Kora barokk (1630–1680/90)

Az arisztokrácia építkezései a Dunántúlon

Batthyány I. Ádám (1609-1659) a korszak egyik legfontosabb főnemese, politikai szereplője és mecénása volt. Apjával, II. Ferenccel ellentétben nem tett szert humanista műveltségre, külföldön nem járt, németül tudott, de latinul csak gyengén beszélt és olvasott. Esterházy Miklós és Pázmány Péter hatására 1630-ban katolizált, dunántúli főkapitánnyá nevezték ki, és grófi rangot kapott az uralkodótól. 1633-ban feleségül vette Aurora Formentinit; ekkor foglalta el németújvári (Güssing) várát, s alakította ki udvartartását.

Mecénási tevékenysége két korszak, a késő reneszánsz és kora barokk határát érintette. Batthyány Grácban és Bécsben vásároltatott könyveket, bécsi ötvösöket foglalkoztatott. Az 1630-as évek második felétől egészen a haláláig terjedő két évtizedben folytatott intenzív építőtevékenységet. 1636-ban Giovanni Battista Orsolini építőmesterrel kötött szerződést a németújvári vár és rohonci (Rechnitz) kastélya átépítésére. Németújvárott nagytermet lépcsőházzal, csigalépcsőt és boltozott szobát tervezett Orsolini, a szerződésben modellről is szó esik. A díszterem, a „hímes palota" mennyezetének stukkódísze Christian Kner festményeit vette körül. 1638 után az építész már nem szerepel az iratokban (valószínűleg eltávozott az élők sorából), 1639-től Simone Retacco vezette Batthyány építkezéseit a továbbiakban is mint kivitelező építőmester. Orsolini utódjaként 1640-től egy nagy mestert, Filiberto Lucchese császári építészt foglalkoztatta Batthyány. Ő tervezte meg a rohonci kastély kápolnáját, majd a németújvári vár és az alatta fekvő kolostor átépítését. A németújvári várkápolna 1642-ben készült el. 1651-ig tartó átépítése során a középkorból származó vár külső képe az új, reneszánsz bástyákkal, kaputornyokkal jelentősen módosult, a kora barokk viszont csak egyes kiemelt enteriőrökben jelentkezett. A vár alatti kolostort a várat birtokló Újlaki Lőrinc alapította 1510 körül, az ágostonosok számára. A rend 1574-ben feloszlott, a rendház épületét az uradalom használta raktárként és magtárként, templomában pedig a reformátusok tartották istentiszteleteiket egészen 1633-ig, amikor Batthyány Ádám elvette tőlük. A kolostort sikertelenül ajánlotta fel először a sarutlan ágostonosoknak, majd a domonkosoknak is, végül a ferencesek magyar Szűz Mária-rendtartománya fogadta el ajánlatát. A kolostor és a templom átalakítása Lucchese tervei (a források szerint alaprajzot és homlokzati tervet készített) szerint, Carlo Retacco vezetésével 1649-re készült el. A templomhoz észak felől csatlakozik a belső udvart három szárnnyal körül vevő rendház. A templom Mária és Erzsébet találkozását bemutató főoltárképe (Wolfgang Resch) és maga a dúsan faragott főoltár (Matthäus Kern) is Grazban készült, 1647-1648-ban, és még sok késő reneszánsz jegyet viselnek magukon. A templom a gótikus falak felhasználásával készült (ezt nemcsak a gótikus alaprajz mutatja, de egy 1977-ben előkerült középkori ablak is), a négy boltszakaszos hajót a nyolcszög három oldalával záruló, kissé nyújtott szentély zárja le. Nyugati oldalát oromzatos barokk főhomlokzat alkotja, a szentélyhez tengelyében torony csatlakozik.

A rohonci kastélyt sajnos a második világháborúban lerombolták. A képi források (Johann Ledentu metszete) szerint négy sarokbástyás, belső árkádos udvarú késő reneszánsz épület volt, amelyet egy kiemelkedő kaputorony és az átellenes oldalon a kápolna apszisa gazdagított tömegében. Itt is csak a belső tereknél következtek be kora barokk átalakítások: egyik stukkódíszes termét Bacchus életéből vett jelenetek díszítették. A keleti szárnyban kialakított kápolnát még első megbízásaként Lucchese 1640-ben tervezte. A két tervváltozat közül Batthyány az olcsóbb mellett döntött. Lucchese szervezte (holott ebben az időszakban még haza is tért Itáliába) a vele általában együtt működő, többnyire itáliai mestereket az 1642-ben el is készült építkezésre: a pallérokon kívül többek között a stukkátorokat és az oltárképet készítő festőt is.

Alig maradt adat a szalónaki (Schlaining) vár átépítésével kapcsolatban. Itt is Lucchese volt az építész, akinek elképzeléseit kivitelező mesterként Simone és Carlo Retacco valósította meg. A munkák 1644-től egy évtizeden át tartottak: ennek során a középkori belső várat barokkizálták. Borostyánkő (Bernstein) várát Batthyány 1644-ben vásárolta meg a Königsberg családtól több más várral együtt, akik egy tűzvészt követően, 1625-1627 között építették újjá. A belső udvart szabálytalan gyűrűként veszik körbe az egytraktusos szárnyak. Az északi szárny földszintjén elhelyezkedő teremmel kezdték a munkákat, a keleti szárny díszterme pedig Batthyány Ádám utolsó megbízása volt Lucchese számára.

Ezt 1645-1650 között díszítettek az oldalfalakon stukkókeretbe foglalt festményekkel, a mennyezeten pedig ugyancsak gazdag plasztikájú stukkódísszel, Ovidius Metamorphoseséből vett jelenetekkel. Az enteriőr elsőrangú kvalitása a valószínűleg szintén Lucchese tervezte vöröskői (Červený Kameň) sala terrenával és a sárvári vár dísztermével állítható egy sorba.

Végül Körmendről kell még szót ejtenünk, ahol 1653-57 a négy saroktornyos, a belső udvart három szárnnyal körülvevő szárnyat ekkor egészítették ki Carlo della Torre itáliai építőmester tervei alapján a negyedikkel. Torre neve 1650-től kezdve tűnik fel Batthyány németújvári, rohonci és szalónaki építési számadásaiban, majd itt, Körmenden lett vezető mester. Későbbi alkotásaiból az Erdődy Györgyné Batthyány Erzsébet (I. Ádám testvérhúga) által emelt szombathelyi domonkos rendházat és templomát (1668-1672), illetve a szentgotthárdi templomot említhetjük meg.

A XVII. században Esterházy Pál mellett a legjelentősebb magyarországi mecénás a finom ízlésű és roppant gazdag főúr, Nádasdy Ferenc (1623-1671) volt. A sienai egyetemen szerzett jogi diplomát, majd hazatérve 1643-ban katolizált. Tisztségeiben a legmagasabb az országbírói volt (1655), majd a Wesselényi-összeesküvésben betöltött szerepe miatt derékba tört: vérpadra került. Nádasdy Benjamin Block, a kiváló lübecki portréfestő mellett egy sor augsburgi ötvöst is foglalkoztatott. A család dunántúli birtokközpontját, Sárvárt új fénnyel vonta be: a délkeleti és északnyugati palotaszárny felépítésével teljesen körbezárta a belső udvart, a kaputornyot is ide csatolta, s mellette egy új reprezentatív dísztermet építtetett az emeleten.

Ennek mennyezetét Andrea Bertinalli stukkátor plasztikus díszei közt 1653-ban Hans Rudolf Miller a tizenöt éves háború csatáinak festményeivel díszítette. A csataképek a családi dicsőség szempontjait szolgálták, a nagyapa Nádasdy Ferenc, a „fekete bég" hőstetteinek kiemelésével.

Mint már a késő reneszánsz fejezetben említettük, a sopronkeresztúri (Deutschkreutz) kastély 1621-ben leégett épületét Nádasdy Pál 1625-ig építtette újjá, feltehetően Giovanni Battista Rava tervei alapján. A négyzet alaprajzú, négy sarokbástyás várkastély mellett Nádasdy Ferenc - a nagybiccseihez hasonló - különálló mulatóházat építtetett, amelyet a második világháború után lebontottak. Külső képét Matthias Greischer két, az 1680-as években készült metszete őrizte meg.

Eszerint a kora barokk épület a kastéllyal szemben épült meg, mögötte szabályos kerttel. A téglalap alaprajzú épület háromszintes volt, rövidebb oldali homlokzata háromtengelyes, erőteljes függőleges (nagy pilaszterrendes?) tagolással.

A Pozsony melletti köpcsényi (Kittsee) birtokot 1576-ban a király adományozta az Oláh Miklóssal rokon Liszti famíliának. Utolsó tagja Liszti János gróf volt, aki a birtokot 1676-ban el is adta Esterházy Pálnak. Az épület ekkori állapotát Mathias Greischer 1680 körül készült metszetéről ismerjük, amely a Dunával és a pozsonyi várral a háttérben ábrázolja a kastélyt.

A vizesárokkal körülvett, felvonóhíddal megközelíthető, négy olaszbástyás külső falrendszerrel védett belső várterületet csaknem kitölti egy U alaprajzú, kétemeletes, kora barokk épület. A ma a parkban álló egykori kapu Liszti János, az építtető nevét és az 1668-as évszámot tünteti fel, ekkor készülhetett el az építkezés. A későbbi alaprajzok tanúsága szerint a cour d'honneurt a szárnyakban árkádos folyosó övezte. A középaxisban, a földszinten valószínűleg egy sala terrenába vezető rusztikás keretezésű kapu nyílt. Ennek két oldalán baluszteres korláttal szegélyezett lépcsők vezettek föl az emeleti kapu előtti, oszlopokra támaszkodó, hagymasisakos előtetővel fedett pihenőre. Ez a bejárat minden bizonnyal a díszterembe vezetett. Ez a megoldás a nem messze fekvő ausztriai Petronell 1660 körül készült Abersberg-Traun kastélyán látható viszont, amelyből arra lehet következtetni, hogy itt is Carlo Martino Carlone és mestercsapata dolgozott, s hogy esetleg Filiberto Lucchese és Giovanni Pietro Tencala volt a tervező építész. Ugyanakkor franciás jellege miatt Koppány Tibor egy hazánkban működő francia hadmérnök tervezői szerepét is fölveti. Mindenesetre az 1683-ban rommá lett (és csak Esterházy Pál Antal herceg által az 1730-as években újjáépített) Liszti-kastély első formájában valószínűleg a legkorábbi barokk stílusú kastély Magyarországon.

A XVII. század legjelentősebb mecénása - Nádasdy Ferenc mellett - Esterházy Pál. Apját, Miklós nádort már említettük a nagyszombati jezsuita templom megrendelőjeként. Ő volt az is, aki 1622-ben Fraknót és Kismartont először zálogként kapta meg, majd négy év múlva birtokba is vette. Fraknón 1630-ban bástyák épültek, majd 1632-ben Esterházy Miklós Simone Retaccóval kötött szerződést, 1643-tól az építésvezető pallér Domenico Carlone volt. A korábbi alépítményen egy trapéz formájú udvar körül négy szárnyból álló új felépítmény épült ki, amely lakószárnyat, fegyvertárat és kápolnát foglalt magában. Csak az öregtorony maradt meg a középkori várból. 1652 után az építkezést a fiú, Esterházy Pál vette át. Ekkor készültek el a hatalmas külső bástyák a sarokbástyával, a kapuval és a zwingerrel. 1681 és 1692 között átalakították a palotaszárnyat, kialakították a kincstárat, és átépült a kápolna is.

1691-ben, az építkezés legvégén az udvaron felállították Michael Filser kismartoni szobrász Pál herceg lovas szobrát, amely a korabeli uralkodói reprezentáció szintjén áll, hiszen még Lipót császárnak is csak efemer lovas szobrát ismerjük.

Pál a nádori udvarban gyermekeskedett, majd Grácban és Nagyszombatban a jezsuitáknál tanult. Bátyja 1652-ben, a törökökkel vívott vezekényi csatában hősi halált halt, ettől kezdve Pál lép a helyébe, aki Zrínyi Miklós mellett a harctéren is bizonyította bátorságát. 1681-ben apja nyomdokait követi, amikor a soproni országgyűlésen nádorrá választották. Műpártolói tevékenysége a művészet szinte minden területét felölelte: az iparművészetet, a festészetet, a grafikát vagy a szobrászatot, de az építészetet is.

A magyar főúri kastélyok legkiemelkedőbb emléke a XVII. században Esterházy Pál kismartoni (Eisenstadt) kastélya volt. Az első épület e helyen a Kanizsai család által 1388 és 1392 között épített négy sarokbástyás, szabályos négyzet alaprajzú vízivár volt. Esterházy Miklós 1622-ben kapta meg a birtokot és az omladozó építményt. A korábbi gótikus várat magában foglaló, azt körben egy-egy új traktussal kibővítő épület 1663 és 1672 között épült meg már a fiú, Esterházy Pál megbízásából.

Korábban Carlo Martino Carlonét tartották az épület tervezőjének, ám mint Werner Kitlitschka és Garas Klára megállapította, mivel a bécsi Burg Lipót-szárnyánál és a petronelli kastélynál Carlo Martino Carlone (és Domenico Carlone) a már említett Filiberto Lucchese császári építésznek csak kivitelezője lehetett, a terveket a kismartoni rezidenciánál is valószínűleg Lucchese készítette. Ezt stíluskritikai alapon megerősítheti a három épület nagyon hasonló homlokzatképzése. Carlo Martino egyébként rokona, a neves mester Giovanni Battista Carlone özvegyét vette el, s így tervrajzait is örökölte. Carlo Martino Carlone - aki Kismartonnál legfeljebb csak adaptálhatta Lucchese terveit - 1663-ban gyenge egészségi állapota és egyéb munkái miatt (ami a már említett két másik építkezés lehetett) a kismartoni építkezés vezetését Sebastiano Bartoletti és Anton Carlone palléroknak adta át.

Visszatérve a kastély külső architektúrájára: a korábbi tornyok körbevétele miatt már adódtak a négytengelyes sarokrizalitok, a tornyokat barokk stílusban építették ki (eredetileg hagymakupolával), ám a homlokzatnál így beljebb esnek, s a félnyeregtető-felületek felett attika köti össze őket, s zárja le szokatlan módon a homlokzati síknál hátrébb az épületet. A dél felé néző főhomlokzaton a rizalitok közt az I. emeleten páros oszlopokon nyugvó erkély fut a homlokzat előtt.

Az I. emelet fölött a magyar vezéreket ábrázoló mellszobrok (Hans Matthias Mayr, 1667) töltik ki a mezzaninszint vakablakait: középen Esterházy Miklós és Pál büsztjeivel, felette két angyal egykor Szűz Mária képét tartotta, mint minden Esterházy Pál által emelt épületen. A reprezentatív termek a déli szárny emeletére kerültek, a főhomlokzati traktusba. A főlépcsőház a keleti szárnyban kapott helyet, amely Johann Ferdinand Mödlhammer 1762-es átépítésekor kapta meg mai formáját. Ugyancsak valószínűleg az ő keze nyomát viseli a nyugati szárny külső traktusának I. emeleti kápolnája (amelyhez kettős félköríves karú lépcső vezet fel). A piano nobilén a főlépcsőházból nyíló előterem vezet át az északi szárny dísztermébe, amelynek Carpoforo Tencalától származó festészeti dísze (1165-1671) Ámor és Psyché történetével az Esterházyak okosan kötött házasságait allegorizálja, ezeken kívül a Heszperidák aranyalmájának története, valamint az egykori magyar tartományokat szimbolizáló nőalakok kaptak itt helyet.

A díszteremhez észak felől a Vaddisznó-terem csatlakozik, ám a kastély északi része és kerti homlokzata már Charles Moreau francia építész 1794-1805 közti klasszicista átépítése során jött létre, amelynek megrendelője Esterházy II. Miklós herceg volt.