Királyi Magyarország
Az arisztokrácia építkezései a Nyugat-Felvidéken (1541–1630)
A Királyi Magyarország másik tájegysége, a Felvidék a Nyugat-Dunántúltól eltérő adottságokkal rendelkezett. Itt jobban érvényesült a német területekkel kapcsolatban álló északi manierizmus, és nagy befolyása volt a területtel északon határos Lengyelországnak is.
Várday Pál esztergomi (de már Nagyszombatban rezideáló) érsek 1548-ban Martino Spazzo olasz építésszel alakíttatta át a pozsonyi középkori püspöki kúriát, amelynek gótikus kápolnáját még Szécsi Dénes esztergomi érsek alapította Szt. László tiszteletére. 1563-as koronázásakor Miksa e palotában lakott.
A négyszögletes sarokbástyás kastélytípus mellett találkozunk kerek bástyákkal megerősített épületekkel is, amely a német-osztrák területeken népszerűbb típust képviseli. A Felvidék északnyugati részén fekszik a Vág völgyében Nagybiccse. A XVI. században az Imreffy és Kosztka család birtokában lévő udvarház 1547-ben elpusztult. A zavaros tulajdonviszonyok akkor tisztázódtak, amikor a Felvidék akkori legfontosabb mecénás-familíájából való Thurzó Ferenc 1563-ban megvette az uradalmat. A közeli zsolnalitvai (Lietava) és távolabbi árvai vár megközelíthetetlen, jól védhető hegyi várként töltötte be funkcióját, így a síkvidéki, szép fekvésű Biccse a család békebeli reprezentációjának lehetett színtere. A korábbi vízi vár maradványait az új épület nyugati szárnya integrálta, s így jött létre a négyzetes alaprajzú, sarkain kerek bástyákkal erősített vár, háromszintes szárnyakkal.
A főtengelybe helyezett, a vizesárok felett két felvonóhíddal megközelíthető kapu felett emelkedett a legmagasabb torony, amely tovább gazdagítja a magastetős tetőidomok mozgalmasságát, s az egész épület monumentális összhatását eredményezi.
A kapu feletti felirat büszkén hirdeti, hogy a vár Thurzó Ferenc költségén épült alapjaitól 1571-ben. Az épület belsejében téglalap alaprajzú, alul pillérekre, az emeleten oszlopokra támaszkodó félköríves árkádokkal áttört udvar készült, melynek falait későbbi, magyar és külföldi hősöket ábrázoló falképek díszítik. Érdekes, hogy az árkádokat végigfutó, határozott függőleges lizénák választják el egymástól, s osztják így a homlokzatot szakaszokra. Az udvari tetőfelületből kiemelkedő kéményeknek mind a négy oldalát figurális domborművek és címerek díszítették. A külső erődszerű karakterével szemben az udvar derűs, áttört jellegű. A palotaszárny bejárata fölött az 1574-es évszám az építkezés befejezését jelezheti. Az Árva várában ugyanebben az évben elhunyt Thurzó Ferenc már nem, csak özvegye, Zrínyi Katalin és gyermekei költözhettek be a frissen elkészült, hatalmas épületbe, amely a kerekbástyás várkastélyok legelső hazai emléke. Építésze egy német területen dolgozó milánói mester, Kiliano Syröth de Mediolano volt. A kastélyépületet Thurzó György megbízásából 1603-1612 közt Andreas Pocabello építette át, kijavítva az 1605-ös török-hajdú támadás pusztításait is. A főépület mellett, a középkori castellum helyén 1601-ben Thurzó György emeltette lányai esküvőjére az ún. Nászpalotát, homlokzatát gazdag stukkó- és sgrafittódísz ékesíti. A földszinten négy boltozott helyiség, köztük a konyha kapott helyet, az emeleten egyetlen hatalmas (34,5 × 12,5 m) nagytermet alakítottak ki, amelyet kazettás famennyezet fed le, alatta körbefutó festett frízzel. Hasonló falfestés díszíti az ablakfülkéket is, a terem egyik oldalán pedig fakarzat szolgált a zenészek elhelyezésére.
A Thurzókkal rokonságba került augsburgi Fuggerek - akik a felvidéki rézbányászat bérlői voltak - kezdték el a vöröskői (Červený Kameň) vár kiépítését 1535-1541 között, majd az 1580-as években Pálffy Miklós és felesége, Fugger Mária fejezte be a munkákat. Így alakult ki a négy kerek saroktornyos, belső udvaros épület.
A kerekbástyás forma kisebb, udvar nélküli épületeken is feltűnik (Alsómicsinye/Dolná Mičiná, Beniczky-kastély - 1582 után, illetve keletebbre, a Szepességben, Márkusfalva/Markušovce, Máriássy-kastély - 1632-1643).
A Thurzók legjelentősebb hegyi vára Árva vára (Oravský hrad) volt.
A középkori, XIII. századi eredetű felső sziklavárat Mátyás király bővítette a középső vár palotájával. 1534-től Dubove János építette tovább az épületegyüttest, ugyancsak a középső várban emelt egy róla elnevezett palotát. Thurzó Ferenc (1556-1574), majd György idején (1590 körül - 1611) a felső vár faépítményeit kőfalúakkal váltották föl, a középső várban új kutat, az alsó várban pedig egy új palotaszárnyat építettek, a már említett gótizáló várkápolnával. A Thurzó-palota homlokzatán a Thurzó-címert pilaszterekkel összefogott, párkánnyal és háromszögű oromzattal lezárt aediculaszerű keretbe foglalták. A címer alatti építési felirat az épületrész 1611-es befejezését jelzi. A palotakápolna késő reneszánsz kapuja kettős keretezésű: a belső, még a kora reneszánsz reminiszcenciákat őrző, egyenes záródású, beforduló tagozatos egyszerű keretet kannelúrás pilaszterpár keretezi, s a növényi díszes fríz felett volutákra támaszkodó, egyenes, a konzolok felett előreugró szemöldökpárkány zárja le. A kápolnába temetkeztek a Thurzók, akiknek sírhelyei közül a legjelentősebb alkotás Thurzó György (†1616) díszes, architektonikus fali síremléke. Végeredményben a Thurzók az egész épületkomplexumot reneszánsz stílusban alakították át.
Thurzó György halála (1616) után örökségét fia, Imre vette át, aki azonban néhány évvel később, 1621-ben fiatalon, fiúörökös nélkül halt meg.
A Kelet-Felvidék építészete
A Felvidék keleti felét sokkal kevésbé hódította meg a barokk. A Bécstől, Pozsonytól való távolság jobban engedte érvényesülni a terület erős késő reneszánsz építészeti hagyományait. A Besztercebánya (Banská Bystrica) közelében fekvő alsómicsinyei (Dolná Mičiná) kastélyt Beniczky Tamás zólyomi főispán építtette 1667-ben. A téglalap alaprajzú kastély belső udvar nélküli, az alaprajzilag három egységre osztott épülettömb négy sarkán egy-egy, a középrész magasságával megegyező kerek bástyával.
A szepességi Márkusfalván (Markušovce) a Máriássy-kastély alaprajza nagyon hasonló, csak itt a hosszúkásabb téglalap alaprajzú tömeghez relatíve kisebb kerek tornyok csatlakoznak. 1643-ban építtette Máriássy Ferenc.
Homlokzatait eredetileg valószínűleg a Szepességben népszerű pártázat zárhatta le. 1770-1775 közt homlokzatát rokokó stílusban alakították át. A Szepesség északi részén épült Hanusfalva (Spišké Hanušovce) XVII. századi kastélya. A szabályos négyzet alaprajzú tömböt sátortető zárja le, a négy négyzet alaprajzú magasabb tornyot pedig festői harangformájú zsindelytető. Kissé nyugatabbra a Liptószentmiklós (Liptovský Mikuláš) melletti okolicsnói (Okolicsány, Okoličné) kastélynál a saroktornyok nem jelennek meg: a téglalap alaprajzú épülettömbhöz a sarkokon már csak konzolokkal alátámasztott, kerek zárterkélyek csatlakoznak.
Mivel a királyi Magyarország jezsuita kora barokk templomépítészetével nem áll kapcsolatban, itt ismertetjük a Szepes vármegyei Podolin (Podolínec) piarista kolostorát és templomát. Podolin ahhoz a 13 szepességi városhoz tartozott, amelyet Luxemburgi Zsigmond 1412-ben a 24-ből elzálogosított a lengyel királynak, s ezek évszázadokig (Mária Terézia 1772-es galíciai hódításáig) lengyel fennhatóság alá kerültek. Így nem csoda, hogy a kolostor alapítója a szepesi városok sztarosztája, Stanislaus Lubomirski volt, s a kolostor a lengyel piarista rendtartományhoz tartozott. 1642-1648 közt a kolostor és gimnázium, majd 1651-ig a templom is elkészült, 1671-ben a krakkói püspök szentelte fel. Az irodalom egy bizonyos Pochsberger bécsi építőmestert tart építészének. Az épület a spanyol El Escorial sémáját egyszerűsíti le, szigorúan szimmetrikus elrendezésű, sarkain tornyos sarokrizalitokkal, a főhomlokzat tengelyében pedig a kéttornyos templommal.
A déli udvar a kolostor szerzeteseinek készült, az északi pedig gazdasági célokat szolgált. Petr Fidler a podolini rendházat - az építészeti kialakítás néhány részletmegoldása miatt - a Krakkó melletti Bielany kamalduli kolostorával hozza kapcsolatba. A Szent Szaniszló tiszteletére szentelt templom egyhajós, fiókos dongaboltozat fedi. Főoltára a névadó szent csodatételét ábrázoló oltárképével első formájában 1655-ben készült el. Az épületet a XVII. században kétszer is tűzvész pusztította, utánuk helyreállították, a templom főhomlokzata a tornyok kialakításával 1762-ben készült el. A finom kialakítású, középrizalitos templomhomlokzat övpárkánnyal lezárt alsó részét kváderezés borítja, a középsőt és a tornyokat a széleken armírozás díszíti. A középrészt szegélyező pilaszterek, valamint a főpárkány feletti, ugyancsak pilaszterpáros szegélyezésű, timpanonnal lezárt és volutákkal közrefogott felső homlokzatrész a rácsos erkéllyel már a XVIII. századi átépítéskor alakult ki mai képére. Ugyancsak ekkor nyerték el formájukat a magas, gazdag toronysisakokkal ellátott órapárkányos tornyok is.
A szepességi Késmárk (Kežmarok) várát 1583-ban szerezte meg a Thököly család, s gyökeresen átalakította.
Elsősorban az északkeleti szárnyat vették munkába, ahol lakó- és dísztermek kaptak helyet, valamint az egykori északi védőbástyából átalakított várkápolna. Barokk átalakítására 1657-1658-ban került sor, Thököly István idején, mint azt a kapu feletti felirat is megörökíti. Thököly fiatal, ám beteges feleségének, a katolikus Gyulaffy Máriának kedvéért alakíttatta át a kápolnát, akit 1660-ban a kriptában temettetett el. A kápolna hajóját sokszögű záródású szentély zárja le, a dongaboltozatot gazdag stukkódísz borítja. A teljes szentélyvégződést betöltő monumentális Kálvária-oltár 1658-ból való. A kápolna keskeny homlokzatán (amelyen nemrég középkori nyílások maradványait tárták fel) tört íves timpanonnal lezárt edikulás keretezésű kapu nyílik, majd a nagyméretű félköríves ablak fölött erőteljes főpárkány képez horizontális hangsúlyt. Felette szintén tört íves timpanon koronázza és voluták keretezik a pilaszterekkel keretezett oromzatot. A várudvar keleti oldalán új gazdasági épületeket emeltek, a lépcsőház külső oldalán új lépcső készült. A barokk átépítés tervező építészét a kutatás még nem azonosította, az enteriőr művészeit stíluskritikai alapon valószínűleg az Ausztriában és a Királyi Magyarország nyugati részén működő Lucchese-kör itáliai mesterei közt kereshetjük. 1706-ban a várat az udvar elkobozta a rebellis Thököly családtól, s a város használatába adta. A XVIII. században itt is tűzvészek pusztítottak.
Bethlen idején, 1621-1629 közt, valamint I. Rákóczi György alatt, 1645-től 1648-ig a Királyi Magyarországhoz ideiglenesen, hadisikereik révén hét vármegyét csatolhattak az erdélyi fejedelmek: Zemplén, Abaúj, Borsod, Szabolcs, Bereg, Ugocsa és Szatmár vármegyéket (érdekes módon Ung megmaradt Habsburg kézen). Természetes, hogy ezen területek ebben az időszakban széles „átjárást" biztosítottak a két országrész között nemcsak politikailag, gazdaságilag, de a kulturálisan és művészetileg is. A fontosabb városok közül ide esett például Kassa, a felső-magyarországi főkapitányság székhelye és Sárospatak is.
Az erdélyi fejedelem így építkezhetett Kassán is: a Bethlen szolgálatában álló eperjesi kőművesmester, Lindner Márton emelte a gyulafehérvári és eperjesi párjaihoz hasonló kassai Orbán-tornyot (1628-1629) a Főtéren. Mint már említettük, a jezsuiták évtizedekkel később, 1665-ben jelentek meg Kassán. Templomuk 1671-1684 között épült meg a protestáns II. Rákóczi György erdélyi fejedelem özvegye, Báthori Zsófia támogatásával. A Wesselényi-összeesküvést követő növekvő Habsburg-elnyomás idején az 1670-es években Giovanni Sandro Canevale erődíti tovább az 1600 körül már korszerű fülesbástyás falakkal övezett várost, 1675-ben pedig a várostól délre Lucas Ssicha királyi hadmérnök tervei szerint ötszögű erőd, citadella épült a katonaság számára.
Mint már írtuk, a Felvidék és Erdély építészetét összekötő kapocs Sárospatak volt, amely 1616-tól Lorántffy Zsuzsanna és Rákóczi György (1630-1648 közt erdélyi fejedelem) 1616-os házasságával a Rákócziak birtokközpontja lett, akik 1630-1660 közt Erdély fejedelmi székét is birtokolták. 1640-től a déli szárnyra, az ún. Lorántffy-szárnyra és a nyugatira is új I. emeletet húztak. A munkákat Lőcsei Medvés Márton és Fundáló Mátyás mesterek vezették. A Lorántffy-szárny déli homlokzatán 1643-ban készült az évszámmal jelzett Lorántffy-erkély, az északkeleti sarokbástya emeletén pedig az ún. „Sub Rosa” erkély, amelyet valószínűleg Rákóczi Zsigmond és Pfalzi Henrietta lakodalma (1651) alkalmával festettek ki.
A lakótorony II. emeletét is akkor alakították lakályossá török eredetű falicsempékkel. 1645-ben a fejedelemasszony lebontatta a Vöröstorony külső lépcsőjét, majd 1646-1647-ben Sárdi Imre deák és egy német építőmester irányításával készült el a keleti palotaszárny és a Vöröstorony közötti manierista lépcsős feljáró és folyosó, amelyeket baluszteres mellvédű árkádok határolnak. Az oszlopok kiképzése hasonló az erdélyi bethlenszentmiklósi kastély (1668-1683) kerti loggiájának hasonló alkotóelemeihez.
Az ugyancsak a Lorántffy-vagyonnal Rákóczi-kézbe jutott, Sátoraljaújhely melletti Borsiban (Borša) a Zeleméri Kamarás István által emelt udvarházat 1620-tól Rákóczi György építtette ki két építési periódusban, bár a tervezett négy sarokbástyás koncepció nem valósult meg hiánytalanul.
A szepességi városok (Lőcse/Levoča), valamint Eperjes, Kassa XVI-XVII. században emelt lakóházainak egy része ma is áll a települések főterén.
A keskeny telkek miatt az épületek utcai főhomlokzata többnyire csak néhány tengelyű, s olyan esettel is találkozunk, amikor a helynyerés céljából árkádokra támasztva kiugratták a ház emeleti részeit. Az utcai homlokzatot sokszor sgraffitó díszítette, s vakárkádsor és pártázat zárta le. A telek kis szélessége miatt az udvari lakószárnyak csak egymenetesek, esetleg csak az egyik oldalhatár mentén futnak, a lépcsőház nemcsak az utcai szárny előkelőbb emeletére, hanem a konzolokra s íves áthidalókra támaszkodó korlátrácsos függőfolyosókra is vezet, ahonnan az udvari helyiségek nyílnak. Az udvarokat sok helyen a földszinti pilléres árkádokra támaszkodó, toszkán oszlopos, félköríves lezárású emeleti loggiákkal tették otthonosabbá. Valószínű, hogy a főhomlokzati attika mögé rejtett, befelé lejtő, lapos ároktetők a beázások miatt nem váltak be, s később - akárcsak a kastélyokon - magas tetőkre cserélték őket.
<< Főúri építkezések a Dunántúlon (1541–1630) | A korai korszak 1541–1571 >> |