Erdélyi Fejedelemség

A Báthori-korszak (1571–1602), a késő reneszánsz első virágkora

A Báthori-korszak nemcsak Erdély történelmében, de művészetében is új fejezetet nyitott. Az itáliai késő reneszánsz népszerű építészeti traktátusokban testet öltő elméleti és gyakorlati eredményei Báthori István fejedelemsége (1571-1586) idején nyertek teret Erdélyben. Báthori Padovában szerzett humanista műveltséget, majd váradi főkapitányból lett fejedelem, sőt ezután lengyel királynak is meghívták. Így az európai nagypolitika meghatározó alakjává lépett elő. Báthori nemcsak államférfiként, de mecénásként is a legjelentősebbek közé tartozott. Építő tevékenységéből kiemelkedett a hadi- és az egyházi építészet. Fejedelmi székhelyén, Gyulafehérvárott hidat építtetett a Maroson, továbbépítette fejedelmi palotáját, a várba facsöves vízvezetéket vezettetett, ezenkívül építkezett a szamosújvári és görgényi várban is.

A legjelentősebb hadiépítkezés azonban a váradi vár ötszögű erődítésrendszerének 1568-ban éppen csak elkezdődő, és 1598-ig tartó kivitelezésének folytatása volt. A tervező építész 1573-as távozását követően egy névtelen architectus italus irányította a munkákat. Építésére szerte Erdélyből, de még a Tiszántúlról is hoztak építőanyagot. A városi céheknek mesterekkel, a jobbágyoknak munkával kellett részt venniük a nagyszabású munkákban. Báthori még lengyel királyként is figyelemmel kísérte, támogatta a munkákat. A vezető építész nélkül maradt építkezésre 1581-1583 között Lengyelországból több ízben Domenico Ridolfini (†1585) camerinói építészt küldte ki, akinek az is feladata volt, hogy Báthori számára elkészítse a vár famodelljét. 1584-ben Rudolf hadiépítésze, Ottavio Baldigara vizsgálta felül az erődítési munkákat. Végül 1584-ben Simone Genga urbinói építész állt Báthori szolgálatába, aki korábban Cosimo, majd Francesco de'Medici toszkán nagyherceg alkalmazásában állt, ezután Stájerországban Károly főhercegnek dolgozott. Genga 1584-1596 közt működött Váradon és másutt Erdélyben, sőt Lengyelországban is. A XVI. század végére a szikár, szűkszavú manierista formaképzés, a dór pilaszter és fríz vált uralkodóvá az erdélyi építészetben. Ebben az itáliai manierista traktátusok, mintalapok mellett valószínűleg fontos szerepe volt Gengának is.

Báthori István egyházi építkezései szinte kizárólag az ellenreformáció élharcosainak, a jezsuita rendnek a letelepítését célozták. Ez a korabeli protestáns Erdélyben korántsem volt veszélytelen, ezért nem csoda, hogy Báthori halála után ezeket az épületeket módszeresen lerombolták. A kolozsvári jezsuita kollégiumot Báthori 1579-ben alapította meg. 1581-ben nekik adományozta a Farkas utcai egykori minorita kolostort. Terveit talán a váradival azonos architectus italus készítette 1580-ban, s 1584-re fejeződött be felépítése, amelyben egy Giovanni Pietro nevű itáliai építőmesternek kiemelt szerepe volt. Az építkezésre felügyelő jezsuita páter, Jacobus Wujek hozzá nem értéséből sok probléma származott. A források világosan külön választják a kolostort és az iskolát, az utóbbi lehetett az új épületrész. Az utóbbi négyszög alaprajzú volt, porticusos udvarral. Szemben, a Farkas utca másik oldalára a jezsuiták kolozsvári szemináriumának terveit a firenzei Massimo Milanesi jezsuita fráter készítette 1584-ben.

Az alaprajzok alapján U alaprajzú, egyemeletes épület volt, az udvart folyosók övezték, melyek a földszinten pillérek közti szabad árkádnyílásokkal, az emeleten ablakokkal nyíltak az udvarra. A jezsuita épületeket 1603-ban lerombolták.

A gyulafehérvári kollégium (és rezidencia) épületegyüttesét ugyancsak Milanesi tervezte 1586-ban. Az többárkádos udvart is magában foglaló épületegyüttes a gótikus domonkos templom mellé épült 1586-1589 között, és nyilván a kolostor középkori épületét is integrálta.

Az épületeket 1900 körül az új líceum építésekor lebontották. Báthori István emeltette 1584-1585-ben a fogarasi (Făgăraş) katolikus templomot is.

Itt, Fogarason épült ki az egyik legfontosabb, ma is jó állapotú erdélyi késő reneszánsz vár.

Még Békés Gáspár kezdett hozzá, 1575 előtt az építkezéshez. Ezután Báthori István és Boldizsár (†1594) birtoklása idején (1573-1586, illetve 1587-től 1594-ig) folytatódtak a munkálatok. Ennek során a középkori eredetű négytornyos várat trapéz alaprajzú, sokszögű sarokbástyákkal megerősített, belső udvaros épületté alakították, a külső szabálytalan négyszög formájú, bástyás erődítésrendszerrel párhuzamosan.

A belső palota északi szárnyának udvari homlokzatán a lombard jellegű ablakok egyikét Báthori-címer díszíti, a déli szárny kétemeletes árkádsorában az I. emeleti loggia fiókos dongaboltozatának zárókövén szintén a Báthoriak címerét faragták ki. A felső loggiát és a Báthori-palota termeit eredetileg viszont kazettás famennyezet fedte le. Az árkádos homlokzat tömör földszintjét összetett pilaszterek tagolják, az első emeleten a nagyobb, a másodikon a kisebb félköríves árkádnyílásokat jellegzetes manierista rusztikázás szegélyezi és alul középkorias pillérkötegek, felül féloszlopok választják el egymástól. Az árkádokat az erőteljes könyöklőpárkányok tagolják horizontálisan, amit a végigfutó finomabb kialakítású vállpárkányok egészítenek ki. Ez a jellegzetesen erdélyi árkádos architektúra hasonló formában már jelentkezett a vajdahunyadi (Hunedoara) vár Mátyás-loggiáján (XV. század utolsó harmada), és később visszatért a bethlenszentmiklósi (Sânmiclăuş) kastély kerti homlokzatánál is.

Az erdélyi szabálytalan, kötetlen elrendezésű kastélyok jeles emléke a keresdi (Criş) Bethlen-kastély. A szabálytalan négyszög alaprajzú külső falrendszert három sarkán óolaszbástyák, a negyediken nyolcszögű torony erősíti.

Építéstörténete máig nem tisztázott. A korábban itt álló épületet Bethlen György és felesége, Nagykárolyi Klára 1559-től alakíttatta át lakópalotává. Az egyemeletes, egytraktusos szárny homlokzati falait az alvinci kastélyéhoz hasonló lombard ikerablakok törik át. A század végén fiúk, Bethlen Mihály folytatta a munkálatokat. Ekkor készült az öregtorony alsó része: a faragott, intarziás ajtók (1598) s a torony ablakai (az egyiken szintén 1598-as dátummal). Későbbre, a XVII. század második felére datálható az öregtorony legfelső része, őrt álló vitézeket ábrázoló stukkódomborműveivel, valamint a sárospatakival rokon festői oszlopos tornác és lépcső.

A lakópalota stukkódíszes boltozatai, a védőövhöz simuló déli lakószárny a kápolnával és a külső falrendszer bástyái Bethlen Elek (†1690) idejében épültek.

A Báthori-korszak legkvalitásosabb polgárháza a kolozsvári Főtéren a Wolphard-Kakas-ház. Wolphard Adorján már említett, 1534-1544 között épült lakóházát rokona (unokaöccse?), Wolphard István főbíró építtette tovább 1576-1584 között. A kapualj meghosszabbításával kibővítette az utcai szárnyat mind a földszinten, mind az emeleten, és elkezdte az udvari szárny kiépítését.

Ekkor keletkezett részletei (kandallók, ajtókeretek) a manierista dórizáló stílustendencia jeles alkotásai. 1590-től az új tulajdonos Kakas István lett, aki Wolphard özvegyét, Barát Zsófiát vette el. A Bécsben, Padovában és Bolognában tanult katolikus fejedelmi titkár (protonótárius) fejezte be az építkezést a földszintes udvari szárnyon. Az udvar utcai szárnyhoz kapcsolódó földszinti első helyisége és udvari homlokzatának dórizáló, kis plaszticitású három ablaka Wolphard Istvánhoz kapcsolható, az udvar többi nyíláskerete pedig már Kakas István idejéhez. Ezek kanonikusabbak, Serliót és más itáliai építészek késő reneszánsz traktátusait, mintakönyveit követik plasztikusabb, gyámos képszékes ablakaikkal és tört timpanonos szemöldökpárkányú ajtóikkal. Az udvari második terem késő reneszánsz enteriőrje máig megmaradt. Kovács András szerint ennek zodiákus jegyekkel díszített gyámköveit (peduccióit) Wolphard István, az asztrológia iránt élénken érdeklődő egykori wittenbergi diák készíttette, valószínűleg Johannes Honterus 1532-ből származó csillagtérképei nyomán. Halála után Kakas a terem fiókos dongaboltozatát leegyszerűsítette (így a feleslegessé vált gyámkövek az emeletre kerültek), a boltozat középső zárókövén pedig saját címerét faragtatta ki.

A Báthoriak korszaka többféle hatással volt a fejedelemség életére. István nyugodtabb kormányzását unokaöccsének, Zsigmondnak a tizenöt éves háború idejére eső zűrzavaros fejedelemsége követte, aki többször lemondott, majd mégis visszatért Erdély élére (1571-1602). A művészetekben ezek az évtizedek a manierizmus dominanciáját, a késő reneszánsz első virágkorát hozták meg Erdélyben. Az itáliai építészek és építészetelmélet nagy befolyása mellett azonban észre kell vennünk a közeli Lengyelország hatását is, amely elsősorban Izabella és János Zsigmond, majd Báthori István családi kapcsolatai révén érvényesült, és leginkább a halotti reprezentációban, a lengyel területekről átvett síremléktípusokon figyelhető meg. Báthori Zsigmondot a Habsburgok ellen sikeresen fellépő, s a Királyi Magyarország egy részét is elfoglaló Bocskai István követte a fejedelmi székben (1604-1606), akit 1605-ben Szerencsen Magyarország fejedelmévé is megválasztottak. Katonai téren elért sikereit kamatoztatva Bocskai 1606-ban előnyös békét kötött I. Rudolffal (bécsi béke), majd Kassán rövidesen meghalt. Ezután először Rákóczi Zsigmondot (1607-1608), majd lemondása után a Habsburgok által támogatott Báthori Gábort (1608-1613) választották meg erdélyi fejedelemmé.