II. Világi építészet
Fertőd, a „magyar Verszália”
XVIII. századi kastélyépítészetünk leggazdagabb, legjelentősebb alkotása, a fertődi (Eszterháza) Esterházy-kastély társtalan mű Magyarországon. Míg a hazai barokk kastélyok - akármilyen gazdagság is árad falaikról, belső tereikből - nem haladták meg a földbirtokosi-főúri reprezentáció léptékeit, addig a fertődi kastély fejedelmi, szinte uralkodói nagyvonalúság szülötte, mely egy királyi udvaronc lakóigényét és életmódját tükrözi. Csak uralkodókhoz mérhető az a költségeket nem kímélő természetátalakító munka, amelyet az épület- és kertegyüttes létrehozatalához elvégeztek, mely során a közlekedést s építőanyag-szállítást akadályozó hatalmas lápot egy nyolc kilométer hosszú gát, valamint három csatorna segítségével rövid idő alatt lecsapolták.
A fertődi kastélyt az ország leggazdagabb főura építtette, akit pompaszeretete miatt már a kortársak a „Fényes" jelzővel illettek. Még a fiatal Goethe - aki 1764-ben Frankfurtba utazott, hogy a későbbi II. József koronázási ünnepségeit megnézze - is felfigyelt a fényes külsőségek között élő, pompás ünnepségeket rendező császári követre, Esterházy Miklós hercegre, és meg is emlékezett róla a Költészet és valóságban.
A kastély egy kisméretű vadászház helyén, több periódusban épült.
Első ismert formáját 1720 körül nyerte el, amikor A. E. Martinelli egy sala terrenából, egy díszteremből és 20 kisebb teremből álló vadászkastélyt épített a kisebb, ma már ismeretlen formájú épület helyén. A két sarokrizalittal tagolt, téglány alakú egyemeletes épületet magas manzárdtető fedte. Ezután évtizedekre leállt az építkezés, mert a tulajdonos még kiskorú volt, illetve - másodszülöttként - nem rendelkezett kellő anyagi forrásokkal az átépítéshez, bővítéséhez, a kert kialakításához. A negyvenes-ötvenes években szóba kerülhetett az építkezés folytatása, mert az udvari szolgálatból távozó Jadot császári főépítész tervei között - a leltár szerint - szerepeltek a kastélyra vonatkozó alaprajzok.
A kastélyépítés munkálatai igazán csak 1762 után indultak meg, amikor Esterházy „Fényes" Miklós lett a család feje, aki már nem kis vadászkastély léptékében gondolkodott: új, korszerű hercegi rezidenciát kívánt emeltetni az elavultnak tűnő kismartoni kastély helyére. A főépülethez, összekötő szakaszok közbeiktatásával hosszú, földszintes szárnyakat csatoltak, s kialakították a jellegzetes, patkóalakú traktusokkal közrefogott díszudvart. Az összekötő szakaszokban vendégszobákat rendeztek be, a földszintes szárnyakban pedig konyhákat, raktárakat helyeztek el.
A több szakaszban zajló építkezés során jelentős változások történtek a főhomlokzaton: egy szinttel megemelték, s tetejére a korábbi manzárd helyett egy négyszögletes „belvedere", egy lapos tetejű kilátó került, ahonnan messze túllátni a kerten, egészen a vadaskertre. A rizalitokkal megmozgatott homlokzatot kulisszafallal „kiegyenesítették" és új, külső díszlépcsőt építettek hozzá. A főépület előtt kettős oszlopokra támaszkodó erkély áll; ide, a piano nobile szintjére vezet fel a kétkarú, igen dekoratív vezetésű díszlépcső. Tervezője a schönbrunni császári rezidencia külső lépcsőjét választotta mintául.
A főépület tagolása, miként az oldalszárnyaké is, a bécsi palotahomlokzatok sémáját mutatja: a földszint alárendelt, talapzatszerű, felette hangsúlyos architektúrájú piano nobile, majd egy mezzaninszint következik.
Az épület centruma, az emeleti díszterem, a középrizalit mögött kétemeletnyi magasságú teret foglal el. Az épület többmenetes alaprajzzal bontakozik ki: a termek kétoldalt több sorban - folyosó nélkül - következnek egymás mellett. Az oldalszárnyak viszont a magyar barokk építészet szokásos elrendezését követik: teremsorból, és előtte végigfutó folyosóból állnak. A két épületrész eltérő alaprajzi rendszere is jelzi, hogy a kastély több fázisban épült és a részeket utólag kapcsolták egymáshoz, többé-kevésbé egységes épületté. Az épület központi tömbje - amelyet nagyrészt kitölt a Martinelli által épített kisebb kastély - a francia elvek szerint a tér lehető legjobb kihasználását, a termek maximális kényelmet biztosító elhelyezését valósítja meg. A szárnyépületek hozzácsatolásától az épület hosszan elnyúlóvá vált, ezért már nem mutatkozott célszerűnek a többsoros teremalakítás, hanem az egyetlen teremsor és az előtte végigfutó közlekedőfolyosó biztosította leginkább a kényelmet, a jó felhasználást.
A két tértípus utólagos összekapcsolására enged következtetni az is, hogy a főépület és az oldalszárnyak között nincs belső kapcsolat, egyiket nem lehet a másikból megközelíteni, csak az udvarról nyíló külön bejárat felől. (Az elkülönítés lehetett tudatos is: a vendégszobák így függetlenek maradtak a főépülettől). A külsőn is több jele van a nem egységes, kellően össze nem hangolt tervezésnek: a tengelyközök nem egyformák, a főpárkányok nem futnak végig töretlenül, hanem sokszor bántó eltérést mutatva találkoznak. A legfurcsább részlet az oldalszárnyak oromzata, amelyet nem a párkány tetejére, hanem a homlokzat belsejére, az emeletek közé szorítva helyeztek el, s így az a pilasztereket is átmetszi. A több építési fázis, az utólagos hozzáépítések miatt a különféle épületrészeket nem sikerült egységes megjelenésű homlokzattá formálni, a díszlépcső hátterében például az erkély szervetlenül, a tagolás rendszeréhez képest „elmozdulva" áll.
A részletképzésben mutatkozó hibák, furcsaságok ellenére a kastély igen reprezentatív, különlegesen hatásos, nagyvonalú alkotás. A rokokó részletek, a lant alakú ablakok, a hajlított lépcsőkarok olyan könnyedséget és ötletességet mutatnak, hogy a mű méltán vívhatta ki a kortársak és az utókor csodálatát.
A szakirodalomban máig folyik a vita, ki lehetett a nagy mű tervezője. Több kutató magára Esterházy Miklós hercegre gyanakodott, aki a barokk korszak főuraihoz hasonlóan komoly építészeti ismeretekkel rendelkezett, s végig kézben tartotta a munkák irányítását, hogy elképzeléseit megvalósíthassa. Ez azonban ellentmond a korabeli gyakorlatnak: a megrendelő ugyan valóban meghatározta a legapróbb részleteket is, de csak a kívánságait, ötleteit fogalmazta meg, azokat szakember dolgozta ki tervrajzzá.
Egy másik hipotézis szerint az alaprajz és a felépítés szokatlansága, megoldatlansága azzal magyarázható, hogy a tervező nem volt hivatásos építész és az építészi logikától, szabályoktól eltérően gondolkodott. Esterházy célja a minél hatásosabb, minél látványosabb megjelenés lehetett, ezért díszlettervezőjére, az udvari ünnepségek és operaelőadások díszleteit tervező Girolamo Le Bonra bízta a tervrajzok elkészítését. Ez az elképzelés is nehezen fogadható el: Esterházy a hatalmas mű tervezését nem bízhatta egy gyakorlatlan, az építészethez nem értő mesterre, hiszen a versailles-i és a schönbrunni kastéllyal vetekedő művet kívánt létrehozni.
A források utalnak arra, hogy Melchior Hefele, a később Pozsonyban és Szombathelyen is alkotó bécsi építész is dolgozott Fertődön, de az adatok és a stíluskritikai vizsgálatok alapján csak a később elfalazott lépcsőház tervezését tulajdoníthatjuk neki. A nagyon elegáns külső lépcső Hefele ezen adatok szerinti ténykedésénél későbbi időben épült.
Valószínűleg nagy szerepet játszott a kivitelezésben Jacoby Miklós, udvari mérnök. Feltehetőleg nem egyetlen tervező mestert kell elképzelnünk, hanem alkalmanként különböző építészek közreműködését, akik a herceg ötleteit, az építkezés általa megfogalmazott elveit formába öntötték.
Az épületet a korabeli leírások és dicsőítő költemények „magyar Verszáliának" nevezték. Esterházy herceg azonban nemcsak a versailles-i, hanem a schönbrunni kastélyt is mintának tekintette. Rizalitos homlokzatalakítása, a földszint és a felső emeletek szembeállítása, a piano nobile és a mezzanin elkülönítése, kétszintes díszterme a korabeli magyarországi kastélyépítészet alapvető sajátosságai.
Az egykori belsők gazdagságának a kortársak is bámulattal adóztak: Vályi András 1796-os leírása szerint a belső felülmúlja a „vár külső igen jeles formáját" is.
A kortársak, a vendégek és utazók dicsérő szavai nem csak a hatalmas, dekoratív kastélyépületnek, de a franciakertnek és a kerti építmények sokaságának is szóltak. A kertterv szerint a kastély három hosszú, egyenes alléé gyújtópontjában áll. A fasorokkal kísért utak végigvezetnek a kerten, s egészen a vadászparkig visznek. Az elrendezés fő elemei a hosszú, egyenes allée-k, a geometrikus formára nyírt bokrok, a füves és virágos parterre-ek, a vízmedencék, a szökőkutak. A kor szokását követve a kertben, a mellékutak kereszteződésében kis építményeket („templomokat") is elhelyeztek alkalmi szórakozások, ünnepségek vagy pihenés céljaira: ilyen például a Nap-templom, a Diana-templom és a kínai pavilon. Ezek az építmények azonban gyakorlati funkciójuk ellenére elsősorban nem a használat céljára épültek, hanem ugyanolyan látványként szolgáltak a kertben, mint a szökőkutak, vagy a szoborcsoportok. Felépítésükben sem az építészeti logika érvényesült: inkább dekorativitásuk, könnyedségük dominált. A komplexumhoz operaház, marionettszínház, képtár, muzsikaház, színház és télikert tartozott, hogy a nagyszámú vendégsereg méltó szórakozása biztosítva legyen. Érdekesség, hogy a színház önálló épületben kapott helyett, holott a kor kastélyaiban rendszerint az épületen belül, az egyik szárny végében alakították ki. A pompás, tarka ünnepségek, a rendkívüli szórakozások csúcspontjai Mária Terézia és udvara gyakori fertődi látogatásai voltak.
A fertődi kastélyegyüttes külső-belső kialakítása jól példázza, hogy a XVIII. század második felében ízlésváltozás következett be a magyar építészetben; míg a Grassalkovich-stílusú kastélyok inkább az osztrák példákhoz igazodtak, a fertődi kastéllyal a francia felfogás, elsősorban a kor minden építtetőjére nagy hatást gyakorló Versailles mintája vált mérvadóvá. A herceg járt is Versailles-ban, és a kastély pompája, a kert sosem látott nagyvonalúsága, az építmények, szobrok gazdagsága kétségtelenül lenyűgözte képzeletét. Bessenyei szavai találóan világítják meg célját: „Páris és Londonban növekedett francia kívánság itt minden gyönyörűségét feltalálhatja." Igaz, Fertődön felfedezhetünk a magyarországi ízlésnek tett engedményt is: a rizalitos tagolást és a manzárdtető nélküli térlefedést.
<< Kastélyok a század második felében | Késő barokk kastélyok >> |