A. Alaprajzi formák

A jezsuita templomtípus továbbélése

A szerzetesi templomok legnagyobb csoportja - székesegyházaink többségéhez hasonlóan - a XVIII. században továbbra is az előző időszakban kialakított jezsuita templomtípust követi: alaprajzuk egy téglányba befoglalható, a hosszhajót három-három kápolna kíséri, egyenes vagy íves záródású szentély egészíti ki. A fiókos dongás lefedés, illetve a kéttornyos homlokzat szintén a korábbi időszakban, a nagyszombati jezsuita templommal meghonosodott sajátosságok közé tartozik. Ugyanebbe a típusba sorolhatók azok a művek is, amelyekben a kápolnák helyett csak fülkemélyedések vannak a mellékoltárok számára.

Az egri jezsuita építkezések közül előbb a rendház készült el, majd később, 1731-1733 között a templom is. Ekkor már G. B. Carlone vezette a kivitelezést. Míg az alaprajz az első, Pető-féle terv (1699) szerint alakult, a homlokzatot Carlone szabadabban alakította. Az ablakformák, a gazdag, erkéllyel és mellvéddel is hangsúlyozott kapuzat, az emeleti szoborfülkék az ő stílusát idézik.

A hagyomány továbbélése a jezsuiták többi templomán is megfigyelhető.

A kolozsvári(később piarista) templom 1718-1724 között épült, de homlokzata a rend 60 évvel korábbi trencsényi templomával rokonítható. Az osztópárkány nem fut végig keresztben a homlokzaton, hanem csak a tornyokat tagolja szintekre, míg a homlokzat osztatlan, egységes felületet alkot. Az ablaknyíláshármas is a hagyományokra utal, nyilván szimbolikus jelentőséggel. Az újszerűség csak a kórusablak előtti erkély hajlított vonalaiban és a pilaszterfejezetek gazdagságában nyilvánul meg.

Az esztergomi vízivárosi jezsuita templomot (1728-1738) egyéni felfogású homlokzata különbözteti meg a korszak többi alkotásától. A két torony között erőteljesen előrehajlik a homlokzat fala. Dinamizmusát a középen felhajló és felszakadó párkány is érzékelteti. A párkány feletti volutás oromfal szintén konvex felületű.

Az alakítás közvetlen előzményének J. L. Hildebrandt bécsi piarista templomát tekintjük, amelynek építkezése a harmincas évekre még nem fejeződött ugyan be, de tervei, befejezettként feltüntetett látképei, Salomon Kleiner rézmetszetei révén már ismertek voltak. A két templom közötti rokonság azonban csak a homlokzatra terjed ki; míg a bécsi alaprajza centrális, az esztergomié az országban szokásos hosszanti terű jezsuita sémát követi: egyhajós, kápolnasoros, kereszthajó nélküli.

A jezsuita templomsémát más szerzetesrendek is átvették. Ezt látjuk például a pesti egykori pálos templomon is.

A töröktől visszafoglalt Pest-Budán egymás után telepedtek meg a szerzetesrendek, hogy a romok között rendházakat, kápolnákat, majd nagyobb templomokat építsenek, és megszervezzék a lakosság vallásos életét. Budán a ferencesek, a karmeliták és a jezsuiták, Pesten a pálosok, a ferencesek és a szerviták már a XVII. század végén, vagy a XVIII. század legelején megtelepedtek, s templomaik, kolostoraik felépítésével hozzájárultak az új városkép kialakulásához. Míg Budán a nagyobb építkezések már a XVII. század végén megindultak, Pest fejlődése valamivel később kezdődött: az egyházi épületek csak a húszas évektől jelentek meg a városképben. A pálosok az elsők között építkeztek a városban, mivel középkori budai birtokaik és épületeik romokban hevertek. Egy mecset közelében kaptak telket, s ezen eleinte csak kis kápolnát emeltek (1720 körül). A kápolna a város gyors benépesedésével hamarosan szűknek bizonyult, s a rend 1725-ben új templom építésébe kezdett. A templom 1742-re épült fel, míg a kolostort csak 1744-ben fejezték be.

A tervezés kérdését tervek és egyértelmű források hiányában még nem sikerült eldönteni. Előbb Drenker Mátyás pesti céhes építőmester dolgozott az épületen, de nem tudni, saját tervét, vagy más építésztől származó, az építtetőktől megrendelt tervet kezdett-e kivitelezni. Négy évvel később Drenker pallérja, Mayerhoffer András lépett a helyébe - ekkorra már a mesteri cím birtokában. Lehetősége volt tehát, hogy elődje tervét egyes részleteiben átdolgozza; teljesen új terv készítése azonban nem valószínű - már csak anyagi megfontolásokból sem. A kutatás úgy vélte, hogy több jelentős épület is a pálos templomhoz hasonló stílussajátságokat vagy azonos részleteket mutat, s ez közös tervezőre, azonos személy működésére vall. Mayerhoffer neve szinte mindenhol előfordul az adatokban, így őt tekintették a térség legjelentősebb építészének, többek között a gödöllői, a nagytétényi, a gácsi kastély, valamint a kalocsai székesegyház tervezőjének. Nem vethetjük el azonban azt a feltevést sem, hogy - tekintettel a rend főrangú pártfogóira s az épület igen magas színvonalára - a pálosok tervrajzát nem helyi, hanem kitűnő képességű, külföldi (feltehetőleg bécsi) mester készítette, akinek személyét egyelőre nem azonosították a források. Mayerhoffer szerepét a nevéhez kapcsolt többi mű esetében is kritikusan kell szemlélnünk, mert az azonosságok, a rokon vonások nem olyan erősek, hogy perdöntőek lennének.

A pálos templom alaprajza is a jezsuita rendszert mutatja: kereszthajó nélküli hosszanti tér, kétoldalt három-három kápolnával, íves szentéllyel. A korábbi példáktól eltérően azonban nem fiókos dongás a boltozat, hanem csehboltozat. A hosszház sarkai mindkét oldalon lekerekítettek; a párkány a sarkoknál - ahol egy-egy oszlop is áll - befordul, és mintegy körbefogja a teret. A belső hatását a golyvázott párkányok szelíden hullámzó mozgása határozza meg. A kéttornyú homlokzat teljesen egységes falazatot alkot: a tornyok két alsó szintje is hozzákapcsolódik a tulajdonképpeni homlokzathoz. Az enyhén hullámzó mozgású osztó- és a koronázópárkány végigfut a felületen, összekapcsolja az egész falat. Középen voluta és oromfal nélküli timpanon koronázza az épületet, kétoldalt hagymasisakos tornyokkal szegélyezve. A faltagolás nem erőteljes: a pilaszterek alig emelkednek ki a falsíkból. A homlokzat legdíszesebb eleme a kapuzat: falpilléres keretét szabadon álló oszlop is szegélyezi, s a támaszok felett erkélyszerű mellvéd látható. Kőfonata igazi dekorativitást teremt. Az erkéllyel összekapcsolt kapuzat motívuma ezután elterjedt a pesti templomokon, sőt paloták, kastélyok, középületek díszévé vált (pl. Esztergom, vármegyeháza; Pest, Péterffy-palota).

1736-ban indult meg a pálosok sasvári (Šaštin, Szlovákia) építkezése, hogy a csodatévő Fájdalmas Szűz (Pietà)-kegykép tiszteletére templom készüljön. Az első építési periódus 1762-ben zárult le. A helység közel van Holicshoz, ahol Mária Teréziának kastélya állt, így a templom építését az udvar is pártfogolta. Elképzelhető, hogy a legfelsőbb támogatásnak köszönhetően J. E. Fischer von Erlach császári építész dolgozta ki a terveket - ugyanis ő állt ekkor a Hofbauamt élén. A templom több részlete is felidézi bécsi műveit (pl. az ablakkeretek formái a bécsi Téli lovaglóiskola nyíláskereteihez hasonlóak). A mű felfogása, a tartózkodó, fegyelmezett, enyhén klasszicizáló hangvétel is közel áll a császári építész felfogásához. Ezért nem valószínű, hogy Vépi Máté, pálos szerzetes-építész, akit a források többször említenek a munkálatok közben, saját tervét valósította volna meg. A prímás által is pártfogolt építkezés, amely a császári ház zarándoklatainak színhelyévé vált, csak a pártfogó vagy az udvar által elfogadott, elismert építész terve alapján készülhetett.

A homlokzaton egyedi megoldásokat is látunk. Térben előreugrik, és kiemelt motívumokkal kap hangsúlyt: felületét négy magas háromnegyed-oszlop tagolja. A két belső oszlopot íves oromzat köti össze. A homlokzaton így aediculamotívum alakul ki. Fent, a főpárkány felett oromfal nélküli, tört vonalú, dekoratív oromzat nyugszik.

Az alaprajzi és homlokzati rendszer megválasztásában alig mutatkozott különbség az egyes szerzetesrendek között; legfeljebb, ha a rendi előírásnak vagy hagyománynak megfelelően a tornyot nem a homlokzathoz, hanem a szentély mellé állították. A zirci monostor terveit egy sokat tapasztalt, rendje szolgálatában több helyszínen építkező mester, Martin Wittwer építette, követve a barokk korai szakaszában bevált sémát. A tervezőt több helyen is foglalkoztatták; a győri karmelita templomot is ő tervezte.

A zirci ciszter templom terveit 1726-ban készítette, de az építkezés csak 1738-ban indult meg. 1753-ra elkészült a külső, de a belső alakítás, díszítés még folytatódott. Az adatok nem szólnak ugyan a templom tervezőjéről, de valószínű, hogy a két, szorosan összefüggő épületet (a templomot és a kolostort) ugyanaz a mester tervezte. Wittwer készíthetett a templomhoz is rajzokat, de az sem kizárt, hogy - a kivitelezések eltérő időpontja miatt - egy másik mester is szerepelt az építkezésen. A feltűnően magas belső tér egy barokkizált gótikus templom mintául választását is elképzelhetővé teszi. A homlokzat és az alaprajz azonban egy kitűnő barokk templom, a felső-ausztriai Spittal am Phyrnn (1714-1736) hatását mutatja. Mindkét művön az egyhajós, három-három kápolnával kísért hajóhoz keskenyebb, hosszú, kétszakaszos szentély járul. Az alaprajzban még a méretek is egyeznek. A két homlokzat szintén sok egyezést mutat: a hatalmas toronypár között beszorítva s ezért kissé előretolva jelenik meg a középrész. E középrész keskenyebb, mint a mögötte lévő hajó, míg a széles, erős torony mögött a keskenyebb kápolnasor húzódik. A tornyok közé beékelt aedikulás oromzat, a tornyokon nyitott körablak a spitali és a zirci mű közös formakezeléséről tanúskodik. A belsőben azonban a zirci templom nem követi az osztrák mintát: annak golyvázott párkánya, gazdag, hullámzó mozgása nem felel meg a megrendelő ízlésének, s így a két mű hatása sem azonos.

A piaristák még a XVII. század közepén jelentek meg Magyarországon. Rendtartományuk csak a következő század elején vált önállóvá, és ekkor indult meg nagyarányú fejlődésük. Templomok, kolostorok épültek országszerte, hogy a rendnek két fő törekvése - az ifjúság oktatása és a protestáns tömegek katolikus hitre térítése - megvalósuljon.

Ez utóbbi céllal összefüggésben telepedtek meg 1719-ben a református lakosságú Debrecenben.

Csáky Imre kalocsai érsek támogatásával 1721-1746 között felépítették templomukat. G. B. Carlone tervezte az épületet, amelynek alaprajza - egyházi építészetünk legelterjedtebb formáját követve - egyhajós, kétoldalt három-három kápolnával. A kereszthajó, szokás szerint, elmarad, s a teret az ekkor már nem korszerű térlefedés, a fiókos dongaboltozat zárja. A külső képén - a két torony befejezetlensége miatt - az oromzatos-volutás homlokzat dominál. A háromrészes falfelület középtengelyét díszes bejárat, balusztrádos kórusablak és az oromzatban elhelyezkedő szoborfülkék hangsúlyozzák.

Megtelepedése után, 1729-1748 között a rend Kecskeméten is pompás templomot építtetett. Mivel sem tervrajz, sem pedig írott forrás nem ad felvilágosítást a tervezőről, csak stíluskritikai vizsgálódás alapján határozhatjuk meg azt a kört, amelyből a mű kikerült. A kutatás elsősorban a pesti pálos templommal és a kalocsai székesegyházzal hozza összefüggésbe, s így Mayerhoffer Andrást tekinti az építésznek. A helyi adatok szerint az építkezést pesti mesterek végezték. Az sem lehetetlen azonban, hogy a templomot rendi építész tervezte, hiszen így történt a piaristák nyitrai és váci templomának építésekor is.

Az épület stíluskritikai vizsgálatát megnehezíti, hogy az eredetileg kéttornyosra tervezett homlokzatot az első periódusban nem fejezték be, és amikor a hatvanas években folytatni kezdték, a terv már módosult: a tornyok felső szintje nem épült meg, helyettük a homlokzat közepére egyetlen tornyot helyeztek. A falfelületet pilaszterek tagolják; kétoldalt keskenyebb, középen szélesebb tengelyt alakítva a nyílások, fülkék számára. A kapuzatot kétoldalt egy-egy oszlop kíséri, s felül erkély és ahhoz kapcsolódó kórusablak járul hozzá. E motívumcsoport emlékeztet a kalocsai székesegyház hasonló részének megoldására, s ennek alapján vélnek kapcsolatot a két mű között.

A két homlokzaton az is közös, hogy középen, a párkány felett dinamikus, íves motívum van, amely felfelé áramló mozgást sejtet. Az építésznek kétségtelenül ismernie kellett a kalocsai székesegyházat, mert sok a hasonlóság a két mű között (pl. három-három elemből álló pilaszterkötegek, lapos nyíláskeretek, a falfelület tömör, masszív jellegének hangsúlyozása). A párkány feletti rész kialakításában, részletképzésében, a felső nyíláskeretekben azonban komoly eltérés mutatkozik a két templom között, így azonos tervező szerepét nehezen tudjuk elképzelni.

A keskeny, magas hajó két oldalán három-három kápolna nyílik. A hajónál keskenyebb szentély magasan helyezkedik el, mert alatta altemplom húzódik.

A pannonhalmi apátság gazdasági helyzetét kemény munkával hozták rendbe apátjai. Így 1716-ban már a tihanyi apátság megszerzésére is gondolhattak. A középkori tihanyi monostort a török háborúk idején várrá alakították, s megrongált állapotban, tűzvésztől is elpusztítva került az új tulajdonos birtokába. Nem késlekedtek a romeltakarítással és az építkezéssel. A felépült templom azonban mindössze egy évig állt: 1733-ban leégett. Az új templom és monostor 1740-1754 között épült fel; nyilván a megmaradt régi falak felhasználásával. A kéttornyos homlokzat azonban biztosan az új fázishoz tartozik, mert a korábbinak csak egy tornya volt.

Az új homlokzat a veszprémi Tiethart József irányításával épült. Kialakítása annyi helyi színt, olyan sok provinciális vonást mutat, hogy a tervezőt is helyi, hazai mesternek véljük. A pilaszterek igen karcsú, nem klasszikus arányai, az oromzat vonalvezetése, a mű kissé nehézkes formálása teremti meg sajátos karakterét. A kapuzat igen gazdag faragása, szobordíszes oromzatának meghajló vonala az egész architektúrától eltérő felfogásra vall. A belsőben a hosszházat csak lapos fülkék bővítik, s fiókos dongaboltozat fedi le. A szentély sajátos, megemelt alakítását a XI. századi altemplom határozta meg.

A templom déli oldalához a monostor három egyemeletes szárnya csatlakozik, egy kis négyzetes belső udvart körülfogva. Egyszerű külsején csak a növényi ornamentikás, megtörő oromzatú kapuzat képvisel művészi színvonalat.

Az eperjesi minorita templom a kassai, XVII. századi jezsuita templom „modernizált" változata. 1709 és 1718 között építette a kassai Tornyosi Tamás - akit mint a városban idegenként működő kassai céhes mestert az eperjesi kőművesek perbe fogtak. Neve így maradt meg a forrásokban - hosszú idő után az első, egy épülethez fűződő magyar mesternévként.

A homlokzat a kassai mintáját követte: fő részei, beosztásának, összefűzésének elemei is azonosak - de minden XVIII. századi átfogalmazásban jelentkezik. A párkánnyal két szintre osztott homlokzat alsó része a pilaszterekkel lehatárolt toronyszakaszból s a kapu feletti három magas, íves záradékú ablakból, valamint szoborfülkékből áll. A kassaitól eltérően itt erős kettős pilaszterek tagolják a felületet, a klasszikushoz közeli arányokkal, s a gerendázat golyvázással gazdagodik. A felső szinten ugyanúgy három, egyenes szemöldökű ablak helyezkedik el, mint Kassán, de barokkosan megtörő, volutás oromzattal koronázva. A tornyok órapárkánya, gerendázata is tele van mozgással, hullámzó vonalakkal - a minta mozdulatlanságával, masszivitásával szemben. Az alaprajz szintén hasonló a két művön: egyetlen hajóból és három-három kápolnából áll.

Pesten a török uralom alatt is működtek ferencesek, sőt a XVII. század közepén még kis templomot is építettek. Ez az épület azonban nem élte meg a város visszafoglalását: az ostromló harcok közben teljesen elpusztult. A török kiűzése után a rend visszakapta régi telkét a városkapu mellett, a középkori templom helyén emelt török dzsámival együtt. Ezt az épületet alakították át ideiglenesen templomnak. A szerény építmény helyén - a magisztrátus anyagi támogatásával - 1727-ben kezdtek hozzá az új templom felépítéséhez.

1738-ban már használatba vehették templomukat, de a belső kialakítása, díszítése 1743-ig elhúzódott.

A homlokzat a római Il Gesú típusát követő, torony nélküli formát mutatja, mert a rendi szokásoknak megfelelően a torony a szentély déli oldala mellé került. A külső kialakítása a belső térviszonyait fejezi ki: széles alsó szintje a hajó és a kétoldali kápolnasor szélességében húzódik, míg a keskenyebb felső szint a kiemelkedő hajónak felel meg. A két emeletet volutás, többször megtörő oromfal hidalja át. Művészi szempontból elsősorban a kapuzat hívja fel magára a figyelmet. Kétoldalt korinthoszi oszlop és pilaszter keretezi, felette felhajló gerendázat ível, s nagy felületet teremt a nyílás felett. E felületet gazdag domborműves díszítés tölti ki, s a párkányra állított szoboralakokkal együtt, a barokk kapuzatokra jellemző módon, a díszítményeket a felső részre koncentrálja.

Az alaprajz a magyarországi jezsuita templomtípust követi: széles hajóból és kétoldalt három-három kápolnából áll, s ezt a bejárati oldalon előcsarnok, a másik oldalon hosszúkás, egyenes lezárású szentély egészíti ki. A teret csehboltozat zárja le. A kápolnák felett, a csehboltozat hatalmas megnyitott felületeit kihasználva, nyitott karzatokat alakítottak ki. A belső világos, egységes, impozáns hatású - jól betölti azt a feladatát, hogy nagy tömegek befogadására alkalmas, egységes és jól áttekinthető legyen.