Kortárs művészetelméletek

Arthur C. Danto művészetfilozófiája

Arthur C. Danto (1924-)

1.Danto működése
Danto a filozófia számos ágában alkot: történelemfilozófiát, cselekvés-filozófiát, ismeretelméletet, művészetfilozófiát, továbbá jelentős művészet-kritikai tevékenységet fejt ki. A jelen bevezetés csak a művészetfilozófiai tematikájú írásokra tér ki.

2. Logikai terminusok
Ahogyan az “analitikus”-nak nevezett filozófia általában, Danto is adottnak veszi a modern logika alapjainak ismeretét. Bevezetésképpen kitérek néhány alapvető terminus ismertetésére.

“jelentés és a jelölet”
A jelentés/jelölet distinkció megvonása a modern logikában Frege nevéhez kötődik. Az eredeti fregei terminusok a Sinn és a Bedeutung voltak, és ezeket adta vissza Máté András magyar fordítása a fenti szavakkal. Angol megfelelőik a sense és a reference. A distinkció többé-kevésbé kifejezhető az intenzió és az extenzió terminusokkal is (Rudolf Carnap), az utóbbi pedig a denotátum terminussal is. Összefoglalva: Sinn/sense/jelentés ill. Bedeutung/reference/denotátum/jelölet. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy léteznek más, ésszerű javaslatok is a magyar terminológiára: ezek jelentés és jelölet helyett az értelem és jelölet illetve az értelem és referencia terminusokat alkalmazzák
A fregei példa módosított változatával szemléltetve a különbséget: noha a Hesperus és a Phosporus jelentése eltér, jelöletük megegyezik. Vagy: a "Nagy Sándor tanítója" és "a Metafizika szerzője" kifejezések jelentése eltér, annak ellenére, hogy mindkettő Arisztotelészt jelöli.

“példázás”
A példázás (exemplification) terminusa Nelson Goodmantől (Languages of Art) származik. A példázás a reprezentáció egyik fajtája: valami akkor példáz valamit, ha egyben annak egy példája is. Így például a szabók által használatos minták egyszerre reprezentálják az elkészítendő ruha anyagát és ugyanakkor annak egy példáját is alkotják.

“intenzionális kontextus”
Az intenzionális kontextusok olyan kontextusok, melyekben annak ellenére nem lehetséges helyettesítés, hogy a kifejezésekben szereplő terminusok normális esetben felcserélhetőek rokon értelmű terminusokkal. Ilyen kontextus például az idézet, ahol csakis az elhangzott szavakat ismételhetjük meg, ha sikeresen akarunk idézni – annak ellenére, hogy az eredeti megnyilatkozásban természetesen velük ekvivalens értelmű kifejezések is szerepelhettek volna.


3. Művészet és megismerés
Művészi és tudományos igazság viszonya az analitikus filozófiában is alapvető kérdés. A Nelson Goodman által markánsan képviselt álláspont szerint a művészi igazság nem származékos a tudományos igazsághoz képest. A Languages of Art című munka alaptézise szerint nem csak az egyes művészeti ágak közötti különbségek, hanem általában véve a művészet és a tudomány közötti különbség is mindenekelőtt a jelrendszerek, a nyelvek különbsége, és mint ilyeneket lehet őket egymástól megkülönböztetni. Ezzel Goodman elveti azt az elképzelést, amely szerint a tudomány az igazság kizárólagos letéteményese, a művészet pedig úgymond a szépség területe lenne. Danto is hasonló álláspontot foglal el.


4. A művészet vége, filozófiai kisemmizés
A "művészet (art) vége" lehetséges értelmei.
(1)Egy folyamatnak akkor van vége, ha elért egy célt – márpedig cél csak akkor
lehetséges, ha van egy paradigma, ami kijelöli azt. A művészetre, az ábrázolásra vonatkoztatva: a Vasarira visszamenő felfogás szerint a művészet a világban létező
dolgok reprezentációs megfelelőit hozza létre, és az ekvivalenciák létrehozásában folytonosan előrehalad. Ha a művészetet imitáció-elvű művészetnek vesszük, akkor ebben az értelemben a művészet valamikor a XX. század elején végetért. A fotográfia és a mozgókép megjelenésével ugyanis ez a képzőművészeti program elveszítette értelmét, hiszen az említett új művészeti ágak sokkal jobban képesek ennek megvalósítására. Ebben az értelemben "a művészet vége" nem az általában vett művészet, hanem az imitáció-elvű művészet végét jelenti.
(2)Egy másik értelemben a művészet végét a filozófiai kisemmizés jelenti. Eszerint - hegeli módon - a művészet saját öntudatába ment át, azaz: önmagára reflektál, és egyre inkább ez a reflexió az, ami mozgatja. A művészet manapság egyenlő saját maga filozófiájával. Ahogyan Danto fogalmaz: "a tárgyak a nullához közelítenek, ahogy elméletük a végtelenhez közelít, vagyis voltaképpen nincs is más, mint elmélet" (Hogyan semmizte ki a filozófia a művészetet?, 125.o.). Csakhogy ez a "vég" valójában nem a művészetnek vagy a műalkotásoknak a megszűnés értelmében vett végét jelenti, hanem sokkal inkább a művészi pluralizmus megjelenését. Ha nincs egyetlen átfogó művészet-koncepció, a műalkotásoknak nem kell egyetlen elvnek megfelelniük.

Danto, Belting és Vattimo a művészet végéről

 

5. Értelmezés és azonosításAhogyan az ismeretelméletben (pl. Putnam), a történetfilozófiában (pl. Ricoeur) és a tudományfilozófiában (pl. Kuhn), ugyanígy a művészetfilozófiában is megkérdőjeleződik a tény és az értelmezés szétválaszthatósága.
A műalkotást Danto Berkeley tételének egy sajátos változatával írja le: eszerint a műalkotás = dolog + értelmezés. A műalkotás esetében "esse est interpretari", az "esse est percipi" mintájára. Az értelmezés átjárja a művet, nélküle nincs mű: konstitutív a tárgy mint műalkotás létezését illetően.

Illusztráció:

Breughel Ikarosz bukása című festménye, amelyről Danto megmutatja, hogy az egyes részek kölcsönösen meghatározzák egymást, és ezek összjátéka alakítja ki a képi jelentést, ami tehát egy holisztikus rendszerben áll elő. Egy másik példa a Bronz-macska szobra, a Columbia Egyetemen, melyhez egy lánc is tartozik. A kérdés az: “egy leláncolt macska szobra” vagy “egy leláncolt macska-szobor” ez?

6. A művészet definíciója
A közhely színeváltozásá-ban Danto explicit célja a művészet definiálása. Mint mondja, könyve akkor teljesíti célkitűzését, ha soha nem jelenik meg olyan műalkotás, amely megcáfolná.
A műalkotás definícióját keresve Danto számos javaslatot megvizsgál. A jelöltek között szerepel az ábrázolás (csakhogy vannak nem ábrázoló művek is), a kifejezés (csakhogy a sírás nem műalkotás, annak ellenére, hogy kifejez valamit), a szándék avagy a létrejövés módja (csakhogy véletlenszerűen is létrejöhet olyasmi, ami az észlelés számára olyan, mint egy műalkotás).
Danto megvizsgálja a művészeti intézményi elméletét, melyet George Dickie dolgozott ki. Eszerint nincs sem belső, sem külső jegy, amelynek révén valami műalkotássá válna, hanem a tág értelemben vett intézményiség határozza meg, hogy mi a műalkotás.
Egy másik jelölt az esztétikai beállítottság. Azonban ha az esztétikai reagálás révén határoznánk meg a műalkotást, azzal körbenforgó definícióhoz jutnánk. Ugyanis ahhoz, hogy valamire esztétikailag reagáljak, már tudnom kell, hogy egy műalkotással állok szemben. Mivel az esztétika válasz előfeltételezi a műalkotás/dolog distinkciót, nem kerülhet be a művészet definíciójába.
Egy újabb jelölt az imitáció. Az imitáció-elmélet szerint a reprezentáló művészetnek az az alapelve, hogy az ábrázolás ugyanazt a hatást hozza létre a befogadóban, ami az ábrázolt valóságos tárgy jelenlétében jönne létre benne. Ennek kialakulásához a médiumnak teljesen el kell tűnnie, nem szabad, hogy észrevegyék: mintegy láthatatlanná kell válnia. Ez az elmélet tehát kizárólag a tartalmat veszi tekintetbe, a műalkotást annak tartalmára redukálva, azonban ennek alapján nem lehet különbséget tenni egy műalkotás és egy azzal külsőleg megegyező tárgy között: például a modern művészet

olyan alkotásainál, mint Warhol Brillo doboz-a, ez a megközelítés alkalmazhatatlan. Ennélfogva nem lehet képes arra, hogy a művészet definícióját nyújtsa.
Danto érvelése szerint a műalkotások nem abban térnek el a “puszta valóságos dolgoktól”, hogy imitációk, hanem abban, hogy reprezentációk. Azonban a reprezentáció terminus nem szükségképpen foglal magában hasonlóságot (nem kell hasonlítania semmire), hanem csak annyit implikál, hogy a műalkotás "szól valamiről" (aboutness). A reprezentáló jelleg azonban még nem elegendő a műalkotás definiálásához, hiszen nyilvánvaló módon olyan reprezentációk is vannak, melyek nem műalkotások. A definiáláshoz a kifejezés fogalmára is szükség van.
A műalkotások olyan reprezentációk, melyek egyúttal kifejezések is. Nem pusztán megmutatják saját tartalmukat, hanem ezen túl mondanak is valamit arról a módról, ahogyan megmutatják. Azaz: reprezentálják a tartalmukat és kifejeznek róla valamit. “Bárminek, ami reprezentáció, lehet egy párja, ami ráadásul még műalkotás is. A különbség: azt a módot, ahogyan a nem-műalkotás egy tartalmat prezentál, a műalkotás úgy prezentálja, hogy közben ezzel mond valamit” (146).
A műalkotás olyan dolog tehát, amely a reprezentáláson túl ki is fejez valamit arról, amit reprezentál.

Szemléltetés: Erle Loran diagramja, Cézanne-nak egy feleségéről festett portréjáról, szemben Roy Lichtenstein Madame Cézanne portréja (1963)

című munkájával, amely az előbbi felhasználásával készült. A diagram csak megmutatja, milyen jellemzői vannak a festménynek, az utóbbi viszont azzal, hogy éppen így mutatja meg, ki is fejez róla valamit.

7. Stílus
A reprezentáció másik olyan mozzanata, amely nem a „reprezentált”-ban, hanem a reprezentálás módjában lokalizálható, a stílus.
A stílus a fregei Farbung-hoz hasonló. Belülről láthatatlan, csak kívülről, utólag válik láthatóvá: sem egy individuum számára, sem egy korszak számára nem látható saját stílusa. A stílus vizsgálatához a tudat/elme vizsgálatán át vezet út, ugyanis a külső/belső ellentét a stílus kapcsán hasonlóképpen jelenik meg, mint a tudatnál. A tudat – itt Danto Sartre művére, A lét és a semmi-re hivatkozik – nem a valóság része, hanem az, amin keresztül adott a valóság. Tehát valamilyen módon ott van minden valóságnál, de nem úgy, mint annak reális-dologszerű része.
A stílus – Buffon szavával – “maga az ember”. A stílus = a reprezentáció mínusz a reprezentáció tartalma. Szemléltetés: Ión, a rhapszódosz példája (Platón). A stílus adomány, nem pedig elsajátítható ismeret (szakértelem). Olyan, mint az ízlés – és az ízlés egyfajta kreativitás.
A stílus tehát magából az emberből fakad, anélkül, hogy tudatában lenne, és anélkül, hogy valamilyen tudást vagy szakértelmet használna fel a kialakításához.

Bibliográfia

Danto műveiből
Nietzsche as Philosopher, New York, Macmillan, 1965.
Analytical Philosophy of History, Cambridge University Press, 1965.
Analytical Philosophy of Knowledge, Cambridge University Press, 1968.
Analytical Philosophy of Action, Cambridge University Press, 1973.
Jean-Paul Sartre, New York, Viking, 1974.
The Transfiguration of the Commonplace : a Philosophy of Art, Cambridge, Mass.: Harvard University Press, 1981.
The Philosophical Disenfranchisement of Art, New York : Columbia University Press, 1986.
Beyond the Brillo Box : the Visual Arts in Post-Historical Perspective, New York: Farrar Straus Giroux, 1992.
Playing with the Edge: The Photographic Achievement of Robert Mapplethorpe, University of California Press, 1996.
After the End of Art : Contemporary Art and the Pale of History, Princeton, NJ : Princeton University Press, 1997. (a bevezető fejezet)
The Body/Body Problem : Selected Essays, Berkeley : University of California Press, 1999.
The Abuse of Beauty: Aesthetics and the Concept of Art, Open Court, 2003.

Interjú
„The Cosmopolitan Alphabet of Art”, in: Giovanna Borradori, Rosanna Crocitto: The American Philosopher: Conversations with Quine, Davidson, Putnam, Nozick, Danto, Rorty, Cavell, Macintyre, and Kuhn, University of Chicago Press, 1994.

magyarul
A közhely színeváltozása, Enciklopédia, Budapest, 1996. (a javított fordítás letölthető: )
Hogyan semmizte ki a filozófia a művészetet?, Atlantisz, Budapest, 1997.
Borotvaélen. Robert Mapplethorpe fényképészeti vívmányai, Enciklopédia, 2004.
„Történetek a művészet végéről”, in: Európai Füzetek, 1999/1.

Dantóról
Mark Rollins szerk.: Danto and His Critics, Oxford, Blackwell, 1993.

olvasmányok az analitikus filozófiáhozFarkas Katalin - Kelemen János: Nyelvfilozófia, Áron Kiadó, Budapest, 2002.
ErnstTugendhat: Vorlesungen zur Einführung in die sprachanalytische Philosophie, Suhrkamp, 1976 (angolul: Traditional and Analytical Philosophy. Lectures on the Philosophy of Language, Cambridge UP, 1982.)
Michael Dummett: Origins of Analytical Philosophy, London: Duckworth and Cambridge MA: Harvard University Press, 1993.
Alexander Nehamas: „Trends in Recent American Philosophy”, in: Daedalus, vol. 126, 1997.
Kelemen János: “ Az analitikus filozófiáról – ami változó és ami maradandó”, in: Magyar Tudomány, 2002/3.

Függelék: Nelson Goodman

Nelson Goodman (1906-1998)

Műveiből
The Structure of Appearance, Harvard UP, 1951.
Fact, Fiction, and Forecast, University of London: Athlone Press, 1954.
Languages of Art, Indianapolis: Bobbs-Merrill, 1968 (2. kiadás: Indianapolis: Hackett, 1976).
Ways of Worldmaking, Indianapolis: Hackett, 1978.
Of Mind and Other Matters, Cambridge, MA: Harvard UP, 1984.

Magyarul
Nelson Goodman: „Az újraalkotott valóságról és a képek hangjairól”, in: Horányi Özséb szerk., A sokarcú kép, Typotex, Budapest, 2003, 41-103.

Másodlagos irodalom
Stanford Encyclopedia of Philosophy
An International Bibliography of Works by and Selected Works about Nelson Goodman: http://www.hcrc.ed.ac.uk/~john/GoodmanBib.html
Richard Wollheim: "Nelson Goodman's Languages of Art", in: Journal of Philosophy (August 20, 1970), 67(16): 531-539.
Monist, April 1974: a Languages of Art-nak szentelt szám
Jenefer Robinson: "Languages of Art at the Turn of the Century", in: The Journal of Aesthetics and Art Criticism, vol.58, no.3, Summer 2000.
Craig Files: "Goodman's Rejection of Resemblance", in: British Journal of Aesthetics, 36.köt., 4.sz., 1996. okt.
Nyíri Kristóf cikke: „A gondolkodás képelmélete”, http://www.fil.hu/uniworld/nyiri/ELTE_2000_conf/tlk.htm#N_18_
Jean-Pierre Cometti: “Le philosophe et la poule de Kircher”: http://www.lyber-eclat.net/lyber/cometti/2goodman.html

<< Paul Ricoeur és a narratív identitás

Bibliográfia >>