
Az eredmények részletesebb ismertetését a cikk írója fölöslegesnek tartja, mondván, ismerik a szavazás indítóokát: "A stúdió be akarta bizonyítani, hogy minden jól van így, ahogy van." Majd hozzáteszi: "Azok az ezrek, akik a szavazásnál csupán a megjegyzés rovatban mondtak véleményt, már régen pálcát törtek a dilettánsok, a protekciósok és törtetők fület és más érzéket sértő kísérleteiről."
A későbbiek során a Népszava megírta, hogy a felhívás azért volt sikertelen, mert "a rádiósok között - ha ugyan pontosan és nem célzatosan dolgozták fel az adatokat - feltűnően alacsony a munkások kategóriája".
Mindez természetesen nem zárja ki a Rádióéletnek azt az állítását, hogy "a szavazás és annak eredménye külföldön is nagy feltűnést keltett, és máris több oldalról nyilvánult meg külföldi érdeklődés a szavazás lebonyolítása, eredménye és tanulságai iránt".
Az országos közvélemény-kutatás gondolata 1940 januárjában merült fel a Rádió Újság hasábjain:
"Véleményünk szerint a hírszóró társaság nem ismeri eléggé hallgatóközönségének igényét. Az elégedetlen hallgatóság igen kis hányada ragad csak tollat véleményének kifejezésére, legtöbben maguk között csepülik a műsort, de így annál inkább.
Szívesen kifejezné azonban óhaját a közönség, ha remény lehetne jogos panaszainak orvoslására, szívesen kitöltené a kérdőlapot, ahol megjelölhetné kedvenc műsorszámait, kijelölhetné a részére kedvező időpontokat.
Meg kellene tehát szavaztatni a hallgatóközönséget."
Az 1941-es "népszavazás" lebonyolításának módszere sem nyerte el a lapok tetszését.
"Már most biztosra vehetjük - írja a Rádió Újság -, hogy a készülő statisztika a meghallgatott műsorszámok élén a híreket, a vidám és tarkaesteket és a magyarnóta-esteket fogja felsorolni. Ezt a stúdió vezetősége amúgy is tudja. De nem fogja belőlük megtudni, hogy mik a hallgatóságnak a rádióval szemben támasztott különleges kívánságai. A láthatatlan rádióhallgató tehát továbbra is írja majd a kívánságokat, panaszokat tartalmazó leveleit. De nem mindenki ír levelet. Külön kutatás tárgya volna megállapítani, hogy egyetlenegy beérkező panaszos levél hány hallgató panaszát tolmácsolja. (...) Lehetséges, hogy a Rádió jövőre tervezett műszaki beruházásának jó útmutatója lesz a statisztika, a műsorszerkesztőségnek aligha."
A Népszava egyik olvasójának levelét közli. A névtelen levélíró szerint a mostani "statisztikagyűjtés eredménye kétségkívül megmutatja majd, hogy milyen nagy számban részesedik az előfizetők között a munkásság, és remélem, hogy ennek a széles rétegnek a kívánságait az eddiginél fokozottabb mértékben veszik majd figyelembe. Remélem - de az eddigiek ismeretében félek, hogy mégsem így lesz."
A műsorra vonatkozó eredményeket 1943 áprilisában tették közzé.
A műsortípusok - nem teljes - tetszési sorrendje a következő volt:
| cigányzene | 76% |
| magyar nóta | 76% |
| szórakoztató könnyűzene | 57% |
| tánczene | 54% |
| felolvasás | 49% |
| zenés színmű | 45% |
| szórakoztató előadások | 35% |
| tudományos előadások | 35% |
| színmű | 34% |
| opera | 16% |
| mesék | 15% |
| földművelésügyi előadások | 15% |
| komolyzene | 9% |
| tanfolyamok | 6% |
A korábbi "népszavazásokhoz" képest rendkívül nagy mértékben csökkent a komolyzene, a tudományos előadások és a színmű arányszáma, ami valószínűleg az előfizetők további átrétegződésének volt a következménye, de módszertani okai is lehettek.
És mi volt a közvélemény-kutatás eredménye? A Rádió Újság alábbi következtetései szerint ez a közvélemény-kutatás ismét "igazolta'' a Rádió műsorpolitikáját: "A Rádió kb. 3 milliónyi hallgatósága - ha a könnyűzene nagy csoportjába tartozó öt műsorszám (cigányzene, magyar nóta, szórakoztató zene, tánczene, operett) átlagszámát megkeressük - 60%-ban az úgynevezett könnyűzenét hallgatja legszívesebben, a Rádió műsorának pedig ezt a kívánságot 54,8% arányban sikerült kielégíteni."
| << A Telefonhírmondó története | A Telefonhírmondó technikai leírása >> |
