A távíró és a telefon
Szöveggyűjtemény: A Telefonhírmondó
A Telefonhírmondó története
Egy újság, amit nem írnak, de mondanak; ...újság, amit nem naponként vagy hetenként adnak ki, hanem óráról órára - folyton, reggeltől estig... A szociális forradalomnak ki kell törnie, mert a szocializmus fő szóvivői: a nyomdászok és betűszedők kenyér nélkül maradnak." Ezek a sorok több mint száz évvel ezelőtt jelentek meg, 1893-ban, amikor Budapesten bemutatkozott a telefonhírmondó. A telefon elvére épülő hangújság feltalálója Puskás Tivadar (1844-1893) volt. A pesti hajózási vállalkozó fia korábban a bécsi műegyetemre járt. Itt hozta létre a világkiállítás évében (1873) Közép-Európa első utazási irodáját. Később Brüsszelben távíróhálózat kiépítésével foglalkozott (1876).
Mikor értesült Bell találmányáról, a telefonról, azonnal Amerikába utazott, hogy megtekintse. Felkereste Edisont is, akit meggyőzött arról, hogy a telefon korszakalkotó találmánnyá válik, ha kidolgozzák a telefonközpont működési elvét. Ezt maga el is végezte Edison óriási laboratóriumában, ahol 1876 őszétől egy évig dolgozott. Ezután Edison európai megbízottja lett, Párizsban például ő építette ki az első telefonközpontot és telefonhálózatot, akárcsak szülővárosában, Budapesten, 1881-ben.
A telefonhírmondó számos későbbi találmánya és kísérlete közül a legérdekesebb (1892). A találmány lényege az volt, hogy egy beszélő hangját, azt megsokszorozva, tetszés szerinti hallgatókészülék között osztja szét. Hamarosan létrejött a műsorközlő stúdió és a budapesti hálózat is, mely független volt a már meglévő telefonvonalaktól és -készülékektől. Így jelent meg először a világon a hangközlő újság (1893), a rádió közvetlen elődje. Az előfizetők szobájának falára két hallgatókészüléket szereltek fel, természetesen beszélőrész nélkül.
A műsor leghangsúlyosabb részének a hírközlés számított: a híreket nappal folyamatosan közölte és óránként változtatta. A legfontosabbak a tőzsdei jelentések voltak, ezek negyedóránként változtak, és a pestin kívül az induláskor három, két év múlva hét európai és egy amerikai városból közölt árfolyamokat. A Telefonhírmondó esténként és hétvégén hangverseny-, opera- és színházközvetítésekkel szolgált. Saját stúdiójából is továbbított irodalmi felolvasásokat, kamarakoncerteket.
A fogadtatás kedvező volt, úgy tekintettek a találmányra, mint az újságírás, az információterjesztés forradalmasítására. A telefonhírmondó nemcsak gyorsabbnak, de zabolátlanabbnak is ígérkezett a nyomtatott elődnél. "Persze nagy baj esik a büntetőkódexben is - írta egy korabeli lap. - Az lesz a kérdés, hogy ez is sajtó-e, s az így elbeszélt becsületsértések és effélék esküdtek elé tartoznak-e vagy járásbíróság elé?" (Pesti Hírlap, 1893. február 17.). A hatóságokban még az is felmerült, hogy hasonló módon képeket is lehet majd továbbítani, így aggodalmukban előrevetítették a kábeltelevíziót és az internetet, melyeknek valóban előfutára volt a telefonhírmondó, akárcsak, természetesen, a rádiónak.
Puskás az indulás évében meghalt, de a telefonhírmondó történetének ezzel nincs vége: egészen a második világháborúig, vezetékeinek tönkremeneteléig működött - bár 1925-től, a budapesti rádió beindulásától azzal azonos műsort közvetített.
Puskás Tivadar a legkimagaslóbb volt azoknak a magyar feltalálóknak a sorában, akik a hang és a kép rögzítését, reprodukálását, továbbítását tűzték ki célul. Kempelen Farkas (1734-1804) ugyan a királynő számára készített boszorkányos sakkozógépével vált ismertté, de legfontosabb találmánya beszélőgépe volt, mely reprodukálni tudta az emberi hangot. Ez, akárcsak remek gőzgépelgondolása, saját korában ismeretlen maradt. Mihály Dénes 1917-ben hozta létre az első, még mechanikus elven működő televíziót, Békési György pedig 1961-ben kapott orvosi Nobel-díjat találmányáért, melynek segítségével a siket gyerekeket lehet beszélni tanítani.
**
Puskást már az 1881-es párizsi operaközvetítés idején foglalkoztatta a gondolat: hogyan lehetne ilyen műsorokat sokszorta több hallgatókészülék között "szétosztani"? A megoldás első változata 11 évvel később, 1892-re született meg - ekkor adta be Puskás első szabadalmát, mégpedig Budapesten kívül Németországban, Angliában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Mexikóban és Ausztráliában. (A tényleges bejegyzés csak Mexikóban és Ausztráliában történt meg ekkor.)
Az adás 1893. február 15-én indult el. A szerkesztőség az Astoriától nem messze, a Magyar utca 6. szám alatt volt, négy szerkesztővel és mintegy száz munkatárssal. "Mint a méhkasra, rajzanak be és ki a tudósítók és dolgozzák fel a munkatársak a beérkezett táviratokat, híreket és külföldi újságokat. Egy külön terem arra szolgál, hogy telefon útján érintkezzék a szerkesztőség a külvilággal. Kilenc telefon áll a tudósítók és a gyorsírók rendelkezésére. Külön összeköttetésben van a szerkesztőség a képviselőházzal és külön telefonvonal közvetíti a börzetudósításokat. Az így beérkezett híreket feldolgozva és szépen leírva megkapják a felolvasók, akik felváltva olvassák fel az e célra szánt készülékek előtt egy e célra berendezett szobában a kiadásokat" - írta az Ország-Világ az indulás évében.
Az indulás évében a Telefonhírmondónak még nem voltak külön vezetékei és készülékei, így adásait csak a beszélgetőtelefonnal rendelkezők hallgathatták, ha a központon keresztül a Hírmondó kapcsolását kérték. Később - már Puskás halála után, de az ő, illetve Szmazsenka Nándor, a telefontársaság műszaki igazgatójának elgondolásai szerint - a beszélgetőtelefon-vonalaktól teljesen független hálózatot építettek ki. (Többször előfordult, hogy valaki az ablaka alatt elhaladó vezetékről egy dróttal "lelopta" az adást, ami ellen a Telefonhírmondó panaszt is emelt.) Az előfizetők egy cserfa lapot kaptak, melyet a szobafalra erősítettek. "Két drót vezet az utcáról e laphoz, melyen két hallgatókagyló lóg, melyek örökösen öntik a hírt reggel 9 órától este 9 óráig. A közönség tudja azt, hogy minden órában kap egy új kiadást, melyet óránkint annyiszor ismételnek meg, ahányszor az egy órában lehetséges. Így az előfizető óránként csak egyszer kénytelen a hallgatókészüléket a füléhez tenni, mert bármikor jön az óra leforgása alatt, mindig meghallhatja az egész kiadást, csak akkor teszi le a hallgatókat, amikor ismétlést hall" - írja a fentebb idézett lap.
A Hírmondó írásos engedélyezés nélkül, afféle "kalózadásként" indult, s csak két héttel később fordult Puskás hivatalos beadványban engedélyért - ekkor is azért, hogy az kizárólagosan őt illesse meg ötven évre. Az engedélyezést azonban már nem érte meg, 1893. március 16-án szívrohamban meghalt.
A kormány kiemelten foglalkozott az engedélyezés kérdésével, egyszerre négy minisztérium és a miniszterelnökség képviselői tárgyaltak a kérdésről. Az értekezlet összehívását indokló határozatból - mely a kereskedelmi minisztériumban született - kiderült, hogy miért. Eszerint ugyanis a Telefonhírmondó "fontos hatalmi eszközzé fejlődhetik", hiszen gyorsan lehet tudatni mindenkivel "a hadászati, politikai, államrendészeti, társadalmi" értesüléseket. "Sőt, nem lehetetlen olyan berendezés sem, hogy villamos úton nemcsak a beszéd legyen hallható, hanem maga a beszélő személy, vagy a papírlapra írt közlemény szemmel is láthatóvá váljék. Ezek a szempontok magukban véve is a legnagyobb óvatosságot parancsolják." (Különös dolog, hogy a telekommunikáció újabb távlatai talán nem is Puskásban vagy más tudósban, hanem az azt korlátozni kívánó hatóság hivatalnokaiban merült fel először.) Mivel pedig a Telefonhírmondóra a hatályban lévő sajtótörvény nem volt érvényes, újféleképpen kellett korlátozni. Ezért az engedélyezés kötelezte a Hírmondót, hogy a híreket előre írja le, a felelős üzletvezető és a bemondó azokat aláírni köteles, az aláírt lapokat pedig az érdekelt minisztériumokhoz naponta, a budapesti rendőrséghez naponként háromszor be kell küldeni. Az ötven évre kért kizárólagos engedélyt Puskás öccse és örököse, Albert nem kapta meg. Puskás Albert ezért az egész vállalkozást, a szabadalom tulajdonjogával együtt, Popper István ügyvédnek adta el, aki a kormány engedélyezési feltételeit elfogadta (1894. szeptember 26.). Popper létrehozta a Telefonhírmondó Rt.-t, kiépítette saját hálózatát, folyamatosan korszerűsítette a berendezéseket, bővítette és áttekinthetővé tette a műsort.
Az előfizetés nem számított drágának, hiszen csak egytizede volt a normál telefon-előfizetésnek, 18 forint egy évre (10 kg cukor, 20 kg kávé ára), miközben a felszerelés ingyenes volt. Kéttucatnyi előfizetővel indult az adás 1893. februárjában. A következő évben már 700, két év múlva 4915, három év múlva 6185 előfizető volt. Ebben az évben ünnepelték Magyarország ezeréves fennállását. Az ezredéves kiállításon önálló pavilont szenteltek a telefonhírmondónak, ahol a király a külön számára készített készülékkel próbálhatta ki Puskás találmányát. Ekkortól kezdve az előfizetők száma ingadozott. (1897: 5500, 1898: 6347, 1899: 7629, 1900: 6437, 1901: 5873, 1902: 4785, 1903: 4117, 1904: 3608, 1905: 3440, 1906: 3764, 1907: 5000, 1908: 5528, 1909: 5583, 1910: 5477, 1911: 5507, 1912: 5291, 1913: 4702, 1914: 3763, 1915: 2821, 1916: 3097, 1917: 4000, 1918: 5284, 1919: 5741, 1920: 5774, 1921: 5841, 1922: 5440, 1923: 5170, 1924: 4815, 1925: 4565, 1926: 4650, 1927: 5462, 1928: 7201, 1929: 8696, 1930: 9107.) A drótvezeték a Puskás-kori 69 kilométerről 1200 kilométerre bővült.
Közben a szolgáltatásokat folyamatosan bővítették. Bevezették a "riadójelet", mely a szenzációs hírek bemondása előtt figyelmeztette a tulajdonost, hogy menjen a készülékhez. Hordozható állomásokat hoztak forgalomba, melyek a lakás különböző szobáiban voltak felszerelhetőek. 1897-ben kezdődtek meg a Telefonhírmondó-nyelvtanfolyamok, anyanyelvű tanárokkal. (A tanfolyamokat a hozzájuk tartozó füzetek megvásárlásakor kellett kifizetni.) Pontosidő-jelzést is vállaltak.
A Telefonhírmondó Rt. nyerte el a rádiós műsorszórás koncesszióját is, így a budapesti rádióadások a Telefonhírmondó helyiségeiből, munkatársainak segítségével indultak el 1925. december 1-jén. A műsorszolgáltatás egy ideig párhuzamosan, rádióhullámokon és telefonvezetékeken egyszerre folyt, egészen a II. világháborúig, amikor a Hírmondó vezetékrendszere teljesen tönkrement. Ezután már nem hozták helyre.
Puskás tervezte a telefonhírmondó külföldi meghonosítását is, de korai halála miatt ezt nem tudta megvalósítani. Az első években érkeztek külföldi érdeklődők, ám a tulajdonosokkal nem tudtak megállapodni. (1911-ben, New Jerseyben rövid ideig működött egy Telephone Herald, mely felépítésével, műsorával is pontosan a budapesti elődöt másolta, ez azonban pár hónap alatt tönkrement. A telefonhírmondót, melyet Puskás világszenzációnak szánt, külföldön lassan elfeledték.
(Lőrinc László: A telefonhírmondó c. írása alapján)
Kérészné Szabó Klára: A Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. közvélemény-kutatásairól
"A magyar kultúra fegyvertára erős fegyverrel szaporodott. Ez a fegyver a most meginduló broadcasting, amelynek jelentőségét ismertetni nem szükséges. Mindenki tudja, mit jelent különösen Magyarország mai helyzetében az, hogy a hullámokon keresztül minden határon túl eljut a magyar szó (...) Én, a Magyar Távirati Iroda vezetője, munkatársaim és az igazgatóság nevében fogadalmat teszek arra, hogy minden üzleti szempontot háttérbe szorítva, tisztán csak a magyar kultúra szempontját szem előtt tartva fogjuk ezt a fegyvert kezelni (...)."Az idézett szavakat vitéz leveldi Kozma Miklós, a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Részvénytársaság alelnöke mondotta 1925-ben, a rádió ünnepélyes megnyitása alkalmából; 1928-ban, a Sándor utcai stúdió megnyitásakor így folytatta:
"Tíz esztendő fordult a történelem kerekén, amióta a világháború fegyverei elhallgattak. Harcban mindig győztes fegyvereinket az antant jobban használt szellemi és gazdasági fegyverei ütötték ki kezünkből. A politikai és gazdasági propagandának ellenfeleink részéről való mesteri alkalmazása összeomlásunknak elsőrangú tényezője volt!...
Már tíz éve hallgatnak a fegyverek. De a harc folyik tovább, más, úgynevezett békés fegyverekkel, a propaganda fegyvereivel (...)" - az új épület tehát nem más, mint "a magyar szellemi harc legélesebb fegyvereinek fegyvertára...''
És kinek köszönhetők az eddigi sikerek?
"Nem utolsósorban annak az önfeláldozóan dolgozó, lelkes magyar gárdának, az én munkatársaimnak, az elsőtől az utolsóig, amely ma mint várőrség kiáll az új vár bástyáira, hogy most már technikailag is tökéletes állásból verekedjék a jobb jövőért (...)" - név szerint sóváradi Szőts Ernő üzemvezető igazgató, vitéz Somogyváry (korábban: Freiszberger) Gyula helyettes igazgató, nagysolymosi Koncz Sándor, a hírrovat szerkesztője, vaszojai Scherz Ede, "beszélő", lovag Schwing Karoly, műszaki előadó, lovag barthentali Göttlicher Ernő, nyilvántartás-vezető, feketemezei Mallász Ottmár könyvelő, szmrecsányi Szmrecsányi Dárius, perlaki Somogyi Gyula és báró Wimpffen Iván, az idegenforgalom és a külföldi levelezés lebonyolítói, valamint más (értelemben) neves személyiségek, mint Ódry Árpád, a stúdió főrendezője.
Kozma Miklós gondolatai tíz évvel később (néhány hónappal a müncheni egyezmény előtt) az Országos Nemzeti Klubban, Gondolatok a háborúról címmel tartott előadásában teljesednek ki:
"A jövő háborújában ellenünk irányuló propaganda minden sebezhető pontot ki fog használni. Mindarra berendezkedni, amit ellenünk az ellenséges propaganda felhozhat, nem lehet, de ki kell küszöbölni mindent, ami szociális szempontból kirívó igazságtalanság, vagy komoly veszélyt jelent (...) politikánknak a népet és a közéletet ugyanezekből a szempontokból totálisan kell háborúra felkészíteni."
Kozma Miklósról halála alkalmából A Sajtó című lap 1941 végén megjelent nekrológja ezt írja: "Eredetileg katona volt, s midőn átvette a hírszolgálat parancsnokságát... katona maradt abban az értelemben, hogy első volt és maradt a vállalt kötelesség teljesítésében..."
A fenti idézetekkel nem az volt a célunk, hogy holmi fiók-Göbbels képét faragjuk ki, végül is nem csupán a magyar nacionalizmus volt az oka annak, hogy a Duna-medence népei között nem sikerült a határokat meglazítani. (A Rádió Társaság vezetője, Németh László 1934-ben közzétett tanulmánya szerint, magáévá tette az író ilyenfajta indítványát.)
Az idézett sorokkal csupán azt akartuk illusztrálni, hogy a rádió technikai kifejlesztésének és műsorpolitikájának kezdettől - a társadalmi feszültségek levezetését is szolgáló - irredentizmus volt a fő mozgatórugója.
A rádió természetesen jó üzlet is volt, a gazdasági érdekeltség azonban legfeljebb a gazdasági válság mélypontján befolyásolta jelentősebben a műsorpolitikát (az előfizetők száma 1933-ban 10 százalékkal csökkent, bizonyára ez játszott szerepet abban, hogy a megelőző évekhez képest a hanglemezműsorok részaránya duplájára nőtt), a műsorokkal való elégedetlenség címén ugyanis az előfizetőknek évente talán ha fél százaléka mondott le az előfizetésről. Ebben, természetesen, az is szerepet játszott, hogy a nincstelen parasztok és proletárok nagy tömegei nem rendelkeztek rádióval, így a műsorok nívóját és politikai irányvonalát az iskolázottabb, lojálisabb kisebbség nézeteihez és ízléséhez lehetett igazítani. A rádió-előfizetők körében végzett közvélemény-kutatás ilyenformán a demokrácia látszatát kelthette, s az eredményeket mindenkor ki lehetett játszani az ellenzéki sajtóval szemben. Amikor pedig a rádió szélesebb néprétegek számára is megfizethető lett, az elefántcsonttorony-politika helyett, náci mintára a szociális igazságosság zászlaja alatt, fokozatosan a másik véglet, a "műveletlenség kultusza" került előtérbe.
A rádió számára kezdetben a közönséglevelek jelentették az egyetlen információs forrást. (A lapok műsorkritikája álcázott hirdetés volt.) Ezért - a világon elsőként - elindították a "Mit üzen a rádió?" c. rovatot, amely elsősorban "lelki klinika" volt, de a műsorokról is véleményt cserélt a hallgatókkal. Az 1926-ban elhangzott műsorok elemzéséből az is kiderül, hogy a műsor remek alkalmat nyújtott a közvetett irredenta propagandára, és az "orvhallgatók" felszámolására is. Példa az előbbire: "...Művészeink és a magam szeretetteljes köszöntését küldöm hát Berlinbe és mindenüvé, ahol e pillanatban külföldön élő magyarok hallgatják a szavaimat. És kérem őket, ápolják szívükben ezentúl is a hazaszeretet soha nem hervadó magyar virágait." És az utóbbira: "...arra kérem - és ezt fogadja is meg -, hogy kutatni fog más hasonló rádióhallgatók után, és ha talál ilyeneket: nem tágít addig, amíg ők is előfizetőkké nem lesznek".
Még ebben az évben felmerült e műsorban, hogy a levelek nem tükrözik megfelelően a közvéleményt.
"Ön azt hiszi, sőt írja is, hogy én csak a bennünket dicsérő írásokat olvasom fel, a kritizálókat nem ...majd azt ajánlja, szavaztassuk meg a hallgatóságot, hogy ki mit akar, és aszerint állítsuk össze műsorunkat... A szavazás pedig, amint látja, egyre folyik, hiszen most szavazott le Ön is, és nem mondhatja, hogy elhallgattam az Ön kritikáját."
Nem tudni, mi késztette rá a stúdió vezetőségét, a közönség nyomása vagy a műszaki fejlesztés, de a rákövetkező évben a rádióban és a rádiólapban is megkérdezték a hallgatókat, hogy mit kedvelnek, mit kívánnak és mit nem. Bár a 74 ezer előfizető közül mindössze másfél ezren válaszoltak, a Magyar Rádió Újság megállapítja, hogy "a radikálisok erőteljesen irredenta akciót várnak a rádiótól, míg a mérsékeltebbek, akik belátják, hogy a rádiónak minden, még a legszentebb politikai mozgalomtól is távol kell magát tartania, a magyar specialitások és természetesen legelsősorban a cigányzene favorizálását kívánják".
A szavazás fiaskója után a stúdió - külföldi mintára - szervezettebb módszert dolgozott ki. Az első tudományosnak nevezhető rádiós közvélemény-kutatás lebonyolításáról a Magyar Rádió Újság 1927. évi 41. számában a következőket olvashatjuk:
"E napokban a rádió-előfizetőknek a posta egy lapot kézbesít, melynek az a célja, hogy a rádió-előfizetők általa tudomására hozhassák a Rádióhírmondónak, hogy mely műsorszámok nyerték meg tetszésüket, és melyek nem. A lapot megcímezték, és a rádió-előfizetők feladata mindössze a lap túloldalán levő rovatok kitöltése. A lapon az alábbi felhívás olvasható:
'T. C. A m. kir. Posta, a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. felkérésére vállalkozott arra, hogy a t. rádió-előfizetőknek a rádióműsorra vonatkozóan ezt a szavazólapot kézbesítse. A szavazólapok kitöltése minden rádió-előfizető jól felfogott érdekében áll, mert a társaság ezúton kívánja megismerni előfizetői ízlését és kívánságait. Tisztelettel felkérjük azért, hogy a szavazólapot a kézbesítéstől számított 8 napon belül kitölteni és a levélkézbesítőnek visszaadni szíveskedjék. A magunk részéről kérjük igen tisztelt olvasóinkat, hogy a kitöltött lapok beküldését el ne mulasszák. A műsor érdeke megkívánja, hogy a rendezők ismerjék az előfizetők túlnyomó részének a kívánságait, amikről az eddigi, a műsorra vonatkozó szavazási akciók gyenge eredményeiből egyáltalán nem lehetett tájékozódni. Tán fölösleges is megjegyeznünk, hogy a szavazólap kitöltése - bár a műsorfejlődés szempontjából igen kívánatos - nem kötelező. Ha azonban mégis előfordulna, hogy a kézbesítő közeg a lap kitöltését követelné, a követelődzést olvasóink e sorokra való hivatkozással utasítsák vissza.' "
A Népszava "Rádió" rovata úgy kommentálta a felvétel módszerét, hogy "ismét valami, ami nagyon jó elvileg, azonban kivitele minden kritikán aluli...", a cikkíró elsősorban attól tartott, hogy a névtelen szavazólapokat meghamisítják. Mindamellett azt tanácsolta, hogy mindenki töltse ki a lapokat "talán így is láthatóvá válik a mai helyzet, mint a silány program következménye".
A szavazólapokat 27 ezer előfizető (30%) küldte vissza. A műsorok sorrendje a tetszés szerint a következő volt:
| Magyar nóta | 91% |
| Cigányzene | 91% |
| Istentisztelet | 85% |
| Vígjáték | 84% |
| Tudományos előadás | 80% |
| Katonazene | 79% |
| Könnyűzene | 78% |
| Népszínmű | 77% |
| Kabaré | 75% |
| Operett | 74% |
| Színmű | 74% |
| Mit üzen a rádió | 73% |
| Komolyzene | 71% |
| Hírek, közgazdasági közlemények | 70% |
| Szépirodalmi felolvasás | 66% |
| Opera | 63% |
| Rádióamatőr-posta | 61% |
| Szólóhangverseny | 61% |
| Sport | 56% |
| Meseóra | 54% |
| Nyelvoktatás | 52% |
| Kórusok | 52% |
| Kit és mit idézek? | 43% |
| Kozmetika | 40% |
| Jazz-band | 35% |
A Magyar Rádió Újság szerint kétségkívül megállapítható, hogy "a magyar stúdió vezetősége jól ismeri a maga közönségét! Ha eddigi műsorrendszerében volt is valamelyes eltolódás, az abból ered, hogy Budapest közönségének az összes rádióhallgatók sorában való jelentőségét talán kissé túlbecsülte a vidékkel szemben." Egy műfajt azonban kétségkívül halálra ítélt a közönség, s ez - sok ember meglepetésre - a jazz-band, mely a szavazás során tagadhatatlanul megbukott. A közönség egyharmadának tetszett, míg kétharmada pálcát tört felette, vigasztalásul azoknak, akik a magyar nép elnemzetietlenítésétől tartottak.
A "Rádióamatőr-posta" magas arányszámából a cikkíró véleménye szerint az tűnik ki, hogy "a rádióközönségnek egyharmadát csupán szórakozóeszközként érdekli a rádió, s kétharmada az, amely technikailag is érdeklődik iránta, foglalkozik annak műszaki lényegével is. Az arányszám mindamellett rendkívül jó abban a tekintetben, hogy a technikai tudományok iránt mily nagy érdeklődés mutatkozik. Ha e számot összevetjük az ötödik helyre sorakozott tudományos előadások népszerűségével, akkor igazán bizalommal haladhatunk bele a XX. századba. A magyar nemzet nem lehet fáradt, kivénült nép, ha ennyire elevenen érdeklődik a modern tudás iránt." A cikk azzal zárul, hogy "a Stúdió Vezetősége, amely eddig is, bár pusztán csak a maga ösztöne után formálhatta műsorrendszerét, nagyjából meglepő rátermettséggel találta el közönsége ízlését".
Annál meglepőbb, hogy - a zenei műsorok számát véve alapul - nemcsak a "jazz-band", hanem a cigányzene részarányát is csökkentették, a "szólóhangverseny" részaránya pedig alaposan megemelkedett 1927-1929 között.
Az újabb közvélemény-kutatás előzménye feltehetően az volt, hogy a két közvélemény-kutatás közti időszakban megnégyszereződött az előfizetők száma. Nőtt az alacsonyabb keresetű, kevésbé iskolázott rádióhallgatók aránya, s a további gyarapodásnál a Rádió Újság szerint már "csakis a magyar társadalom közepes intelligenciával rendelkező része jöhet számításba". Ezek a rétegek szerették volna, ha a Rádió - 2 pengő 40 fillérért - jobban figyelembe veszi ízlésüket a műsor összeállításánál. De az is közrejátszhatott, hogy befejezéshez közeledett a lakihegyi nagyadó építése, és a közvélemény-kutatás alapján akartak dönteni arról, hogy miként alakítsák ki a második programot.
Az összeíró lapokat ezúttal is a rádiónyugtákkal kézbesítették. A szavazólap perforált volt. A felső rész - miniszteri rendeletre - a rádió-előfizető nevét és foglalkozását, a használt készülék nemét (detektoros vagy lámpás, utóbbi esetben hány lámpával), az antenna nemét és lámpás készülék használata esetén az áramforrás megnevezését tartalmazta. A szavazólap alsó részében 18 műfajról lehetett véleményt nyilvánítani; további két kérdés a vételzavarokra és a külföldi állomások hallgatottságára vonatkozott.
Az 1927-ben alakult Munkás Rádióklub a kézbesítés előtti napon a következő felhívást tette közzé a Népszavában: "A Magyar Rádió a műsor összeállításánál nincsen tekintettel a tömegek fejlődő szociális és kulturális igényeire, az előfizetők rétegződésére és elfoglaltságára, és még mindig mereven elzárkózik, hogy az előfizetők nagy részét kitevő munkásság vezetői, írói, költői és kultúrszervei is szóhoz juthassanak a mikrofon előtt.
A stúdió urai ezt az állapotot akarják az előfizetők tömegeivel igazoltatni, amikor február 1-jén a díjnyugtával együtt kézbesített szavazólapon véleményt kérnek az előfizetőktől a közvetített műsorra vonatkozóan. A kérdőlap ugyanis olyan rafináltan van összeállítva, hogy az ott beállított kérdésekre csak igennel vagy nemmel lehet válaszolni, de komoly és részletes véleményt egyetlen előfizető sem adhat. Mivel a stúdió a beérkezett válaszok alapján dönti el, hogy megreformálja-e a műsort, vagy maradjon minden a régiben, a Munkás Rádióklub ezúton is fölhívja az összes munkás és szocialista rádió-előfizetőket, hogy a kérdőlap kitöltésénél óvatosan járjanak el. Gondoljanak arra, hogy végre itt van az alkalom, hogy a stúdió közvetlenül is megismerje a véleményüket, és ne csak a hozzánk intézett levelekben, de a kérdőlapon is fejezzék ki: mit akar a munkásság a rádiótól? Tudja meg végre az előfizetők tízezreitől a stúdió, hogy szükség van:
- a drága előfizetési díj leszállítására;
- a tendenciózus hírszolgálat megszüntetésére és a munkásmozgalom eseményeinek közlésére;
- a munkásosztály gazdasági, szociális és kultúrtörekvéseit ismertető előadások, valamint költőinek, íróinak, szavaló- és dalkórusainak cenzúramentes közvetítésére;
- a zene közvetítésénél a klasszikus, könnyű- és vidám zene arányos elosztására;
- amikor a dolgozó tömegek hallgatják a rádiót, fölfrissítő és könnyű műsort adjanak;
- a műsor-összeállítás korszerű és a mai élettel kapcsolatos legyen.
Ne csak mi mondjunk véleményt február elsején, de hívjuk fel hozzátartozóinkat, ismerőseinket, minden munkás rádióhallgatót a csatlakozásra."
A felhíváshoz néhány polgári lap is csatlakozott. Az Újság, például, azt javasolja rádiós olvasóinak, hogy "hagyják üresen mindazokat a műfajkockákat, ahol a kérdés kétértelmű, de feleljenek feltétlenül tömören, röviden abban a rovatban: Milyen különös óhaja van?... Alapos az aggodalmunk - írja a lap -, hogy az a módszer, ahogyan a műsorkérdéseket feldolgozták, inkább az előfizetők véleményének meghamisítására alkalmas, mint hogy végre tiszta képet nyújtson a közönség kívánságairól."
Öt nappal később "A Munkás Rádióklub" aláírással a következő cikk jelent meg a Népszavában: "A rádió-előfizető munkásság körében nagy izgalmat keltett a stúdiónak az a naponként ismétlődő figyelmeztetése, hogy azokat a kérdőlapokat, amelyeket nem a rádiótársaság előírásának megfelelően töltenek ki, megsemmisítik. Ezt a bemondást a rádió-előfizetők úgy magyarázzák, hogy a stúdió így akarja elejét venni a kritika szabad megnyilatkozásának és a műsorra vonatkozó követelések föltüntetésének, mivel a kérdőlap rovatai egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy az arra adott válaszokból valóban kialakuljon a rádió-előfizetők igazi ítélete a műsorról. Értesüléseink szerint ez a tény olyan fölháborodást váltott ki, hogy sokan már a kérdőlapon felmondták a rádiót.
Ezzel az eljárással, amely védekezés a Munkás Rádióklub akciójával szemben, hiába akarja a stúdió a kérdőlapok feleleteit a maga javára billenteni. A műsorral való elégületlenség rohamosan terjed, és azt ilyen kérdőlapok gyártásával nem lehet megakadályozni. Minthogy a rádió-előfizetőknek joguk van arra, hogy véleményüket megmondják a stúdió urainak, újólag, a szavazás utolsó napjában is felhívjuk a munkás és szocialista rádió-előfizetőket, hogy a kérdőlap első oldalán levő nagyobb üres négyszögben követeljék az előfizetési díjak leszállítását, a tendenciózus hírszolgálat megszüntetését, a rádió-előfizetőkből alakított Rádiótanács felállítását és a munkáselőadások rendszeresítését."
A Rádióélet azzal magyarázta a stúdió eljárását, hogy a "várhatóan beérkező hatalmas tömegű választ csak akkor lehet pontosan feldolgozni, ha a véleménynyilvánítás előre meghatározott formák között történik". (Ilyen tömegű kérdőívnél valóban csak a kötött forma jöhetett számításba, a Munkásklub által támasztott igényeket azonban "előre meghatározott formában" is szavazásra lehetett volna bocsátani.)
Egy hónappal később a Népszava arra inti olvasóit, hogy ne várjanak gyökeres és végleges változást a Rádió politikájában, "még ha úgy végződne is a szavazás, ahogyan a dolgozók ezrei óhajtják, akkor sem fog olyan szervezeti és irányváltozás történni a Magyar Rádiónál, ahogyan és amilyen mértékben ez kívánatos lenne. Nem fog történni azért sem, mert akármilyen lesújtó lesz is az előfizetők válasza: - az illetékesek még ebben az esetben is azt fogják kiolvasni a szavazatokból, ami nekik kedves és tetszetős.
Ahhoz, hogy a Magyar Rádiónál gyökeres változás történjék, mindenekelőtt rendszerváltozásnak kell bekövetkeznie. Tehát minden rádió-előfizetőnek legfőbb igyekezete oda irányuljon, hogy ez a változás minél előbb bekövetkezzék. És ez nemcsak a dolgozók tömegeinek az érdeke, hanem minden haladó embernek, aki megelégelte a Magyar Rádió kurzusmentalitását."
A Magyarország vasárnapi mellékletében A műsor és a népítélet, avagy jobb kérdéseket ajánlunk címmel foglalkozott az összeíró lappal. A cikk írója attól tartott, hogy "a feleletek száz százalékig igazolni fogják a stúdió politikáját, és akkor a Magyar Rádióról legalább öt esztendeig lepereg az ellenzéki sajtó minden gáncsoskodása, bírálata, tanácsa". Mindamellett az volt a véleménye, hogy a komoly műfajok arányát nem szakad csökkenteni, hanem a "hogyan"-ra kellett volna kérdezni, hogy "ne lehessen egy monopóliumon belül kisebb monopóliumokat létesíteni?"
A "népszavazásban" 269 500 előfizető (82%) válaszolt. Ezt tekintve alapnak, a tetszés szerinti sorrend:
| cigányzene | 80% |
| tarkaest-kabaréest | 84% |
| katonazene | 82% |
| színmű | 79% |
| színházi közvetítés | 77% |
| operett | 76% |
| vidám csevegés | 83% |
| tudományos és művészeti felolvasás | 69% |
| jazz | 65% |
| szépirodalmi felolvasás | 62% |
| ismeretterjesztő, közhasznú és sportfelolvasás | 60% |
| helyszíni sportközvetítés | 58% |
| helyszíni néprajzi közvetítés | 55% |
| háztartási és divatfelolvasás | 49% |
| költemény | 43% |
| meseórák és diákfélórák | 43% |
| opera | 37% |
| klasszikus zene | 37% |
Az előző szavazáshoz képest jelentősen csökkent a komolyzene iránti igény, míg a jazz kedvelőinek aránya emelkedett. A változások minden bizonnyal a kevésbé iskolázott előfizető-rétegek bekapcsolódásának tudhatók be, bár a "jazz"-nél többféle értelmezés, sőt az ízlésváltozás is szerepet játszhatott. (A Rádió a "jó jazzt" nem ellenezte, csak "az ún. néger muzsikát" mellőzte.)
A nehezebb fajsúlyú műsorok tetszésarányának csökkenése valószínűleg még nagyobb lett volna, ha a válaszadás ismét névtelenül történik. Erről tanúskodik a Rádió Újság egyik olvasójának levele:
"Azzal igazolhatja magát a Rádió igazgatósága, hogy a publikum a tavalyi szavazásnál is sok irodalmat és nehéz muzsikát kívánt. Igen tisztelt Szerkesztő Úr, én is a klasszikus muzsikára és rengeteg irodalmi műsorszámra szavaztam. De az ördögbe is, melyik művelt ember meri a saját neve alatt bevallani, hogy amikor délben vagy este fáradtan hazamegy, egypár új gramofonslágert szeretne hallani, és nem nehéz zenét! Még kiszerkesztik az embert, hogy miniszteri tanácsos létére könnyűzenét és humoros tarkaesteket kíván.
Tisztelettel indítványozom, indítson b. lapjában akciót a titkos szavazás bevezetése iránt, és ne névvel szavaztassák meg legközelebb a hallgatókat, hogy ki milyen műsorokat kíván. Garantálom, hogy a klasszikus muzsika nem kapja meg az eddigi százalékot."
Az egyéni kívánságokat a Rádióélet is egyetlen mondatban foglalta össze: "A különös óhajok között jut kifejezésre az a kívánság, hogy domborodjék ki minél szembetűnőbben a műsor magyar jellege, és érdekes, hogy ezzel szemben ugyancsak sűrűn nyilvánul meg a modern tánczene iránti óhaj." Majd elégedetten megállapítja, hogy "a szociáldemokrata munkások, akik pártvezetőségüktől a pártsajtó útján felhívattak arra, hogy a szavazólapot bizonyos meghatározott formák között töltsék ki, és határozott különös kívánságokat fejezzenek ki az e célra készült rovatban, csak kismértékben tettek eleget ennek a felszólításnak, amennyiben a leadott 269 000 szavazólap közül mindössze 1517-et, az összes leadott szavazatoknak tehát alig valamivel több mint fél százalékát töltötték ki ilyen módon". A cikk azzal zárul, hogy "...a magyar közönség olyan magas műveltségi színvonalról tett tanúságot, amelyre méltán lehetünk büszkék. Határozottan meg kell állapítanunk, hogy a szavazás a Magyar Rádió műsorpolitikai törekvéseit a maga teljességében igazolta, amennyiben a követett műsorpolitikát a hallgatóközönség túlnyomó többsége helyeselte."
A Magyarország is úgy véli, hogy "az adatok fényes tanúbizonyságok a magyar nemzet magas kulturális színvonala mellett... Az egész világon alig van ország, amely ilyen bizonyítékát csillogtathatja műveltségének és tudniakarásának."
A szavazás eredményének nyilvánosságra hozatalakor a stúdió vezető igazgatója mindamellett az alábbi kijelentést tette: "Természetes, hogy a szavazás számszerű eredményéhez teljes mértékben nem alkalmazkodhatik a Rádió, mert kétségtelen, hogy a többség a műsor nívójának olyan fokú csökkentését fogja kívánni, melyet kulturális szempontból nem lehet elfogadni."
Ehhez kommentár nélkül idézzük a Rádió Újság egyik 1935-ben megjelent cikkét: "Csak nemrég hangzott el Gömbös Gyula miniszterelnök ajkáról az a megállapítás, hogy kevesen énekelnek magyar nótát, s a rádió műsorán máris több magyarnóta-énekes szerepel..."
A Népszava Komédia! címmel reflektált az eredmények közzétételére: "Könnyű a számokkal zsonglőrösködni, könnyű az előre korlátozott véleményekből azt kiolvasni, amit ők akarnak. Ez azonban nem fog meggyőzni bennünket sem arról, hogy a mostani műsort, a mostani rendszert a többség repesve óhajtja, és nem akar változtatni."
Az eredmények részletesebb ismertetését a cikk írója fölöslegesnek tartja, mondván, ismerik a szavazás indítóokát: "A stúdió be akarta bizonyítani, hogy minden jól van így, ahogy van." Majd hozzáteszi: "Azok az ezrek, akik a szavazásnál csupán a megjegyzés rovatban mondtak véleményt, már régen pálcát törtek a dilettánsok, a protekciósok és törtetők fület és más érzéket sértő kísérleteiről."
A későbbiek során a Népszava megírta, hogy a felhívás azért volt sikertelen, mert "a rádiósok között - ha ugyan pontosan és nem célzatosan dolgozták fel az adatokat - feltűnően alacsony a munkások kategóriája".
Mindez természetesen nem zárja ki a Rádióéletnek azt az állítását, hogy "a szavazás és annak eredménye külföldön is nagy feltűnést keltett, és máris több oldalról nyilvánult meg külföldi érdeklődés a szavazás lebonyolítása, eredménye és tanulságai iránt".
Az országos közvélemény-kutatás gondolata 1940 januárjában merült fel a Rádió Újság hasábjain:
"Véleményünk szerint a hírszóró társaság nem ismeri eléggé hallgatóközönségének igényét. Az elégedetlen hallgatóság igen kis hányada ragad csak tollat véleményének kifejezésére, legtöbben maguk között csepülik a műsort, de így annál inkább.
Szívesen kifejezné azonban óhaját a közönség, ha remény lehetne jogos panaszainak orvoslására, szívesen kitöltené a kérdőlapot, ahol megjelölhetné kedvenc műsorszámait, kijelölhetné a részére kedvező időpontokat.
Meg kellene tehát szavaztatni a hallgatóközönséget."
Az 1941-es "népszavazás" lebonyolításának módszere sem nyerte el a lapok tetszését.
"Már most biztosra vehetjük - írja a Rádió Újság -, hogy a készülő statisztika a meghallgatott műsorszámok élén a híreket, a vidám és tarkaesteket és a magyarnóta-esteket fogja felsorolni. Ezt a stúdió vezetősége amúgy is tudja. De nem fogja belőlük megtudni, hogy mik a hallgatóságnak a rádióval szemben támasztott különleges kívánságai. A láthatatlan rádióhallgató tehát továbbra is írja majd a kívánságokat, panaszokat tartalmazó leveleit. De nem mindenki ír levelet. Külön kutatás tárgya volna megállapítani, hogy egyetlenegy beérkező panaszos levél hány hallgató panaszát tolmácsolja. (...) Lehetséges, hogy a Rádió jövőre tervezett műszaki beruházásának jó útmutatója lesz a statisztika, a műsorszerkesztőségnek aligha."
A Népszava egyik olvasójának levelét közli. A névtelen levélíró szerint a mostani "statisztikagyűjtés eredménye kétségkívül megmutatja majd, hogy milyen nagy számban részesedik az előfizetők között a munkásság, és remélem, hogy ennek a széles rétegnek a kívánságait az eddiginél fokozottabb mértékben veszik majd figyelembe. Remélem - de az eddigiek ismeretében félek, hogy mégsem így lesz."
A műsorra vonatkozó eredményeket 1943 áprilisában tették közzé.
A műsortípusok - nem teljes - tetszési sorrendje a következő volt:
| cigányzene | 76% |
| magyar nóta | 76% |
| szórakoztató könnyűzene | 57% |
| tánczene | 54% |
| felolvasás | 49% |
| zenés színmű | 45% |
| szórakoztató előadások | 35% |
| tudományos előadások | 35% |
| színmű | 34% |
| opera | 16% |
| mesék | 15% |
| földművelésügyi előadások | 15% |
| komolyzene | 9% |
| tanfolyamok | 6% |
A korábbi "népszavazásokhoz" képest rendkívül nagy mértékben csökkent a komolyzene, a tudományos előadások és a színmű arányszáma, ami valószínűleg az előfizetők további átrétegződésének volt a következménye, de módszertani okai is lehettek.
És mi volt a közvélemény-kutatás eredménye? A Rádió Újság alábbi következtetései szerint ez a közvélemény-kutatás ismét "igazolta'' a Rádió műsorpolitikáját: "A Rádió kb. 3 milliónyi hallgatósága - ha a könnyűzene nagy csoportjába tartozó öt műsorszám (cigányzene, magyar nóta, szórakoztató zene, tánczene, operett) átlagszámát megkeressük - 60%-ban az úgynevezett könnyűzenét hallgatja legszívesebben, a Rádió műsorának pedig ezt a kívánságot 54,8% arányban sikerült kielégíteni."
A Telefonhírmondó technikai leírása
Az alábbiakban részlet következik Puskás Tivadar írásából, mely a Zeitschrift für Elektrotechnik című lap 1893-as évfolyamában jelent meg. (Magyarul: Rádió és Televízió Szemle, 1975. jubileumi szám, 51-58.; Szabó Bendegúz fordítása eredetileg a Technika 1943/3. számában jelent meg.)
Amikor arra az elhatározásra jutottam, hogy a telefonújságot életre hívom, mindenekelőtt természetesen azt a kérdést kellett felvetnem, milyen műszaki berendezéssel lehet legkönnyebben elérni azt a célt, hogy a telefonújság a hallgatók lehető legnagyobb tömege számára egyidejűleg hozzáférhető legyen. A legkézenfekvőbbnek és legegyszerűbbnek látszott az a mód a kitűzött cél elérésére, amelyet a 7. ábra tüntet fel. A felolvasó hangfogója (T) egy közönséges indukciós tekercs (J) primer meneteinek a és b végeivel egy áramkört képez, míg az indukciós tekercs szekunder meneteinek d végződése az 1, 2, 3, 4, 5, 6 stb. az egyes előfizetőkhöz menő vezetékekkel van összekötve. Ezek a vezetékek egy, a célnak megfelelőbb berendezéshez (lamella) (D1) párhuzamosan (leágazásra) vannak kapcsolva. A szekunder menetek c végződése le van földelve. Könnyen belátható, hogy ennél az elrendezésnél a D1 lamella közvetítésével az indukciós tekercs szekunder menetének egyik végével fémes összeköttetésben lévő előfizetők (hallgatók) az előadást érthetően és többé-kevésbé hangosan hallják aszerint, hogy a telefonújsággal egy időben több vagy kevesebb hallgató van összekapcsolva.
Teljesen kielégítő eredményt azonban ezzel a berendezéssel aligha lehet elérni, ugyanis abból a körülményből kifolyólag, hogy valamennyi egyidejűleg bekapcsolt előfizető nemcsak az újsággal, hanem egymással is közvetlenül fémesen van összekötve, éppen olyan jól hallja mindegyik hallgató a másiknak a beszédét vagy lármáját, mint az újságfelolvasó hangját. Ily módon tehát teljesen a közönség kénye-kedvére lenne bízva, hogy az újságfelolvasást közbekiáltásaival vagy lármájával megzavarja, sőt teljesen megakadályozza. Hogy ezt a lehetőséget kizárjam, fel kellett adnom a hallgatók vezetékeinek egymással való fémes összeköttetését, ahhoz a kisegítő megoldáshoz [kellett] folyamodnom, hogy a telefonközpontban vagy a telefonújság irodájában mindegyik hallgató számára különleges és egymástól tökéletesen elszigetelt indukciós tekercset szerelek, és valamennyit az alább ismertetendő két mód egyikén állítom a cél szolgálatába. Az egyik mód abban áll, hogy minden egyes hallgató különleges tekercse számára a telep mellé különleges hangfogót szerelek, és ezeket az újságfelolvasás felvételére mind felhasználom, vagy úgy, hogy a hangfogókat elég közel helyezem a beszélőhöz, vagy például oly módon, hogy az előadó vastagabb csőbe beszél, amelyből kis csövecskék ágaznak el az egyes hangfogókhoz, amiből minden további magyarázat nélkül kitűnik, hogy minden hallgató a felolvasó hangját jól hallja, de egyetlen, az újsághoz kapcsolt előfizető sem tudja a másikat zavarni.
A kitűzött cél elérésének másik módja abban áll, hogy minden egyes előfizető részére különleges indukciós tekercset használunk, de valamennyi tekercs számára közösen csak egy hangfogót helyezünk üzembe a telep mellett, mint az 1. és 2. ábra mutatja, és az alábbi leírás részletezi.
Az alkalmazásra kerülő tekercsek számának, megfelelő méreteinek és kapcsolásmódjának meghatározása képezi találmányom súlypontját. Az 1. ábra azt az elrendezést tünteti fel, amelyet csak akkor kell alkalmazni, ha a telefonújság egyvezetékes telefonhoz csatlakozik, míg a 2. ábrán szereplő megoldás akkor szükséges, ha a berendezést kétvezetékes telefonhálózattal kell összekapcsolni.
Amint az 1. és 2. ábra összehasonlításából kitűnik, az S-S primer áramkör elrendezése mindkét esetben teljesen azonos, csak az előfizetőkhöz menő szekunder leágazás egyvonalas vagy kétvezetékes. Mind az 1., mind a 2. ábránál B jelenti a telepet, amelyikhez a (T) hangfogó (telepes telefon vagy mikrofon) és (J) indukciós tekercsnek a primer (vastag) menetei a rajzon feltüntetett módon kapcsolódnak.
Telep gyanánt a primer áramkör összellenállásától függő számban - lehetőleg állandó feszültséget szolgáltató galvánelemet alkalmazunk. A beszélő mikrofonjául minden jó hangfogó (telepes telefon vagy telepes mikrofon) használható. Sajátságos és jellemző tulajdonság berendezésemnél a beszélő által használt hangfogók (T) kombinációja a (J) indukciós tekercsek (beszédtekercsek) nagy számával, amelyek - a már kifejtett okokból - annyira kibővíthetők, amennyi az egy időben hallgató előfizetők legnagyobb száma. Ha tehát olyan berendezést kell létesíteni, amelynél például az egy időben hallgatók maximális száma 50 fő, a (B) elemet és a (T) hangfogót 50 db indukciós tekerccsel lehet összekötni. Ha egyidejűleg 300 hallgatót kell kapcsolni, úgy 300 db indukciós tekercset kell sorba kötni a teleppel és a hangfogóval.
A primer meneteknek a hangfogóval sorba kapcsolt indukciós tekercseinek kapcsolási módjára vonatkozólag megjegyzem még, hogy ezek legcélszerűbben az 1. és 2. ábrán látható módon, nevezetesen egymás után (seriesben) kapcsolandók. Lehet azonban a primer tekercseket párhuzamosan is kapcsolni (5. ábra), vagy két, esetleg több sorozatot alkotni, és ezeket párhuzamosan kötni (6. ábra).
Az 5. és 6. ábránál a szekunder menetek kötéseit elhagytam, mert azok ebben az esetben is azonosak az 1. és 2. ábra kötéseivel.
Külön rá kell mutatnom arra, hogy az 1. ábránál a szekunder tekercsek nincsenek egymással összeköttetésben. Az összeköttetés csak arra szorítkozik az 1. ábránál, hogy a szekunder tekercsek valamennyi vezetékét összefogja és a közös földhöz vezesse. Lehet a szekunder tekercsek kivezetéseit külön-külön is földelni, amint ezt vázlatosan szaggatott vonallal feltüntettem, a nagyobb érthetőség céljából.
Az indukciós tekercsek méretei jelentékenyen függnek az alkalmazandó (T) hangfogó szerkezetétől és a tekercsek számától, illetve kapcsolási módjától. Világos, hogy lehet egy szekunder tekercsre két vagy több előfizetőt rákapcsolni, ezek azonban egymástól függnek, miért is kívánatos a külön tekercsek alkalmazása minden egyes hallgató számára.
A1, A2, A3 az 1. és 2. ábrán jelzőtárcsákat jelentenek, amelyek az egyes szekunder menetekbe vannak bekapcsolva a hallgatóállomás helye (D) előtt. A 3. és 4. ábra tünteti föl elöl- és oldalnézetben ezeket a jelzőtárcsákat, amelyek az önmegszakítás ismert elvén alapulnak. Ezek ugyanazt a célt szolgálják, mint a távbeszélő-technikában a záró lapocskák, nevezetesen azt, hogy a központnak jeleznek, hogy a fennálló beszélgetés bontható. A szerkezet az önmegszakítók alapelvét megtartva arra szorítkozik, hogy a telefonújságra kapcsolt bármely előfizető visszabeszélését, és általában minden lehetséges hibaforrást kiküszöböljön, amelyet a nagy áramerősség a szomszédos vezetékekben az indukció által létrehozhat. A telefonközpontban használatos berendezést a telefonújsággal való összeköttetésre a telefonhálózathoz kell illeszteni a központ kapcsolótábláján. Végül tegyünk említést néhány variációról, amelyek a fenti berendezéseknél szóba jöhetnek. Ilyen az 1. és 2. ábrán részletesen leírt több indukciós tekercsű elrendezés kombinációja egy valamennyi számára közös hangfogóval vagy az előbb leírt berendezésnek több, az előadó hangerejének fokozására szolgáló hangfogóval. Ezáltal elérhető például, hogy ha 10 hangfogót helyezünk el az előadó mellé, és mindegyik hangfogó áramkörébe 10 indukciós tekercset kapcsolunk, 100 hallgató van egyidejűleg a telefonújsággal összekapcsolva és kiszolgálva a felolvasó által. Szükség szerint ez a kombináció hivatott arra, hogy egy előadó hangját bizonyos határig megsokszorozza, és amellett a felolvasás zavartalanságát a hallgatóság részéről tökéletesen biztosítsa.
Az 1. és 2. ábrán feltüntetett berendezés lényegében azonos, csak formai eltérések vannak köztük. Van olyan megoldás is, amelynél a megfelelően méretezett primer tekercs közös valamennyi előfizető számára, a szekunder tekercsek ellenben minden egyes előfizető részére különállóak, s egymástól elszigetelve vannak felszerelve. (Lásd: 8. ábra, amely a 6 hallgatóállomás részére szükséges kapcsolást mutatja.)
(T) a hangfogó, B a telep, a-b az indukciós tekercs primer ága, amelyre d1, d2, d3, d4, d5, és d6 vezetékkel az egyes előfizetők különleges szekunder tekercsei (i1, i2, i3, i4, i5, i6) vannak ráhúzva.
Ha ezeket a szekunder tekercseket egymástól annyira eltávolítjuk, hogy egymásra nem gyakorolnak induktív hatást, akkor lehet ezt a változatot alkalmazni. Magától értetődő, hogy az előadó helyett fonográffal is be lehet olvasni a szöveget.
Végezetül rá kell mutatnom, hogy a leírt találmány ismert alkatrészekkel éri el a kitűzött célt; az itt felsorolt készülékek és egyéb berendezések önmagukban tekintve nem újak, amint az a leírásból is kitűnik. Új[ak] csupán az újság berendezéséhez szükséges készülékek, telepek, indukciós tekercsek és a többi alkatrészek csoportosítása és összekötésmódja, amely világosan érthető, és a sémák segítségével előállítható.
A Telefonhírmondó műsora
Kezdetben folyamatos hírszolgálatra korlátozódott a műsor, majd - miután Popper István átvette a Telefonhírmondó működtetését - fokozatosan színesedett, rendezettebb lett a műsor. Előbb a híreket csoportosították tematikusan, úgy, hogy mindennap az adott időpontban adott hírekkel jelentkeztek. A tőzsdehírek (már akkor is) kiemelt figyelemben részesültek. Később a Telefonhírmondó cégfilozófiája az lett, hogy nappal informál, este szórakoztat - zenés közvetítések, felolvasások tarkították az immár "full service" adásokat."A hírek most még válogatás nélkül gázolnak rajta [a vezetékeken] egymás sorjába, de nemsokára ebben is rend lesz" - írta a Pesti Hírlap a Telefonhírmondó indulásakor, 1893. február 17-én.
Lássuk például a két nappal korábban beolvasott 9 órás híreket:
"Róma: A pápa a jubileuma alkalmából kiküldött rendkívüli követeket a jövő héten fogadja.
Más: [A "kimondó" a más szócskát használta minden hír után.] A délutáni gabonaforgalomban az irányzat végül megszilárdult és jegyezte: Búza tavaszra 7,64, búza májusra, júniusra 7,58, búza őszre 7,79, rozs tavaszra 6,66, tengeri májusra, júniusra 5,09 forinton.
Más: A pétervári francia nagykövetség tegnapi bálján jelen volt a császári udvar, a diplomáciai kar és az állami méltóságok.
A Duna áradása: Az éjszaka óta megint áradt a Duna, és reggelre nagyobb jégcsuszamlás történt. A víz állása az éjjel 440 cm volt, és így csak 70 cm hiányzik a veszedelmet jelentő 500 cm-es vízmagassághoz. Esztergomnál 15 cm-t emelkedett.
Pozsony: A Duna erősen árad, és az este 572 cm-t mutatott a vízmérő.
Földrengés Eszéken: Távirat jelentette, hogy az elmúlt éjjel földrengés volt, melyet mennydörgésszerű robaj kísért. Pár másodpercig tartott, az alvókat felriasztotta, de kárt szerencsére senkiben sem tett.
Az idő: Budapesten ma reggel 3,4 Celsius-fok volt a hideg. Tegnap +4 és -4 Celsius-fok között váltakozott. Magyarországon az időjárás szárazabbra fordult, éjjel a hőmérséklet fagypont alá szállt.
Jóslat: Déli szelekkel többnyire száraz, nappal enyhe, éjjel fagyos idő várható.
Adakozások: A kereskedők és iparosok hitelszövetkezete II. 12-i közgyűlése alkalmából 30 forintot küldött be hozzánk a fővárosi hajléktalanok javára.
Más: Drága a hó! A hó eltakarítását ma fejezte be a fővárosi köztisztasági hivatal. A most lezárt számadásokból kitűnik, hogy az idei télen a rendkívüli havazások rengeteg pénzébe kerültek a fővárosnak. Így a köztisztasági hivatal csupán a IV-V. ker., a Kerepesi út és Andrássy út takarítására 70 000 forintot költött. Ez összegből 21 600 forintot fizettek ki a napszámosoknak, és kb. 50 000 forintba került a fuvarozási költség.
Más: Farsang vége. Az éjjeli élet fő vonalán, különösen a Kerepesi úton és a Király utcán még éjfél után 2 órakor olyan volt az élet, mintha csak a nap világítana, nem pedig az éjjeli kávéházak vörös lámpásai.
A Vígszínház küldöttsége a belügyminiszternél: Keglevich István gróf vezetésével a belügyminiszterhez küldöttség érkezett, hogy az állami segélyt a Vígszínház részére megkérvényezze.
A Népszínházban holnap, február 17-én színre hozzák a "Leányasszonyt" - Abonyi népszínművét.
Más: A Jószív sorsjegyek mai húzása alkalmával a főnyereményt, 10 000 forintot az 5960-as sorozat, 77. szám nyerte.
Egyről-másról: Ferdinánd bolgár fejedelem házassága: Ferdinánd Bourbon Lujza Mária főhercegnővel házasságot kötött.
Az eljegyzés február 12-én történt.
Gyermekbohócesték: A Vigadóban február 19-én gyermekbohócestély lesz."
Az ömlesztett híranyagot napközben folyamatosan lehetett hallani (a tőzsdehíreket negyedóránként, a többit óránként változtatták), az este pedig a műélvezeteké volt. Három évvel később a Telefonhírmondó Értesítője így tekintett vissza az előző évre: "Nagy gonddal és figyelemmel válogattuk össze a Telefonhírmondó esti programját. [...]
A magyar művésznők közül hallották a Telefonhírmondó előfizetői Ábrányiné W. Margitot, Blaha Lujzát, Csillag Terézt, Hegyi Arankát, Helvey Laurát, Jászai Marit, Keczeri Irént, Komáromi Mariskát, Kopácsi Juliskát, Küry Klárát, Nagy Ibolykát, Pálmay Ilkát, H. Pauli Mariskát, Rona Józsefnét, Z. Singhoffer Vilmát, Vizvárynét és Vizváry Mariskát, a Vígszínház összes tagjait, s kívülük még sok kitűnőségét a fővárosi színházaknak.
A felolvasó közt ott találjuk Jókai Mórral, a költőkirállyal élén a magyar irodalom legjelesebbjeit: Abonyi Árpád, Ábrányi Emil, dr. Ágai Adolf, Gerő Károly, Gerő Ödön, Jakab Ödön, Kürthy Emil, Makay Emil, Porzsolt Kálmán, Rákosi Jenő, Rákosi Viktor, Szomaházy István, Thury Zoltán és Váradi Antal neveit, közreműködtek továbbá az apróságnak annyira kedves csütörtöki gyermekestéin az ifjúsági irodalom kitűnőségei is." (Telefonhírmondó Értesítője, 1896. szeptember.)
A későbbiekben állandósult műsorokat 1897-ben Napirendként így teszik közzé:
"9.30-10.00 Napirend, bécsi és külföldi hírek, telefonértesülések, éjjel jött táviratok, hivatalos lap hírei
10.00-10.30 Tőzsdejelentés
10.30-11.00 Hírlapszemle, érdekesebb hírek, táviratok
11.00-11.15 Tőzsdejelentés
11.15-11.30 Helyi és színházi hírek, sport
11.30-11.45 Tőzsdejelentés
11.45-12.00 Országgyűlés, vidéki és külföldi hírek
12.00-12.30 Országgyűlés, udvari, politikai, katonai hírek
12.30-01.30 Tőzsdejelentés
01.30-02.00 Ismétlés, az eddig olvasott érdekes hírek
02.00-02.30 Országgyűlés, törvényhatósági hírek, táviratok
02.30-03.00 Országgyűlés, helyi hírek, táviratok
03.00-03.15 Tőzsdejelentés
03.15-03.30 Érdekesebb tárcacikkek felolvasása
03.30-04.00 Országgyűlés, pontos idő, időjárás, törvényszéki vegyes hírek
04.00-04.30 Tőzsdejelentés
04.30-05.00 Bécsi lapok hírei, pénzügyi és gazdasági hírek
05.00-05.30 Színházak, sport, művészet, divat, irodalmi műsorok. Helyi, vegyes hírek, táviratok
05.30-06.30 Az angol, francia és olasz nyelv rendszeres előadása és tanítása, éspedig:
05.30-06.00 angol nyelv: hétfőn, szerdán, pénteken
06.00-06.30 francia nyelv: hétfőn, szerdán, pénteken
06.00-06.30 olasz nyelv: kedden, csütörtökön, szombaton
05.00-06.00 Csütörtökön gyermekdélután
07.00-pontban: vagy az Operaház, vagy a Népszínház előadása hallható. Úgy az előadás, mint a felvonások kezdetét rádiójel jelzi.
A 8 óra utáni első felvonás közben a párizsi, berlini és frankfurti tőzsdetudósítások kerülnek felolvasására. Ezen tőzsdetudósítások felolvasását szintén rádiójel előzi meg.
A közvetített opera vagy népszínházi előadás befejezte után: tőzsdejelentés, hírek, táviratok.
Az esti hírsorozat felolvasása után éjfélig felváltva katona- és cigányzene hallható."
(Lőrinc László: A telefonhírmondó c. írása alapján)
A Telefonhírmondó fogadtatása
A telefonhírmondó fogadtatásaEgykorú sajtó a telefonhírmondóról
"Most visszatekintünk a múlt esztendőre, önérzettel mondhatjuk el, hogy a Telefonhírmondó 1895/96-iki szezonja az eredményekben szintén nem volt meddő, de igenis korszakot jelent a telefonújság életében. A közönségnek fokozatosan - és rohamosan - emelkedett érdeklődésével együtt emelkedett a mi igyekezetünk is arra, hogy annak a publikumnak, mely hírmondó barátjául s estére társaságul választotta magának a telefonújságot, egy pillanatra se legyen panasza erre a csak hangban jelentkező barátra.
Különös tekintettel voltunk az üzleti világ érdekeire, minthogy ez a világ az, amelynek legnagyobb szüksége van gyors és pontos értesülésre. A tőzsdei hírszolgálatot kiterjesztettük, s [a] világ minden nagy tőzsdéjével összeköttetést létesítettünk, s míg eddig csak Bécsből, Frankfurtból és Párizsból számoltunk be a tőzsde állapotáról, 1986. január elsejétől kezdve azt a reformot léptettük életbe, hogy naponkint többször a leggyorsabban értesítjük előfizetőinket a bécsi, frankfurti, párizsi, hamburgi, brémai, antwerpeni, londoni és New York-i tőzsdék állásáról és árfolyamairól.
A napirendnek ez a része a jövőben se változik, amint hogy nem változik, csak tökéletesedik napról napra a hírszolgálat is, bár már eddig is sikerült elérnünk azt, hogy minden, ami akár a szomszédban, akár a világ bármely táján történt, [azt] a fővárosban a Telefonhírmondó előfizetői tudták meg először. Azért lett nélkülözhetetlen a telefonújság a közönségnek, s ennek az odaadó munkának köszönhető az, hogy a rohamosan fejlődő, technikai vívmányokban gazdag főváros a beszélőújság szerteszaladó sodronyai nélkül már alig képzelhető el.
Nagy gonddal és figyelemmel válogattuk össze a Telefonhírmondó esti programját. Ez az idő az élvezeteké, azért csak élvezetet nyújtottunk előfizetőinknek, magunk köré gyűjtve, közönségünk gyönyörűségére, egész táborát a művész és író előkelőségeknek.
A magyar művésznők közül hallották a Telefonhírmondó előfizetői Ábrányiné W. Margitot, Blaha Lujzát, Csillag Terézt, Hegyi Arankát, Helvey Laurát, Jászai Marit, Keczeri Irént, Komáromi Mariskát, Kopácsi Juliskát, Küry Klárát, Nagy Ibolykát, Pálmay Ilkát, H. Pauli Mariskát, Rona Józsefnét, Z. Singhoffer Vilmát, Vizvárynét és Vizváry Mariskát, a Vígszínház összes tagjait, s kívülük még sok kitűnőségét a fővárosi színházaknak.
A felolvasó közt ott találjuk Jókai Mórral, a költőkirállyal élén a magyar irodalom legjelesebbjeit: Abonyi Árpád, Ábrányi Emil, dr. Ágai Adolf, Gerő Károly, Gerő Ödön, Jakab Ödön, Kürthy Emil, Makay Emil, Porzsolt Kálmán, Rákosi Jenő, Rákosi Viktor, Szomaházy István, Thury Zoltán és Váradi Antal neveit, közreműködtek továbbá az apróságnak annyira kedves csütörtöki gyermekestéin az ifjúsági irodalom kitűnőségei is.
Ezenkívül a múlt évben hallhatta először a Telefonhírmondó közönsége otthon a mi hálózatunk közvetítésével a Népszínháznak operett-előadásait s az Operaház előadásainak ouverture-jeit is.
Ez a nagy áldozatokat követelő s az egész világon páratlanul álló műélvezet még fokozottabb mértékben rendelkezésére áll közönségünknek a jövőben is, s hogy ez a fokozottabb mértékben ne legyen beváltatlan frázis, már most mindjárt olyan kellemes meglepetésről gondoskodunk közönségünk számára, amelyet bizonyára nagy örömmel fogad az egész főváros.
Október hó 1-jétől, miután a Telefonhírmondó műszaki igazgatója által vezetett kísérletek be lesznek fejezve, előfizetőink otthon hallgathatják végig a magyar királyi Operaház minden előadását.
A magyar királyi Opera kormánybiztosa és a Telefonhírmondó igazgatósága közt már a múlt évben fennállott az az egyezség, hogy az Operaházban előadott dalművek ouverture-jét a Telefonhírmondó összes állomásain hallhatta a publikum. Ez a megállapodás most az Opera kormánybiztosának, báró Nopcsa Eleknek szíves előzékenysége folytán a Telefonhírmondó közönségének nagy előnyére megváltozott, mert ezután már nemcsak a nyitány zenéjét, hanem az egész előadásokat végighallgathatja a közönség a Telefonhírmondó állomásain.
Ez olyan nagy jelentőségű reform a Telefonhírmondó életében, amely egyszerre nélkülözhetetlenné teszi a beszélőújságot. A legmagasabb zenei élvezet az, amelyet ezzel az újítással nyújtunk közönségünknek.
A hang átvétele a hangot többszörös erőben szétosztó mikrofonok által történik, s így jut el a zene és az ének a közönség fülébe, mégpedig oly tökéletesen, mintha ott az Operaházban hallgatná.
A nagy újítás megszólaltatta a sajtót is, s több lap emlékezett meg elismeréssel arról a munkáról, amellyel sikerült ezt az egész világon egyedülálló reformot behozni az egész fővárost át- meg átölelő hálózatunkba, s lehetővé tesszük, hogy aki eddig ilyen magas műélvezetre viszonyai miatt nem számíthatott, ezután publikuma lesz az Operának éppen úgy, akárcsak a páholybérlő.
A Budapesti Napló volt az első újság, mely méltányolta törekvéseinket ebben a cikkben, amelyet itt közlünk:
'Rövid időn [belül] az egész főváros egyszerre hallgathatja az Opera előadásait, egyszerűen otthon, a szobában, anélkül hogy valakit közvetítő szerepre kellene fölcsengetni. A két kagyló, mely a maga konvencionális zöld zsinórján, a dívány fölött csüng, fél nyolctól kezdve hazaviszi mindenkinek a magyar királyi Opera előadásait, csak meg kell hallgatni. A hangok változatlanul s annak a remek mikrofonnak a segítségével, amely megsokszorosított erőben osztja szét a hangot az Andrássy útra éppen úgy, mint a legmesszebbre, erősen, hangosan szűrődnek át a hallgató fülébe, úgy az ének, mint a zene, s ki se mozdulva kedvenc szögletéből, teljes operai előadást hallgathat végig az ember otthon.
És olcsón... Ez nagyon fontos kalkulus az egész számításban. Mert ha csak olyan drága is lenne ez a mulatság Budapesten, mint a párizsi theatrophon, már nem lenne az a rokonszenves vállalkozás, amit örömmel kell üdvözölni mindenkinek. Az az egészben a fő dolog, hogy szerezhesse meg mindenki magának azt az élvezetet, hogy magas nívón álló zenei produkciót élvezzen a munkája után, s ne legyen ez a kényelmes esti gyönyörűség a gazdagok kiváltsága.
A Telefonhírmondó igazgatósága, úgy látszik, szintén ebből a szempontból fogja fel a dolgot, mert úgy értesülünk, hogy az olcsó, esztendőnként tizennyolc forintos előfizetési árat nem emeli föl egy krajcárral se. Minden marad a régiben, csak a Dévay Janka vagy a Rákosi Szidi növendékei helyett ezután Ábrányiné, Hilgermann Laura, Perotti, Ney Dávid énekelnek a beszélőújság publikumának, s nyolcvan zenészből összeállított zenekar játszik a zongora helyett. Az Operaház pedig igazi kultúrintézmény lesz olyan óriási publikummal, amilyennek még a világnak semminemű zenepalotája nem dicsekedhetik, s a publikumnak az a része, amely eddig nem engedhette meg magának azt a drága mulatságot, hogy kedve szerint ellátogathasson az Andrássy úti múzsatemplomba, szintén fogalmat szerez magának arról, hogy mi a dalmű, s ami szintén igen fontos, mi a magyar dalmű. Az egész pedig kerül esténként öt krajcárba.
Nem túlzás, nem reklám, de a tiszta igazság, hogy Budapest a technikai vívmányok terén óriási lépést tett, amikor a magyar királyi Opera intendánsa és a Telefonhírmondó igazgatósága között létrejött az a szerződés, amelynek értelmében a Telefonhírmondó elvezetheti előfizetőihez az Opera előadásait.
Sokat várunk ettől.
Ez a nagy technikai vívmány fogja fölnevelni azt a törzspublikumot az Operaháznak, amely eddig még sehol sincs, csak a páholyokban és a támlásszékek néhány kibérelt sorában. Nagy eredményeket várunk ettől a reformtól a zenei művelődés terén, aminthogy bizony el kell ismernünk, hogy ebben a tág mezőben úgy általánosságban nagyon tájékozatlanul mozgunk. Elérjük azt, amit eddig hiába kísérlettünk meg, hogy a főváros polgársága részt kér magának venni zenei életünkből, ami ha eddig néhány filharmonikus koncertre és egypár híres vendég hangversenyére szorítkozott, az csak azért történt, mert nem volt nagy, állandóan érdeklődő publikuma a magasabb zenei produkciónak.
Azt hiszem, hogy csak két-három esztendő alatt egészen más képe lesz Budapest zenei életének, s ha ezt elérjük, az eredmény magában köszönet azoknak, akik azt ezzel a nagy, az egész világon még egyedülálló tökéletességű reformmal fölépítették.
Az elismerés természetesen elsősorban báró Nopcsa Eleket, a kormánybiztos intendánsát illeti. Ha ő nem látta volna át azokat a kiszámíthatatlan előnyöket, amelyek úgy az Operára, mint a publikumra hárulnak a reformmal, hajótörést szenvedett volna a vállalat minden igyekezete. Azután nagy elismerés illeti Szvetics Emil műszaki direktort, aki a vállalkozással járó minden technikai nehézséget zseniálisan győzött le, és a beszélőújság igazgatóságát, mely úgy intézkedett, hogy a dolog nemsokára már nemcsak papiroson válik ténnyé, hanem a telefonújság kis fényes kagylóiban is.'" (Telefonhírmondó Értesítője, 1896. szeptember.)
(Lőrinc László: A telefonhírmondó c. írása alapján)
A kortárs sajtó a Telefonhírmondóról
"A riadójel óriási fontossággal bíró találmány, mely a Telefonhírmondónál korszakalkotó. Sok kísérletezés után a Telefonhírmondó műszaki osztályának végre sikerült kitalálni egy olyan jelzőkészüléket, amivel a szerkesztőség figyelmeztesse a publikumot egy-egy, a napi események közül kiváló nagy eseményre, amiről éppen akkor ad hírt... a Telefonhírmondó. Szükséges volt ez azért, mert a közönség nem ül szakadatlanul a Telefonhírmondó hallgatókagylói alatt, s így talán éppen azt mulasztaná el a nap történetéből, ami a legfontosabb.
A jeladás legközelebb már szintén életbe lép.
Egy trombitahangszerű, idegen hangból áll ez, amire a második vagy harmadik szobában is azonnal figyelmes lesz a közönség, s még elég korán siethet a Telefonújság kagylóihoz, hogy meghallgassa azt a nagy újságot, amit a hírmondó megjelentet.
A riadójelet csak az igazán szenzációs események jelzésére fogja használni a szerkesztőség.
A hordozható állomások a közönség kényelmét vannak hivatva szolgálni. A Telefonhírmondó igazgatósága ezután olyan állomásokat is szerel fel, amelyek a lakásban bármely szobában és bármely falra alkalmazhatók, s nincsenek helyhez kötve, mint a mostani állomások. A közönség önmaga kikapcsolhatja az állomást, és azon szobában kapcsolja be, ahol hallgatni akarja. Erre nézve külön felvilágosítást bárkinek szívesen ad az igazgatóság, ha ezért akár levélben, akár élőszóval hozzáfordulnak." (Telefonhírmondó Értesítője, 1895. szeptember.)
**
"A nagyközönség, melynek tájékoztatására vannak szánva e sorok, úgy van a Telefonhírmondóval, mint volt évek előtt a telefonnal magával. Fölfogta és megértette lényegét, csodálta a találmány nagyszerűségét, és nem törődött vele tovább addig, míg a gyakorlati élet nem kényszeríttette reá. Így járt a Telefonhírmondó is. Megindulása idején általános feltűnést keltett, és a közönség érdeklődése oly mértékben nyilvánult, hogy a vállalat a tömeges megrendelésnek eleget tenni nem tudott.
Az új találmány gyakorlati hasznát kevés ember látta és találta meg.
A vállalat szerencséje az volt, hogy az első időben annyi előfizetőt szerzett, amennyivel az első kísérletek idejére biztosítva volt fennállása.
Küzdelmes másfél esztendő telt el, míg a szerzett tapasztalatok feltüntették a hiányokat, és kijelölték azt az irányt, melyet a gyakorlati érvényesülés terén követni kell.
Ez az új irány pedig abban állt, hogy legyen a Telefonhírmondó nappal hasznos, komoly, gyors és megbízható értesítője a közönségnek, este pedig szórakoztatója a családnak.
Hogy e kitűzött célt a Telefonhírmondó minél rendszeresebben és megbízhatóbban szolgálhassa, meg lett állapítva a felolvasás új napirendje, mely szerint különböző hírek a társadalom osztályainak kívánalmai szerint csoportosítva, bizonyos meghatározott időben kerülnek felolvasás alá. Ezt a mutatóul idemellékelt új napirendet nyomtatásban megkapja minden előfizető, és így csak akkor hallgatja meg a Hírmondót, amikor az őt érdeklő hírek vannak felolvasásra kitűzve.
Mert egészen más a nyomtatott újság, mely a napközben felmerült híreket összegyűjtve, részletesen kifejtve és megokolva, másnap reggel bocsátja olvasói rendelkezésére. Sok hír és értesítés így elveszti ugyan gyakorlati értékét, mert elkésve kerül a közönség tudomására. Ezen a bajon segít a Hírmondó, mert módjában áll, hogy a nap bármely percében fölhívhassa valamely eseményre a közönség figyelmét, alkalmat adva ezzel a rögtöni intézkedésre. A hivatalban lévő családapa megtudja, hogy tűz ütött ki abban a házban, melyben családja vagy ismerőse lakik, és megelőzheti a veszedelmet. Viszont az otthon levők idejekorán értesülnek valamely szerencsétlenségről, és gondos ápolás alá vehetik a család szerencsétlenül járt tagját, akinek életét menthetik meg ezzel. A kíváncsiak kielégíthetik ezt a vágyukat, mert például a napközben érkezett érdekes külföldit, aki csak estig marad Budapesten, a Hírmondó útján nyert gyors értesülés után rögtön fölkereshetik az utcán, szállodában vagy vendéglőben. Így van ez bármely látványossággal vagy tüneménnyel, mely előre megmondható nem volt, és mely napközben csak rövid ideig, néhány óráig tart.
A közönségnek hasznára is van a Hírmondó gyors értesítése, mert a tőzsdét nem látogató közönség, mely ott mégis érdekelve van, a nap folyamán folyton kapja a tőzsdetudósításokat, s idejekorán intézkedhetik megbízott ügynökénél vagy bankárjánál. Korábban értesülve bizonyos tervekről vagy árlejtésekről a városnál, megyénél vagy minisztériumoknál, a Telefonhírmondó előfizetője még oly időben rendelkezhetik, amikor még az újságok révén nem értesült róla a nagyközönség.
Megtalálja benne hasznát az ügyvéd, mert egy fél nappal előbb, délután 1/4 4-3/4 4-ig megtudja a Tábla és a Kúria jövendő tárgyalási sorrendjét és egyéb, őt érdeklő ügyet; megkímélte ezzel alkalmazottját egy úttól, és időt nyer az előkészületre.
Soknak lényeges szükség, hogy a politikai helyzetről és az országgyűlésről mielőbb értesüljön, s ez csak a Hírmondó révén lehetséges, amennyiben már az ülés folyamán kapnak megbízható és eléggé terjedelmes tudósítást az ülésről.
A sportkedvelőket bizonyára kellemesen lepi meg majd az, hogy például a lóversenyekről és az egyes futamok eredményéről, a verseny ideje alatt fél óráról fél órára kapnak értesítést, ha egészségi állapotuk vagy hivatalos teendőjük nem engedné meg, hogy a versenytérre kimehessenek.
Összevetve mindezeket, alig képzelhető, hogy oly helyen, hol az intelligens közönség összejön, mint ügyvédek, orvosok, magánosok és intézetek várótermében, kellemesebb szórakozást nyújtson valami, mint a hírmondó. Mert ez a közönség otthon már olvasott újságot, a tegnapi híreket már ösmeri, s így az elébe tett újság nem elégíti ki, holott a Hírmondó érdekes felolvasása leginkább van hivatva szórakoztatni a várakozó feleket.
Mintha arra volna hivatva a Hírmondó, hogy megszüntesse azokat a gyakran hátránnyal járó távolságokat, melyek nagyvárosok keretén belül önkéntelenül támadnak. Mert a külterület lakossága vagy a várossal összeforrt nyaralóhelyek közönsége a Hírmondó útján éppoly gyorsan és ugyanabban az időben értesül mindenről, akárcsak a központ. - A hivatása és foglalkozása által e helyekre utalt üzletember, politikus, ügyvéd, orvos vagy a fővárosi társadalomnak bármely más tagja nyugodtabban él, ha biztosítva látja magát minden oly meglepetés ellen, melynek következményei nem sújtják, ha rögtön intézkedhetik.
Ezer apró vonást lehetne felsorolni - olyat, mely a közönség hasznára van, és történjék ez csak ritkán, mégis megéri az előfizetésre költött összeget, mely naponkint csak 5 krajcárt tesz ki.
De bekövetkeznek a hosszú, unalmas téli esték. Az utcán dúl a hózivatar, és a család önmagára van utalva a meleg otthonban. Ismerős csak ritkán téved a házhoz, és alig nyújt szórakozást más, mint a megszokott zongora, duruzsoló teakatlan, nők kezében a horgolótű, a délután jött esti lap; néha egy új könyv vagy szépirodalmi újság. És boldog az, aki a tél unalmát még így űzheti el. De hányan vannak önmagukra utalva, szomorú együttlétben, beteg nővel, férjjel vagy anyával, a tovatűnt boldogság emlékével, kiknél minden visszaemlékezés csak fájdalmat okoz.
Azért lesz szívesen látott vendég bizonyára mindenütt a Telefonhírmondó bizalmas két kagylója, mely kézről kézre adva, édes, csengő dallal, muzsikaszóval, apró, kedves történeteivel vígabb kedélyt csempész a házba.
Micsoda mohó kíváncsisággal lesi majd az apróság Pósa bácsi, Elek apa és Forgó bácsi kedves meséit, vígan tapsolva kicsiny kövér kezeivel, és nevetve álmodja tovább a regét a puha ágyban - reggelig.
A gyermek lehunyó pilláival megcsappanna az elevenség, de a Hírmondó kagylója tovább suttog, tovább beszél. Megcsendül az ének, vidám zeneszó szűrődik át rajta, a Népszínházban talán éppen akkor éneklik azt a pajzán nótát, és mintha éppen onnan jönne a hang, és lopná be magát a távol eső otthonba. Még duzzog az asszony, hogy a színház pénztárához elkésve jutott a férj, de lassan megbékíti őt az a tudat, hogy az a két kis kagyló ott a falon hazavarázsolja neki a kívánt dalt vagy az elmulasztott koncert zenéjét. Egymáshoz simulnak az öregek, és el-elhallgatják az ifjú irodalom termékeit versben és prózában, gyakran az író tulajdon hangjain. Óh, mi másként volt ez régen! És aztán eltűnődnek a csöndes múlton és a zajos jövendőn, mely a maga villámszülte erejével távolságokat szüntet meg, és közelebb hozza egymáshoz az embereket.
Az újjászervezett Telefonhírmondó az elektrotechnika minden újabb vívmányát felhasználta, hogy kellemessé tegye az estéket otthon, a családi körben, és mintegy nélkülözhetetlen szórakoztatója legyen azoknak, kik a bizalmas családi estéket és kényelmüket nem akarják feláldozni a házon kívül eső szórakozásért.
Minden egyes nap estéje a Hírmondó új napirendje szerint egy-egy kész hangverseny, változatos programmal. Kiváló énekesek működnek közre, sőt egész énekkarok tarkítják a sorrendet, váltakozva különféle hangszereken előadott zenedarabokkal. Ügyesen összeállított kvartettek, cigányzene és egyáltalában a zene terén minden, ami szép és kellemes, könnyen közvetíthető a Telefonhírmondó révén. A színművészet kiválóbbjai érvényesítik majd a tehetségüket, hogy az irodalomnak szavalásra szánt remekeit a közönségnek bemutassák.
Fő célul tűzve maga elé az esti szórakoztatást is, nagy anyagi áldozatoktól sem riad vissza a vállalat, hogy előfizetőinek oly műélvezetet nyújtson, melyhez csak áldozatok árán és ritka alkalmakkor jut a közönség. Ilyennek véljük a külföld jelesebb művészeinek bemutatását a Hírmondó útján, budapesti vendégszerepléseik alkalmával. Lehetővé tesszük a Hírmondó által a tudományos, de népszerű felolvasásoknak minél nagyobb körben való érvényesülését, amennyiben módunkban áll a felolvasását bevinni az előfizető lakásába vagy a kávéház és vendéglő törzsasztalához. Az emberiség művelődését szolgáljuk mindezekkel, a legkellemesebb formákban utat törve az új eszméknek, művelve a lelket és kielégítve azok vágyát is, kiknek anyagi helyzete nem engedi meg, hogy ezeket az élvezeteket más úton is megszerezhessék.
Alig 5 krajcár naponta, egy fél esztendőben csak 9 forint a díj, mely a Telefonhírmondó használatáért jár. Budapest minden lakója megrendelheti, hisz a bevezetés költségeit a vállalat viseli.
J. Virág Béla, igazgató-szerkesztő"
(Vasárnapi Újság, 1894/42. 701. o.)
**
"A Telefon-Hírmondó, vagy Amerika Budapesten.
Az első és egyetlen dolog, amelyben Budapest előzi meg az egész világot. Amerikai regényekben, a jövő század románjaiban olvastuk a hasonló vallatot; de megvalósítva csak a költői képzelem látta. Mi már valósággal látjuk, azaz halljuk. Mialatt e sorokat írjuk, fülünkben csengenek a legújabb hírek, például a Duna emelkedéséről. De hogy e bevezetés után megtudják olvasóink, miről is van szó, elmondunk. Tegnap óta Telefon-Hírmondó című új vállalat indult meg a fővárosban, mely a legelső ebben a nemben. A budapesti telefon alapítója, Puskás Tivadar alapította ezt is. [...]
A fő vonalak máris meg vannak szállva. [...]
Különösen betegekre nézve megbecsülhetetlen, hogy bármikor értesülhetnek a nap eseményeiről (a külföldiekről is), országgyűlésről, tőzsdéről, gyűlésekről, miniszterek fogadásáról, de még a pontos időről is, mert ezt is mindig bemondja a telefon, s ha megáll valakinek az órája, nem kénytelen a pontatlan toronyórák után futkosnia, hogy megtudja, hányadán áll az idővel. [...]
A Telefon-Hírmondó szerkesztője Király Béla. Van tehát most valami hasznos dolgunk, amiben ez egyszer Bécs lesz kénytelen bennünket utánozni, s amivel megelőzzük még Amerikát is. A magyar technikai tudomány méltó büszkeséggel jegyezheti föl a vállalat megindulásának napját a fizika történetének könyvébe." (Magyar Állam, 1893. február 17.)
**
"Jobb hiányában méhkashoz hasonlíthatjuk ezt az új intézményt, melybe kora reggeltől késő estig járnak az alkalmazottak: riporterek, levél- és telegramhordók, hogy összegyűjtött terhüket ott lerakhassák. A külön telefonok csengettyűi szólnak, az új meg az új híreket ezáltal is gyűjtve. A beérkezett híreket és újdonságokat ott azonnal átdolgozzák, s a fő- és székváros minden részébe szétágazó vezetékeken át a több ezerre menő előfizetővel néhány perc alatt közlik [...]
Ha a telefont ma a modern városokból egyszerre eltávolítanák, elképzelhetetlen bábeli zűrzavar keletkeznék; hiszen tudjuk, hogy ma már, lázasan haladó korunkban a telefonvezetékek nem elég gyors összekötése is érezhető hiányként szerepel. Ez okból állíthatjuk, hogy a telefonhírmondó már egy év leforgása után is a modern városok nélkülözhetetlen kellékévé emelkedik.
A telefonhírmondó lényegéről, műszaki szerkezetéről manapság még úgyszólván semmit sem jelenthetünk; csak a külső, látható berendezésekről számolhatunk be; mert mindaz, ami a kevés helyet elfoglaló szekrényekben el van helyezve, kizárólag Puskás úr titka és szabadalma, melyet állítólag a mai napig még senkinek sem mutatott be.
Leírásunk tehát csak a külsőségekre és az eredményekre szorítkozhatik.
Ez új találmány motorját egy külön szobában elhelyezett battériák képezik, melyeknek vezetékei a híradószobában elhelyezett nagyobb szekrényben húzódnak, honnan a szabadalmat képező találmány gépezetein áthaladva ismét kikerülnek, és a szoba mennyezeténél négy-négy ágba oszolva a levegőben függő két darab hangfelfogó szekrényben eltűnnek. Ezek a szekrények tégla alakú fényezett faszekrények, melyek keskeny irányukban csüngnek a híradószobában elhelyezett két íróasztal fölött akképp, hogy a szekrénykék hangfelfogó tölcsérei az utóbbi előtt ülő szájmagasságába esnek. Ezek a szekrények közel 300 mm hosszú, 200 mm magas és 100 mm vastag tégla alakú prizmák. A felső lapon van a két hangfelfogó tölcsér egymással szembeállítva és egymástól mintegy 150 mm távolságban, a két keskenyebb függélyes oldalsíkon két-két gombos pecek áll ki, melyekbe a lecsüngő vezetékek végei csiptetvék.
E szobából indul ki egyelőre nyolc körbevezető, a fő- és székvárost nyolc részben behálózva, melyből a különféle utcákban lakó előfizetőkhöz vannak a vezetékek bevezetve. A vezetékek, bármennyi előfizető legyen egy-egy csoportban, megszakítás nélkül egy vonalban haladnak az egész úton végig, és térnek ismét a híradószobába vissza.
Az előfizetők lakásán két kis, fémből készült hallgatókagyló van elhelyezve, melyeket a hallgató a füléhez emel, amikor a telefonhírmondó híreit hallgatni akarja. Egy központból legalább 150 ezer hallgatót lehet kielégíteni.
A hang, melyet ez az új találmány a hallgatóval közöl, tisztább, érthetőbb és hangosabb is, mint a közönséges telefoné, mert mások beszéde által hangzavarok nem jöhetnek létre... [...]
Hogy a közönséget folytonosan új hírekkel láthassa el, a telefonhírmondó négy szerkesztőn kívül körülbelül százfőnyi dolgozótársat foglalkoztat, köztük fordítókat is, hogy a világ összes nyelvén megjelenő fontosabb újságok híreit lefordítsák - nyolc gyorsírót, hogy a telefonon beérkezett vagy szóbelileg elmondott híreket feljegyezzék, s vagy harminc riportert, kik a fő- és székváros legkülönbözőbb helyein megfordulnak, hogy a figyelemre méltó eseményeket a központtal azonnal közölhessék.
Minthogy a gyors értesülés különösen a fináncköröket érdekli, azért a börzei nevezetesebb árhullámzást a börze hivatalos ideje alatt negyedóránként, sőt ha szükséges, többször is közli.
Mihelyt a nehézségein túlestek, a délutáni és esti órákban műélvezetekkel fogják szórakoztatni az előfizetőket. A szólóének és hangszerekkel megejtett kísérletek pompásan sikerültek, s remélhető, hogy egész ének- és zenekarok produkcióinak felfogására és továbbítására is megfelelő hangfelfogók készíthetők, miáltal mulattató és tudományos felolvasásokon kívül koncertekben is részesíthetők a hallgatók... [...]
A világ minden részéről sereglenek most ide az érdeklődők, hogy eme bámulatos találmány működéséről meggyőződhessenek.
A hangnak nagymértékű eloszthatóságával maga Edison is sokat foglalkozott, de a problémát megoldani nem volt képes. Puskás a telefonhírmondó alapszerkezetét szintén Edison műhelyéből hozta, kinek sok éven keresztül munkatársa volt, s éveken keresztül úgyszólván ennek a kérdésnek a megoldásán fáradozott; fáradsága nem is volt meddő, mert azt a múlt év végén teljes siker koronázta.
Ebből a vázlatos leírásból is látható már, hogy a telefonhírmondó milyen nagy szerepet van hivatva az emberiség kultúrmissziójában betölteni, melynek megmérhetetlen fontosságát csak a legközelebbi jövő fogja teljes mértékben igazolni." (A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Heti Értesítője, XII. évf., 1893. 70.; idézi Pap János: Puskás Tivadar. Budapest, Terra, 1960. 188-192.)
**
"Beszélgető hírlap. Új és érdekes hírlapvállalat indult meg a fővárosban, mely a gőz meg a nyomdai szerek helyett a villámot meg a drótot fogadta szolgálatába. A napi hírszolgáltatást, amit a sajtó a szedők egész nagy seregének, a különféle gépeknek és az öntőműhelybeli ólomtárgyaknak külön mesterséget tevő alkalmazásával végez, az új hírlapvállalat a villám és a drót alkalmazásával végzi. Puskás Tivadarnak, a budapesti telefonhálózat mesterének és a nagynevű Edison egykori munkatársának jutott az eszébe a század három legsikeresebb találmánya, a gőz, a villám és az újságíró közül a két utóbbi erejét úgy egyesíteni, hogy közreműködésükkel a közönség óráról órára értesüljön mindenről, ami a világon történik. Az előfizetők nem kapnak lapot, csak egy könyv alakú cserfadarabot a szobájuk falára, amely az új vállalat szerkesztőségével drótkapcsolatban áll, s amelyen két hallgatókészülék függ. Ennek a hallgatókészüléknek a segítségével a t. olvasó - nem olvasók, hanem hallgatók - reggel 9 órától este 9 óráig, óráról órára friss híreket és ezenkívül vasárnaponként felolvasásokat, szavalatokat, éneket és muzsikát hallgathatnak. Mert a Telefonhírmondónak, ahogyan az új vállalatot nevezik, nemcsak a hírszolgáltatás, hanem a szépirodalom és művészet kultiválása is benne van a programjában. A jelesebb írók szépirodalmi produktumait a szerzők előadásában hallgathatja a közönség, s lehet eset arra is, hogy valamely világhírű művésznő vagy művész dalaiban, hegedű- vagy zongorajátékában a Telefonhírmondó hallgatói hamarabb gyönyörködhetnek, mint a színházak közönsége. A híreket arra szerződtetett alkalmas orgánumok mintegy elbeszélgetik, interjúk esetén pedig, ha az illető nevezetes férfiú a szerkesztőségbe fölfárad, természetben kapják az előfizetők a tudósító kérdéseit, meg az arra adott válaszokat is.
A budapesti telefonhírmondó mintájára a feltaláló a világ összes nagyobb városába be akarja vezetni a hírszolgáltatásnak ezt a módját, a beszélgető hírlapot, amely valóban igen gyors és csakugyan kellemes módja az eseményekről való értesülésnek." (Egyetértés, 1893. február 17.; idézi Pap János: Puskás Tivadar. Budapest, Terra, 1960, 187-188.)
**
"Telefonhírmondó a címe annak a világcsodának, mely tegnap és ma Budapestet csakugyan Európa első városává tette, már amennyiben a kolera révén még nem élvezné ez idő szerint ezt a dicsőséget. Ezúttal azonban arról van szó, hogy nekünk van a világon egyedül elbeszélt hírlapunk, ami csakugyan unikum. A 'szóval elbeszélt telefonújság' Puskás Tivadar találmánya, aki ezt Budapesten léptette először életbe, s nemsokára Bécsbe és a többi európai városokba megy megcsinálni. Amit pár évvel ezelőtt mint távoli lehetőséget, szinte mesét emlegettünk, az most kézzelfogható és füllel hallható valóság. Ma szerkesztőségünk ablakán a helyi és bécsi telefon két pár sodronya mellett egy harmadik pár vörösréz sodronyt vezettek be. A sodronypár egy tenyérnyi kis készülékkel van összekötve, melyen két horgon lóg a két telefonkagyló. Beszélgetőkészüléke persze nincs, csak hallani lehet rajta. Ha az ember megunja magát, odaül a készülék mellé, leakasztja a két kagylót, s hallgatja, mi újság Budapesten, Magyarországon s a nagyvilágban? Hallgathatják egyszerre ketten is, egyik az egyik, a másik a másik kagylón. Reggel 9-től folyton beszél 'valaki valahonnan' igen erős és tiszta hangon mindenféle újságokat... Montevideóban az elnök békés beszédet tartott... Philippopolisban a bolgárok igen örvendeznek... a Csap utcában egy cseléd marólúgot ivott... a Dráva torkolatánál nem zajlik a jég... Szegeden a Tisza árad stb. A szerkezet pedig egyszerű. A Magyar utcában van egy 'szerkesztőség', mely csak olyan, mint minden szerkesztőség. Híreket gyűjtenek benne mindenféle úton-módon. Három nagy szobában ügyes tollú urak feldolgozzák ezeket a híreket, a szerkesztő revideálja, s a kéziratot egy negyedik szobába küldik, ahol egy úr (minden fél órában más) egy telefonkészülékbe hangosan felolvassa a híreket, bizony nemcsak magyarul, hanem németül is. Mikor egynek vége van, következik 'más', változás nélkül, csak minél hamarabb. S ez így megy reggeltől estig. A többit pedig úgy kell elképzelni, hogy onnan egy óriási sodronyszál indul ki, s ez végigmegy minden 'előfizető' készülékén, s visszatér végül megint a beszélőhelyre. A leheletszerű villanyáram így hírül viszi minden előfizetőnek egyszerre az újságot, s szépen hazamegy elenyészni. Most még csak 20-25 előfizető van, de van vagy 600 kilátásban. A hírek most még válogatás nélkül gázolnak rajta egymás sorjába, de nemsokára ebben is rend lesz. Ki lesz hirdetve például, hogy reggel 9 órakor rendőri hírek, 9 1/2 órakor politikai hírek, 1 órakor börzehírek, 4 órakor törvényszéki hírek hallhatók stb., 5 órakor pedig hallható a 'tárca', s pont 8 órakor a koncert. Mert arról is van szó, hogy jeles énekesek fognak énekelni ebbe a 'hírlap'-ba az előfizetők gyönyörűségére. Így lesz nemsokára. Ma még mindez nincs így kicsinálva, s az ember csak igen érdekes kuriózum gyanánt hallgatja a híreket. De már így is sokat ér. Szerkesztőségünkben például a munkát zavaró járványos esti látogatókat már ma is telefonhírlappal kínáltuk meg, s így ők mohón hallgattak, mi pedig békében dolgozhattunk. Persze nagy baj esik a büntetőkódexben is. Az lesz a kérdés, hogy ez is sajtó-e, s az így elbeszélt becsületsértések és effélék esküdtek elé tartoznak-e, vagy járásbíróság elé? A jogászok most ezen veszekedhetnek majd, mert annyi bizonyos, hogy az a hírlap nem 'nyomtatvány vagy képes ábrázolat', sem pedig 'sokszorosítás'. (De azért Virág Béla 'felelős' szerkesztőnek vallja magát, mert jegyezni sehova sem jegyezheti a lapján.) Hogy azonban nagy jövője van, az kétségtelen. A mai 9 forintos félévi előfizetési ár mellett is sokan bevezettetik lakásukba. Az orvosok, ügyvédek és nagyurak előszobájában ezentúl a várakozók szintén pompásan elmulathatnak vele, s az ember, ha valami nyilvános bolondságot cselekszik, fél óra múlva már szépen otthon meghallgathatja, hogy miképpen ferdítik el. Magyarországnak csillagfa kezd emelkedni. Az egész világon tudni fogják, hogy a zónatarifa és az elbeszélt újság magyar földön, magyar ember fejében született, s Budapestről indult ki, hogy a világot meghódítsa." (Pesti Hírlap, 1893. február 17.; idézi Pap János: Puskás Tivadar. Budapest, Terra, 1960, 185-187.)
| << Halló | Podcasting >> |
