A. Alaprajzi formák

Centrális térformák

Egyházi építészetünkben ritka kivételeknek számítanak a centrális alaprajzú templomok. Ovális terük fölé viszonylag lapos, nem kiemelkedő kupola borul. Az ovális alaprajz azonban nem mutatkozik a homlokzaton; sík, a hosszházas templomok belső terének megfelelő formája nem árulja el a belső íves vonalát.

Legkorábban a győri karmelita templomon látjuk ezt a megoldást. Mestere, Martin Wittwer (1667-1732) a kor hazai építészei közül az egyik legjelentősebb alkotó. Szülőföldjén, Tirolban tanulta ki a kőművesmesterséget. Miután belépett a karmelita rendbe, annak szolgálatában dolgozott, építkezéseket tervezett, irányított. Amikor a karmeliták kialakították a Szt. Lipót-rendtartományt, a magyar rendházakat is oda sorolták. Wittwer a tartományban szinte minden építkezésükön dolgozott, így Prágában és Linzben is. Valószínűleg a rendtartomány főépítészeként került kapcsolatba a győri és a szakolcai építkezésekkel is.

Első magyarországi munkája Győrhöz fűződött: a rend kolostorát (1714-1732) és templomát (1721-1728) tervezte és kivitelezte. A templom ovális alaprajza ritka, de nem ismeretlen a hazai építészetben. A belsőben az előcsarnok és a szentély között, a diagonális tengelyek mentén, két-két kápolna nyílik. A torony nélküli, volutás homlokzat sem általánosan elterjedt megoldás. Nem követi az alaprajz íves vonalát, hanem előtte áll. Sík, egyenes felületével kívülről leplezi, hosszhajósnak mutatja a belsőt. A magasan kiülő pilaszterek, a keskeny axisok erős vertikalitásukkal felfelé áramló mozgást érzékeltetnek. A párkány mintha e mozgás, e dinamizmus hatására hajlana fel középen.

A pozsonyi trinitárius templom ovális alaprajza korán magára vonta a kutatók figyelmét. A trintárius rend a XII. század végén alakult meg, azzal a céllal, hogy segítse kiszabadítani (kiváltani) a keresztes hadjáratok során pogány fogságba került keresztény rabokat. Később, a török terjeszkedés idején a rend fő tevékenysége Közép- és Kelet-Európába tevődött át. Viszonylag későn, 1688-ban telepedetek le Bécsben, és ott szervezték meg rendtartományukat, amelybe Magyarország is beletartozott. Első hazai kolostoruk alapítását követően (1693) az udvar és a főnemesség pártfogásával egymás után épültek fel rendházaik és templomaik, például Sárospatakon, Pozsonyban, Nagyszombatban, Egerben és Óbudán.

A mesterkérdés vizsgálatakor tévesnek bizonyult az a feltételezés, hogy a terveket J. L. von Hildebrandt készítette. A tervező valószínűleg Franz Jänggl bécsi építész lehetett, aki a trinitáriusokkal kapcsolatban álló bécsi Szentháromság-testvérület tagja volt, és az építkezést támogató Esterházy Imre prímással is kapcsolatban állt.

A Pozsonyban megtelepedett trinitáriusok egy pestisjárvány után, 1715-1725 között építették templomukat, a járványok ellen védő Szentháromság tiszteletére. Mellé később kolostor épült (teljes befejezése csak 1770-ben következett be). Az ovális alaprajzú - kívülről azonban az oválishoz illesztett mellékterek révén kereszt alakúnak látszó - templom meglehetősen ritka a hazai építészetben. Az alaprajz belső ovális teréhez a kereszttengelyben egy-egy szélesebb, az átlós tengelyekben pedig egy-egy keskenyebb kápolna járul. Legközelebbi analógiái bécsi művek: a Peterskirche és a piaristák Maria Treu-temploma. Az alaprajz az előbbi, a tambur nélküli kupola inkább az utóbbi alkotásra emlékeztet. Egyéni, a mintáktól eltérő viszont a homlokzata: az ovális tér elé konkáv felülettel hajlik, két, átlósan elhelyezett toronnyal szegélyezve. A falfelületet két, egyforma magas szint alkotja, felül oromzattal lezárva. Az oromzatot voluták kapcsolják a tornyokhoz és a homlokzathoz is. A kialakítás egyszerűsége, a nyíláskeretek dísztelensége, a részletek szárazsága mindkét bécsi mintától elkülöníti a pozsonyit.

A szokatlan alaprajzú templomok sorába tartozik a budai (egykor jezsuita) Szt. Anna-templom is. A jezsuiták a Vízivárosban eleinte egy szerény kápolnát használtak, majd 1740-1762 között felépítették új templomukat. Egy régi forrás szerint a tervet Itáliából hozták, de sem az alaprajz, sem pedig a homlokzat nem utal erre. Az adatok szerint előbb Hamon Kristóf budai építőmester kapott megbízást, majd halála után Nöpauer (Nepauer) Máté, szintén helyi mester vette át az irányítást. A megmaradt eredeti terv azt mutatja, hogy átalakította a homlokzatot. Bár egy helyi hagyomány szerint az eredeti terv Itáliából származik, valószínűbb, hogy mintái között a legfontosabbnak a Duna túloldalán álló, pesti pálos (később egyetemi) templom lehetett. Ennek kétszintes, a tornyokkal összekapcsolódó homlokzata, oromfal nélküli háromszögű oromzata, tagolási rendszere, a kapu, az erkély és a felette lévő kórusablak kapcsolata mindenképpen kiindulást jelentett a Szt. Anna-templom tervezéséhez. A jezsuita templom homlokzata síkban marad, s felületére finom hálózatot rajzolnak a pilaszterek és a párkányok. A nyílások nagy mezők közepére kerültek. A homlokzat nem sejteti az alaprajz formáját; olyan, mintha hosszházas épület előtt állna. Az alaprajzot téglány alakú külső fal leplezi. A falon belül a templom elrendezése nem egyenes szakaszokból áll, hanem ovális főtérből, kereszttengelyében egy-egy nagy fülkéből, a hossztengelyben pedig két bővítményből, amelyek az előcsarnokot és a szentélyt foglalják magukba. Az elliptikus középrész felett csegelyes kupola emelkedik, de nem lép ki a tetőidomból, nem jelenik meg a külsőn. A belső térben - miként a külsőben is - szembetűnik a falfelületek viszonylagos megbontatlansága, nyugalma, s az, hogy a pilaszterek csak a felületre applikált díszek, nem pedig a mozgalmas falazat dinamikus elemei.

Külön csoportot alkotnak azok a templomok és kápolnák, amelyek a Szentháromságnak vagy bajelhárító, pestis ellen védő szenteknek (Sebestyén, Flórián, Rókus) tisztelve, alaprajzukban, homlokzatukon is mutatják a háromrészes centrális formát. A háromszögű alaprajz vagy a háromkaréjos szentély az elemek megháromszorozásával utal a védelmet adó Szentháromságra.

Az abai r. k. templom alaprajza háromszögű (1748-1753). Sarkaiban félgömbbel fedett terek nyílnak. Hatzinger Pál, az építész, Linzből érkezett. Feltehetőleg az osztrák Paurában álló, szintén háromszögű alaprajzú templom ismeretében tervezte művét. Ugyancsak háromszögű formát mutat a gyöngyösi nepomuki Szt. János-kápolna is (1736).