Királyi Magyarország

Főúri építkezések a Dunántúlon (1541–1630)

Míg a Hofkriegsrat által szerződtetett legjelentősebb mesterek túlnyomórészt az állami várépítkezéseken, illetve közvetlen uralkodói megrendelésre dolgoztak, a kevésbé jelentős építészek udvari megbízásaik mellett szívesen elvállaltak munkákat a kor magyar mecénásaitól is. Az udvarház- és kastélyépítésben a XVI. században tovább éltek a középkori hagyományok. A jelentős itáliai építőmestereket pénzügyi okokból csak a leggazdagabb arisztokraták, főpapok voltak képesek megbízni, így a késő reneszánsz újításai csak fokozatosan jutottak el a közép-, illetve kisnemesi építkezésekig és városi palotákig, lakóházakig.

Korszakunkban egy alapvetően új épülettípus formálódott és terjedt el Magyarországon. Várakat, városokat körülvevő olaszbástyás erődítésről már ejtettünk szót. Ezzel szemben Itáliában alig találkozunk olyan épületekkel, ahol a szabályos alaprajzú várkastélyoknak a sarkain az óolaszbástya alaprajzú tornyok és az épület magassága megegyezik. Itáliában Baldassarre Peruzzi és Lorenzo Donati terveiben, valamint a ma is álló norciai várat (Vignola, 1554) az itáliai eredetű magyarországi épülettípus közvetlen előzményeként. Az épülettípus hazai emlékei abban is eltérnek az itáliai előképektől, hogy nálunk az eltérő éghajlat miatt magas tetőzet zárja le az épület tömegét.

A típus legkorábbi hazai emléke az egervári vár a Dunántúlon, amely XIII. századi eredetű, a XV. század közepén átépült, majd 1539-től 1541-ig Nádasdy Tamás apja, Ferenc folytatta a munkákat főként a külső erődítésrendszer létrehozásával.


A négy sarokbástyás, belső udvart négy szárnnyal körülvevő várkastélyt Nádasdy Tamás öccse, Kristóf emelte az 1550-1560-as években.


Az egyik bástyát az építtető és felesége, Choron Margit címere díszíti, 1559-ből. Ma a negyedik, északi szárny már nincsen meg, mert a XVIII. század elején, 1713-ban lebontották, valószínűleg azért, hogy a Rákóczi-szabadságharc után erősségjellegét így megszüntetve elkerüljék a magyar váraknak az uralkodó által elrendelt lerombolását.

A Dunántúl legfontosabb mecénása a XVI. században Nádasdy Tamás (1498-1562) volt, aki Itáliában szerzett humanista műveltséget. Pályafutását II. Lajos udvarában kezdte, majd budai várnaggyá nevezték ki. Először Szapolyai I. János táborában találjuk, majd átállt Ferdinánd oldalára. Itt egészen a király utáni legfontosabb méltóságig, a nádorságig emelkedett. Felesége a nagy hatalmú Kanizsai család utolsó örököse, Kanizsai Orsolya volt. A kivételes műveltségű főúr kastélyai a reneszánsz kultúra helyi központjaivá váltak. Egy fennmaradt, címzett nélküli Palladio-levelet a szakirodalom az ő építkezéseivel hozott kapcsolatba. Nádasdy sokszor foglalkoztatta a már említett Francisco da Pozzo architectus regiust. Nádasdy Pozzóval terveztette meg bécsi palotáját, amelynek építése 1561-ben ért véget, az építész ezenkívül a pápai váron is dolgozott számára.

Feltehetően Pozzo tervei alapján valósult meg Nádasdy birtokközpontjának, a sárvári várnak reneszánsz átépítése is. A Kanizsai család korábbi középkori várát az 1550-es években szabálytalan alakú bástyákkal erősített védőövvel vették körül, illetve átalakították, kibővítették a gótikus épületrészeket is.

Ekkor készült a keleti szárny pilléres árkádsora. A kaputorony manierista, rusztikás pilaszterekkel tagolt kapuzata esetében a kutatás kétféle datálást is lehetségesnek tart: 1560-ban vagy 1589-ben készülhetett (az utóbbi esetben a győri, Ferrabosco-féle kapuk hathattak rá). 1588-1615 közt még Nádasdy Ferenc, majd Pál a fapalánkot kőanyagú, ötszögű óolaszbástyás erődítésrendszerrel helyettesítette, az építész valószínűleg Donato Grazioli lehetett.


 

A sopronkeresztúri (Deutschkreuz) várat 1550 körül ugyancsak a Nádasdy család építette át kastéllyá. 1621-ben az épületet felégették, majd Nádasdy Pál 1625-ig építtette újjá, Koppány Tibor szerint feltehetően Giovanni Battista Rava pozsonyi építőmester tervei alapján. Négyzet alaprajzú, négy sarokbástyás kastély, kapubejárata rusztikás keretezésű. A várszerűen komor külsővel éles ellentétben áll a derűs, kétszintes, a földszinten pilléres, az emeleten toszkán oszlopos, félköríves árkádsorral körülvett nagyméretű udvar.


Mint már a kora reneszánsz fejezetnél említettük, az árkádos reneszánsz belső udvar első példája Magyarországon a budai Mátyás-palota díszudvara volt. Az itáliai mesterek építette szabályos árkádos udvarokkal a kastélyépítészetben sokszor találkozunk Ausztria, Csehország területén (akár háromszintes változatban is) és Magyarországon is. A sopronkeresztúri az ilyen udvarok legnagyobb méretű hazai emléke, de az épület és a loggia csak kétszintes, egyemeletes. Az árkádos udvarokat ettől kezdve gyakran alkalmazták nemcsak kisebb kastélyokban, kúriákban, udvarházakban, de a városi építkezéseken is, így pl. Győr, Sopron, Lőcse lakóházain.

Különleges enteriőr jött létre a sopronkeresztúri kastély északkeleti bástyájában. Itt egy olyan kápolnát alakítottak ki, amelynek négyzetes terét 1631-ben készült, stukkókeretbe foglalt festményekkel díszített fiókos dongaboltozat fedi. Oldalfalait két-két gótizáló mérműves ablak világítja meg. A kápolna a gótizáló manierizmusnak már a kora barokkot megelőlegező kvalitásos alkotása.


Hasonló alkotás jött létre a felvidéki Árva vára (Oravský hrad) egyhajós várkápolnájában (1610-1611) is. Terét bordázatot utánzó stukkósávokkal díszített fiókos dongaboltozat fedi, s kétoldalt három-három csúcsíves, mérműves gótizáló (de nem gótikus) ablak világítja meg.


 

Ugyanez a stílusjelenség tűnik fel Németújvár (Güssing) várkápolnájában, ahol Batthyány Ferenc építtette át a középkori kápolnát 1609-1611 között, Thomas Weyss építőmester irányításával, az északi manierizmus már említett gótizáló formáival. Boltozata 1642-es évszámot visel. Ugyancsak Batthyány az 1621-ben elpusztult rohonci (Rechnitz) kastély helyén építtetett újat (a második világháborúban újból rommá lett), ennek kápolnája a középkori hagyomány szerint ugyancsak szentélyével lépett ki az épület kontúrjából. Kora barokk enteriőrjét Filiberto Lucchese  alakította ki 1640-1642-ben. A Vas megyei Vép Erdődy-kastélyának kápolnája Erdődy Tamás 1613-tól folyó átépítése során jött létre. Alaprajza a középkori tradíciókat őrzi: támpilléres szentélye a nyolcszög három oldalával záródik, csúcsíves ablakok világítják meg. Muraszombat (Murska Sobota) kastélyában ugyancsak gótizáló kápolna épült, boltozatán stukkóból készült bordaimitációkkal. Építtetője feltehetően rimaszécsi Széchy Tamás lehetett a XVII. század első negyedében. Kőszeg főterén az egykori evangélikus templom első látásra középkori építménynek tűnik, holott az adatok szerint 1616-1618 közt Valentin Marx kirschlagi kőművesmester emelte, tehát ez is a XVII. század elejének gótizáló alkotása.

A Dunántúl nyugati, dombos-hegyes vidékén a korábbi, szabálytalan várakat igyekeztek modernizálni. Így Nádasdy Tamás Lékán (Lockenhaus) a feltehetően Giovanni Spazióval azonos Johannes Italicussal bővíttette ki 1548-1562 között az alsó várat. Ez a Johannes Italicus dolgozott a pozsonyi, és a Fuggerek megbízásából a vöröskői (Červený Kameň) várban is. Elképzelhető, hogy vele azonosítható az a hasonló nevű mester is, aki az 1560-as években Batthyány Ferenc megbízásából a szalónaki (Stadt-Schlaining) és németújvári vár építésén működött. Az utóbbi belső várának dór frízű kapuja Batthyány III. Boldizsár (1538-1590) idején készülhetett, akinek németújvári udvara a kor egyik fontos szellemi központja volt. Mecénásságának európai színvonalát mutatja, hogy id. Pieter Bruegeltől is rendelt festményt (Keresztelő Szt. János prédikációja).

A Haditanács által finanszírozott végvári építkezések üteme a XVI-XVII. század fordulójára jelentősen lelassult, ezzel szemben viszont egyre fontosabbá váltak a Bocskai-szabadságharc (1604-1606) után megerősödő arisztokrácia építkezései. Jóllehet a protestáns főurak műveltségüket Németország, Németalföld, a katolikus arisztokraták pedig Ausztria és Itália legfontosabb egyetemein szerezték meg, egyként fontosnak tartották, hogy pártolják az irodalmat és képzőművészetet, s hogy csinosítsák, korszerűsítsék és erődítsék otthonaikat. A Hasburgok központosító, elnyomó törekvéseivel szemben egyre fontosabbá vált a nemesi családok eredetének demonstrálása, ennek eszközéül az ősök és felmenők portréit felvonultató ún. ősgaléria szolgált.

Az 1600-as évek elején a késő reneszánszból már a kora barokkba átvezető periódus egyik legjelentősebb művészetpártoló főura Esterházy Miklós nádor (1583-1645). 1618 táján építtette át lakompaki (Lackenbach) kastélyát, udvarának földszintjén pilléres, az emeleten toszkán oszlopos árkádsorával. Fraknó (Forchtenstein) várát 1622-ben szerezte meg, majd 1635-1637 között gyökeresen átalakíttatta, egyik részén pártázat (olaszfok) is készült.


Mindez már inkább a kora barokk művészethez tartozik, éppúgy, mint az általa támogatott nagyszombati jezsuita templom (1629-1637) épülete. A szakirodalomban a legkorábbi hazai barokk templomként emlegetett épületet időben megelőzi az 1620-1632 közt elkészült zágrábi (Zagreb) jezsuita templom, amely torony nélküli főhomlokzatával a rendi templomok mintáját, a római Il Gesùt idézi.

A nyugat-dunántúli főurak köznemesi familiárisai igyekeztek felzárkózni az arisztokraták késő reneszánsz építkezéseihez. Így például Nádasdy Tamás sárvári főudvarmestere, Sárkány Antal Sopron Fő terén emelt 1562-től egy kétemeletes városi palotát, oszlopos-loggiás udvarral (ma Storno-ház).

<< Francisco da Pozzo    Az arisztokrácia építkezései a Nyugat-Felvidéken (1541–1630) >>
Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés