Bevezetés a görög bölcseletbe

II. Költészet és utánzás Arisztotelész Poétikájában

KÖLTÉSZET ÉS UTÁNZÁS ARISZTOTELÉS POÉTIKÁJÁBAN

Arisztotelész, miként a görög filozófiai és esztétikai gondolkodás egésze, illetve elődje, Platón, a költészet legfontosabb jellemzőjének, megkülönböztető jegyének a mimésziszt tekinti. A mimészisz kifejezést magyarra általában „utánzásként" fordítjuk - azonban kérdés, hogy ez a szóválasztás Arisztotelész esetében vajon nem téves-e, méghozzá alapjaiban. Az óra során a Poétika egyes szövegrészleteinek az alapján Arisztotelész mimészisz-fogalmának a legfontosabb jellemzőit, tulajdonságait vizsgáljuk.

A Poétika teljes szövege itt letölthető! --»»
(Ritoók Zsigmond fordítása)

Az óra menete:

1. Arisztotelész. Bevezetés.
Élete és munkássága. Az arisztotelészi corpus áttekintése, az arisztotelészi filozófia építményének a rövid ismertetése.
Feldolgozásához ajánlható:
Arisztotelész, Poétika (Matúra. Ford. Ritoók Zsigmond, szerkesztette Bolonyai Gábor.) A bevezető fejezetek.
W. D. Ross, Arisztotelész (1996 Osiris)

2. A mimészisz átértékelése.

„végül van, amely puszta beszéddel vagy versmértékkel utánoz, / éspedig az utóbbiakat vagy keverve egymással vagy versmértékek egy bizonyos nemét alkalmazva, s amely történetesen mindmáig névtelen. Nem / tudjuk ugyanis közös névvel nevezni Szóphrón és Xenarkhosz mimoszait és a szókratészi beszélgetéseket, sem ha valaki trimeterekben, elegeiai vagy más efféle versmértékekben valósítaná meg az utánzást (eltekintve attól, hogy az emberek, egyszerűen összekapcsolva a versmértéket meg a költést, ezeket az elégiaköltőknek, azokat meg hexameterköltőknek hívják, nem / az utánzás, hanem közönségesen a versmértékek alapján nevezve meg a költőket, s így azt is költészetnek szokták nevezni, ha valamilyen orvosi vagy természettudományos tárgyat adnak elő versben, holott Homéroszban és Empedoklészban a versmértéken kívül semmi közös sincsen, s ezért amaz ugyan joggal nevezhető költőnek, ez azonban inkább természettudósnak, mint költőnek), / hasonlóképpen azt sem, ha valaki valamennyi versmértéket keverve valósítja meg az utánzást - ahogyan Khairémón alkotta meg valamennyi versmértékből összekeverve rhapszódiáját, a Kentaurosz-t -, pedig azt is költőnek kell nevezni. Ezek tekintetében tehát ilyen módon tegyünk különbséget." (Poétika I. 1447a28skk.)

i. A költészet hagyományos meghatározása a versmérték alapján történik: ami versmértékben íródik, az költészet, ami nem versmértékben íródik, az nem költészet. Mennyiben tükrözi ez a megállapítás a korabeli gyakorlatot? Miért nem helyes ez Arisztotelész szerint? Mit állít ennek helyére Arisztotelész?
ii. Van olyan „költői" alkotás, amely sok egyéb tekintetben ugyanazokkal a jellemzőkkel rendelkezik, mint a hagyományos „költészet", csak éppen nem versmértékben íródott. Ez az idézet „névtelen" műfaja. Mi ez pontosan? Vajon (1) a nem versben, tehát prózában írt költészet vagy (2) a versben és nem versben írt költészet együttese.
Mi a közös a versben és a nem versben írott alkotásokban?
Valószínűleg a fikcionalitás, az „irodalmi" jelleg - ezt nevezi Arisztotelész mimészisznek. Arisztotelész ezáltal „megreformálja" a költészet felfogását: a forma helyére (vers) tartalmi szempontokat állít (téma).
Kérdés: mit nem lehet utánozni és miért? Miért nem nevezhető Empedoklész költőnek? Mit lehet utánozni és miért?
A szövegrészletben Arisztotelész a prózát „költészetként", igazi irodalmi formaként tárgyalja. Milyen korabeli prózaműveket ismerünk? Vajon Arisztotelész megállapítása a korabeli irodalmi közeg leírásának vagy valami másnak tekinthető?

3. Poiészisz és mimészisz.
„Az eposzköltés, a tragédia alkotása, valamint a komédia meg a dithüramboszköltő tevékenysége s az aulosz- és a kitharaművészet legnagyobb része egészében véve tulajdonképpen utánzás, és három dologban különböznek egymástól:
vagy abban, hogy más eszközzel utánoznak,
vagy abban, hogy mást,
vagy abban, hogy másképpen, tehát nem ugyanazon a módon." (Poétika I. 1447a13-19)


Arisztotelész a költői művészet egészét, illetve az általa példaként (tehát nem a teljességre törekedvén) felsorolt alkotói tevékenységeket mind mimészisznek, utánzásnak nevezi. A különböző költői műfajok (eposz, tragédia, komédia, stb.) mellett egyes zenei műfajokat, illetve a későbbiekben egyéb általunk is művészeti tevékenységnek tekintett formákat emleget. Viszont a „képzőművészet" egyes ágai (szobrászat, építészet) feltűnő módon hiányoznak a horizontjáról.
A fő kérdés, melyet fel kell tenni: mit ért Arisztotelész mimészisz alatt? Mi az utánzás tárgya? Arisztotelész a Poétika második és harmadik fejezetében három szempont szerint próbálja meg osztályozni a különböző mimetikus alkotásokat, illetve az alkotói tevékenységet:

i) hogy milyen eszközöket használnak fel (beszéd, zene, ritmus)

ii) hogy mit utánoznak; a „mit" (vagyis az utánzás „tárgya") alatt azonban Arisztotelész nem a cselekményt, a történetet, a mintát vagy egyéb hasonló dolgot ért, hanem egy nagyon konkrét dolgot:

„ Mivel pedig az utánzók cselekvőket utánoznak, márpedig ezek szükségképpen vagy kiválóak (szpudaiosz) vagy silányak - mert a jellemek (éthosz) jóformán mindig ennek megfelelően alakulnak, hiszen jellemét tekintve mindenki gonoszsága vagy erénye alapján különbözik -, vagy jobbakat utánoznak, mint a magukfajta, vagy hitványabbakat, vagy olyanokat, amiképpen a festők. Mert Polügnótosz derekebbakat, Pauszón hitványabbakat, Dionüsziosz pedig hasonszőrűeket ábrázolt. Az pedig nyilvánvaló, hogy valamennyi említett utánzásnak ezek lesznek a megkülönböztető jegyei, és az utánzás annak folytán lesz más és más, hogy mást utánoz ilyen módon. Ezek az eltérések ugyanis megvalósulhatnak akár a táncban, akár az aulosz- vagy kitharajátékban, akár a prózában vagy a zenekíséret nélküli versben. (Poétika II. 1448a1skk.)

A szövegrészlet alapján a mimészisz szoros kapcsolatban áll a jellemmel, az éthosszal: azonban elhamarkodott következtetés volna ebből, hogy az utánzás jellemek utánzása. A következő fejezetekből kiderül, hogy az utánzás (vagyis a cselekmény) cselekvéseknek és történéseknek (praxisz) az utánzása, és amennyiben szoros kapcsolat van praxisz és éthosz, cselekvés és jellem között, annyiban a jellemnek is az utánzása. Ezt tulajdonképpen itt is kimondja Arisztotelész: „az utánzók cselekvőket utánoznak".
A szövegrészlet még két kérdést vet fel:
a. mi a pontos kapcsolat cselekvés (praxisz) és jellem (éthosz) között?
b. mit értsünk „derék" és „silány" jellem alatt? Vajon valamiféle „morális" jellemfelfogásról van szó, vagy másról, nevezetesen társadalmi megbecsültségről? E kérdésekre majd a Poétika és a Nikomakhoszi etika tanulmányozása ad legalább részleges választ.

iii) A harmadik szempont pedig, hogy „hogyan" utánoznak:

„A harmadik különbség ezek között végül az, hogy mindezeket hogyan utánozhatja az ember. Mert ugyanazokkal az eszközökkel és ugyanazokat a tárgyakat utánozni lehet olykor elbeszélve, vagy valami mássá válva, mint ahogy Homérosz alkot, vagy mint ugyanaz és nem változva, vagy mindenkit úgy utánozva, amint cselekszik és éppen valamit végrehajt." (Poétika III. 1448a19skk.)

A szöveg láthatólag a „utánzás" vagyis az utánzó művészi alkotás által választott módszert vagy formát kívánja felosztani. A pontos értelmezés vitatott, a görög eredeti többféle értelmezést is megenged, azonban valószínűleg két alaptípust - egy narratív, elbeszélő jellegű és egyfajta drámai jellegű - utánzási módot különböztet meg Arisztotelész, valamint a kettő között harmaddiként a kettő keverékét.
Az itt vázolt három szempontból egyértelmű, hogy Arisztotelész különös kapcsolatot lát mimészisz és cselekvés között.

4. A mimészisz mint a tanulás eszköze

„A költői tevékenységet egészében, nyilvánvalóan, | két ok teremtette meg, éspedig két természeti ok. Az emberekkel ugyanis gyermekségüktől fogva velük született az utánzás (éppen abban különböznek a többi élőlénytől, hogy igen utánzó természetűek és első ismereteiket is utánzás révén szerzik) és az, hogy mindnyájan örömüket lelik az utánozmányokban. Jele ennek az, ami | a gyakorlatban történik. Dolgoknak, melyeket a maguk valóságában viszolyogva látunk, a lehető legpontosabban kidolgozott képmását örömest szemléljük, mint például a legocsmányabb állatok és hullák alakjait. Ennek is az az oka, hogy a tanulás nemcsak a bölcselők számára gyönyörűséges, hanem másoknak is szintazonképpen, de az utóbbiak csak kevéssé | veszik ki belőle a részüket. Azért örülnek ugyanis, mikor látják a képmásokat, mert miközben szemlélik azokat, az történik, hogy tanulnak, tudniillik következtetnek, hogy mi micsoda, hogy például ez ez meg ez. Ha ugyanis valaki történetesen nem látott előzőleg olyat, a gyönyörűséget a képmás nem utánzat voltában okozza, hanem kidolgozása, színe vagy más efféle ok folytán. | Természettől fogva meglévén tehát bennünk az utánzó hajlam..." (Poétika, IV. 1448b4-20)

Az idézet a következő fejezetben tárgyalt platóni mimészisz-koncepcióval összehasonlítva radikálisan átértékeli a mimészisz fogalmát. A mimészisz Arisztotelésznél az emberi természet részeként az ismeretszerzés egyik kitüntetett eszköze, amely a világ megismerését és az emberi természet legmagasabb fokú megvalósítását szolgálja - s ezáltal a művészetet is, amelynek természetesen továbbra is legfontosabb jellemzője, rehabilitálja, s az ismeretszerzés módozatai közé emeli.


<< I. Bevezetés    III. A mimészisz-fogalom előzményei >>
Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés