Címkék
Kapcsolódó cikkek
Megosztás
Állásfoglalás
Az ELTE, a Szegedi, a Pécsi és a Debreceni Tudományegyetem kommunikáció- és médiatudományt oktató tanszékei továbbra is fenntartják maguknak a jogot, hogy hallgatóikat eltanácsolják az egyenlő emberi méltóságot semmibe vevő, szélsőséges hangvételű sajtóorgánumoktól és az ott végzett szakmai gyakorlattól.
A fenti tanszékek munkatársai eddig is az emberi szabadságjogok szellemében oktatták diákjaikat, de látva a mai magyar újságírói közbeszéd egyre aggasztóbb állapotát, most szükségét érzik, hogy nyílt állásfoglalással jelezzék, mélyen elítélik a gyűlöletbeszédet, és azokat az orgánumokat, amelyek az ilyen megnyilvánulásoknak teret engednek.
A szakunk társadalmi hasznosságát rendre kétségbevonó oktatási kormányzatnak, ha másból nem is, ebből a drámai helyzetből meg kellene értenie, hogy a kommunikáció- és médiatudomány által közvetített tudás, jártasság és felelősségviselés nélkülözhetetlen a demokratikus közösségi elvek érvényesülése szempontjából. A régiek tudták: „Nem az fertőzteti meg az embert, ami a szájon bemegy…”
György Péter intézetvezető (ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet)
Müllner András tanszékvezető (ELTE Média és Kommunikáció Tanszék)
Szajbély Mihály tanszékvezető (Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszék)
Szijártó Zsolt tanszékvezető (Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi
Tanszék)
Szirák Péter tanszékvezető (Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék)