II. Világi építészet

Grassalkovich Antal kastélya Gödöllőn

A gödöllői Grassalkovich-kastély építéstörténetének még sok részlete homályban van előttünk. Sem levéltári adatok, sem tervek nem tisztázzák egyértelműen történetét, s az egyes építési fázisok tervezőjének személyét.

Helyén a húszas években egy szerény épület állt, amelyet a harmincas évek közepétől kezdve 1745-ig átépítettek. Az U alakú új épületnek a mainál rövidebb épületszárnyai voltak. Ez a rész ma is egységes az alaprajzon belül: teremsor és folyosó alkotja, míg utána megváltozik a rendszer. Az udvari homlokzaton árkádsor futott végig, két egymás feletti sorban. A kastély sarkain ferdén álló tornyok emelkedtek. Lehet, hogy volt a tornyoknak előzményük, de valószínűbb, hogy a nemesi lakhely jeleként, a „vár" megtestesítőjeként szerepeltek, mert ekkor az erődített(nek tűnő) épület volt a hatalom kifejezője. Valószínűleg ezért is szerepel Grassalkovich Antal leveleiben és más forrásokban is a megszépítő „arx", „vár" megjelölés az épülettel kapcsolatban. Ezt a hatást hangsúlyozta egy alacsony, sarokbástyás fal is, amelynek azonban komoly védelmi funkciója nem volt. A középrizalit, a maitól eltérően, csak kis kiülést mutatott, s timpanonnal és a tetőn kis toronnyal zárult.

Az épület előképe Csáky Imre magyarbéli kastélya, illetve a cseklészi Esterházy-kastély lehetett, amelynek tervrajzát meghozatta az építtető.

Az 1746-1749 közötti átépítés során a kastély tovább bővült: az U alakú épület szárnyait meghosszabbították, és mindkét oldalon, merőlegesen rájuk egy-egy újabb traktust is húztak. Ezáltal a kastély szélessége megháromszorozódott az eredetihez képest. Az északi bővítményben alakították ki a kastélykápolnát, de a homlokzaton nem jelezték, nem különítették el annak architektúráját. Maradt egy szignált terv a bővítésről, amelyet Mayerhoffer András pesti építőmester írt alá. Mayerhoffert azonban csak kivitelezőnek tekintjük. Grassalkovich későbbi megbízásai arra vallanak, hogy igyekezett a reprezentatív feladatokra ismert, beérkezett mestert, jelentős művészt megnyerni. Már az 1720-as években magas hivatali méltóságokat töltött be, s mint kora egyik legnagyobb vagyonszerzője, állandóan emelkedett a társadalmi ranglétrán. Bárói, majd 1743-ban grófi címet szerzett, és 1748-ban a Magyar Udvari Kamara elnöke lett. E folyamatosan felfelé ívelő pályafutás magyarázza az öntudatot, a művészi minőség iránti igényt, az építkezésekkel, műpártolással is kifejezésre jutó bizonyítási szándékot, amely vezette. A grófi rang megszerzése utáni évben kezdte kastélya reprezentatív kiépítését - bizonyára, hogy rangját, megnövekedett tekintélyét méltó építészeti, művészeti környezettel is hangsúlyozza. Elképzelhető tehát, hogy már az első fázisban is udvari építészt, esetleg Jean Nicolas Jadot-t bízta meg a tervkészítéssel, aki a budai királyi palota 1749-ben meginduló építkezésén tervezői feladatot kapott.

Az 1749-ig kialakított kastélyforma fogadta az 1751-ben Gödöllőre látogató Mária Teréziát és udvarát. Az uralkodói látogatás arra sarkalta Grassalkovich Antalt, hogy a kastélyt ezután még pompásabb formában építse ki. Ennek során a szárnyakat bővítette, és átépítette a középrizalitot is. Lebontatta a régi lépcsőházat, és az előcsarnok mögött új, hatalmas, dekoratív lépcsőzetű teret épített helyette, kétkarú lépcsővel.

Az átalakítás során elkészült a gödöllői kastély legsajátosabb részlete, az ácsolt kettős kupola. Egyik eleme az előcsarnok, a másik a mögötte lévő lépcsőház fölé borul. Formája, megoldása az ugyanekkor épülő budai királyi palotáról származik, amelynek építését Grassalkovich mint az udvari kamara elnöke felügyelte, s így minden részletében ismerte. E kupolaforma ott az uralkodót, a királyi hatalmat jelképezte; átvétele a gödöllői kastélyon a rangot, az uradalom urának nem hétköznapi személyét fejezi ki. Felségjelvény, ezt az is elárulja, hogy a kupola nem szerves folytatása a belsőnek (Budán sem!), nem függ össze a díszteremmel, hanem ácsolt tetőzete alatt egyszerű födém van. Bár nem igazi épített struktúra, nem valószínű, hogy helyi mester műve lenne. A budai tervek készítője Jadot, utána pedig Paccassi volt; itt, Gödöllőn egyikük jelenlétére gondolunk.

Hasonló véleményre jutunk három, nemrég előkerült, 1758-ra datált enteriőrrajz alapján is, amelyek a díszterem átalakításához készültek. Nem ideáltervek, ugyanis a fal rokokó díszítése, pannókra osztása máig ezt a formát mutatja.

A terveken a faburkolat magas mezőkre oszlik, s feltűnik a tagolás egyöntetűsége: a teremben egyforma mezők vonulnak végig, s az ablakok az ajtóval azonos mezőt alkotnak. A tagolás a francia rokokó gyakorlatát követi, az üvegezett és a tükrös felületek egyenletes, teret tágító ritmusával. A mezőket gazdag, növényi indákból font ornamentumok díszítik. A mezők között karcsú lizénák állnak, de struktív szerepük átértékelődik, s ugyanúgy felületi ornamenssé válnak, mint a többi keretelő és tagoló motívum. Az ornamentumokat mértékkel alkalmazza a tervező: a mezőket nem töltik ki egyenletesen, hanem alul, felül és középen „lebegnek" a kereten belül. A terembelső feltűnő sajátossága a szimmetria, amely a francia teoretikusok legfőbb követelményei közé tartozott. A tervek készítője, a hasonló megoldást mutató schönbrunni királyi kastély ún. kis galériájának belső díszítése alapján, Paccassi udvari első építész lehetett. Közreműködése azért is valószínű, mert ekkor a budai királyi palota tervezésével és kivitelezésének irányításával foglalkozott.

A külső képét egy 1782-es kertterv sarkára vázlatosan felrajzolt kép őrizte meg. Eszerint a mai megjelenéstől leginkább a két karcsú saroktorony különböztette meg az épületet.

A királynőnek és kíséretének újabb, 1764-es látogatása idején Khevenhüller-Metsch herceg, udvarmester feljegyezte naplójában, hogy „a gyönyörű új teremben tánc volt és utána souper". Az egész kastély átépítésére felfigyelt: megjegyezte, hogy a kastély, amelyet 1751-ben ismert meg, jóval nagyobb lett, és megszépült állapotban fogadta az előkelő látogatókat.

A bővítések ezután is folytatódtak: még Grassalkovich Antal életében a legutolsónak épített traktusra ismét merőlegesen újabb szárnyakat csatlakoztattak. Ezekben rendezték be a fürdőt és a virágházat. A legutóbbi restaurálások során kiderült, hogy a kastély déli szárnyának végén színházat is kialakítottak. A hosszanti, téglány alakú terem falát festett architektúra díszítette. Az építkezés pompáját bizonyítja, hogy az új szárnyakhoz kapcsolódó istálló márványoszlopokkal készült.

Felvetődik a kérdés, hogy milyen kapcsolat fűzi a gödöllői kastélyt az ugyanekkor épülő budai királyi palota épületéhez. Elsősorban Grassalkovich személye a kapocs, hiszen a királynő kívánságára ő felügyeli a budai építkezést is. A két palotán számos egyéb formai és technikai egyezés van, amely azt bizonyítja, hogy a budai rezidencia megoldásai mélyen megrögződtek a kor építtető főurainak emlékezetében.

A két mű alaprajzát nézve feltűnik, hogy a kápolnák alaprajzukban és elhelyezésükben is megegyeznek egymással. Azonos még az előreugró közép- és sarokrizalitok háromtengelyes ritmusa, lekerekített sarkaik formája, valamint a manzárdkupolákat szegélyező attika.

A gödöllői kastély külső részletei nem olyan kvalitásosak, mint amit a mű tömegei, egyes belső terek kialakítása alapján várnánk. Főleg az oldalszakaszokon feltűnő, hogy a formák (pl. az ablakszemöldökök) alig emelkednek túl a pest-budai polgárházak színvonalán. Annál nagyobb pompával rendezte be Grassalkovich a belső tereket. Itt rendezett fogadásokat, és a királyi látogatások alkalmából országra szóló ünnepségeket tartott. Saját bevallásuk szerint az udvari emberek sem láttak annyi pompát és fényes külsőséget, mint 1751-ben Mária Terézia látogatásakor. Este 100 lovas kíséretében vonult be a királynő, s érkezésére 70 ezer lámpás fényében úszott a kastély. Másnap a több ezer terítékes ebéd valósággal elkápráztatta a vendégeket.

Gödöllő hatása a magyar kastélyépítészetre

A gödöllői Grassalkovich-kastély, amelyet a budai királyi palota egyszerűbb változatának is tekinthetünk, olyan sikeresen fogalmazta meg a magyar főnemesség vidéki lakó- és reprezentációs igényének leginkább megfelelő épülettípust, hogy az építtetők széles köre fogadta el és tekintette mintának. A kastély építtetőjének, Grassalkovich Antalnak a neve alapján „Grassalkovich-stílusról" is beszélünk e művekkel kapcsolatban. A típust felhasználó építtetők egy csoportja családi, baráti kapcsolatban állt Gödöllő urával, s így a jellegzetes megoldások átvétele ezzel is magyarázható, de a kastély népszerűsége nem csak ebben rejlik. A kastélyforma sikerét jól példázza, hogy a század végéig lényeges változtatás nélkül tovább élt - sőt nemcsak a kastélyépítészetben, hanem más, rokon építészeti feladatokban is (pl. püspöki palota, városháza, vármegyeháza).

Az épületek U alakúak, főhomlokzatuk legtöbbször az utca felé, két szárnyuk pedig hátra, a kert felé néz (A fordított elrendezést egyedül a nagytétényi kastélyban látjuk). A tömeget három rizalt tagolja: a két sarokrizalit kisebb mértékben, a középső viszont erőteljesen hangsúlyozott. A középrész magasabb, mint az oldalszárnyak, és önálló, magasan kiemelkedő manzárdtetős lefedést kap. Középen nyílik a kapuzat, felette a piano nobilét oszlopos erkély, lizénás tagolás és a többinél magasabb, díszesebb ablaksor (legtöbbször 3 ablak) emeli ki, fent pedig oromzattal zárul. A középrész tehát minőségileg más, lényegét tekintve eltérő a többi tömegtől. Emeletén a díszterem sokszor kétszintes, és mindenkor nagyobb belmagasságú, mint a többi terem. Az épületek egyemeletesek; a homlokzatokat nem pilaszterek vagy oszlopok, hanem rizalitok teszik változatossá, mozgalmassá. A belsőben teremsor, előtte pedig, az udvari oldalon, folyosó fut végig. A terek közül csak a díszterem hangsúlyos; a kastélyok funkciójának megfelelően a hivatalos, a társadalmi reprezentációval összefüggő terek (pl. lépcsőház, fogadóterem) általában nem jelentősek. A kastélyok között nem okvetlenül a közős tervező-építész jelenti a kapcsolatot, hanem az építtetők azonos igénye. Ezért a művek között szoros összefüggést, néha részletekbe menő egyezést is felfedezhetünk, de a komolyabb eltérések sem ritkák. Feltűnő, hogy az építtetők ragaszkodnak a középrizalit manzárdkupolás lezárásához - erre jelképes szerepe miatt tartanak igényt. A kupolás térlefedés, amely a koronát is felidéző formájával a budai várpalota óta felségjelvénynek számít, az uralkodónak vagy helyi képviselőjének, a főnemesnek a jelenlétét, a mű nem hétköznapi szerepét fejezi ki.

Az ún. Grassalkovich-stílusú kastélyok egyes jellegzetességei már a gácsi (Halic, Szlovákia)  Forgách-kastélyon is feltűnnek (1736-1750). A gödöllői kastély ura közeli kapcsolatban állt a Forgáchokkal: veje és sógornője is e család tagja volt. Egy szabálytalan, sokszög alaprajzú, saroktornyos vár kastéllyá alakításából születik meg az épület, úgy, hogy az egyik oldalon, a két torony közé, a fal elé építik a háromrizalitos új kastélyszárnyat. E kötöttség miatt a homlokzat összeszorított, zsúfolt, a rizalitok rövidek. A háromtengelyes középrész tört vonalú oromzata J. L. Hildebrandt kedvelt motívumára emlékeztet - de csak azt bizonyítja, hogy a motívum ekkor már közkincsnek számított. Falát egyszerű lizénák tagolják, szorosan közrefogva a megnyúlt ablakokat. A középrész felett súlyos, esetlen manzárdtető nyugszik, míg a sarokrészeket lefedő kisebb manzárd tovább fokozza azok keskeny, toronyszerű hatását. Az emeleti ablakok szalagfüzéres mellvédje a kastély legszebb motívumai közé tartozik. A mű tervezője nem ismert. Mayerhoffer András kis összeggel szerepel ugyan egy későbbi forrásban, de nem világos, hogy az építtetővel való korábbi kapcsolata - esetleg tervezői működése - magyarázza-e megbízását, vagy pedig utólag bízták meg valamilyen javítással.

Gödöllőhöz közel fekszik Pécel község, ahol a nagy műveltségű Ráday Gedeon építette fel családi kastélyát. Az új épület egy régebbi kúria helyén, annak felhasználásával épült 1756 és 1777 között. Főépületét mellékszárnyak egészítették ki: istállók és magtár. Tervezője talán Mayerhoffer János, Mayerhoffer András fia volt - de lehet, hogy neve csak egy kisebb kivitelezési munka kapcsán szerepel a forrásokban. A kastély arányainak nehézkessége, a részletek egyszerűsége, a rövid közép- és sarokrizalitok tömbszerűsége adja meg a mű alaphangját. A tömegével erősen kiemelkedő, hangsúlyos elemekkel (kosáríves kapu, kettős konzolok által tartott erkély, oromzat, manzárdtető) kialakított középrizalit uralmát a szerényebb szárnyak nem ellensúlyozzák. A tört vonalú oromzat és a kovácsoltvas erkélyrács formája a gödöllői Grassalkovich-kastélyhoz fűződő közvetlen kapcsolatra vall. Az udvari oldalon elhelyezkedő, ellipszis alakú lépcsőház a kastély legérdekesebb, legegyénibb része. A belső térben a freskókkal díszített könyvtárterem, a díszterem, valamint az egykor külön épületrészben elhelyezett képtár egy művelt, irodalomszerető és művészetkedvelő arisztokrata ízléséről és lakóigényeiről tanúskodik. A helyiségek beosztása követte a kor szokásait: a szobákat az emeleten a kastély urának és vendégeinek, míg a földszinten a személyzetnek rendezték be.

A kastélycsoport szép példája a nagytétényi Száraz-Rudnyánszky-kastély. Magja középkori, amelyet 1720 és 1730 között a régi falak felhasználásával négyszögletes udvarházzá alakítottak. A végső kiépítés Rudnyánszky Józsefnek, a hétszemélyes tábla elnökének a megbízásából 1743-ban indult meg, és 1766-ra nagyrészt befejeződött. Ebben az évben Dugonics András hosszú költeményben írt dicsérő sorokat a kastélyról („Ennél Midas háza nem épülhet szebben, A többi hozzája semmise ellenben"). Az új építmény jobban igazodott az érett barokk stílusához, mint a korábbi. Tervezője az addig zárt, négyszögletes udvar körül futó szárnyak egyikét lebontotta, és egy U alakot idéző, cour d'honneurös alaprajzot formáló épületrészt illesztett a helyére. A lakóépület új szárnyai tehát az egyik oldalon nyitott udvar három oldalát fogják körül. A déli szárny lett a kastély főépülete; itt alakították ki az emeleti dísztermet. Külsején az egyszerűbb lizénák helyett az elegánsabb pilaszterek alkotják a tagolóelemeket. Mivel az oldalszárnyak - a hazai szokástól eltérően - nem hátra, a kert felé, hanem előre, a díszudvar felé irányulnak, elöl önálló kis homlokzatot kaptak, volutás megtört oromfallal.

Az épületen a homlokzati erkély érdemli a legtöbb figyelmet: hajlított vonalú, mozgalmas, igen dekoratív motívum: formájával egyedülálló a kastélyok e csoportjában. Oszlopok, pillérek és konzolok váltakozó sora tartja. Hullámzó vonala éles ellentétben áll a megnyúlt ablakkeretek és a pilaszterek nyugodt, szinte lapos formáival. Szalagmotívumos korlátja festőien oldott, gazdag vonalvezetésű. Frontálisan nézve az épületet, az erkély idegen elemnek tűnik a homlokzat egészén belül: a konzolok nincsenek a támaszok középtengelyében, az erkély pedig belevág az ablakokba. Az első pillanatban az az érzésünk, hogy az erkély nem ide készült, s ezért nem lehetett teljesen összehangolni a homlokzat architektúrájával. Ha viszont nem szemből, hanem oldalról, ferde látószögből nézzük az épületet, eltűnnek az anomáliák, és felismerjük, hogy a tervező - talán a díszlettervezésben, a látszatarchitektúrák festésében alkalmazott hatásfokozó eszközök alapján - a ferde nézésirányra számítva alkotta meg az erkélyt.

A Gödöllőt követő kastélyok sorában a gernyeszegi (Gernesti, Románia) Teleki-kastély volt a legkésőbbi. Középkori vár helyén épült, egy 1769-1772 között készült terv szerint. Az építtető felesége, Ráday Eszter a péceli kastélyt építő Ráday Gedeon testvére volt, s e családi kapcsolat magyarázhatja a felhasznált épülettípus azonosságát. A kastély falai 1777-ben már nagyrészt álltak, de az oldalszárnyak építése 1782-ig még folyt. Egy 1774-ben kelt levélben említik Mayerhoffer építész nevét - de Mayerhoffer András ekkor már nem élt, s az adat legfeljebb fiára vonatkozhatott. Az épület tömegelosztására jellemző, hogy - Pécelhez hasonlóan - túlsúlyra jut az erőteljes középrizalit, míg az oldalszakaszok szűkek, kéttengelyesek, s a sarokrizalitok tömörek, masszívak. Eltér viszont a pécelitől a középrizalit lekerekített sarkú négyszöge, öttengelyes beosztása és az emeleti ablakok összekapcsolása a felső ovális nyílásokkal. A kastély sok eltérést mutat a gödöllőitől is; ez összefügghet a régi vár felhasznált falainak helyzetével, de azzal is, hogy a minta nem egy konkrét tervnek a követését, hanem csak az elrendezés, a tömeg- és az alaprajz-alakítás általános elveinek felhasználását jelentette, s mindig módosult az építtető egyéni kívánságai szerint

Grassalkovich Antal Hatvanban is épített kastélyt (1754-1757), de az épület megjelenése és egykori funkciója között olyan ellentét mutatkozik, amely a típus sajátos szerepére világít rá. A mű tömegalakítása, homlokzatkiképzése, Mayerhoffer Andrásnak tulajdonított erkélyes kapuja és kupolája alapján jogosan sorolható az ún. Grassalkovich-stílusú kastélyok közé. A régészeti feltárás, a falkutatás szerint az épületnek gazdasági funkciója volt (az egyik szárnyát például magtárnak használták), csak kívül alakítottak ki kastélyszerű homlokzatot. E külső kiképzés a birtokos rangját, eszmei jelenlétét hirdette - tényleges megjelenésére, hosszabb-rövidebb itt-tartózkodására a közeli gödöllői kastély és a gyöngyösi városi palota megléte miatt nem került sor. Ezért nem vált szükségessé a reprezentatív, a lakott kastélyokat megillető belső kialakítás sem.

Jung József, a hatvani kastély mestere építette az aszódi Podmaniczky-kastélyt is - magának Grassalkovich Antalnak az ajánlására. Erről és Jung tevékenységéről, az átépítés időpontjáról (1767-1772) az építtető testvérpár később kiállított ajánlólevele tanúskodik.

A kastély helyén egy 1724 körül épített földszintes udvarház állt, amelyet a tervező a feljáróval együtt meghagyott a kibővített épület középrészén. Erre merőlegesen két emeletes traktust állított, hogy az U alakú, cour d'honneurös típus iránti igényt kielégítse. A terep emelkedése miatt a részek eltérő magassága nem látszik: az új építmények emeleti szintje azonos magasságban áll a főépület földszintjével. A szárnyak végén egy-egy impozáns, magas manzárdtetős pavilon áll. A megbízók lakosztályai ezekbe az új szárnyakba kerültek. Az architektúra kettősséget árul el: egyrészt jelzi az azonos épülethez tartozás tényét, de jelzi, hogy a két testvér eltérő igényeket támasztott. Ezért a szárnyak kialakítása hasonló egymáshoz (pilaszterekkel tagolt pavilonjaikat három magas ablak és fent íves oromzat hangsúlyozza), de díszítményeik eltérők. Az egyik szárny könnyed rokokó elemeivel szemben a másik már a klasszicizáló késő barokk egyenes vonalú, egyszerű felfogású motívumait alkalmazza. A kastély díszei közé tartozik a középrész előtti terasz és a lépcsős feljáró mentén húzódó díszes mellvéd. Nem kőbábok alkotják, hanem szépen faragott, fonatos kőkeretek.