Kora barokk (1630–1680/90)

A királyi udvar és az arisztokrácia építkezései a Nyugat-Felvidéken

A pozsonyi királyi vár a XVII. század elején, a Bocskai- és Bethlen-féle hadjáratok idején súlyosan megsérült, villámcsapás érte a délnyugati, ún. koronatornyot is, ahol a koronázási jelvényeket őrizték. Az 1630-ban tartott országgyűlés által hozott 6. törvény elrendelte a vár helyreállítását, és a munkák felügyeletével Pálffy Pált bízta meg, aki a Magyar Kamara elnöki tisztét is betöltötte 1625-1646 között. 1632-től kezdte el a várat először észak, majd nyugat felől megkerülő felvezető út (Vár út, ma Zámocká) kiépítését. Az építkezés 1635-ben kezdődött el, és nagyjából 1646-ban fejeződött be, így IV. Ferdinánd 1647-es koronázásakor már használatba vehették a várat.

(Igazából a munkák 1649-ig tartottak). Az átépítésnek a következő funkciókat kellett biztosítania: reprezentatív királyi lakosztályok kialakítása, a koronázási jelvények őrzése, főispáni lakosztály. Pálffy egy külön téglaégetőt is emelt az építkezés számára.

Az átépítés a királyi udvar egyetlen reprezentatív építkezése volt a XVII. században. A tervező építész, Giovanni Battista Carlone halála (1645) után az addigi építésvezető, Giovanni Albertallo (Johannes Alberthal) lépett a helyére. Voit Pál nem tartja lehetségesnek, hogy ezt a Graubündenből származó olasz mestert, aki Eichstättben dolgozott, Elias Holl-lal, az augsburgi városháza német építészével hozzák összefüggésbe, ugyanakkor Kelényi György Hans Alberthalt sem azonosítja az itáliai mesterrel. A szabálytalan trapéz alaprajzú várnak a munkák során elkészült új nyugati szárnya, befejezték az északi szárnyat is. A déli szárnyat új udvari traktussal bővítették, s új, könnyű szerkezetű harmadik emelettel zárták le az épületet. Az I. emeletre került a főispáni lakosztály, a II. emelet, a piano nobile északi szárnyába a királynői, a többi három szárnyba a királyi lakosztályok kerültek. A déli szárnyban voltak a fogadótermek, ülésterem és ebédlő. Az egyes szintek közötti összeköttetés biztosítására három új lépcsőház is készült. A kétszintes kápolna kifestését Christian Kner, a királyi lakosztályok keleti és déli szárnyban lévő reprezentatív tereit 1638-1643 között, III. Ferdinánd megbízásából Paul Juvenel festette ki. Ez utóbbi témája az uralkodó atyjának, II. Ferdinándnak a dicsőítése volt, Guillaume Lamormaini, a császár jezsuita gyóntatójának programja alapján. A nagyméretű mennyezetképek elpusztultak, ma már csak Bél Mátyás leírása, valamint a Marquard Hergott bencés szerzetes Pinacotheca Principum Austriae című művében megjelent metszetek alapján tudunk az eredeti kompozíciókról képet alkotni. A vár külső képét a négy saroktorony uralja mindmáig, a négyzetes alaprajzú tornyot háromszögű timpanonok, majd nyolcszögű felépítmény és toronysisak zárja le. A vár déli homlokzatán új kapuzat készült. Az erődítésrendszert Giovanni Pieroni itáliai építész vizsgálta felül 1620-ban és 1642-ben (akinek a vár alaprajzát bemutató felmérése is fennmaradt), az ő nyomán Joseph Priami korszerűsítette a falrendszert, a később megvalósult Lipót-kapuval (1674).

Pálffy Pál 1636-1649 között a vár északi oldalán egy nagy kiterjedésű területen alakította ki kertjét, és építtette fel benne nyári palotáját, itáliai szóhasználattal villa suburbanát.

A telek szabálytalan téglalap alaprajzú volt. Az épület kialakítása követte a lejtős terep adottságait. Mesterei részben megegyeznek a vár Pálffy vezényelte átépítéséivel: Giovanni Battista Carlone, majd halála után Filiberto Lucchese tervezte, kivitelezői Giovanni Alberthal, valamint Antonio Aquilino. Ismerjük a többi közreműködő mester nevét is, így többek között a stukkátorokét: Giovanni Battista Rosso a sala terrena, Giovanni Battista Bertinallo (Bertinado) a fogadótermek plasztikus díszeit készítette. Az épület festészeti dekorációját alkotók közt Paul Juvenelt is számba vehetjük. Alberthal halála után Carlo Martino Carlone és Giovanni Battista Rava pozsonyi építőmester vezette a kivitelezést. Az egykori épületet Bél Mátyás leírásából és felmérésekből rekonstruálhatjuk. A szabálytalan trapéz formájú telek felszíne a domboldalon a terepadottságoknak megfelelően emelkedett. Alsó részén állt az L alaprajzú, ún. kis kúria. A rezidencia szabályos alaprajzú, az udvart négy szárnnyal körülvevő épület volt. A teraszos kialakítású kert mérete nagyobb volt, mint a prágai Waldstein- (Wallenstein-)palotáé, ezért Közép-Európában egyedülálló együttesnek számított. Volt a kertben amfiteátrum, szökőkút, grotta és mulatóház (Lusthaus) is.

Pozsonyban a városközponttól, illetve a Grassalkovich-kastély parkjától északra (a Pálffy-kertnél sokkal távolabb a vártól és a várostól) a prímás birtokába került egy szintén nagyméretű terület. A Lippay György esztergomi érsek (1642-1666) idejére kialakult nyári palota és díszkert egykori képét maga a prímás örökíttette meg: Mauritz Lang 1663-ban készült rézmetszet-sorozatával, amelynek öt darabját ismerjük, ezenkívül írott források is leírják az együttest (J. J. Müller és az építtető fivére, Lippay János Posoni kert című könyvében, megjelent Nagyszombat, 1664 és Bécs, 1667). Szerencsére fennmaradt Langnak az a lapja is, amely a teljes kert beosztását, perspektivikus alaprajzát tartalmazza.

A terület keleti oldalán állt az U alaprajzú, egyemeletes, aszimmetrikus kialakítású prímási nyári palota (palatium), amelynek itt elsősorban kerti homlokzata látszik. Középtengelyét timpanonos középrizalit hangsúlyozta, alul falikúttal, felette kettős ablaknyílással. A bal oldali (északi) kerti homlokzatrészt a földszinten kilenc árkádból álló loggia, emeletén egyenes záródású ablakok jellemzik. Az épülettől északra eső (kelet felől földszintes gazdasági épülettel határolt) kis kertrészben vízmedence kapott helyet (piscina), közepén a (ma a késő barokk prímási rezidencia udvarán álló) Szent György lovas szoborral. A nyári palota jobb oldali (déli) kerti homlokzatrészének földszintje a néhány kis ablaktól (istállóablak?) eltekintve furcsamód tömör kialakítású, az emeleten a többihez hasonló egyenes záródású ablakok látszanak a metszeten. Az épület déli végét (és valószínűleg a beforduló déli U szárat) a felirat szerint a kápolna (sacellum) alkotta. A déli kis kertrészben labirintus volt, melyet kelet felől kis tornyos pavilon szegélyezett. A téglalap befoglaló formájú, derékszögű útrendszerű és kiosztású kert három részből állt: az épület mellett volt a díszkert, amely 2 × 12 táblából állt. A középtengely mellett két szökőkút csobogott. A kertet két egymásra merőleges főtengely szervezte: a palotára merőleges egyik axis a falikúttól a (centrális?) kilátóval ellátott kiemelkedő grottához vezetett, amely már a kert második alkotórésze, a haszonkert, a gyümölcsöskert (pomaria) hátsó kerítésfalához illeszkedett. E határoló kerítésfal sarkaiba egy-egy mesterséges dombot építettek a közép-itáliai, Firenze melletti pratolinói Medici-kert mintájára, amelyet Bernardo Buontalenti tervezett az 1570-1580-as években. Az északnyugati sarokban volt a remeteség hegye (eremitorium) Szent Jeromos szobrával, a délnyugatiban pedig a Parnasszus hegye, csúcsán Pegazus szárnyas lovával, lábánál a múzsák alakjával. A kert harmadik része az északnyugati sarokban, a Jeromos-szobor mellett kialakított, délre orientált ún. hortus italicus, azaz itáliai kert volt, amelyet észak felől magas kőfal védett, közepén négyaxisos, földszintes orangerie-vel, narancsházzal.

Tetőablakainak barokk dísze Galavics Géza szerint itáliai barokk mestert sejtet, aki nyilván a kert épületeit tervezte. Ugyancsak a kert összképét bemutató Lang-metszetről kivehető, hogy a palatium átellenes, keleti oldali főhomlokzatát az előudvarban lépcsős attika koronázhatta, a középrizalitban szobrokkal díszítve. A kert sajátossága az érsek-tulajdonos kívánságára létrejött szakrális ikonográfia volt. Kora legnevezetesebb kertjeivel vetekedett. Sajnos a XVIII. században a kertet jelentősen átalakították, valamint 1739-1740-ben Esterházy Imre prímás idején a kápolnát, a palota többi részét pedig Barkóczy Ferenc érsek alatt (1761-1765), majd a XIX. században tájkertté formálták át.

A Pozsonytól kb. 50 km-re északkeletre, a Kis-Kárpátokban fekvő Vöröskő (Červený Kameň) várát a középkori helyén az azt 1535-ben megvásárló Fugger család alakíttatta át. 1537-1544 közt új bástyákat építettek ki, és megerősítették a védőfalakat. 1548-1556 közt készült az új lakópalota és a felvonóhíd. Így alakult ki a trapéz alaprajzú vár, sarkain kerek bástyákkal. Csak a palotaszárny szélesedett ki kéttraktusossá, a többi épületrész egytraktusos volt. 1581-ben és 1588-ban a birtokot a Győrt visszafoglaló hadvezér, Pálffy II. Miklós vásárolta meg, részben pedig Fugger Máriával kötött házassága révén jutott hozzá. 1583-1590 között az erődöt kényelmes lakóhellyé építtette át (többek közt a palotaszárny átalakításával), a késő reneszánsz jegyében. Unokája, Pálffy IV. Miklós nevéhez fűződik a vár 1651-1678 között végbement pompás barokk rekonstrukciója. Római élményei nyomán, az Eleonore Maria Harrach grófnővel kötött házassága révén gyarapított vagyonával, illetve apja, Pálffy Pál halála (†1653) után láthatott hozzá Vöröskő gyökeres átalakításához. A tervező építész itt is Filiberto Lucchese volt, építésvezetői pedig Carlo Martino Carlone és Giovanni Battista Rava. A földszinten a sala terrena, és a piano nobile (I. emelet) reprezentatív termei gazdag stukkódíszítést kaptak (Carlo Marian, Alessandro Serena, Francesco Bussi), a szabadon hagyott falmezőket Carpoforo Tencala észak-itáliai mester díszítette festményeivel (1655-1656).

Az ún. hosszú terembe, galériába kerültek a Habsburgok büsztjei, a Pálffy család aulikus érzelmeiről tanúságot téve. A kápolnát ugyancsak gazdag stukkóplasztikákkal díszítették, az oltárképet valószínűleg ugyancsak Tencala festette (1655). A palotán kívül istállókat, kocsiszíneket, lovaglóiskolát, valamint díszkertet és haszonkertet alakítottak ki.

A Nyitra megyei Privigye városa mellett Bajmócon (Bojnice) a középkori várat 1528-ban a Thurzó család szerezte meg, majd 1639-ben zálogbirtokként Pálffy Pál, aki nyomban el is kezdett építkezni a felső várban, Simone mester (Retacco?), a pozsonyi Pálffy nyári palotán dolgozó Aquilino és Antonio Rava építőmesterek közreműködésével. 1640-ben már Filiberto Lucchese császári építészt is idehívta, holott csak 1644-ben került birtokába a vár. Az építésvezető ettől kezdve - mint más épületei esetében is - Carlo Martino Carlone, a pallér Antonio Biberello volt. Átépítették a reneszánsz palotaszárnyat, és az ún. Hunyady-szárnyat (tornyot) emelték a délkeleti oldalon, amelynek bejáratát egy kétszintes nagyterem alkotta. A délkeleti átjáró első emeletén ún. grófi lakosztályokat alakítottak ki, ezenkívül az ún. felsővárban, a poligonális kontúrú északi várudvarban a külső falak mentén új, keskeny, egytraktusos kora barokk szárnyakat emeltek. A homlokzatok általában visszafogott kiképzésűek, ettől csak a gazdag kiképzésű kapu tér el. 1653-ban meghalt Pálffy Pál, de a munkálatok a továbbiakban is folytatódtak. Ekkor készült a földszinti szárny kilátóterasza, a déli körbástya átalakításával pedig 1660-1662-ben épült fel az egyenes záródású, téglalap alaprajzú kápolna, ugyancsak Lucchese elképzelései szerint. Falai tagolatlanok, fiókos dongaboltozat zárja le, Giovanni Battista Rosso gazdag stukkódíszével és Christian Kner festményeivel.

A belső dekoráció 1671-ben készült el, amely már a barokk építkezések lezárását is jelenti. 1899-1909 között gróf Pálffy János Hubert József pozsonyi építésszel középkori utánérzésű várrá építette át, amely a barokk épületrészek nagy részének átalakításával is járt.

A főúri rezidenciák palotarészében tehát a fenti példák alapján láthatjuk, hogy a reprezentativitás fokától függően többnyire megjelenik néhány tipikus, fontos tér: így a sala terrena, a „hűtőző" terem, amely mindig a földszinten található, és megtartja kapcsolatát az épületet körülvevő külső területtel, a természettel. Barlangszerű kialakítása a természetet imitálja - a barokk sajátos értelmezése szerint. Ezt gazdag plasztikus stukkódísszel érték el, amelynek keretezett mezőiben festészeti dekoráció is gyakran feltűnik. (Vöröskőn ma is megvan, Kismartonban már csak két szobor maradt belőle). A díszterem a piano nobilén, az I. emeleti reprezentatív lakóhelyiségek sorában található. Falain a festmények sokszor a család távoli őseit és korábbi tagjait mutatják be (ún. ősgaléria), amelyben a kibontakozó a magyar nemesi öntudat a Hasburgoktól független hatalmát, eredtét, büszkeségét demonstrálta. A reprezentatív terek fontos eleme a vár- vagy kastélykápolna, ugyancsak gazdag stukkódíszes-falképes enteriőrrel, többnyire egy plasztikus faragású, szobrokkal díszített, kvalitásos festőtől megrendelt oltárképpel (Fraknó, Vöröskő, Bajmóc). A palota udvarán gyakran (szökő)kút kapott helyett szabadon állóan vagy az egyik fal mellett, s mellette vagy a vár aljában díszkert vagy park egészítette ki az építészeti együttest.

Kistapolcsányban (Topol'čianky) Rákóczi László 1651-1661 közt a korábbi épület helyén szabálytalan alaprajzú kastélyt építtetett, belsejében az árkádos udvarok reneszánsz hagyományát és formai kialakítását is folytató belsővel.

A földszinti árkádok szélesebbek, nagyobbak, köztük zömök pillérekkel, az ehhez nem alkalmazkodó emeleti szerkezet sokkal könnyedebb, áttörtebb a toszkán oszlopokkal elválasztott íves loggiával.

A rezidenciák mellett egy újabb, ebben az időszakban épült erődített várost, az uralkodóról elnevezett, Vág menti Lipótvárat (Leopoldina, Leopoldov) is meg kell említenünk, amelynek kiépítésére Érsekújvár és Nyitra eleste (1663) után került sor, 1665-1669 között. Tervezőjét nem ismerjük, kivitelezőik J. Arigsberger, J. Unger és Radouit de Souches hadmérnökök. 1680-ban a Budán is tevékenykedő Venerio Ceresola is dolgozott itt. A szabályos hatszögű, az itáliai ideális város építészeti teóriája szerint készült sugaras utcahálózatú várost a korszerű francia erődítési elvek (elővédmű és árokrendszerek) szerinti külső védőművek vették körül.

Stratégiai jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint hogy megépülte után új főkapitánysági székhelyet hoztak itt létre.