A televízió története

Szöveggyűjtemény: A budapesti mozik története

Petrik András: Moziipar - filmipar


Mi a mozi? Definíció: A mozi egymás után következő képek sorozatának vetítésére szolgáló hely, mely tulajdonképpen egy vertikálisan felépülő gyártási-technológiai sor - egyik - vége; a szórakoztatóipar egyik iparága, a filmipar végtermékének, a filmnek megjelenési helye.

Ahhoz, hogy értsük a mozik működési, ágazati mechanizmusát, szükséges vázolni a filmipar sematikus szerkezetét. A filmgyártás, a filmkereskedelem, a filmforgalmazás és a moziüzemeltetés fogalmait kell elsőként tisztázni.

A filmgyártás alatt egy egész folyamatot értünk, a filmötlet megszületésétől (az ötletadó lehet a rendező, a forgatókönyvíró vagy a producer maga, aki a pénzt és a stábot is megszervezi hozzá) a forgatókönyvírás, az előkészítés, a forgatás, az utómunka fázisain keresztül az úgynevezett szériakópia megszületéséig.

A filmkereskedelemről elsősorban nemzetközi viszonylatban beszélhetünk. A nagy hollywoodi stúdióknak vannak filmkereskedői, akik az egész világon kereskednek a filmpiacon a szerződött nagy stúdiók filmjeivel, s filmcsomagokat árulnak a filmforgalmazóknak, akik egy-egy nemzeti piacon terítik a filmeket. A filmcsomagok jelentősége, hogy általuk olcsóbban jutnak filmekhez a forgalmazók, mintha egyenként kellene megvenniük, viszont a csomagban gyengébb filmek is szerepelnek, melyek várhatóan kevesebb nézőt, kisebb bevételt jelentenek.

A filmforgalmazás az előzőekből is láthatóan a film terjesztését, különböző megjelenési formákban a nézőhöz való juttatását jelenti. Sok esetben a filmkereskedő cég egyben forgalmazó anyaországában (itt főleg az USA-ra gondolok). A filmforgalmazó bizonyos időtartamra szóló, bizonyos feltételek között érvényes filmvetítési jogokat vásárol meg, és a kópiát az üzemeltetőnek bérleti díj fejében odaadja (1945 előtt nálunk a forgalmazót filmkölcsönzőnek hívták).

A moziüzemeltetés a mozik műsorának kialakítását jelenti. A mozi üzemeltetője választhat a filmforgalmazók által felkínált filmek közül, melyik illik a mozi profiljába, s megpróbál olyan filmeket műsorra tűzni, melyeket közönsége preferál majd. Mindemellett a mozi üzemben tartását, a vetítés technikai feltételeinek megteremtését, az infrastrukturális háttér karbantartását, fejlesztését is magában foglalja.

Idővel megjelentek az alternatív filmforgalmazási, értékesítési, néző elé juttatási módok. Először az 1940-es évektől a földi sugárzású televízió, majd az 1980-as évektől a videó, később a kábel- és a műholdas tévék. Mára kialakult egy filmforgalmazási séma, melyet a nagy hollywoodi stúdiók a forgalmazókon keresztül alkalmaznak, hiszen a filmkereskedelem és filmforgalmazás összefonódásával végbement a globalizáció ezen a területen is. Néhány amerikai monopólium, illetve leányvállalataik uralják a nemzetközi filmpiacot. A filmforgalmazási, értékesítési séma window-kból (ablakokból) áll.
Hat "window" létezik, mindegyik körülbelül féléves időtartamú:

• 1. hagyományos moziforgalmazás,
• 2. rental-video, DVD (ilyenkor csak kölcsönzőben lehet hozzájutni a filmhez),
• 3. fizetős videó, DVD (megvásárolhatóak),
• 4. pay tv-ben, azaz fizetős kábeltelevízióban látható a film (a videós ablakok továbbra is nyitva maradnak),
• 5. egyéb kábelcsatornák adják, melyek szintén előfizetősek a kábelszolgáltatókon keresztül,
• 6. free tv, kommersz tévé (földi, illetve műholdas sugárzású).

Már a kezdeti időkben kialakultak a mozitípusok, melyek kikristályosodtak, és egyben a mozi rangját is jelölték a mozistruktúrában, később az állami mozihálózatban. Mára ezek a fajták átalakulóban, eltűnőben vannak. Három alapvető típusról beszélhetünk:

• 1. premier,
• 2. másod-, harmadhetes (a szocialista korszak terminológiájában monopol utánjátszó),
• 3. utánjátszó.

A premiermoziban mutatták be a filmet, s ott játszották a premieridőszakban (négy-hat hét), illetve amíg a premiermozi-nézőkapacitás kihasználtsága kellően magas volt. Ezután került a jobb közepes, kisméretű másod-, harmadhetesekbe, ahol már olcsóbb volt a jegyár is a premierekhez képest, hiszen ezek már nem voltak olyan elegáns, nagy, divatos mozik. A film legtovább az utánjátszókban, a külvárosi kis piszkosokban, a belvárosi csőmozikban futott olcsó jegyekért. A későbbiekben a nézőközönség jövedelmi viszonyaitól és kulturális igényszintjétől függően választott a mozitípusok közül. A mozitípusok telephelyválasztását a társadalmi szegregáció befolyásolta.

A statisztika speciális paraméterekkel dolgozik a mozik jellemzésénél. A legfontosabbak:

• éves nézőszám (eladott jegyek száma),
• befogadóképesség (újabban a nemzetközi statisztikában székszám),
• egy székre eső lakosság száma (az adott településen vagy kerületben), illetve ennek fordítottja:
• ezer lakosra eső férőhelyszám, előadásszám, teremszám (újabban vászonszám).
• Mozibajárási gyakoriság: az éves látogatási szám (nézőszám) osztva az összlakosság számával, egy durva átlagértéket ad, mely mégis nemzetközileg elfogadott, összehasonlításokra alkalmas arányszám. Fontos mutató még a már említett
• nézőkapacitás-kihasználtság (százalékban adják meg), melyet úgy kapunk meg, hogy a bizonyos időszakra vonatkoztatott előadásszám és a befogadóképesség szorzatát elosztjuk a realizálódott nézőszámmal.

Szükséges néhány filmtechnikai, vetítési alapismeret a mozik kvalitatív tulajdonságainak megítéléséhez.
A filmformátumok: három alapvető film létezik felbontásuk, illetve szélességük szerint:

• 16 mm-es, azaz keskenyfilm,
• 35 mm-es, azaz normálfilm és
• 70 mm-es, azaz szuperszélesvásznú, úgynevezett panorámafilm.

Ma már szinte kizárólag a normálfilmet használják, mint ahogy a kezdeti időkben. A 35 mm-es Eastman-szabvány lett a fényképezésből átvett úgynevezett Leica-formátum miatt a filmezés legáltalánosabb alapszabványa. Mindez a harmincas évekig nem változott, amikor elterjedt az elsősorban amatőr célokra kifejlesztett 16 mm-es formátum. Ezt a formát elkezdték nagyon hamar kommersz, nyilvános vetítésekre is használni, általában nem rögzített vetítőhelyeken, hanem ott, ahová nem volt érdemes állandó mozit telepíteni, vagy csak a normálfilmeshez képest jóval olcsóbb volt egy keskenymozit fenntartani. A panorámafilm az ötvenes években terjedt el, amikor a nagy hollywoodi stúdiók a színes film mellett a vetítési formátum, a vászonméret növelésével akarták a moziban átélt filmélmény egyediségét növelni, konkurálni az akkor már erősen előretörő televízióval. A 70 mm-es, homorú vászonra vetített szuperprodukciók úgynevezett vetítésiképkapu-mérete, formátuma 1:2,55 volt. A szuperszélesvásznú filmekre kidolgozták később az anamorf eljárást , és a rendkívül költséges panorámafilmek a hatvanas évek végére nagyjából eltűntek a mozikból, s a speciális, méregdrága vetítőgépek nem jutottak többé szerephez. Megkülönböztetünk még vetítési formátumokat (képkapuméret): normál (1:1,33 = 3:4 arányú tévéformátum), szélesvásznú (különböző takarásos eljárásokkal 1:1,66, illetve 1:1,87 között változhat), valamint az anamorf eljárással készülő normálfilmes szuperszélesvásznú (1:2,35).

Szintén a televízióval való versengés ösztönözte a stúdiókat a hangtechnika tökéletesítésére, így jött létre először a lege stereo, majd a dolby stereo, legújabban pedig a dolby digital, a dolby surround, a THX négy-, illetve hatsávos hangkeverési-leadási forma.

Mindezen technikai eljárások azért érdekesek, mert a mozikban ezek a modern technológiák csak a megfelelő berendezések korszerűsítésével, lecserélésével tehetők élvezhetővé. A mozik közötti konkurenciaharcban manapság az maradhat versenyben, amelyik a legújabb technikákat a leghamarabb tudja alkalmazni, az új technika által kínált lehetőségeket maximálisan kihasználva.

Tehát a mozi a profitorientált filmipari vertikum hagyományos értékesítési helye. A gyártó stúdió közvetítőkön keresztül mint eladó jelenik meg a piacon - a médiapiacon - helyet keresve termékének.

A filmipari ágazat az Amerikai Egyesült Államokban a legerősebb, ahol az első tíz legjövedelmezőbb, legnagyobb forgótőkével rendelkező iparág között tartják számon a nagy hollywoodi filmstúdiók tízes évekbeli felfutása óta. Az ezekben a stúdiókban készülő filmek hozzák a legnagyobb bevételt az egész világon, s a legtöbb országban megjelennek valamilyen formában.

A különböző nemzeti filmgyártási mechanizmusok létrehozták az államilag dotált, értékközvetítő, nonprofit filmgyártást, melyet kizárólag a művészi értékek vezérelnek (vagy kellene, hogy vezéreljenek), mely a filmforgalmazásban nem törekszik nyereségre, sőt a veszteséget előre kalkulálja, mint a kultúrafinanszírozás sok más területén. A forgalmazásban a vezérelv nem a nyereség, hanem a lehető legszélesebb körben való terjesztés. A filmgyártás finanszírozásának kérdéséről még részletesebben lesz szó, mert ez erősen befolyásolja a mozistruktúra alakulását.

 

**

A budapesti mozik története

Immár 105 éve (1896. június), hogy megnyílt Budapesten Magyarország első rendszeresen játszó "projektográfja". A filmek, a mozgókép a mozi - ma egyre inkább multiplex -, a tévé, a videó, a DVD, az internet révén életünk meghatározó részei. A mozi az elmúlt század fontos, sokáig egyedüli mozgóképeskultúra- és információközvetítő tényezője volt. A XX. század második felétől egyeduralmát eltörölte a "távolbalátó készülék", majd a videó, a DVD, most az internet. Ismerős, sokat halott történet. Az alábbi témafelvezető cikk és folytatásai egy Budapest moziföldrajzával foglalkozó szakdolgozat alapján készültek. A dolgozat a magyar metropolisz mozijainak térbeli elhelyezkedésével, történetével, gazdasági, társadalmi, politikai, művelődési hatásaival, más médiumokkal való viszonyával foglalkozik.


A mozi első fél évszázadát egy nagy egységként lehet felfogni Magyarországon s Budapesten egyaránt: a piaci viszonyok fél évszázada az 1919-es, 133 napos intermezzótól eltekintve. Kapitalista szabad verseny viszonyai között fejlődött ki a székesfővárosban s környékén, majd párhuzamosan vidéken is - az eleinte "csak" szórakoztató iparágnak induló - a város közművelődési funkcióját gyarapító új kulturális intézmény. A mozival való ellátottság a városiasság, az urbanizáltság egyik fokmérője lett már az első világháború előestéjére. A rendkívül kiterjedt budapesti moziélet a magyar főváros világvárosi rangját is erősítette. A moziéletet éppúgy sújtották a gazdasági, politikai válságok, változások, háborúk, rendszerváltozások, mint a gazdaság és kultúra más területeit.

A hatalom hamar rájött, hogy mit jelent a film, mennyire lehet a mozgóképpel hatni az emberekre, mert a film úgymond a valóság leképezése, tehát a film a valóságot mutatja nekünk. Ha pedig azt látjuk a filmen, ami a valóság, akkor az majdnem olyan, mint az igazi, tehát az az igazság. Ha a néző igazságnak fogadja el azt, amit lát, akkor a filmmel manipulálni is lehet.

1896-1914: Ősmozi, avagy mutatványosból iparos, bódéból filmpalota

1896 a millennium éve. A Lumiere fivérek 1895. december 28-án Párizsban, a boulevard des Capucines 14. alatt megnyitották a világ első rendszeresen működő, nyilvános filmvetítő helyét, a Cinématographe Lumiere-t. Budapest a millenniumi kiállítással, a korszak prosperáló gazdaságával, innovációs lendületével, vállalkozó kedvű polgárságával az újdonságok, technikai találmányok gyors befogadására alkalmas hely. Néhány hónappal a párizsi "premier" után, 1896 áprilisában volt Budapesten az első mozgóképes előadás, a Váci utcában, egy ház külső falára vetítve. Az első mozi céljára bérelt helyiséget Sziklai Zsigmond nyitotta meg Ikonográf néven, 1896 júniusában, az Andrássy út 41. szám alatt, egy kalapüzlet helyén. Sziklai arra számított, hogy az Andrássy úti helyiség a kiállítás felé vezető forgalmas sugárúton nagyszámú néző becsalogatására lesz alkalmas. Ám tévedett. Az alacsony komfortú, fapados, egyszerű mutatványos vetítőhelyet az Opera és a neves színházak szomszédságában nem találta elég színvonalasnak az ott megforduló előkelő közönség, így a veszteséges vállalkozását néhány hónap után kénytelen volt bezárni. A kinematográfoknak, biográfoknak ugyanis az akkori csacska, rövid filmjeleneteikkel, teljesen egyszerű körülményeikkel igen alacsony volt a társadalmi megbecsültsége, presztízse, éppolyan mutatványnak számítottak, mint az alvó fakír, a bolhamutatványos vagy a gőzember. A Városligetben megnyitott vetítőhelyek - az Ősbudavárában (a mai Vidám Park területén) nyitott például bódémozit 1898-ban Décsi Gyula, a későbbi Mozgókép-Otthon (ma Művész mozi) tulajdonosa - sikeresek voltak a cselédek, bakák, őrmesterek, az egyszerűbb emberek között. Ez volt a kávéházi mozik, a sátormozik, a bódémozik időszaka.

Az első mozik a nagy népszórakoztató intézmények keretében, így a hagyományos pesti vigalmi negyedben is működtek: a Városligetben (például az Ősbudavára előbb említett Décsi-mozgója), az Andrássy út, a Király utca, a Rákóczi út környékén, kávéházakban vagy valamilyen más vendéglátó-ipari, szórakoztatóegység keretén belül létesültek.

A rövid életű próbálkozások mellett Ungerleider Mór és társa, Neumann József nyitott a Rákóczi úton lévő Velence kávéházban rendszeresen vetítő kinematográfot 1899-ben, majd néhány évi szünet után, 1918-ban átalakították, és igazi kőmozi lett, megszűnt mint kávéház. Ungerleiderék kávéháza jó helyen volt: a Keleti pályaudvar közelségében. A gazdag vidéki állatkereskedők, utazók és a "Csikágó" lakói: kispolgárok, prostituáltak, alvilági alakok körében nagyon népszerű volt. A Velence kávéház, 1918-tól Phönix mozi (később Rákóczi) lett Budapesten a leghosszabb életű kőmozi. Tisza moziként zárt be 1995-ben, 96 évvel megnyitása után. Ungerleiderék vállalkozása annyira jól ment, hogy 1908-ban megalapították az első magyar filmkereskedő és mozivállalatot, a Projektograph Rt.-t, mely több mozit üzemeltetett a fővárosban, sőt vidéken is. Ők voltak a többi mozi fő filmellátói, s még vetítőgépszervizt is üzemeltettek, mely egészen a háború végéig fennmaradt.

Ezzel egy időben egyre több mozi helyzete szilárdult meg, mind kevesebb engedélyes zárta be moziját fél év után. Megjelentek a későbbi nagy mozitulajdonos családok (például: Décsi, Fényes, Fisch). Fokozatosan eltűntek a vásártereken, üres telkeken felállított poros, fapados, igénytelen sátormozik (például: Boráros tér, Bomba - ma Batthyány - tér).

1906-tól megnyíltak az első önálló moziépületek. Az Ungerleider-Neumann vállalkozópáros volt a legfőbb befektető. Először a Projectograph (később Odeon) kezdett működni, majd az Apolló önálló filmpalotája nyitotta meg kapuit a mai Corvin Áruház helyén, mely utóbbi annyira népszerű lett, hogy néhány éven belül bővíteni kellett. A Projectograph Rt.-nek 1908-ban már tíz vetítőhelye volt a fővárosban. 1909-ben összesen 46 különböző mozgó várta a közönséget szerte a város területén.

Az 1910-es évekre sikk lett a moziba járás, a legmagasabb rangú arisztokraták, királyi hercegek is ostromolták a mozikat. Kialakultak a körúti, Rákóczi úti elegáns, előkelő, a színháztól átvett építészeti megoldásokat követő, zárt páholyos, díszes mozik (Fórum, Uránia, Royal Apolló). Ugyanakkor épültek a csőmozik is, melyeket bérházak üzlethelyiségeiből alakítottak át, választottak le. Ezek a - többnyire - másodhetes mozik a középrétegek, a kispolgárok mozijai lettek. A munkások, cselédek pedig a mellékutcákban, külső részeken lévő kis utánjátszók olcsóbb előadásaira váltottak jegyet.

1913-ra, a háború előestéjére már tekintélyes mozipark alakult ki a székesfővárosban. 114 mozijával és 29 962 férőhelyével akkoriban a világ nagyvárosai között az ezer lakosra eső moziférőhelyszám tekintetében Párizzsal, Londonnal együtt a mozival legjobban ellátott nagyvárosok közé tartozott Budapest (1. táblázat).

Város		 Berlin	Budapest	London Mozik száma	260	114	400 Lakosság (fő)	4 millió	910 ezer	7 millió

1. táblázat. Európai nagyvárosok mozijai 1913-ban

Míg a nyugat-európai nagyvárosokban az egy mozira jutó átlagos férőhelyszám 500-600 volt, addig nálunk 278, tehát a kis mozik: a 300, illetve az alatti ülőhelyszámúak voltak a fővárosban jellemzőek. Az első világháború után, főleg a harmincas évektől az átlagos férőhelyszám növekedett, egyre nagyobb mozik épültek.

Év/Ülőhely	300 alatt	300-600	601-1000	Átlaghelyszám 1914	81	16	2	278 1931	34	39	5	445 1937	32	40	3	494

2. táblázat. Ülőhely szerinti mozinagyság

A korabeli sajtó Budapestet már nem a kávéházak, hanem a mozik városaként kezdte emlegetni. Az impozáns adatok ellenére a moziüzemeltetés nem tartozott a legjobban jövedelmező üzletágak közé: egy 1913-as cikk szerint körülbelül harminc mozi volt igazán nyereséges, a többség örült, hogy rentábilis, s nem kell bezárnia. Így is tizenhárom kisebb (140-200 férőhelyes) mozi szűnt meg csak 1913-ban. A megoldás nagyobb, kényelmesebb mozik építése volt, de persze ezt csak tőkeerős tulajdonosok tehették meg. Az említett évben a tizenhárom megszűnttel szemben létesült hat új, 300 fő körüli befogadóképességgel.

Telephelyek

A fenti példák mutatják, hogy a kezdeti időkben is már, amikor a mozgókép, a mozi mint újdonság, különlegesség önmagában is vonzerőt jelentett, rendkívül fontos volt a jó pozicionálás, célcsoport-meghatározás és telephelyválasztás: mindig tudni kellett, kiknek, hol, milyen körülmények között, milyen "terméket" árulnak. Ez természetesen nem mindig sikerült, s a tapasztalatlanság is oka volt a kezdeti idők gyors fluktuációjának: sok kérészéletű mozi létesült, melyek közül jó néhány fél-egy év után örökre bezárt. A szakma folyamatosan tanult, s a jó kereskedőérzékkel megáldott tulajdonosok maradtak fenn, akik autodidakta módon kitanulták a mesterséget. Ez nem magyar vagy fővárosi sajátosság: az egész világon így fejlődött ez az új, eleinte inkább csak szórakoztató, semmint kultúraközvetítő iparág vagy kereskedelmi tevékenység.

Az 1913-as kerületi adatokból kitűnik (3. táblázat) és a térképünkről látszik (Budapest mozihálózata 1914-ben), hogy a hagyományos mozitengely a másodlagos kereskedelmi zónára települt, és azt a Rákóczi út-Nagykörút tengellyel lehet jellemezni, elsősorban a Blaha Lujza tér körüli maximális sűrűsödési góccal.

Kerület (korabeli számozás szerint) / Mozik száma

I.	9 II.	6 III.	5 IV.	3 V.	6 VI.	25 VII.	27 VIII.	22 IX.	9 X.	2 

3. táblázat. Budapesti mozik száma kerületenként 1913-ban


Az akkor tíz kerületből álló Budapest mozijainak kétharmad része a VI., VII. és VIII. kerületben volt található. A külső, lazább beépítésű részeken jóval kevesebb mozi volt. Ott is a közlekedés szempontjából jó fekvésű kereszteződések mellé települtek. Megállapítható, hogy az akkori alacsony bérű munkások telepei, a sok esetben nyomorszinten tengődő emberek lakóhelyei nem vonzották a mozikat. A viszonylag jó városi tömegközlekedés (főleg a kötött pályás vonalak: villamos, HÉV) ellenére nem volt jellemző a távolabbi mozik felkeresése, kicsi volt a térbeli mobilitás, valószínűleg a jegyárak és a zsúfolt vonalak, valamint az éjszakai közlekedés hiánya miatt. Így mindenki a lakóhelyéhez legközelebbi moziba igyekezett, ha filmélményre vágyott. (Még a hatvanas években is az emberek nagy része a lakásban töltötte a szabad idejét, csak olyan szórakozási lehetőségek késztették kimozdulásra, melyek lakásától tizenöt percen belül gyalog vagy tömegközlekedéssel elérhetőek voltak.) Ez alól csak a tehetősebbek, az arisztokraták, nagypolgárok, főtisztviselők jelentettek kivételt, akik megtehették, hogy kényelmesen, konflissal, netán saját hintóval hajtassanak a premier-filmpaloták egyikébe.

Feltűnő s a fent említettektől nem független jelenség, hogy Budán ekkor, s a későbbiekben is, kevés volt a mozi, s ez nem nagyon változott a későbbi korszakokban sem (kivéve napjainkat). A laza beépítettségű budai hegyvidéki villanegyedek praktikusan már akkor is a külső lakóövhöz tartoztak, az úri középosztály által lakott Várnegyed és környéke (belső lakóöv) pedig sose tartozott hagyományosan a szórakozónegyedek közé. Hátrányos adottság a budai területeknél a közlekedést nehezítő természetföldrajzi tagoltság is. Mindezen tényezők meggyőződésem szerint befolyásolták a mozik diszlokációját, így főleg a sűrű beépítettségű, jó közlekedésű budai körút mentén találunk néhány mozit.

A mozik látogatóinak társadalmi rétegződésére következtethetünk az eladásra kerülő mozik hirdetéseinek szövegeiből (1913): "a legelőkelőbb negyedben", "munkásnegyedben olcsó házbérrel és lakással", "munkásnegyedben, mely nyáron is megtelik". A másik fontos szempont a hirdetéseknél a forgalmi fekvés: "kitűnő forgalmú", "Budapest legforgalmasabb helyén".

A főváros akkori agglomerációjában, a későbbi külső kerületekben is épültek szép számmal mozik. Itt az építészeti adottságok is kedvezőbbek voltak, hiszen a belterületi bérházban statikai okok miatt nem nagyon lehetett 300 személyesnél nagyobb a nézőtér, csak önálló épület vagy erre a célra tervezett bérház esetén (ez utóbbiakra is lesz bőven példa). A lazább beépítésű területeken önálló épületeket emeltek kifejezetten filmszínház céljára, amelyek nem mindig váltották be a reményeket, mert csak a helyi, többnyire szegény munkás, kistisztviselő lakosságra számíthattak. Sokuk egy-két év után bezárt, de becslések szerint a fele túlélte az első világégést. A hosszú életre szép példa a Plútó mozi, mely 1911-ben már állott a Kerepesi úton. 1964-ben esett áldozatul az Örs vezér tér környéki nagy lakótelep-építés előtt meginduló területrendezési, szanálási hullámnak, s a 277 férőhelyes mozgó - akkor már Rátkai néven - végleg bezárta kapuit.

Az írás alapjául szolgáló szakdolgozatot az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tára és a Magyar Nemzeti Filmarchívum támogatta.

<< Szöveggyűjtemény: A filmhíradók története Magyarországon

A televíziózás kronológiája >>