Szöveggyűjtemény: A Telefonhírmondó

A kortárs sajtó a Telefonhírmondóról

"A riadójel óriási fontossággal bíró találmány, mely a Telefonhírmondónál korszakalkotó. Sok kísérletezés után a Telefonhírmondó műszaki osztályának végre sikerült kitalálni egy olyan jelzőkészüléket, amivel a szerkesztőség figyelmeztesse a publikumot egy-egy, a napi események közül kiváló nagy eseményre, amiről éppen akkor ad hírt... a Telefonhírmondó. Szükséges volt ez azért, mert a közönség nem ül szakadatlanul a Telefonhírmondó hallgatókagylói alatt, s így talán éppen azt mulasztaná el a nap történetéből, ami a legfontosabb.

A jeladás legközelebb már szintén életbe lép.

Egy trombitahangszerű, idegen hangból áll ez, amire a második vagy harmadik szobában is azonnal figyelmes lesz a közönség, s még elég korán siethet a Telefonújság kagylóihoz, hogy meghallgassa azt a nagy újságot, amit a hírmondó megjelentet.

A riadójelet csak az igazán szenzációs események jelzésére fogja használni a szerkesztőség.

A hordozható állomások a közönség kényelmét vannak hivatva szolgálni. A Telefonhírmondó igazgatósága ezután olyan állomásokat is szerel fel, amelyek a lakásban bármely szobában és bármely falra alkalmazhatók, s nincsenek helyhez kötve, mint a mostani állomások. A közönség önmaga kikapcsolhatja az állomást, és azon szobában kapcsolja be, ahol hallgatni akarja. Erre nézve külön felvilágosítást bárkinek szívesen ad az igazgatóság, ha ezért akár levélben, akár élőszóval hozzáfordulnak." (Telefonhírmondó Értesítője, 1895. szeptember.)

**

"A nagyközönség, melynek tájékoztatására vannak szánva e sorok, úgy van a Telefonhírmondóval, mint volt évek előtt a telefonnal magával. Fölfogta és megértette lényegét, csodálta a találmány nagyszerűségét, és nem törődött vele tovább addig, míg a gyakorlati élet nem kényszeríttette reá. Így járt a Telefonhírmondó is. Megindulása idején általános feltűnést keltett, és a közönség érdeklődése oly mértékben nyilvánult, hogy a vállalat a tömeges megrendelésnek eleget tenni nem tudott.

Az új találmány gyakorlati hasznát kevés ember látta és találta meg.

A vállalat szerencséje az volt, hogy az első időben annyi előfizetőt szerzett, amennyivel az első kísérletek idejére biztosítva volt fennállása.

Küzdelmes másfél esztendő telt el, míg a szerzett tapasztalatok feltüntették a hiányokat, és kijelölték azt az irányt, melyet a gyakorlati érvényesülés terén követni kell.

Ez az új irány pedig abban állt, hogy legyen a Telefonhírmondó nappal hasznos, komoly, gyors és megbízható értesítője a közönségnek, este pedig szórakoztatója a családnak.

Hogy e kitűzött célt a Telefonhírmondó minél rendszeresebben és megbízhatóbban szolgálhassa, meg lett állapítva a felolvasás új napirendje, mely szerint különböző hírek a társadalom osztályainak kívánalmai szerint csoportosítva, bizonyos meghatározott időben kerülnek felolvasás alá. Ezt a mutatóul idemellékelt új napirendet nyomtatásban megkapja minden előfizető, és így csak akkor hallgatja meg a Hírmondót, amikor az őt érdeklő hírek vannak felolvasásra kitűzve.

Mert egészen más a nyomtatott újság, mely a napközben felmerült híreket összegyűjtve, részletesen kifejtve és megokolva, másnap reggel bocsátja olvasói rendelkezésére. Sok hír és értesítés így elveszti ugyan gyakorlati értékét, mert elkésve kerül a közönség tudomására. Ezen a bajon segít a Hírmondó, mert módjában áll, hogy a nap bármely percében fölhívhassa valamely eseményre a közönség figyelmét, alkalmat adva ezzel a rögtöni intézkedésre. A hivatalban lévő családapa megtudja, hogy tűz ütött ki abban a házban, melyben családja vagy ismerőse lakik, és megelőzheti a veszedelmet. Viszont az otthon levők idejekorán értesülnek valamely szerencsétlenségről, és gondos ápolás alá vehetik a család szerencsétlenül járt tagját, akinek életét menthetik meg ezzel. A kíváncsiak kielégíthetik ezt a vágyukat, mert például a napközben érkezett érdekes külföldit, aki csak estig marad Budapesten, a Hírmondó útján nyert gyors értesülés után rögtön fölkereshetik az utcán, szállodában vagy vendéglőben. Így van ez bármely látványossággal vagy tüneménnyel, mely előre megmondható nem volt, és mely napközben csak rövid ideig, néhány óráig tart.

A közönségnek hasznára is van a Hírmondó gyors értesítése, mert a tőzsdét nem látogató közönség, mely ott mégis érdekelve van, a nap folyamán folyton kapja a tőzsdetudósításokat, s idejekorán intézkedhetik megbízott ügynökénél vagy bankárjánál. Korábban értesülve bizonyos tervekről vagy árlejtésekről a városnál, megyénél vagy minisztériumoknál, a Telefonhírmondó előfizetője még oly időben rendelkezhetik, amikor még az újságok révén nem értesült róla a nagyközönség.

Megtalálja benne hasznát az ügyvéd, mert egy fél nappal előbb, délután 1/4 4-3/4 4-ig megtudja a Tábla és a Kúria jövendő tárgyalási sorrendjét és egyéb, őt érdeklő ügyet; megkímélte ezzel alkalmazottját egy úttól, és időt nyer az előkészületre.

Soknak lényeges szükség, hogy a politikai helyzetről és az országgyűlésről mielőbb értesüljön, s ez csak a Hírmondó révén lehetséges, amennyiben már az ülés folyamán kapnak megbízható és eléggé terjedelmes tudósítást az ülésről.

A sportkedvelőket bizonyára kellemesen lepi meg majd az, hogy például a lóversenyekről és az egyes futamok eredményéről, a verseny ideje alatt fél óráról fél órára kapnak értesítést, ha egészségi állapotuk vagy hivatalos teendőjük nem engedné meg, hogy a versenytérre kimehessenek.

Összevetve mindezeket, alig képzelhető, hogy oly helyen, hol az intelligens közönség összejön, mint ügyvédek, orvosok, magánosok és intézetek várótermében, kellemesebb szórakozást nyújtson valami, mint a hírmondó. Mert ez a közönség otthon már olvasott újságot, a tegnapi híreket már ösmeri, s így az elébe tett újság nem elégíti ki, holott a Hírmondó érdekes felolvasása leginkább van hivatva szórakoztatni a várakozó feleket.

Mintha arra volna hivatva a Hírmondó, hogy megszüntesse azokat a gyakran hátránnyal járó távolságokat, melyek nagyvárosok keretén belül önkéntelenül támadnak. Mert a külterület lakossága vagy a várossal összeforrt nyaralóhelyek közönsége a Hírmondó útján éppoly gyorsan és ugyanabban az időben értesül mindenről, akárcsak a központ. - A hivatása és foglalkozása által e helyekre utalt üzletember, politikus, ügyvéd, orvos vagy a fővárosi társadalomnak bármely más tagja nyugodtabban él, ha biztosítva látja magát minden oly meglepetés ellen, melynek következményei nem sújtják, ha rögtön intézkedhetik.

Ezer apró vonást lehetne felsorolni - olyat, mely a közönség hasznára van, és történjék ez csak ritkán, mégis megéri az előfizetésre költött összeget, mely naponkint csak 5 krajcárt tesz ki.

De bekövetkeznek a hosszú, unalmas téli esték. Az utcán dúl a hózivatar, és a család önmagára van utalva a meleg otthonban. Ismerős csak ritkán téved a házhoz, és alig nyújt szórakozást más, mint a megszokott zongora, duruzsoló teakatlan, nők kezében a horgolótű, a délután jött esti lap; néha egy új könyv vagy szépirodalmi újság. És boldog az, aki a tél unalmát még így űzheti el. De hányan vannak önmagukra utalva, szomorú együttlétben, beteg nővel, férjjel vagy anyával, a tovatűnt boldogság emlékével, kiknél minden visszaemlékezés csak fájdalmat okoz.

Azért lesz szívesen látott vendég bizonyára mindenütt a Telefonhírmondó bizalmas két kagylója, mely kézről kézre adva, édes, csengő dallal, muzsikaszóval, apró, kedves történeteivel vígabb kedélyt csempész a házba.

Micsoda mohó kíváncsisággal lesi majd az apróság Pósa bácsi, Elek apa és Forgó bácsi kedves meséit, vígan tapsolva kicsiny kövér kezeivel, és nevetve álmodja tovább a regét a puha ágyban - reggelig.

A gyermek lehunyó pilláival megcsappanna az elevenség, de a Hírmondó kagylója tovább suttog, tovább beszél. Megcsendül az ének, vidám zeneszó szűrődik át rajta, a Népszínházban talán éppen akkor éneklik azt a pajzán nótát, és mintha éppen onnan jönne a hang, és lopná be magát a távol eső otthonba. Még duzzog az asszony, hogy a színház pénztárához elkésve jutott a férj, de lassan megbékíti őt az a tudat, hogy az a két kis kagyló ott a falon hazavarázsolja neki a kívánt dalt vagy az elmulasztott koncert zenéjét. Egymáshoz simulnak az öregek, és el-elhallgatják az ifjú irodalom termékeit versben és prózában, gyakran az író tulajdon hangjain. Óh, mi másként volt ez régen! És aztán eltűnődnek a csöndes múlton és a zajos jövendőn, mely a maga villámszülte erejével távolságokat szüntet meg, és közelebb hozza egymáshoz az embereket.

Az újjászervezett Telefonhírmondó az elektrotechnika minden újabb vívmányát felhasználta, hogy kellemessé tegye az estéket otthon, a családi körben, és mintegy nélkülözhetetlen szórakoztatója legyen azoknak, kik a bizalmas családi estéket és kényelmüket nem akarják feláldozni a házon kívül eső szórakozásért.

Minden egyes nap estéje a Hírmondó új napirendje szerint egy-egy kész hangverseny, változatos programmal. Kiváló énekesek működnek közre, sőt egész énekkarok tarkítják a sorrendet, váltakozva különféle hangszereken előadott zenedarabokkal. Ügyesen összeállított kvartettek, cigányzene és egyáltalában a zene terén minden, ami szép és kellemes, könnyen közvetíthető a Telefonhírmondó révén. A színművészet kiválóbbjai érvényesítik majd a tehetségüket, hogy az irodalomnak szavalásra szánt remekeit a közönségnek bemutassák.

Fő célul tűzve maga elé az esti szórakoztatást is, nagy anyagi áldozatoktól sem riad vissza a vállalat, hogy előfizetőinek oly műélvezetet nyújtson, melyhez csak áldozatok árán és ritka alkalmakkor jut a közönség. Ilyennek véljük a külföld jelesebb művészeinek bemutatását a Hírmondó útján, budapesti vendégszerepléseik alkalmával. Lehetővé tesszük a Hírmondó által a tudományos, de népszerű felolvasásoknak minél nagyobb körben való érvényesülését, amennyiben módunkban áll a felolvasását bevinni az előfizető lakásába vagy a kávéház és vendéglő törzsasztalához. Az emberiség művelődését szolgáljuk mindezekkel, a legkellemesebb formákban utat törve az új eszméknek, művelve a lelket és kielégítve azok vágyát is, kiknek anyagi helyzete nem engedi meg, hogy ezeket az élvezeteket más úton is megszerezhessék.

Alig 5 krajcár naponta, egy fél esztendőben csak 9 forint a díj, mely a Telefonhírmondó használatáért jár. Budapest minden lakója megrendelheti, hisz a bevezetés költségeit a vállalat viseli.

J. Virág Béla, igazgató-szerkesztő"

(Vasárnapi Újság, 1894/42. 701. o.)

**

"A Telefon-Hírmondó, vagy Amerika Budapesten.

Az első és egyetlen dolog, amelyben Budapest előzi meg az egész világot. Amerikai regényekben, a jövő század románjaiban olvastuk a hasonló vallatot; de megvalósítva csak a költői képzelem látta. Mi már valósággal látjuk, azaz halljuk. Mialatt e sorokat írjuk, fülünkben csengenek a legújabb hírek, például a Duna emelkedéséről. De hogy e bevezetés után megtudják olvasóink, miről is van szó, elmondunk. Tegnap óta Telefon-Hírmondó című új vállalat indult meg a fővárosban, mely a legelső ebben a nemben. A budapesti telefon alapítója, Puskás Tivadar alapította ezt is. [...]

A fő vonalak máris meg vannak szállva. [...]

Különösen betegekre nézve megbecsülhetetlen, hogy bármikor értesülhetnek a nap eseményeiről (a külföldiekről is), országgyűlésről, tőzsdéről, gyűlésekről, miniszterek fogadásáról, de még a pontos időről is, mert ezt is mindig bemondja a telefon, s ha megáll valakinek az órája, nem kénytelen a pontatlan toronyórák után futkosnia, hogy megtudja, hányadán áll az idővel. [...]

A Telefon-Hírmondó szerkesztője Király Béla. Van tehát most valami hasznos dolgunk, amiben ez egyszer Bécs lesz kénytelen bennünket utánozni, s amivel megelőzzük még Amerikát is. A magyar technikai tudomány méltó büszkeséggel jegyezheti föl a vállalat megindulásának napját a fizika történetének könyvébe." (Magyar Állam, 1893. február 17.)

**

"Jobb hiányában méhkashoz hasonlíthatjuk ezt az új intézményt, melybe kora reggeltől késő estig járnak az alkalmazottak: riporterek, levél- és telegramhordók, hogy összegyűjtött terhüket ott lerakhassák. A külön telefonok csengettyűi szólnak, az új meg az új híreket ezáltal is gyűjtve. A beérkezett híreket és újdonságokat ott azonnal átdolgozzák, s a fő- és székváros minden részébe szétágazó vezetékeken át a több ezerre menő előfizetővel néhány perc alatt közlik [...]

Ha a telefont ma a modern városokból egyszerre eltávolítanák, elképzelhetetlen bábeli zűrzavar keletkeznék; hiszen tudjuk, hogy ma már, lázasan haladó korunkban a telefonvezetékek nem elég gyors összekötése is érezhető hiányként szerepel. Ez okból állíthatjuk, hogy a telefonhírmondó már egy év leforgása után is a modern városok nélkülözhetetlen kellékévé emelkedik.

A telefonhírmondó lényegéről, műszaki szerkezetéről manapság még úgyszólván semmit sem jelenthetünk; csak a külső, látható berendezésekről számolhatunk be; mert mindaz, ami a kevés helyet elfoglaló szekrényekben el van helyezve, kizárólag Puskás úr titka és szabadalma, melyet állítólag a mai napig még senkinek sem mutatott be.

Leírásunk tehát csak a külsőségekre és az eredményekre szorítkozhatik.

Ez új találmány motorját egy külön szobában elhelyezett battériák képezik, melyeknek vezetékei a híradószobában elhelyezett nagyobb szekrényben húzódnak, honnan a szabadalmat képező találmány gépezetein áthaladva ismét kikerülnek, és a szoba mennyezeténél négy-négy ágba oszolva a levegőben függő két darab hangfelfogó szekrényben eltűnnek. Ezek a szekrények tégla alakú fényezett faszekrények, melyek keskeny irányukban csüngnek a híradószobában elhelyezett két íróasztal fölött akképp, hogy a szekrénykék hangfelfogó tölcsérei az utóbbi előtt ülő szájmagasságába esnek. Ezek a szekrények közel 300 mm hosszú, 200 mm magas és 100 mm vastag tégla alakú prizmák. A felső lapon van a két hangfelfogó tölcsér egymással szembeállítva és egymástól mintegy 150 mm távolságban, a két keskenyebb függélyes oldalsíkon két-két gombos pecek áll ki, melyekbe a lecsüngő vezetékek végei csiptetvék.

E szobából indul ki egyelőre nyolc körbevezető, a fő- és székvárost nyolc részben behálózva, melyből a különféle utcákban lakó előfizetőkhöz vannak a vezetékek bevezetve. A vezetékek, bármennyi előfizető legyen egy-egy csoportban, megszakítás nélkül egy vonalban haladnak az egész úton végig, és térnek ismét a híradószobába vissza.

Az előfizetők lakásán két kis, fémből készült hallgatókagyló van elhelyezve, melyeket a hallgató a füléhez emel, amikor a telefonhírmondó híreit hallgatni akarja. Egy központból legalább 150 ezer hallgatót lehet kielégíteni.

A hang, melyet ez az új találmány a hallgatóval közöl, tisztább, érthetőbb és hangosabb is, mint a közönséges telefoné, mert mások beszéde által hangzavarok nem jöhetnek létre... [...]

Hogy a közönséget folytonosan új hírekkel láthassa el, a telefonhírmondó négy szerkesztőn kívül körülbelül százfőnyi dolgozótársat foglalkoztat, köztük fordítókat is, hogy a világ összes nyelvén megjelenő fontosabb újságok híreit lefordítsák - nyolc gyorsírót, hogy a telefonon beérkezett vagy szóbelileg elmondott híreket feljegyezzék, s vagy harminc riportert, kik a fő- és székváros legkülönbözőbb helyein megfordulnak, hogy a figyelemre méltó eseményeket a központtal azonnal közölhessék.

Minthogy a gyors értesülés különösen a fináncköröket érdekli, azért a börzei nevezetesebb árhullámzást a börze hivatalos ideje alatt negyedóránként, sőt ha szükséges, többször is közli.

Mihelyt a nehézségein túlestek, a délutáni és esti órákban műélvezetekkel fogják szórakoztatni az előfizetőket. A szólóének és hangszerekkel megejtett kísérletek pompásan sikerültek, s remélhető, hogy egész ének- és zenekarok produkcióinak felfogására és továbbítására is megfelelő hangfelfogók készíthetők, miáltal mulattató és tudományos felolvasásokon kívül koncertekben is részesíthetők a hallgatók... [...]

A világ minden részéről sereglenek most ide az érdeklődők, hogy eme bámulatos találmány működéséről meggyőződhessenek.

A hangnak nagymértékű eloszthatóságával maga Edison is sokat foglalkozott, de a problémát megoldani nem volt képes. Puskás a telefonhírmondó alapszerkezetét szintén Edison műhelyéből hozta, kinek sok éven keresztül munkatársa volt, s éveken keresztül úgyszólván ennek a kérdésnek a megoldásán fáradozott; fáradsága nem is volt meddő, mert azt a múlt év végén teljes siker koronázta.

Ebből a vázlatos leírásból is látható már, hogy a telefonhírmondó milyen nagy szerepet van hivatva az emberiség kultúrmissziójában betölteni, melynek megmérhetetlen fontosságát csak a legközelebbi jövő fogja teljes mértékben igazolni." (A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Heti Értesítője, XII. évf., 1893. 70.; idézi Pap János: Puskás Tivadar. Budapest, Terra, 1960. 188-192.)

**

"Beszélgető hírlap. Új és érdekes hírlapvállalat indult meg a fővárosban, mely a gőz meg a nyomdai szerek helyett a villámot meg a drótot fogadta szolgálatába. A napi hírszolgáltatást, amit a sajtó a szedők egész nagy seregének, a különféle gépeknek és az öntőműhelybeli ólomtárgyaknak külön mesterséget tevő alkalmazásával végez, az új hírlapvállalat a villám és a drót alkalmazásával végzi. Puskás Tivadarnak, a budapesti telefonhálózat mesterének és a nagynevű Edison egykori munkatársának jutott az eszébe a század három legsikeresebb találmánya, a gőz, a villám és az újságíró közül a két utóbbi erejét úgy egyesíteni, hogy közreműködésükkel a közönség óráról órára értesüljön mindenről, ami a világon történik. Az előfizetők nem kapnak lapot, csak egy könyv alakú cserfadarabot a szobájuk falára, amely az új vállalat szerkesztőségével drótkapcsolatban áll, s amelyen két hallgatókészülék függ. Ennek a hallgatókészüléknek a segítségével a t. olvasó - nem olvasók, hanem hallgatók - reggel 9 órától este 9 óráig, óráról órára friss híreket és ezenkívül vasárnaponként felolvasásokat, szavalatokat, éneket és muzsikát hallgathatnak. Mert a Telefonhírmondónak, ahogyan az új vállalatot nevezik, nemcsak a hírszolgáltatás, hanem a szépirodalom és művészet kultiválása is benne van a programjában. A jelesebb írók szépirodalmi produktumait a szerzők előadásában hallgathatja a közönség, s lehet eset arra is, hogy valamely világhírű művésznő vagy művész dalaiban, hegedű- vagy zongorajátékában a Telefonhírmondó hallgatói hamarabb gyönyörködhetnek, mint a színházak közönsége. A híreket arra szerződtetett alkalmas orgánumok mintegy elbeszélgetik, interjúk esetén pedig, ha az illető nevezetes férfiú a szerkesztőségbe fölfárad, természetben kapják az előfizetők a tudósító kérdéseit, meg az arra adott válaszokat is.

A budapesti telefonhírmondó mintájára a feltaláló a világ összes nagyobb városába be akarja vezetni a hírszolgáltatásnak ezt a módját, a beszélgető hírlapot, amely valóban igen gyors és csakugyan kellemes módja az eseményekről való értesülésnek." (Egyetértés, 1893. február 17.; idézi Pap János: Puskás Tivadar. Budapest, Terra, 1960, 187-188.)

**

"Telefonhírmondó a címe annak a világcsodának, mely tegnap és ma Budapestet csakugyan Európa első városává tette, már amennyiben a kolera révén még nem élvezné ez idő szerint ezt a dicsőséget. Ezúttal azonban arról van szó, hogy nekünk van a világon egyedül elbeszélt hírlapunk, ami csakugyan unikum. A 'szóval elbeszélt telefonújság' Puskás Tivadar találmánya, aki ezt Budapesten léptette először életbe, s nemsokára Bécsbe és a többi európai városokba megy megcsinálni. Amit pár évvel ezelőtt mint távoli lehetőséget, szinte mesét emlegettünk, az most kézzelfogható és füllel hallható valóság. Ma szerkesztőségünk ablakán a helyi és bécsi telefon két pár sodronya mellett egy harmadik pár vörösréz sodronyt vezettek be. A sodronypár egy tenyérnyi kis készülékkel van összekötve, melyen két horgon lóg a két telefonkagyló. Beszélgetőkészüléke persze nincs, csak hallani lehet rajta. Ha az ember megunja magát, odaül a készülék mellé, leakasztja a két kagylót, s hallgatja, mi újság Budapesten, Magyarországon s a nagyvilágban? Hallgathatják egyszerre ketten is, egyik az egyik, a másik a másik kagylón. Reggel 9-től folyton beszél 'valaki valahonnan' igen erős és tiszta hangon mindenféle újságokat... Montevideóban az elnök békés beszédet tartott... Philippopolisban a bolgárok igen örvendeznek... a Csap utcában egy cseléd marólúgot ivott... a Dráva torkolatánál nem zajlik a jég... Szegeden a Tisza árad stb. A szerkezet pedig egyszerű. A Magyar utcában van egy 'szerkesztőség', mely csak olyan, mint minden szerkesztőség. Híreket gyűjtenek benne mindenféle úton-módon. Három nagy szobában ügyes tollú urak feldolgozzák ezeket a híreket, a szerkesztő revideálja, s a kéziratot egy negyedik szobába küldik, ahol egy úr (minden fél órában más) egy telefonkészülékbe hangosan felolvassa a híreket, bizony nemcsak magyarul, hanem németül is. Mikor egynek vége van, következik 'más', változás nélkül, csak minél hamarabb. S ez így megy reggeltől estig. A többit pedig úgy kell elképzelni, hogy onnan egy óriási sodronyszál indul ki, s ez végigmegy minden 'előfizető' készülékén, s visszatér végül megint a beszélőhelyre. A leheletszerű villanyáram így hírül viszi minden előfizetőnek egyszerre az újságot, s szépen hazamegy elenyészni. Most még csak 20-25 előfizető van, de van vagy 600 kilátásban. A hírek most még válogatás nélkül gázolnak rajta egymás sorjába, de nemsokára ebben is rend lesz. Ki lesz hirdetve például, hogy reggel 9 órakor rendőri hírek, 9 1/2 órakor politikai hírek, 1 órakor börzehírek, 4 órakor törvényszéki hírek hallhatók stb., 5 órakor pedig hallható a 'tárca', s pont 8 órakor a koncert. Mert arról is van szó, hogy jeles énekesek fognak énekelni ebbe a 'hírlap'-ba az előfizetők gyönyörűségére. Így lesz nemsokára. Ma még mindez nincs így kicsinálva, s az ember csak igen érdekes kuriózum gyanánt hallgatja a híreket. De már így is sokat ér. Szerkesztőségünkben például a munkát zavaró járványos esti látogatókat már ma is telefonhírlappal kínáltuk meg, s így ők mohón hallgattak, mi pedig békében dolgozhattunk. Persze nagy baj esik a büntetőkódexben is. Az lesz a kérdés, hogy ez is sajtó-e, s az így elbeszélt becsületsértések és effélék esküdtek elé tartoznak-e, vagy járásbíróság elé? A jogászok most ezen veszekedhetnek majd, mert annyi bizonyos, hogy az a hírlap nem 'nyomtatvány vagy képes ábrázolat', sem pedig 'sokszorosítás'. (De azért Virág Béla 'felelős' szerkesztőnek vallja magát, mert jegyezni sehova sem jegyezheti a lapján.) Hogy azonban nagy jövője van, az kétségtelen. A mai 9 forintos félévi előfizetési ár mellett is sokan bevezettetik lakásukba. Az orvosok, ügyvédek és nagyurak előszobájában ezentúl a várakozók szintén pompásan elmulathatnak vele, s az ember, ha valami nyilvános bolondságot cselekszik, fél óra múlva már szépen otthon meghallgathatja, hogy miképpen ferdítik el. Magyarországnak csillagfa kezd emelkedni. Az egész világon tudni fogják, hogy a zónatarifa és az elbeszélt újság magyar földön, magyar ember fejében született, s Budapestről indult ki, hogy a világot meghódítsa." (Pesti Hírlap, 1893. február 17.; idézi Pap János: Puskás Tivadar. Budapest, Terra, 1960, 185-187.)