A rádió története

A rádiózás története Nagy-Britanniában, Európában

Az európai rádiózást modelljét a nemzetállamok keretei jelölték ki. Egy országos - állami monopolhelyzetben rádió - elvén terjedt el a rádiózás szinte minden országban. Csak a 70-90-es években vált duálissá a médiarendszer a kereskedelmi rádiók engedélyezésével, illetve triálissá a közösségi /szabad rádiók elindulásával. Szintén csak a legutóbbi évtizedekben jelentek meg a helyi rádiók.

A hőskor

A húszas évek elején a nyugat-európai adók elindulása után közép- és kelet-európában még a vevőkészülék üzemeltetését (házi építését) sem engedélyezték. A helyi adások elindulása után is külön rádióengedély kellett a rádiók működtetéséhez (ami rádióelőfizetési díj, később tévé előfizetési díj formájában lényegében 2002-ig fennmaradt Magyarországon).

A kezdeti években néhány országban voltak kereskedelmi rádiók is (pl. Norvégia, Franciaország), melyek tevékenységét az állami monopólium bevezetése szűntette meg, általában a II. világháború után. Máshol máig folyamatosan megmaradtak a kereskedelmi rádiók (pl. Spanyolország). Luxemburg különleges példa, hiszen az 1933-ban alapított Radio Luxemburg is kereskedelmi rádió volt, és számos európai piacra szórta egész a közelmúltig középhullámon (208 m) kereskedelmi műsorát. A harmincas években angiali hallgatottsága vasárnaponként meghaladta a BBC-ét, mert tánczenét sugárzott, amit a brit hallgató a közszolgálati rádióból nem kapott meg.

Írországban már 1919-ben működött zenét és szöveges műsort sugárzó rádió, melyet azonban betiltottak. 1921-re már több száz rádióamatőr volt a brit éterben, de engedélyük maximum heti 15 perc sugárzására volt. 1922-ben indult az első engedélyezett brit műsorszóró állomás, 2MT hívójellel. 1922-ben hozta létre hat, a készülékgyártásban is érdekelt cég a British Broadcasting Company-t, monopóliummal, a 2LO állomás utódjaként (hang: 2lo.mp3). Jogot kaptak előfizetési díj szedésére, így a korai BBC bevételei ebből és az eladott készülékek után fizetendő díjból folytak be. Céljuk az volt, hogy a műsorsugárzással lendítsék fel az általuk gyártott készülékek forgalmát. A BBC-t 1927-ben megtették a Parlamentnek felelős, de a kormánytól független közintézménynek (British Broadcasting Corporation). Reklámot nem sugározhatott (és ezt máig fenntartja!), a kiegyensúlyozott tájékoztatás megtartását egy külön testület ellenőrizte. A kezdeti években a pártatlanság megőrzése érdekében nem adhatott hírt a parlamenti vitákról és máig nem fűzhet véleményt a hírekhez.

Első igazgatója 1938-ig (Lord) John Reith volt, akinek a közszolgálatiságról vallott elvei az egész európai rádióműsorszórást alapjaiban befolyásolták. A műsorsugárzás céljának a hallgatók „oktatását és felemelését" jelölte ki. A műsorpolitikában ezért a vegyes műsorszerkezet (mixed programming) elvét követte. Ebben az egymást követő műsorszámok rendjének kiszámíthatatlanságával igyekezett rábírni a hallgatót arra, hogy folyamatosan végigkövesse az adásokat és éppúgy végighallgassa a szórakoztató rádiójátékot, mint az azt követő komolyzenei programokat. Feladata volt a közízlés és közerkölcs nevelése is. Kialakították a délkeleti angol kiejtéssel beszélő „BBC Standard English"-t; a bemondók pedig csak szmokingban - állhattak a mikrofon elé. Vegyes műsorával a társadalom minden rétegét megszólította - legalábbis elvileg. Az adások ugyanis sokak szerint nem a hallgatók, hanem a kulturális elit értékeit és normáit képviselték. A kulturális paternalizmust a monopóliuma tette lehetővé.

1925-re már a BBC at ország 85%-án fogható volt, amiben Európában élen járt (hasonlóképp teszi ma is a DAB kísérletekben). 1937-ben a családok 71%-a fizetett elő a BBC-re.

A rádió növekvő népszerűsége miatt nem csak a gramofonipar, de a sajtó is fenyegetőnek érezte a konkurenciát. Így a BBC-t kényszerítették arra, hogy egészen 1938-ig az esti órák előtt nem sugározhatott hírműsort (addigra már mindenki megvette a maga délutáni napilapját is).

A II. világháború felborította a békeidők műsorpolitikáját. A propaganda nem csak nemzetközi, hanem belföldi piacra is készült. A BBC két programját (National Programme és Regional Programme) egyesítették Home Service néven és 1940-ben létrehozták a Forces Programme-t, mely a katonáknak szólt. Mivel sokkal több vidám, szórakozató műsort és zenét sugárzott, mint a közszolgálati Home Service, 1942-ben már 50%-akl több hallgatója van, mint a Home Service-nek: megkezdődik a programok szakosodása.

A hitleri náci propagandát ellensúlyozta a BBC ekkor létrehozott többnyelvű - és a célterületeken általában betiltott - világszolgálata (World Service), mely a II. világháború alatt már magyar nyelvű műsorokat is sugárzott. (hang: bbc.mp3)

**

A diktatúrák rádiózása.

A II. világháborúban a leghírhedtebb a náci Németország birodalmi rádiója volt, mely teljes egészében Hitler propagandáját adta. A propagandaminiszter Göbbels határozta meg a rádiós műsorpolitikát is. A BBC-ével gyökeresen ellenkező típusú állami rádiót valósítottak meg: a teljesen egyoldalú tájékoztatást. Göbbels alapfilozófiája az volt, hogy a rádióval pergőtűzszerű és egyszerű sztereotípiákon és szlogeneken keresztül gondolatok helyett elsősorban érzelmeket ébresszen. A rádióhallgatás ösztönzése céljából csak a német adásokat fogni képes néprádiókat dobtak piacra. A nemzetközi adások tekintetében is kihasználták a rádiót, hisz propagandaműsoraikat 28 nyelven sugározták a meg nem szállt területekre (megszállás után már a „belföldi" birodalmi műsort közvetítették a helyi rádiók is).

Hasonlóan fontos propagandaszerep jutott a Szovjetúnió rádiójának is. A majd tucatnyi időzónát átölelő országban a rádióhallgatókat szintén távol próbálták tartani a külföldi műsoroktól, ezért bevezették az olcsó vezetékes rádióadást, melynek 1960-ig 31 millió előfizetője volt (a hagyományosnak ekkor 44 millió).

**

A háború után

A II. világháború után Forces Programme helyét a Light Programme veszi át, később létrejön a kulturális műsorokat sugárzó Third Programme. Ezt a modellt (közszolgálati általános program + szórakoztató program + komolyzenei-kulturális program) szinte minden európai állami rádió követi, ill. létrehozza: a Szovjetúniótól

(Rosszija-Majak-Orfej) Magyarországig (Kossuth-Petőfi-3. Műsor [később: Bartók]). A lord Reith-i koncepciót közelítik a közízléshez, a társadalmi igényekhez.

A rádió új konkurenciái

Az 50-es években a televízió megjelenése (Kelet-Európában ugyenez a 60-as években) alapvetően megváltoztatja a rádiózási szokásokat. A rádió közönségének 2/3-a 10 év alatt átvándorol a televízióhoz. A BBC-nek 1964-től kezdve egy másik kihívásal is szembe kell néznie: a kereskedelmi rádiók megjelenésével. Ezek - az állami monopólium miatt - csak kalózként indulhattak el, mely a nemzetközi vizeken horgonyó hajóról sugárzott. Az amerikai stílusú pergő zenei műsort sugárzó Radio Caroline pár hónappal indulása után 7 millió hallgatóval rendelkezik. (hang: caroline.mp3 Hamarosan más kalózok követik őt, pl. a Radio London, melyek összhalgatottsága már 15 millió. A Radio Luxemburggal együtt a britek 45%-a hallgatja ezeket a rádiókat. (hang: luxemburg.mp3)

A kalózokat elhallgattatni nem tudják (A Radio Caroline 1979-ig, anyahajója elsüllyedéséig működött), de a kalózrádiók sikere nyomán a BBC műsorpolitikájának helyességét többen megkérdőjelezik. A köz szolgálatának új koncepciója szerint a hallgatók nagyobb beleszólást követelnek a műsorba: az alapvetően zenére épülő műsort játékok, rövid hírek, reklámok és betelefonálós műsorok szakítják meg. A BBC végül ezen új koncepció alapján, 1967-ben megalapítja a Radio 1 nevű popzenei állomást, melyet szimbolikusan egy korábban kalóz DJ indít el. (Ennek húsz évvel későbbi követője a még Magyar Rádió műsoraként induló Danubius is). Ebben az évben átszervezik a többi állomást is, Radio 2, 3 és 4 neveken (utóbbi maradt az eredeti koncepció szerinti full service közsolgálati műsor). Ugyanekkor indítják el a BBC első helyi (körzeti) állomását, melyet máig 45 további követet. 1990-ben indul a Radio 5, mely előbb sportra, majd 1994-től Radio 5 Live néven hírekre szakosodott. A BBC hangjátékai ma is népszerűek, melyet pl. Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak c. sorozata is bizonyít, mely a BBC-n hangjátékként indult. (hang: galaxy.mp3) (Az Egyesült Államokban a rádióból a hangjátékok teljesen kiszorultak: helyüket az "audio book"-ok, magnókazettán és CD-n kapható "rádiójátékok" töltik be nagy sikerrel.)

Végül 1973-ban megszülethet az első magánrádió, az LBC (London Broadcasting Corporation). 1976-ban indult az első közösségi rádió. Az első országos kereskedelmi rádiók (a komolyzenei (!) Classic FM ésa könnyűzenei Virgin) csak 1992-ban indulnak.

Olaszország: kaotikus rádiószabadság

Az állami monopóliumot Olaszországban 1976-ban kérdőjelezték meg. Az alkotmányellenesnek nyilvánított monopólium eltörlése után gombamód szaporodni kezdtek az olasz magánrádiók. Az első években még nem voltak alárendelve a frekvenciagazdálkodásnak, így a rádiók alanyi jogon indulhattak azon a frekvencián, ahol csak akartak, illetve ahol üres helyet találtak. Ez a nagy fokú szabadság (és a vele járó káosz) nyomán ma is több mint 1976-tól 78-ig 2500-ra nőtt az állomások száma. A frekvencia azé, aki nagyobb teljesítménnyel sugároz elvén a tőkeerősebb, ezért erősebb adót üzemeltetni tudó vállalat több hallgatót ért el és elnyomta a kisebbeket.

Franciaország: közösségi és szabad rádiók

Franciaországban a monopóliumot először egy egyetemi rádió, a Radio Campus sértette meg 1969-ben. Őt csak 1977-ben követték a következők. Ezek a szabad / kalóz / közösségi rádiók először erősen politikus, baloldali beállítottságúak. Azóta szinte minden országban megjelentek a közösségi (vallási, kisebbségi, kommunális/civil, politikus/baloldali) rádiók. A közösségi rádiók műsorait szinte minden esetben „amatőrök", a közösség tagjai maguk készítik, ezért nagyobb hallgatóságot sosem vonzanak. A közösségi rádiók egy része időközben megszűnt vagy átalakult kereskedelmi rádióvá.

A kereskedelmi rádiók megjelenése

A magánrádiók engedélyezése a 70-80-as évektől a 90-es évekig tartott más nyugat-európai országokban - utolsóként Svédországban, Ausztriában, Törökországban vezették be a duális médiarendszert. Kb. ugyanerre az időre tehető a kelet-európai szocialista blokk felbomlása, melyben így szinte a nyugat-európai oszágokkal egyidejűleg indulhatott meg a kereskedelmi és közösségi rádiózás.