B. Homlokzatformák

Püspöki paloták

A magyar püspökök többsége a XVIII. században főúri családok tagja volt. Székhelyükre érkezve először többnyire nem az új székesegyház, hanem egy rangjukhoz, hivatásukhoz méltó püspöki palota építésébe kezdtek, a szerényebb régi helyett. Patachich Ádám például Nagyváradra érkezve első rendelkezéseiben már rezidenciájával foglalkozott, s a régi palota átépítésére használta fel az építőanyagot, amelyet elődje a székesegyháznak használt templom javítására szánt. Mária Terézia azt kívánta ugyan tőle, hogy építkezései során előbb a papi szemináriumot, aztán a székesegyházat építse fel, s a püspöki palota csak azután következzék, mégis a rezidenciát részesítette előnyben. Szombathelyen ugyanezt teszi Szily püspök is; a székesegyház építését utoljára hagyta, közel 15 évvel a palota megkezdése utáni időre. Igaz viszont, hogy a költségek szempontjából nagyobb vállalkozást jelentett a székesegyház felépítése, mint a palotáé, és nagyobb szervezőmunkát, a mesterek, kézművesek nagy csoportjának leszerződtetését igényelte; Szily csak akkor tudott belefogni, amikor nagyobb összeget örökölt. Sok püspök azonban gazdag főúri család tagja volt, magánvagyonukból sokat fordítottak egyházmegyéjükre, mégsem vállalkoztak székesegyház építésére. Általában azt látjuk, hogy az építtetők elsődleges szándéka inkább a rezidencia felépítése volt, és a székesegyházat csak később kezdik tervezni.

A tridenti zsinat határozata értelmében a püspököknek székvárosukban kell tartózkodniuk, hogy egyházmegyéjük vallásos életét a helyszínről irányítsák, s ennek érdekében az egyházi élet minden területéhez szükséges épülettel rendelkezniük kellett. A püspöki palota építése tehát nem pusztán reprezentálás, nemcsak a földesúri (főispáni) méltóság megjelenítése, hanem egyházi hivatal is, amelyből az egyházmegyét szervezik és irányítják.

A korszakban épült magyarországi püspöki paloták (melyekhez építészetileg a pozsonyi érseki palota is hozzásorolható), közel azonos építészeti feladatot jelentenek. Megformálásukban alapvetően a mintául szolgáló főúri kastélyokhoz igazodnak. Az U alakú alaprajz (a zárt sorú beépítést követő érseki palota kivételével) a barokk kastélyok cour d'honneurös elrendezését követi. Ezt a formát még a század legvégén épült székesfehérvári püspöki palota sem változtatja meg. Az alaprajzi rendszer szintén az általánossá vált teremsoros-folyosós kialakítást mutatja; ez ugyanis gyakorlati szempontból nagyon jól betölti feladatát. A homlokzatok a bécsi palotahomlokzatok nyomán kialakult kastélyhomlokzatok sémáját követik: a földszínt talapzatszerű, elkülönül a gazdagabban alakított, reprezentatív felső zónától. Az első emelet a kiemelt piano nobile, afölött egy kevésbé hangsúlyos mezzaninszint következik. Mindez a funkciónak megfelelő belső hierarchiát követi - mint a XVIII. századi magyar kastélyokban. A homlokzat hierarchiáját az ablakok méretének növelésével, szemöldökdíszük változtatásával, esetleg pilaszterek alkalmazásával vagy elhagyásával jelzik - mint az érett barokk építészetben. Mindez azt mutatja, hogy az építészeti feladat a reprezentációnak, lakóigénynek ugyanazt a jellegét kívánja meg, mint ami a kor világi építészetében megnyilvánul.

Bár építészeti rendszerben nem tér el a barokk egyes fázisainak püspöki palotája, de a részletekben, az ornamenshasználatban, a tömegalakításban, az elemek stílusában változás mutatkozik. A század végén például az építtetők kerülik a megmozgatott tömegeket, a kiugró rizalitokat. Általában a középrizalit marad csak, de nem a homlokzatból kihajló tömeggel, hanem alig kilépve, inkább az építészeti elemek differenciálásával megkülönböztetve a homlokzat többi síkjától. Nem használják a manzárdtetőt, amely a budai királyi palota s az azt követő gödöllői Grassalkovich-kastély megépülte óta szinte kötelező eleme volt kastélyainknak.

Szimbolikus jelentésére még támaszkodott Patachich püspök Nagyváradon és Kalocsán, de két évtizeddel később sem Szombathelyen, sem Pozsonyban nem alkalmazták. Külön vizsgálatot érdemelne, hogy a legkésőbb épült palota, a székesfehérvári, miért alkalmazta mégis - sok egyéb régies elemmel együtt. A részletképzésben eleinte a díszterem felső szintjét ovális ablakok világítják meg; ezek felváltása egyenes záradékú mezzaninablakokkal, a legnagyobb változások közé tartozik a homlokzat képében.

A belső terek kialakításáról, a funkciónak megfelelő térelrendezésről részletesen szól a traktátusirodalom. Az igények nyilván hasonlók, mint a kastélyépíttetőké - hiszen a főpapok társadalmi háttere ezt valószínűsíti, illetve ha mégsem főúri származásúak, az életvitelük sokban hasonló az arisztokratákéhoz. A paloták reprezentatív térsora (előcsarnok - lépcső - díszterem) minden püspöki palotában jelen van.

A díszterem (ebédlő) középen van, a többi helyiséget a szükséges magán, illetve hivatali funkciónak szánják anélkül, hogy meghatározott, adott helyük lenne, amely minden palotában nagyjából azonos. A lakó- és hivatali helyiségeken kívül általában házi kápolna és könyvtár is található a püspöki palotákban. A kalocsai érseki palota jobb oldali, a kert felé futó szárnyában ötteremnyi könyvtár helyezkedik el, míg ugyanebben a pozícióban a szombathelyi palotában házi kápolna szerepel a tervrajzon. A magánkápolna Kalocsán a jobb oldali rizalit mögött van, Veszprémben ugyanígy a sarokrizalit mögött, de az északnyugati sarokban.

Több püspöki palotában kialakítanak metszetes szobát - olyan termet, amelynek falát tapétaszerűen beborítják a keretezett metszetek. Ezek a termek a francia traktátusokban szereplő salle d'assemblée-nak nevezett tértípusnak felelnek meg, vagyis azoknak a helyiségeknek, amelyekben a vendégeket fogadták, vagy ahová a társaság visszavonult a díszteremből, beszélgetni vagy muzsikát hallgatni.

1. A veszprémi püspöki palota

A veszprémi püspöki palota megépítésével Koller Ignác püspök 1763-ban bízta meg Fellner Jakabot. Annyira megtetszett ugyanis néhány korábbi műve, hogy miközben az építész Tatán a piaristák rendházát építette, állandóan levelekkel „bombardérozta", hogy minél előbb jöjjön Veszprémbe rezidenciája megtervezésére. Koller ekkor már eldöntötte, hogy palotáját nem a vár alatti sík terepen, hanem fent a várban építteti meg. Vállalta a nehezebb és a felmerülő technikai problémák miatt költségesebb építkezést, mert a várhegy középkori épületei, történeti aurája nagyobb majestast kölcsönzött rezidenciájának. Eleinte igyekezett a várhegyen telekcserével megnövelni az építkezésre felhasználható területet, majd beletörődött abba, hogy viszonylag szűk területet (31 × 17 ½ öl) használhat fel. Ezért a régi, az 1730-as években emelt, egytraktusos püspöki palotát is felhasználták - beépítették az új épületbe.

A kivitelezést 1765-től 1774-ig Fellner pallérja, Hausensteiner Vencel irányította. A munkálatok gyors ütemben haladtak - hála a püspök magánvagyonából ráfordított nagyobb összegeknek. 1772-re az épület kívülről elkészült. A püspök halála (1773) után rövid ideig szünetelt az építkezés, de a királynő engedélyezte, hogy az üresedésben lévő püspökség jövedelmeiből befejezzék a munkálatokat. A befejezés és az épület felszentelése 1776-ban történt.

Az U alakú, cour d'honneurös épületet Fellner úgy alakította ki, hogy részben felhasználta a 30 évvel korábbi, egyszerű palota falait. A régi építmény tömbje alkotta az új egyik sarokrizalitját, az építész egy kb. 10 méteres előudvart szegélyező szárnyat tervezett, majd egy újabb, az elsővel szimmetrikus rizalit következett. A főhomlokzat tehát a két rizalit között, az előudvar miatt hátraugorva épült meg. Oszlopos-teraszos kocsifelhajtó hangsúlyozza a bejáratot, amely gazdag, de keskeny, egytengelyes középrizalitba vezet. Ide koncentrálja az építész dekoratív ötleteit.

A francia építészetelméletből jól ismert forma, a porte cochere en niche, azaz egy fúgázott felületű, hornyolt nyílással áttört, kosáríves fülke alkotja a középrész főmotívumát. Ilyen elem az egri líceum udvari homlokzatán, a csillagvizsgáló torony alatt is látható - hangsúlyozva a Fellner két műve közötti, egyéb részletekben is megmutatkozó stílusrokonságot. Fent két-két állókonzolra helyezett, egymásba tolt íves és háromszögű timpanon koronázza a rizalitot, és afölött egy újabb gazdag motívum, egy fonatos, vázadíszes attika áll.

A homlokzat földszinti része fúgázott; felületén egyszerű, dísztelen, szegmentíves ablakok nyílnak. A három-három tengelyes szakaszok után, a sarokrizalitok és a törzsépület lekerekített sarkú találkozásánál ferde falszakasz következik. Földszintjén ajtó, emeletén a többi emeleti ablaktól eltérő szemöldökdísz hangsúlyozza a nyílást. Az emeleten egyenes záradékú ablakok sora vonul végig, egyenes szemöldökkel. A szemöldökmezőben sima tábladísz látható. A ferdén álló falszakasz ablaka felett konzolokon álló, középen felszakadó timpanon helyezkedik el.

A három-három tengelyes sarokrizalitok gazdag kialakításúak - kiegészítik a nagyon reprezentatív, de keskeny középrészt. Sarkaik karéjos visszametszése végig fúgázott. Az épület többi földszinti ablakával azonos nyílások felett osztópárkány húzódik, amelyre az ablakok könyöklődísze támaszkodik. A két szélső ablak az emeleti ablakokhoz, míg a középső, felszakadó timpanonos a sarokablakkal hasonló, de azoknál díszesebb. Az egyenes szemöldök alá gyűrűbe fűzött füzér, a timpanon alá pedig koszorú kerül.

A püspöki palota hátsó homlokzata a völgy fölé emelkedő sziklafal széléig nyúlik. Ez a homlokzat hagyományos, szélesen (59 méter hosszúságban) elterpeszkedő, és három rizalittal tagolt. A három árkádíves terasz mögött álló középrizalit kissé nehézkes arányú. Három, íves záradékú ajtó nyitja meg a páros lizénák között. A felület különösebb díszítést nem mutat. A háromszögű oromzatot páros, állókonzolok tartják. Az oromzat mögött hatalmas manzárdtető emelkedik; az épülethez képest kissé nagy tömeggel, de a város felőli nézetből előnyösebben mutatkozva. A sarokrizalitokig húzódó oldalszakaszok fugázott földszintjén az ablakok a főhomlokzat megfelelő ablakaival azonosak. A két-két tengelynyi sarokrizalitokat önálló manzárdtető zárja le, előtte fekvő, ovális tetőablakokkal. Emeleti ablakaik eltérnek a többitől.

A palota elrendezése megépítése óta alig változott, így eredeti alaprajzát feltehetőleg jól megőrizte. Eredeti tervrajzai megsemmisültek vagy lappanganak. Az alaprajz két teremsoros, belső folyosós törzsépületből és két, arra merőleges rövid szárnyból áll. A déli, a régi palotát magába foglaló szárny beosztása eltér a másikétól, amely a magyar kastélyok és püspöki paloták építészetében elterjedt teremsoros-folyosós kialakítást mutatja. A díszudvar felé a két szárny lekerekített sarokkal kapcsolódik a középső tömbhöz.

A bejárat után a vesztibülbe jut a látogató. Háromszakaszos, csehboltozatokkal fedett folyosó. A tervező nyilvánvalóan a szűk telek miatt nem tudott tágasabb, reprezentatívabb előcsarnokot kialakítani, miként a század második felében a magyar püspöki palotákban szokás volt.

A traktátusirodalom kívánságainak megfelelően a vesztibül jobb oldalán nyílik a díszlépcsőház.

Az alaprajz beosztása a hagyományos, barokk rendszert követi: a középrizalit mögött (a völgy felőli oldalon) helyezkedik el a díszterem, mellette kétoldalt négyszögű termek sorával. A termek alakja még nem olyan változatos, mint a klasszicizmus idején lesz; az egyedi térformák, az egymásnak feszülő, eltérő alaprajzú termek még nem jelennek meg Fellner alkotásán.

A díszterem kialakítása a barokk hagyományoknak megfelelő. A többinél magasabb terét - oldalfalakat és mennyezetet egyaránt - freskódísz borítja.

2. A pozsonyi érseki palota

Az esztergomi prímások pozsonyi palotája, melynek az 1535-1541 közötti átépítés során alakult ki a barokk korszakot megelőző utolsó formája, a XVIII. századra kicsinek bizonyult, nem felelt meg a prímás reprezentációs igényeinek. A pozsonyi országgyűlések rendszeressé válása, az országos ünnepségek, a koronázások, a királylátogatások ceremóniáiban a prímásoknak is fontos szerep jutott, s Batthyány József prímás az ország egyházfőjéhez méltó palotát kívánt a régi helyett építtetni.

A palota tervezés- és építéstörténete Melchior Hefele nevéhez fűződik (1778-1781). Bár több terv is előkerült, sőt a prímás által kivitelezésre elfogadott alaprajzot is ismerjük, a végleges formához sem alaprajz, sem pedig homlokzatrajz nem maradt. A megvalósult épület külseje, architektonikus formáinak stílusa és alaprajza komoly változást jelent a megelőző időszak püspöki palotáihoz képest (pl. Nagyvárad, 1762-1777).

A mai alaprajz egyetlen négyszögű belső udvar körül elhelyezkedő traktusokból áll. A palota főhomlokzata 11 tengelyes. Az 5 tengelyes középrészhez kétoldalt sarokrizalitok nélküli oldalszakaszok járulnak. Ezzel Hefele szakít a magyar barokk építészet hagyományaival; feladja a kiemelt középrizalitos és azt két sarokrizalittal ellensúlyozó tömegalakítást.

A homlokzat két, világosan elkülönülő, osztópárkánnyal is elválasztott részre oszlik. Az alsót tábladíszekkel kiemelt pillérek tagolják, köztük az egész földszint magasságát átérő, fülkeszerű mélyedések sorával. A fülkékben a lábazat felett egy nagyobb ablak és egy kisebb, fekvő mezzaninablak nyílik, szorosan kitöltve a teret. Az ablakok felett konzolokon nyugvó, egyenes szemöldökpárkány húzódik. A középrizalit is hasonlóképpen tagolt, ugyanilyen ablakokkal - kivéve a középső tengelyt, az egész fülkét kitöltő portállal. A középrizalit három tengelye előtt négy, posztamensen álló, toszkán oszlop látható, amelyek az első emelet három ablaka előtt végigfutó, vasrácsos erkélyt tartanak.

Az osztópárkány feletti két szintet korinthoszi pilaszterek fogják át, s tagolják egyenletes ritmusban. Az ablakok mérete, díszítése világosan elárulja az épület belső hierarchiáját: az első emeleten a reprezentatív terek és lakosztályok, a legfelső szinten pedig az alárendeltebb termek helyezkednek el. A piano nobile ablakai nemcsak díszesebbek, hanem magasabbak is a többinél, így hangsúlyozva az emelet reprezentatív funkcióját. Könyöklőjük alatt tábladísz, szemöldökmezőjükben három konzol tartja a háromszögű timpanont. A rizalit középső ablaka e szinten különbözik a többitől: keskeny pilaszterek szegélyezik, s felette a szemöldök a többinél jóval magasabban helyezkedik el, szemöldökmezőjében még egy inskripciós táblát is magába foglalva. A középrizalit többi ablaka az első emeleten azonos méretű a többivel, de erős, egyenes szemöldökkel díszített, míg azok felett a szemöldök háromszögű. Legfelül a mezzaninablakok végig a homlokzaton egyforma méretűek. Erőteljes, profilozott könyöklőjük alatt két konzol, középen egy tárcsadísz, s az alatt téglány alakú tábla látható. Az oldalszakaszokon az első szint timpanonjai benyúlnak a tábladíszbe, a rizaliton viszont a szemöldökök nem érik el felettük e motívumokat. A mezzaninablakok felnyúlnak a főpárkányig, s így a pilaszterek fejezetzónájával kerülnek azonos magasságba.

A homlokzat háromrészes, dísztelen párkánnyal folytatódik. Efelett a középrizalitot hatalmas, háromszögű oromzat zárja le, tetején a prímás címerével. Az oromzat mögött mellvéd indul, s tömör, illetve balusztrádos szakaszaival végigfut a homlokzaton. A mellvéden vázák, allegorikus szobrok, valamint talapzatszerű felmagasításokon szobrok, csoportok állnak. Egykor az oromzat is díszített volt: mezőjét Maulbertsch freskója töltötte ki. A XX. század elejére e falfestménynek csak nyomai maradtak, ezért helyére 1959-ben mozaikkompozíció került.

A homlokzat szélső lezárása sajátos megoldást mutat; az építész a főoldalnak és a palota oldalhomlokzatainak szélét derékszögűre alakítja, egymáshoz képest visszaugratja. A keleti oldalon átmenetként egy oszlopot helyez közéjük.

A palota tervezéstörténetének felvázolásához nagyon hiányoznak a homlokzattervek, amelyekből a koncepció fejlődését nyomon követhetnénk. Feltűnő, hogy az előkerült tervanyagban - egyetlen homlokzatrészlet kivételével - csak alaprajzok vannak. Biztosak lehetünk azonban abban, hogy eredetileg e tervek mellett homlokzatrajzok is voltak; erre nemcsak a tervezés logikája alapján gondolunk, hanem egy forrásunk szövegére támaszkodva is. Hefele egyik, keltezés nélküli költségvetése négy terv mellett ötödikként a homlokzatot említi, amelyet a kivitelezéshez rajzolt

Az első homlokzattervek néhány sajátosságára az alaprajzokból következtethetünk. Feltűnik rajtuk, hogy a mai széles, az egész tömegen uralkodó középrizalit még nincs meg. A homlokzatot két, három-három tengelyes sarokrizalit élénkíti, s köztük az öttengelyes középrész hátraugrik.

A két sarokrizalitos elképzelés után jelenik meg a mait előlegező változat, amelynek lényege az öttengelyes, kiugró középrész, most már szélső rizalitok nélkül. Az erkély azonban még sokáig nem szerepel a terveken: mindössze a kaput kísérő páros, egymáshoz képest ferdén elhelyezett oszlopok tűnnek fel. Ezt a megoldást látjuk a prímás által approbált alaprajzon is. Feltételezzük, hogy e homlokzat - általános beosztását tekintve - nem különbözött lényegesen a maitól, mert tengelyszáma, a mögötte lévő nagyobb terek elhelyezkedése, funkciója nem változott. A részletek, a díszítmények, a szemöldökök esetleg más-más összképben jelentkeztek, s a homlokzatterveken ugyanúgy sor került a változtatásokra, javításokra, mint az alaprajzokon.

A pozsonyi püspöki palota csak az elrendezés szempontjából nem jelent szakítást a barokkal. Igaz, a díszterem nem a centrumban van, de az építész megtartotta a főbejárat-előcsarnok-főlépcsőház térsort, illetve saját lakosztályát is ahhoz kapcsolta. A tömegalakítás újszerűségét már említettük; a sarokrizalitok elmaradása a középrizalit erős túlsúlyához vezet. A kiemelkedő, megtört idomú, íves kontúrokkal alakított manzárdtetők elmaradása is megváltoztatta az épület összképét.

A homlokzat megjelenését meghatározza, hogy a vertikális és függőleges tagolóelemekből kialakított, vázszerkezetszerű rendszeren belül a nyílások minden falfelületet kitöltenek. A homlokzat falából szinte semmi sem látszik a nyílások és a tábla-, könyöklődíszek mellett. Az épület így sokkal világosabb, mint a korábbi időszakok püspöki palotái voltak.

A formaképzést az egyenes vonalak uralma határozza meg. A kétszintes díszterem felső szakaszának megvilágítására a nem sokkal korábban épült nagyváradi püspöki palotán még ovális ablakokat használt az építész; ez Hefelénél már teljesen elképzelhetetlen.

Az érseki palota homlokzatának egyik előzménye, távoli „őse" Bernini Palazzo Chigi (Odescalchi)-ja lehetett, amely egy új típusú palotahomlokzat kifejlődését indította el. Bernini héttengelyes, rizalitos homlokzata még több más szempontból is kapcsolatba hozható Hefele művével: a falfelület hierarchikusan van felosztva (talapzatszerű földszint -piano nobile - mezzanin) s a földszint felett két szintet átfogó óriáspilaszterek állnak. A középtengelyt lent a kétoszlopos kapu s az emeleten a többinél nagyobb ablak emeli ki. A Chigi-palotát azonban nem tekintjük Hefele közvetlen mintaképének. Bernini művén ugyanis a héttengelyes középrész mellett teljesen háttérbe szorul kétoldalt a három-három tengelyes oldalszakasz: inkább a kontraszt dominál, mintsem az összefűzés. Az itáliai építész még a barokk dinamizmusára, az ellentétes tömegek küzdelmére s a főelemnek, a középrésznek a dominanciájára épít a kompozícióban, az osztrák mesternél viszont a klasszicizáló szemléletnek megfelelően az egyensúly, az összhang érvényesül. Hefelére valószínűleg valamelyik XVIII. századi bécsi palota homlokzatalakítása volt hatással, hiszen az ötvenes évek óta Bécsben, az osztrák barokk építészet közegében élt. Mindenekelőtt az idősebb Fischer von Erlach palotáira gondolunk (Batthyány-palota, 1699-1700; Cseh Udvari Kancellária, 1708-1714; Trautson-palota, 1710). Az első azért is szóba jöhet, mert a prímás családjának bécsi rezidenciája, amelyen az építész először ültette át az osztrák gyakorlatba Bernini homlokzati sémáját. Még középrészének tengelyszáma is azonos a pozsonyiéval, s háromrészes kapuzatának csak a középtengelye hangsúlyos (oszlop és erkély által), mint Hefele első tervein. A részletek azonban Fischer palotáján eltérnek Hefele részletformáitól: ornamentális fejezetű hermapilasztereket alkalmaz, s a vertikális tagolás csak a középrészre korlátozódik. Fischer nyílásformái, szemöldökei is másfajták. A falfelület finom kváderes kialakítását sem látjuk Pozsonyban. Fischer nem alkalmazott háromszögű oromzatot e palota középrésze felett, hanem egyenes balusztrádot helyezett a főpárkány fölé. A Cseh Udvari Kancellária épületének párkánya felett hatalmas, háromszögű oromzat áll - ez az első ilyen nagyméretű timpanon az építész életművében. A homlokzat egészének tagolása (talapzat - piano nobile - mezzanin) révén is közel áll az épület a prímási palotához. A két mű hasonlóságát tovább növelik az emeleti ablakok háromszögű szemöldökei is. Az eltérést a középrész kevesebb axisszáma (nem 5, csak 3) és a rizalit gazdagabb emeletalakítása jelenti (az erkély szobrai, a középső három ablak szemöldökének díszítése, az atlaszos kapuzat). Mindezek a gazdag, plasztikus motívumok a palotának barokkos jelleget kölcsönöznek. Fischer és Hefele homlokzatának további eltérése még, hogy míg Hefele egyenletesen tagolja a felületet pilaszterekkel, s azok a középrész nagyobb hangsúlya dacára is összefogják az épületet, Fischernél a középrizalit és az oldalszakaszok eltérése a pilaszteres tagolásban is megmutatkozik.

Rokonság és eltérés egyaránt megfigyelhető a Trautson-palota és a pozsonyi palota összevetésekor. A homlokzat beosztása, az oldalszakaszokra is kiterjedő lizénás tagolása, a középrész háromszögű oromzatos lezárása s az oromzat sarka mögött feltűnő attika a két mű kapcsolatára vall. Ezen a is - miként az említett két másikon - a hangsúlyokat, az eltéréseket pusztán felületi elemek (tagozatok, díszítések) teremtik meg: a fal mindig síkban marad, sosem hajlik meg vagy lendül mozgásba.

Az idősebb Fischeren kívül fia, Joseph Emanuel is hatott Hefelére, elsősorban a Birodalmi Kancellária épületével. A síkban tartott homlokzatot végig óriási pilaszterek tagolják, amelyek a földszint párkányán állnak, és két szintet fognak össze. Fischer a rizalitot nem kiugró tömeggel, hanem az erkéllyel, az eltérő ablakformákkal és a főpárkány feletti attikával hangsúlyozza.

A két Fischer von Erlach mellett Hefele mintái közé kell sorolnunk Domenico Martinelli bécsi palotáit is: az építész rajtuk láthatott éles vonalú, leegyszerűsített elemeket. A bécsi Liechtenstein-palota (1690-től) gravitája, a felülettagolással jelzett középrizalit hangsúlya, a részletek (nyíláskeretek, szemöldökpárkányok) szigorú, egyenes vonalú alakítása nyilvánvalóan mintául szolgált Hefele korai klasszicizmusához.

A prímási palota legjellegzetesebb eleme az oromzattal lezárt, pilaszterekkel tagolt középrizalit. E rész olyan, mint egy síkban tartott, a falba „belenyomott" portikusz. Eredetét nehéz egyértelműen megállapítani, mert a reneszánsz után, a klasszikus művészet újjáélesztésén fáradozó építészek közhelyszerű motívumává vált. Az eredetileg a templomokhoz tartozó portikuszos homlokzatforma egyre gyakrabban válik a világi épületek részévé. A XVIII. század végére az antik emlékek jó részét - az athéni Parthenontól kezdve a dél-itáliai Paestumig - felmérésekből, illusztrációkból vagy önálló metszetlapokról jól ismerte a gazdag megbízók rétege és a művészek széles köre. E portikuszos megoldás a közönségnek és az építészeknek alapvető műveltséganyagához tartozott. A század építészetének, általános ízlésirányának ismeretében egy nagy példaképet mégis külön ki kell emelni: Andrea Palladiót. Az ő népszerűsége nagyban hozzájárult e motívum újkori elterjedéséhez. Templomhomlokzatain kísérletet tett a klasszikus portikusz modern felhasználására. Megoldásai a barokk és a XVIII. századi építészet számára a minta érvényével rendelkeztek - különösen Angliában, ahol a XVIII. századi építészetet palladiánusnak is nevezik. A palladiánus klasszicizmus formakészletét Colin Campbell Vitruvius Britannicusa (1715) tette ismertté, kötetében a saját és a korszak jelentős építészeinek műveit publikálva. William Kent Holkham-kastélya, Robert Adams művei s a legtöbb illusztrált épület homlokzata talapzaton álló, középső portikuszt mutatott. Hefele pozsonyi palotájának rizalitként felfogott, lényegében egy síkban maradó középrésze e portikuszok leszármazottja, csak az építész a zárt sorú beépítéssel, a városi palotajelleggel is számol.

Az alaprajz centrumában a monumentális előcsarnok áll: oszlopcsoportokkal három „hajóra" osztott tömegével az egész traktus mélységét elfoglalja. A magasabb - a főbejárat magasságának megfelelően az egész földszintet átérő - középső „hajót" kétoldalt négyes csoportokban álló toszkán oszlopok határolják, s felül csehboltozatok zárják le. A két szélső csarnok alacsonyabb s lapos mennyezettel fedett. A fal mellett álló oszlopokkal együtt összesen 44 oszlop áll az előcsarnokban. A tagoló és díszítőelemek - a sima törzsű, dísztelen oszlopok, a konzolsoros párkány, a falhoz simuló pilaszterek négyszögletes, leegyszerűsített formái - egyaránt a korai klasszicizmus szellemét árasztják.

A vesztibül hangsúlyos építészeti alakítása rávilágít arra a változásra, amely e tértípusban a XVII. század óta bekövetkezett. Korábban csak átjáró volt a portáltól a belső udvarhoz vezetve; alakja ezért szűk folyosót írt le, és tere a mélységi axis mentén helyezkedett el. A Palazzo Farnesében változott meg a helyzet: az előcsarnok háromhajós, oszlopokkal tagolt, pompás tér lett. A nagyvonalú architektúra tehát már a bejáratnál fogadta a belépőt.

Az előtér kéttengelynyi folyosó után bal oldalon a háromkarú lépcsőzettel folytatódik. A négyszögletes belső mag körül futó három lépcsőkar az ún. Mirabell-típusú lépcsők csoportjába sorolja Hefele művét. A lépcsőzetet zömök balusztrádos korlát kíséri, a sarkoknál erőteljes talapzatokkal. A falba szoborfülkék mélyednek - szobrok nélkül.

Az első emeletet a reprezentatív helyiségek foglalják el. A hosszú, téglány alakú díszterem (ún. tükörterem) nem a középrizalitban, hanem a bal oldali traktusban helyezkedik el. Ablakai a keleti oldalhomlokzatra nyílnak. Kétemeletnyi belmagasságú terében 16 füzérdíszes jón oszlop tartja a mellvédes karzatot. Az oszlopközökben ablakok és ajtók nyílnak. Mivel a teremnek csak két keskenyebb oldalán nyílhatnak ablakok, az építész a zárt hosszoldalak mentén vakárkádokban tükröket helyezett el, hogy a bejutó fényt tovább tükrözzék. Erre a megoldásra a versailles-i Tükörgaléria óta számos példát ismerünk. Az oszlopsort a terem felső részében kettős pilaszterek folytatják. Fent, a fogrovatos párkány felett lapos mennyezet fedi a teret.

A homlokzat mögött két sorban helyezkednek el a különböző nagyságú, kivétel nélkül négyszögletes formájú termek. A második emeletet a prímás lakosztálya és az udvartartás helyiségei foglalják el.

3. A szombathelyi püspöki palota

Szily János, az újonnan kinevezett szombathelyi püspök, már 1777 elején, amikor kinevezéséért köszönetet mond Mária Teréziának, megemlíti, hogy új püspöki palotát kíván építeni. Szily még Győrből ismerte Hefelét, és 1777-ben szerződést kötött vele a szombathelyi papi szeminárium és a püspöki palota megtervezésére. Az alapkőletétel után gyorsan haladtak a munkák, és 1781-ben elkészült az oromfal, valamint szobrászi dísze is. A homlokzat inskripciója ezt az évet jelöli meg a befejezés esztendejének.

Az épületet viszonylag jól dokumentálják eredeti tervek: megmaradt az alagsori, a földszinti és az emeleti alaprajz, továbbá egy tanulmány illusztrációjából ismerjük az eredeti homlokzatrajzot is. Azaz a keresztmetszet kivételével ismeretesek az építésznek mindazok a tervei, amelyek elkészítésére a szerződésben vállalkozott.

A homlokzatterv alig különbözik a mai külső képétől, még az apró részletek (pl. fesztonok vonalvezetése) is azonosak a kivitelezettekkel. Csak két lényeges eltérés van: egyrészt a terven az oldalszakaszok tengelyszáma eggyel több, mint a valóságban (a mai 4 tengelyével szemben 5), másrészt oszlopokkal alátámasztott erkély helyett két, a falsíkból kifelé forduló oszloppal szegélyezett kapuzatot mutat. Minimális eltérés, hogy a terven a középrizalitot egységesítő erkély híján a két szélső tengely ablaka felett nem egyenes vonalú szemöldök, hanem a keretre tapadó, íves vonalú, füles párkány látható - az erkély és az oszlopok helyett így jelezve a középrizalit kiemelt hangsúlyát az oldalszakaszokkal szemben.

Más a helyzet a kiemelt kapuzatot felváltó, posztamensen álló oszlopos erkéllyel. Az eredeti megoldás a városi paloták elterjedt formája, amely Bécsben, Pozsonyban vagy Budán gyakran feltűnt a század folyamán. A kosáríves záradékú, keretelt kapuzat mellett egy-egy oszlop áll, felül egyenes párkánnyal összekötve, amelynek két végén, a középső emeleti ablakig felnyúlva váza helyezkedik el. Érdekes, hogy a pozsonyi prímási palota eredeti tervén is - oszlopos erkély helyett - a kapuzatot kiemelő oszlopokat látunk. Úgy tűnik, ez lehetett Hefele eredeti elképzelése a városi palota kapuformájáról - talán bécsi paloták (pl. Trautson, Rottal stb.) gazdagabb megoldásai nyomán, azokat némileg leegyszerűsítve. Úgy gondoljuk, hogy a néhány hónappal korábban tervezett prímási palotán következett be a változás, s ezt vette át az építményt amúgy is mintának tekintő Szily püspök. Batthyány prímás valószínűleg úgy vélekedett, hogy a kapuzat túlságosan emlékeztet a pozsonyi főnemesi paloták kapuzataira, s nem reprezentatívabb náluk. Ezért döntött e nagyvonalú kialakítás mellett, akár a gödöllői Grassalkovich-palota erkélye nyomán, akár a fertődi vagy a schönbrunni kastély lépcsős-erkélyes homlokzati motívumának oszlopos erkélyét követve. Mivel építészetileg közhelynek számított, lehet, hogy az ötlet a prímástól származott ugyan, de a megvalósított forma Hefele fiatalkori emlékének felidézése. A würzburgi palotán ugyanis a négy toszkán oszloppal alátámasztott erkély a közép- és a sarokrizalitokon egyaránt előfordul.

Az alaprajz csupán annyit változott az eredeti beosztáshoz képest, hogy a homlokzatnak és az oldalszárnyaknak a hossza egy-egy tengellyel rövidebb lett a kivitelezés során.

A kétemeletes, U alakú palota utcára nyíló főhomlokzata 4 + 3 + 4 tengelyes. Középrizalitja csak kismértékben ugrik a falsík elé, de dominál az oldalszakaszokkal szemben. A földszint alárendelt jellegű: erős osztópárkány határolja el az egységként kezelt, pilaszterekkel összefogott két felső szinttől. Sajátossága, hogy az oldalszakasz axisait négyszögletes fülkék töltik ki, és az ablakok e fülkék mélyén „ülnek". Az ablakok felett, szintén a fülkékben, kerek faltükrök díszítik a felületet. A rizalit előtt négy, posztamensen álló toszkán oszlop hosszú, kőbábos erkélyt tart. A három középső tengelyben a kapu, illetve két, azzal azonos keretelésű fülke látható, ablaknyílásokkal kitöltve.

A két felső szint - az ablakok méretének, díszítésének különbözősége folytán - piano nobiléra és mezzanin szintre oszlik. A falfelületet - a földszinti fülkesort elválasztó pillérekkel azonos tengelyben - egységesen tagolják a füzérdíszes jón pilaszterek. A középrész és az oldalszakaszok eltérése csak a nyílásformák és a szemöldökdíszek eltérésében mutatkozik. A rizalit díszemeleti ablakai félköríves záradékúak, nagyméretűek („francia ablakok"), konzoloktól tartott, egyenes szemöldökökkel. E szinten az oldalszakaszok valamivel kisebb méretű ablakai háromszögű timpanonnal egészülnek ki. Ezek lábazattal támaszkodnak az osztópárkányra.

A mezzaninablakok egyszerű, négyszögletes formái egységesek az egész főhomlokzaton, csak a könyöklő alatti füzérdísz különböző. A feszton a rizaliton kétoldalt konzolra, középen tárcsára fűződik. Az oldalszakaszon a dísz felfűzése más. Az ablakok felérnek a párkányzatig, egy vonalba kerülve a pilaszterek fejezetével. A középrizalit hangsúlyát a párkány feletti attikafal is növeli: a középen tömör, két oldalán fonatos attikán hatalmas címer (Szily püspöké) áll, a négy sarkalatos erény szobrával kísérve. Az attika középmezején feliratos táblát helyeztek el.

A homlokzat sarkai lekerekítettek - vagyis a fő- és az oldalhomlokzat nem élben (ti. a pilaszterek törzsével) találkozik, hanem a pilaszterek között konvex falfelület mutatkozik.

A két oldalhomlokzat felületének tagolása hasonló a főhomlokzatéhoz, de annál egyszerűbb. Az emeleteket cseppsoros köténydíszű lizénák fogják össze. Köztük az ablakokat vízszintes, homorú rézsűs szemöldökpárkányok díszítik. A mezzanin ablakainak - a bejárati oldal kialakításától eltérően - nincsenek fesztondíszei.

A püspöki palota alaprajza a magyar barokk építészetben meghonosodott formát mutatja: egy traktus mélységű, s a lakótraktus előtt az udvari oldalon folyosó fut végig. A bejárat mögött keskeny, boltozott kocsiáthajtó indul. Innen balra fordulva a lépcsőházba, jobbra egy előtérbe jutunk. Utóbbiból nyílik a Sala terrena, amelyben Szily püspök a savariai leletekből az ország első régészeti múzeumát rendezte be. A lépcsőházban nyitott, négyszögletes térmag körül hárommenetes, egykarú lépcső fut az első emeletre. A szögletes balluszterű korlát, a fal vakolt architektúrája (tükrök, táblák, pilaszterek) és a stukkódíszes, lapos mennyezet egyszerű, de monumentális hatású összképet teremt.

Az első emeleten csak a főhomlokzat mögötti térsorban valósul meg az enfilade. A rizalitot - régi szokást követve - az előtér és a nagyméretű, négyszögletes díszterem foglalja el. Szintén a barokk hagyományoknak felel meg, hogy a terem kétszintnyi belmagasságú. Bent falát párkány osztja két részre. Felül, rövid törzsű pilaszterek között ablakok sora nyílik. Az alsó szintet jón pilaszterek tagolják, és váltakozva szélesebb és keskenyebb közöket alkotnak. A szélesebb közöket ajtók vagy grisaille-képpel díszített falmezők foglalják el. Mind az ajtókkal, mind pedig a festményekkel kitöltött mezőket falpillérekre támaszkodó archivoltkeret szegélyezi. A keskenyebb mezőket viszont csak festett füzérdísz tölti ki.

Az emeleti térsorból kiemelkedik a könyvtár és a termek végén elhelyezkedő házi kápolna.

Az épület összképét vizsgálva az egyenes vonalú formák teljes uralma tűnik fel, miként a pozsonyi érseki palotán is. Az ablakok nagy része egyenes záradékú, vagy ha mégis íves vonalú, akkor az erőteljes vízszintes szemöldökpárkány ellensúlyozza az íves vonal hatását. A négyszögletes elemek, az egyenes vonalak uralma tehát szembetűnő jellegzetessége a műnek.

A homlokzatalakítás legtöbb sajátosságára a bécsi palotaépítészetben találunk előzményeket. Az 1650-1680 között elterjedt és ma már többnyire csak Wolfgang Wilhelm Praemer metszeteiről (1678) ismert típust (hosszú homlokzat, egyforma axisok „végtelen" sorolása, a falfelületen egyenletes „háló" pilaszterekből és párkányokból) a századvégen felváltotta egy új változat, amelyen már megjelent a középrizalit, a hangsúlyos középtengely és a szinteket átfogó pilaszter.

Előzménye Bernini Palazzo Chigije (1662) volt, amelyet nemcsak a helyszínen, hanem elterjedt metszetekről (pl. Antonio Specchi vagy G. B. Falda rézmetszetei) is tanulmányozni lehetett. A homlokzattípus korai - talán legkorábbi - feldolgozásai a Palais Dietrichstein-Lobkowitz, valamint a Palais Kaunitz-Liechtenstein. Ezek után az idősebb Fischer von Erlach alkalmazta előszeretettel az új homlokzatformát, például Savoyai Jenő bécsi városi palotáján, a bécsi Batthyány-Schönborn-palotán. Végső soron e típus késői alkotása Hefele szombathelyi püspöki palotája. Az építész közvetlenül is fordulhatott Bernini művéhez mintáért, de valószínűbb, hogy a Bécsben elterjedt változatok alapján dolgozott, azokat tekintette kiindulásnak. A palota homlokzattagolásának rendszere (talapzatszerű földszint - piano nobile - mezzaninszint) a Palazzo Chigi nyomán nemcsak az osztrák építészetben, hanem a magyarban is igen elterjedt (pl. Gödöllő, Grasalkovich-kastély; Buda, királyi palota; Nagyvárad [Oradea, Románia], püspöki palota) és a megbízó is igényelhette. A homlokzat többi sajátossága külön-külön nem ismeretlen ugyan a kor építészetében, de együttesen egyetlen művön sem fordul elő úgy, hogy azt Hefele mintájának tekinthetnénk.

4. A székesfehérvári püspöki palota

A Mária Terézia által 1776-1777-ben kialakított új püspökségek közül a székesfehérváriban épült ki legutoljára püspöki palota. A helyét már 1780-ban kimérték, de kivitelezése csak 1799-ben indult meg. Az épületen szereplő évszám szerint 1801-ben fejeződött be az építkezés. A terveket feltehetően Rieder Jakab készítette, bár Zádor Anna szerint Rieder csak kivitelező volt, nála kvalitásosabb mesternek kellett készítenie a terveket. Úgy véli, a megbízó ismertebb külföldi mestertől rendelte meg a terveket, s a kivitelezést helyi mesterre bízta, aki a díszítményeket ornamens-mintakönyvek alapján applikálta a homlokzatra.

A palota megtartja a barokk palotaépítészet minden elemét: a rizalitos tömegelosztást, a piano nobile hagyományos hangsúlyait (pl. magasabb ablakok nyílnak középen, a díszterem megvilágítására), a középrész önálló, manzárdtetős lefedését, míg az új csupán a részletekben, egyes díszítményekben jelentkezik. Gazdag, plasztikus díszítőelemei formailag azonban nem mutatnak klasszicizáló felfogást. Súlyos, nehézkes alkotás, amelyről hiányzik a barokk minden könnyedsége.

Az U alakú, egyemeletes épület homlokzatát széles, erős kiülésű középrizalit tagolja, melyet a két, egytengelyes, enyhe kiülésű sarokrizalit nem tud ellensúlyozni. A középrizalit földszintjén szegmentíves ablakok között széles, kosáríves kapu nyílik. Mellette, középen mélyített lizénák láthatók, amelyek már nem a barokk formaképzés szülöttei. A fogrovaton álló páros konzolok a díszterem előtt húzódó vasrácsos erkélyt tartják. Az emeleten nyolc, párosával állított korinthoszi pilaszter között három magas, szegmentzáradékú ablak nyílik. Felettük magasan elhelyezett íves szemöldökpárkány, s az alatt, a magas szemöldökmezőben szalagra fűzött feszton látható. A rizalit konzolsorra helyezett timpanonnal záródik, amely mögött a szép vonalú manzárdtető emelkedik.

A sarokrizalitokat mindkét szinten széles falsáv szegélyezi. Felületüket alul táblamotívum, felül mélyítés és vízszintes mezőbe foglalt ornamens díszíti. Páros konzolok tartják a főpárkányt, amely felett balusztrádos, figurális és vázadíszes attika áll. A sarokrizalitok földszintjét és emeletét is egyenes záradékú ablakok nyitják meg. A földszinti ablakok felett többrétegű, füzér- és tábladíszes szemöldök húzódik az osztópárkányra. Az emeleti ablakok könyökdíszei leérnek az osztópárkányig, így a két szinten az ablakok összekapcsolódnak.

Hasonló szellemű, de részleteiben eltérő a rizalitok közötti, hat-hat tengelyes homlokzatszakasz kialakítása. A lizénákkal tagolt felületen az ablakok vertikális kapcsolatban állnak. A lizénákra az osztópárkány vonalában erőteljes plasztikájú rozettadíszek kerültek.

Az oldalhomlokzatok nyílásai szintén vertikális egységre lépnek. Díszítésűk elmarad. Háromtengelynyi szakaszon a két szintet átfogó falsávokon a főhomlokzat díszeihez hasonló motívumok láthatók.