Kora barokk (1630–1680/90)

A reformáció és az ellenreformáció egyházi építészete a Királyi Magyarországon

A reformáció jelei már a XVI. század elején mutatkoztak a magyar erazmisták (Rotterdami Erazmus követői) körében. Luther eszméi gyorsan terjedtek a németországi egyetemeken (pl. Wittenbergben) végzett magyarországi diákokkal, akik hazatérve a hitújítás hirdetőivé váltak. Az új tanok először a városok német polgáraiban leltek fogékony talajra: 1526 után a Közép-Felvidék bányavárosaiban, Körmöcbányán (Kremnica), Selmecbányán (Banská Štiavnica) és Besztercebányán (Banská Bystrica), majd keletebbre: Kassán (Košice) és Eperjesen (Prešov), sőt az erdélyi szász városokban is. Ezzel párhuzamosan az áttért protestáns főurak nyomán az augsburgi békében (1555) elfogadott Cuius regio - eius religio elv alapján egész uradalmak voltak kénytelenek követni földesurukat. Míg a városok német polgárai az evangélikus lutheri irányzatot választották, a magyar többségű mezővárosok és falvak Kálvin követőivé váltak, sőt a vallási türelemről híres Erdélyben (ahol ezt először csak a katolikusok nem élvezték) az unitáriusok is elfogadott felekezet lettek. A XVI. század végére az egykor egységes vallású ország népességének 90 százaléka tért át a protestáns hitre.

Az új felekezeteknek nem volt szükségük új templomokra, s így kezdetben nem volt építészetük sem, hiszen mindenütt átvették a meglévő középkori templomokat. Viszont szükség volt a templomberendezés új liturgikus funkcióhoz való alakítására. Ugyanezért sokszor került sor a berendezési tárgyak redukálására, a gazdag festett és szobrászati dísszel ékes oltárok eltávolítására, vagy éppen falképek lemeszelésére.

A XVI-XVII. században nagyon kevés protestáns templom épült újonnan. Ezek egyike a pozsonyi (Bratislava) evangélikus templom volt, amelynek így a korai századok kevés hazai protestáns temploma közt különös jelentősége van. A korábbi, ún. Armbruster-ház helyén épült a pozsonyi főtéren, a városháza tőszomszédságában tágas csarnoktemplomként, 1636-1638 között.

Esterházy Miklós nádor - Pázmány Péter érsek és Pálffy Pál kamaraelnök ellenvetései ellenére - megadta ugyan az építési engedélyt, de az épületnek nem lehetett tornya, félköríves szentélye és íves ablaka, kapuzata, elnevezése imaház, oratórium volt. Szerkezete, alaprajzi rendszere a hugenotta imaházak hagyományából is átvett elemeket. Az építkezés fő szervezője Segner András pozsonyi patrícius volt, Illésházy Gáspár protestáns főúr épületfával segítette az építkezést. A templom építését nemcsak a többi magyar egyházközség, hanem holland, német és svéd testvérgyülekezetek is támogatták. A kivitelezés (és talán a tervezés is) Hans Stoss augsburgi mester nevéhez fűződik. A trapéz alakú telken helyet foglaló templom négy boltszakaszból álló, háromhajós csarnok szerkezetű, a pillérsorral határolt középhajó az attól diadalívvel elválasztott, egyenes záródású szentélyben végződik. Az evangélikus építészet gyakran alkalmazott megoldásaként a hajóteret három oldalról emeleti karzat vette körül. A főhajót fiókos dongaboltozat, az oldalhajókat keresztboltozat fedi le. A Wesselényi-összeesküvés leleplezését követő megtorlás időszakában, 1673-ban a templomot az evangélikusoktól elvették, és a jezsuitáknak adták, akik a katolikus liturgia követelményei szerint alakították át, s a Megváltóról Szent Szalvátor- (ill. Szentháromság-)templomnak nevezték el. A karzatokat lebontották, új oltárok készültek, s a tetőzetre új huszártorony került. Az evangélikus építmény főhomlokzata nélkülözött mindenféle tagolást, oromzatot és tornyot, a kontyolt félnyeregtető alatt erőteljes főpárkány zárta le a homlokzatot. A földszinten három kapu nyílik, a középső fölé már a jezsuiták helyezték el IHS-emblémás jelvényüket (a két szegmensíves, főkaput szegélyező ablak minden bizonnyal későbbi), az emeleten a szélesebb főhajónak és a keskenyebb mellékhajóknak megfelelően 1 + 2 + 1, azaz négy nagy, ún. venetói ablak nyílik, belül félköríves, fölötte egyenes szemöldökpárkányos nagyméretű ablakkal, amely a XVII. század során épült jezsuita templomok jellemző főhomlokzati eleme. Ezeken kívül a főpárkány alatt egy nagyobb és két kisebb körablak töri még át a falat.

A protestantizmusra a katolikusok válasza az ellenreformáció, a katolikus megújulás volt, amelyet a tridenti zsinat (Trento, 1545-1563) indított el. Az ellenreformáció a művészetet nagyon fontos eszköznek tartotta a tömegek visszahódításában. A tridenti zsinat néhány határozata konkrétan is meghatározta az ebben követendő célkitűzéseket.

Magyarországon a Németalföldről 1542-ben hazatért Oláh Miklós esztergomi érsek (1553-1568) volt az ellenreformáció első megindítója, akinek székhelye azonban már nem a törökök által elfoglalt Esztergom, hanem a Pozsony melletti Nagyszombat (Trnava) volt. Az érsek 1560-ban egyházmegyei, majd egy évre rá országos zsinatot tartott. Nagyszombatban papi szemináriumot alapított, melyet 1561-ben a jezsuitákra bízott (azonban az iskola csak 1566-ig működött). 1564-ben megkísérelte kihirdetni és a gyakorlatban érvényesíteni a tridenti zsinat határozatait. Mindezek ellenére Oláh kísérlete kudarcba fúlt, s az a tény, hogy az uralkodó 1573-tól 23 éven át nem töltötte be az esztergomi érseki széket, a katolikus ellenreformációt Magyarországon hosszú évekig jelentősen megakasztotta.

A katolikus térnyerés újabb korszaka csak a XVII. század elején következett be. Az európai folyamattal párhuzamosan a Habsburg Birodalomban II. Ferdinánddal (1619-1637) és III. Ferdinánddal (1637-1657) a katolikus egyház elkötelezett és harcos támogatót nyert. Magyarországon azonban ugyanúgy szükség volt jelentős egyéniségekre, akik ebben a megújulásban vezető szerepet játszottak. A magyar katolikus megújulás fő alakja, Pázmány Péter (1570-1637) egymaga többet ért el néhány évtized alatt, mind az akkori egész magyarországi katolikus egyház. Váradon született, 1588-ban belépett a jezsuita rendbe, Krakkóban, Bécsben és Grazban tanult. 1616-1637 között esztergomi érsek, aki rendkívüli képzettségével, politikailag kompromisszumkész, de hitbéli kérdésekben a protestánsokkal meg nem alkuvó magatartása következtében nagy tekintélyre tett szert, s alapvető fordulatot ért el a hazai katolikus megújulásban, a térítésben és a katolikus intézmények megszilárdításában. Nagyszombatban nemcsak jezsuita kollégiumot, de egyetemet is alapított, s ezzel a hazai művelődés történetében szerzett elévülhetetlen érdemeket.

A közép-európai jezsuita templomok a római Il Gesùhoz képest redukcióval épültek meg, ugyanakkor erősen támaszkodtak a helyi építési hagyományokra is. Ahogyan erre Rudolf Wittkower rámutatott, a praktikus jezsuiták még a kortárs protestáns templomépítészetből is merítettek tapasztalatokat. 1582-1697 között a jezsuiták építették meg a müncheni Michaelskirchét, amely a gótikus hálóboltozatok hatását is tükrözte. A közép-európai jezsuita templomok kialakítására erősen hatott a salzburgi dóm kiképzése is (Santino Solari, 1614-1628). Ugyanakkor a magyar templomok közvetlen mintáját a bécsi jezsuita templom, az Universitätskirche (1627-1631) adja. Ennek építtetője az uralkodó, II. Ferdinánd volt, aki az ellenreformációt Ausztriában elindította. A bécsi templom kéttornyos, magasba törő, dinamikus főhomlokzatával a hasonló közép-európai gótikus templomhomlokzatok hagyományát viszi tovább, eltérően Itáliától, ahol a főhomlokzatok torony nélküliek (lásd Il Gesù).

Az ellenreformáció élharcosa mindenütt a jezsuita rend volt, s így Magyarországon is ők vezették be a barokk művészetet. Az első magyarországi jezsuita templom a horvát területen, Zágrábban (Zagreb) Szt. Katalin tiszteletére szentelt épület volt.

1620-1632 közt épült fel, terveit Jászi György (Juraj Jászi) jezsuita készítette. A hajót kétoldalt négy-négy oldalkápolna bővíti, az egyenes záródású szentély felett kis torony emelkedik. Háromszintes főhomlokzatának toronynélkülisége is az itáliai előképeket követi. Tükrös pilaszterekkel öt részre osztott alsó homlokzatrészét attikás főpárkány, a posztamensre állított vázákkal és (a volutákat helyettesítő) íves szélső elemekkel keretezett, középrészt háromszögű timpanon zárja le. Az alsó részen a középtengelyben íves, tört timpanonnal koronázott, pilaszterekkel keretezett kapu nyílik, a kapu fölött és az alsó rész két-két oldalsó axisában pedig félkörívvel lezárt szoborfülke mélyül a falba.

Magától értetődő volt, hogy jezsuita templom az ország fő egyházi központjában, Nagyszombatban is készüljön. Ez 1629-1637 között épült föl Esterházy Miklós nádor támogatásával, s az akkor egyik legfontosabb magyar család temetkezőhelyéül is szolgált. Tervezője a forrásokban szereplő, az építtetővel 1630-ban szerződést kötő Antonio mester Petr Fidler művészettörténész szerint az Esterházyak építésze, a Kismartonban (Eisenstadt) és Fraknóban (Forchtenstein) is működő Antonio Carlone lehetett. A Carlone család az egyik legnagyobb dinasztia volt azon itáliai művészek közül, akik a Habsburg Birodalom területén dolgoztak. A család akkori legjelentősebb tagja, Giovanni Battista Carlone (?-1645) Klosterneuburgban és Pozsonyban is dolgozott császári építészként. Antonio Carlone halála (1636) után az egy évvel korábban Nagyszombatban feltűnt itáliai építőmester, Pietro Spazzo vette át a kivitelezés irányítását. A templom sekrestyéjében őrzött portréja a „PETRUS SPAZ. BASILICAE S. JOAN. BAPT. AEDIFICATOR. AETATIS SUAE 39. 1649." felirattal precízen nem a tervezőnek kijáró inventor vagy architectus, hanem az építő, kivitelező mesterre használt aedificator fogalommal nevezik meg őt.

A templom az ugyanilyen titulusú korábbi domonkos kolostor és temploma helyén épült fel, így lebontották új, 1617-ben emelt Mária-kápolnáját is. Mintául Esterházy Miklós a II. Ferdinánd által építtetett bécsi jezsuita templomot állította a tervező elé, amelyet már alaposan megismert. Főhomlokzata a bécsi anyatemplom kialakítását követi erőteljes horizontalitásával, a hármas venetói ablaksorral, a fekvő téglalap formájú, füles keretezésű ablakokkal, a voluták közé fogott timpanonos oromzattal s a két toronnyal.

Az alaprajz az Il Gesù redukált, közép-európai típusát testesíti meg.

Elmarad a kupolával koronázott négyzeti tér, s különbség az is a római templomhoz képest, hogy az oldalkápolnák közötti átjáró elmarad, s a mellékoltárok nem a külső falra, hanem a kápolnákat elválasztó falra kerülnek (ugyanarra az állású végfalra, mint a szentély végén a főoltár). A lapos keresztboltozattal fedett oldalkápolnák felett egyébként karzat fut végig. A fiókos dongaboltozattal fedett domináns tér, a főhajó és a vele egyező szélességű, egyenes záródású szentély a térítéshez, az igehirdetéshez biztosít ideális, egységes teret. A mellékkápolnák stukkóit G. B. Rosso és Jacopo Tornini készítette, a festett mezőket pedig Christian Kner. A szentély teljes végfalát betöltő hatalmas, a Krisztus megkeresztelkedését (s így a tituláris szentet, Keresztelő Szt. Jánost is) ábrázoló oltárképen kívül sok szoborral díszített, négyszintes főoltár Veit Stadler és Balthasar Knilling műve (1637-1640). A plasztikai dísz az ótestamentum főalakjait, a négy evangélistát, a katolikus egyház egyetemes szentjeit, valamint a jezsuita és a magyar szenteket jeleníti meg. A templombelső falképdísze már az alapító Esterházy Miklós fia, Pál idején készült: Erhardt Joseph Gruber alkotása (1700). A felső és az alsó övpárkány felirata: „DIVO. IOANNI. BAPTISTAE. P.D. SQ", illetve: „COMES. NICOLAVS. EZTERHAZI. R.H. PAL." Tehát a templomot Esterházy Miklós nádor emelte Keresztelő Szt. János tiszteletére. Itt temették el országra szóló pompával 1652-ben a vezekényi csatában elesett öt Esterházy fiút, köztük Esterházy Miklós elsőszülött fiát, Pál bátyját, Lászlót is.

Pietro Spazzo alkotása még Nagyszombatban a ferences templom, Trencsénben (Trenčín) pedig a jezsuita templom. Munkássága elismeréséül Spazzót I. Lipót király és császár (1657-1705) 1662-ben nemesi rangra emelte. A Jézus Társasága (majd feloszlatásuk után a piaristák) trencséni temploma a nagyszombati mintájára készült, 1653-1657 között.

Építtetője Lippay György prímás és a katolizált főúr, Illésházy György. Építői Nagyszombatról érkeztek: az ottani rendi templom építője, a már említett Pietro, valamint rokona, Gotthard Spazzo. A nagyszombati és trencséni tervező építész kvalitáskülönbsége szembeötlő: a főhomlokzat sokkal kevésbé plasztikus, a proporcionáltság felborul, az alsó övpárkány csak a széleken jelenik meg, sokkal feljebb, így derékba találva a hármas venetói ablaksort, amely így felcsúszik a végigfutó övpárkány alá. Az efölötti felső homlokzatfelület túl nagyra méretezett, mondhatni sivár, a háromszögletű oromzat nincs megformálva. Egyedül a tornyok jól megoldottak. Belső térszerkezete, a longitudinális alaprajzi típus nagyon hasonlít a nagyszombatiéhoz. A kápolnasorral és emporiummal szegélyezett hajó itt is egyenes záródású szentélyben végződik. Egy tűzvészt követően 1709-1713 közt Andrea Pozzo tanítványa, Christoph Tausch festette ki.

A második magyarországi jezsuita templom Győrben készült. A Ferrabosco által tervezett szabályos város fontos katonai funkcióval rendelkezett: nemcsak Nyugat-Magyarországot, de Alsó-Ausztriát és Bécset is védte. Katonasága döntően protestáns volt, akárcsak a város lakossága. A jezsuiták idetelepítésének (melyet az uralkodó és a győri püspök támogatott) még a sok Collegium Germanicum-Hungaricumban végzett tagot számláló káptalan is ellenállt, mert féltek a vallási ellentétektől. Végül is a jezsuiták létrehozták győri házukat, amelynek nagy jelentősége volt a Dunántúl északi felének katolikus megújulásában. A templom tervezője feltehetően Baccio del Bianco lehetett, aki a prágai Waldstein- (Wallenstein-)palota stukkódíszét készítette. 1635-1641-ben Bartolommeo Torre vezetésével épült fel a templom, amelynek főhomlokzata a nagyszombatinál kevésbé magasba törő, s belső térarányai a hajó közel azonos szélességével és magasságával inkább a késő reneszánsz tradíciót tükrözik. A tornyokkal közrefogott főhomlokzat kétrészes: az alsó, kétemeletes szint 1 + 3 + 1 tengelyű, középen a kapuval, felette az eredetileg hármas venetói ablaksorral.

Az erőteljes főpárkány felett füles keretezésű ablakokkal áttört attikaszint, majd a középrész fölött volutákkal szegélyezett, szegmensíves timpanonnal lezárt oromzat következik. A főhomlokzat mai képét Martin Wittwer karmelita szerzetes 1720-as években végzett átalakítása nyomán nyerte el. A győri templom fontos városképi helyre került: a templom főhomlokzata éppen a négyzetes főtér főtengelyébe esik. A belső tér egységes: a három-három oldalkápolnával kísért, fiókos dongaboltozattal lezárt hajót mindössze egy összetett hevederív választja el a hajóval azonos szélességű, magasságú, kialakítású, egyenes záródású szentélytől.

Oltárainak készítésekor a jezsuiták különösen figyeltek arra, hogy a város és környéke a katolikus megújulásnak megnyerendő társadalmi csoportjaival állíttassák őket.

A jezsuiták Pálffy Tamás egri püspök támogatásával települtek le Kassán 1665-ben. A Szentháromság tiszteletére épült templomuk 1671-1684 között készült el a protestáns II. Rákóczi György erdélyi fejedelem özvegye, a hagyományosan katolikus fejedelmi családból származó Báthori Zsófia pénzügyi támogatásával (amint ezt a főhomlokzat oromzatának 1681-et feltüntető felirata is tanúsítja). Az építész valószínűleg Giovanni Sandro Canevale itáliai mester lehetett. Teljesen kőborítású főhomlokzata itáliaias, mely eltér a magyar templomok általános, szinte kivétel nélkül vakolt felületű kialakításától.

Bár sok mindenben követi a nagyszombati rendi templom rendszerét, magasságához viszonyítva szélesebb méretei és az erőteljes osztópárkányok miatt inkább horizontális jellegű, s igazodik a Kelet-Felvidék (akkori szóhasználattal Felső-Magyarország) hagyományosabb, még késő reneszánsz ízlésvilágához. Részletképzésében manierista vonásokat is mutat. Ilyen a reliefszerűség: a síkfelület és a plasztikus részek viszonya, az utóbbiak bizonytalanul elhelyezett „rátét" jellege, az atektonikusság például az oromzatnál, ahol a kettős ablakot szegélyező pillérpár nem ér el a szemöldökpárkányig, s a két voluta is csak szabadon „úszik" a felületen. Az orgonakarzatot itt is a nagyszombatihoz hasonló hármas venetói ablak világítja meg, s onnan vehette a tervező a mezzaninszint ötletét is, ahol viszont attól eltérően megismétli a venetói ablakformát - alacsonyabb kivitelben. Az 1700-as és 1793-as tűzvész után helyreállították a templomot, az eredetihez képest némiképp alacsonyabb toronysisakokkal. A belső is a nagyszombati oldalkápolnás, hosszhajós teremtemplomszerű rendszert veszi át, a kápolnák felett itt is emporiummal, s így bazilikális megvilágítással. A hajóteret a diadalív után egyenes záródású szentély zárja le. A jezsuiták feloszlatása (1774) után a kolostort a premontrei rend vette át.

Szoros a kapcsolat a kassai jezsuita és a későbbi eperjesi ferences kolostortemplom között, ami annak köszönhető, hogy építője Tornyossi Tamás kassai építőmester volt. Egyelőre nem tudjuk, hogy az épület megőrzött-e valamit gótikus elődjéből, vagy teljesen újonnan épült 1709-1718 között Klobusiczky Ferenc báró és felesége, sóvári Soós Krisztina bárónő anyagi támogatásával.

A főhomlokzat szintén a magyar kora barokk jezsuita templomfőhomlokzatok jellegzetességeit mutatja, s a belső térelrendezés ugyancsak az Il Gesù redukált rendszerét veszi át. Az oldalkápolnasor felett elmarad a karzat, a főhajót pedig keresztboltozatnak is beillő fiókos dongaboltozat zárja le. A világos templomtér egyenes záródású szentélyben végződik.

Ugyanezt a térkialakítást alkalmazták a jezsuiták akkor is, ha meglévő épületet kellett átalakítaniuk, amit általában kíméletesen, az eredeti szerkezet tiszteletben tartásával tettek meg. A soproni gótikus Szent György-templom jezsuita átalakítása jó példa erre. A középkori templom oldalfalait 1677 körül kibontották, s ezeket áttörve a jezsuita alaprajzi típus szerint oldalkápolnákat építettek, felettük emporiummal (karzattal), a gótikus keresztboltozatot Pietro Antonio Conti látta el gazdag barokk stukkódísszel.

A jezsuita alaprajzi típust a többi szerzetesrend is átvette. Ennek példája a boldogasszonyi (Frauenkirchen) ferences templom, amelyet Francesco Martinelli tervei szerint az 1683-ban elpusztult, 1668-1669-ben épült korábbi templom (képét Martin Lerch metszete őrizte meg) helyén építettek fel, 1695-1702 közt, Esterházy Pál anyagi támogatása révén.

De a székesegyházak későbbi, XVIII. századi barokk átépítésekor is ezt az elrendezést alkalmazták (pl. Győr, Székesfehérvár, Nagyvárad [Oradea], Kalocsa).

A Kismarton közelében a Lajta-hegységben fekvő lorettomi (Loretto) búcsújáróhelyen a XV. századi, 1529-ben a törökök által elpusztított gótikus kápolna helyén Rudolf von Stotzingen épített a bécsi ágostonos templom lorettói kápolnája mintájára egy kápolnát. 1651-1659 közt Nádasdy Ferenc megbízásából egyes feltevések szerint Carlo Martino Carlone tervezte és Anton Riebler építőmester kivitelezte az új templomot, amelyben a jezsuita alaprajzi elrendezés a kissé a középkori poligonális formára emlékeztető szentéllyel kombinálódik. A kolostor és temploma ekkori állapotának képét Bartholomäus Kilian 1667-ben készült rézmetszete őrizte meg.

Az előtérben a két alapító jelenik meg: bal oldalon Nádasdy Ferenc kucsmás, jobb oldalt felesége, Esterházy Anna Julianna félalakos portréábrázolását láthatjuk, a háttérben címereik felett kétoldalt elhúzott függöny mögül tárul fel az épület, felette felhőben a lorettomi Szűzanya képével. A kolostor jobb oldalán áll a templom, amelynek főhomlokzatát a még gótikus templomhoz illő oromzat felett egyetlen középtorony koronázza. Az alsó homlokzatrészt a pilaszterek (vagy féloszlopok) három részre osztják, az oromzatban furcsamód a pilaszterek felett félköríves lezárású szoborfülkepárral. A templomtól balra lévő rendházépület architektúrája egyszerű: a főpárkány, az övpárkány és a könyöklőpárkányok tagolják a felületet, egyenes záródású ablakok törik át, a földszint középtengelyében pedig egy kőkeretes, kosáríves kapu. A törökök bécsi hadjárata során 1683-ban elpusztult épületet 1707-re Esterházy Pál építtette újjá.

A hosszhajós mellett később elterjedő másik barokk hazai alaprajzi típus a centrális, amelynek több fontos emléke is felépült. Így Lékán (Lockenhaus) 1655-1669 között Nádasdy Ferenc építtetett Szt. Miklós tiszteletére egy középkori romba dőlt ferences rendház helyén az Ágoston-rendieknek kolostort és templomot, kivitelezője Pietro Orsolino volt. A centrális elrendezésnek az is oka lehetett, hogy a templomot családi temetkezőhelynek szánta. Az itáliai mintákat követő hajó háromszakaszos: a középső szélesebb boltszakaszhoz egy-egy diagonális, íves oltárfülkékkel bővített boltszakasz kapcsolódik, majd egy rövid egyenes szentély ad mégis hosszanti hangsúlyt az alapvetően centralizáló karakterű térnek.

A ma is álló templom főhomlokzata háromszintes: a magasabb alsó részt az erőteljes övpárkány felett kettős ablakkal áttört, magas attika, majd párkánya felett háromszögű oromzat zárja le.

Érdekes, hogy a szélesebb középső és keskenyebb szélső mezőket három részre osztó pilaszterek-lizénák mindhárom szinten megtalálhatók, ami az oromzatnál egyéni, szokatlan megoldás. A homlokzat jobb oldalához az aszimmetrikusan elhelyezett, egyetlen toronyalj csatlakozik, amelyen a főhomlokzatot tagoló párkányok továbbfutnak, felül kétszintes torony zárja le, hagymakupolás sisakkal.

Nem mindenütt érvényesült az új barokk elrendezés a templomépítészetben. Például a világi építészetben úttörő mecénási szerepet betöltő Pálffyak a Pozsonytól északra fekvő Malackán (Malacky) 1653-ban Filiberto Lucchese tervei alapján egy kimondottan egyszerű templomot építtettek a ferences kolostor számára. Mind a hajó, mind a tőle diadalívvel elválasztott, a rendi tradíciónak megfelelő nyújtott, egyenes záródású szentély egyhajós, a tér teremtemplom jellegű, fiókos dongaboltozattal ellátva.

Összefoglalón megállapíthatjuk, hogy a katolikusok és a protestánsok templomépítészetében sok a közös vonás. Ez abban is megfigyelhető, hogy az egymástól erőszakkal elvett templomokat a másik felekezet sokszor változtatás nélkül használja. Minden templomnál döntő követelmény az igehirdetés fontossága az alaprajzi elrendezésben, időnként a centrális kiképzés népszerű volta, s a világos, áttekinthető, egységes belső térre való törekvés. A téregységesítés miatt a kápolnák fontossága csökken, illetve a protestánsoknál, ahol nincs szükség mellékoltárokra, már egyáltalán nem építenek.