Freud új emberképe: a tudattalan szerepe

A tudattalan fogalma: „az ész nem úr a saját házában”

Nietzsche nagy leleplezése az, hogy ész még a filozófiában sem uralkodik, a filozófusok elvei, absztrakt ideái mögött az ösztönök, vágyak mozgatóerejét fedezi fel. Freud is arra a felfedezésre jut, hogy „az ész nem úr a saját házában (ti. a lélekben), hanem be kell érnie hiányos információkkal arról, hogy mi megy végbe tudattalanul benne”. Freud új terminusa a 'tudattalan' fogalma, de a gondolat megjelenik már Nietzschénél: a filozófusok maguk sem tudnak róla, hogy csak saját vágyaikat nevezik el Észnek, Szellemnek, magánvaló Jónak. Az ésszel ellentétes erőket korábban nem racionális erőknek (vágynak, indulatnak, érzelemnek) nevezték a lélekről gondolkodó filozófusok. Ezekről azonban a lélek tudott, tudatában volt vágyainak – a platonista-keresztény morál szerint az ész feladata volt megfékezni őket. (Az újkori filozófia inkább a tudat fogalmát használja a lélek helyett.) Freud azonosítja a tudattalanul mozgató erőt: a szexuális ösztön az, a nemi vágy, libidó. Nietzschénél is valami hasonlóról van szó, amit ő egy helyen „szívbéli vágy”-nak nevez, máshol ösztönökről szól. Nietzsche szerint az alapvető ösztön maga a hatalomra törő akarat, egyféle vitális alapösztön, amely minden élőlényre jellemző. Freud szerint az embert kisgyermekkorától kezdve a szexuális ösztön mozgatja, csak ez különböző tárgyakra irányul, ezáltal fejlődik a gyermekkori szexualitás a felnőttkori formájáig. E korban, valahol Freud tájékán kap új nevet a vágy, a szerelem: szexualitássá válik, organikus, biológiai alapú, vagyis ösztönös funkciónak tekintik. Freud azt tűzi ki feladatul, hogy a lelki jelenségeket materiális alapokra vezesse vissza, ezáltal magyarázza meg működésüket. A spekuláció mellőzésével a tapasztalatra akar támaszkodni, a megfigyelésre alapozza a tudományos leírást. Így kerül a szerelem, a vágy az orvostudomány és a biológia hatáskörébe, illetve az ezeken alapuló pszichoanalízis területére. A filozófia ettől kezdve (a század elejétől) kevéssé foglalkozik vele, kivéve a fenomenológia korai német képviselőjét, Max Schelert, és a század közepén a francia fenomenológia és egzisztencializmus két alakját, Maurice Merleau-Pontyt és Sartre-t.

Tehát Nietzsche nyomán új emberkép születik – a vágyak, érzelmek (szexuális ösztön) mozgatta ember –, amely gyökeresen eltér a racionális emberképtől, a felvilágosodás, a nietzschei értelemben vett platonizmus ideáljától. De Freud nem irracionalista, mint ahogy Nietzsche sem az. Mindketten a racionális belátásra appellálnak: vegyük észre, mi az igazság, mi mozgatja valójában az embert, szabaduljunk meg téveszméinktől. Ez pedig alapvetően racionalista nézőpont. Freud racionalizmusa többek között abban az erkölcsi parancsban fogalmazódik meg, hogy a tudattalant be kell emelni a tudatba, ezért kell megfejteni, értelmezni azokat a jeleket, amelyekben hírt ad magáról, az álmokat, elszólásokat. (Racionalizmusának evidens megnyilvánulása a pszichoanalízis tudományos megalapozásának követelménye, melyet sokszor hangoztat, és megvalósítására törekszik.)

 

<< Kötelező és ajánlott olvasmányok, ellenőrző kérdések    Biologizmus: az anatómia sors >>
Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés